Tessenek nekiveselkedni!

2010.06.06. 20:12

2010. június 7., hétfő. Végre munkába áll az új kormány. Félreértés ne essék, nem de jure, hanem de facto. Közjogi értelemben természetesen már egy bő hete hivatalban vannak, de felelős kormányként talán végre abbahagyják a kampányt és elkezdenek dolgozni is.

Mozgalmas egy hét volt az új kormány első hete, az már bizonyos. Volt idő szombaton egy kis ünneplésre, az új vezetők kinevezésére, gyors átadás-étvételre, a kormányszóvivő emlékezetes antréjára, a kormányzati honlapok OMG-sítésére, meg egy sor szimbolikus döntésre. Az első hét forgatagában viszont valakik elfelejtettek szólni Kósa Lajosnak és Szijjártó Péternek, hogy a kampány véget ért, úgyhogy ők a szokott lendülettel és ellenzéki hévvel hozták a szokott formájukat.

...s nyögte Orbán bús hadát a Wall Street büszke vára.

Mindenesetre mostanra bizonyára hozzájuk is eljutott a hír, hogy már kormányon vannak, és hogy ehhez azért némi felelősség is dukál. Varga Mihály, a CNN, a Financial Times, az Európai Unió, a nemzetközi pénzpiacok, és még az is lehet, hogy talán maga a Főnök is szólt nekik, hogy kormányon már nem lehet következmények nélkül hülyeségeket pofázni.

Mindenesetre a Csontvázfeltáró Bizottság jelentésére azért nagyon kíváncsi lennék. Merthogy a számokat egyelőre nem ismerni. A baj annyira nagy mindenesetre nem lehet, ha a 3,8 százalékos hiány Varga Mihály szerint is tartható, még úgy is, hogy Szijjártó Péter - ha ugyan még hinni lehet neki - továbbra is adócsökkentést és egykulcsos adórendszert emleget. A magyar helyzet súlyosságát vizsgálva ne feledjük el, hogy Németországban mostanság 6 százalékos, Franciaországban 8,2 százalékos, Angliában pedig 11,6 (!) százalékos hiányról beszélnek.

Szóval június 7-dikén, hétfőn - ha minden igaz - végre talán tényleg munkába áll az új kormány. Befejezve a kampányolást és a szocialisták lejáratását - hiszen minek is, lejáratták és lejáratják ők saját magukat - nekiáll értelmes és felelős döntéseket hozni.

A háromharmad érdeke az, hogy úgy legyen. Ámen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr1002061156

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Veszélyes ötletelések 2010.06.07. 09:02:02

Hanem ez az ötletelés azért nagyon ijesztő. Ijesztő volt persze már a Matolcsy-féle is a devizahitelek átváltásáról. A mostani viszont az elmúlt napok történéseinek fényében, és pláne hogy itt van a CNBC is, csak hogy élőben közvetíthesse az esetleges ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása