Más tollával

2010.11.10. 21:12

Egészen furcsa nyilatkozatot adott a miniszterelnök Németország egyik vezető napilapjának, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Egyrészt a Bajnai-kormány tollaival kezdett ékeskedni, másrészt nemzetközi kalapemelésre méltónak tartott olyan intézkedéseket, amelyeket ő maga nem is olyan régen még bőszen ellenzett.

"A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egy havi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen".

Hűűűűűűha! Vegyük akkor szépen sorjában.

A 13. havi nyugdíj eltörléséről a Bajnai-kormány előterjesztésére 2009. május 11-i ülésén döntött a Parlament. Focinyelven szólva: egy-null oda.

Ugyanezen az ülésen, ugyancsak a Bajnai-kormány előterjesztésére döntött a Parlament a felső áfakulcs 20 százalékról 25 százalékra történő emeléséről. Kettő-null oda.

Milyen meglepő: éppen ezen a parlamenti ülésnapon született döntés - naná, hogy nem a Fidesz-frakció, hanem a Bajnai-kormány kezdeményezésére - a nyugdíjkorhatár emeléséről is. Akárhogyan is, ez három-null oda.

És akkor a kiadások csökkentése... Míg a Fidesz-kormány 2011. évi kötségvetési tervezete kapcsán a szakértők szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a kiadási oldalhoz nem nyúl, csak a bevételeket növeli, addig a Bajnai-kormány többek között például éppen a 13. havi nyugdíj és a közszférában a 13. havi fizetések elvételével a kiadási oldalt csökkentette, méghozzá alaposan. Ez így négy-null oda. És ez azért így már fociberkekben is méretes zakó.

Mindez pedig Orbán Viktor szerint tiltakozások nélkül... Háááát, lehet, hogy a miniszterelnök memóriája meglehetősen rövid, de éppen a Fidesz volt az, amelyik kőkeményen tiltakozott - konkrétan minden ellen, amit a Bajnai-kormány előterjesztett. (A nyilvánvalóan politikai célú vasutassztrájkokról is elfeledkezett a minisztrelnök, bizonyára nem vonattal jár - de kicsire nem adunk.)

A 13. havi nyugdíjak ügyében Szijjártó Pétert inkább már nem is hozom példának, annyi hülyeséget összehordott az elmúlt hónapokban. De emlékezzünk meg arról, hogy maga Orbán Viktor a Demokrata című hetilapnak adott, 2009. májusi interjújában a következőket mondta: "Ami a nyugdíjakat illeti: az MSZP a nyugdíjasokkal fizetteti meg a Gyurcsány–Bajnai-korszak árát. A nyugdíjak értéke folyamatosan csökken, de az MSZP most egy mindeddig példa nélkül álló, brutális döntést akar lenyomni az emberek torkán: több mint nyolc százalékkal csökkentik a nyugdíjakat. Pedig a nyugdíjasok egyáltalán nem tehetnek arról, hogy az MSZP-sek az országot a tönk szélére sodorták."

Basszus, akkor most a miniszterelnök mégiscsak büszke rá és egyetért a "mindeddig példa nélkül álló, brutális döntéssel", sőt: azt kalapemelésre meltónak tartja? És akkor ezt most hogy?!

Vagy nézzük az áfaemelések ügyét! Naná, hogy éppen a Fidesz volt az, amelyik leginkább tiltakozott az áfaemelések ellen is. Maga Orbán Viktor fogalmazott ez ügyben igencsak keményen a Fidesz Országos Választmányának ülésén, 2009 nyarán, amikor azt mondta, hogy "az elbocsátott emberek számára, akik nem rendelkeznek innentől havi biztos keresettel, megemeljék az árakat az áfaemelésen keresztül, ilyen kegyetlen gazdaságpolitikára nem is nagyon emlékszem az elmúlt időszakban. Adót emelni, olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely növeli a munkanélküliséget, és ezzel egy időben felemelni az árakat az áfán keresztül – ez semmilyen gazdaságpolitikai érv mellett sem fogadható el."

Basszus, akkor most a miniszterelnök mégiscsak büszke rá és egyetért a "kegyetlen gazdaságpolitikával", sőt: most éppen nemzetközi kalapemelésre meltónak tartja azt? És akkor ezt most hogy?!

És persze itt van még a nyugdíjkorhatár ügye is... Véletlenül éppen maga a Főnök, Orbán Viktor volt az, aki 2007 végén egy beszédében azt mondta: "úgy látom, hogy a következő napokban és hetekben nyugdíjkorhatár-emelést fognak bejelenteni. Amit nekünk határozottan elleneznünk kell, mert a nyugdíjrendszer hosszú távú megoldása, kezelhetővé, fenntarthatóvá tételének útja nem a nyugdíjkorhatár emelése." Sőt, a nyugdíjkorhatár emelésével még idén tavasszal sem értett egyet, amikor a saját hivatalos honlapjának tanúsága szerint "a nyugdíjak ügyével kapcsolatban kijelentette: határozott nemet mond a nyugdíjkorhatár emelésére".

Basszus, akkor most a miniszterelnök mégiscsak büszke rá és egyetért azzal, sőt: nemzetközi kalapemelést követel annak, amire néhány hónapja még határozott nemet mondott.

Egy szó, mint száz: Orbán Viktor momentán a jelek szerint a Bajnai-kormány eredményeit próbálja a sajátjaként eladni a nemzetközi porondon, ráadásul úgy, hogy éppen azokkal az eredményekkel dicsekszik, amelyeket eddig ő maga is elvetemült népnyúzásnak, az ország tönkretételének és kifosztásának tartott. Vagyis a jelek szerint az Orbán-interjúban szereplő "Magyarország két egymást követő kormánya" valójában csak egy kormány: Bajnai Gordoné.

Ideje lenne tehát az Orbán-kormánynak is olyan gazdaságpolitikát folytatni, ami előtt külföldön is kalapot emelnek. Mert ha így folytatják - lásd például a különadók váratlan "meghosszabbítását" -, akkor nem kalapot emelnek, hanem előbb-utóbb veszik a kalapjukat a befektetők. Akkor pedig nem pluszban, hanem mínuszban lesz csak meg a Matolcsy György által beharangozott négyszázezer munkahely...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr582439660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újratervezés 2010.11.11. 10:44:34

 Mea culpa. Mea maxima culpa! Szégyen és gyalázat, hogy nem láttam előre. Szégyen és megvetés sújtson, hogy bedőltem az interneten terjedő, a kormányukat rossz színben feltüntető írásoknak! Süllyedjek el, hogy nem homályosítják el tekintetemet a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

futyfurutty 2010.11.11. 00:52:37

Gyurcsány seggnyalója. :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.11.11. 00:57:12

@futyfurutty: Te, mégis hol olvastad ebben a posztban Gyurcsány nevét?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.11. 07:48:49

Michael, Michael... Ugye nem magadra vetted? Mardel (alias futyfurutty) egyértelműen Viki gyerekre célzott, evégre az fényezte a külföldnek azokat a "rohadt mocskos komcsikat" , akik megnyomorították az országot - legalábbis a 2 biteseknek eddig mindig ezt "kommunikálták" idehaza. Most meg, könnyek közt küszködve Viki körbenyalta és fényezte a Gyurcsányit és a Bajnait. Legalábbis ezt mondja. Nagy káosz lesz így naridroidéknál, k.rvára nem tiszta már, kit is kell anyázni, kit kell nyalni és ki húzzon el a ... (stabilan anyázni így nem fog menni az eccerieknek!)

Fabius 2010.11.11. 07:48:50

Orbán veszélyes vizekre evezett ezzel a Bajnai sztárolással. A végén magát is kirúgja érte, mint Bathó Ferencet :-)

kisa 2010.11.11. 07:48:50

@futyfurutty: Ezt a minden bizonnyal megalapozott, koherens kijelentést nem lehetne esetleg tényekkel alátámasztani?
Mi az, ami szerinted nem tényszerű a posztban? Mi az, ami az orbán által említettek közül az ő kormányának az érdeme? Mi az, ami miatt az orbán-kormány ténykedése előtt kellene kalapot emelni?
És végül, miből gondolja a kettős számrendszerre beállított fidesz-agy, hogy aki orbán teljesítményét kétségbe vonja, az mindenképpen maszopos, nota bene "gyurcsány seggnyalója"? (Mondjuk, ez utóbbit soha nem értem logikailag, hogy miért jelenti az hogy ha valaki nem kedveli x-et, akkor okvetlenül kedveli y-t?)

kisa 2010.11.11. 08:27:08

@Boli: Tényleg. Ez a fajta értelmezési lehetőség elkerülte a figyelmemet. :-)

gramercy 2010.11.11. 09:45:24

elfelejtitek hogy a bibliasmarolo lekopottfogu talicskas fityiszhorda nem olvassa a zeitungot

teljesen mindegy hogy oda mit mond, amig a horrteve meg a tobbiek ezeket jotekonyan elfelejtik lehozni

Lasombra 2010.11.11. 12:16:33

Már meg sem lepődök.
Én már lassan ott tartok az igazmondó juhászunkkal, hogy azt várom, mikor NEM hazudik. legalább is itthon.

lásd: "Magyarország és a kormány már annyira elveszítette a hitelét, hogy ma már senki nem hiszi el, ha azt mondjuk, hogy csak 3 évre szól a válságadó. De higgyék el, tényleg csak 3 évről van szó!"

És itt nem jött közbe válság meg tüntetés, nem teltek el évek. itt mindössze pár héttel később - ahogy a közgazdászok mondják - ceteris paribus változott a terv, ráadásul nem bejelentve, hanem suttyomban egy táblázatból kiolvasva buktak le, hogy kamuznak!!!

Szégyenletes, arrogáns, kutyaütő banda.
Nem tudom, külföldön sikerül-e jobban eladni maguk.

ClearWater 2010.11.11. 19:29:00

@kisa: Kettes vagy kettős számrendszer? MErt a kettő között hatalmas a különbség :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.11. 19:30:28

A csúcs narancskomcsi cinizmus előbb hangzott el. Okos kormányszóvivőnk szerint az is jobban jár, aki az új adózási feltételek után kevesebbet kap, mert akkor legalább (szerinte) nem kell egy egész napot eltöltenie az adóív kitöltésével... Ezt a mocskos cinizmust! Most komolyan, narancskomcsi elvtársak, nem elég, hogy rosszul jár a legtöbb ember, de még örüljenek is! Pofát meg befogni, hisz a narancskomcsi elvtársak megmondták, hogy itt változások lesznek... Elmentek ám most már valahová! Képviselő urak 1-200 ezer plusz, a népnek meg hát egy kicsit kevesebb. Ja, hogy az meg mínusz?? Hol is hangzott el az a sz.r duma, hogy magán spórol az állam? Ja, hogy rajtad, meg rajta, MAGÁN ugye? Ne magázódj, tegezz nyugodtan b.z.meg! Azok a "rohadt komcsik" mi? Hát az előzők sem hiányoznak, de ezek kicsit vörösebbek már és sokkal pofátlanabbak azoknál! Végképp elmehetnének a bü... p.....! Ezek után ez a bige tükörbe tud még nézni? Szerintem ez hülye!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.11.11. 19:41:18

@Boli: Az a vicc, hogy mindezt úgy konferálták fel, hogy a kormányszóvivő ezt a Házon kívülben mondja el, a Kész átverés után :-D

kisa 2010.11.11. 22:10:38

@ClearWater: Most megfogtál, azt hittem eddig, hogy úgy mükszik, mint a fent meg a fönt. Mi a különbség a kettes és a kettős számrendszer között? Nekem egy link is elég, nehogy matematikaelméleti kurzust tarts itt MK blogján! :-)
süti beállítások módosítása