Megdöbbentő kijelentést tett Berlinben, Angela Merkellel közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök: kerek-perec elismerte a Bajnai-kormány eredményeit. Orbán Viktor lázas és félrebeszél, vagy tényleg ekkora a baj?

Először azt hittem, hogy valamit rosszul olvasok, vagy hogy ez a Hírcsárda legújabb sziporkája... De nem! Az Index tudósítása szerint a magyar miniszterelnök "a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarország világbajnok teljesítményt tud felmutatni a fiskális konszolidáció terén". A Hír24 portálon, a Független Hírügynökség tudósítása szerint azt mondta: "Magyarország azzal, amit az elmúlt egy évben csinált, lassan világbajnok lesz kiadáscsökkentésben". És bár a miniszterelnök hivatalos honlapján, az MTI tudósításában ez a rész nem szerepel, mégsem csak a balos média ármánykodása lehet, hiszen ugyanezt közli honlapján a HírTV is...
 
Egyrészt ez végre egyenes és értelmes beszéd, ráadásul olyan, amelyik nyugtatja a nemzetközi pénz- és tőkepiacokat. Mindenesetre jobb bele se gondolni, hogy mennyire kell most nyugtatni a befektetőket, ha maga Orbán Viktor idáig elmegy...
 
Persze Kósa Lajos és Szijjártó Péter emlékezetes produkciója óta tudjuk jól, hogy vannak nyilatkozatok, amelyeket politikusok kimondottan belföldi fogyasztásra szánnak. Nyilván akkor vannak olyanok is, amelyek kifejezetten exportra készülnek. Minden bizonnyal alapvetően ilyen lehetett Orbán Viktor meghökkentő berlini kijelentése is. De amilyen globalizált a világ és amilyen gyors az on-line média, mindez mégis, máris begyűrűzött...
 
Még egy dolog miatt nem lehet azért szó nélkül elmenni a nem mindennapi kijelentés mellett. Mert ezután aligha tudja hitelesen kiabálni a Parlament plenáris ülésén Lázár János, hogy tönkretették, meg hogy csődbe vitték és hogy romokban hagyták itt... Ezután elég nehéz lesz mást mondani, mint amit a főnök mondott: Bajnai Gordon kormánya példátlan mértékű kiadáscsökkentést és konszolidációt hajtott végre egy év alatt. Lázár frakcióvezető úr pedig akár még azt is hozzáteheti - szigorúan a Nemzeti Együttműködés jegyében -, hogy köszönjük, hogy ezt a megszorítást ilyen drasztikusan nem nekünk kell megcsinálnunk...
 
Mindemellett pedig azért Szijjártó Pétertől megkérdezném, hogy ugyan árulja már el, merre vannak az ő híres csontvázai. Merthogy a főnöke mai nyilatkozata szerint azok olyan nagyon nincsenek. Márpedig ha valakinek, hát Orbán Viktornak pontosan tudnia kell, hiszen a fiókjában lapul a rettegett csontvázjelentés...
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr192166800

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vona 2010.07.22. 12:01:51

Az Igazi Hős a filmekben arról ismerhető fel leggyakrabban, hogy minden értelmes ok vagy előzmény nélkül 1.) bosszút áll 2.) dug. A valóságban ez úgy néz ki, hogy: 1.) Beszól Vona Gábornak, 2.) nincs 2.Szóval Ákos, You Are Almighty!Na de ne siessünk en...

Trackback: IMF-hitel: az év legnagyobb politikai kérdése 2010.07.22. 08:35:46

Jól átgondolt, de általunk még át nem látott terv? Hazárdjáték? Hozzá nem értés? Mit akar a Fidesz-kormány? (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) Bár Matolcsy György májusban deklarálta és később ismét megerősítette, hogy célja az IMF-megállapodás októbe...

Trackback: VILÁGBAJNOKOK VAGYUNK !!! 2010.07.21. 22:00:21

Orbán Viktor ma végre kimondta, hogy világbajnokok vagyunk deficitmegfogásban. Hülyebajnai, elengedte a deficitet. Deficit erre ellófrált a Kinizsi utcába, benyomott három felest, csinálta volna nekünk a balhét, de Orbán nyakoncsípte és bezárta a spájz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hodara 2010.07.21. 22:12:59

@morpho: Segítek!!!!!!!
"a választás előtt néhány hónappal:A hiány nem tartható, minimum 7% és ezért újra kell tárgyalnunk az egészet az IMF-el."
Konszolidálni kellene a BKV-t,MÁV-ot,önkormányzatokat,korházakat..meg szükségük lett volna mozgástérre.
"A választás után találkozás Barrosoval:Magyarország tartja a 3,8%-os hiánycélt."Rájöttek,hogy az EU nem enged főleg a Görög válság miatt
"Néhány hete: Magyarország új hitelmegállapodást köt az IMF-el, ami nem jár új hitel felvételével, csak biztonsági garanciát jelent számunkra"
Az utolsó részt már a Bajnaiék sem használták fel csak a pic megnyugtatására szolgál.Rendelkezésre áll ha baj van
"-Múlt héten:A hét végéig Magyarország megállapodik az Eu és az IMF hazánkba érkező delegációjával.
-Hétvége:Az IMF-EU tandem feláll az asztaltól és hazautazik.
-Hétfő:A tárgyalások nem megszakadtak, hanem csak felfüggesztettük őket."
Semmi különbség.Amúgy felfüggesztve vannak mert az IMF azt mondta bármikor visszajönnek.
"-Kedd:A tárgyalások az IMF-el szeptemberben folytatódnak.
-Szerda:Nekünk nem az IMF-el, hanem az EU-val kell megállapodnunk..."
Tárgyalnak az IMF vezetőivel a hitel rendelkezésre állásáról de ez már nem létkérdé.
Nem az IMF delegációval kell megállapodni mert velük csak az idei 3,8%-ra volt megállapodás.Az EU-val kell megállapodni mert a konvergencia program része a jövő évi 2,8%.Ehez az IMF-nek semmi köze.
Remélem segítettem.

belekotty 2010.07.21. 22:14:18

Igen én is megdöbbentem, én a TV2 hiradóban láttam a felvételt. Hiába még az Orbánnál is előfordul hogy a nyilatkozás hevében igazat mond.

pokesz70 2010.07.21. 22:14:18

@prolee:

A kormány nem termel GDP-t. A kormány maximum szabályozza a gazdaságot és próbál kedvező feltételeket szabni, de költeni csak abból tud, amit adóként beszed. Ha nem tud több adót beszedni, akkor a hiányt csak a kiadások lefaragásával tudja csökkenteni. Egyébként a hiányt a kiadások túlzott növelésével termelték ki eleve. Ezt hívják húzd meg, ereszd meg gazdaságpolitikának, ami tipikus baloldali jelenség. A baloldali választók jellemzően jobban ki vannak szolgáltatva a szociális ellátórendszereknek, ezért őket ezen rendszerek (nyugdíjak, segélyek, ingyenes eü, ingyenes oktatás, stb.) erősítésével lehet megnyerni. Ám ezek a rendszerek nem termelnek GDP-t, baromi sok pénzt igényelnek (a ktsgvts kb 70%-át!), ráadásul Magyarországon alacsony hatékonysággal, drágán működnek. Egy darabig működik ez hiánynöveléssel, hitelekkel, de utána nincs mese: ha helyre akarják állítani az egyensúlyt, pont ezeket a kiadásokat kell visszavenni és/vagy az adókat növelni. Plusz globális válság.
Magyarország előtt szerintem most két lehetséges út áll: 1) folytatjuk a spórolást, még összeszorítjuk a fogunkat 2-3 évig, megreformáljuk, hatékonnyá tesszük az újraelosztó rendszereket és kivárjuk, amíg valódi, stabil egyensúlyról beszélhetünk, vagy 2) "szenvedtünk mi már eleget" felkiáltással lazítunk egy kicsit a gyeplőn, kérünk egy kis hitelt, elengedjük 5-6%-ra a hiányt és lassabban ugyan, de azért mégiscsak előbb-utóbb meglesz az az egyensúly. Viszont így a reformokra már tuti nem jutna pénz, tehát elodázzuk ezt a probléma megoldást. Mivel a fidesz 98-ban a Bokros-csomag után pontosan ezt tette, nem volt meglepő, hogy most is ezt szeretné. Csak így teljesíthette volna az ígéretek jelentős részét. Na, ez nem fog menni. Marad az 1)-es verzió, aminek én személy szerint örülök, de nem zárom ki, hogy a másodikkal is szép lassan működtek volna a dolgok.
Orbán olyan nekem, mint az a vizsgára készülő diák, aki a 20 tételből csak kettőt tanult meg, de teljesen biztos benne, hogy a kettő közül valamelyiket úgyis kihúzza. Aztán döbbenten áll a bizottság előtt, amikor mégsem.

hodara 2010.07.21. 22:14:41

@Michael Knight: "Barátom, ez így nem túl szofisztikált."
Na ez a cenzúra!!!!!!!!!!!Ezt AutosVilli kartársan is írhattad volna!!DE NEM tetted.Az erre írt reakciómat meg cenzúráztad.Nem vagyol egy pöttyet elfogult.Az én szövegemben szinte csak pontok voltak.

pontevin 2010.07.21. 22:15:16

Nem olvastam végig az összes hozzászólást, de felhívnám a posztoló figyelmét is arra, hogy a 21-órás híradóban a HírTV bevágta ezt a részt. Akkor nekem teljesen egyértelmű volt a cinikus hanghordozás, sajnos nem emlékszem szó szerint: "Hiánycsökkentésben már világbajnokok vagyunk". Értsd – és szerintem OV ezt mondja, ami része a populista beszólogatok nagyfiúskodásnak – lehet minket békénhagyni a kívülről diktált újabb és újabb hiánycélokkal.

Lehet, hogy én értettem félre, de ha nem, akkor ez a poszt tökéletesen felesleges és elhibázott.

Mind1 2010.07.21. 22:17:54

@hodara: csak részben értek egyet

De komolyan gondolom, hogy a Bajnai-Oszkó-páros értette a dolgát és jobb lett volna, ha egy kicsit több idő jut nekik. Persze hamarabb is elkezdhették volna:)

Ezért bosszant, hogy egybe mossák a "szocikat". E két utóbbi úrról kijelenthetjük, hogy technokraták, és KIVÉTELESEN a magyar politikai elittől teljesen idegen módon értették a szakmájukat.

Lehet, hogy borzasztó népszerűtlen leszek de kellene egy-két hasonló kaliberű ember a mostaniaknak is, mert valahogy a szakértelem nem a megszerzett szavazatok arányán múlik.

igazi hős 2010.07.21. 22:25:48

@törppapa: Ha leanalfabétáznak ezért, akkor nem lepődsz meg, ugye? Ez nem olyan mint egy családi költségvetés: minden hónapban bejön a fizetés és fizetni kell a rezsit. Az államháztartás kiadásai az év elején durvábbak, viszont a bevételek nagyobb része jön a végén. A IV. negyedév jellemzően pluszos, azaz az évvégi hiány általában kisebb mint a szeptemberi. Érted?

P.mester 2010.07.21. 22:25:48

Jó poszt, ezentúl gyakrabban látogatlak majd.

Klasszikus képzavart idézve: a vakondo(ko)t ki kell ugrasztani a bokorból

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.21. 22:25:48

@hodara: Meg q betű és másegyebek. Nem akarom, hogy itt anyázzátok és sértegessétek egymást. Vitázzatok, akár élesen is, de anyázás itt ne legyen. Engedelmeddel ennyiben fenntartom magamnak a moderálás jogát. Nem a cenzúráét, hanem a moderálásét.

hodara 2010.07.21. 22:30:16

@Michael Knight: Alap estben igaz de társult és társulni fog mellé jó néhány intézkedés ami segíti a KKV szektort és még így is jól járnak.De nem lesz egetrengető min bér emelés.Alapvetően a közteherviselés híve vagyok ebbe beke tartozik,hogy mindenki fizessen adót.Persze a minimálbéreseknek ez egyszerre sok lenne.Ezt valahogy enyhíteni kell.
Amiket én olvastam főleg a Német gazdaság vártnál jobb eredményeinek köszönhető,mer exportunk nagy része oda megy.De nem bántom a Bajnait.Nem irigyeltem.
Én nem mondtam,hogy csökkenti,Sőt.De a környező példák azt mutatják gazdasági hatásai jók.
Matolcsy nem nyereségadót akart csökkenteni,csak a válalkozói terhek jelentősebb csökkentésére .EU nyomásra nincs mód

café 2010.07.21. 22:30:17

@prolee: "Ha növekedett volna a GDP, ha növekedett volna az életszínvonal, ha csökkent volna a korrupció, stb..... Na, az eredménynek lenne nevezhető. "

És láss csodát (első féléves adatok, azaz a Bajnai-kormány időszakára vonatkozó):
- a reálbérek 4 százalékkal nőttek az egy évvel ezelőttiekhez képest.
- A GDP fél százalékkal nőtt, tehát elindult a gazdaság kifele a válságból.
- A BKV-ügyek nemcsak úgy hipsz-hopsz kerültek elő, hanem a rendőrség tárta fel, mely szervezet a kormány alá tartozik.

hodara 2010.07.21. 22:35:27

@Mind1: Én nem tagadom mások erényeit.De a jobboldali gazdaságpolitika közelebb áll hozzám.Matolcsy Varga elképzeléseim különösen.Én úgy gondolom Az EU saját magát nyírja ki ha megöli a gazdaságokat.Persze szükség van korlátozásokra de nem lenne szabad túlzásba esniük.Az IMF sokkal jobb gazdaságpolitikát támogat.Ha szükséges enged.

martonaron 2010.07.21. 22:45:24

májkél nájt, szerintem te nem érted az Orbán-nyilatkozatot. De ha fizetsz, elmagyarázom. A demokrácia átka, az ostobák részére is megadatott a véleménynyilvánítás szabadsága. Gyászos!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.21. 22:46:20

@pontevin: Én a TV2 videóját néztem - amit utána mondott még, azzal egyértelművé tette, hogy nem ironizál. Ezt mondta:
"Magyarország lassan világbajnok lesz a kiadások lefaragásának tekintetében. Ha Önök megnézik, hogy mi minden történt az elmúlt egy esztendőben Magyarországon a pénzügyi stabilitás helyreállítása érdekében, ezt túlzás nélkül minősíthetik világrekordnak."

19:26-nál kezdődik a tudósítás:
tv2.hu/tenyek/video/tenyek-teljes-adas-2010-07-21-szerda

hodara 2010.07.21. 22:46:41

@café: Reálbérek az adócsökkentésnek köszönhetően nőttek.Ezt nem vitattuk,de a megszorítások bőven elviszik ezt a 4%-os többletet.A reálbér növekedés túlnyomó részét az amúgy is gazdagok realizálják.
Igen nőtt.Vége a válságnak(remélem)Az Európai országok nagy részénél ez így volt.
A személyzeti igazgató fizetéséből pattant ki az egész.Nem a kormány érdeme.Sőt a Demszky azt mondotta már régen szólt az MSZP-nek Hagyó miatt de csak legyintettek rá.Vajon miért.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.21. 22:50:20

@martonaron: Kíváncsi lennék, hogy szerinted hogyan kellene jól érteni, amit mondott. Én többször megnéztem-meghallgattam. Ráadásul a német gazdaságpolitikával állította párhuzamba a magyart. Namármost arrafelé komoly nadrágszíjhúzás zajlik éppen, ha nem tévedek.

freegr 2010.07.21. 22:57:17

Nagyon szeretjük használni ezt az ELKÚRTÁK kifejezést. De azt ne felejtsük el, ennek igazából makrógazdasági értelemben, az államháztartási hiány oldaláról van értelme. Mert a szoclib 8 (jó, inkább 7) év alatt ugyan mi volt
A HIÁNY 2 FŐ OKA:

1) a jövedelmek eszement kiáramoltatása (azonnali 50 %-os fizetésemelés a közszérában, nagyarányú nyugdíjemelés,stb....) és

2) a szociális kiadások nemzetközileg is (indokolatlanul) nagy mértéke.

Véleményem szerint azok, akik maguk is lényegesen jobban jártak fenti két ok valamelyike miatt az elmúlt 8 évbenm azok ne nagyon használják az elkúrták kifejezést, hanem inkább az ELKÚRTUK terminológiát használják, mert bizony mi, az ország lakosságának nagy része jutott olyan többletjövedelmekhez 2002-2009 közütt, amelynek nem volt fedezete. Nem azt akarom mondani, hogy ezért meg kell dicsérni a kormányokat (főleg medgyesit....), de az az igazság, hogy ők nem ellopták vagy más országoknak adták ezt a jövedelmet, hanem a belső fogyasztás növelésére.
És ennek a túlköltekezésnek a megfékezéséért igenis dicséret illeti a Bajnai-kormányt !!

pokesz70 2010.07.21. 23:09:28

@freegr:

Nincs olyan jólinformált állampolgár, amelyik ha azt hallja, hogy meg akarják duplázni a fizetését, azt mondaná: "Hohó, ácsi, kibírja ezt a költségvetés?"

Nem elkúrtuk, hanem hagytuk elkúrni. Aztán meg amikor vége lett az elkúrásnak, akkor az ország 2/3-a azon hőbörgött, hogy miért nem kúrják el tovább? És megválasztották azt, aki még nagyobb elkúrát ígért nekik. Szerencsére jött az ovónéni meg az ovóbácsi és ránkszóltak, hogy kicsit sok lesz már az elkúrásból, nem?

hodara 2010.07.21. 23:09:29

@Mind1: Ha a Bajnai és az Oszkó lett volna 2002-től és nem az MSZP -vel a hátuk mögött(az a párt alkalmatlan a kormányzásra a felépítése miatt)nem itt járna az ország.Lehet,hogy nem nyertek volna 2006-ban(mert az Gyurcsány retorikájának volt köszönhető)De nem itt tartanánk.Nem mondom,hogy egyetértek azzal amit csinálnak de amit az elődeik az gyalázat.
Én Oszkót tartottam erősnek ezek az ő eredményei.Bajnai csak szimpatikus.Mondom ezt jobboldaliként.De a fidesz sem támadat őket nagyon.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.21. 23:09:29

@freegr: De örülök, hogy ezt leírtad! Ilyenkor jut eszembe a "ne a zemberekkel fizettessék meg" kitétel... Ha időd engedi, fusd át ezt is: michaelknight.blog.hu/2010/05/27/mar_a_nosztalgia_sem_a_regi

pokesz70 2010.07.21. 23:09:29

@hodara:

"Reálbérek az adócsökkentésnek köszönhetően nőttek.Ezt nem vitattuk,de a megszorítások bőven elviszik ezt a 4%-os többletet."

A reálbér-változás az reálbér-változás, abban már benne van mindennek a hatása, az adóváltozásoktól az inflácoóig minden.

"A reálbér növekedés túlnyomó részét az amúgy is gazdagok realizálják."

Miért, az egykulcsos 16%-os szja-t kik fogják "realizálni"?

"Vége a válságnak"

ööö, ezt tudják Görögországban is? Spanyolországban? Portugáliában? Írországban? Olaszországban?

"A személyzeti igazgató fizetéséből pattant ki az egész.Nem a kormány érdeme."

Értem. Ha a rendőrség gumibotoz, akkor azt Gyurcsány parancsára tette. Ha bűntényeket derít fel, akkor "nem a kormány érdeme". Kiváncsi leszek hány fideszes ügy lesz a következő 4 évben. Szerintem semennyi. És akkor csendben átsuhan a szobán Polt Péter szelleme.

sunázósün 2010.07.21. 23:09:29

Hihetetlen ez a sok agyatlan, aki még a vezénylő tábornoknak sem hisz most, mert éveken át mást hallott tőle, így most tréfának véli az idegen dallamot.
Igen, hazudtak, mikor esik már le?
Máshol nem lehet vetíteni, ott ismerik a számokat, nem csak a dakota közmondásokat.

kicsike viktorka 2010.07.21. 23:49:06

ahányszor csak kedves vezetőnk a gazdaságról kezd beszélni külföldön,rendszeresen lebőgetik.
észre kéne már venni(nekik is) hogy szart sem értenek a gazdasághoz,csak a jó népet szédítik az ígérgetéssel,meg a ködösítéssel.

Moncsalaki 2010.07.21. 23:49:06

HÁt csodálkozom, hogy Ovi ilyet nyilatkozott, ezek szerint tényleg semmi koncepció nincs a kommunikációjukban (sem)...
Azért az felháborít, tényleges minimálbéresként (nem kapok többet feketén sem), hogy a 16%-os egykulcsos adót pozitívan értékeli bárki úgy, hogy közben az adójóváírásokat megszüntetik...
Nekem 10e Ft-tal fog csökkenni a nettóm. És még hasonlóan, sőőőt, mindazoknak akik nagyjából 200-250e bruttó alatt keresnek...
Azoknak, akiknek amúgy is gond a megélhetés.

Ja és persze, minimálbér emelés... Haha, csak ezzel az a gond, hogy a kormány ezt kiköti, a magasabb bért pedig a cégeknek, a munkaadóknak kell kifizetnie. Ez az én logikám szerint csökkenteni fogja a foglalkoztatást / növelni fogja a fekete bérkifizetéseket. Mert aki eddig sem akart többet fizetni a mindenkori minimálbérnél, az a jövőben sem fog... Ennyi...

És hogy a nyugdíjasoknak merték emelni anno a nyugdíját?! "Felháborító"... Aha, azért elgondolkodnék azon, hány nyugdíjas él a létminimum alatt, 40+ év becsületes munkával a háta mögött... Kérdezze már meg őket valaki arról, hogy milyen fasza ezt akár olvasni is!!!
Vagy netán értük már mindegy!?

kicsike viktorka 2010.07.21. 23:49:06

vezérünket már megint kiosztották,észrevehetné már a kicsi huszár,hogy külföldön vannak szakemberek is nem csak talpnyalók.kezd egyre tragikomikusabb lenni,csak az a baj hogy a jó nép idehaza kínjában nevet...

Tita nick 2010.07.21. 23:49:06

Miért is kellett Bajnai, meg Oszkó. Azért mert a maszop ténylreg gallyra tette az országot, és ebben Lázárnak tényleg igaza van. Ne keverd már a szezont a fazonnal.

café 2010.07.21. 23:52:36

@hodara:
"Reálbérek az adócsökkentésnek köszönhetően nőttek.Ezt nem vitattuk,de a megszorítások bőven elviszik ezt a 4%-os többletet."

Mindegy miért nőttek, ha nőttek - mert hogy akire reagáltam azt írta, hogy az lett volna az eredmény ha nőnek. Amúgy persze nem mindegy miért nőttek, mert jó, hogy adócsökkentés által nőttek, tudjuk ez az amit a Fidesz évek óta követelt, meg beígért (kormányra kerülés után azonnali és nagyarányú), aztán most nem csinál meg.

"A reálbér növekedés túlnyomó részét az amúgy is gazdagok realizálják."

Hát ez érdekes, mert azt is írod, hogy "De a jobboldali gazdaságpolitika közelebb áll hozzám.Matolcsy Varga elképzeléseim különösen."

Ezek szerint lemaradtál valamiről. A jövő évre eltolt (tehát nem azonnali) és az összadóterhet nem csökkentő adóátrendezés (tehát nem nagyarányú adócsökkentés), benne a 16 százalékos egy kulcsos adóval szerinted kinek kedvez? Annak túlnyomórészét ki fogja realizálni, ha nem a gazadagok?

Ami pedig a BKV-t illeti, láttunk már olyat, amikor a rendőrség nyomoz és olyat is amikor nem nyomoz. Kipattant egy ügy, aztán volt nyomozás. Nem eltusolás.

TheQuestion 2010.07.22. 00:03:53

nem tudom leesett-e a posztírónak ,de ezt cseppet sem elismerésnek vagy dicséretnek szánta. Kőkeményen ironizált.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.22. 00:06:28

@TheQuestion: Magamat ismétlem:

Én a TV2 videóját néztem - amit utána mondott még, azzal egyértelművé tette, hogy nem ironizál. Ezt mondta:
"Magyarország lassan világbajnok lesz a kiadások lefaragásának tekintetében. Ha Önök megnézik, hogy mi minden történt az elmúlt egy esztendőben Magyarországon a pénzügyi stabilitás helyreállítása érdekében, ezt túlzás nélkül minősíthetik világrekordnak."

Ráadásul a német gazdaságpolitikával állította párhuzamba a magyart. Namármost arrafelé komoly nadrágszíjhúzás zajlik éppen, ha nem tévedek.

19:26-nál kezdődik a tudósítás:
tv2.hu/tenyek/video/tenyek-teljes-adas-2010-07-21-szerda

Doctor Klauße 2010.07.22. 00:12:32

elég gyenge írás, ez a véleményem, bocs

hááááát 2010.07.22. 07:31:15

Vazze.Viktor biztos megijedt a kormányzástól és átáll az MSZP-hez, hisz ellenzékben könnyebb dolga volt.

Mike36 2010.07.22. 07:34:19

Ne legyeneke illuzióink
Orbán mindenhol mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretne
Ebben nagyon jó

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.07.22. 07:34:19

A fikázóknak: ugye milyen frusztráló, amikor hülyének nézik az embert és a szeretett kormány kétféle kommunikációt folytat: egyet belföldre, a híveknek, egyet pedig a külföld megnyugtatására?

Egyébként pedig néznivaló:

www.bundeskanzlerin.de/nn_707282/Content/DE/AudioVideo/2010/Video/2010-07-21-Streaming-Orban/2010-07-21-streaming-orban.html

10:30-tól kell nézni/hallgatni.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.07.22. 07:34:19

@TheQuestion:

Rohadtul nem. Orbánnak az az érdeke pillanatnyilag, hogy megnyugtassa a külföldet, tényleg a hiánycsökkentés a célja, nem pedig a hiány további növelése. Csakhogy a fajsúlyos intézkedések meghozatalára az elmúlt hónapok nem voltak elegendőek, ezért kénytelen hosszabb időtávon bizonygatni az ország elkötelezettségét a hiánycsökkentés mellett: ez pedig bizony a Bajnai-kormány tevékenységének elismerését jelenti.

vinyi 2010.07.22. 07:34:19

Az, hogy brutális kiadáscsökkentés volt és hogy szarban vagyunk sajnos igaz. A kettő sajnos nem mond ellent egymásnak. A kiadáscsökkentés jó része ugyanis ott van a kórházak, tömegközlekedés, oktatás, önkormányzatok működésképtelenségében. Persze rohadt jól fest a központi költségvetés, csak lassan ember nem lesz aki tanítson, gyógyítson sat sat sat. Májkül, ezt benézted.

Zsola777 2010.07.22. 07:34:19

Nekem meg tetszik, MK posztjai színvonalasak, nem érvek és bizonyítékok nélküli nyálverés, mint máshol.

A gazdaságélénkítéshez annyit, hogy az emberek (illetve jó részük) világról alkotott gondolkodását kellene megváltoztatni ahhoz, hogy jól működjön az ország. Az egyén sikere nem ((feltétlenül)) függ össze a jegybanki alapkamatokkal, meg a forint-euró árfolyammal.
Persze jó dolog a politkusokra fogni mindent, amíg mindenki arra vár, hogy ők majd megoldják. És ki mire vár? Hogy lehessen megint hitelt felvenni, hogy olcsó legyen a gáz? Ingyenes minden ellátás?
Munka kell, ez nem vitás, de hol vannak a munkát érintő intézkedések?
Ehh, nem is folytatom. Azt kívánom, hogy mindenki tegye a dolgát végre, lásson tisztán. Hass, alkoss, gyarapíts!
Erre pedig kiváló ez a poszt is, mert aki elolvassa, talán rájön, hogy a kanál nem is létezik.

nem1rem1 2010.07.22. 07:34:19

@Michael Knight: Azt írod: "Lázár frakcióvezető úr pedig akár még azt is hozzáteheti - szigorúan a Nemzeti Együttműködés jegyében -, hogy köszönjük, hogy ezt a megszorítást ilyen drasztikusan nem nekünk kell megcsinálnunk..."

Nos, ha Bajnaiéknak nem sikerült volna ezt a nagy mértékű, és mégis precíziós faragást végrehajtani, akkor most nem kérné számon a sok nyugati oligarcha az Orbán-kormányon, hogy őnekik aztán mégjobban menne a kétharmadukkal... Ha Bajnaiék nem lettek volna "világbajnokok", akkor nem várna el az EU meg az IMF, no meg Berlin legalább egy megyei első osztályú bajnoksági szintű teljesítményt. Akkor könnyebb lenne kiengedni a gyeplőt.

Gyurcsányék lélektelenül ötleteltek, a zembereken kísérleteztek, nem folytattak semmiféle társadalmi egyeztetést, csak a zemberek nyakába varrták a reformokat. Ezzel szemben Orbán, a zindex szerint a következőt nyilatkozta Berlinben:

"Ezen kívül a kormány januártól olyan adóreformot tervez, amelyben egyszerre valósul meg az egykulcsos és a családi adózás. Orbán Viktor elismerte, hogy ez eddig a világon senkinek sem sikerült, de "nekünk nagyon kiváló ötleteink vannak" - fogalmazott."

Ha mégsem sikerülne, és belepusztulna az ország, majd biztos sóhajtoznak, hogy milyen kár, pedig még mennyi remek ötletük lett volna...

nem1rem1 2010.07.22. 07:34:19

@TheQuestion: ...Csak rajta kívül senki sem nevetett.

Hiába, ezt a fideszes humort nem mindenki érti a világon, mint az az elmúlt két hónapban kiderült...

nem1rem1 2010.07.22. 07:34:19

@Tita nick: "...a maszop ténylreg gallyra tette az országot..."

...És most ott csücsülünk ezen a vékonyka törékeny gallyon. Még egy-két rossz mozdulat, rángatás, és a gally letörik, és GAJra kerülünk.

jános515 2010.07.22. 07:34:19

Már bocs, de azt hogy nadrágszijhuzást kellett megtenni, azt minden normális ember tudta. Ezt bárki, aki a gazdasághoz ért, látta. Hogy a Bajnai-kormány megtette, ez nem nagy durranás. Akkor lett volna igazán elismerésre méltó a munkájuk, ha nem csak a kisembereket nyuzták volna, hanem önmagukat, az offsor cégeiket, a minimálbéren bejelentett Kapolyi-féle nagyvállalkozókat, a pártjuk--azaz az mszp--korrupt és lopni sem szégyenlös tagjait, A Veres-féle, a Hagyó -féle, a Hunvald-féle, a Hiller Pifti -féle, sumákokat is.Hogy mindez a megszoritás sikerült, az a pórnép érdeme, és nem a gengszterváltó politikusoké. Az meg hogy valakit, valakiket, --legyen az bármely kormány is --azért dicsérni, hogy elqrták az orzságot, majd késöbb sarcoltak, de keményen--ez kicsit mosolyogtató, söt nevetséges.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.22. 07:45:06

@nem1rem1: Asszem, a legmesszebbmenőkig egyetértünk. Azért el lehetne kicsit gondolkodni azon, hogy ha a világon eddig még senkinek nem sikerült...
Azért az kemény, hogy maga OV olyan későbbi strukturális reformokról beszél, amelyek részben nem találkoznak az emberek elképzeléseivel. Ez is homlokegyenest ellentmond az eddigieknek, annak, hogy de a zemberek nem ezt akarják, meg hogy amit a zemberek akarnak, azt csinálja a kormány, mert mindent csak a zemberek szándéka szerint...

Húsleves 2010.07.22. 07:45:07

Ha van Orbánon sapka az a baj, ha nincs, az a baj. Ha nem mondana Orbán ilyeneket, akkor meg "ideges lenne a piac", és azért kritizálnák a blogírók. Szó sincs arról, hogy ez a kijelentés egyértelműen a Bajnai kormány teljesítményét dicsőíti. Bár az kétségtelen, hogy Bajnai alatt elindult valami (pl. a korrupció visszaszorítása), csúsztatás azt mondani, hogy amit csinált, az egyértelműen pozitív, már csak azért is, mert túlköltekezett, ennek a kormánynak a terhére.

sunázósün 2010.07.22. 08:58:20

@jános515:
"Már bocs, de azt hogy nadrágszijhuzást kellett megtenni, azt minden normális ember tudta. Ezt bárki, aki a gazdasághoz ért, látta. Hogy a Bajnai-kormány megtette, ez nem nagy durranás."

Én úgy emlékszem volt egy párt és annak az elnöke, aki egyfolytában azt süvöltötte, hogy nem kell a brutális megszorítás, sőt, még többet kell adni az állami pénznyelő cégeknek és a zembereknek.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.07.22. 09:01:48

Most nem ezt a mást mondunk külföldre és mást idehaza féle újbeszél-t nyomják már 1998 óta? Akinek ez újdonság, az ássa el magát.

hegyilany 2010.07.22. 09:01:48

Michael knight:
Meglepődtél? Biztos magadból indulsz ki...

egyszerüen 2010.07.22. 09:01:49

Minden bántás nélkül irom, hogy igazábol a fidesz nálam teljesen leszerepelt mikor gyurcsány ugymond megbukott. Jártaták a szájukat hogy igy meg ugy a kormány mondjon le, de eszükbe se jutoott feloszlatni a parlamentett , pedig lehetöségük meg lett volna.

A másik mikor a 2 jomadár beszolt hogy görög válság van. Elmehetnek a jobüdös francba, mivel a dollár a stabil 202 ft-rol felment 240-re, illetve ugye ment az euro meg a svájci frank is.
Ez aszonypajtásnak kb 3-4000 ft/ho. Legalábbis a kimutatás szerint.
Fizesse már ki a jomadár ezt az összeget
nem vészes a kolcsön aszonypajtásnak ugyis lejár decemberbe vagy januárba, de ez potya 3-4000 forint ablakon kidobott pénz

A harmadik, semmi olyan nagy nemzetprogramot nem láttok ami az országot előrébb viszi
és nem is látható semmi se. Ne jöjjön senki se a pontokkal, mert az lofing, az 1 kulcsos adoval aszonypajtás kb 5-7000 ft-ot bukik. Nem kap feketén semmit se. Egyszerüen ennyit kap.

A hatosági energiaárral senki se jöjjön, mert az maximum csak azt biztositja hogy nem emelkedik ész nélkül az energia ár, d istenem ébredjetek fel, csökkeni se fog
Mikor az embereknek kb 30-40%-a erre megy akkor cseszhetjük

A nyugdijasokkal se jöjjön senki se hogy van akinek kevés a nyugdija, meg létminimum alatt van, adjunk nekik manit. Adjon a hohér

A NYUGDIJAT az elmult évek hivatalosan befizetett járulékok, fizetések után számolják ki. Ha valakinek ilyen kevés a nyugdija, akkor vagy nem ddolgozott eleget, mert nagyon sokat kapott feketén kézbe
Apám nyugdijas 40 éve böven megvan, mindig be volt jelentve teljes fizetésre és fizikai melos a 7 napbol 6-ot melozzot. A nyugdija 130 ezer kézbe. A kollégája mindig trükközött, feketén kézbe sokat hivatalosan minimálbér. Most nyugdijat kap kb 60-70 ezret, és szidja a rendszert mert kevés a nyugdija

akkor most miröl beszélünk??

A fidesznek nagy lépéseket kellene tennie és nem lenne megszigoritás a lakkoság körébe

1. Korrupcio megszigoritása, megszüntetése, elkapnak valakit gyorsitott eljárásba kb max 1 év és az alapbüntetés 10 év, teljes vagyonelkobzás, akár csALÁDTAGTOL IS!!!!

2. birosági ügyek felgyorsitása (kész röhely hogy egy egyszerü ügy 5 évig tart (pl nálam) max 1 év vagy azonnali kártérités a szenvedő félnek a biro zsebéből

3. A felesleges közalkalmazottak leépitése

4. rendörség megerösitése ha valaki bünözik azt csukják le, ne pedig nyuszin az utesten traffizanak

és még lehetne sorolni, de ezeket azonnal meghuznám és innentől mindenki 2x is meggondolná hogy mutyizzon e vagy sem

ja és a börtönbe lévőket kizavarnám utestett épiteni, termeljék meg a napibetevöjüket

Caprica99 2010.07.22. 09:01:49

@martonaron: na persze!
Ha vezéretek nem szitkozódik az elmúlt 8 év miatt és valami szokatlan dolgot mond, akkor már ironizál, meg azt nem úgy kell érteni - hiába mondta hogy fekete, de igazából fehérre gondolt ám!

Szánalmasak vagytok!!!!!

Caprica99 2010.07.22. 09:01:49

@törppapa: atyaisten!

Neked is közgzdász diplomád van ugye, mint jópár itt kommentelő okostojásnak!

Régen olvastam már ennyi hülyeséget egyrakáson!

Kivlov 2010.07.22. 09:01:49

Mind1 2010.07.21. 22:02:48

Hányok attól a kamudumától, mikor azt dobják, hogy nincs fedezet valamire.
Egy 10000(?) Mrd-s ktg.vetésben, bármikor lehet 5 perc alatt találni 100 mrd-t. csak hát, tökös gyereknek kellene lenni.
Pl.: a szoc segélyt csak bizonyos ideig adni, mint a munkanélkülit és X év munkaviszonyhoz kötni. Egy részüket természetben adni és ahogy (csinálták) a gyerek iskoláztatásához kötni.
Ingyenes utazást eltörölni, azonnal. 10-20%-ot bárki meg tud fizetni, aki nem annak lábbusz…
Államilag támogatott képzések számait felülvizsgálni. Minek ennyi munkanélküli (büfészakos) diplomás?
BKV, Volán vonalai egy részének kiszervezése hosszú távú szerződésekkel.
Közszférai leépítés: kamuhivatalok felszámolása, hatékonytalan naplopásos ügyintézés megszüntetése.
Stb…

Caprica99 2010.07.22. 09:01:49

@salamander: mi van? Te érvek helyett csak a saját szövegedet tudod újra bemásolni?

Spiro 2010.07.22. 09:01:49

Ez egy tudatos stratégia. Amikor a Fidesz valami miatt sarokba szorul, akkor az addig elérhetetlen OV előkerül és bemondja a tutit. Természetesen az addigi reakciók ismeretében, amit persze minden épeszű addig is tudott.

Ez jó módja a vezető népszerűségének fenntartására, hiszen ő így tévedhetetlen tűnik, míg a többiek amortizálják magukat. Lehetőség szerint azokat kell beszéltetni, akik feláldozhatóak, vagy esetleg veszélyesek lehetnek a vezérre. Így ezek magukat nyírják ki.

szempontpuska 2010.07.22. 09:01:49

@Húsleves: "Ha volt valami, amire a Fidesz az elmúlt négy éves politikáját, identitását és végső soron az elsöprő győzelmét alapozta, akkor az a megszorítások tagadása." írta Kettes a blogunkon.

sárkányfő 2010.07.22. 09:01:49

Jó poszt.
Én rövidebben így írtam volna:

Orbán Viktor, 2010. május 30.:
"Nem szabad késlekedni, mert előttünk van Görögország példája, amelyből okulni kell."

Orbán Viktor, 2010. június 21.:
"Magyarország azzal, amit az elmúlt egy évben csinált, lassan világbajnok lesz kiadáscsökkentésben"

Az elsőre a link:
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=151112

(Megjegyzem ez az Orbán-kijelentés 2 nappal a Kósa-Szíjjártó (és Varga) kijelentések előtt volt, tehát 3 nap alatt mindenki görögözött a fideszeben, természetesen megbeszélt egyeztetett taktika volt, a nagy csontvázblöff-akció, semmi véletlenség a két hülyétől. De ezt úgyis tudja mindenki aki nem hülye.)

atv2010 2010.07.22. 09:01:49

@salamander: Hol a tehetség? Álmodozol, ha orbánról van szó.
Bajnainak sokat köszönhetünk, ha kicsit magadba nézel.
Az mnb elnöke tudod ki volt, amikor az alapkamat az egekbe szökött? járai

nemecsek ernő áruló 2010.07.22. 09:01:49

@Húsleves: Beláthatod, volt egy 4 éves ciklusa, ami alapján az ellenfeleinek volt oka megvonni tőle teljes mértékben a bizalmat. Ti nem így viseltettek Gyurcsánnyal? De. Hát akkor? Ugyanaz a kettő. Mindekettő hazugsággal indította a miniszterelnökségét (OV megfigyelési ügy, '98) mindkettő komoly részt vállalt a gazdaság tönkrevágásában (Járai "független" MNB elnöki jelölése, majd rajta keresztül a gazdaság bedöntésére tett kisérlet, állandó depresszív hangulat fenntartása, a világvége hangulat folyamatos sulykolásával, sorolhatnánk).

Akkor most őszintén: mégis mi a gond?

katamara 2010.07.22. 09:01:49

Végre kikényszerítették Orbánból az igazságot. Igaz, hogy ezzel a kijelentésével az Unió már régen tisztában van.
A fidesz csak az emberek idegeit borzolta eddig.
, mert a mocskolódás az erős oldaluk.

ehja 2010.07.22. 09:01:49

@Húsleves: Most akkor a gonosz Bajnai túlköltekezett vagy megszorított? El kellene dönteni. Ha jól sejtem igazándiból az a bajod, hogy Bajnai nem szorított meg eléggé mert most a szeretve tisztelt nagy vezérünk sem szórhatja a pénzt és előbb-utóbb úgy is kénytelen lesz megszorítani (és elmondani a saját öszödi beszédét).

AutosVilli 2010.07.22. 09:06:38

@Kivlov: Azért köpött szemen benneteket atyátok,mert idáig azt szajkozta a tefajtád,hogy minden minden szar amit eddig csinált a Bajnai,szidták,köptekrá.Azaz meg mosta a kis hülye agyatokat ,hogy ő a legjobb a legszebb a legokosabb.Erre most megforgatja a köpönyegét,miez vaze ha nem "szemenköpés" Az eddigi "csak megnyerjük a választást"munka itt szüremlik ki.Gyáva hiteltelen alak nem meri nyiltan felvállalni amit mondott kinnt,az ithoni médiában.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.22. 09:10:18

@AutosVilli: Kérem szépen, hogy egy kicsit kevésbé vulgárisan tessen fogalmazni, mert ez így nagyon nem okés. Vitázni, érvelni tessék, ne csípőből anyázni. Elég baj az, hogy a politikából hiányzik a kulturált vita. Legalább itt próbáljuk meg! Köszönöm.

Samuzia 2010.07.22. 09:15:12

@pokesz70: És vele eltűnt a magyar gazdaság...

tomgax 2010.07.22. 09:15:12

Ezt én is észrevettem és tény, hogy kicsit fura volt, de az is tény, hogy iszonyatos terheket csoportosítottak át 2010 április utánra. Ezeket nevezhetjük csontvázaknak, még akkor is ha ezt kifelé most már másképp kommunikálja az új kormány. Ennek ellenére, azt kell mondanom, hogy nekem is az volt az első reakcióm, hogy ez elismerés volt.

Kivlov 2010.07.22. 09:17:22

@AutosVilli:
Én pl sosem mondtam, hogy szidtam bajnait. Le is hülyéztek jópáran, h „mivan maszopos lettél?”
bajnainak egy problémája volt: egy hulla szdsz és egy kőkorszaki mszp előtt működött. De most is azt mondom, hogyha elvállalja a jelöltséget tavasszal, a fityisznek nemhogy 2/3, de még a sima többség is necces lett volna. Bajnai jól csinálta, én akkoriban is úgy gondoltam. Ha kicsit még tökösebb lett volna, akkor még talán a történelemkönyvekbe is bekerülhetett volna…

Caprica99 2010.07.22. 09:23:20

@Kivlov: hubaz! :D

De jól nyomod, mit és hogyan "kéne" csinálni?
Miért is nem te vagy a gazdasági miniszter (tudom, már nem így hívják, de ez eccerűbb) ??

atv2010 2010.07.22. 09:28:15

@egyszerüen: ...úttestet..
csak helyesen

Kivlov 2010.07.22. 09:28:15

@Caprica99:
pályáztam rá, de rövid volt a nyelvem...

Netuddki. 2010.07.22. 09:28:15

Most akkor az első negyedévben elköltötték az éves keret 3/4 részét vagy nem-e költötték-e el?

Terniak 2010.07.22. 09:31:42

@Kivlov: nem tartom kizártnak, hogy fogunk még találkozni Bajnaival mint kormányfő-jelölttel.

Szerintem a leghelyesebb, amit tehetett, hogy most háttérbe vonult, de mit gondoltok, egy olyan embernek, aki több miniszteri pozíciót betölt, majd miniszterelnök is lesz, annak nincs politikai ambíciója, ráadásul olyan fiatalévek után mint ami Neki volt?

Azt gondolom, hogy egyelőre a FIDESZ ugyanabba a hibába esik, mint korábban. A politikával nagyon belemászik az emberek életébe. Nem tartom kizártnak, hogy négy év múlva egy másik, a régi kommancsoktól megszabadult új baloldali-liberális párt legalábbis megszorongassa a FIDESZ-t.

Terniak 2010.07.22. 09:31:42

@kovi1970: ki tudja...

Én ilyenekre már nem is figyelek, mert mindegyik azt mondja, ami neki jó...

szempontpuska 2010.07.22. 09:34:12

@Kivlov: "bajnainak egy problémája volt: egy hulla szdsz és egy kőkorszaki mszp előtt működött."
Ezzel tökéletesen egyetértek, a folytatásban arról feledkezel meg, ha az előző kormány nem állt volna a leváltás szélén, akkor Bajnai nem tudta volna ezeket végigvinni ezen a két bagázson. Ő volt az utolsó esélyük ezért kénytelenek voltak mögéállni...

Balek 2010.07.22. 09:44:48

csak az "ezután aligha tudja hitelesen kiabálni" részhez: de igen, tudja, gondolom, fogja is.

Samott 2010.07.22. 09:46:25

@Húsleves: szerintem ez most egyaltalan nem "baj", kifejezetten szimpatikus huzas egy ilyen dicseret.

pontevin 2010.07.22. 09:54:09

@Michael Knight: Megnéztem, tényleg nem ironizál.

Lasombra 2010.07.22. 09:57:53

@freegr: né is örülök, h leírtad. de szólok, szélmalomharcot folytatsz (folytatunk), a büdöséletben nem fog így gondolkodni a többség. (ld népszavazás 300 forinton.)
a zemberek ilyenek. populizmus kell ide meg ígéretek. fekete öves durva, blőd ígéretek. hogy minden ingyen lesz, meg dupla fizu. nem fognak átlátni a szitán.

Lasombra 2010.07.22. 10:06:38

/kicsit off
na, itt az igazi Fidesz kommunikáció a Washington Postnak írt válaszban. pedig ezt külföldre szánták, nem a fanoknak.

aszongya az Index cikke:
Kovács Zoltán... "kiemelte: a lap tévesen írta, hogy Orbán Viktor nevezné majd ki a médiatanács elnökét, és annak tagjait pedig a kormányzó Fidesz jelölné ki. A valóságban a parlamenti pártok jelölhetik a testület tagjait a törvényhozásban megszerzett mandátumaik arányában"

tehát lényegében mégis a kormányzó Fidesz jelöli ki a tagokat.

"Kovács Zoltán viszont azt már nem említi, hogy a tanács elnökét tényleg Orbán Viktor nevezi ki."

tehát mégis OV nevezi ki az elnököt.

így kell ezt csinálni.
tollat ragadunk cáfolni. de mindezt úgy megfogalmazva, ami lényegében egy beismerés. de mégse. hátha ott (is) hülyék ülnek...

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.07.22. 10:13:58

Hogy megváltozott a világ, régebben Kádár csattogtatta a bokáját Moszkvában, most meg Viki állt vigyázban Berlinben és mondta, hogy parancs, értettem.

Grigorij 2010.07.22. 10:29:43

Nem igazán akartam beleszólni, de kedves vezérszónokunk egyik mondata megütötte a "fülem":

"Alap estben igaz de társult és társulni fog mellé jó néhány intézkedés ami segíti a KKV szektort és még így is jól járnak."

Na ez az, amit kizárólag a kézi vezérelt zombi fideszesek hisznek el, a vállalkozók 99% pedig évek óta csak kínjukban mosolyognak...

mert mi van most is? Viktorka kijelenti, hogy 1 millió új munkahely. (hogy mikor, 1 év, 5 év vagy 1000 év alatt, arról hallgat) Miközben mindenki tudja, hogy a gazdasági fellendülés, a foglalkoztatás növelése, az adóbevételek növelése, a TB rendberakása vagy a lakossági fogyasztás növelése mind mind a KKV szektor több mint 200 ezres csoportjának sikerétől függ!!!!

A 3-5 főtől a max. 50-250 főig foglalkoztató cégektől, vállalkozásoktól, Bt-ktől, Kft-ktől...

Ugyanakkor a kormányunk kit is támogat?
- egy nagyon szűk és politikailag érintett vállalkozói kört,
- a nemzetközi multikat

Ugyanakkor egy KKV, ha fejlődni akar - magyarul FEJLESZTENI!!! - akkor számára sok út nincs. Ugyanis egy KKV, ha becsületesen befizet mindent, akkor nehéz a fejlesztésekhez kapcsolódó eszközök/dolgozók költségét is kifizetnie, ami ugye a fejlesztési/bevezetési időben kizárólag költség és veszteség, szóval azt az összeget elhanyagolható KKV tudja megtakarítani.

Egy "iparos" új gépéhez mi is kell? Általában KÖLCSÖN! TÁMOGATÁS!
Ha egy cég a fejlesztési idő alatt + 3-5 kollégát dolgoztat, akkor az káros? Hiszen 35- embernek munkát ad, fizetést, járulékot, adót fizet utánuk, ezek az emberek is járulékot és adót fognak fizetni, sőt vásárolni fognak, újabb (ÁFA) bevétel az államnak...

Ha ehhez nem is ingyen támogatást kér, hanem kölcsönt, akkor az miért bűn?

Ha a kormány(ok) támogatja(ják) a KKV-ket, akkor azok a fejlődésükhöz szükséges plusz forrásokat miért csak borzalmas piaci feltételekkel - magyarán uzsorakamattal és irreális feltételrendszerrel - kaphatják meg?

Vajon miért egy Microsoft, egy Nokia, egy SAP stb. kap korlátlan támogatást? Miért a Microsoft, SAP kap a magyar vállalkozókkal, fejlesztőkkel szemben KIZÁRÓLAGOSSÁGOT?

Szóval kedves elfogultjaim!

Gyorsan tessék elfelejteni a vállalkozók támogatását, azok helyzetbe hozását és az 1 millió munkahelyet!
Mert a támogatás megy a multikhoz+zsebbe+pár száz barát vállalkozóhoz.

Roa 2010.07.22. 10:52:08

Jújj, de durva! Orbán elismerte, hogy Bajnai példátlanul megszorított, amikor tényleg példátlanul - és eszetlenül egyébként - megszorított. Ez rohadtul nem érdem elismerése, hanem tény megállapítása.

@Lasombra: Még jó, hogy azért vannak, akik átlátnak a szitán...

Google 2010.07.22. 11:01:43

Csak egy alapvető dolog maradt ki a vélt Bajnai-dicséretből. Éspedig az, hogy a Fidesz is, amióta hivatalban van, visszafogja a kiadásokat. Szárítja kifele a szoci nomenklatúrát. Melyet, legyünk őszinték, Bajnaiék is rendesen etettek-itattak.
Azért mondhatta Orbán azt, hogy lassan világbajnokok leszünk a megszorításban, mert tisztában van vele, hogy a kilábalásnak ez csak egy része. Megszorításokból mégis hogyan lesz majd növekedés? Más is kell ide.
Nyolc év alatt eljutottunk oda, hogy amit Medgyessy kiosztott, azt Bajnai visszaszedte. Ezek nélkül a felesleges műveletek nélkül előbbre járnánk!

szempontpuska 2010.07.22. 11:01:43

@Roa: Épp hogy nem az eszetlenült ismerte el! Ébredj fel zombie! :-)

Roa 2010.07.22. 11:17:41

Látom szövegértési gondjaid vannak, de nem baj, segítünk ezen. Orbán a világbajnok fiskális konszolidációt = megszorítást ismerte el. Azt hogy eszetlenül, nem Orbán mondta, hanem én állítom. Ezért van gondolatjelek között. Köszönjük Emese! :-)

karikaV43 2010.07.22. 11:25:53

@hodara: van némi igazságod,de a minimálbér emelés nemcsak a munkavállalókat érinti,azt végig gondolta valaki,hogy a cégekre legalább 20% plusz költség kerül.
Mindezt úgy,hogy iszonyatos adó és járulék terhek vannak,ha ezt így meg lépik akkor rengeteg munkanélküli és tönkre ment vállalkozás lesz.Ez az egy kulcsos ebben a formában nem fog élénkíteni semmit csak pár embernek sokkal jobb lesz a többség szívni fog.
Először versenyképessé kellene tenni a hazai cégeket amit eddig minden kormány leszart,radikálisan csökkenteni az adót,tb és egyéb járulékokat ez sokkal hamarabb megjelenne az emberek zsebében,jut is marad is.Így kb. minden ötödik versenyszférás munkahely veszélybe kerülhet.
Persze a kész tervezetet még nem látta senki,még akár jó is lehet.

karatekutya 2010.07.22. 11:51:18

@karikaV43: Szeretek túlzásba esni, mert időnként kiemeli a kontrasztot.
A magyar cégek egy része kényszervállalkozás. Ha megérné bérből-fizetésből dolgoztatni embereket, ezek nagy része megszűnne.
A magyar cégek másik része - mondjuk ki bátran - tökéletesen alkalmatlan arra, hogy versenyképessé váljon, tökmindegy mennyi pénzt pumpálnak beléjük. Nem piacképes termékek, gyakorlatlan menedzsment, képzetlen munkaerő, stb.
Statisztikailag kimutathatóan alacsonyabb a hatékonysága egy magyar KKV-nak, mint egy multinak. Tehát inkább adok 100 Ft-ot egy multinak, mert több értéket teremt belőle mint egy magyar KKV.
Azon szerencsés magyar KKV vagy SOHO cégek, akik tényleg kitaláltak valamit és képesek is sikerre vinni, már rég találtak maguknak külföldi befektetőt...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.22. 11:55:51

25,1 milliárd dollárból, amit nem neki kell visszafizetni bárki képes "világbajnok" teljesítményre.

belekotty 2010.07.22. 11:58:13

@Google: "Nyolc év alatt eljutottunk oda, hogy amit Medgyessy kiosztott, azt Bajnai visszaszedte. "

- A töredékét sem szedte vissza. A 13. havi nyugdíj eltörlése az utolsó évben csak a további osztogatást akadályozta. A lopásokat nem akadályozta, mert akkor a korrupt mumiakommandó megbuktatta volna..
Ha 2002 óta az a fiskális politika menne amit Bajnai csinált, úgy hogy közben a gazdaságot hagyják élni, már sokkal előrébb lennénk.

Alamio 2010.07.22. 12:13:23

Megdöbbentő számomra, hogy egy blogger képtelen átjutni egy mondaton, és értelmezni azt- nem grammatikailag, hanem rendszertanilag.
Tudom hogy már páran leírták előttem: nem mindegy, hogy milyen áron történik valami, és egy megállapítás nem azonos a helyesléssel. Arról nem is beszélve, hogy Neked ennek (a Te értelmezésed, és az enyém szerint is) örülnöd kéne, nem károgni, leleplezni, hanem szívből örülni. Egy-egy ilyen mondat ugyanis árokbetemető mozdulat. És mégha ilyent is mond Orbán (nem teszi), akkor sem fogadnám el Tőle sem, hogy Bajnai jót tett az országgal- részese volt a Gyurcsány-kormánynak, aktív szerepet vállalt az IMF-hitel felvételében, és az azt megelőző, és szükségessé tevő gazdaságpolitika kialakításában. Tehát őt misztifikálni ugyanolyan hülyeség, mint anno Bokrost volt. Tényleg, ő még mindig "szent tehén" felétek?

Fekete Dália 2010.07.22. 13:31:34

ÉLET ÉS IRODALOM

ˇ"Ha más nem is, a Fidesz társadalompolitikai preferenciái egyértelműen körvonalazódnak az első három hétben meghozott kormánydöntésekből. Pontosan kirajzolódnak a hatalom által közpénzekből támogatásra érdemesnek ítélt álompolgár karakterjegyei. A kedvezményezett ideáltípusa a legalább felső középosztálybeli, komoly vagyonnal rendelkező, magas jövedelmű, minimum három gyermeket nevelő, jelentős családi vagyon reménybeli örököseként számon tartott, a ház körüli munkában kertészt, takarítót, a gyerekek körüli teendők elvégzéséhez bébiszittert (fegyverviselési engedéllyel) és házitanítót alkalmazó, rendszeres meccslátogató, aki vagyonának egy részét a fociba fekteti, és gyermeke futball-karrierjének építése érdekében az anyagi áldozatoktól sem riad vissza. Szabadidejében pedig vidéki birtokán a fákról potyogó gyümölcsből pálinkát főz. Ő az, akit másfél millió minimálbérből élő, két és félmillió nyugdíjas, közel egymillió munkanélküli, nyolcszázezer devizahiteles támogat. S hogy létezik-e olyan állampolgár, aki mindeme erényeket egyesíti magában? Ha Ön ráismer az ideáltípust megszemélyesítő polgártársunkra, a megfejtést a szerkesztőség címére küldje. "

Robi, a hód 2010.07.22. 14:15:18

@Nyers Fa: Az alapkamatról régen az elnök döntött egy személyben, nem úgy, mint most? Magas infláció mellett mit tudtak volna csinálni?

Robi, a hód 2010.07.22. 15:38:37

@café: Én nem fikázom a Bajnai kormányt, mert helyére tudom tenni a dolgokat, de azért a fél százalékos GDP növekedésre nagyon nem kell büszkének lennünk. Nem mondom, ha ez a belső fogyasztás emelkedéséből származott volna, arra mindenki büszke lehetne és örülne, na de a növekedést inkább az export okozta, vagyis köszönjük főként a német fogyasztóknak!

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.24. 12:03:05

@Fedor: "az Index mindig az aktuális hatalommal szemben kritikus?"

Valószínűleg inkább vállalják az örök ellenzéki szerepét, minthogy egy esetleges jó törvény dicséretekor vállon veregessék a kormányt, hogy utána pár balfék talpnyalónak nyílvánítsa ki őket.

FENTEtente 2010.07.24. 12:04:45

Ha ma lennének a választások balosok,őszinte mondatokkal,tokkal,vonóval Orbán Viktor megnyerné a választásokat az Mszp-nek?

Fekete Dália 2010.07.24. 12:04:46

ÉLET ÉS IRODALOM

Álompolgár

"Ha más nem is, a Fidesz társadalompolitikai preferenciái egyértelműen körvonalazódnak az első három hétben meghozott kormánydöntésekből. Pontosan kirajzolódnak a hatalom által közpénzekből támogatásra érdemesnek ítélt álompolgár karakterjegyei. A kedvezményezett ideáltípusa a legalább felső középosztálybeli, komoly vagyonnal rendelkező, magas jövedelmű, minimum három gyermeket nevelő, jelentős családi vagyon reménybeli örököseként számon tartott, a ház körüli munkában kertészt, takarítót, a gyerekek körüli teendők elvégzéséhez bébiszittert (fegyverviselési engedéllyel) és házitanítót alkalmazó, rendszeres meccslátogató, aki vagyonának egy részét a fociba fekteti, és gyermeke futball-karrierjének építése érdekében az anyagi áldozatoktól sem riad vissza. Szabadidejében pedig vidéki birtokán a fákról potyogó gyümölcsből pálinkát főz. Ő az, akit másfél millió minimálbérből élő, két és félmillió nyugdíjas, közel egymillió munkanélküli, nyolcszázezer devizahiteles támogat. S hogy létezik-e olyan állampolgár, aki mindeme erényeket egyesíti magában? Ha Ön ráismer az ideáltípust megszemélyesítő polgártársunkra, a megfejtést a szerkesztőség címére küldje. "

Robi, a hód 2010.07.24. 12:04:46

@KG2000: Az egykulcsos adónak nem csak az a lényege, hogy amit eddig a tehetősebbektől elvettek adó formájában, azt most visszaadják, hanem az is, hogy nincs bonyoljult számítás, bonyolt adóbevallás, mert minden bérjövedelem 16%-át kell levonni, amelyet a mukáltató azonnal megtehet és nincs év végén korrekció, mert nem dolgoztál 2 hónapot, vagy az utolsó hónapban átlépted a sávot, mert jó volt a karácsonyi jutalom.

szempontpuska 2010.07.24. 12:04:46

@Google: Ez elég eufémisztikusra sikeredett, nem?
Én csak a klientúracserét látom.....
index.hu/belfold/2010/07/22/pinter_sandor_volt_cegei_allami_intezmenyeket_vedenek/

szempontpuska 2010.07.24. 12:04:46

@Roa: Mi volt ebben az eszetlen?

Roa 2010.07.27. 13:03:24

@szempontpuska: Mondj egy olyan intézkedést, amire magadtól nem jöttél volna rá, hogy meg kell csinálni! Egyet, ami kicsit bonyolultabb volt. Egyet, aminek a törvénybe foglalása 5 percnél több ideig tarthatott. Nincs ilyen. A "vagyon"-adó meg egy vicc volt egyébként is.

Szóval 1 évig voltak kormányon, és konkrétan nem csináltak semmit. Ilyen népszerűség(hiány) mellett pedig bármit megcsinálhattak volna. Az államigazgatás teljes reformját például. De nem. Ha már megszorít az ember, akkor egyszerre kell egy nagyot vágni, nem évekig nyesegetni. 2000 milliárdos megszorításra és átcsoportosításra lett volna szükség (Simor alapján), de ez elmaradt.

Ezért eszetlen.

a nagy hohoohooo 2018.10.22. 21:14:29

Hamár :"kedves"akkor viszonozni illik,derága Baro...ill,Barátom ,de úgy semmi értelme-lásd alant Vászka hsz-át-és egyben kiegészítve szendammal ."Tekintettel 2010-re az ezt követő kormányzati és parlamenti “munkára”, a meghozott – majd később össze-vissza módosított – törvényekre, a magyar sajtó egyik jegyzetírója joggal minősítette (sajna nem emlékszem a copyright tulajdonsára) az egész vircsaftott “Budiforradalom“-nak. Teszem hozzá: az egésznek a mai napig is olyan a szaga!
Nyolc esztendő kényszerű ellenzékisége után Orbánnak (és pártjának) hatalmasra nőtt adósságállománya volt. Úgy anyagilag, mint az ígéretek, az “elvárt visztontszívességek” terén. Ezeket a nemzetvezető a már 1998-2002 között megszokott módon, azaz állami megrendelések (lásd: közbeszerzések, túlszámlázás, pótmunkázás!megfelelő cégeknek adásával kívánta kiegyenlíteni, ámde ehhez a feszes Bajnai-féle (EU- és IMF-ellenőrzött) költségvetés nem adott lehetőséget, kizárólag akkor, ha a vállalt éves költségvetési hiány (3,5%) legalább kétszeresét (7%) hagyják a hitelezők megvalósítani. Ez volt Orbán “A”-terve.
El is zarándokolt hát Brüsszelbe, hogy mint frissen (és hatalmas többséggel) megválasztott miniszterelnök, elődei “eltitkolt” (idehaza Vargalázatos híres “csontvázbrigádja” is ezt akarta bizonyítani – sikertelenül), költségnövelő intézkedéseire hivatkozva kialkudja az EU-nál a büdzsé 7-7,2%-ára rúgó hiány engedélyezését. Ott azonban csak néhány kokit és sallert kapott (ezek voltak az elsők), így EU-s látogatásának már legelső napján, haza üzenve életbe léptette a “B”-tervet.
“Drei komma fünf prozent! Verstehen Sie Mir, Herr Orban?” – legyintgette Orbán fejét Merkel kancellár. J. M. Barosotól pedig megkapta legelső kioktatását, melyben az ET elnöke közölte a túlságosan magasra kapaszkodott alcsútival, hogy az EU szorosan követi nyomon a magyar költségvetést – lévén ez a 2008-as megállapodás egyik lényege -, így abban semmiféle “titok” nem lehet. A magyar választások után pedig most már az új kormány kötelessége, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit így vagy úgy, de teljesítse!
Az eset lényege az volt, hogy Mintaváros Polgármestere, “Mr. Twentyprocent”, a diplomátlan közgazdász Kósa Lajos egy szép májusi csütörtök kora délutánján (miközben főnöke már egy napja Brüsszelben ízzad a magasabb költségvetési hiány érdekében – lásd fentebb!) egy Debrecenben rendezett gazdasági tanácskozáson kiböfögi magából, hogy Magyarország költségvetési helyzete “közel áll a görög állapothoz” … Teszi mindezt úgy, hogy a budapesti tőzsde erre még időben reagálni tudjon. … Meg is történt: elszállt a forint €-hoz, $-hoz és CHF-hez viszonyított árfolyama! … De nem “eléggé”, ezért aztán másnap (péntek) Szíjjártó Péter Legfőbb Szóvivő nemhogy cáfolná a Magyar Állam Kósa szerint csődközeli állapotát, de még rá is tesz egy-két lapáttal! … Következmény: a forint méginkább “elszáll”.
Mértékadó számítások szerint ez a két nyilatkozat összességében mintegy 400 milliárd forintnyi árfolyamveszteséget, kárt okozott a magyar gazdaságnak! Mindezt úgy, hogy egyesek viszont hatalmas összegeket nyertek ezen! … és ezek nem külföldiek voltak! Egy befektetési bankár barátom az esetet követő hónapban azt mondta nekem: tizenegy legnagyobb ügyfele közül 2010 májusa óta pontosan meg tudja már mondani, melyikük a fideszes és melyikük nem. Előbbiek a híres “nyilatkozat” előtti napokban szokatlanul nagy euro-vásárlásokra adtak utasítást. “Barátom!” – mondta a bankár. – “Ezek négy-öt nap alatt ‘szénné’ keresték magukat!"
Jutott ebből a pénzből tehát nem csak a párt akkor már mintegy 4 milliárdos adósságának kifizetésére, de a “kamatokra” és a “spejzolásra” is. Orbán ezek után úgy gondolta, hogy mivel mindenki ki van fizetve, nyugodtan neki állhat öröktől fogva dédelgetett terve, a “Saját Állam” létre hozásának! Így kezdődött el tehát a Kleptokratikus Orbáni Állam kiépítése."
Tanulni,tanulni,tanulni kellett volna ahogy a nagy gondolkodó Lenin mondta és nemcsak "jártam egyetemre is"smile hangulatjel