Forgatókönyvek

2010.06.05. 10:21

Az alábbiakban a csontfeltáró... Akarom mondani, a tényfeltáró bizottság sajtótájékoztajának két lehetséges, ámbátor feltétlenül fiktív forgatókönyvét vázolnám.


1. forgatókönyv:

Ezúton kérünk elnézést a magyarországi devizahiteles választóinktól, amiért az elmúlt napok szerencsétlen történései és felelőtlen megnyilatkozásai miatt családonként néhány ezer forinttal magasabb törlesztőrészletet kellett fizetniük. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy felelős gazdálkodással és világos elképzeléseinkkel megnyugtassuk a piacokat, erősítsük a forintot, s ezáltal levegyük a vállukról az elmúlt hónapok - valljuk be - felelőtlen, kampánycélú csontvázazása miatt megnövekedett terheket.

Ezúton kérünk elnézést a nemzetközi befektetőktől, a pénz- és tőkepiac szereplőitől, hogy felesleges ijedelmet okoztunk a körükben, illetve amiért néhányan komoly veszteségeket voltak kénytelenek kollégáink ostobasága miatt elkönyvelni. Ígérjük, hogy felelős költségvetési gazdálkodással és kiszámítható gazdaságpolitikával korrigáljuk tévedésünket.

Ezúton kérünk elnézést a francia, a belga, a német és az osztrák kormányoktól, valamint ezen országok adófizető állampolgáraitól, amiért kollégáink felelőtlen kijelentései eredményeként néhány százmillió euróval megnövekedett ezen államok államkötvényeinek kockázati felára, vagyis ennyivel többet kell törleszteniük a nemzetközi pénzpiacokon.

Ugyanezen oknál fogva elnézést kérünk a magyar adófizető választóktól is, és belátjuk, hogy az adócsökkentés nem az előző kormány öröksége, hanem kollágáink ökörsége miatt marad el.

Az elmúlt két napban kollégáink erősen túllőttek a célon, azt gondolván, hogy még mindig a kampányban vannak. A miniszterelnök úrral egyeztetve természetesen mindketten nyomban kivonulnak a politikából, lemondanak minden tisztségükről.

Most pedig felsorolnám a kollégáink ostobasága miatt a vártnál szigorúbb megszorító intézkedéseink menetét...


2. forgatókönyv:

Csontvázak márpedig vannak. Éppen ezért ezúton azonnali lemondásra szólítjuk fel a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék teljes stábját, amiért szakmai rövidlátásukkal nem voltak képesek megkülönböztetni egy lágyan ringatózó gondolát az államcsőd viharán hánykolódó, csontvázakkal teli hajóroncstól.

Továbbá ugyanezért lemondásra szólítjuk fel a fontosabb hazai elemző cégek vezetőit és össze-vissza hülyeségeket beszélő, elemző munkatársait.

Lemondásra szólítjuk fel továbbá a londoni elemző házak komplett és komplett idióta vezetését, valamint az Európai Unió, az eurózóna és az IMF valamennyi illetékesét és vezető munkatársát, amiért nem ismerték fel, hogy az elődeink mind hazudnak. Bízunk benne, hogy az IMF és az EU illetékesei is a posztjuk átadás-átvételét egyeztetni jönnek Budapestre.

Mindemellett ezúton követeljük, hogy Kósa Lajost az IMF vezérigazgatói székébe, Szijjártó Pétert pedig az Európai Központi Bank kormányzói székébe helyezzék. Én magam az amerikai jegybank, a FED vezetői székét néztem ki, de ahhoz előbb még be kell döntenünk a dollárt és a Wall Streetet.

Hogy? Igen. Természetesen csontvázak és államcsőd. A hétfői tőzsdenyitás miatt? Nem, nem aggódunk. Az elmúlt napokban dollárra váltottuk... Igen. Mindet. Az utolsó fillérig. Hogy a választók? Kétharmad van, kérem, nekünk erre felhatalmazásunk van.
 

*     *     *

Ápdéjt! Azt hiszem, szerencsére az első forgatókönyvhöz közeli verzió látszik megvalósulni. Ennyire őszinte beismerést persze nem tettek a fiúk, és nem is mondták meg, hogy mégis mennyivel nagyobb a hiány a tervezettnél (3,8 helyett 4,5-ről már nagyjából az MNB jelentéséből is tudni lehetett, de az ugye azért messze nem nagyságrendi különbség), de elismerték, hogy a Fidesz vezetőitől elhangzott kijelentések nem voltak szerencsések, és messze nincs finanszírozási probléma vagy csődközeli helyzet. A kormány pedig kizárólag azzal foglalkozik, hogy a még a Bajnai-kormány által kitűzött, a GDP 3,8%-ában rögzített államháztartási hiánycélt tartsák.

Azt hiszem, ez most a lehető legjobb forgatókönyv. A kormányzás pedig végre elkezdődhet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr232058119

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Veszélyes ötletelések 2010.06.07. 09:02:02

Hanem ez az ötletelés azért nagyon ijesztő. Ijesztő volt persze már a Matolcsy-féle is a devizahitelek átváltásáról. A mostani viszont az elmúlt napok történéseinek fényében, és pláne hogy itt van a CNBC is, csak hogy élőben közvetíthesse az esetleges ...

Trackback: Kókler politikus, avagy shortolja hazánkat a Fidesz: a bukásunkra játszik 2010.06.05. 18:09:30

Szavazz a forintért most!Szerettem volna elkerülni a politizálást a kóklerbróker blogon, de egyrészt a politika jelenlegi vezetői szóltak bele durván a gazdaságba, másrészt ilyen kókler politikusokat még nem sokat látott a világ (hacsak nem szándékosan...

Trackback: New York Times: ügyetlen trükk volt a Fidesztől csődriogatás 2010.06.05. 16:13:17

Az Egyesült Államok legkomolyabb napilapja úgy látja, hogy riasztó hatású kijelentéseinek célja Orbán IMF-fel való tárgyalási pozíciójának javítása és az előző kormány befeketítése volt. A The New York Times két szerzője, Dan Bilefsky és Matthew Sal...

Trackback: 1998 szelleme 2010.06.05. 14:42:25

 Talán sokakat meglepetésként ér a hír, miszerint Kósa Lajos bejelentette, hogy az ország a csőd szélén áll, és egy-két évet most arra kell fordítani, hogy ezt a vészhelyzetet elhárítsuk.   1998. szürke tavasza juthat az eszünkbe, mikor Ur...

Trackback: Kósa Lajos megbolondult? 2010.06.05. 12:21:44

Nem mintha semmi alapja ne lenne annak, amit Kósa mondott. De ilyet akkor sem mondunk, mert nagyon hamar önbeteljesítő próféciává válhat. „Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk...

Trackback: Szarból adót csökkenteni? Lehetetlen... 2010.06.05. 11:58:19

Fiúk, ezt elbasztátok! Engedjék meg, hogy a Mandinert idézzem: "A Fidesz megmondóemberei az utóbbi néhány hét során gazdasági kérdések kapcsán úgy viselkedtek, mint Dumbó a porcelánboltban." És bizony ezzel maximálisan egyet lehet érteni. El...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlvajferi 2010.06.05. 12:20:31

ne is gondljunk erre , lehetetlen
nem lehetnek bankelnökök, ők ugyanis nem cionisták :-)))

A más villogány 2010.06.05. 12:41:18

Ez tetszett.
Talán észbe kaptak végre, és tényleg megteszik, amit kell. Sajnos eddig az volt a legfontosabb, hogy magyarázzák OV bizonyítványát. Hogy a HAZUG (igen, OV is hazudik!) választási ígéreteket megússzák.
Tényleg azt gondolják a birka emberek, hogy van bal- és jobboldali megoldás ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben??? Egy út van, csak megpróbálják teljesen másként feltüntetni "gazdasági akcióterv", "nemzeti összefogás", meg hasonló demagóg baromságok formájában.
8 éves aknamunkájuk arról szólt, hogy megszerezzék a hatalmat. Nem az ország érdekeit nézték, hanem hogy a kormánynak rossz legyen. Bármiről is volt szó.
Kifordul a gyomrom ettől a szarházi bandától.

kvadrillio 2010.06.05. 12:47:15

Az árfolyam zsonglőrködéshez már bizonyítottan jól értenek !

Némely tőzsde is gyengéden tapsikolt nekik örömében !

Csak így tovább fiúk ! Tiétek a világ !!! Ennél nagyobb jáccóteretek nem volt még !

:O)))

tlvajferi 2010.06.05. 12:47:30

@A más villogány:
ha kifordul a gyomrod, akkor gyurcsányt idézve:

tessék, el is lehet menni!
lehet bevándorolni a hőn szeretett szlovákiába!

gazoló 2010.06.05. 12:50:38

émelygek a jobbik hajmeresztö,primitív,anakronisztikus elképzeléseitől,az mszp korrupt sleppjeitől de a fidesz performanszaitól hánynom kell.

tlvajferi 2010.06.05. 12:53:21

@gazoló:
he émelyegsz, akkor gyurcsányt idézve:

tessék, el is lehet menni!
lehet bevándorolni a hőn szeretett szlovákiába!

ejha! 2010.06.05. 12:55:05

Konkréten mi lesz Barrosoval?
Aki így beolvas a hőn szeretett vezéremnek az egy szimpla lemondással nem úszhatja meg!

Neo07 2010.06.05. 12:57:47

Tökös emberek a fideszesek, nem félnek egy kis államcsőd-lebegtetéstől! Az eu-ban jelenleg egy dominódőléstől reszketnek a legjobban, így ezzel a lebegtetéssel lehetne csak tőlük némi mozgásteret elérni... Igazi politikusok, az biztos! Valóban a magyar érdekeket nézik, és nem a külföldiét.

Neo07 2010.06.05. 13:02:57

Orbán tehetségesebb politikus mint Barroso, meglátjátok! Meg fogjuk kapni a kedvezményt. Ha nem most és így , akkor később és másként.

Italo Balbo 2010.06.05. 13:11:12

@ejha!: Nemes bosszút veszünk: elintézzük, hogy egy liftbe ragadjon Morvai Krisztinával, pár órácskára.

ejha! 2010.06.05. 13:21:48

@Italo Balbo:
Megnyugottam, Nem kerülheti el jól megérdemelt büntetését.

chemical_tourist 2010.06.05. 13:28:54

Peti, Lujo, Laci...mennyi lesz a jövő héten az EURO? Ti már biztosan tudjátok...

nothing.at.all (törölt) 2010.06.05. 13:34:16

örülök, hogy ilyen remek gazdasági szakembereket választottunk az ország élére. tisztában vannak minden szavuk súlyával. :D
vagy ellenkező esetben nagyon is tisztában vannak vele. egyszerűen csak leszarják az embereket saját céljaik érdekében. nem is tudom melyik a rosszabb.
:(

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.05. 13:47:19

A Fidesz sajátzseb akciója ez!

A párt és a közel álló oligarchák, seggnyalók tudtak erről a görény de "okos" akcióról. Tudatosan mondták azt amit- bár nem igaz- ezáltal befolyásolva a tőzsdéket.

Nagyon nagy tételekben fogadtak a forint ellen és shortolták az OTP-t.

Most egy laza sorry és vagyonok vándoroltak a Fidesz és a Pintér, Fellegi, Orbán oligarchák off shore cégeihez.

Külföldön bróker cégnél dolgozom.

Szíjj ártó takarodj!!

A más villogány 2010.06.05. 14:28:26

@tlvajferi: Tipikus. Néhány mondat, amit zászlajára tűzött a jobboldal. Ebből élt a fidesz, hogy ezeket beépítette az emberek fejébe. Addig jó, amíg nem kezdenek el TÉNYLEG gondolkozni. Értelmesen.
Egyébként nem értem azokat, akik drukkolnak, hogy lehessen magasabb a hiány. Miért jó az? Csak azért akarják, hogy OV a Nagy Vezér osztogathasson belőle nagylelkűen a zembereknek. Utána meg szopóág megint egy darabig, de az már kit érdekel. Arról a GY/B korszak tehet.
Ja, és az árvíz miatt is a k* anyját az összes szocinak! Nekem akkor telt be a pohár, amikor megverte az autómat a jég! De most már vége ennek a népnyúzó, nemzetellenes, szoclib rendőrállam diktatúrának!

is 2010.06.05. 14:33:49

villáminterjú:

- Milyen érzés, Varga úr, hogy Orbán Viktor csak a zárt őszödi kormánykörben mondta el, hogy hazudtunk reggel, éjjel, meg este, és Önre hárult a feladat, hogy nyilvánosan elvigye a balhét?
- Szar
- Köszönöm az interjút!

belekotty 2010.06.05. 14:50:50

Én csak arra emlékszem hogy Katona Tamást a PM államtitkárát Gyurcsány elmozdította, mert ki merte mondani hogy kellene vagyonadó. Vagyonadó lett, majd Gyurcsány megbukott, vagyonadót eltörölték. Amikor Gyurcsány bukott és jött Bajnai, meg az új pénzügyminisztere, akkor Katona Tamás 24 óra múlva újra a PM államtitkára volt.
Na most kérdem, akkor Szargyártó és Kósa mit érdemel hogy ilyen hülyeséget mondtak? Főbelövést?

szaqarb 2010.06.05. 14:54:07

Most akkor csak a nyilatkozatok befolyásolják a piacokat? Átesünk a ló túloldalára? Mik a számok? Mit kaptak az átvevők? Az adatok, az információk TARTALMILAG mit mondanak? Lehet, hamar kiderül.

AnnaKarenina 2010.06.05. 15:06:53

@Neo07: Lehet erre kalkulálni, de valószínűleg teljesen felesleges. Görögország után nem fognak más államokat kimentegetni, ott is csak az Euro miatt volt fontos. Túlságosan is átlátszó taktika, s végül még arra is sor kerülhet, hogy azt mondják, ha képtelenek vagyunk a hiánycél közelében maradni, ki is válhatunk az EU-ból.
Tökösnek lenni a világgal szemben inkább ostobaság. A mi gazdaságunk függ a világgazdaságtól, nem fordítva.

paraphrase 2010.06.05. 15:25:19

Ez is fikció, mint minden más az életben.
Vezetnek bennünket, mégpedig az orrunknál fogva.

-Ring, ring, csing, csing…Katt
-Leslie! Mennyit is utaltunk ki 8 éve a Szömörce szigetekre?
-Suttogó hang a vonal másik végéről
-Aha. Nem kevés. – széles vigyor. És mondd, mennyi volt akkor az árfolyam?
-Ismét suttogó hang
-Aha. Nos, akkor hívom a druszádat. Holnap meg Paul ráerősít. A buli, pánik, árfolyam zuhanás után intézkedj, visszahozzuk a pénzt. Az árfolyam különbözetnek fedeznie kell a hiányunkat, no meg vissza is kell adnunk legalább egy részét annak, amit kaptunk. Nem tudnak tovább várni. 8 év sok idő, a kamatokat is kérik. De ezt nagyon jól tudod.
-Suttogó hang
-Mit érdekelnek engem a devizahitelesek? Ha ilyen barmok voltak, legyenek továbbra is azok. Majd ráfogjuk a szaracénokra. Vagy a Fredegarra, Gedeonra, ahogy eddig is tettük. Nekem kell az a pénz.
-Sutyorgás
-Mi van? Dehogy fog feltűnni. Hogy ostore-ozni fognak? Hát azt már elintéztük nem? Ostore ügyletekkel mindig a Sondert vádoljuk meg. Nem fognak hinni nekik. Mi feddhetetlenek vagyunk, tudod, a jó fiúk. - Széles vigyor.
Ez bevált taktika. Simlizünk, majd megvádoljuk őket a simlivel, még ha nem is igaz. Emlékszel a mi kis Wassergate-ünkre? Milyen jól csináljuk most is. Meg se mernek szólalni, mert eszükbe juttatjuk Michelle, a szőke démon nevét, oszt hallgatnak, mint béka a fűben.
-Sutyorgás.
-Ne parázz! Csináljuk ahogy megbeszéltük. Marsch!

KenSentMe 2010.06.05. 15:44:27

Tény, hogy rendbe kell tenni a gazdaságot, és tény, hogy ehhez pénz kell. Mert ami régen volt, azt elosztogatták, elrabolták. Most meg nincs semmi. Lehet megszorítani addig, amíg már egyszerűen nem lesz mit levágni, meg el lehet kezdeni dolgozni egy adócsökkentésen, aminek talán értelme is volna.

Én nem érzem úgy, hogy a fidesz hazudott volna, vagy nemzetáruló lenne.. még akkor is, ha ez most egy erős tökönrúgás volt a devizahiteleseknek, és akinek van oka emiatt haragudni, az haragudhat. Azért óriási különbség van aközött, hogy valaki taktikázik, és próbál "politizálni" az EU-val szemben (jaj, a magyar érzületek.. senkinek sem dobogtatja meg a szívét, hogy egy magyar tárgyalni megy Brüsszelbe, és nem benyalni csontig?), vagy pedig osztogat ész nélkül, és "hazudik reggel, délben meg este". Ezt minden ép ember tudja.

A fidesznek rendbe kéne tennie a gazdaságot, és ez nem fog menni varázsütésre. Valószínűleg legalább akkora ellenállásra kell majd számítaniuk minden lépésük mentén, mint amekkorára a vizitdíjhoz hasonló kezdeményezéseknek kellett. Ezt egyfelől naivitás nem látni, másfelől viszont ostobaság emiatt "hajráfideszből" "rohadjmegfidesz" felfogásra váltani. Főleg a kommentek átfordulása az elkeserítő.

bryan 2010.06.05. 16:15:05

@VRbagoly:
Nem jó szurkolók vannak, meg elkötelezett jobboldaliak, hanem olyanok akik élni szeretnének (lehetőleg jól) és leszarják Trianont, ha a lakáshitelükről van szó?
Meglepő tapasztalat lehetett. :DD

Khayness 2010.06.05. 16:23:32

Remélem ez bebizonyította a kormánynak, hogy minden problémára nem lehet előhúzni "A gonosz szocik elloptak minden" kártyát, mert a gazdaságot nem a Fidesz szavazók működtetik.

Melchi Zadok 2010.06.05. 16:27:10

@tlvajferi: ferikém azért valld be, ha nem lehet a nyelved a fidesz valagában, akkor az egész napodnak annyi, ugye?

DarthVader 2010.06.05. 16:29:14

@VRbagoly:
"A fidesznek rendbe kéne tennie a gazdaságot, és ez nem fog menni varázsütésre. Valószínűleg legalább akkora ellenállásra kell majd számítaniuk minden lépésük mentén, mint amekkorára a vizitdíjhoz hasonló kezdeményezéseknek kellett. Ezt egyfelől naivitás nem látni, másfelől viszont ostobaság emiatt "hajráfideszből" "rohadjmegfidesz" felfogásra váltani. Főleg a kommentek átfordulása az elkeserítő. "

És pölö a vizitdijjal szembeni ellenállásnak ki is volt a vezetője? Tudod mit? Rohadjanak meg ott ahol vannak, és ne is legyen nekik kevesebb ellenállás semmivel szemben, mint amit ők mutattak bármivel szemben. Mert megérdemlik

andy2 2010.06.05. 16:58:37

@VRbagoly:
"A fidesznek rendbe kéne tennie a gazdaságot, és ez nem fog menni varázsütésre."
Én meg úgy érzem, hogy túlságosan is bíztak ebben a varázsütésben, és kábé két napja szembesültek vele Brüsszelben, hogy ez nem megy. Emlékszem, mikor Magyarország EU-tag lett, az egyik lehetséges pozitívumként éppen azt említették, hogy az EU úgymond megvédhet minket saját magunktól. Szerintem ez most nagyon bejött. A fiúk egy kicsit elszámították magukat, és most bizony be kell állniuk a jónéhány köpés alá, amelyet maguk állítottak pályára az elmúlt pár évben. Hogy ez hazugság-e vagy nem? Ha a népnyúzó politikai ellenfél tette volna ugyanezt, az hétszentség, hogy jó ideig hallgathattuk volna a fidesz megmondóembereitől. A nagy kérdés számomra, hogy tényleg ennyire rövidlátóak-e (eddig ugye a gazd.pol. terén elég nagy volt a csend), vagy csak - ahogy lassan közhellyé válik - előkészítik a terepet a 'nagyobb a baj, mint hittük' indoklással, gyakorlatilag a korábbi kormány által (nyilván főleg kényszerből) vitt eddigi irányvonal folytatásához.

KenSentMe 2010.06.05. 17:01:13

@bryan: Nem, az a megdöbbentő tapasztalat, ahogy átváltozik a taps fegyvercsörgéssé.. akik pár hete még a maszoposokat alázták a fidesz győzelmével, és őket szadizták, most a kis mocsarukat más irányba fordítják.. az a megdöbbentő, hogy valaki képes úgy szavazni, hogy minimális következtetéssel és elviséggel sem rendelkezik.. ír, beszél, szavaz és él, de olyan szinten, amibe belegondolni is észveszelytő. Mert statisztikai képtelenség, hogy egyik héten a kommentek 90%-a fideszimádó, másik héten a kommentek 90%-a fideszgyűlölő, és ebben a két embercsoportban ne legyen egy erős átfedés, akik beszéd helyett csak visszhangoznak.

Jó, persze eddig is gondolhattam volna, hogy aki "dögölj meg"/"rohadj meg"-gel kezdi a kommentjét, az nem feltéltenül tudna a véleményéről egy filozófiai esszékötetet is írni, de kicsit megdöbbentő látni, hogy ilyen sokan vannak, akiknél az agresszió nem hozzáadott érték, hanem pusztán hiánypótló.

Mondom még egyszer: nekem nem azzal van a bajom, ha valaki érthető okokból dühös, hanem, ahogy előkerül a kasza a szekrényből, és mndenféle összeesküvés-elméletek mentén lázadoznak azok, akik azelőtt a leghangosabban tapsoltak.

Pannóca 2010.06.05. 17:22:46

Először azért próbálták úgy beállítani a helyzetet, hogy semmi összefüggés nincs a nyilatkozat és az árfolyamváltozás között, mintha pusztán véletlen lett volna. Szíjjártó szerint hízelgő volt a feltételezés, hogy ok-okozati kapcsolatot tételeznek fel, dehát szó sincs erről, mondta mindezt vigyorogva.
Én devizahitelesként nem nevetek ennyire, nem várom el, hogy az állam besegítsen, de legalább ne ártson, maradjanak már csendben, a'szem ez nem nagy kérés. :D

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.06.05. 17:23:01

Csütörtök 10:00 órakor az Euro árfolyama 274 volt, azelőtt két héttel pedig 271-272.
Szombaton délután ugyanez az árfolyam 288,6.

Bravó fiúk, megcsináltátok!

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.06.05. 17:44:02

Ezek az árfolyamok az átlaghitelnél (deviza hiteleknél) tizenezer törlesztőrészlet-növekedést, csaknem milliós tőketartozás-növekedést okoznak...

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.06.05. 17:45:50

Kerestem és találtam néhány OV idézetet:

"A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumpf István és Wéber Attila. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is." Nos, hol is vannak az említett urak egy kivételével?! És hol van a szociálliberális hangocska?

Szintén tőle, 1991-ből: "…vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés." És arra hol a garancia, hogy kókler politikusok nem teszik tönkre a gazdaságot?!

"Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely... nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés - legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről - csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül... Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen... Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az... idegengyűlölettel..."

"Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar." (Magyar Nemzet, 1998. április 9.)

Nos, akkor most ki az uralkodó?

Ne felejtsük el az ígéretet sem, hogy "mindenkit meg fogunk védeni"! Mindezt tagoltan, lassan, OV-sen mondta, úgy, hogy mindenki megértse...

Tavaly nyáron: "Egy diktatúra, legyen az akár barna vagy vörös, semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje. Ha mégis ez a látszat keletkezne, akkor a demokratikus politikusok rosszul teszik a dolgukat... a diktatórikus rendszer valódi átalakítása nem valósulhat meg, ha nem tudjuk megbecsülni a szabadságot, ha megjelenik a relativizmus, amikor relatívvá lesz a különbség szabadság és diktatúra között."

Cseh Tamás halála után percekkel: „Ő a mi katonánk, a legjobb katonánk, a legjobb harcosunk volt”, mondta. „Ha az ember legjobb katonája meghal, azt jelenti, hogy a döntő ütközeten már túl vagyunk, de van még dolgunk, míg a parlamenti matematika nyelvén is látszani fog mindez”

Nos, látszik!!!

bryan 2010.06.05. 18:49:01

@VRbagoly:
Az a probléma, hogy azzal a retorikával, amivel a Fidesz (és az MSZP, az SZDSZ, meg a Jobbik) a támogatóit szerezte többségében ilyenekre lehet szert tenni. Ilyen frusztrált, mindent fikázó, kettőt logikusan gondolatban lépni nem tudó, a polgárság ethoszától a lehető legmesszebb álló csőcseléket.
Vannak ezenkívül olyan támogatók is, akiket jellemzően a Fidesz 2006 előtti retorikája és irányvonala fogott meg, később pedig Gyurcsány cinikus bénázása tartotta meg, de van egy olyan érzésem, hogy ezek egyre inkább kisebbségben vannak. Ezt magának főzte a Fidesz, de...
@DarthVader:
... a Fidesz ezt nem tudja egyedül megenni, a devizahitelesek sem tudják egyedül megenni, egy csónakban evezünk. Első kormányzása óta nagyon nem szeretem a Fideszt, irritál a stílusa, a nagyképűség, az álszentség, szóval az egész kommunikációjától ver a víz. Ha viszont a Fidesz elbukik, akkor az ország nemhogy a kilábaláson nem gondolkozhat vagy tíz évig, hanem az életben maradásért kell küzdenünk. Ezt most majdnem, hogy szó szerint értem.
Úgy fogalmaznám meg inkább, hogy az értelmetlen és az ország számára káros, átgondolatlan javaslataikat érje ugyanolyan kemény támadás, mint amilyeneket ők vezettek, viszont soha ne legyen olyan dacos, kurucos, zsigerből mindent ellenző ellenzékük, mint amilyenek ők voltak. A Jobbik már ott van, de az még széteshet. :)
(Igen, ezt úgy is értem, hogy az MSZP essen szét, és a helyére lépjen egy inkább liberális, mint balos párt az LMP mellé.)

meditatív · http://kilatas.blog.hu/ 2010.06.05. 22:21:34

Nem marad más választásuk csak a meghajlás a tőketulajdonosok elött, sajnos ezt teszik a devizahitelesek is...

A Valutaalapnak és az EU-nak egyetlen érdeke van, visszakapni a nekünk kölcsönadott pénzt és a rossz hír, hogy a kamatokat is akarják, nem fogják engedni a 7-8 %-os GDP arányos államháztartási hiányt, egyszerűen nem áll érdekükben.
Elszúrták a felelős, felelőtlen politikusaink az országunk közép és hosszútávú sorsát, az exportőröknek gyenge ., a devizahiteleseknek erős forint kellene

Kelepcében vagyunk, agyonnyom minket az adósság, mind a kormányzati, mind a magánszektor tartozása nagyságrendekkel magasabb a 2000 elöttinél...

marklar_ 2010.06.05. 22:22:26

@VRbagoly: nem tárgyalni ment, hanem egy pofonért...