Cinizmus a köbön

2010.12.12. 09:43

Orbán Viktor - már persze ha van mersze - ne a nyugdíjasoknak írjon levelet a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása kapcsán. Ha van elég vér a pucájában, írjon inkább levelet az aktívan dolgozó és járulékfizető magán-nyugdíjpénztári tagoknak, és az ő véleményüket kérje ki az intézkedésekről. Azt hiszem, a válaszokat nem tenné közzé a következő gyűjteményes kötetében...

De Orbán Viktor a jelek szerint egyszerűen nem szeretne tudomást venni az övével ellentétes véleményekről. Mert például így kényelmesebb. Sokkal inkább a Nemzeti Együttműködés jegyében, a már unalomig ismételgetett csúsztatásokkal szeretne finom ellentétet gerjeszteni a járulékfizetők és a nyugdíjasok között. Pedig ez az egész államosítás, ez bizony alapvetően nem a mai nyugdíjasok nyugdíjának a biztonságáról szól, hanem arról, hogy a mostani dolgozó járulékfizetőknek vajon húsz vagy harminc év múlva lesz-e tisztességes nyugdíjuk. Erről persze nem ír a miniszterelnök. Cinikus, na.

Apropó, cinizmus. Ez az, ami engem az elmúlt hónapokban a leginkább zavar. Egyszerűen bántja a fülemet, annyira fals az egész. Orbán Viktor, Lázár János, Szijjártó Péter, a kormányszóvivő asszony és a többiek ipari volumenű cinizmusa egyszerűen felháborító. Mert ez nem az a fajta cinizmus, mint ami például Sir Humphrey Appleby-t jellemezte, aki minden cinizmusával együtt, a maga kellő öniróniájával végtelenül bölcs is volt.

A Fidesz-féle cinizmusban ugyanis nincsen semmi bölcs és nincsen semmi szimpatikus. Ez a cinizmus arcátlan és arcpirító is egyben. Ez a cinizmus nem öniróniával, hanem valami elképesztő kivagyisággal párosul, és nem szól másról, mint hogy mindenki más le van ejtve. Elvégre a Nemzeti Együttműködés jegyében ki nem szarja le, hogy mások mit gondolnak, ha éppen mást gondolnak, mint amit a kormány szeretne?! Erről szól most ez a nyugdíjaslevél is.

És a legnagyobb baj az, hogy ez az elképesztő cinizmus ma már nem csak a kormányzati kommunikációt jellezmi. Ez folyik a kereskedelmi tévékből is. Mert pontosan ugyanilyen arcátlan cinizmus volt, amikor a visszatérő Stohl András a "Rossz vagyok, de használható" refrénnel nyitott a Való világban. És ugyanilyen arcpirító cinizmus az is, hogy a Megasztár műsorvezetője, Liptai Claudia a szombati műsorban tragikus arckifejezéssel, élő, egyenes adásban bejelenti, hogy ugye a vörösiszap-katasztrófában egy csomó ház összedőlt Kolontáron, emberek haltak meg vagy maradtak fedél nélkül, ezért a Megasztár stábja örökbefogadott egy kolontári kiskutyát... Hát basszus. Persze az is lehet, hogy ez utóbbi nem egyszerűen csak cinizmus, hanem mindehhez még kapitális bunkóság is.

Attól tartok, hogy nagyon nem vezet az jóra, ha ez a cinizmus általánossá válik, ha ez lesz a követendő minta. Mert ahol cinizmus van, ott cinizmus van. És ahol cinizmus van, ott nincs szolidaritás, ott nincs egészséges társadalom, ott nincs se nemzeti, se másmilyen együttműködés.

És a cinikus Magyarország nem egy élhető Magyarország.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr872510320

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csodavárás Mohácsnál 2010.12.12. 16:44:55

Nyilatkozik a Bundeswehr magyar elemzője és erős vezért tartana kívánatosnak Magyarország élére. Valóban nem lenne rossz, feltéve hogy én lennék az. Miután ennek nincs túl nagy esélye, ugorgyunk.Nem újdonság, hogy az ország fele Orbán Viktortól várja a...

Trackback: Indul a kormányzati spam 2010.12.12. 12:46:02

 Ma, az internet korában, amikor az írott levelek másodrendűvé váltak, egyre nagyobb jelentőséggel bír majd a régi dalocska első sora:”Jóska, levelet hozott a posta!”. Márpedig ez egyre több, majd minden családban megtörténhet a közelj...

Trackback: Cinizmus a köbön 2010.12.12. 12:41:07

Orbán Viktor - már persze ha van mersze - ne a nyugdíjasoknak írjon levelet a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása kapcsán. Ha van elég vér a pucájában, írjon inkább levelet az aktívan dolgozó és járulékfizető magán-nyugdíjpénztári tagoknak,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igaz Magyar 2010.12.12. 13:23:24

Matolcsi is mnyp tag maradt továbbra is... :-)

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.12.12. 13:26:35

@sagia77: Mi az, hogy igazságos? Aki többet keres, annak lényegesen több marad a zsebében, miután kifizette a létfentartáshoz szükséges dolgokat. (Persze már a létfentartás is mást jelent 80-ból, mint 300ból illetve 600ból.) De a lényeg az, hogy ez az oldal sem lineáris, nem csak az adózás. Valószínűleg a lineáris adózás sem igazságos. Mondom ezt úgy, hogy én jól jártam ezzel a húzással (bár inkább a Bajnai/Oszkó félével, mert aztért nem árt ám emlékezni arra, hogy úgy megemelték a sávhatárokat, hogy nagyon kevesen estek volna a második kulcs alá). Ezzel szemben régen tényleg abszurd volt, hogy ha csak egy picit is a minimum fölött kerestél, az már felső sáv. Ha körbenézel Európában, akkor azért láthatod, hogy a legtöbb helyen progresszív adózás van.

Ezzel szemben oltári nagy barmomság/tudatlanság/cinizmus ezzel kapcsolatban is cigányozni (lásd "segílyke"). Főleg, mielőtt utánanéznél a költségvetésnek. Akkor már inkább nyugdíjasozz, BKVzz, MÁVoz, köztisztivelőzz/közalkalmazottaz, mert ezekre nagyságrendekkel töb pénz megy el, mint "segílyre". Arra meglepően kevés. De most lehet örülni, a birka népnek jól kiforgatja a zsebét a kormány: elveszik a jövöt, egy pár százalékát visszaosztják a kezünkbe a jelenben (SZJA csökkentés), a többit meg szépen elvarázsolják. A sok hülye meg nem veszi észre, hogy iszonyatosan lehúzzák, mert a "segílyen" élőkkel van elfoglalva. Hát, Rodolfo valószínűleg túlképzett volt, a magyart sokkal könnyebb becsapni.

dr kíváncsivagyok 2010.12.12. 13:26:35

@ciceró: Az biztos , hogy a világ nem effelé tart, hogy növekedjen a társadalmi feszültség....ez az adócsökkentés majd jövőre fogja meghozni a hatást,...na nem a beruházások gyors emelkedését...nem, hanem a adócsökkentések miatti felhalmozásokat viszik majd a (most helyeslő) delikvensek biztos helyre - megbízható Román , Szlovák és Osztrák bankokba....az elégedetlen milliók, akik nem NEM EMELKEDETT a jövedelmük ( viszont emelkednek az árak, ezt már tapasztaljuk ) meg felteszik a kérdéseiket.....és számonkérik az igéreteket

nemecsek ernő áruló 2010.12.12. 13:28:52

Ugyanmár! OV és a bátorság egy mondatban? Egy beszari szarházi alak, aki nem merte, és nem is fogja vállalni a felelősséget soha egyetlen egy tettéért sem!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.12. 13:28:53

Hűűű Michael... Belecsaptál a lecsóba! Trollszakasz is megtalált, úgy néz ki, Te lettél a házi feladat. A cinizmussal az a baj, egy bizonyos intelligencia szinthez van kötve. Ebből adódólag sokan nem is értik, miről írogatsz. :-) Pláne, akik szemén narancsszínü köd van. Majd március körül idézd légyszíves vissza és akkor már látni fogják azok is a mondandód, akik heveny anyázásban leledzenek. Ők ma még mindig nem értik. De addigra majd már lesznek új számláik és fizetési papírjaik...

szamarhegy 2010.12.12. 14:33:04

Azt hittem a szocik lopásai után nincs már lejjebb, de..., hogy a Miniszterelnök egy sunyi lókupec stílusában egymásra ugraszt két nagy társadalmi csoportot és egy több évtizedre tervezett nyugdíj ág megszüntetését hangulatot keltve, pénzintézet ellenes hangulatra építve kezeljen, nem riadva vissza a szimpla hazugságoktól sem. Hogy átverhető, erőszakkal visszakényszeríthető hülye gyereknek tekint 3 millió aktív munkavállalót, miközben az adófizetés, (többek között) a Parlament és a Kormány eltartása kapcsán felnőtt társadalomért felelősséget vállalónak tekinti őket, ez aljas cinizmus és nagyon komoly következményei lesznek a későbbiekben.

panonimus 2010.12.12. 14:33:04

Annak idején amikor a magánnyugdíj pénztárakat bevezették akkor kötelezővé tették annak használatát. Miért? Ezzel óriási mennyiségü pénzt pumpáltak nagyrészt külföldi hátterü magán pénzintézményekbe. Ezek a magyar és nemzetközi pénzpiacon spekuláltak a pénzzel. Az eredmény ismert. A kormány nagyon helyesen döntött, hogy ezt a pénzt saját hatáskörébe helyezi. Aki ezt lopásnak nevezi annak fogalma nincs mi történik a pénzpiacokon. (Krízis stb)

igényes 2010.12.12. 14:33:04

Sajnos nagyon megnyalatja Orbán, Selmeczi, Schmitt a NUFI alkalmazottakat. Nekik a feladatuk a leveleket küldeni, noha munkaköri leírásukban nem szerepel.

Egy borítékon a ragasztó felület, amit Orbánék nyalatnak az 15 cm.

9 000 000 milió boríték x 15 cm = 135 000 000 centiméter = 1 350 000 méter = 1350 kilométert kell nyalniuk. Szerintem nem szabadna megtenni ezt, mert sérti az emberi méltóságot, munkaköri leírásában egyetlen nyugdíjfolyósítós dolgozóknak sincs bent, hogy egészségre káros anyagot benyaljon. Maga a kilométer mennyisége megfelel a brüsszeli távolságnak.

Bergeroth 2010.12.12. 14:33:04

Becsület, gerinc, alázat, ezek hiányoznak a mai "politikusokból". Bár, jobban belegondolva, amíg tolvajok ülnek az országházban, addig semmi értelme erre időt és energiát pazarolni.

Pistie 2010.12.12. 14:33:04

@óóóó: Akkor te egyike vagy azoknak, akik vagy rossz portfóliót választott, vagy ők választottak neked rosszat. Nálam más a helyzet, úgyhogy én nem látok problémát bennük. (Kérdés: az államiban mennyit kaptál volna erre? Kaptál volna bármennyit is?)

dibbler 2010.12.12. 14:33:05

A cikk egyébként a CINIZMUS-ról szól.
Az birtok intézője elkölti a kevés mozgósítható pénzt néhány jó vacsorára, egy kicsit még kártyázik is, kell neki a hatalom bizsergése, máshoz meg úgysem ért.

Ahelyett, hogy odaállna a tulajdonos elé, fellázítja a kocsmában a lumpen zselléreket, "ha nem én vagyok a főnök, kutya világ jön rátok!".

Most itt tartunk, meglátjuk, hova fejlődik a történet.

IP gyűjtögető 2010.12.12. 14:33:05

Nem állom meg hogy ne írjam a következőket: ha nem teljesen hülye egyedről van szó, akkor már tudta mindenki hogy már 89-ben kiürített nyugdíjkasszával történt a módszerváltás. Ezzel a nemesen egyszerű megoldással érték el az addigi vezetők (segítek, mocskos szocialista patkányok) hogy máris kölcsönt kelljen felvenni, és így a nyugdíjnak nevezett appanázs folyamatosan az adóforintokból lett kiperkálva. A nem túl szerencsés magyarországi választói kör összetétel miatt (nagyrészt agyatlan vízicigányok és piros szegfűre nyálcsorgató homoidok) sikerült a 89-es állapotokat előidéző hordát elegendő időre a nyakunkba ültetni ahhoz, hogy semmi, de SEMMI esély ne legyen 15-20 év múlva a mostaniakhoz hasonló nyugellátásra. Aki ezt nem látja be/át, az a szalmával van versenyben a 2 IQ-ért. Kész, ennyi, keress jó életbiztosításokat, mert különben nem lesz pénzed a 12-15 éves akkor már többségi bandák elől megfelelően védett kerítés mögött, valamiféle egészségügyi ellátásféle mellett élni mindennapjaidat. A mostani nyugdíjasok meg szarjanak sünt, nekem semmi esélyem sem lesz külön befizetések nélkül olyan életre, mint amit nagyrészük kap.

dr kíváncsivagyok 2010.12.12. 14:33:05

@manipul: Az a manipuláció , hogy ha egy AB határozat nem enged törvénytelenséget elkövetni....elvesszük a hatáskörét ! Na , ez manipuláció ! Meg az is, hogy büntetni lehessen a média azon szerelőit, aki nem a mi szánk íze szerint formál véleményt...na ez is manipuláció , megy ha az arra létrehozott tanács nem helyesli gazdasági terveinket....megszüntetjük....na ez is manipuláció és hogy megnyerjük a választást hamis igéretekkel (adócsökkentés ) és nem teljasítjük, csak egy szűk , eddig is jól kereső réteg javára , ....na ez is manipuláció.....és még hosszan-hosszan sorolhatnám !

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.12.12. 14:33:05

A fő probléma a következő:
Nem a MNYP-al volt a baj, hanem azzal, hogy a nyugdíjkassza hiánya kb. évi 800 milliárd Ft, amiből kb. 300 milliárd van amiatt, hogy a járulékbefizetések negyede eddig a MNYP-akba ment. Ha nem köpne bele az Orbán kormány a levesbe, akkor a felosztó-kirovó rendszer és a megtakarításos rendszer közötti átmenetet élnénk. A felosztó-kirovó rendszer lényege az lenne, hogy ha X milliárd Ft járulék jön be, akkor X milliárdot kell szétosztani a jelenkor nyugdíjasai között. Az átmeneti rendszerben mivel a járulékok negyede nyugdíjkasszába megy, ezért nyilvánvalóan azt a kb. 300 milliárdot ki kell pótolni más költségvetési forrásból, 30 év múlva már nem kellene, hiszen akkor már a nyugdíjba menő embereknek már a MNYP-ak fognak fizetni. De ami a lényeg, amiről Orbán nem hajlandó beszélni, az a másik 500 milliárd, amit szintén külső költségvetési forrásból pótolnak! Éppen annyival kellene csökkenteni a mostani nyugdíjakat! Ezért amellett, hogy rabló módon lenyúlja a MNYP pénzeket, benyal a mostani nyugdíjasoknak, mert nyilván tudja, hogy mit kellene megtennie, csak hát ha megtenné, elnépszerűtlenedne a nyugdíjasok körében. És hol vannak az előző kormány idején az MSZP-t a nyugdíjaspártnak nevező fidesz fanok? Hát védik a védhetetlent, akkor is ha éppen ellenkezőjét teszi a Fidesz, mint amiért a fidesz szavazók értelmesebb része rájuk szavazott. Undorító ez az egész, ami itt folyik.

Mellesleg poénos, hogy az aktív dolgozók 12 évnyi járulékának a negyedéből foltozzák ki kb. 2-3 évre a nyugdíjkasszát, hogy a mostani nyugdíjasok korrekt nyugdíjat kapjanak, eközben a mostani aktív dolgozók reálértékben a felosztó-kirovó rendszer alapján 10-30 év múlva jó ha a harmadát fogják kapni a mostani nyugdíjaknak. Mert jó, nyugodjunk bele a MNYP-ak felszámolásába, de akkor olyan koncepció kéne az állami nyugdíjrendszeren belül, hogy legalább ne az amúgy is sokkal rosszabb jövőből vegyünk el, és adjuk oda a jelennek, ahol még mindig olyan nyugdíjak vannak, amelyekből meg lehet élni.

Cselo 2010.12.12. 14:33:05

Tetves liberálbolsevik bérblogíró banda, ha nem tetszik nektek a Polgári Magyarország, akkor a nagy Fletótok szavajárásával élve: el lehet takarodni innen.

szamarhegy 2010.12.12. 14:33:05

@Knorr (cicero) Különösen nem, hogy a 3 millió Mnyp tag adja az aktív munkavállalók 80%-át, tehát mindenért ők szívnak és ők tartják az egész államot.

dr kíváncsivagyok 2010.12.12. 14:33:06

@manipul: Kedves Barátom , a manipuláció nem itt kezdődik, hanem ott, hogy hazug , be nem tartott ígéretekkel választást nyerünk , aztán, elhallgattatjuk az ellenvéleményeket (tehát nem vitába szállunk velük , elhallgattatjuk !!)...gyökeresen mást teszünk , mint amire felhatalmazást kaptunk ( VAJON A 2/3 MEGSZERZÉSÉBEN NEM VOLT BENNE AZ , HOGY " MEGVÉDJÜK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAKAT ?! ) nem a magánnyugdíjak pénzét..... A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAKAT ....ez a manipuláció....vagy még mindíg ott tartasz :gyurcsánytakarodj ?! ..már rég nem erről van szó. Frissítsél.

AnnaKarenina 2010.12.12. 14:33:06

@Bepes Elek: Én képben vagyok, lehet, hogy te vagy túl fiatal. A népesedési és munkanélküliségi helyzet adott, a probléma megoldásának mikéntje lenne a fontos. Azon nincs mit csodálkozni, hogy a népesedés olyan, amilyen, normális, hogy elindul afelé, ahol az ország eltartóképessége is van.
Akiket szapulsz, akkor is végigdolgozták az életüket, odaadták a napi 8 órájukat, és létrehozták mindazt, amivel a rendszerváltozáskor rendelkezett ez az ország. Vedd figyelembe, hogy 50 fölött már alig akarnak embert foglalkoztatni, hiába tologatják a nyudíjkorhatárt, ez nonszensz. Ha pedig meg tudnak maradni az állásukban, akkor a fiatal munkába lépőktől veszik el a helyet.

Franciska18 2010.12.12. 14:37:18

@Boli:
Mi lesz márciusban? Tudsz valamit?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.12.12. 14:45:12

Én nem értelek benneteket. Hatalomtechinkailag JÓ, amit csinál. Cinikus, ja.
Egy poszt erről itt:
oriblog.blog.hu/2010/12/12/torok_gabor_elemez_1938_hitler_jo_lepese

Giraffa 2010.12.12. 14:45:12

Fokozatosan, szépen meg kellene szüntetni az állami (kötelező) nyugdíjakat!

pl. 10%-kal csökkenteni MINDEN nyugdíjat ÉS 5%-kal csökkenteni a nyugdíjjárulékot. Újabb 10 év múlva ismét 10% csökkentés a nyugdíjaknál, 5% csökkentés a befizetendő járulékoknál és így tovább.

És közben ezerrel kommunikálni, hogy NINCS tovább állami nyugdíj x év múlva, mindenki gondoskodjon megtakarításról és/vagy saját gyerekről, aki majd eltartja.

SzaGyu 2010.12.12. 14:48:43

Orbán Viktor akkorát hazudott a választásokon, hogy azt betartani nem lehetett.
Megválasztása után is folyamatosan hazudik és kimondott diktaturára törekszik és kimondottan olyan diktatúrára, amit ő ural majd.

Az a levél csak a nyugdíjasoknak van címezve, de valójában nem nekik szól, inkább rajtuk keresztül szólít meg korosztályokat. -Van Ő olyan rafinált!

Ez a levél éppen olyan átvágáson alapszik mint a 16%-os adókulcs!

Javaslom:
AKI ILYEN ORBÁN FÉLE LEVELET KAP, AZ POSTA FORDULTÁVAL KÜLDJE NEKI VISSZA !

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.12. 14:48:43

@kíváncsivagyok: Románia az államcsőd szélén áll. Amint romlik a globális környezet, Románia csődbe fog menni, jelenleg az összeomlástól az IMF hitel tartja vissza, de amint az elfogy, kész vége, game over. Én nem vinném oda a pénzem.

Bergeroth 2010.12.12. 14:48:43

@Cselo:
Te melyik fidesz közeli cégnél melózol?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.12. 14:54:59

@AnnaKarenina: Jól látod, a nemzetközi környezet ha nem javul, Magyarországon a helyzet rosszabb lesz. Ha javul, itthon is érezhetően jobb lesz a helyzet.

Bepes Elek 2010.12.12. 14:54:59

@AnnaKarenina:
Biztos fiatal vagyok így 47 évesen. Mantrázd csak az "egész életüket ledolgozták" ( átlag 30 évet) közhelyt.
Nem veszed figyelembe, hogy minden politikai párt az inaktívok seggét nyalja.
Senki sem mer a nyugdíjakhoz nyúlni, még csak be sem fagyasztják. A kedvezményekről nem is szólva.
Éljen az I. Magyar Nyuggerisztán!
Előre a szakadék felé...

óóóó 2010.12.12. 14:55:00

@Pistie: Most már tök mindegy.
Mondjuk becsületükre váljon, hogy ezt a 79 ropit 2008. decembere után szerezték, de addig leküzdötték -90000-re.
De mint mondtam, most már tök mindegy.
Mellesleg engem ez a nyugdíj para amúgy sem érdekel, mert szinte biztos vagyok benne, hogy mire elérem a kort addigra nem lesz nyugdíj. se állami, se magán.

sárkányfő 2010.12.12. 14:55:00

nem olvastam el az összes kommentet, bocs...

sikerült meggyőzni valakit arról, hogy a lopás nem lopás? hogy az államosítás nem a komcsik, hanem a jogtisztelő polgári kormányok jellemzője?

samba pa ti 2010.12.12. 14:55:12

szíjártó éppoly hiteltelen,mint deutsch tomi volt anno,amikor még többet szerepelt.elképesztő a cinizmusuk!
selmeczi helyből segghülye,de a gazdi hű papagája.
/ bár a papagájok állítólag okos állatok,úgyhogy bocsánatot kérek ezúton is tőlük. /
rettenetes gittegylet az egész,így ahogy van.

Bepes Elek 2010.12.12. 14:59:14

@Zabalint:

"és adjuk oda a jelennek, ahol még mindig olyan nyugdíjak vannak, amelyekből meg lehet élni. "

Nálunk a cégnél, vagy 25 nyugdíjas dolgozik. A legkisebb nyugdíjjal rendelkezőnek is havi 140 ezer pénzt hoz havonta a postás, de az ex munkavédelmis 249 ezerrel ment tavaly nyugdíjba+fizetés.
Nekünk 4. éve nincs béremelés, de a nyugdíjakat emeljük, mert az jáár, jáár, jáár.......káááár.
Mindenki más meg la van szarva. Főleg a vidéki kisiskolák, ahol már fűtésre sincs pénz.
Gerontokrácia.
Broaf...

leone007 2010.12.12. 14:59:15

@Cselo: jaj te nagyon hülye, már itt is kezded?

óóóó 2010.12.12. 14:59:15

@Giraffa: HEHE! Ennek az lenne az eredménye, hogy a magukról nem gondoskodók szabadcsapatokban gyilkolnák a népet 100 forintért.
Képzeld el, hogy 30 év múlva mennyien lesznek azok akik eddig és ezután is abból éltek hogy megvágják az államot és ezt a pénzcsapot csak úgy elvágnák.

Knorr 2010.12.12. 15:03:08

@SzaGyu:

"AKI ILYEN ORBÁN FÉLE LEVELET KAP, AZ POSTA FORDULTÁVAL KÜLDJE NEKI VISSZA !"

DE ELŐTTE TÖRÖLJE KI VELE A SEGGÉT IS!!!

SzaGyu 2010.12.12. 15:17:08

Azt mondta Orbán: csökkenteni fogjuk a munkanélküliek számát...

Ebben az egyben nem hazudott mert:
2011- majd valóban csökkenni fog (orbáni módra) a munkanélküliek száma, mert az lesz a munkájuk, hogy éhen haljanak. -De nem csak ők.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.12. 15:17:08

@leone007: Több tiszteletet az elmebetegeknek, azok olyan szent ember félék! A kormányfőnek és a közt.elnöknek is ezért jár ki csak! :))

high up 2010.12.12. 15:17:08

Hehe manyup védök, lövésetek sincs az államháztartási egyenlegröl. Pedig azt már egy 15 éves közgazdasági szakközepes is vágja. Amíg a tartozik-követel hiányt mutat, addig valaki többet fogyaszt, mint amennyit befizet. Világos ez az alapszint mindenkinek?

Tehát 1997-ben egy amúgy is deficites nyugdíj alapnak tovább növelték a deficitjét azzal, hogy a bevételek egy részét magánszámlára utalták. Ezzel nött az államháztartás adóssága, évi 300-400 md forinttal. Ez a hiány 13 év alatt 3.500 md forintra duzzadt. Ez az 1x1-es ismeret is vili mindenkinek?

És az is vili, hogy a amíg államháztartási hiány van, addig te csak adós vagy és nincs magánvagyonod. Különösen abból a pénzböl nem, amit a közösböl loptak ki. Gondolálátok hogy a magánszámlákra lecsapolt államadósságot majd az eü-n, az iskolákon, a családi pótlékon vegye vissza az állam, ne töletek? Ugye ez lenne a manyuposok célja?

Hát ez csak a vadkommunizmusban létezett (spontán privatizáció). Az elemi pénzügyi törvények ellen lehet tüntetni, majd ha elunjátok ,hazamehettek. Attól még a törvény jönni fog, az államnak járó bevételek visszamennek az államhoz. Akinek nem tetszik, hogy nem lophat tovább az államadósság terhére, az akkor vándoroljon ki.
Csak azt nem tudom hova, mert egy olyan hülye országot sem ismerek, amelyik ezt a fajta lopást megengedné.
A Világbank is rég lefújta már a manyup ajánlását.

egyittlakó (törölt) 2010.12.12. 15:25:03

@high up: "Hehe manyup védök, lövésetek sincs az államháztartási egyenlegröl."

Neked aztán van, komcsi. Írni sem tudsz... muhaha

Giraffa 2010.12.12. 15:25:04

@óóóó: "Ennek az lenne az eredménye, hogy a magukról nem gondoskodók szabadcsapatokban gyilkolnák a népet 100 forintért."

Nincs igazad. Bismarck (első VH) előtt sem volt állami nyugdíj senkinek. Egyébként is fokozatosan kellene megszüntetni.

egyittlakó (törölt) 2010.12.12. 15:25:04

cselo:
te nyomorék fidesz kommunista, meggyőztél már valakit arról, hogy Orbán vezér kommunista kormánya nem lop?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.12. 15:25:04

@Knorr:
"Nem. Ez a kommunizmus. A kontár pofátlan szar és hazug kormányzás csimborasszója"

Már ne is haragudj, de az a kommunizmus, hogy p.l. te is igazságosnak érzed, hogy aki többet keres, az progressziven fizessen többet.
MIRE FEL ?
Nem lehet elhinni, hogy aki többet keres, az p.l. a szorgalma és tudása miatt keres többet ? Miért kell azt is visszahúznotok a sárba , "igazságosság" meg a "társadalom klözépre húz" címszóval ?

Ha azt mondod, hogy Orbán a kiadáscsökkeentés elhalasztása miatt hibás, azzal egyetértek. Az adócsökkentés az elmúlt 2O év legésszerűbb gazdaságpolitikai döntése, ugyanis ez hozzájárul ahhoz, hogy a morál megváltozzon. Hogy az emberek lássák, hogy a többlet munka és erőfeszítés nem degresszíven hanem lineárisan több eredményt hoz.

Bepes Elek 2010.12.12. 15:26:46

@high up:

Anyááám, ha a sötétség fájna, te üvöltenél.
Ezek szerint csak 3500 milliárd forint az államadósság és ha nem lett volna manyup, akkor itt habzsi-dőzsi lenne?

Minden fityiszes ilyen zombi?

Parajpuding 2010.12.12. 15:27:28

Cinizmusra cinizmussal lehet válaszolni. Innentől kezdve az adócsalók, off-shore lovagok, adót nem fizetők, minimálbéres vállakozók is nyugodtan lehetnek ugyanolyan cinikusak, elvégre ők sem kártékonyabbak, mint ez a kormány.
Kérem lehet céget alapítani, néhány hónapig működni, az adót és hasznot lenyelni, eladni hajléktalannak és majd kezet széttárva vállat vonni. Csak megmentettem a pénzt a tolvaj kormány elől, aki lenyúlná, államosítaná, elverné....

leone007 2010.12.12. 15:28:22

@high up: "És az is vili, hogy a amíg államháztartási hiány van, addig te csak adós vagy és nincs magánvagyonod. "

Ennek fuss neki még1x.

"Különösen abból a pénzböl nem, amit a közösböl loptak ki. "

Kik? A MANYUPosok? Akik dolgoznak, pénzt keresnek, adót fizetnek, meg járulékot? És a fizetésük után nem az állami NYUPba fizetnek (a közösbe) hanem MANYUP-ba (magánba)? Szóval az a 3 millió ember aki MANYUP tag tolvaj, mert nem adja be a pénzét a közösbe? Nem vagy te komcsi?

"1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról

(4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, illetve az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap és a
központi költségvetés tartozik helytállni."

Knorr 2010.12.12. 15:29:19

@high up:

"Tehát 1997-ben egy amúgy is deficites nyugdíj alapnak tovább növelték a deficitjét azzal, hogy a bevételek egy részét magánszámlára utalták. Ezzel nött az államháztartás adóssága, évi 300-400 md forinttal. Ez a hiány 13 év alatt 3.500 md forintra duzzadt. Ez az 1x1-es ismeret is vili mindenkinek?"

ez a hiány kb csak 1000mrd forint, ugyanis a manyupok államkötvényeket vettek.

"s az is vili, hogy a amíg államháztartási hiány van, addig te csak adós vagy és nincs magánvagyonod. "

997.évi LXXXII. tv 5. §(4) :

„A pénztártag követelése – a tulajdonlás elve szerint – a pénztártag tulajdona,”

"Különösen abból a pénzböl nem, amit a közösböl loptak ki."

Nem loptak ki semmit. Amennyivel kevesebbet befizettek annyival kevesebb állami nyugdíjat kapnak.

sárkányfő 2010.12.12. 15:31:32

Okoska, a felosztó-kirovó rendszer bukásra van ítélve, ezért szavazta meg 1997-ben a fidesz és orbán is az új rendszer felépítését. Bukásra ítélt rendszert fenntartani? remek ötlet...

Az átállássorán termelődő hiányt visszapótolta volna 2013-tól kezdődően egyre növekvő mértékben az állam egyre több embert érintő csökkenő kötelezettsége. Ugyanis az új rendszerben már csak a 75%-át kellett volna kifizetnie az államnak, és a csökkenés szépen fedezte volna a korábban kieső pénzeket. Alap matekot vágod?

Viszont az aktív vagyonkezelés a magánpénztárakban nem élte fel a vagypont, sőt növelte, és ez adott lehetőséget pl. a magyar tőzsde magyar cégeinek a feltőkésítésre, a magyar államnak a hazai kötvénykibocsátásra, hogy ne külföld felé adósodjon el, stb...

És milyen érdekes, nyugdíjemelésre van pénz (150 milliárd), adócsökkentésre is (több száz mrd), meg stadionra, stb... ezekre miért nem válaszol soha egy droid sem?

óóóó 2010.12.12. 15:31:39

@Giraffa: Azért abban talán Te is egyet értesz, hogy az a kor, nem a mai kor. Igazából össze sem lehet hasonlítani a két kor közti különbséget.
A XXI. század magyarországán valószínüleg az lenne amit Én megjósolok.

sárkányfő 2010.12.12. 15:32:40

@egyittlakó: megjegyzem ez nem lopás. ez rablás. a lopást titokban csinálják, rejtve, ez meg nyílt állami erőszakos pénzelvétel, zsarolás és fenyegetőzés útján.

ez tehát rablás.
a magyar állam kirabolja saját nemzetének kb. 30%-át.

egyittlakó (törölt) 2010.12.12. 15:33:21

@high up:"A Világbank is rég lefújta már a manyup ajánlását. "

te biztosan Szígyártó Papagáj Péter vagy: a tavaszi szellő segítene arccal a puha, meleg, lágy tehénszarba

xboxer 2010.12.12. 19:19:18

Elnézést kérek de ha 10 millió emberből 2.6 millió birka az Orbánékra szavaz, akkor azt miért titulálják nemzeti együttműködésnek ezek a kis szarfaszúak?

rakaz 2010.12.12. 20:41:04

Annó: Rákosi Apánk mindent ÁLLAMOSITOTT, amit
csak tudott, most a jó tanitvány Vityenka is ezt teszi.
Mi meg mezitlábas magyarok szivjuk ezerrel.......

Jamesboci 2010.12.12. 20:41:04

@Michael Knight: már mér lenne cinikus az, hogy megszüntetnek valamit?

Jamesboci 2010.12.12. 20:41:04

@ó jaj: azt midet vették el, te szerencsétlen?

Medgar 2010.12.12. 20:41:04

A fideszes trollok figyelmébe ajánlpm az alábbi kiadványt:
http://mek.niif.hu/07400/07449/07449.pdf

Egy mondatot azért kiemelnék:

"Összességében a 2000–2008 közötti években évenként átlagosan 5,5%-os ütemben emelkedett a nyugdíjak reálértéke."

Tegye fel a kezét akinek a akinek a bére (nem a reál) évente 5,5%-al növekekedett 200-2008 között

subtotal 2010.12.12. 20:41:04

@Snowmass: könnyen lehetett volna kommunikációs taktikát építeni arra, hogy csak a magas jövedelműeknek kedvezne csak a Bajnaiék által elfogadott terv. Mivel bármire lehet találni kommunikációs taktikát, arra is lehetett volna. Ott se lógott volna jobban ki a lóláb (sőt sokkal kevésbé), mint itt a mnyp ügyben.
Vagy el lehetett volna a igazat is mondani, hogy nincs rá fedezet. De ahhoz az is kellett volna, hogy Petike (rajta keresztül Vikike) ne nyilatkozzon olyan nyilvánvaló f@szságokat a választások előtt, hogy ha adót csökkentünk, abból ÉVEN BELÜL többletbevétel lesz! Ezúton is kérdezném, hogy miért ilyen kevés SzJA bevétellel számolnak csak jövőre, ha amit akkor mondtak, abban tényleg hisznek is?
A Fidesz saját magát navigálta kényszerhelyzetbe, ne verd rá ezt egyértelműen Bajnaiékra.
B opcióként akár több évre szétoszthatták volna az adócsökkentést a PIGS államok miatt létrejött új körülmények miatt.

Ha egy kicsit is nagyobb alázattal állnának az ország szolgálatához, nem rizikóznának csak jelenleg 3 millió ember jövőjével és nem ásnák tovább alá a magyarok korántsem acélos adófizetési morálját, valamint nem húzogatnák a bajszát azoknak, akik 1 hét alatt be tudják dönteni őket a picsába, ahogy megtették Gyurcsánnyal is (aki pedig a jobboldal szerint a karvalytőke szekértolója volt).

pokesz70 2010.12.12. 20:41:04

Nagyon egyszerű a történet.

1998-ban is már egyértelmű volt, hogy a felosztó-kirovó rendszer nem tartható fenn hosszútávon, hiszen egész Európa öregszik. Szükség volt a második pillérre, aminek felépítésére kaptunk kedvezményes hitelt. Pont most fizettük ki az utolsó részletét is. Ha ezek után az aktuális nyugdíjak kifizetéséhez hitelt kell felvenni, az nem a nyugdíjrendszer hibája, hanem a költségvetésé.

Orbán 8 éven keresztül harsogta azt, ami teljesen egyértelműen hazugság volt mindvégig: az azonnali és radikális adócsökkentést. Miután kormányrakerültek, próbálták trükkökkel megteremteni hozzá a forrást, majd próbálták elsunnyogni (2-3 év alatt vezették volna be), de aztán rájöttek, hogy ezzel lényegében az egyetlen következetes "programjukat" köpték volna arcon, így nem volt más, meg kellett lépniük. Igaz, hogy radikálisnak így sem nevezném, de mégis 5-700 milliárd forintnyi lukat üt a büdzsében évente. Ehhez képest a kb 300 milliárd, amit a gaz adófizetők önző módon a saját és gyerekeik jövőjére tesznek félre, nem olyan nagy teher. De kell a jövőre félretett pénz, hogy most lehessen belőle osztogatni. Igen, a legmagasabb jövedelműeknek (az adózók 3,6%-nál lesz 20%-os adócsökkentés, a többiek nagy része párszáz forinttal kap majd többet, egy jelentős rétegnél viszont megint trükközni kell majd (minimálbérek emelése, a közalkalmazottakhoz hozzá kellett vágni még plusz 22 milliárdot, stb.), hogy a "radikális adócsökkentés" miatt ne legyen alacsonyabb a jövedelmük. Ezeknek a lépéseknek semmilyen élénkítő hatása nem lesz a gazdaságra, a különadók viszont kifejezetten lassítják azt.

Én is maradnék a MNYP-ban, hiszen az új adórendszer egészen biztosan nem fentartható, tehát még az én nyugdíjas éveim előtt úgyis valakinek muszáj lesz visszacsinálni. De eléggé megnehezíti a dolgot az a cinikus módszer, ahogy a maradás adminisztrációját lényegében ellehetetlenítették.

A cinizmus, a hazudozás teljesen nyíltan zajlik. Ez már önmagában elég nagy baj, de az igazi baj az, hogy ebben a rendszerben az ország gazdasága nem fogja megérni a következő választásokat (amit én még mindig 2014-re teszek, ó én kis naív). És előre szólok: ha a következő 2-3 évben csődbemegyünk, az nem a nemzetközi helyzet, nem a kommunisták és nem a természeti katasztrófák miatt lesz, hanem Orbán és jobbkeze munkásságának eredménye.

pokesz70 2010.12.12. 20:41:04

Egyébként ez színtiszta Rákosi-módszer. Ő a kulákokat állította szembe a többségi társadalommal, Orbán most a mnyp-tagokból csinál gazdaságromboló szörnyeket. Csak az a baj, Viktor, hogy nagyjában és egészében az a 3millió ember tartja el az egész országot, akit Te most megloptál, megzsaroltál és lassan-lassan a társadalom ellenségének kiáltasz ki. Engem borzasztó módon felháborított Bayer Zsolt szlovák rendszáma, de kormányunk szép lassan eléri, hogy elkezdjem én is a kiskapuk keresését.. 12 éves adófizetői múltam során először.

Visegrádi 2010.12.12. 20:41:05

Kellene már egy független (F.Ü.G.G.E.T.L.E.N ) site, ahova mindenki megírhatná a konkrét élethelyzetét és segítenének nekik a döntésben, hogy átlépjenek vagy sem.

gpetersz 2010.12.12. 20:41:05

Mihály, minden szavaddal egyetértek. Komolyan. Nincs bennem cinizmus. De azért ezt a kis listát ki lehet egészíteni mindenféle szoci idézetekkel is ("lehet menni", vagy azzal, hogy lecsökkentem az áfát, 5 éves adócsökkentő programot szavazok úgy, hogy tudom, hogy 6 hónap múlva vissza az egész). Ugye?

Ez sajnos általános, de igazad van a fideszfiúk ezt magas fokon űzik.

dr kíváncsivagyok 2010.12.12. 20:41:05

@ciceró: Az lehet, de ott van demokrácia. ,jog és magántulajdon biztonság...

CubE 2010.12.12. 20:41:05

Csak a fital pályakezdöknek volt kötelező belépni, ez a tény!
A magányugdijjkasszába havonta befizetett pénz nagyrészét államkötvénybe fektették, akkor hol is van az a pénz, ja az államnál!
Akkor, mi is van? Akkor az állam már rég lenyulta azt a pénzt , és most azt a trükköt csinálja, hogy visszaveszi az állampapírokat, és újra eladja másnak, igaz a sok papír miatt olcsóbban. Ergó, kétszeresen lenyúlta, nyúlja. röviden...

Rántott máj (törölt) 2010.12.12. 20:41:05

@ó jaj: Apropo, ha mar alap matek. Ha a jarulek egyharmadat fizettetek a manyupnak, ahol az meg kamatozott is, akkor az allamnak miert a nyugdijatok haromnegyedet kellene fizetnie?

mizrolist 2010.12.12. 20:41:06

@panonimus: a mnyp-vagyon több, mint 50%-a az OTP pénztárában van. Az is külföldi tulajdonossal bír? Mert én nem így tudom... vagyis a pénz nagyobbik fele magyar tulajdonlású cégnél van.

SzaGyu 2010.12.12. 20:41:06

@high up: Neked van "lövésed"?
Hát biztosan van.
Majd ha kimész azt utcára Te nagy matematikus.
Akkor lesz "lövésed" mert Orbán úgy átlöveti a narancssárga mellényedet, hogy majd csak úgy füstöl.

Te is azok közé tartozol akik Önmaguknak adnak üdülési csekket. ...

Álj tükör elé (ha nem érzed az ízét) Nézd meg a nyelved, mert már csontig benyaltál.

Átvitel honvéd 2010.12.12. 20:41:06

@sagia77: el kellett volna olvasni a posztot, aztán a kommentet.

A szerző nem alapvetően a nyugdíjpénztári mizériáról értekezik, hanem arról, hogy a "cinizmus" (ami persze egyre inkább teret nyer Magyarországon) hogyan teszi ezt a helyet élhetetlenné.

Miközben az alapgondolattal akár tökéletesen egyet is tudok érteni, mérhetetlenül felháborít a dolog "tálalása". Cinizmus? ...Hát, azért nem kellett volna ilyen messzire jönni. Elmondhatom, hogy nyolc évet vártam arra, hogy valaki -- az online sajtó "függetlennek" mondott részéből -- a politikai- és belőle kiindulva a gazdasági életben, meg általában az otthoni életben elharapódzó, mérhetetlen cinizmusról értekezzen. Nem gazdasági, elme-állapoti, bármiféle kérdésekről, hanem a dolog nyers cinizmusáról. Kizárólag. Arról, hogy ha a kormány szemszögéből nézzük, akkor a dolog úgy fest, hogy a felszínen mi vagyunk a "demokratikus" jógyerekek, közben meg egymás közt leosztjuk a kártyákat, mi, meg tágabb értelemben a haverok (oszt' jó pénz lesz belőle). A felszínen "minden szempontból demokratikus", amit csinálunk, nem feltűnősködünk, közben meg "mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos" táblákat rakunk ki a belvárosban, és ha balhé van, kilövetjük a szerencsétlen hülyegyerek szemét, a rendőröket meg nyíltan arra buzdítjuk, hogy hazudozzanak a bíróságon. Ez az elmúlt nyolc év "demokráciája". Pontosabban annak mérhetetlen cinizmusa.

Nyugodtan elismerem, hogy Orbánék jelenlegi retorikájában található némi cinizmus (...bár az számomra az alkotmány-balhéban sokkal tetten érhetőbb volt, mondhatni, nettó, kínos baromság, ellentétben a mnyp-megszüntetéssel, amelynek számomra teljesen racionális -- és nem kizárólag rövidtávú pénzszerzéssel összefüggő -- alapja van, legfeljebb a konkrét megvalósítása csücskös, avagy dilettáns). De amikor azt látom, hogy a "független" sajtó nyolc évig pátyolgatta M. Pétert, aztán Gy. Ferencet, tudomást sem véve a helyzet "fonákságáról" (mert Orbán ab ovo sokkal "rosszabb", ne adjuk alá a lovat, védjük meg a "demokráciát"... hát persze); ma meg, ha behívom az Index címlapját, ugyanazt tapasztalom, mint Orbánék előző ciklusában (ti: ami Orbánékkal összefügg, az ab ovo hitvány szar, olyan, mint a viccbeli hülye rendőrök, "akik még úszni sem tudnak"), akkor a dolog számomra némileg hiteltelenné válik. Itt nem holmi általános értelemben vett "cinizmussal", hanem konkrétan "valaki cinizmusával", pontosabban: "valaki" pozícióban ülésével, ill. másvalaki pozícióban ülésének "hiányával" kapcsolatos gondról van szó. Ha általános értelemben vett cinizmusról beszélünk, akkor hiányolom az ebben a témában az előző kormány viselt dolgaival kapcsolatban, akkoriban megtett, vaskos helyzetértékeléseket. Ez a helyzet.

protoplanetáris korong 2010.12.12. 20:41:06

Orbán nem túl okos, mert csak a rövidtávú előnyökre gondol. Nem a passzív (bár tény, hogy egyre nagyobb számú) nyugdíjas rétegre kell a bázist építeni, hanem létre kell hozni egy erős középosztályt, aki az adókat befizeti. Azzal, hogy elveszi a MNYP-i pénzt, 2-3 évre levegőhöz jut, de mi lesz utána? Megmondom, orbitális szopó. Nem akar 2014-től uralkodni? Bár a sejtésem az, hogy, 2014-ben már nem kell elmenni választani, mert nem lesz kiírva választás.

2010.12.12. 20:41:06

Kezd már unalmas lenni ez az Orbán kezdetű picsogás. Nekem is felfordul az egész fityesztől a gyomrom, de véleménynyilvánításra megvolt a lehetőség áprilisban. Tetszett volna akkor gondolkodni. Az ország döntő többsége a fidesz Biankó c. párt programjára szavazott. Pénztár után való távozás után reklamációnak helye nincs. Ebből is látszik mennyi opportunista, önző, erkölcstelen egyén lakja az országot, kiknek kényes ízlésre túl durva lett volna egy Jobbik felvállalása. (akik szvsz az egyetlen valamirevaló tömörülés voltak a politikai palettán, és áprilisban meg is volt benniük a power hogy rendbetegyék a dolgokat – ma már nem biztos) Ehhez csak egy kis érzelem kellett volna. De a magyar hidegfejű, szeret gondolkodni, -no érzelmek- és úgy döntést hozni, hogy közben a körülmények 99%-át nem ismeri, a maradék 1% meg csupa hazugság. Ahogy a nagyszerű mondásra hallgatva, amit főztél, edd is meg ! Jó étvágyat kívánok.

egyittlakó (törölt) 2010.12.12. 20:41:07

high up:""Különösen abból a pénzböl nem, amit a közösböl loptak ki."

Tolvajnak neveztél, te nyomorék fidesz komcsi?
A közösbe adózom húsz éve minden fillér után, teljes béremből. Ha nem ezt tettem volna (és rajtam kívül még 3 millió mnyp tag), akkor a nyugdíjkassza már nem létezne. Nekem most lett elegem ebből a szolidaritásból, a hozzád hasonló nemzeti kommunisták miatt... Akár fel is fordulhattok, a pénzemet nem adom.

manipul 2010.12.12. 20:41:07

@kíváncsivagyok:
Erre gondolt?
Gyurcsány-Orbán vita 2006 "Ami pedig a lényeget illeti, elnök úr, kérnék öntől valami szívességet most itt: ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott. Erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet. Önnek van befolyása, akkor én most mondom önnek: ez nem igaz. Tudja mit? Vonja vissza ezt a kampányt, mert ha nem teszi, akkor maga is az igaztalanság vádjába süllyed." ... Azt kérem, még ma este, azt a kampányt, amely arra épül, hogy mi el akarunk adni, privatizálni akarunk - ezt vonják ki a forgalomból. Így sem akarhat nyerni. Ez nem tisztességes, Elnök Úr!"

manipul 2010.12.12. 20:41:07

@kíváncsivagyok: Na akkor nézzük az ÍGÉRETEKET, amiket nem tartott be a Fidesz. De pontosan, nem csak úgy legendaszerűen.

igényes 2010.12.12. 20:50:40

Origo-n találtam. A miniszterelnök szerint a gazdaság érdekében kell átalakítani a nyugdíjrendszert. Orbán Viktor vasárnapi, a Facebookon megjelent videoüzenetében azt is elmondta, hogy nem lesz semmilyen nyugdíjadó, és nem a nyugdíjbefizetésekből fizetik majd a folyó kiadásokat a jövőben.

www.origo.hu/uzletinegyed/20101212-orban-nem-lesz-nyugdijado.html

egyittlakó (törölt) 2010.12.12. 20:50:40

@ó jaj: mindegy, lopás vagy rablás, náluk ez törvényes most már

óóóó 2010.12.12. 20:50:41

@Giraffa: Meg akkor ne csak a nyugdíjat szüntessük meg, hanem az állami orvosi ellátást is, hisz gondoskodj magadról, meg a családi pótlékot is, hisz gondoskodj a gyerekedről.
Segélyek se legyenek, hisz minek.
Rendőr se, meg tűzoltó se, meg semmi se.
Miért csak a nyugdíjat vegyük el.
Elvégre nem csak az öregkorról kell gondoskodni.

Knorr 2010.12.12. 20:50:41

@Scaramella va alla guerra:

"Már ne is haragudj, de az a kommunizmus, hogy p.l. te is igazságosnak érzed, hogy aki többet keres, az progressziven fizessen többet."

Akkor a legtöbb kapitalista államban kommunizmus van, Már szerinted.

"MIRE FEL ?
Nem lehet elhinni, hogy aki többet keres, az p.l. a szorgalma és tudása miatt keres többet ? Miért kell azt is visszahúznotok a sárba , "igazságosság" meg a "társadalom klözépre húz" címszóval ? "

Azért mert aki kevesebbet keres attól csak annyit lehet elvenni az igazságosság elve alapján hogy maradjon neki tisztességes megélhetésre is. Míg aki sokat keres és többet adózik, neki még úgyis sokkal több marad.

"Az adócsökkentés az elmúlt 2O év legésszerűbb gazdaságpolitikai döntése, ugyanis ez hozzájárul ahhoz, hogy a morál megváltozzon."

Ez az elmúlt 20 év egyik legfosabb leggennyesebb döntése, ugyanis 3 millió ember magántulajdonának kizsarolása adja rá a fedezetet. Adót lehet csökkenteni HA VAN RÁ FEDEZET AKKOR!!!!!!!! DE NEM LOPÁSBÓL!!!!!!!!!!!

"Hogy az emberek lássák, hogy a többlet munka és erőfeszítés nem degresszíven hanem lineárisan több eredményt hoz."

Leszarom hogy a felső tízezer mit lát. Keressél kevesebbet és akkor nem a szegényeket kell kifoszatanod. És nem itt kell sírnod.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.12. 21:37:12

@pokesz70:
"Igaz, hogy radikálisnak így sem nevezném, de mégis 5-700 milliárd forintnyi lukat üt a büdzsében évente. Ehhez képest a kb 300 milliárd, amit a gaz adófizetők önző módon a saját és gyerekeik jövőjére tesznek félre, nem olyan nagy teher."

Magyarul te is azt akarod, hogy a jobban keresők ( az államadósságon és az adórendszeren keresztül, látens módon ) a te nyugdíjadat finanszirozzák.

És gondolom, e beszélsz a leghangosabban "lopásról".

Mindezek után.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.12. 21:37:45

@Knorr:

"Akkor a legtöbb kapitalista államban kommunizmus van, Már szerinted"

Ó persze. Csak tessék megnézni az adókulcsokat, és a hozzájuk tartozó jövedelemszinteket. EGyébként a szociális piacgazdaság alapjában véve fenntarthatatlan és kontraintuitív, ugyanis a "mindenki a képességei szerint, mindenkinek a szükségletei szerint" elvet ülteti át a valóságba. Ez pedig a fejlődés ellen van.

"Azért mert aki kevesebbet keres attól csak annyit lehet elvenni az igazságosság elve alapján hogy maradjon neki tisztességes megélhetésre is."

Ezért az köhögje ki HELYETTE IS az adót, akinek több van, mi ?
És közben meg szépen feketén kapja a fizetése felét, és röhög a markába.
Még egyszer : a magas adó megöli a teljesitményt, és ez senkinek sem jó.

"Ez az elmúlt 20 év egyik legfosabb leggennyesebb döntése, ugyanis 3 millió ember magántulajdonának kizsarolása adja rá a fedezetet."

Jó , akkor megfordítom. A nyugdíjreform miatt elszabaduló államadósság tette idáig lehetetlenné, hogy adót csökkentsenek.
Ergo a magasabban keresők szubvencionálták ( áttételesen, az államháztartáson és az adórendszeren keresztül ) a kevesebbet keresők nyugdíját.
Ez egyenlősdi, kommunizmus, és mint olyan, helytelen. ( L. fenn. )

"Leszarom hogy a felső tízezer mit lát. Keressél kevesebbet és akkor nem a szegényeket kell kifoszatanod. És nem itt kell sírnod. "

Hülyeségeket beszélsz. Aki p.l. matematikából PhDzett, és ( hadd ne mondjam hol ) másfél milliót keres, mert tud modellezni és programozni, és mindehhez mintegy 3O éven át tanult, attól mi a faszért sajnálod a pénzt ?
Előtted is nyitva áll(t) az egyetem, a kiválasztási folyamat nyilvános, aki a 7 körös interjún átesik, és megmarad a cégnél, az megkeresi ezt az összeget.

Hol tartozik bele ez az ember az "elitbe" ?
És nem jobb, hogy itthon marad, mint hogy Londonba vagy Frankfurtba menjen ? akkor ugyanis egy vas adót sem fizet.

És ez az ember hol fosztja ki a szegényeket ?

Táskás Tóni 2010.12.13. 07:01:31

@manipul: Ígéret Orbántól : megvédjük a mnyp-akat

pokesz70 2010.12.13. 07:01:32

@Scaramella va alla guerra:

Abba a 3,6%-ba tartozom, akik eddíg a legmagasabb szja sávba tartoztak. Ha minden igaz, januártól kb. 150ezer forinttal magasabb lesz a nettóm. A MNYP-i tagságom azt is jelentette volna, hogy az állami nyugdíjnak csak a 75%-át kaptam volna meg. Számold ki, mekkora tehercsökkenést jelentene az államnak 25-30 év múlva, amikor a gyerekeim generációja lesz kénytelen megtermelni az állam működésének finanszírozását, ha 25%-kal alacsonyabb nyugdíjakat kéne csak kifizetni a jelenlegihez képest (reálértékben).

Röviden, igen. Azt szeretném, hogy ne az én jövedelmemet növeljék (megélek anélkül is), cserébe ne hozzuk megoldhatatlan helyzetbe sem a 30 évvel későbbi önmagunkat, sem a gyerekeim generációját. Az állam mondjon le a mostani 8%-ról a jövőbeni 25% megtartásának fejében. Ha te ezt lopásnak hívod, az legyen a te bajod.

Tudom, a magamfajtának megoldást jelenthetnének az önkéntes pénztárak, de ez nem jelent megoldást a társadalom 80%-a számára, akik nem bírnak annyi jövedelemmel, amennyiből meg lehetne takarítani annyit, amennyire szükség lenne.

Táskás Tóni 2010.12.13. 07:01:32

@igényes: Orbán ezzel a hazug nyilatkozatával még Selmecit is lealázta. Amúgy egy kicsit korán nyilatkozott, jobb lett volna meghallgatni a friss híreket. Lo-nak megengedték ,hogy elszámolja a mnyp-akba áramló mnyp-i tagdíjakat. Pancser kormány, pancser fidesz, pancser Orbán. Nem létezik olyan ország, gazd-i közösség és olyan ember akivel Orbán szót tudna érteni a világban, csak a maflásokat kapja mindenhol. Egy ilyen engedménnyel a mnyp-i vagyon felélése nélkül harmadával csökkenthettük volna a ktgvetési hiányt, ha normális ember lenne, mint ahogy nem az ,most még visszakozhatna ő is és a kormány is. Orbánt az EU KO-val ütötte ki. Valamiért nem szeretik .

manipul 2010.12.13. 10:08:29

@Táskás Tóni:
Akkor kérném ezt pontosan megjelölni, hol mikor ígérte stb.
Kereng a szórólap erről, de azon nem magánnyugdíjpénztár szerepel, hanem nyugdíjpénztár. Kis különbség.

Átvitel honvéd 2010.12.13. 10:09:44

@Táskás Tóni: találgass, hogy az "intelligens" lengyelek miért találkozhattak az EB hirtelen jött "engedékenységével". ...Ja, hogy azért, mert a "pancser" Orbán bekeményített. Csak a hülye nem látja. Hát ennyit erről.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.13. 10:09:45

@pokesz70:

Nézd, amire mi odakerülünk, nyugdíjnak nyoma sem lesz. Ebből a szempontból a magánnyugdíj jónak tűnt volna.

Csak az a baj, hogy számításaim szerint én ezzel nullszaldós lennék, mivel a nyugdíjreform költségei államadósságot generálnak, és ez lehetetlenné teszi az adócsökkentést. Ergo az, hogy egyeseknek valóban inkább garantálva lenne a nyugdíja, az én költségemre menne. Ezt igazságtalannak gondolom.

Szerintem nekünk nem lesz olyan jó dolgunk, mint a jelen nyugdijasainak, ezért támogatnám a nyugdíjak befagyasztását, illetve megadóztatását. valamint minden olyan lépést, amely ( na persze az igazságosság jegyében, höhö ) szétteritené a társadalomban azt, hogy nekünk már nem lesz nyugdijunk.

A "társadalom maradék 8O% t" pedig ne sajnáld. Nézd csak meg, hogy kik vásárolnak a Tescoban meg az Electroworldben. Azok, akik plazmatévét meg hasonlókat vásárolnak, azok nem a top 1O%hoz tartoznak.
Nézd csak meg, hogy az Es, meg az Fes rendszámú (15éves) autókból alig van az utcákon. Mert folytonosan cserélik őket.

Ha plazmaTVre meg hitelre vett autóra telik az embereknek, akkor nem kell őket annyira sajnálni, hogy mi lesz a nyugdíjukkal.

Ugyanakkor azt is tudom, hogy a fogyasztáson alapul a jelenlegi világrend, tehát ez ellentmondásban van azzal, amit mondtam. Szerintem a megoldás az emberiség létszámának a csökkenése lenne, de ez már nem tartozik a blog témájához.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.13. 13:44:51

@manipul: Mit is mondtak narancskomcsi elvtársaink: "Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."
(A Nemzeti Együttműködés Programja, 69. oldal)
Hazudnak reggel, hazudnak este, akárcsak vöröskomcsi elvtársaik! Semmivel nem különben, sőt! Ezek a pofátlan, szar alakok mindent ellopnak és mindezek mellett mindenkit gyorsan leakarnak ordítani... Gratulálunk elvtársak! Pártfeladat volt védeni ezeket??? Tudjátok, kis középső ujjam felmutat, Viktorotok meg sz.rjon sünt!

manipul 2010.12.13. 14:52:09

@Boli: Hát ennél jobbra számítottam. Végtelen eredeti és szellemes szöveg. Ha elolvassa még egyszer az okosságát, akkor rájön, hogy nem a MNYP megvédéséről van szó, hanem a megtakarítások védelméről. Nagy különbség.

Szóval tartalom: egyes.
Stílus: egyes alá

Az ujját meg dugja a saját fenekébe.

Aztán ha kijózanodott, felehet egy kérdésre, Ön tudja, hogy mit és meddig fizet az MNYP? Mert eddig egy hőbörgő sem tudta. Vagy Ön sem?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.13. 14:54:09

@Táskás Tóni: Az arrogán kis pöcsfejeket sehol nem szeretik és azután szívatják is rendesen... A gond az, hogy emiatt a kö... népművészeti agyagedény miatt, egy országot szívatnak! De egyszer ennek a parasztnak is leáldozik!

mizrolist 2010.12.13. 15:55:40

@manipul: a magyart Országgyűlés nem hozott törvényt arról, hogy kell megtörténnie a kifizetésnek. De ez véletlenül se zavarja. (lefordítom: azt, hogy mit és meddig fizet az mnyp, nem szabályozták eddig; vagyis úgy táncoltak volna, ahogy Orbán fütyül, ha nem szántanák be őket)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.13. 15:55:40

@manipul: A tolvaj is ezt mondja a 6-os villamoson, ő is garantálja a megtakarítást (magának)! Neked meg a lipicai tenyészmént ajánlom Viktor haveroddal együtt. Az a szar tartalom, amire egyest adsz, ti együttműködési szarotok, a stílust meg keresd a pökhendi, cinikus komancs barátaidon! Ekkora komcsi vagy? Én 25 évet éltem abban a rendszerben, sok volt. A rendszerváltás óta ezek a politikai hullák még 20-at elloptak. Most még meg is akarjátok magyarázni, hogy tulajdonképp jó az , ha a kommunisták államosítanak... Holnap a t.k.m nem kéne? Elég a tőkém? A bankszámláról majd önként kell lemondanunk és felajánlani a Kedves Vezetőnek? Józanodni a hozzád hasonló narancskomcsiknak kéne. Vagy jól fizet a bérkomment ELVTÁRS??? Michael a házifeledat mára neked? Mikor jön stratez kollégád? Ő holnapra van beosztva ELVTÁRS? Ajánlom a figyelmedbe a SÜNT, melyet akár fel is dughatsz magadnak! Stílusosan!

manipul 2010.12.13. 17:17:20

@Boli: Hát Boli ezt a bérkommentelő dolgot már sokan elsütötték és van is benne valami. Kubátov elvtárs megbízott, hogy ziláljam szét a balmenetű kommentelőket. Hát mondom neki, rendben, de hogy találom meg őket?
Hát úgy, mondja ő, hogy felmész egy balmenetű blogra és megkeresed a leghülyébb kommentelőt. Az aztán az első komolyabb érvre hanyatt esik, és csak üresjáratban dühöng. És tényleg így szokott lenni..

És hát nyilván a dühöngés okán Boli egyre silányabb! Ugye amit felvezetett itt MNYP ügyben az egy pazar vetődés volt. Árnyékra!
Most leporolta magát és átkozódik, amit nem csodálok. Hát bizony a nagy robinzonád előtt értelmezni kellett volna szöveget. Más az MNYP "védelme", (ezt a szoclibek teszik lelkesen az egyszerű emberekért, ahogy szokták) és más a megtakarítások védelme (ez a Fidesz célja)

No de menjünk tovább, Önt meglopják. Mennyit is lopnak? Gondolom a pénzét nem veheti ki egyben, marad a járadék? Na az mennyi is, mert arra nem válaszolt. Most labdára vetődhet, ne hagyja ki, várom az ÉRTELMES válaszát.

manipul 2010.12.13. 17:32:09

@mizrolist: Hát bizony nem hozott ilyen törvényt a parlament, annak ellenére, hogy 13 évból 9-ben az nagy MNYP hívő szoclibeknek volt többsége. Sőt amikor már közeledett a fizetés, hirtelen megengedték az idősebbeknek, hogy visszalépjenek az államiba. Ügyes...

mizrolist 2010.12.13. 18:50:03

@manipul: akinek ezt megengedték, az rosszabbul járhatott volna a mnyp-ral, mint a tisztán államival. Nem mellesleg a magyar parlamentet vagy száz éve Pató Pál vezeti, he nem tűnt volna még fel önnek.

Az se zavarja, hogy Csehországban épp most fognak átállni mnyp-rendszerre; nyilván se ők, se a lengyelek vagy a svédek nem értenek a hosszú távú számításokhoz...

manipul 2010.12.13. 20:27:58

@mizrolist: "akinek ezt megengedték, az rosszabbul járhatott volna a mnyp-ral, mint a tisztán államival. Nem mellesleg a magyar parlamentet vagy száz éve Pató Pál vezeti, he nem tűnt volna még fel önnek."
Nem tűnt fel, most meg pláne nem tűnik föl a Pató Pál féle hasonlat. De ha elmagyarázza, hogy mit is kell ezen a kijelentésén érteni, akkor talán észreveszem.

"Az se zavarja, hogy Csehországban épp most fognak átállni mnyp-rendszerre; nyilván se ők, se a lengyelek vagy a svédek nem értenek a hosszú távú számításokhoz..."
Az zavar, hogy van olyan ország amelyik megengedheti magának, és van olyan amelyik nem. Sajnos Gyurcsány úr elintézte, hogy mi nem engedhetjük meg. Ez bizony nagyon zavar. Ezt "megcsináltuk" Igen, igen...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.14. 10:01:59

Igazán megtisztelő a Fidesz trollszakosztályának kitüntetett figyelme irányomba. Komolyan... már zavarban vagyok, hogy ennyit foglalkozik velem. Azért nagyon ne bízza el magát, megvagyok enélkül, van elég dolgom, én dolgozok, nem irodában meresztem a hátsó felem, netán az állam kebelében, hanem termelek - pénzt... A fidesz féle lopás (a kedves előző komcsi elvtársaik, Rákosi pajtival sem így hívták anno) pedig kb. olyan 3 misiben fáj nekem. Nem tudom kedves manipulátor ELVTÁRS milyen idős, mennyi pénze kerül így vissza a közös feneketlen zsákba, nekem azért ez nem tetszik. Kifejezetten az édes anyukájukat és kommunista elődjeiket emlegetem a magukféléknek! Lehet, hogy annak, akinek túró pénze volt bennt, meg még a kora és tapasztalata (netán történelmi ismeretei) is a kölökgólyáéval vetekszik, annak ez bizony komoly tapsikálásra ad okot. Netán olyan balf.sznak is tetszett lenni, hogy egy olyan konstrukciót választott, mely mínuszba is rántotta, netán a mocskocs kapitalista OTP mnyp-nél, mely mint tudjuk SGABIKA szerint eltőzsdézte - gondolom Viktorka országos cimborájával, Csányi pajtival együtt. Egyben pedig komoly szegénységi bizonyítványt állít ki mindez az ELVTÁRSAKRÓL és nem kifogás, hogy ezért lenyúlják más pénzét. De, hogy akkor a kifogásaikat még megvilágítsam: van például pénzem lekötve kötvényben is, amit szintén nem vehetek fel (egyáltalán nem férek hozzá) amíg a futamideje le nem jár. Akkor ezen nagyon okos politikusi logika és hazugsághalmaz mentén, az sem az én pénzem, nem az én MAGÁNTULAJDONOM, mert nem vehetem most, azonnal fel? Vagy az életbiztosításom sem az enyém? Azt is csak akkor kapom meg, ha lejár a megjelölt időpontja... Szóval a balosokat tessék csak nyugodtan "izélgetni", de nálam el tetszett téveszteni Kubatov elvtárssal együtt a házszámot! Azt a közös sünt meg csak szépen formázzák, hátha élvezni is fogják. A "leghülyébb kommentelő és troll" címét pedig már aranykoszorúsan, örökbecsűen és mindhalálig el tetszett hódítani, úgyhogy ezen trófeáról sajnos mindenki másnak le kell mondania...

manipul 2010.12.14. 10:54:45

@Boli: Boli, a hosszú szöveg ellenére sem válaszolt a kérdésre., vagyis mennyit kap meddig az MNYP-től. A kapott volna is megfelel, ugyanis azt sem tudja, csak jár a szája.
Lesz válasz?

Nézzük akkor az érdemi részt, nem sok van, de van:
"De, hogy akkor a kifogásaikat még megvilágítsam: van például pénzem lekötve kötvényben is, amit szintén nem vehetek fel (egyáltalán nem férek hozzá) amíg a futamideje le nem jár."

Nem tudom milyen kötvénye van, de gondolom önként vásárolta, és olyat és annyit, amilyet akart. Általában a kötvényeket, mivel értékpapír, el lehet adni, sőt vissza is lehet vásároltatni.
Az MNYP számlája nem értékpapír. Kis különbség.

" Akkor ezen nagyon okos politikusi logika és hazugsághalmaz mentén, az sem az én pénzem, nem az én MAGÁNTULAJDONOM, mert nem vehetem most, azonnal fel? Vagy az életbiztosításom sem az enyém? "
De az bizony az Öné, de megint árnyékra vetődött. Azt ugyanis Önként kötötte és választhatott !!! Biztosítót, feltételeket stb. Azonkívül minden biztosító közli, hogy mikor, hogyan fizet stb. És tudtommal életbiztosítás is visszavásároltatható.

Ja még valami: "Igazán megtisztelő a Fidesz trollszakosztályának kitüntetett figyelme irányomba. Komolyan... már zavarban vagyok, hogy ennyit foglalkozik velem."
Porolja le magát, ugyanis Ön kezdett el velem foglalkozni. L: Boli 2010.12.13. 13:44:51

Ha van még valami, ne kíméljen, de röviden és értelmesen, és humort ne tévessze össze a közönségességgel.

mizrolist 2010.12.14. 16:19:15

@manipul: pedig egyszerű. A mnyp-kifizetések 2013 január 1-jén kezdődtek volna tömegesen, addig kellett volna megalkotni az erre vonatkozó törvényt. Ennek megfelelően az eredeti menetrend szerint 2012 őszén jött volna ez a törvény valamikor, addig nem.
Pont ezért hiába pattog itt kifizetési szabályokat követelve, ha egyszer a magyar Országgyűlés nem alkotta meg a szabályozást, akkor nincs mit felmutatni. Kérje számon Orbánon, Bajnain, Gyurcsányon és Medgyessyn, ők voltak miniszterelnökök, az ő feladatuk lett volna megcsináltatni.

Ha a mnyp-ot nem engedhetjük meg magunknak, akkor az egységes 16%-os szja-t sem, mert az nagyobb lyuk a költségvetésen. Sőt, a nyugdíjemelést sem engedhetjük meg az infláció feletti mértékben, és azt sem, hogy az állam a bevételeinek 50%-át osztja el saját zsebre (intézmények, bérek stb.) a régióban szokásos 40% helyett. Ezeket mégis meglépte (vagy változatlanul hagyta) Orbán kormánya, és nem értik, hogy a rövid távú előnyök miatt miért nem tapsolnak azok, akik 2013-14-re is szeretnének koncepciót azon kívül, hogy "hát addigra úgy fellendülünk, hogy ez nem lesz baj" - ez a közelmúltban pl. George W. Bushnak sem jött be és most Obama takaríthat, ahogy tud.

manipul 2010.12.14. 18:48:53

@mizrolist:
Sorban reagálok:
"Kérje számon Orbánon, Bajnain, Gyurcsányon és Medgyessyn, ők voltak miniszterelnökök, az ő feladatuk lett volna megcsináltatni."
Annak kellett volna megcsinálni, aki megalkotta törvényt. Ezt így szokták, és nem úgy, hogy majd valaki megcsinálja. Ha ez akkor nem tették, akkor mire léptették be tagokat? Akkor azt kellett volna mondani, hogy lépjetek be, ha már tudjátok, hogy mire számíthattok.

"Ha a mnyp-ot nem engedhetjük meg magunknak, akkor az egységes 16%-os szja-t sem, mert az nagyobb lyuk a költségvetésen."
Az MNYP-t nem azért nem engedhetjük meg magunknak, mert MNYP, hanem azért mert Gyurcsány úr eladósította az országot. Az adósság törlesztés és az MNYP-t együtt nem lehet vállalni. Amellett ez a vegyes rendszerben működő MNYP igazságtalan is, de ez külön téma.
A 16%-ot csak akkor engedhetjük meg magunknak, ha a gazdaság beindulása a kiesésénél többet hoz. L: Szlovákia. Valamint hatása lehet az, hogy más adóintézkedésekkel meggondolandóvá teszi az adócsalást. Erről rendszeresen elfelejtkeznek.

"rövid távú előnyök miatt miért nem tapsolnak azok, akik 2013-14-re is szeretnének koncepciót azon kívül, hogy "hát addigra úgy fellendülünk, hogy ez nem lesz baj" - "
Hű de szép ez a hirtelen jött koncepció vágy? 8 évig hol szunnyadt ez a nagy vágyakozás, hiszen Gyurcsány úr mondotta, hogy az államadósság csak egy szám, az nem érdekli az embereket ?

Vagy netán a "mértékadókra" gondol, Bauer, Lengyel vagy a FAZ, FT, Sme lobbistáira, mert azok bizony nagyon aggódnak. Jobban mint 2006-ban amikor csúcsra járt a hiány, de a legnagyobb saját válságunk idején áradozott az FT a magyar helyzetről. Ezek ítéletétől tart annyira? Mert látom a sok balmenetű szíve egy ütemre dobog, a korábban annyira utált tőkésekével. Hová lett a kapitalizmus elleni végső harc?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.15. 07:59:55

@mizrolist:
"Ha a mnyp-ot nem engedhetjük meg magunknak, akkor az egységes 16%-os szja-t sem, mert az nagyobb lyuk a költségvetésen. Sőt, a nyugdíjemelést sem engedhetjük meg az infláció feletti mértékben, és azt sem, hogy az állam a bevételeinek 50%-át osztja el saját zsebre (intézmények, bérek stb.) a régióban szokásos 40% helyett."

Töobb dolgot mosol itten össze.

Az egységes 16%os (most 2o.5%os ) adó igen jó. Lépést tesz annak érdekében, hogy a káros egyenlősdi megszűnjön, és ezáltal a társadalmo számára hasznos értékek ( tehetség, munka, kockázatvállalás ) jobban érvényesüljenek.

Ha belegondolsz, hogy idáig t.k. pont a nyugdíjrendszer által generált adósság és annak kamatterhei voltak a legfőbb indokai az adókulcsok magasan hagyásának, akkor beláthatod, hogy a szegényebbek magánnyugdiját implicite a jobban keresők finanszirozták. Ez helytelen és igazságtalan.

A nyugdijemelésekkel és a nagy állammal kapcsolatban irtakkal vioszont egyetértek.
Nézd, én 39 éves vagyok, és vlsz én már nem fogok állami nyugdijat kapni, viszont adó és egyéb szarság ráván az állam továbbra is jól le fog húzni. Irigylem a jelen nyugdijasait a helyzetükért.
Szerintem azt, hogy mi már nem fogunk nyugdijat kapni, valahogy ki kellene vetiteni a társadalomban, vagyis a jelen nyugdijakat el kellene inflálni. Ezáltal az aktivak terhei csökkennének, és ők a felszabaduló összeget p.l. a magánnyugdijukba tudnák befizetni.

Egyébként a nyugdijasok az átkozott mszp miatt szent teheneknek számitanak, és senki nem mer hozzányúlni a járandóságukhoz.

Az államháztartás ügyében egyetértek.
Én főleg a szociális és mifene kiadásokat csökkenteném, mig a kultúrára, tudományra, oktatásra és eüre kiadott összeget nem csökkenteném, esetleg növelném is. A szociális kiadások ugyanis nem növelik a versenyképességet, míg az autóbbi kiadások igen. Azzal még senki nem lett high tech nagyhatalom, hogy paupert segélyezett, azzal viszont inkább, hogy a kortárs művészeteket vagy az algebrai geometriai kutatásokat támogatta.

Legjobb lenne azonban
1. az egyenlőség téveszméjével leszámolni. Az emberek nem egyelőek, mivel különböző mértékben részesültek azokból a tulajdonságokból, amelyek "jövedelmet tudnak generálni"
2. ha csak tehetség, szorgalom és kockáztatás révén lehetne előre jutni. ( Ilyen szempontból sajons a Fidesz is csalódást okoz, de még mindig jobb, mint az agyonadózxtató és elkúró kommerek. )

Azt hiszem, hogy ennek a 2 pontnak a magvalósulásának az útjában leginkább a magyarok állnak. Szerintem a mentalitásuk nem megfelelő.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.15. 07:59:55

@Boli:
"hogy tulajdonképp jó az , ha a kommunisták államosítanak"

Természetesen nem jó, nade:
1. 2o13ig lejár kb 25 milliárd EUR IMF kölcsön
2. Hogy az IMF ezt meghosszabbitsa, el kellene fogadnunk a feltételeit, amely lakossági megszoritásokat ( tk. ingatlanadót és az adócsökkentés elhalasztását ) tartalmaznák.
3. A jelen pénzpiaci állapotairól biztos hallottál.
4. Ha az IMF feltételeit elfogadjuk, azzal a jelen állapotát ( tőkekivonás, periféria ) prolongálnánk.

A kitöréshez plusz forrás kell.

Ezt a forrást veszi a kormány a nyugdijalapoktól.

Lenne esetleg jobb ötleted, hogy honnan veszed a pénzt ?

Amit szóvá tehetnél, de nem teszel, az az, hogy a kormány miért nem kezd végre kiadáscsökkentésbe ( főleg a szociális kiadásokra gondolok itt. )

ps.
Aki az mnyp magánositását "lopásnak" nevezi, az miért nem nevezi lopásnak azt, hogy az mnyp által (is) generált extra adósságterhet idáig az én magasan (52%) tartott adómból finanszirozták ? Az nem lopás, hogy idegenek nyugdíját kell nekem finansziroznom ?

na ugye.
süti beállítások módosítása