Maffiakormányzás

2012.08.13. 13:02

Meghökkentően őszinte kormányzati beismerésekkel indul a hét - és hogy őszinte legyek, egy kicsit félek is tőle, hogy mi jön még. Persze egyik beismerésből sem hiányzott a szokásos kormányzati cinizmus. Sőt.

Kezdődött a nap az agrártárca államtitkárának veretes kijelentésével. Ízlelgessük csak egy kicsit Budai Gyula önbizalomtól sugárzó szavait!

„Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. (...) A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”

Álljunk csak meg egy szóra! Hogy is van ez? Az államtitkár szavai szerint ő, azaz Budai Gyula, a minisztérium és a kormány amikor csak akar, tudatosan és szándékosan sérthet törvényt, mégpedig bármiféle következmények nélkül?! Akárhogyan is nézem, Budai Gyula öntelt és pökhendi kijelentése nyílt beismerése annak, hogy nincsen itt már jogállam. Nincsenek fékek és ellensúlyok, hanem van egy teljhatalmú elit, amelyikre nem vonatkozik a törvény, amelyik azt csinál, amit akar, amelyik a törvény fölött áll, amelyikbe egyetlen intézmény sem mer belekötni, vagy legalábbis az államtitkár szerint jobban teszi, ha inkább nem köt bele. Mi ez, ha nem maffiakormányzás? Nem én mondtam, a Budai Gyula mondta. Ő meg szépreményű elszámoltatási kormánybiztosként csak jobban tudja...

Én vagyok a Törvény - szögezte le tulajdonképpen Budai Gyula. És gyorsan tegyük is hozzá: még jó, hogy nem az Út és az Élet... Egyelőre, legalábbis.

Ilyen előzmények után jött a második beismerés. A kormány illetékes helyettes államtitkára szerint bizonyos korrekciókkal 2025-ig fenntartható a jelenlegi szinten a nyugdíjrendszer,  vagyis nincs kormányzati szándék a nyugdíjkorhatár emelésére, és egyelőre az egyéni számlás rendszer bevezetésére sem. Pontosabban ezzel kapcsolatban azért egy kissé zavaros a helyettes államtitkári nyilatkozat, amely szerint "nem igaz, hogy ne lenne egyéni számla az állami nyugdíjrendszerben", de az egyéni számlás rendszert "nem vezetik be, mert az egyéni számlás modell hátránya, hogy ha a munkáltató nem fizeti meg a járulékot, a munkavállalót hátrány éri, mivel a tényleges befizetések alapján fogják megállapítani a nyugdíját..." Tetszenek érteni? Már most is van egyéni számlás rendszer, de inkább nem vezetik be, mert hátrányos... Ja, kincs, ami nincs...

De a beismerés lényege nem ez, és még csak nem is az, hogy az ígéretek ellenére mégsem teszi meg a forradalmi munkás-paraszt kormány (a nem kívánt rész törlendő. Igen, valóban a munkásra gondoltam...) a nyugdíjrendszerben ígért azon változásokat, amelyekkel háromezer milliárd forintot csaltak ki a választóktól. Nem, ez már tudott volt néhány hete. Az igazán érdekes része a beismerésnek az, hogy mi lesz 2025 után...

Igen, 2025 után baromira hiányozni fog a rendszerből az a magán-nyugdíjpénztári megtakarítás, ami nagyjából akkortól már számottevően - konkrétan negyedével - tehermentesítette volna az államkasszát. Igen, 2025-től keményen szívni fognak a nyugdíjba menők - már ha a cash flow alakulása okán egyáltalán 85 éves kor alatt elengedi majd őket nyugdíjba az állam. Igen, 2025 után, pusztán demográfiai okokból egészen egyszerűen nem fedezi majd a nyugdíjakat az aktív keresők járuléka vagy hozzájárulása vagy mifenéje. Igen, 2025 után bele kell nyúlni a rendszerbe, méghozzá alaposan.

...és szinte fülembe csengenek erre is Budai Gyula cinikus szavai: Igen, lenyúltuk a nyugdíj-megtakarításokat, és feléltük a 2025 utáni nyugdíjasok nyugdíját. És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr934709827

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Maffiakormányzás 2012.08.13. 21:10:27

Meghökkentően őszinte kormányzati beismerésekkel indul a hét - és hogy őszinte legyek, egy kicsit félek is tőle, hogy mi jön még. Persze egyik beismerésből sem hiányzott a szokásos kormányzati cinizmus. Sőt.

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.13. 16:36:16

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzetéről 4. A 2010-es választás ...

Trackback: Megvédi a dinnye árát, kereskedők zsebét tömi vele a kormány 2012.08.13. 16:34:24

Állambácsi után picsogtak a dinnyés gazdák – megkapták! Nem lesz 69 forintos akciós dinnye a boltokban, a nem várt extra bevétel viszont a multiknál marad. Azzal, hogy a kormány “megkérte” a kereskedőket, hogy ne adják 99 forintnál ol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liberalisszimusz 2012.08.13. 13:21:34

"hárommilliárd forintot csaltak ki"

háromezer milliárd forintot!

kvadrillio 2012.08.13. 15:11:54

EGY FENÉT!
2025 UTÁN MÁR NEM LESZ ÁLLAMADÓSSÁGUNK ÉS MINDENKI SOKSZÁZEZER NYÖGDÍJAT FOG KAPNI ! .)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 15:14:00

"Mindenki bekaphatja a kárónkat, osztjónapot."
"Tessék, el lehet menni!"
"Nem volt taggyűlés."

Michael, ha esetleg lemaradtál volna róla:
www.policity.eu/index.php/interjuk/item/interju-orban-viktorral?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201208

Viki gyakorlatilag elismeri, azért ment politikusnak, mert mindenhez hülye volt. :D (ketroot kollega gyűjtése)

Kivlov 2012.08.13. 15:15:40

"Igen, 2025 után, pusztán demográfiai okokból egészen egyszerűen nem fedezi majd a nyugdíjakat az aktív keresők járuléka vagy hozzájárulása vagy mifenéje..."

régesrég nem fedezi...

NYJetsTD 2012.08.13. 15:18:56

Vidéki és enrico úgyis tapsol, mi meg csak nézünk... Jogállam hi-hi... Banánköztársaság 2.0

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.08.13. 15:19:50

nem tudom, miért a nagy csodálkozás azon, hogy a 3000 milliárd csak simán "lenyúlódott".

már megint nem hívtak fel azok, akik most meglepődtek - én megmondtam volna, hogy ez lesz.

nemsirunk 2012.08.13. 15:21:17

„És akkor mit tudnak velem csinálni?”

Sokan gondolták ezt már így a történelemben, Budainál sokkal nagyobb urak is, akik aztán megérdemelten jeltelen sírba kaparva végezték.
Remélem, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének visszaállítása után ez is megy a börtönbe a többi fideszes bűnözővel együtt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.13. 15:29:08

"...és szinte fülembe csengenek erre is Budai Gyula cinikus szavai: Igen, lenyúltuk a nyugdíj-megtakarításokat, és feléltük a 2025 utáni nyugdíjasok nyugdíját. És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"

Ezt Selmeczi fogja mondani, nem Budai!

georgie58 2012.08.13. 16:24:47

Hogy mit tudunk velük csinálni ? Birka nép ez, de időnként azért van ám fantáziája ....

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.08.13. 16:24:58

ennyi:

Az egyetem elvégzését követően az első munkahelye a Budapesti Katonai Ügyészség volt, ahol ügyészként dolgozott, majd 1994 szeptemberétől a mai napig ügyvédként végzi a munkáját az általa vezetett ügyvédi irodában.

www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/b076.pdf

OkoskaTo:rp 2012.08.13. 16:25:07

Ne aggódjatok! Ha a GVH mégis talál valami módot Budaiék megfingatására, 24 órán belül meglesz a lex-GVH, amivel beszántják és sóval hintik be őket.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 16:25:17

@doggfather: Vagy Gyros. Ő most pofátlan hazudozás terén az etalon.

béla a görög (törölt) 2012.08.13. 16:25:31

Csak egy észrevétel:
"Én vagyok a Törvény - szögezte le tulajdonképpen Budai Gyula."
Nem! "Én vagyok a Törvénytelenség!"
(csak nézőpont kérdése)

amúgy mit tudnak csinálni?
végül is ha az EU úgy gondolja nem fizet majd mezőgazdasági támogatás, büntet, stb.
bagatell dolgok Budai majd biztos akkor is legyint rá. azért a párszáz tonna dinnyéért megérte az a pár milliárd minusz.

s még van ötletem mit lehetne ezekkel kezdeni...

Elijah_Baley 2012.08.13. 16:25:39

monnyuk nekem különösen teccett az a rész hogyaszonnya, ezé se lesz egyéni számla, nehogy hátrány érje azt, aki svarcba melózik évtizedeken át.
hehe

Stringer 2012.08.13. 16:25:47

Lázár megmondta, mindenki annyit ér, amennyije van.
Tőlünk elvették, nekik odaadják.
Nekünk semmi, nekik nem semmi.
Mi ennyit érünk, ők annyit.

Squid 2012.08.13. 16:36:33

Cinizmus + sérthetetlenség vélelme és olyan arrogancia ami görbíti a teret.

És ez a kormány még hatalmon van..

...és 2014 után is hatalmon lesz, mert az átokoskodott választási rendszer, és a narancszombik megszavazzák őket.

Mi lenézett Nem-Fidesz szavazók ugyan miért nem grillezzük ilyenkor az Andrássy utat meg pár egyéb középületet?

Hol a türelem vége?

7esbusz 2012.08.13. 16:36:42

Nekem vannak ötleteim, hogy mit lehet csinálni a minisztériummal, vagy a kormánnyal. Csak kellene hozzá még pár tízezer amber, aki ugyanazt akarja velük csinálni. Meg némi hardver. Ha értitek, mire gondolok.... :)

dr Smittpálelnökúr 2012.08.13. 17:22:35

Ezt a budai nevű taknyot nem ártana nyakonbaszni egy péklapáttal, lehet, ettől megjönne az esze.

Senkifia 2012.08.13. 17:22:54

@OkoskaTo:rp: tetszettek volna elmenni szavazni többen :) és akkor nem lenne kétharmad, meg lex akármi :)ilyen eccerű ez...

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.13. 17:22:59

Tegye fel a kezét,akit ez a hozzáállás meglep

Senkifia 2012.08.13. 17:23:07

@Squid: ugyanez,vagy hasonló volt 8 évig előttük :) gondolom az nem zavart.(ha nem emlékeznél: el lehet innen menni kéremszépen....illetve "aki nem ért egyet, annak adjunk ciánkapszulát"...apropó sérthetetlenség,meg cinizmus :))

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 17:23:15

@Squid:

Ha végignézzük, ahogy az alcsúti patkánymajom az orrunk előtt elcsalja a választásokat, akkor meg is érdemeljük.

Senkifia 2012.08.13. 17:23:42

"Nincsenek fékek és ellensúlyok"
azért szvsz nem pont ezzel kapcsolatba kéne hő-háborogni. Mert tény,hogy az állambácsi a csóró termelőket akarta megtámasztani kissé. Szemben a multikkal, akiket támogat a pénzük,a magyar gazdák meg hápogva nézik a tesco-t elözönlő szlovák kaját, ami igaz hogy qrva olcsó, de legalább szar,viszont a szlovák gazda kap egy csomó támogatást, a tesco meg kedvezményeket. A magyar gazda meg nem. Úgyhogy ha ennyire futtya a kormányéktól,hadd fussa. Úgyhogy inkább legyen "kartell".
Ami meg a" nem tehet velünk semmit" meg ellensúlytalanságot illeti: neki is meg neked is igazad van. teccettek volna elmenni szavazni,hogy csak sima többség legyen, és nem abszolút. Mert ugye így pont azt nem ír át,törvényt,alkotmányt,szabályt,rendeletet,amit nem akar. Amit meg igen, azt igen. és tényleg mindenki megcsókolhatja a s.ggüket. Erről szól a kétharmad. Majd legközelebb nem kell majálisra menni,hanem szavazni kell. Ha mást nem, érvénytelent. Mert akkor, egy 99,9%os részvétel 38%-ára nem mondja olyan könnyen,hogy "kétharmadom van". Mert ugye nincs. Így meg mondhatja,mert így sincs, de azért van. Akit érdekelt a kormányzás ,az ország sorsa ,elment, és legalább egy f.szt rajzolt a lapra, de még az is jobb volt mint a tüntetőleg távolmaradó sörözgetés a romkocsmában.... Olyan ez,mint a társasházi gyűlés. elsőt meghirdetem 17 órára, döntésképtelenség esetére a másodikat 17:30-ra,ami már mindenképp döntésképes, és kötelező mindenkire nézve ,amiket döntök majd én,meg a sógor, elnök-illetve titkárként. És a többiek így jártak.
Egyszerű ez,csak látni kell...

M_R 2012.08.13. 17:23:52

@Squid: "...és 2014 után is hatalmon lesz, mert az átokoskodott választási rendszer, és a narancszombik megszavazzák őket"

vagy ha mégsem akkor meg:
"Elcsaltuk a választást. A OVB és az EU is azt mondta, hogy elcsaltuk. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”

CICMÓK 2012.08.13. 17:24:17

Első fokon nyert az És! De vesztett-e valaki?

Nem az a lényeg, és nem az az igazi kérdés, hogy Orbán Viktor családja jogtalan előnyhöz jutott-e a kormányfői tippek révén? A lényeg az, hogy OV mondta-e, vagy nem mondta az És-ben megjelenteket. Saját beismerése szerint „MONDHATTA”!
A történet MAGA A KORRUPCIÓ ! Csak erről nem beszél senki, és nem tesz ellene senki.
Első fokon nyert az És! De vesztett-e valaki?
Igen, mi vesztettünk, sajnos csak remélni merem, hogy a TÖBBSÉG!
(TAGGYŰLÉS HOL VOLT, HOL NEM VOLT! "NE MI NYERJÜK A LEGTÖBBET"

M_R 2012.08.13. 17:24:30

@De gustibusaut bene, aut nihil: Vagyis nehogy hátrány érje az addó- és tb-csalókat. Inkább érje hátrány abecsületesen adózókat (ugyanis ők fizetik meg a többi potyautas nyugdíját, egészségügyi ellátását, gyes-t családi pótlékot, stb.)

Elérték azt hogy már a törvényesség látszatát sem akarják fenntartani.

És akkor csodálkoznak hogy a diplomások harmada lelép ebből a ...ból

Djuree 2012.08.13. 17:24:46

Még annyi adalék a témához, hogy a fenti személy korábban katonai ügyész volt... Szóval jogilag képzett, meg ideológiailag is... Most éppen a második képzettsége erősebb... Egyébként az elszámoltatásnál is nagyon hitelesen tudta vinni a honvédségi vezetőknek juttatott ingatlanokkal kapcsolatos ügyet, mivel ő is fillérekért jutott hozzá korábbi szolgálati lakásához.

alien 2012.08.13. 17:28:40

egyet áruljatok nekem el, hogy én tudtam, hogy hazudnak, tudtam, hogy nem lesz nyugdíj az államtól, nem léptem át, maradtam, miért nem mentetek el ti is, 5 perc kellett hozzá.
és az akkori állás szerint még egészségbiztosítást sem kaptam volna, remélem ez megváltozott már. most utólag tátogni már minek, inkább ne rájuk szavazzatok '14-ben
ja és még valami ideje lenne tiltakozni az előzetes regisztráció ellen
valaki meg kiszámolhatná, hogy mennyibe került az eddigi szabadságharc

dekol84 2012.08.13. 17:45:40

Annyit kérdeznék csak a forradalmi-munkás-paraszt fideszre szavazóktól, hogy tényleg erre adtak felhatalmazást ennek a csürhének? Ha nem akkor csókoltatom őket, mert jól megszívatták a zembereket. Ha igen, erre adtak, akkor meg csókolják meg ők ott ahol gondolom!

Kopi3.14 2012.08.13. 17:48:22

@Senkifia: tehát a csóró termelönek úgy segítünk a legjobban, hogy a végsö eladónak(!) megmondjuk, te minimum ennyiért add a terméket. De azt, hogy minimum mennyiért vegye nem határozzuk meg. Értem én, hogy ettöl lett most milliomos az összes dinnyés Békésben...

Csucsundra 2012.08.13. 18:12:50

@Kopi3.14: az biztos,hogy a mezőgazdaság támogatása az elmúlt 22 évben qrvára el lett b.szva. ÍÉs az meg nem a fidesz sara. sajnos nekem lett igazam,mikor mondtam a fideszes kollégának,mikor azt állította:majd a 2/3dal mindent megcsinál a fidesz,ami eddig nem volt, hogy ebben az országban SENKINEK ne m szabad 2/3os hatalmat adni. Senkinek. Egyik szarabb választás,mint a másik. Szvsz, ez még mindig jobb,mint a borderline szindrómás gyf-balliberalizmusa. de attól még nem állunk jól,hogy "mi vagyunk a keményebb szardarab a csatornában,és az jobb,me' a másik meg fos volt"...

Csucsundra 2012.08.13. 18:13:01

@Kopi3.14: mondjuk neked is igazad van. nem vagyok teljesen képben. Azt hittem,hogy azon megy cirkusz,hogy az eladónak aszongya:csak magyar dinnyét árulj, x áron.És az x árból nyer a termelő...ha nem,akkor meg f.szság. De már szép lassan megszoktuk...

MACISAJT 2012.08.13. 18:13:12

" Igen, 2025 után, pusztán demográfiai okokból egészen egyszerűen nem fedezi majd a nyugdíjakat az aktív keresők járuléka vagy hozzájárulása vagy mifenéje. Igen, 2025 után bele kell nyúlni a rendszerbe, méghozzá alaposan."

Igen vazze,bele kell majd nyúlni.
A kérdés csak az hogy minek ez a nagy csodálkozás?????

index.hu/gazdasag/vilag/2012/08/10/tovabb_emelhetik_a_nemet_nyugdijkorhatart/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.13. 18:13:28

Hát ez felháborító. Igazából nem is a kartellezés ténye, hanem
- a hangnem
- az elszámoltatás teljes csődje
- a kartellezés teljes eredménytelensége.

"Igen, 2025 után baromira hiányozni fog a rendszerből az a magán-nyugdíjpénztári megtakarítás, ami nagyjából akkortól már számottevően - konkrétan negyedével - tehermentesítette volna az államkasszát."

Jajám, csak ha nem veszik ki, akkor meg konkrétan most szopnánk a brét egy államcsőd keretében...

jjoey 2012.08.13. 18:13:42

@Kopi3.14: megoldás
- nem veszel dinnyét, rohadjon a termelőre
idén 1szer vettem dinnyét itthon, elment, egyébként voltszerencsém ukrajnában járni, na, a feketetengernél ettem dinnyét dögivel, 50ft volt kilója..., javaslom ugyan ezt, horvátok, görögök, olaszok, spanyolok...

no successful 2012.08.13. 18:13:54

"Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében"

Igen, ennyi és nem több. A mondatban benne van a lényeg ember.
Mert persze fontos a jogrend, meg a szabályok betartása, de időnként azért kell egy kis rugalmasság.
Persze nem úgy ahogy ti alkalmaztátok, hogy alagutat "fúrtatok a síkságba" (persze nem a magyar termelők érdekében).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.13. 18:14:00

@Csucsundra: 2/3 nélkül meg nem lehet egy értelmes törvényt meghozni.
Csöbör és vödör, egyik sem működik.

jjoey 2012.08.13. 18:14:19

2025-ben OVI 63? éves lesz, "ki nem sz.ja le" mi lesz akkor már.
engem az szomorított el, hogy 3milából 2,9 odaadta a pénzét, ennyien nem értették meg mi a hosszú távú megtakarítás, hogy a 20-30 éves futamidő alatt vannak helyzetek, amikor a befektetés értéke csökken, de hosszú távon szinte mindig jobb, mint az infláció.
ilyen alapvető (ld még devizalapú hitelek) pénzügyi dillettantizmus mellett leshetjük, mikor leszünk németo. szintjén. maradunk "gyarmat", akik a "kedves vezető"-ben bízva várják, hogy a mennyei manna ölükba hulljon. "Jézus szeret, de a pénzedet még jobban"

Juteszembe, ha a multik extraprofitját most "visszavesszük", az elmúlt 800 évegyházi tizedét miért nem követeljük vissza a katolikus anyaszentegyháztól? az volt csak az extraprofit, amit a paraszttól (forradalmi?) elvettek.

Kopi3.14 2012.08.13. 18:14:27

@Kopi3.14: mindezt megfejelve azzal, hogy a 99 Ft(nem száz, á) helyett elsöként rohant a nagymagyar nagynemzeti CBA a 95 forintos dinnyével.
Mennyit ehetett így nyerni?

dekol84 2012.08.13. 18:14:36

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "Ha végignézzük, ahogy az alcsúti patkánymajom az orrunk előtt elcsalja a választásokat, akkor meg is érdemeljük."

Leszünk akik végignézzük (mert nem tudunk mit tenni a hatalmi arrogancia és 2/3 ellen) és lesznek akik végig aszisztálják majd! Mert még mindig sokan vannak, akik bármit becumiznak a vezérüktől. Akik elhiszik, hogy a kevesebb több, a recesszió növekedés, hogy az unortodox gazdaságpolitikát az egész világ követi és nem elutasítja! Na ezek a vérfideszes agymosott droidod újra meg fogják választani a cezaromániás, elmeháborodott agymosó zorbánjukat!

01234567 2012.08.13. 18:17:47

Ebben az országban,cirka 25 éve,minden hatalomra kerülő következmények nélkül azt csinál amit akar.Hogy miért?Elég csak végigolvasni a hozzászólásokat....

Csucsundra 2012.08.13. 18:24:48

@ColT: napi törvénykezéshez simán elég az 50+1. A 2/3 alkotmányozásra kell,meg alkotmánybíróság átrendezéséhez,stb. azt meg elvileg kiegyezéssel is lehet...ne. Csak nem itt...

dr. Bubó 2012.08.13. 18:24:57

57 billió van már ofsóre...

a fides mafia nagyon aktív

minden közpénzt ellopnak...

lompos 2012.08.13. 18:35:00

2014 ben azt fogjak mondani, hogy
aso,kapa valaszon el bennünket

lompos 2012.08.13. 18:38:54

2014-ben aztfojak mandani aso-kapa valaszon el bennünket

fchris82 2012.08.13. 18:57:37

@Squid: "Mi lenézett Nem-Fidesz szavazók ugyan miért nem grillezzük ilyenkor az Andrássy utat meg pár egyéb középületet?"

Én dolgozok, nem érek rá ilyesmire. Akkor is csodálkoztam, hogy kiknek van erre ideje?! A maradék időben éppen azt keresem, melyik országba érdemes átköltözni :) Most minek kapálózzak? Vitatkozzak a hülyegyerekekkel, meg várjam meg, míg nekik is leesik a tantusz, hogy Viktorék elkúrták, nem kicsit, nagyon? 56 előtt és közben is azok jártak jól, akik elhúztak innen. Egy életem van, nem baszom el itt holmi Budaival, meg Matolcsy-val, vagy Orbánnal, csak hogy a legnagyobb közgazdasági mérföldköveket említsem :D Ostobák, de legalább határozottak, egy még ostobább, "antikommunista marketinggel" simán megvásárolható masszív szavazó bázissal, akiknek még az sem csípi a szemét, hogy az ügynök akták továbbra sem vizsgálhatóak, és már papírjuk van róla, hogy hazudoznak, mint a vízfolyás, mert a tények csúnyán őket cáfolják, azt meg tök gáz lenne beismerni, hogy "jó, itt tényleg nem ért senki a gazdasághoz, de mit várnak tőlünk, senki nem dolgozott verseny szférában, aki meg igen, az nem értett egyet OV-vel, így nem helyeztük pozícióba".

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Inkább leszek boldog, megbecsült EMBER a világ egy másik pontján, mint hazafi éhező és "hősi halott". Bennem van életösztön, és bár szívesen élnék itt, ha egyszer nem hagyják?! Virágzik a korrupció és a kontraszelekció, az állam jól láthatóan mindent a közgépen keresztül intéz, a "nemzeti" tv, rádió, nyomozó iroda, adó és vámhivatal mellé most jön a majd a nemzeti mobiltársaság, várom a nemzeti pékséget és a GVH átnevezését is, abban még semmi nemzeti. A nemzetközi repteret is igazán átnevezhetni nemzeti reptérre. Egy olyan korban vagyunk, ahol állami megrendelésre festmények készülnek az új alkotmányhoz. Könyörgöm, mi ez? Visszarepültünk az időben 50-100 évet? Propaganda tömege.

Nekem ez nem kell :) Legalábbis gondolati szinten itt tartok.

Pan Modry 2012.08.13. 19:09:56

Mivel a fidesz altalaban hazudik ezert tuti higy 2025 ig sem lesz stabil a nyugdijrendszer es garantalt a nyugdijak erteke.

En mar egy ideje kulfoldon vagyok de a magyar manyupos penzemet megtartottam, de ha a b opcio az lett volna hogy lehuzom a wc n, akkor inkabb lehuztam volna, semmint bunozoknek adjam.

problémamegoldó 2012.08.13. 19:10:04

Hogy mit tudnak vele csinálni? Rádobnak egy 98%-ot 2014-ben, 5 évre visszamenőleg.
Oszt jónapot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.13. 19:10:10

@Csucsundra: Ne, mert a mindenkori ellenzk csak azt nézi, hol lehet beleköpni levesbe.

Mondjuk ez is azért van így, mert óvoda ez, nem politika.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.08.13. 19:15:45

@Senkifia: klasszikusokat csak pontosan, szépen kéremszépen. Így hangzott az az el lehet menni egészen pontosan:

„Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”

Nos, kinek is szólt ez? :-)

A ciánkapszulásat is érdemes elolvasni:

"(...) nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. Ami természetesen nem megoldás".

Kuncze utána egyébként bocsánatot kért.

Hol van annyi gerinc szerinted ebben a bagázsban, hogy bocsánatot kérjenek például az ellopott 3000 milliárdért és a többi gaztettükért?

fchris82 2012.08.13. 19:50:52

@ColT: "Jajám, csak ha nem veszik ki, akkor meg konkrétan most szopnánk a brét egy államcsőd keretében... "

Ez hülyeség. Ha nem veszik ki, nem csinálnak unortodox gazdaságpolitikát, ha szépen kussban folytatják, amit Bajnaiék elkezdtek, ha bevezetik a tandíjat, úgy, ahogy azt be akarták eredetileg vezetni, ha nem erőltetik az adócsökkentés válság esetén, és vezetik be az egykulcsosat - ismétlem: válság közepén -, ha az IMF tartalékot nem kényszeredetten az államadósság csökkentésére fordítják, ha nem nyilatkoztak volna hülyeségeket, hogy "na, holnap csontvázak tömege fog kihullani, örülhetünk, ha nem roppan bele az ország!", ami egyrészt szakadékba lökte azonnal a Ft-ot és megingatta a bizalmat a kormány iránt - mellesleg nem is volt igaz -, ha nem 8-10 szeres áron dolgozna a Közgép, ha végre szakértő kerülne a vasút élére és megpróbálnák tényleg piaci alapon működtetni, ÖSSZEHANGOLTAN... Na, szóval ha az itt felsorolt hibák tömegének csak a felét sikerült volna elkerülni, bőven elkerülhettük volna az államcsődöt, nagyon-nagyon messzire! Ez egy méretes marhaság, hogy csődközelben voltunk, és ezért ez kellett. Csődközeli helyzet majd ez után jön, a munkanélküli éhes nyugdíjas réteggel, mert ráadásul folyó kiadásokra verték el, SEMMIT nem szerveztek át érdemben, hogy az hatékonyabban működjön, az egyik legfontosabb gazdaságot fojtogató problémát, a korrupciót és a körbetartozásokat még csak jogilag sem próbálták meg felszámolni, azokban előrelépés nem történt, a bírósági munka sok esetben a kötelező nyugdíjazás miatt lassulni fog, a NAV folyamatosan arról cikkez, hogyan buktattak le szobákat kiadókat vagy utcai zenészeket, a nagy halakra nem is szálltak rá! Az adózás nem egyszerűsödött, az adminisztrációs terhek NŐTTEK!

Nem volt itt akkora katasztrófa helyzet, a pénz ahhoz kellett, hogy Orbán teljesíteni tudja Brüsszel elvárásait a költségvetési hiányról, mert rászóltak választás után, hogy bizony nem szállhat el, pedig az ő nagy terve az volt, hogy elszáll és mesterségesen felpörgeti a gazdaságot. Nem csoda, hogy ehhez csak egy Matolcsy kaliberű ember "mert" asszisztálni, és értelmes nem adta hozzá a nevét.

Felejtsd el, hogy Bajnaiék csőd felé tartó országot adtak volna át, és ahhoz kellett volna ez az összeg! Csak és kizárólag év végén a Brüsszelnek megküldött jelentéshez kellett, hogy "teljesítettük a kritériumot". Ennyi. Se több, se kevesebb.

babakék 2012.08.13. 19:51:05

@Kopi3.14: Nálad a pont ! Amúgy tudomásom szerint a szalonképes világban mindenütt tiltják a törvények a kartellt, nyilván van ennek tapasztalatból adódó jó oka. És ha emlékeim nem csalnak a náci Németországban hozták a kényszer kartellezési törvényt. Na, ebből mi jön ki?

Mr. Waszabi 2012.08.13. 19:51:17

Tulajdonképpen ennél is súlyosabb a dolog. Nem kartellezés igazán, mert az állam jelen esetben nem piaci szereplő. Egyszerű hatalmi beavatkozás a mások zsebére. Erre nincsen törvény jelenleg. Korrupció? Hatalommal való visszaélés? Inkább. Vicces, hogy ezt pont a korrupció ellenes kormánybiztos szájából hallhattuk.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.08.13. 20:40:18

A rokkant bányászok felülvizsgálata joggal borzolja fel a közvéleményt. Országos felzúdulást váltott ki a téma. Én úgy gondolom, hogy joggal mondok véleményt több évtizedes bányásztevékenységem után. A saját bőrömön éreztem ugyanis a bánya ártalmas, maradandó, testet-lelket megnyomorító azonnali és utóhatását. Bányásztevékenységem mellett huszonöt éven át bányamentő is voltam, s dolgoztam azokkal a vájárokkal, akik ma reszkető kézzel veszik át az új, harminc-negyven százalékos rokkantsági fokot megállapító határozatot. Az új „szakvélemény” igazolja a rokkantságot, de csak oly százalékban, hogy ne kelljen fizetni a nyugdíjat, illetve hogy ne kapjanak többet 28 ezer forintnál.
Azok a szakorvosok, akik kiállították pár évvel ezelőtt a rokkantságot igazoló szakvéleményt, ezek szerint hozzá nem értők vagy korruptak voltak? Remélem, ezt kikérik maguknak! Van még becsület, szakértelem és tisztesség a felülvizsgálatok során, ha ennyi rokkant ember egyszerre lesz csaló és ellátatlan? A röpke pár perces ellenőrzés tényleg tekinthető megalapozott, nyugodt lelkiismerettel kimondott szakvéleménynek? Csak reménykedni merek, hogy nem vezérelt ellenőrzés folyik ezeken a sorsfordító vizsgálatokon.

csabakirályfi 2012.08.13. 20:40:29

"...még jó, hogy nem az Út és az Élet..."

Felháborító, hogy ez a gondolat egyáltalán felmerül a szerzőben. A Fidesz egy igazán szervezett párt, "az Út és az Élet" szerepe foglalt, ez nem evidens?!

kirsten 2012.08.13. 20:40:34

@Squid: Remélem minél hamarabb vége lesz a türelmünknek. Ennyi mocskos pofátlan féreg nem érdemel mást, mint máglyát.

Lasombra 2012.08.13. 20:40:39

@problémamegoldó: Budaira nem 98%-ot kell rádobni, hanem egy piros Zetort.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.13. 20:40:44

@Mr. Waszabi: Hatalommal való visszaélés
De legalább jól használnák.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.13. 20:40:55

@fchris82: Akkor sem volt pénz, max. azt hittük. A kormány csak rontott a helyzeten,

Különben én nem vagyok a magánnyugdíj híve. Egy magánnyugdíjpénztár csak egy cég, ami simlizik, eltűnhet, leléphet a pénzeddel. (Mondjuk sose volt az a te pénzd, önként odaadtad valami rablóbandának... nem voltak ezek sem angyalok, ahogy a kormány sem.)
A nyugdíjat fizesse csak az állam.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy pár cég államok szerepét szeretné átvenni.

béla a görög (törölt) 2012.08.13. 20:41:12

@jjoey: "engem az szomorított el, hogy 3milából 2,9 odaadta a pénzét, ennyien nem értették meg mi a hosszú távú megtakarítás, hogy a 20-30 éves futamidő alatt vannak helyzetek, amikor a befektetés értéke csökken,"

Grrrr :( Légyszives ne bosszants fel...
A történelmi hűség kedvéért:
- 2008/2009-ben mindenki megtanulta, hogy ha kopp van a világban akkor neki is kopp van - bele kell kalkulálni.
2008/2009-ben jöttek a minuszok aztán 2009/2010-ben jöttek a pluszok.
- nem azért adta oda 2.9 millió ember hanem mert megzsarolták. A gyeseseken (gondolkozz korosztályba is) és a minimálbéreseken kivűl senkinek nem lett volna érdeke visszaadni. NEM! Azért adták vissza mert közölték, hogy lófasz neked állami nyugdij meg lófaszt neked egészségbiztositás a TB-ért. Ezért adták vissza. Meg mert mint nekem is volt másik megtakaritásom. Meg mert akkor még nem tudtad, hogy ezek után az állam kiveszi a járulékok közül a nyugdijat és adóvá minősiti. (Nem vállal kötelezettséget a nyugdijfizetésre) Meg mert hiába fordultál az EU-hoz azok közölték, hogy nincs egységes EU-s szabályozás. Hiába fordultál a biztositókhoz azok közölték, hogy a hatályos törvény szerint például nem vihetik át más országba a pénzed, hogy ott gazdálkodjanak vele. És az állam bezsarolt és hiába volt szerződésed neked a biztositóval harmadik félként belépett e kétoldalú szerződésbe és államositott!
-Akkor és ott kellett dönteni 6 (?) hét alatt és ez látszott a kisebb rossznak.

Ne ezért nem tartom ma a pénzem Magyarországon még akkor sem ha nem járok vele jól. És nem is fogom még egy jó ideig.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.13. 20:41:18

@Djuree:
Katonai ügyész... 1987-ben...
Tényleg, azok a mocsok komcsik, azok! :))

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2012.08.13. 20:41:26

"Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”

Úgy szokott kezdődni, hogy a tömegből eldördül egy lövés, onnantól már kreatív válaszok születnek a fenti kérdésre. kormánnyal.

fchris82 2012.08.14. 07:23:48

@ColT: "Különben én nem vagyok a magánnyugdíj híve."

A tények viszont jelenleg két dolgot igazolnak:
- a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tartható fent egy elöregedő társadalomban
- az öngondoskodás működik, megfelelő szabályozással

Innentől kezdve tényleg csak "hitről" beszélünk, de a valóság meg nem hit kérdése, ugyanis a gravitáció is nagy ívben tesz rá, hogy híve-e vki, vagy sem.

Tök egyszerű matek, csak a négy alapművelet van. 1000 nyugdíjasra jut 1000 aktív dolgozó és adófizető, akkor ha 100 000 Ft átlag nyugdíjat akarunk fizetni, akkor ahhoz a dolgozóknak fejenként 100 000 Ft-ot minimum be kell perkálniuk. Ennyi! Az államok az átállást a magánnyugdíj rendszer felé nem azért kezdték el, mert ez egy politikailag jól kommunikálható, költségvetésileg is pozitív dolog, hanem éppen ellenkezőleg, ez egy jó szar dolog, nagyon sokáig, de hosszú távon váltani kell, és az értelmesebbje ezt belátta. Jelenleg a rövid távú haszonért feláldozzuk a jövőt.

Úgyhogy engedd el nyugodtan tévképzeteidet, a Föld nem lapos, a Nap körül kering és nem fordítva, és a jelenlegi nyugdíjrendszer tartósan nem fenntartható, az öngondoskodó igen. Azon már persze lehet vitatkozni, hogy ezt magán cégek csinálják-e vagy államok, vagy mindenki dugdossa a pénzét a párnájába és gyűjtögessen ott, annak a vitának van értelme, a másiknak nincs. A jelenlegi konstrukció halálra van ítélve. Nem azért, mert én mondom, hanem mert számolj utána.

Squid 2012.08.14. 10:46:59

@fchris82: "Úgyhogy engedd el nyugodtan tévképzeteidet, a Föld nem lapos, a Nap körül kering és nem fordítva, és a jelenlegi nyugdíjrendszer tartósan nem fenntartható, az öngondoskodó igen. Azon már persze lehet vitatkozni, hogy ezt magán cégek csinálják-e vagy államok, vagy mindenki dugdossa a pénzét a párnájába és gyűjtögessen ott, annak a vitának van értelme, a másiknak nincs. A jelenlegi konstrukció halálra van ítélve. Nem azért, mert én mondom, hanem mert számolj utána."

Arról nem is szólva, hogy ha nem tetszik a pénztárak működése akkor bármikor újra lehet szabályozni törvényileg. Persze ehhez az kellett volna, hogy a pénztártagok érdekeit nézze a kormány és újraszabályozza az egész rendszer működését. A probléma az, hogy nekik a pénz kellett semmi más.

Orbán és Habony történelmi bűne ez!

dr. Bubó 2012.08.14. 10:50:35

a "mafiakormányzás" cím megtévesztő...

szó sincs kormányzásról... csak a mafia...

Kivlov 2012.08.14. 15:04:18

wehehehehehe, 2008ban lettetek volna ilyen felháborodottak, kiscserkészek...

productmanager 2012.08.14. 15:57:22

Én nem értem, hogy miért lépett vissza bárki is az állami rendszerbe. Elég lett volna csak mindenkinek megnéznie Magyarország hivatalos korfáját (ksh.hu), és rögtön látta volna, hogy az államtól konkrétan senki nem fog nyugdíjat kapni.
Tehát engem fenyegethettek, hogy elveszetm a további befizetéseim utáni nyugdíjjogosultságot, hiszen olyan elvételével fenyegettek, amit amúgy se kaptam volna meg.
Így hát nem is léptem vissza.
süti beállítások módosítása