Hová tűnt Orbán Viktor?

2010.07.06. 21:34

Az elmúlt hetekben tulajdonképpen nyomát vesztettük a NEMESZ-nek. Szőrén-szálán eltűnt. Üzent még a bolgár tengerpartról, aztán látták állítólag feltűnni valami rendőrtiszti ünnepségen, és a hírek szerint árnyéka olykor feltűnik a T. Ház folyosóin is. De se egy beszéd, se egy komolyabb bejelentés, semmi. Éppen ezért megpróbáltuk sorra venni, hogy vajon miért és hová tűnhetett Orbán Viktor.

1., A háttérben reggel nyolc harminctól délután tizenhat harmincig a számítógép előtt ül, blogokat olvas és röhög nagyokat az egészen. Nevetése alászáll az emeleti ablakból egészen a József Attila-szobor talapzatára. A galambok önfeledten rebbennek fel a hangra, jókedv lengi be a teret, a környék lengyel turistái pedig e kacagást - mit kacagást: hangos és göndör nevetést - hallva irigykedve gondolnak arra, hogy a fene egye meg, még mindig Magyarország a legvidámabb barak. Esetlegesen a NEMESZ a legviccesebb blogokból skicceket ír a készülő Hofi-emlékestje szövegkönyvéhez.

2., A háttérben reggel nyolc harminctól délután tizenhat harmincig a számítógép előtt ül, blogokat olvas és a körmét rágva idegeskedik az egészen. Olykor pedig cifra káromkodások foszlányai szállnak alá az emeleti ablakból - ahol egykoron egy másik minisztereklnök táncolt emlékezetesen - a József Attila-szobor talapzatára, a galambok pedig ijedten rebbennek szét, vagy éppen maradnak a helyükön, miután mozdulatlanná dermeszti őket a Nemzeti Együttműködés jegyében a jeges rémület.

3., Álruhás NENYI-ellenőrként járja az országot és centivel meg vízmértékkel a kézben ellenőrzi, hogy ténylegesen méltó környezetben, megfelelő nyomdai minőségben és hogy hogy ötvenszer hetven centiben-e. Meg persze hogy "Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér?"

4., Hosszas és kimerítő fotózáson vesz részt Nánási Pál kamerája előtt. Fontos persze hangsúlyozni, hogy a fényképek - Kósa Lajossal ellentétben - nem múzeumban, nem motoron és nem a Playboy számára készülnek, hanem a hivatalos miniszterelnöki fotókhoz. Türelemmel tűri a vaku villanásait, Nánási instrukcióit (most huncutul... kicsit csibészesebben... most gondterhelten... most meg a jövőbe tekintve...), és közben arra gondol, hogy a fene vigye el Gyurcsányt meg a hülye ötleteit, amiket a Nemzeti Együttműködés jegyében most kénytelenek lesznek majd elfogadni. Most majd kell néhány igazán jó fotó róla a polgármesteri hivatalokba, az orvosi rendelőkbe, a tantermekbe, a munkaügyi központokba, meg ha az egyház hálás lesz a Navracsicsnak, még a templomokba is szentképnek mindenfelé az országban.

5., Hosszasan és kimerítő módon modellt ül a Forradalmi Mercsöndájz Kft. közbeszerzés nélkül megbízott szobrászainak, akik a NENYI és a fentebb említett fotók méltó kihelyezését biztosító házioltárokhoz apró kerámiaszobrokat készítenek róla (utángyártás Kínában, műanyagból), többek között Rodin Gondolkodójának pózában, hátán gyertyatartóval. Lesz bronzból és műanyagból focista Viktor a drukkereknek, és lesz Viktorfej-papírnehezék is - "Homloka ráncában az emberiség, hatalmas homlok, hatalmas ész..." Egyedül lóháton ülős nem készül semmi, azt a Lajos már kisajátította. Készül viszont egy hatalmas szobor a Gellért-hegyre, tárt karokkal, mint a riói vagy a lisszaboni Krisztus-szobor, persze szakál és hosszú haj nélkül, de a tárt karokkal a Nemzeti Együttműködést szimbolizálva. Mindeközben pedig arra gondol, hogy a zemberek nem is tudják, milyen iszonyú nehéz és zembert próbáló feladat órákon át tárt karokkal modellt állni az udvari szobrászoknak.

6., Inkognitóban - titkosszolgálati eszközökkel Lothar Matthausnak álcázva magát - elutazott a focivébére és éppen a német válogatott edzését vezeti Dél-Afrika egy titkos helyén, időnként Lahm helyére beállva az egymás elleni játékban. A Nemzetközi Együttműködés Rendszerének részeként megtanít egy-két pazar esernyőtrükköt is a Nazionalelf csatárainak, olykor pedig példát mutat megkerülős cselekből. Egyedül kapusedzést nem vállal, mert azt oldja meg, ha tudja, a Bajnai.

7., Elutazott az Egyesült Államokba, és Chuck Norristól vesz különórákat, hogy megtanulja, miként teremthet tekintélyt magának.

8., Elutazott az Egyesült Államokba, ahol Chuck Norris tőle vesz különórákat, hogy megtanulja, miként teremthet tekintélyt magának.

9., A háttérben erősen gondolkodik azon, hogy basszus valahogyan kormányozni is kellene, meg ideje lenne kézzelfogható eredményeket is felmutatni, meg egyáltalán csinálni valami értelmeset, ha már az azonnali és a nagyarányú nem megy, és hogy a költővel szólva gondolta a fene, hogy az IMF és az Európai Unió akadékoskodása meg a nemzetközi pénzpiaci helyzet közepette ilyen nehéz lesz ez.

Még akkor is, ha a költő nem egészen így mondta volt. De hát ugye Gogol se volt görög - de a Nemzeti Együttműködés jegyében kicsire nem adunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr202134275

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor, nem lesz ez így bonyolult? 2010.07.07. 15:13:56

A kampány során sok jogos vád érte a Fidesz részéről a kormányt, hogy bonyolultak az adótörvények. Olyan felesleges kedvezmények és kivételek vannak beépítve, amelyeknek számottevő pénzügyi hatása nincs, viszont rendkívüli módon megnövelik és bonyolí...

Trackback: Orbán Viktor: Lehet más Magyarország 2010.07.07. 14:15:01

Lehet más Magyarország, csak ehhez változásokra, tabukat ledöntő változásokra van szükség - összegezte Orbán Viktor az LMP parlamenti frakciójának szerdai ülésén előadott álláspontját. A miniszterelnök szerint egyes kérdésekben lehetséges az együttműködés…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stirlitz_the_spy 2010.07.07. 10:42:48

Gáz az egész cikked.
Dolgozik. Attól, hogy nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, még dolgozik. Ha néznéd a közlönyöket, akkor látnád, hogy folyamatosan jönnek a tv-módosítások, kormányrendeletek, miniszterelnöki rendeletek, kinevezések visszavonása, kinevezések szignálása... etc.
Szal dolgozik. :)

Netuddki. 2010.07.07. 10:43:07

10., Elutazott a Kétszersült Államokba ahol éppen kezelik.

Netuddki. 2010.07.07. 10:47:32

@Kivancsi: "Vagy csak egyszeruen NYARAL???"

Mondd Te hüle vagy? :)
Már hogyan nyaralhatna, amikor az ország válságban van, vérszomjas csontvázak leselkednek minden szekrényben és még az állampolgárok is (egyre lefelébb görbülő) kaján vigyorral lesik minden apró mozdulatát?

öcsi55 2010.07.07. 10:49:46

Aki ezt kérdezi, azt az őszödiböszmével össze kellene kötözni
és közszemlére tenní!
A kérdés is nevetséges meg a két böszme is az!
Legyen egy mosolygós szép napunk.

öcsi55 2010.07.07. 10:51:35

Aki ezt kérdezi, azt az őszödiböszmével össze kellene kötözni
és közszemlére tenní!
A kérdés is nevetséges meg a két böszme is az!
Legyen egy mosolygós szép napunk.

csoko20 2010.07.07. 10:56:09

@Stirlitz_the_spy: Ja, szorgalmasan körmöl késő estig gyertyafénynél, mint Lenin az illegalitásban:)

Bár, annak se lett jó vége.

netsrot5 2010.07.07. 10:58:08

a frászt...ingázik a foci VB helyszíneken és Budapest között ..a KÖZPÉNZEN a ROHADT kis Gonosz Törpe Rákosi Viktor!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.07. 10:58:31

Szerintem - a tőle megszokott sunyi módon - kivár megnézi hogyan alakulnak a dolgok. Aztán lecserél pár nem tetsző fejet, megkeveri a szart és elbújik megint.
Őt csak a felhergelésig érdekli a nép aztán szarik rá.

Egy újabb szép, "demokratikus" fidesz példa!

Feloszlatta a párt csornai szervezetét a Fidesz országos választmánya - írta szerdai számában a Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap. A lap szerint az indoklásban az állt: egy megosztó csoport miatt kettévált a szervezet, megbénítva a helyi Fidesz működését. Akadályozták például olyan emberek felvételét, akik "a Fidesz kampányának kipróbált, megbízható aktivistái voltak". Emellett a nem Fidesz-tag Turi György polgármester „és csapata" bírálta a helyi pártvezetők tevékenységét, és nem működött együtt velük.

TemplarOmega (törölt) 2010.07.07. 11:02:05

Nyilván a foci VBvel van elfoglalva mint minden normális hetero férfi.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.07. 11:03:21

@Tűzfal: Ám legyen. A Nemzeti Együttműködés Rendszerébe ez is belefér... :-D

pazola 2010.07.07. 11:06:23

@kovi1970: ooo... az nem az usa volt. Ja, es persze nem is kezeltek ;)

Amugy tenyleg, hova tunt? Elbujdokolt, amig kiderul, hogy mennyire haborodnak fel az emberek ennyi nyilvanvalo baromsag lattan, es ha kicsit, majd elokerul.. ha nagyon, akkor valakit bealdoznak, es o megint elokerul.. az egyik legnagyobb manipulator Magyarorszagon.

Es pont ezert kulonosen veszelyes, mert a hulyesege kitartassal es alhatatossaggal parosul..

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.07. 11:07:57

Életében nem dolgozott, talán 1 munkahelye ha volt.

Biztos hű seggnyalójától Mezey "legjobbedző???" Györgytől vesz fociórákat. vagy ő ad neki!

Az ország rákfenéje!
Hogy lehet ilyen közutálattal együtt élni?

dany82 2010.07.07. 11:08:10

"Michael Knight harcba száll a demagógiával, az elbutulással, a politikai hülyeséggel és a világ más ostobaságaival. "

Aha, ez a bejegyzés is pont úgy hangzik.

Nincs semmi gond, ha csak hülyeséget tudsz írni, csak akkor ne írnád azt, hgoy ez ellen harcolsz.

zsebatya 2010.07.07. 11:08:44

@Stirlitz_the_spy: Csak tájékoztatásul: a nevezett törvénymódosítások a formális kormányzati és társadalmi egyeztetésen át nem vitt képviselői önálló indítványok alapőján születtek. A miniszterelnöki rendeletek között egy sincs, ami érdemi előkészítést igényelt volna. (Ha máshogy tudod, kérlek, idézz ide egyet.) A szaktárcák rendeleteinek bő fele személyi-szervezeti jellegű intézkedés, a többi nagyobb része pedig már az előző kabinet által elindított kodifikáció alapján készült, különösebb drámai tartalom nélkül mellesleg.
Én valóban olvasok közlönyt. És Te?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.07. 11:11:32

ÁÁÁÁÁ ismét előjött, kiújult a régi emlékei miatt a mániákus depressziója. Most állítják be a gyógykezelését és a leponex koktél ízesítését a számára:-)

dany82 2010.07.07. 11:13:12

"Michael Knight harcba száll a demagógiával, az elbutulással, a politikai hülyeséggel és a világ más ostobaságaival. "

Ez a harc a demogógiával és az ostobasággal?

Még szerencse, hogy vannak ilyen "értelmes" baloldali emberek, akik vigyáznak a politikai kultúrára.

kovacsguszti68 2010.07.07. 11:15:33

szerintem éppen győzködi kötél lászlót, hogy vállalja el az országgyűlés elnöki posztját, mert úgy kerek a hatalom. és persze emellett napi 4-6 órában felkészíti schmitt pált a köztársasági elnöki teendőkre: hogyan kell látszatintézkedéseket hozni, látszólag fontos bejelentéseket tenni, melyek lesznek azok a törvényjavaslatok, amelyeket megfontolásra vissza lehet küldeni az ogy-nek, de második nekifutásra alá kell írni és melyek lesznek azok a tövények amelyeket gondolkodás nélkül alá kell írni.

fidesz friend 2010.07.07. 11:16:39

@pazola:
hová tűnt: hogy lehet ez kérdés: simán szégyellni az arcát!
és van neki miért.
mert bár biztosan látszik, hogy amit ígért (sejtetett) AZ már biztosan nem lesz, és helyette az EZ van, ami

kedves fidesz választók: erre számítottatok?

Melchi Zadok 2010.07.07. 11:55:41

a bolgár nyaralás is valószínűleg nagy kamu volt... állítólag a családjával ment, miközben a lányai szolnokon tiszaligeti strandon záróra után biztonsági emberek felügyelete mellett csúszdáztak.

(egy kis bástya elvtárs feeling nem igaz? :))

eközben viktor állítólag a bulgáriában volt. (hááát persze) biztosan ott és nem dél afrikában LOL!!!

Alamio 2010.07.07. 12:02:57

Sajnos ez a poszt nem sikerült. Ha humoros akartál lenni, nem jött át. Ha ironikus, az igen, de annak sajnos színvonaltalan. És valóban nem úgy tűnik, mintha a politikai kultúráért tennél ezzel. Nézd csak végig a kommenteket...

vitéz Thapóccay néma bárány 2010.07.07. 12:03:29

Szerintem az egójával birkózik egy csöndes sarokban a szocik törvénytervezete kapcsán:

Engedjem? Kérjem? Akarjam? Követeljem?? :-)))

kubatov_kommunista 2010.07.07. 12:07:12

Most őszintén neked hiányzik?
Nyár van, foci-vb van - azt is elfelejtem, hogy forradalom van. Nemsokára én megyek el szabira (érted - ha keresnél szabin vagyok :)) megint nincs időm foglalkozni csip-csup forradalmakkal.
Addig örülj amíg nem látod és nem idegesítenek.

Bundili 2010.07.07. 12:15:29

Hát ha ez telt tőletek, akkor nincs mit írni.....szánalmas!

50x70 2010.07.07. 12:30:50

Mindenféle álnéven kommenteli a blogokat...
50x70.blog.hu

pógi 2010.07.07. 12:32:15

azért kíváncsi vagyok, agyonverik-e a titkosszolgák azt, aki lefényképezi a vb-n...
(majd pont Blgáriában nyaral, na persze)

hááááát 2010.07.07. 12:37:44

Nem tök mindegy????????????????????
Egyébbként is, épp a fotói közt válogat.

táltos 2010.07.07. 12:48:23

Csak egy kérdés?
Vajon Feri 2006-ban, amikor önmagától vette át a kormányzást mennyi idő múlva állt elő bármivel is?

MazdásPali 2010.07.07. 12:51:22

Most ezt komolyan kérded? Egyértelműen a 6.-ra tippelek. A döntőn tuti ott lesz!

J.W. Booth 2010.07.07. 12:52:41

Oda, ahová Damon Hill!

A Palik biztos tudja a választ.

egyenlítő 2010.07.07. 12:53:45

Értjük mi a viccet, elvtársak! Csak nem szeretjük!

talpi 2010.07.07. 12:58:14

A baj az, hogy előbb-utóbb elő fog kerülni ahelyett, hogy végleg eltűnne és a pártjában érvényes jelszó némi módosításával vitt volna magával valakiket. (Ez utóbbiakra lennének is tippjeim. Mondjuk 386 biztos.)

kerusz 2010.07.07. 13:05:56

Azért, mert a Nemzet Bohóca minden nap megjelent a médiában, ha mással nem, egy elkóborolt kislány megmentésével, vagy Totó kutya legújabb kalandjaival, még nem biztos, hogy az a fontos, hogy minden nap hírek legyenek a miniszterelnökről.

Minden reggel van kormányszóvivői tájékoztató, regisztráltasd magad és tedd fel a kérdést ott ahelyett, hogy ilyen hülyeségeket írnál.

pógi 2010.07.07. 13:07:36

azért kíváncsi vagyok, agyonverik-e a titkosszolgák azt, aki lefényképezi a vb-n...
(majd pont Blgáriában nyaral, na persze)

oldgamer 2010.07.07. 13:14:27

Breaking News:
Chuck Norris nem fél de kifüggesztette a NENYi-t.
Chuck Norris 1100 nyelven beszél, Orbán Viktor is de Cuchk Norris nem tud dakotául.
Orbán Viktor a teniszben még az ászt i visszaadja !
A Jabulani úgy fél Orbán Viktortól ,hogy beszitál !

egerészölyv 2010.07.07. 13:17:33

@egyedi: jav. Ez tökrossz.

Olcsó poénok, szellemtelen mondatfűzés.

wowww 2010.07.07. 13:17:49

Bulgáriába ment, Dobrev Klára ajánlásával Todor Zsivkov még élő kedvenc művészéhez. A bronzszobor elkészítéséhez pedig idő kell , úgyhogy türelem.

SzaGyu 2010.07.07. 13:18:11

Orbán Viktornak van 2 helyettese Ők elvégzik a piszkos munkát és ra ebben az értelemben nincs szükség.
Egyébként az irodájában van egy heverő és amikor már elfáradt abban a töprengésben, hogy: Ilyen kis idő alatt, hogy bukhattam ekkorát és ezekután hogy lesz meg az alkotmány? Szellemileg kiborúlva szundikál és ébredése után, majd egetrengető nagy gazdasági és politikai ötletekkel megjelenik.

De az is lehet, hogy csak akkor fog mutatkozni amikor az elsőnek kihelyezett 50 x 70 cm-es "kiáltványát" felavatja.

wagabound 2010.07.07. 13:20:02

Most mit pampogtok? Dolgozik. Ma például elmegy az LMP frakcióülésére. Egy ELLENZÉKI PÁRT frakcióülésére! És még mondja valaki, hogy Orbán a megosztó, az árokásó, meg effélék!

(Hmm... Vajon mi a fenét keres Ovi az LMP-nek, ennek a pötty-pártnak a frakcióülésén?!)

maszek1 2010.07.07. 13:34:16

Elég értelmes dolgokkal foglalkozik a blog író.
Ezért kár volt neki iskolába járni.
Vagy inkább járhatott volna még. A cikk szinvonala szerint még vagy ötven évet.
:))

Antiviola 2010.07.07. 14:00:39

Te Knight, nagyon szánalmas vagy. Hol a f@szba voltál 8 évig, ugyanis nem láttam, hogy a Nemzet Géppuskalábú, Bülbülszavu El Qurójárol is írtál volna valami hizelgőt. Azt leszarod, hogy ez a kormány kb. 1 hónapja funkcionál. De mivel mindegyik ballib dezinformációs média ezt súlykolja az agymosott tömegeknek, teljesen világos, hogy ki is vagy te.
Két eset lehetséges (egyik rosszabb, mint a másik)
1.) Egy szánalmas, agymosott ballib csótány vagy.
2.) Bezárt az OPNI és téged a többi ápolttal együtt szabadon engedtek

J.W. Booth 2010.07.07. 14:00:49

@wagabound: ettől félek és is. Ha "dolgozik" abból mindig valami szar sül ki.

A "megosztó" jelző pedig már rég nem kérdés.

1kutya 2010.07.07. 14:01:02

szerintem a bolgár tengerparton elkapott valami vírust és most otthon ül a saját "trónszékén".

természetesen közben a nenyi-t olvassa, mert az van a "legmegfelelőbb helyre" kifüggesztve (aka budiajtó):-DDD

Fapuma (törölt) 2010.07.07. 14:01:26

vegtelenul, kimondhatatlanul szar...

...es a sok debil csak huzza es huzza, meg kontrazik, kozben nagyokat nevet a sajat "viccen" kesobb visszajon, hogy megnezze a reakciot.

Szanalmas. Nyilvan nem amortizalja le magat, mint a Gyurcsany Tulmozgasos Ferenc, aki gyereket talalt, sirt a kameraban vonatbaleset utan, kormanyszovivot elesztett... Tenyleg, mit is kellene csinalnia Orban Viktornak?

Szoval a miniszterelnok dolgozik te fasz, erted?

Zsola777 2010.07.07. 14:11:10

10. Blogokat ír, hogy a hozzászólások alapján kiderítse, mit is kellene csinálnia.

SZVSZ 6. lesz az, mert Szereti A Focit!

neurotikk! (törölt) 2010.07.07. 14:11:34

@Alamio:
A humor oh vajon mi? Kerdezhetnenk.
Tanits mester! Mi az a humor, es mitol minosegi egy ironikus iromany? Mutass utat! Oh, szomjazzuk szavaid, vetits fenyt a stilus ejszakajaba agyad gyemantfenyu koltemenyeivel, esengve kerlek, oh.

(Levegobe fikazni a parasztok is tudnak. Es ok meg hasznosabbak is.)

neurotikk! (törölt) 2010.07.07. 14:21:23

@Antiviola:
Fajsulyos rajongo. Van sajat titkos kezfogasotok is?

A forradalomban 50x70-ben iranymutato tortenelmi esemenyeket alakito tenyleg nincs sehol. Epp nem alakit, pedig annyira buszke erre az idoszakra.... es ezen az elmult nyolc ev faszsagaira hivatkozas semmit nem fog valtoztatni. Eeeerted? : )

Persze lehet epp 'pillerekre emeli' a 'nepakaratot' a 'boldogulashoz es emberhez melto elethez'. Az pedig komoly melo.

pazola 2010.07.07. 14:22:00

@Antiviola: a melyfityiszesek kinyithatnak mar a szemuket.. az nem erv, hogy korabban is szar volt. Igy igaz. Aki mast mond, hazudik. Hogy miert volt szar, az mas kerdes: hogy csak egy peldat mondjak, ott a haromigenes nepszavazas, ami a politikarol szolt, es nem arrol, amirol kellett volna. Kell tandij? Kell. A zemberek hoffmannrozsaja is ezt mondja azzal, hogy 2014-ig nem lesz. Tehat utana lesz.. de mar nem ennek a kormanynak kell bevezetnie. Kell fizetni az egeszsegugyert? Kell.

Ne csinaljunk politikat abbol, ami nem politikai, hanem gazdasagi kerdes.

Megvan a felhatalmazas, csinaljak jobban. De csinaljak!

Azt meg el kellene mar felejteni, hogy aki nem ert egyet a partallamositassal, az csakis bolond, vagy maszopos lehet.

Kismacska (BELLA) 2010.07.07. 14:28:24

Szerintem idegösszeroppanással kezelik éppen a Kútvölgyin a SZALEFORELÉNER NEMESZ törvényjavaslat miatti dührohama miatt. :)

Anikót ugyanitt néhány törött bordával.

örike 2010.07.07. 14:30:45

Skacok, azért ennél a színvonalnál többet érdemel az olvasó. Kicsit szégyenkezhetnél MK, a válaszolók nagy része meg... igazából ők minősítik az írásod. Sok volt ez a 8 év, bizony sok.

csárli hárper 2010.07.07. 14:31:18

@Fapuma: "Tenyleg, mit is kellene csinalnia Orban Viktornak?" lenne pár ötletem de ebben a bazi nagy nemzeti összefosásban inkább nem írom le.....

Alamio 2010.07.07. 14:55:25

@neurotikk!: Egyetlen egy valamiben egyetértünk. A parasztok hasznosak :-)
Nem, nem nekem kell példát mutatnom sem humorból, sem írásból. Nem vagyok humorista, író, blogger. Csak olvasó, és nem analfabéta. Így a Te kommentedet is tudom értelmezni. Sajnos tökéletes leképezése annak a szinvonalnak, amilyen a bejegyzés. Te sem lettél humoros. Még ironikus sem. Maradt a cinizmus.

Várúr 2010.07.07. 15:27:03

@pazola:
Amekkora arc vagy kiskomám, mé' nem dolgozol valamit? Vagy kevés a segílyed? De sok miniszterelnök van ezen a blogon...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.07. 15:31:26

Ápdéjt! Orbán Viktor előkerült. És azt mondta, hogy márpedig ő ragaszkodik a NENYI kifüggesztéséhez (lásd: www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/orban-ragaszkodik-a-nyilatkozat-kifuggesztesehez.html).
Én reméltem valahol legbelül, hogy ez a marhaság nem tőle eredeztethető. Jajbocsánat: Tőle. Sőt: TŐLE. Én tényleg reméltem, hogy ez csak a Kovács Zoltán - Philip - Szijjártó csatársor hülyesége. Merthogy tőlük nagyjából ennyi várható. De ezek szerint nem, ezt maga - sőt: MAGA - Viktor, sőt: VIKTOR hajtja. És ettől hirtelen egészen ijesztővé válik az egész...

Pajtás 2010.07.07. 15:34:05

valszeg megint Bécsben van a pszichiátrián.

libus_ 2010.07.07. 15:43:45

"...ezt súlykolja az agymosott tömegeknek"
Drága Viola! Arra az 52%-ra gondolsz, aki most meg van győződve, hogy ők a zország 2/3-a?

Színes Géza 2010.07.07. 15:44:36

Még hány ehhez hasonló minden kritikán aluli, szellemtelen, unalmas, fos blogot indítanak az MSZP-s ifjúkommunisták?

Meg kéne érteni végre, hogy arról szavaztunk, hogy takarodjatok a picsába.

avionics 2010.07.07. 15:46:53

szánalmas szánalmas szánalmas
figyuzz mihály, nyomd csak ezerrel
Viktort az egekbe fogod emelni

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.07. 15:51:36

@Színes Géza: Na látod, ebben kivételesen tökéletesen egyetértünk. :-D

Nem Nemzeti Együttműködésről meg annak a kifüggesztéséről szavaztak a zemberek áprilisban, hanem arról, hogy a szocik húzzanak el - ahogyan te mondod - a picsába.

Tök jó, hogy te ezt már érted. Kár, hogy a Szijjártó meg a Főnök például még nem.

neurotikk! (törölt) 2010.07.07. 16:12:42

@Alamio:
Ja hogy te is a kispadrol ugatsz?!
Folosleges volt. Izelsrol beszelni folosleges.
Neked van olyan amilyen, masnak mas.
Csak te veszed a batorsagot hogy lenezd a masiket.
Taho.

csoko20 2010.07.07. 16:23:24

Hát, nem tudom. Tegnap kiratam a WC-be a Forradalmi Kiáltványt és ma már 2 Ft-tal olcsóbb az euro.

Kirakok egyet a nappaliba is, hátha....

pazola 2010.07.07. 16:28:14

@Várúr: egy kicsit utanaolvastam, miket irogatsz.

Nem szavaztam sem a maszopra, sem a fityiszre. Nem tartom jonak az elmult kormanyzast, mint ahogy az az elottieket sem. Volt szerencsem vegignezni mindkettot, gazdasagi-penzugyi oldalrol is, mert eppen azt csinaltam, es csinalom most is.

A te hozzaszolasod - ez, es a tobbi is - jol mutatja, hova tartozol. Erv nincs, indulat van. Mar csak az a kerdes, hogy kapsz-e penzt ezekert a meggyozodesekert, es a vakhitert.

Szerintem igen. Ingyen senki nem lehet ennyire elvakult :)

( azt pedig nem is furcsallom, hogy aki berbloggereket es -kommenteloket emleget, az a sajat oldali nyilvanvalo fizetett irkaszokat meg sem latja. Igaz, Geza? )

nestrot10 2010.07.07. 18:26:30

Rohadt Rákosi Viktor a foci VB és a parlament között haknizik a közpénzen!!!!!!!!

Stirlitz_the_spy 2010.07.07. 18:26:30

Nem tudom, miért van az, hogy a közvélekedés szerint egy közszereplő csak akkor dolgozik, ha azt a tévében látják vagy a rágyióban hallják. Sztem meg egy ME-nek rengeteg háttérmegbeszélést le kell folytatnia. A személycserék esetében is, hát még egy-egy kormányrendelet vagy törvénymódosítás kigondolásakor.

Persze, tudom, hogy nem a legjobb hely egy gúny-blogon komolykodni, de ez van. Talán volt értelme.

Hja, még egy: óriási politikai hiba volt ez a kormányrendelet. A legtöbbet éppen a Fidesznek és a budapesti jobboldalnak árt.

vakvarju 2010.07.07. 18:26:30

@Antiviola: Igen az OPNI bezárt. De OV segítségével ismét megnyitják. Kell a fiúknak a hely. Már belefáradtak a kormányzásba. Nem kicsit, nagyon! Én megértem őket.

piefke 2010.07.07. 18:26:30

"Fertig" van, mint Svejk a latrinán - csak ő nem tudja abbahagyni!

Alamio 2010.07.07. 18:26:31

@neurotikk!: Bocsáss meg, Te most mit is csinálsz? :-)
De hogy mekkora kettősséget zsúfoltál négy sorba! Megvádolsz azzal, amit nem követtem el, majd elköveted ugyanazt.
Egyébként hogy van ez a kultúrsznobizmus? Mármint hogy képes vagy kizárólag csakis annak a kritikáját megfogadni, vagy elfogadni (ne adj Isten befogadni), aki író, költő, vagy blogger? Más nem is írhat véleményt? Mert tőlem csak azt olvashattál, sem távkiértékelést, sem cinizmust.

Színes Géza 2010.07.07. 18:26:31

@Michael Knight:

Megpróbálom elmagyarázni, hogy mi az értelme a Nyilatkozat kifüggesztésének.
Magyarország az elmúlt 8 év alatt hatalmas erkölcsi mélységbe zuhant. A lopásban, csalásban az állami alkalmazottak és a politikusok jártak az élen, de az átlag polgár is beállt arra, hogy "fönt is lopnak, én is lopok", illetve "ezeknek adózak?".
Orbán Viktor, szeretné újra megmutatni, hogy van kilábalás, van remény, nem csak arról szól az emberek élete, hogy "amit ellopok az az enyém". Ehhez fontos lépés az állami lopkodás leállítása, a bankok által folytatott harácsolás megfékezése és ezekre alapozva az adók csökkentése, de nem elegendő. Nekünk is meg kell változni. Azt szeretné a Fidesz kommunikálni, hogy a változás megkezdődött és ennek mindenki a nyertese lesz, aki tiszteséges szándékkal áll hozzá.
Aki meg továbbra is a régiek szerint szeretne élni, az rá fog baszni.
A Fidesz hitet akar adni újra, miként tette azt az előző kormányzása idején (merjünk nagyot álmodni, Széchenyi program).
A cinikus szarháziak, meg próbálnak az egészből gúnyt űzni és további dagonyázni a szarban.

robian 2010.07.07. 18:26:31

"Michael Knight Hová tűnt Orbán Viktor?
Megpróbáltuk sorra venni, hogy vajon miért és hová tűnthetett Orbán Viktor" - ki-ctrl+c-ztem, na hol a hiba?

Színes Géza 2010.07.07. 18:26:31

@pazola:

Bár valaki fizetne nekem azért, mert megírom a véleményem. Ha tudsz ilyet, szóljál! Tiéd 10% ;o)

Scaevola 2010.07.07. 18:26:31

hol van, hol van, hát most cserélik benne a zelemet!
(mint jelcinben anno)

BGM56 2010.07.07. 18:26:51

Hosszas és kimerítő írás egy fárasztó és unalmas embertől.

pazola 2010.07.07. 19:08:37

@Színes Géza: tessek, itt van neked nehany cinikus szarhazi:

hvg.hu/itthon/20100707_nenyi_nemzeti_egyuttmukodes

Ja, hogy a fityiszben is vannak gondolkodok? Mi lenne, ha te is elkezdened ezt a tevekenyseget? Ha a peldakepeid - nyilvan nev nelkul, egy ekkora kezzel vezerelt, bunteteskozpontu partban ez nem is lehet maskepp - egy resze rossznak tartja, az osszes ellenzeki part ( es hivei ) rossznak tartjak, a blogok jo resze rossznak tartja, az ujsagok belfoldon es kulfoldon rossznak tartjak.. akkor vajon mindenki hulye, csak te vagy helikopter?

Színes Géza 2010.07.07. 21:45:30

@pazola:
" az osszes ellenzeki part ( es hivei ) rossznak tartjak, a blogok jo resze rossznak tartja, az ujsagok belfoldon es kulfoldon rossznak tartjak.. akkor vajon mindenki hulye, csak te vagy helikopter? "

ellenzéki párt = hülye kommunisták, foci ultrák, szdsz reinkarnáció
blogolók = nagy részt félművelt kis majomgyerekek (tisztelet a kivételnek)
újságírók = baloldali újságírók
külföldi vélemények = magyar komcsi firkászt idézi valami kinti szarházi, akit aztán hiteles külföldi véleményként próbálnak itt tálalni

De mindegy is, mindenki azt ugat, amit akar, a Fidesz meg nyomja a programját. A vállalkozások hamarosan látják az adócsökkentés előnyeit, a munkavállalok meg január 1-től és mindenki le fogja szarni a zúgfirkászok szánalmas kis aknamunkáját.

tanga-nyika 2010.07.07. 22:30:17

@Színes Géza:

"A vállalkozások hamarosan látják az adócsökkentés előnyeit, a munkavállalok meg január 1-től és mindenki le fogja szarni a zúgfirkászok szánalmas kis aknamunkáját. "

Ó valóban. A minimálbéresek különösen nagyot fognak nézni, hogy lássák a 16%-al kevesebb bérüket. Bérkommentelő vagy te is ecsém. Azért egy helyesírás-ellenőrzőt használhatnál.

kszabo 2010.07.08. 08:22:27

@Színes Géza: az a 8 év száz volt, ha ismered a történelmet. Azzal kezdődött, hogy napapámékat kinyomták Doberdóba nyári stranszerkóban, és azóta az állam állandóan meg akarja magyarázni mi az erkölcs, az öntudat meg az állampolgári kötelesség. Közben meg dagira nyomják magukat a mutyipénzből, a pesti protokolgyűrű urai. Váltsuk le budapestet, legyen népszavazás róla.

pazola 2010.07.08. 09:27:09

@Színes Géza: Ja, bocs. Hogy el sem olvasod, amit irtam, utana sem olvasol, amit irtam, akkor tenyleg az elso benyomasom volt helyes, barhogy probaltalak teged vitapartneri szintre emelni: te egyszeruen hulye vagy.

pazola 2010.07.08. 09:29:22

@Színes Géza: Nezz utana ennek: economist, Magyarorszag, new york times. Ok is maszoposok?

( az a nagy, meleg, barna szivem fog a sirba vinni egyszer... )

Színes Géza 2010.07.08. 17:28:28

tanga-nyika

Ezzel a szegény minimálbéresek dumával még egy darabig lehet kelteni a pánikot, de a leghülyébb ember is tudja, hogy nem fognak csökkenni a minimálbérek.

A többire annyit tudok mondani, hogy nyasgem.

tanga-nyika 2010.07.08. 17:43:14

@Színes Géza:

Nem fognak? És miért nem? A 16% bevezetésével szépen kivezetik az adójóváírást. Ennyi. Ti mondtátok okoska, nem én találtam ki, hogy így lesz. Olvass Fideszt is, ne csak az ellenzőket. Nyasgemet meg a harapós lónak, kispajtás.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.08. 17:49:34

@tanga-nyika: @Színes Géza: Legjobb tudomásom szerint a nettó összeget meghagynák annyinak, amennyi most - vagyis a minimálbér bruttó összegét emelnék annyival, hogy az adójóváírás kivezetésével ne kapjon kevesebbet a minimálbéres. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ehhez - a vállalkozások bérköltség-terheinek jelentős növeléséhez - mit szól mondjuk Parragh László. Merthogy a vállalkozások bérköltség-terheink ilyen mértékű emelése nem segíti a foglalkoztatás bővítését, a munkahelyek teremtését, az tuti.

Ja, és lécci ne nyasgemezzetek! Maradjunk lehetség szerint normális keretek közt. Köszönöm.

tanga-nyika 2010.07.08. 18:03:16

@Michael Knight:

Jójestét. :) És azt olvastam, hogy nagyvolumenű minimálbér emeléssel kompenzálnának, de egy árva kanyijuk sincsen erre a célra, meg másra se nagyon, szóval egyelőre az urban legend kategóriát képviseli az ötlet. :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.08. 18:09:54

@tanga-nyika: Szép estét viszont, Nyájas Olvasó :-)
Valóban minimálbér-emeléssel kompenzálnák mindezt, hogy a jelenlegi nettó eztán is megmaradjon, ezt próbáltam az imént leírni. De az a helyzet, hogy ehhez nem nekik kellene pénz, hanem a vállalkozásoknak. Amelyeknek már így is túl nagyok a bér- és közterheik. Vagyis a magyar vállalkozások versenyképességét ütik agyon egy jelentősebb minimálbér-emeléssel, vagy kényszerű elbocsátásokat eredményez mindez. Vagy mindkettő. Vagyis nagyarányú minimálbér-emeléssel nem lesz egymillió új munkahely, attól tartok. Bár ne lenne igazam.

tanga-nyika 2010.07.08. 18:25:52

@Michael Knight:

Sokan szeretnénk ám titokban, hogy ne legyen igazunk, de a kép nem azt mutatja egyelőre. Valóban, inkább fekete munkára/alkalmazásra csábít ez az elképzelés. Átgondolatlan, kidolgozatlan, ámátőr :) És az összes ellene ágáló gazdasági szakemberre azonnal rásütik a bélyeget, hogy ballib, meg minden. Ja, és persze komcsi is. Ahogy Gejzától láttuk kicsit fentebb, egy válaszban.

Színes Géza 2010.07.09. 10:07:37

8 év lopás, hazudozás, balfaszkodás után az új kormány tüstén munkához látott és olyan intézkedési csomaggal rukkolt ki, amire mindenkinek leesett az álla. Bár azt gondolom, ez elismerésre méltó és járna a kormánynak némi bizalom, de azzal sincsen gond, hogy sokan kritikusan szemlélik az Orbán kormány munkáját.
Ami bicskanyitogató, az a folyamatos nyilvánvaló hazugságokra épülő hangulatkeltés, aminek zászlóshajója a Bolgár György féle ávósnyugdíjas elfekvő és néhány blog.
1. Mindenkit irritált, amikor állami vezetők 10-100 milliós végkielégítésekkel távoztak csőd szélén tántorgó cégektől. Most amikor a kormány ezt rendberakta, megy a hazugság kampány, hogy szegény peadagógusok végkielégítése került veszélybe. Mindenki tudja, hogy nem, de azért jól lehet vele kelteni a hangulatot.
2. A 2011-től érvényes szja részletei még kidolgozás alatt vannak és teljesen egyértelmű, hogy nem fog csökkeni a minimálbéresek jövedelme, de hangulatkeltésre ez is jól megteszi a primív gáncsoskodóknak.

Mellesleg 2 féle minimálbéres van a tapasztalataim szerint.

1. Ténylegesen minimálbérért dolgozó képzetlen, segédmunkát végző szerencsétlenek.
2. Minimálbérre bejelentett a többit zsebbe kapók.

Meg merem kockáztatni, hogy az utóbbi csoport adja a minimálbéresek 70-80%-át. Ti. minimálbérért már nem sokan hajlandóak bármit is csinálni.
Továbbá magyar cégeknél az a szokás, hogy megállapodnak egy nettó bérben és a cég kitalálja, hogy ezt hogyan fizesse ki "okosba". Jövőre rá fognak döbbeni az így alkalmazottak, hogy a nem adót csaló cégeknél dolgozók fizetése ugrásszerűen megnőtt, ők meg max. a szokásos 5-7%.os béremelést kapták.
Reményeim szerint az adócsökkenéssel együtt fog járni az adók kőkemény beszedése is. Nagyon bosszant, hogy én évtizedek óta a bérem nagyobbik részét kifizetem adóba, sokan meg szétcsalják az agyukat.

tanga-nyika 2010.07.09. 10:39:32

Kedves Géza:

Minimálbérért dolgoznak szinte az összes multiban, és hasonló helyeken, a szalagmunkások az üzemek nagy részében, és még sorolhatnám. Egy nagyáruházban meg nincsen zsebbe fizetés, se egy gyártósoron. Szerencsétlenek ezek az emberek valóban, egy jó részüknek a képesítése ennél magasabb kvalitásra szól, de örülnek ennek is, és bizony elmennek éhbérért dolgozni, mert a minimálbér pont annyival több mint a nulla forint. Valamit hozzátenném, hogyha a minimálbér szintentartását a vállalkozásokon óhajtja a rendszer megspórolni, akkor bizony ugrásszerűen megnő a zsebbe fizetés, ez lesz a feketemunka legjobb melegágya.

Színes Géza 2010.07.09. 10:44:11

@tanga-nyika:

Az utolsó mondatot nem értem.

tanga-nyika 2010.07.09. 11:20:50

Kedves Géza:

Pedig egyszerű, ahogyan Michael is mondta már kicsit fentebb. Ha a vállalkozások bérköltsége megnő, a minimálbér drasztikus megemelésével (kompenzálandó az adóztatást), akkor több lesz a fekete foglalkoztatottság. Én hibásan, először az államnál kerestem a fedezetet a minimálbér növelésére, de ki lettem igazítva, hogy az a munkaadókat terheli majd. És igaz.

Színes Géza 2010.07.09. 12:00:26

@tanga-nyika:

Értem, de ezzel két gond van.

1.A vállalkozók kaptak egy durva nagy társasági adó csökkenést, nem? Abból azért lehet fedezni némi minimálbér költség növelést, pláne hogy a magasabb keresetűek esetében nem kell bért emelni, mert amúgy is megnő a nettójuk.

2. Fekete foglalkoztatottság alatt arra gondolsz, hogy akit eddig mb-re alkalmaztak, most majd minden bejelentés nélkül alkalmazzák? Úgy nem gondolod komolyan, hogy ezt sok helyen megtehetik? Az általad feljebb említett helyeken tuti nem.

tanga-nyika 2010.07.09. 13:40:35

Kedves Géza:

Ha a vállalkozóknak az egyik kezemmel adok, a másikkal meg ugyanazt elveszem, akkor mi ebben a pláne a vállalkozónak? És nem némi bérnövekedést kell finanszírozni, hanem a 16% teljes ellensúlyozását, vagy még többet, attól függően, hogy mennyit akar a kormány emelni a minimálbéren. Ha 30%-ot, akkor azt kell finanszíroznia. Valamint hozzátenném: az építőiparban, és a mezőgazdaságban majdnem biztosan minden második ember feketén van alkalmazva, vagy teljesen, vagy pl. 4-6 órára bejelentve. Szóval nem olyan kicsi ez a kör, mint te gondolod.

pakodif 2010.07.11. 09:07:41

Michael Knight ül a számítógép előtt, és blogokat olvas. Pihentetőnek belepillanthatna a magyar hejesirás szabájaiba a lánglelkű kritikus entellektüell.