Reformügyi kilátások

2010.12.27. 11:51

A kormány tavaszi munkaterve alapján nem lesz itt sem nyugdíjreform, sem közoktatási reform. Sőt, igazából semmilyen olyan átfogó reform nem várható, ami egyébként várható és elvárható lenne egy forradalmi kétharmadtól...

Ízlelgessük egy kicsit a hírt és próbáljuk meg végiggondolni, hogy mit is jelenthet mindez. Egy biztos: jót semmiképpen.

Alapvetően kétféle lehetséges értelmezését látom mindennek - még akkor is, ha az elmúlt hónapok kormányzati kommunikációban olykor semmi sem az, aminek látszik, illetve egy-egy kormányzati nyilatozat alapján minden lehetséges, meg mindennek az ellenkezője is. Egyszóval néha bizony jól jönne egy újbeszél szótár a kormány kommunikációjának pontos megértéséhez.

Visszatérve az alapproblémára: két lehetőség adódik. Vagy tényleg nem lesznek átfogó reformok, vagy lesznek, de azokat majd a kormány helyett benyújtja a Stróman Tóni.

Hirtelen nem is tudom, hogy melyik a rosszabb forgatókönyv. Pontosabban egyik rosszabb, mint a másik. És persze fordítva.

Nézzük azt a verziót, mely szerint hinni lehet a kormány munkatervének, és tényleg nem lesznek reformok. Azt hiszem, ennél rosszabb üzenetet aligha kaphatnának a befektetők. Mert valljuk be: van azért némi Petőfi-utánérzés mindebben...

Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Szóval képzeljük el, mit gondolnak a tőkepiacok szereplői - akiket le lehet persze köpködni meg lehet utálni forradalmi hévvel, de nem érdemes megfeledkezni arról, hogy momentán az ország finanszírozása tőlük függ -, akiket egynémely kormányzati intézkedés, például a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások einstandolása már kellően idegessé tett. Ők sok döntést nem értettek - mert egészen egyszerűen a józan ésszel ellentétesnek vélték -, és sok intézkedéssel nem értettek egyet, de bíztak abban, hogy ezek az intézkedések talán megalapozhatják azokat az átfogó reformokat, amelyek a közgazdaságtan és a fizika törvényei alapján is fenntarthatóvá és finanszírozhatóvá teszik Magyarországot. Ezt a pató páli hozzáállást látva viszont előbb-utóbb végképp letesznek rólunk. Nem hiteleznek nekünk többet - értsd: inkább nem vesznek magyar államkötvényt -, akkor pedig nemhogy nyugdíjemelés, de nyugdíj sem lesz... Az euró és a svájci frank várható árfolyamába pedig jobb, ha bele sem gondolunk.

Talán nem ennyire apokaliptikus forgatókönyv az, ha reformok mégis lesznek, csak jó szokás szerint nem a kormány és nem a minisztériumok szakapparátusa készíti elő azokat, hanem a sokoldalú trió: Rogán Tóni, Kósa Lajos vagy Lázár János képviselői önálló indítványként izzadja ki magából. Láttunk már ilyet. Mondjuk vicces - na jó: meglehetősen morbid vicces - lenne az oktatási rendszer átfogó reformja Rogán Antal előterjesztésében, vagy a nyugdíjrendszer gyökeres átalakítása Kósa Lajos szakértő tolmácsolásában...

Értem én, hogy így gördülékenyebb a dolog, nem kell holmi szakmai egyeztetéssel fáradozni meg húzni az időt, egyszerűen benyújtják hétfőn, megszavazzák kedden, és már kész is. Vitának helye nincs. Az ilyesféle demokratikus és forradalmi jogalkotásban viszont már eddig is egy rakás egymásnak és önmagának is ellentmondó tövény született. A jogalkotás minősége pedig egészen egyszerűen úgy szar, ahogy van.

Szóval ígért és várt, de meg sem születő reformok, vagy teljességgel előkészítetlen és végiggondolatlan változtatások... Hogy őszinte legyek: nem túl jó kilátások ezek 2011-re.

 

*   *   *

Ápdéjt! A mai Magyar Hírlapban Lázár János a következőket nyilatkozta:

"Lázár hangsúlyozta, a kormánypárt mostani belső vitái 2011 gyöngébb előjátékának minősíthetők. "Olyan volumenű változásokat tervezünk, amelyeket még jelentősebb szakmai viták fognak követni" - mondta Lázár, utalva arra, hogy jövőre olyan területeken várhatók átalakítások, mint az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátórendszer, az önkormányzatok és emellett napirenden lesz az EU elnökség és az alkotmánymódosítás is."

Eszerint Lázár Jánosnak vagy fogalma sincs a kormány jövő évi munkatervéről, vagy mégiscsak a Rogán-Kósa-Lázár féle jogalkotás lesz jövőre is a megoldás...

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr222541553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orient 2010.12.27. 13:46:46

ilyen szar kormányok nincsenek máshol a világon mint nálunk. EZ előző szétlopott mindent. A mostani meg egy beszari, dilettáns hozzánemértő fos banda ami még a maradék dolgot is szétk**ja ami nem lett szét**** az utóbbi években. Gratulálok. Üldözzük el a cégeket akik a hazai gazdaság 80%-t adják.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.12.27. 13:57:43

"Olyan volumenű változásokat tervezünk, amelyeket még jelentősebb szakmai viták fognak követni" - ebből én arra következtetnék, hogy megint előbb jön a törvény, majd azután a vita. Ismerve a jelenlegi vitakultúrájukat és a sajtótörvényt, minden lesz itt, csak nem társadalmi egyeztetés.

AnnaKarenina 2010.12.27. 13:58:29

Mintha azt olvastam volna, hogy az országgyűlés februártól alkotmányozó nemzetgyűlés üzemmódba kapcsol, alkotmányozás lesz orrvérzésig. A többi meg tényleg nem érdekes, hiszen pillanatokon belül megszavaztatható, rendeleti kormányzás útján lehet irányítani az országot, ezek tartalmát meg ráérünk megtudni, amikor elfogadja a parlament. Nincs itt semmi kérdés, vagy egyeztetés.

takaróléc 2010.12.27. 14:26:33

Figyeljünk oda, mit is mondott Lázár: a változtatásokat "jelentősebb szakmai viták fognak követni". Értitek: követni fogják a szakmai viták a változtatásokat, nem megelőzni vagy előkészíteni. Nem is volt az úgy jó, hogy a kormány előállt egy tervvel, aztán mindenki elmondhatta, miért lesz az úgy rossz. Nem, ezek bevezetik, aztán lehet róla vitatkozni. Csak minek?

DSityu 2010.12.27. 14:28:33

Szóval ami most van az csak gyöngébb előjáték. Magyarul készíthetjük a szopóálarcot, mag vödör vazelint is.

P.mester 2010.12.27. 14:28:33

Éljen Napóleon elvtárs!

hitomi 2010.12.27. 14:28:34

előjáték?....
már elnézést a kicsit erőteljes kifejezésért, de ha ez eddig előjáték volt, akkor mennyire akarnak még minket megb...ni?...

kis adalék:
hvg.hu/itthon/20101227_navracsics_tibor_mediatorveny_kritikak

M-Cube 2010.12.27. 14:28:34

Szerintem az Alkotmányozáson kívül mindennel végeztek, ennyi volt. Ha még kell valamire pénz majd elveszik valahonnan. Aztán majd csak megbuknak valamikor...
Ugyanezt csinálták 1998-2002 között is.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.27. 14:33:34

@AnnaKarenina: Március 15-én, kedden alakulnak át alkotmányozó nemzetgyűléssé.- Rogán Tóni még aznap reggel benyújtja az új alkotmányt, délután megtartják a bizottsági üléseket meg a társadalmi egyeztetést, másnap reggel zárószavazás, taps, Himnusz, aztán szerda déltől már mehet minden a régi kerékvágásban.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.27. 14:33:34

@takaróléc: Hát ezért a Lázár-Rogán-Kósa trió nyújtja be a javaslatokat, és nem a kormány. Mert ellenkező esetben a Jogalkotási törvény szerint elfogadás előtt kellene vitázni. Így meg lehet utólag. De pénztártól való távozás után...

tintamin 2010.12.27. 14:54:35

"minden lehetséges, meg mindennek az ellenkezője is"

Erről nagyon gyorsan szokjunk le.
A "minden" nevű halmazban benne foglaltatik a "mindennek az ellenkezője" is. Matek. Csak szóltam..

tintamin 2010.12.27. 14:54:35

Szurkolok Viktoréknak, hogy még ezen a télen fagyjon be a Duna. Mert akkor nagyobb lesz a sajtónyilvánosság a műsorhoz..

mortadella 2010.12.27. 14:54:35

Jellemző az index.hu cikkeire, hogy egyre nagyobb arányban nem lehet kommentet hozzáfűzni, a törvénytelenül kommentelőket pedig nem tiltják le, a párbeszédet pedig azzal korlátozzák, hogy perceket kell várni két komment elküldése között.
A magyar nyelvtan szabályait nem tartják be.

AnnaKarenina 2010.12.27. 14:54:47

@Michael Knight: Naiv vagyok, azt hittem ezzel azért elbabrálnak egy kicsit.:)

Dr. Klein Imre · http://subnormalia.blog.hu 2010.12.27. 14:56:39

Bocsesz, de értelmesen én ahhoz nem tudok hozzászólni, ahol Lázár "Háromcsapó" János feltűnik... Elborulok, ha ez a jóképességű akcióba lendül...

nyomasek 2010.12.27. 15:24:32

A magyar társadalom még nincs felkészülve a kapitalizmusra. Majd ha úton-útfélen döglenek halomra az emberek ellátatlanság, éhség miatt, no majd akkor lesznek itt reformok. Már a szakadékba estünk, de még távol a földetérés.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.12.27. 15:24:33

"Magyarország putyinizálódása" címmel közölt szerkesztőségi vezércikket vasárnap a Washington Post című tekintélyes amerikai lap, amely a magyar kormányt populistának és hataloméhesnek nevezi, és azt írja, hogy az új magyar médiatörvény alapvető szabadságjogokat sért. A lap szerint az USA és az EU akkor cselekedne helyesen, ha a májusi budapesti EU-csúcson távolmaradásával "alázná meg" Orbán Viktort, ha a miniszterelnök nem hagy fel a hatalom koncentrálásával.

dr kíváncsivagyok 2010.12.27. 15:24:33

@M-Cube: Tanulva az előző ciklusukból , most először lebontották a demokráciát ,.....átvették a szó szoros értelmében MINDEN LÉTEZŐ HELYEN a hatalmat ,.....és csak utána kezdenek ámokfutásba, nehogy úgy járjanak , mint 8 éve.... attól félek , hogy "hagyományosan demokratikus " eszközökkel nincsen félnivalójuk....

dr kíváncsivagyok 2010.12.27. 15:24:33

@tintamin: Akkor , ..a logika szerint , a "mindennek az ellenkezőjében " is ugyanúgy benne van a minden ....?!

dr kíváncsivagyok 2010.12.27. 15:24:33

@mortadella: Az a törvény , amire gondolsz , "csak" jan. 1 - n lép életbe ! ( Vagy Te is úgy gondolod , mint a párttársaid , ...hogy ez is visszamenőleges.....???? )

Id. Lencsés István 2010.12.27. 15:33:27

Szeretném tudni mikor lesz társult tag Chile a Schmitt Pál felhívása alapján, van esélyük?

keh.hu/index.php?submenu=uzenetek&id=253&details=1&cat=29

Netuddki. 2010.12.27. 15:34:25

@hitomi: Csak annyira amennyire hagyjuk magunkat. A magyar ember ingerküszöbe pedig hírösen nagy. Ki is használják választott vezetőink, bárkik is legyenek...

midnight coder 2010.12.27. 17:50:09

Ha anno azért nem kapott sokkot a tőkepiac hogy megcsinálták a manyugokat ami arról szól hogy állam bácsi folyamatosan hitelt vesz fel azért hogy ezt a pénzt mindenféle kétes társaságokba fektesse azzal a felkiáltással hogy majd innen jön a jövőben a nyugdíj egy része és majd nem neki kell azt kifizetni, nos ha anno ettől nem lettek idegesek akkor ettől sem.

Ami meg az egyeztetéseket illeti, régóta tudjuk hogy a békákat sem kérdezik meg mielőtt lecsapolják a mocsarat.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.27. 17:50:09

Nagy következtetéseket nem kell levonni abból hogy mi szerepel a kormány munkatervében tavasszal.
Az hogy Matolcsy mit fog mondani vagy mit nem fog mondani annak nem feltétele a tavaszi cselekvés.
Ugyanis egy kormányszóvivői vagy miniszteri vagy miniszterelnöki bejelentés és a kormány testületi ülése nem ugyanaz. Attól hogy Matolcsy valamit bejelent, még másnap nem lesz jogszabály.
Jelenleg a legtöbb minisztérium eleve nincs abban az állapotban hogy komoly kodifikációs munkát végezzen. Az apparátus nagy részét szélnek eresztették, az új emberek pedig tapasztalatlanok, nyilván kell idő mire képesek lesznek elfogadható szinten teljesíteni. Óriási mértékű volt a csere, pl. az Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél olvastam hogy 90%-át leváltották a vezetőknek ( osztályvezetőknek ). Nincs kétségem hogy a minisztériumokban is hasonlóak a cserearányok.
Ha őszre sem lesz semmi a kormány a munkatervében, akkor itt nem lesznek semmiféle átfogó reformok. Ami nem indul el 2011-ben, az legkorábban 2014 második felében vagy 2015-ben fog elindulni.
A kormányzás érdemi része az első másfél év. Utána itt már érdemi dolog akkor fog történni, ha beüt egy államcsőd.

sanya18 2010.12.27. 17:50:10

"Olyan volumenű változásokat tervezünk, amelyeket még jelentősebb szakmai viták fognak követni"

a változást követi a vita. a forradalmi triónak mozgalmas éve lesz ezek szerint.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.12.27. 17:50:10

@mortadella: A törvénytelenül kommentelőket nem tiltják le??? Ilyen szöveget Kúrcsány Fletó legsötétebb napjaiban sem olvastam soha, most meg ezrével nyomják ezeket a szövegeket a kommentekben. Honnan jöttök ti?

nu pagagyí 2010.12.27. 17:50:10

A várható reformok következményeiről már lehet sejtésünk:
Pintér tábornok jóslata:
„az országban jelentősen viszsza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható”. A belügyminiszter azt prognosztizálta, hogy egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági bűncselekmények, mind több lesz az utcai bűncselekmény és „nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más"

papamaci1 2010.12.27. 17:50:10

Nem tudom a tisztelt jelenlevők közül van-e akinek ismerősen hangzanak a következő szavak . "KOMPRÁDOR BURZSOÁZIA" (l.MSZP) vagy "GYARMATI KIZSÁKMÁNYOLÁS ( l. Valutaalap, Európai Unió).

Szerencsére az utóbbi konglomerátum már nem soká exisztál, ugyanis néhány jelentéktelen kis országocska- Nagy Britannia, Németország, Franciaország- számára egyre zavaróbb a léte, más országok meg (Belgium) megszűnnek maguktól. Különben is az EU léte is csupán a végtelen demokratikusságáról és legendás szólásszabadságáról híres Kína kénye-kedvén múlik..

öcsi55 2010.12.27. 17:50:10

Hölgyeim és uraim !
2/3 az 2/3........
Vörösök ! Halványodni kellene,hullóban a csillagotok.
Fontos dolgokat,a Fidesz becsülettel megoldja.

na4 2010.12.27. 17:50:11

Szerintem meg hál' Istennek! Végre vége a nyolcéves komcsi-libsi teszefosza semmittevésnek, ami jól padlóravitt bennünket. Közben magasra csap a ballibsi huhogók siránkozása :-)))

trendo+ 2010.12.27. 20:24:17

Számomra egyre világosabb (nagy csalódással veszem tudomásul) hogy az ellenzékben töltött idő alatt a Fidesz holdudvara nem nagyívű szerkezeti reformok kidolgozásával töltötte az idejét, pusztán az állománytáblákban maguknak kinézett zsíros állásoknak a gyors elfoglalására készültek "forradalmi" akciótervek. A gazdasági problémákat a hiánycél laza kezelésével gondolták a szőnyeg alá söpörni. Hogy ezt az EU nem hagyta, jött a kétségbeesett rögtönzés, a Manyup-pénzek elherdálása. (Ez volt ez előző kormánypárt egyetlen, következetlen és sok hibával terhelt, de mégis csak reformnak nevezhető törekvése a hosszútávú megoldások irányában)
Úgyhogy, sajnos, vagy hálistennek, nincs se A, se B-terv. Majd a Főnök, ha kedves neje (mint tudjuk, néha megrepedő oldalú) bejglijéből belakmározva álmodik valamit a Nagy Magyar Jövőről, akkor Kósa és Rogán pajtásoknak ki lesz adva a szorgalmi feladat megint.

trendo+ 2010.12.27. 20:39:55

@orient: Nem mintha egyetlen korrupt szemétládát mentegetni akarnék, de nemá' benyaljad azt a maszlagot, hogy itt itt mindent állami szinten loptak, herdáltak el! Olyan mély kussolás van az önkormányzati vagyonfelélésekről, a helyi szinten lemutyizott baráti megbízásokról, a zsíros EU-pályázatok helyben szétosztott pénzeiről (amiről az NFÜ csak asszisztált, hogy a Brüsszelbe küldött papírok rendbe legyenek), a nagy ingatlanpanamákról (nem csak Sukoró van a térképen!), a távlati fejlesztési tervek "ésszerű" módosításairól, a multik által kinézett területek "előkészítéséről"... és mivel az önkormányzatok nem az idén októberben kezdtek narancsban tündökölni, bízvást elmondatjuk: lopott itt mindenki, a teljes politikai elit... Csak mint a bűnözőknél lenni szokott, aki lebukik, az viszi az egész balhét...
süti beállítások módosítása