Nyelvébenn éll a Nemzett

2011.01.01. 02:04

Olvasom Pali bá' újévi köszöntőjének a végén: "Isten, áld meg a magyart! Jó kedvel, bőséggel!" Hááááát... Oké, hogy olykor baj van a helyesírással, na de hogy éppen a Himnusz két sorát ne tudják rendesen leírni?!

Először arra gondoltam, hogy annyira hülyék azért már csak nem lehetnek ott, a Magyar Köztársaság Elnökének Magasságos Hivatalában, hogy véletlenül - vagy mondhatni: pocsék helyesírás okán - írták volna az áldd szót egy d-vel, a kedvvel-t pedig egy v-vel. Vagy mégis?

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a Magyar Nemzeti Jelképek hivatalosnak tűnő (by Kopint-Datorg) oldalán természetesen a mai helyesírás szerint szerepel a Himnusz, és ugyanígy olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán is.

Nyilván archaizálni szeretett volna valaki a Magasságos Hivatalban - ám legyen. Elvégre konzervatív kormányunk és konzervatív elnökünk van, vagy mifene. De ez így akkor sem jó. Az eredeti, Kölcsey-féle írásmód szerint ugyanis így lenne leírva: "Isten áld meg a' Magyart Jó kedvvel, bőséggel" - tehát a kedvvel még Kölcsey szerint is két v-vel lenne. Ráadásul éppen a v betűt elrontani... Vajon mit szól majd ehhez a Viktor? Mindemellett az már csak apróságnak tűnhet, hogy Kölcsey eredetijében a Magyar nagy M-mel írandó, a névelő után kellene még egy aposztróf, felkiáltójelnek pedig nyoma sincs...

Egyszóval mégiscsak ennyire hülyék lehetnek ott, Pali bácsiéknál - és nem először.

Mindenesetre egyvalamiben igaza lehet az öregnek: mégiscsak alkotmányos szinten kellene védeni a magyar nyelvet - ha már a Sándor-palotában is csak ennyit tudnak...

 

*   *   *

Ápdájt! Nem sokkal dél előtt javították a Köztársasági Elnök Hivatalának honlapján a Himnusz vonatkozó két sorát. Ezek szerint ilyen magas helyen is megtisztelnek azzal, hogy olvasnak... Jean-Francoisnak hála itt: http://img547.imageshack.us/i/ezmiez1.jpg meg itt: http://img691.imageshack.us/i/ezmiez2.jpg és itt: http://img811.imageshack.us/i/ezmiez3.jpg megnézhető az eredeti. A magam részéről az első kiscserkész-jócselekedet megvolt erre az évre a magyar nyelv védelme érdekében :-D

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr362551524

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is utálta a keresztet 2011.01.02. 09:36:21

Biztosan hallottál róla Kölcsey Ferenc  sírhelye környékén is csónak alakúak a sírjelek. Hiszen a kereszténység olyan, mint a ruszki kommunizmus, idegen a magyarságtól. (Valláskritika Virtuson is olvasható) Mifelénk a szatmári vidéken gyerekkoro...

Trackback: Schmitt Pál fennhatósága 2011.01.01. 19:30:39

Schmitt Pál újévi köszöntőjáben nemcsak a röhejes "üldözöm a kamerát" stílus és a helyesírás volt egyedi, hanem a mondanivalóban is sikerült nagyot alkotni Orbán emberének az emberek emberének.A köszöntőben nemcsak a helyesírással volt gond.....

Trackback: Köszönjük Kedves Pál! 2011.01.01. 15:49:12

Boldog Új Évet Mindenkinek! Elkezdődött ez az év is. Az éjfél utáni másodperceket a Himnusz elhaló hangjai után Schmitt Pál a Magyar Köztársaság Elnöke uralta. Szó szerint. Ünnepi köszöntője igazi művészeti alkotásra sikerült. Tele van bonyolult sz...

Trackback: Médiatörvényileg korrekt újévi köszöntő Orbán Viktorhoz 2011.01.01. 13:40:55

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lelki biztonságunk felett őrködő éber tekintetének fókuszában ezúton szeretném a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel köszönteni az újév alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök urat.Tisztelt Miniszterelnök Úr, Ked...

Trackback: Schmitt Pál horror éjfélkor (+18) 2011.01.01. 13:38:48

Egy házibuliban ért Schmitt "azemberekembere" Pál beszéde. Hogy mit mondott, az egyébként teljesen érdektelen. Az elmúlt időszak ámokfutását úgysem lehet kidumálni. Képileg viszont megdöbbentően kreatív alkotást sikerült a tanácsadóknak össze...

Trackback: Skiccpali a terminátor 2011.01.01. 11:15:38

Ez kész!Skiccpali mint egy terminátor, csak jön, félre borult fejjel csak mondja, mondja én meg nem bírok a röhögéssel. :-)))Úgy aggódom, nehogy elessen az egyik küszöbben. 3 szoba!Erről eszembe jut még a 4 kerék, meg az 5 gyerek.Most meg himnuszt idéz...

Trackback: Túlpörgetve 2011.01.01. 10:17:45

Kutatók meglepetten tapasztalták, hogy 2010-ben a Föld egy parányival gyorsabban forgott a megjósoltnál, így az újév első napjára virradóra nem kellett beiktatni a tervezett plusz egy másodpercet. Szerintem nincs ebben semmi meglepő. Nyilvánvalóan Orbá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizrolist 2011.01.01. 09:08:27

Vajon mennyi időbe telik, mire javítják? :D

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2011.01.01. 10:15:48

@mizrolist: egy évbe. Jövő szilveszterre már jó lesz.

egyszo (törölt) 2011.01.01. 10:38:21

Jó kedvel? Az jó, ha a jó kedvel engem.
Smíd Pál. Biztos jó neki, ha leírom a nevét a saját kedvem szerint.

soproni1 2011.01.01. 10:38:29

Kiatták valami alválalkozónak a szővegirást .

ifjabb Hábetler János 2011.01.01. 10:42:00

Csurka Pityus óta tuggyuk, a szagérdelem bolsevista trügg. Abban a gulturgörben. Ahol a zemberg eberre forogg, elég a hűségg.
Netuddgi

Secnir 2011.01.01. 10:44:51

csak idézni tudom a klasszikust:

"Nyelvében él eme nemzet,
Habár nyelvével gyermeket még senki sem nemzett..."

lettuce 2011.01.01. 10:44:51

Küldjétek rá a médiahatóságot. Szennyezi a magyar nyelvet.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.01.01. 10:47:50

Pedig azt hittem a múltkori fiaskó után erre legalább figyelnek...
Vagy lehet ugyanaz az ember irta mindkettőt, még akkor?

Android 2011.01.01. 10:50:12

persze hogy rossz a helyesírás, így kellett volna:

kedVel. Az 1 "V" csak Viktor lehet, így már stimmel minden, mit kell ezen problémázni?

(szarkazmus volt mielőtt félreértené valaki)

regress 2011.01.01. 10:50:12

ilynen szarul még nem kezdtem új évet,ezt a nyálas csigapalit látni, és hallgatni ezt a szánalmas ,semmitmondó üres dumát.ilyen szöveget a 70-80-as években volt divat előadni.vagy akkor is ő irta?

Vilidzs Pipöl · http://faluujsag.blog.hu 2011.01.01. 10:50:13

Nálunk a falusi kocsmában tiz fröccs után se irnák le ilyen bénán...

Uva 2011.01.01. 10:50:13

Mint egy zombi, ahogy üldözi a kamerást... Ez a lelki és szellemi fejlődésemet károsítja, szalaiannamáriást neki!

Csak beugrottam 2011.01.01. 10:50:29

@Ibigoo: Természetesen mert kell az egy év amíg az összes tankönyvet és elektronikus formát hozzá igazítják a Nemzet Bio SK pecsétjéhez. :-) vagy inkább :-(

csárli hárper 2011.01.01. 10:50:30

Nyugi, már kiadták az ukázt a zannamarisnak hogy viszamenőleg javitsák ki a Kölcsey eredetit! "Nehogymá egy ilyen rég volt firkász miatt égjen a mi palink!" jelszóval...

regress 2011.01.01. 10:55:52

isten!mit követtünk el ,hogy ilyen csúszómászó férgekkel bünteted a magyart?

dr.kakaósbögre 2011.01.01. 10:55:53

pfff...miért nem csodálkozom?

rezsöatya 2011.01.01. 10:55:53

Nem nézek tévét, de erre kiváncsi vagyok (meg mazochista! :-), meg nem akartam magamnak regress féle évkezdést...) Fent van valahol a videó, hogy belenézzek?

Secnir 2011.01.01. 10:59:56

"S mind arról a munkáról,"
És mindarról a munkáról,

"Január elsejétől, vagyis mától, fél éven át nem csak saját"
Január elsejétől -vagyis mától- fél éven át nem csak saját

"ötvözve ezer éves államiságunk"
ötvözve ezeréves államiságunk

van még hiba...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 11:01:29

Az a kislyány !
Az lehet, hogy még mindig ott gépelgeti a beszédeket?
Hát már ez is a kormányunk vállát nyomja? (terheli...)

gyilkos fűegér 2011.01.01. 11:05:17

Bazmeg, erre ébredtem! (Hírtv, ismétlés) Durva volt.

De legalább ezúttal nem bocskaiban araszolt ez a nyomorult bohóc fasz.

Dixi. 2011.01.01. 11:10:16

figyelmetekbe ajánlom....bár lehet h megyek érte a sittre....

nepszava.com/2011/01/magyarorszag/az-orban-diktatura-elso-napja.html

igényes 2011.01.01. 11:11:25

Ez a levél magáért beszél! Schmitt Pál írja ám ezeket. Na, kiváncsi vagyok ki talál 10-nél több hibát. Lehet kap egy oklevelet, egy "Schmitt oklevelet!

Tisztelt Nagyváradi Atlétikai Club,

Tisztelt ünnepi gyülekezet, kedves Barátaim,

Ma, a Nagyváradi Atlétikai Club 100. születésnapján újraéled a régi dicsőség, egy évszázados történet nagy pillanatait, csodás eredményeit éltetik. Nem pusztán a múlt már mozdulatlan képeit nézve, hanem úgy, ahogy sportemberekhez méltó: mozgással, viadallal, és természetesen jókedvű, büszke emlékezéssel.

A NAC mind a magyar, mind pedig a román sporttörténelem szerves része. A nagyváradi nagyszerű labdarúgók az elmúlt század sorsfordító viharai miatt mindkét országban játszhattak és mindkét bajnokságban az élre küzdötték magukat. Meghatódottsággal emlékszem olyan világsztárokra, mint Lóránt Gyula és Bodola Gyula, és örömmel láttam a meghívottak listáján, hogy a jelenkor híres egyéniségei is az ünneplők között vannak. És akikre mind barátomként tekinthetek: többek között Jenei Imre, Bölöni László, Szatmári Sándor, Esterházy Márton, Zámbó Sándor és Pap „Csicsó” Lászlóra gondolok. Úgy tudom, hogy az Aranycsapat is képviselteti magát Buzánszky Jenő barátom révén.

Tisztelettel üdvözlöm Tőkés László barátomat is és fiát, Mátét, aki a mai jubileumi rendezvény fő szervezője.

Őszintén remélem, hogy az ünnepi évforduló tiszteletére pályára lépő erdélyi, partiumi és anyaországi csapatok, fiatalok és öregfiúk, egyetemisták és hivatásosok a magyar labdarúgás legszebb hagyományait elevenítik fel. Köszönöm, hogy nemes gesztusukkal: a magyarországi vörösiszap-katasztrófa áldozatait támogató bevétellel példát adnak összefogásból, a sport közösségépítő erejéből!

Sajnálom, hogy hivatali elfoglaltságaim miatt nem lehetek Önökkel, kérem, fogadják így, levélüzenetben jókívánságaimat.

Kérem, legyenek büszkék rá, hogy a 100 éves zöld-fehér klub nagybetűvel írta be magát az egyetemes magyar és román kultúra, ezen belül a sport aranykönyvébe.

Szívélyes sporttársi és elnöki üdvözlettel szép estét, fennkölt ünnepet kívánok mindannyiuknak!

Budapest, 2010. november 10.

Dr. Schmitt Pál
Köztársasági Elnök, Olimpikon

Dixi. 2011.01.01. 11:11:25

Nos kiváncsi vagyok az előző bejegyzésem át-e megy a moderáción...

igényes 2011.01.01. 11:17:30

Miért küldte el Pál a hivatal írástudó alkalmazottait? Esetleg "senki nálam okosabb nem lehet" elv alapján?

zoxó 2011.01.01. 11:17:30

Akkor folytatom.
Ahogy Kányádi Sándor írja, éjfélkor férfiasan kezet fog a múlttal a jövendő.
Helyesen, mivel idézet:
Ahogy Kányádi Sándor írja, éjfélkor "Férfiasan kezet fog. Múlttal a jövendő".

Ne fogadjunk meg semmit, ne fogadkozzunk, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel,
emberséggel.
Aha! Ez felszólító mondat. Hol van a felkiáltó jel?

Van okunk büszkeségre, mindnyájunknak.
Miért van vessző?

S mind arról a munkáról, melyet megtettek, csak is a dicséret hangján szólhatok.
Mindarról egy szó!

A sors játéka, hogy ez idő alatt újra egy
fennhatóság alá kerül minden Európában élő magyar...
Az Ukrajnában élők is???

nem csak
saját sorsunkat tudjuk kezünkbe venni, és szilárdan tartani
És előtt itt nem kell vessző, nem tagmondat, értelemszerűen felsorolás.

Hiszem, hogy készülő alkotmányunk képes lesz megfelelni a modern kor társadalmi kihívásainak, ötvözve
ezer éves államiságunk, keresztény gyökereink értékeivel, biztos zsinórmértéket
nyújt majd számunkra, melyet minden állampolgár büszkén magáénak érezhet. Nem értem.

ez az új esztendő első pillanatait is
megszentelő hitvallás a közösség mellett; természetes, nemes kötődés, magyarázatra nem szoruló egység.
Új mondat. NAGYBETŰŰŰ!

kérjem a
jóisten áldását mindannyiunkra.
Jóisten! NAGYBETŰŰŰŰ!!

Hát nagyjából ennyi! Lehet, hogy még van hiba, de akkor is szégyen.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 11:17:30

@igényes: Hát - csak mert mától háttal is kezdhetünk mondatot - a megszólítás eleve csupa nagy kezdőbetűvel lenne írandó, az meg már a vanitatum vanitas minősített esete, hogy a saját titulusait csupa nagybetűvel írja... De ezt már megszokhattuk.

rezsöatya 2011.01.01. 11:17:31

@Helótageci: kösz!
Bár ne találtad volna meg! Persze én kértem, úgy kell nekem!

lyken 2011.01.01. 11:17:31

Nem értitek. Ez az előszele annak az új törvénynek, amit a jövő héten nyújtanak be, szavaznak meg és hatályosítanak. Majd jól elhatározzák, hogy pali bá írta/mondta jól, a Himnusz eredeti szövege nem hatályos, a szerzőt pedig intésben részesítik, mint annamari a tilosrádiót...
Csókolom. Boldog új 1984-et kívánok.

zoxó 2011.01.01. 11:17:38

A jó életbe!!! Összeszedtem a hibákat, szépen, rendesen, kijavítva, erre eltűnt a kommentem!!!!!

--tionion-- 2011.01.01. 11:19:21

úgy látszik, hogy indexet sem olvasnak, mert még mindig nincs kijavítva...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 11:19:36

@igényes: Aki írni tud, az olvasni is. A sorok között. Az meg nem dől be a Narancsmátrix demagógiájának. Tehát mennie kell.

Mr.Moonlight · http://off-shore.blog.hu 2011.01.01. 11:19:36

"csak is" nem véletlenül egybeirandó?

igényes 2011.01.01. 11:30:28

@Mr.Moonlight: Tőkés Máté lehet, hogy főszervező is volt, főszervezője volt az eseménynek, akkor igen.

kollahrit 2011.01.01. 11:30:29

Nem értek egyet ezzel. Leírtam a Piroslap blog főszerkesztői blogjában a véleményem: piroslap.tumblr.com/

agent T 2011.01.01. 11:30:29

Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy azok a műmájerek, akik abban az esetben, ha szóba kerül egy nyelvhelyességi-helyesírási téma, azonnal nyelvtannácizni szoktak.... szóval hogy ezek a nyomorultak most hol lapulnak?

kulup 2011.01.01. 11:30:29

Van itt más is, pl. ebben minimum 3 hiba van :

"S mind arról a munkáról, melyet megtettek, csak is a dicséret hangján szólhatok."

igényes 2011.01.01. 11:30:29

@Michael Knight: Van különbség a két aláírás között nyelvtanilag és persze önbizalmat sugároz Sólyom aláírása.
Dr. Schmitt Pál Köztársasági Elnök, Olimpikon, Volt MOB Alelnök, Nagykövet Madridabn és Bernben, NOB Alelnök, FIDESZ Alelnök, MSZMP Tag, Főpolgármester Jelölt nem bízik nagyon Magában.

Budapest, 2007. július 4.
Üdvözlettel:
Sólyom László

Budapest. 2010. december 10.
Üdvözlettel:
Dr. Schmitt Pál
Köztársasági Elnök, Olimpikon

Giedi 2011.01.01. 11:30:29

@regress: Nekünk Lukács Laci kívánt ki...ott boldog új évet Debrecen főterén. (22.00 elmúlt, akkor már mehetett a +18, igaz a tér tele volt kicsikkel)
És még a polgármesteri köszöntő is elmaradt.

reccs 2011.01.01. 11:30:37

Ehh, buták vagytok, nem értitek a lényeget. Annak idején Mao Ce Tung is megreformálta a kínai írást, Viktorék nem maradhatnak le mögötte.

igényes 2011.01.01. 11:32:14

@Michael Knight: Itt lenne a felelősége Szalaynak, mert eddig az ifjúság szépen megtanulta a magyar nyelvtant és a főparancsnoki oldalon csak a nyelvtani szabályokkal ellentétes szabályokat olvashat. Érdemes megtekinteni a Kiss Lászlónak írt szép levelét is.

Tisztelt Szövetségi Kapitány Úr!

Amikor értesültem e jeles ünnepről, és elgondolkodtam, mit is mondhatnék, elképzeltem egy képet magamban. Egy képet Rólad, ahogy egyszer csak valaki sorban a nyakadba akaszt minden egyes olimpiai, világbajnoki, Európa-bajnoki érmet, amit valaha a neveltjeid, tanítványaid nyertek. Ahogy gyűltek az érmek, képzeletemben egyre jobban hasonlítottál egy karácsonyfára, végül egészen eltűntél egy csillogó-villogó kupac alatt.

Bizony, az edzők, szakvezetők sorsa, hogy amikor Himnusz szól, valahol hátul álljanak és csöndben, magányosan gondoljanak az elvégzett munkára, a megtett útra. Én azonban úgy hiszem, hogy a magyar sport-közélet mindig igyekezett a maga módján, a maga eszközeivel oldani ezt a magányt, s méltó módon megköszönni a sikeredzők ténykedését, megmutatván őket a közvéleménynek. Mert a hálára szükség van – akár személyes, akár közösségi.

Hála és a tisztelet hozta ma össze azokat is, akik Téged a TF-en ünnepelnek. Személyesen sajnos nem lehetek most közöttük, de őszinte barátsággal gondolok Rád!

Amikor az ember dolgozik, teszi a dolgát a maga módján, egy szimpla hétköznapon dehogy is gondol országra, nemzetre, közös magyar célokra. Csak én vagyok, meg az eredmény, s még azok, akik az eredményhez hozzásegítenek. Ám a siker visszamenőlegesen újraír mindent: az öröm közösségivé válik, a résztvevők száma hirtelen gyarapodni kezd, és bocsánatos bűnként fogadjuk, hogy az emberek a „mi fiainkról, lányainkról”, a magyarok győzelméről szólnak. A mai nap kiváló alkalom megköszönni Neked, hogy Egerszegi Krisztinával, Kovács Ágival, Güttler Károllyal és a többiekkel annyiszor segítettetek hozzá minket ehhez a különleges többes számhoz, s ajándékoztatok Magyarországnak felejthetetlen élményeket!

Tudom, ahogy mindig, most is úton vagy: még a születésnapodat is a versenynaptárhoz kellett igazítani. Ám ha a legutóbbi eindhoveni rövid pályás sikerekre és a holnapi indulásra gondolunk Dubaiba, nem is szeretnénk sokáig elválasztani a víztől. Csak így tovább!

Sok közös munkából ismerem teherbírásodat, ezért pontosan tudom, hogy ez a kerek évszám is csak egy állomás, forduló a medencefalnál, jöhet a következő hossz!

A szövetségi kapitányi feladatokhoz további sok erőt, jó tempót, egészséget kívánok, ötven éven túlnyúló barátsággal, szeretettel!
Isten éltessen!

Budapest, 2010. december 8.

Szívélyes üdvözlettel:

Schmitt Pál

igényes 2011.01.01. 11:38:42

@zoxó: Kérlek próbálkozzál újra, mert érdekelne!

gramercy 2011.01.01. 11:38:42

semmi sem veletlen, mar az uj alkotmany elfogadasanak napja is kobe van vesve

majd lesz visszamenoleges hatalyu himnuszmodosito inditvany is, persze szigoruan kepviseloi, vita nelkul :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.01. 11:38:42

Hát ez elég csalfa dolog volt.

bürger 2011.01.01. 11:38:42

@regress: Palibát a szocializmusból örököltük.
Pártonkívüli bolsevik volta a nagy kaliberű lojális sarmőr.

reccs 2011.01.01. 11:43:12

@bürger: Ne sértegesd a bolsevikokat :)
Ő egyszerűen az "érdekből tetszőleges segget kinyalok" típusú ember mintaképe.

Rhythmeen (törölt) 2011.01.01. 11:52:04

gondolom a hivatalos szövegíró alvállalkozó span épp egy Ice T dalszöveg fordításával volt elfoglalva, így nem ért rá elolvasni Pali bohóc szövegét

csöcsfej 2011.01.01. 11:52:04

Amióta az eszem tudom, házba megyek szilveszterkor.
Pezsgőbontás, himnusz, koccintás, kortyivás, elnökvégignézés.
Na ez most nem sikerült, átkapcsolt valaki egy perc után, de senki sem bánta, sőt.
Én leszarom ki kommer meg ki nem, de ez a hagyomány is elveszett.
Mi a lófaszt mondjon jövőre okulásnak valaki, aki azért kapja a pénzért, amit egy idomított csimpánz elvégez?

Nils. H 2011.01.01. 11:52:04

Ehhez jön még a csalfa szó schmittpáli használata összevetve annak jelentésével...
Csodálatos.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.01. 11:52:04

Szaros kis magyartanárok itt kötekednek a nagyemberrel? Hát hogy jöttök ti ahhoz, hogy kritizálni meritek? Ha egy d-vel írta, akkor az ÚGY VAN és ti tudjátok rosszul. És ha mégse, akkor majd átírjuk a szabályokat és ÚGY LESZ igaza, nektek meg SOHA!!!!

nemzeti csótány írtó 2011.01.01. 11:52:04

@gramercy:
Röhejes, amit írsz!
Viszont, igaz!:-)))

Parasite 2011.01.01. 11:52:04

pár perce javítva lett :)

igényes 2011.01.01. 11:52:05

@gramercy:

Amitől félek himnuszilag! Nehogy rigmusból legyen himnusz. Talán itt igérte Orbán Kósának a stadiont?
www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=308

Új Himnusz is lesz, ha a fogadásban benne volt.
videa.hu/videok/sport/loki-indulo-debrecen-dvsc-foci-7BL2kkFgVIT7nmeS

Jean-Francois 2011.01.01. 11:55:05

Javították, én azért lementettem az eredetit is:-)

LordBullington 2011.01.01. 11:56:51

szégyen. gratulálok akik e majmokat ezekbe a székekbe ültették.

igényes 2011.01.01. 11:57:39

@reccs: Vannak a vagány sportolók és vannak a tőrrel, karrdal jól bánó Brutusok.

Örömmel tölt el, hogy Kárpáti György, Gyarmati Dezső olimpiai bajnokok nem vállalták el az elnöki posztot. Igaz bevalották, hogy tűzkövet, orkánt, farmet, nylon harisnyát, tranzisztoros rádiót, ikont csempésztek. Lényeg volt egy makulátlan bajnok a Pali, akinek minden erkölcsi alapja rendelkezésre állt a posz betöltésére, hiszen nem csempészet be 100 km csipkét esküvői ruhakölcsönzös barátjának sem, ez becsülendő?

igényes 2011.01.01. 11:59:05

@Hari R. Seldon: Állítólag a DVD-t ezentúl a két D nélkül kell írni, lehetséges ez?

bgp 2011.01.01. 12:00:43

@igényes: Én csak a te egy mondatodban találtam hibát, bocsi :)
A rosszul leírt szó pedig a "kiváncsi" volt.

Trishike 2011.01.01. 12:00:57

Amúgy csak nekem tűnt úgy, mintha nem is a Sándor-palotában, hanem egy blue-boy háttér előtt sétált volna? Többször is úgy tűnt, hogy alig lép és métereket jut előre közben.

igényes 2011.01.01. 12:00:57

@Jean-Francois: Tedd közzé az eredetit kérlek!

kalman.kalman (törölt) 2011.01.01. 12:03:27

Schmitt Pál egy buta sportoló, aki azt az időt, amit más tanulással töltött, egy párbajtőrrel hadonászva bohóckodta végig.
Párthűségéért cserébe benyomták egy fősulira, ahol valahogy végzett, majd benyomták egy pár szálloda vezetésébe, ami akkor különösen csókos munkának számított.
Szegény nagyon sokat melózhatott, mert idegen nyelveket nem nagyon sikerült elsajátítania, legfeljebb magyar nyelvvizsga szintjén, de aki már hallotta beszélni angolul, spanyolul, az nagyot nevetett rajta. Soha nem vállat semmiért felelősséget, mindig jól helyezkedett, tehát hordozza az igazi magyar vezető erényeit.
Igazi humán giccs, egy üres fejű vénember, öregecskedő nők kedvence és Orbán bábja. Így emlékszik majd rá a történetírás.

Kis ember 2011.01.01. 12:04:11

Hopp, egy része kijavítva. Na látjátok, van itt nemzeti konzultáció. :)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.01. 12:14:22

@igényes: Lehetséges, de csak pilótakekszen keresztül... 3D-vel (-ben) borzalmas lenne ahogy nyomul a k.e. a beszéde alatt a SZOBÁMBA LASSAN BEFELÉ... ;) Nem szabad... Szigorúan csak egy szemmel; természetesen csak jobb szemmel. A balszemeket idén tolja ki a kormány, hogy "megvédjen" a 3D látás okozta káros hatásoktól...

NoBody 2011.01.01. 12:18:10

Nem kell ahhoz helyesen írni, hogy helyesen kormányozzon (napot lopjon) valaki... Nem is értem miért (így) bántjátok szegény, szenvedő, klintonunkat (vagy klingonunkat).

Jean-Francois 2011.01.01. 12:18:11

De megvan szövegben is, rájöttem:

"Tisztelt Honfitársaim, magyarok a világ minden pontján!

Az újesztendő alkalmából jó egészséget és boldogságot kívánok Önöknek!

Ahogy Kányádi Sándor írja, éjfélkor férfiasan kezet fog a múlttal a jövendő.
Így fogjunk kezet mi is saját valónk elmúlt énjével, s az új esztendő első napján
vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokról.

Ne fogadjunk meg semmit, ne fogadkozzunk, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel,
emberséggel. Mi hiányosságunk volt az óévben, azt pótoljuk be, mi büszkeségünk
volt, annak szellemében folytassuk cselekedeteinket.

Van okunk büszkeségre, mindnyájunknak. Bár hatalmas veszteségek, családi
tragédiák árán, de mégis, olyan, talán soha nem látott összefogást mutatott a
nemzet, mely nem kérdezett származásról, anyagi helyzetről, csak adott, mert
szükség volt rá.

Önzetlenség, bajtársiasság, szolidaritás - csupa szívet melengető gondolat jut csak
eszembe arról a nemzeti összefogásról, melyet Önök az elmúlt évben tanúsítottak.
S mind arról a munkáról, melyet megtettek, csak is a dicséret hangján szólhatok.

Csalfa lenne, ha nem ismernénk be, hogy van még teendőnk az újévben is.
Személyes és nemzeti kihívások sora tornyosul előttünk. Gazdasági és társadalmi
problémákon kell úrrá lennünk. Magyarországot és polgárait súlyos anyagi helyzetbe
sodorta a korábbi évek felelőtlen gazdálkodása. Nem is régen oly’ mélységben
jártunk, ahonnan csak önfegyelemmel, komoly akarattal van visszaút. A magyarok
2010-ben összefogtak, hogy újra megtalálják a saját útjukat. Letették voksukat az
újrakezdés mellett.

Az új esztendőtől azt remélem, hogy kinyílik az életünk. Több lesz bennünk a
bizalom, a reménykedés. Mert mindkettőnek biztos alapját érezzük. Lesz törvényi
és kormányzati erő, amely megvédi a munkahelyeket, az otthonokat, erősíti a
családokat. Bízom benne, hogy több lesz a tisztesség, a nyíltság, a becsület.

Január elsejétől, vagyis mától, fél éven át nem csak saját, de százmilliók életének
jobbítása is a mi vállunkat terheli. A sors játéka, hogy ez idő alatt újra egy
fennhatóság alá kerül minden Európában élő magyar, s ha közjogi értelemben nem
is, de szellemében, még ha fél esztendőre is, egyesülhet nemzetünk.

Éppen ezért, az Európai Uniós elnöki tisztség hatalmas lehetőség az ország és a
nemzet számára. Tekintélyt vívhatunk ki azzal, ha megmutatjuk, hogy nem csak
saját sorsunkat tudjuk kezünkbe venni, és szilárdan tartani, de, ha a szükség úgy
hozza, másokért is helyt tudunk állni.

Mindezek közben új alkotmányunk születik. Legfontosabb alapokmányunk támaszt és biztonságot fog nyújtani mindannyiunk számára. Hiszem, hogy készülő alkotmányunk képes lesz megfelelni a modern kor társadalmi kihívásainak, ötvözve
ezer éves államiságunk, keresztény gyökereink értékeivel, biztos zsinórmértéket
nyújt majd számunkra, melyet minden állampolgár büszkén magáénak érezhet.

Honfitársaim, magyarok a világ minden pontján!

Külföldi tapasztalataimból tudom, minden országban más az éjféli szokás, az
évkezdet szertartása.

Mi a Himnuszt énekeljük.

Számomra ez egy megrendítő, egyben megnyugtató jele annak, hogy a
magyarok ilyenkor az összetartozást ünneplik. ez az új esztendő első pillanatait is
megszentelő hitvallás a közösség mellett; természetes, nemes kötődés, magyarázatra nem szoruló egység.

Engedjék meg, hogy én is nemzeti imádságunk egy részletével búcsúzva kérjem a
jóisten áldását mindannyiunkra.

Isten, áld meg a magyart! Jó kedvel, bőséggel!

Boldog új esztendőt kívánok minden magyar számára!"

A Magyar Köztársaság Elnökének ékes pennájából az Úristen 2010. esztendejében...

kalman.kalman (törölt) 2011.01.01. 12:18:11

Schmitt Palira hogy fog emlékezni a történetírás? Mint a leggerinctelenebb köztársasági elnökünkre? Orbán bábjára?
Nem baj, ha valaki buta és tehetségtelen, csak ne játssza meg a felsőbbrendűt, mert akkor nagyon kellemetlenné válnak az ilyen bakik.
Scmitt egy humán giccs, öregecskedő nők bálványa, milyen jóképű ilyen öregen is.
Bezzeg Sólyomnak nem volt jó kiállása, csak simán egy értelmes ember volt.

lifelike 2011.01.01. 12:18:11

szörnyen szánalmas az egész banda :( ez a pál, hogy a túróba lehet közt.elnök? de most komolyan? ez egy senkiházi semmi nulla exkomcsi kétszínű szar ember

Indriq 2011.01.01. 12:18:11

Annyit fűznék hozzá, hogy gratulálok minden kedves kommentelőnek, megtaláltátok a hibákat a magyar helyesírásban! A bolsevista/kommunista helyesírást leváltotta a szakszerű fülkehelyesírási forradalom.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.01.01. 12:18:12

A médiatörvénnyel nincs bajom,
dehogy SP ilyen hejesírókal vegye körül magát elég gáz:(

Jean-Francois 2011.01.01. 12:18:12

@igényes: Linkeltem, képként mentettem, hogy ne érjen vád az utólagos módosítás végett...

Micocicó 2011.01.01. 12:18:12

Tényleg kijavították!
Tragédia ez az ország ba...meg!

grammar nazi (törölt) 2011.01.01. 12:19:02

Én a lektejjeseb mértékbe eggyet értek smid pál köztárssasági elnők úrral.
Kík vagytok tik, hogy itt veritek a nyállatokat és kritizáljátok ezt a közjogi méldóságot?
Nemzetárulók, a Nemzeti Együtműködés Rencerének aláásói vagytok tik mind!
Az ijen blogokat majd jól bezárja a Szalai Annamária, a szexújság szerkesztőből lett erkölccsősz néni.

Szerintem nem is smidpali írta a szüveget, hanem valami fideszes csinovnyik kislánya, mint alvállalkozó, felmilliós díjért.
Majd kirúgnak egy portást, mint baloldali szabotőrt és ezzel el lesz simítva az ügy.

Nádasi Balázs 2011.01.01. 12:23:48

Jó, hát Bábú Pált nem az esze miatt szeretjük... öö... bár azt nem tudom, hogy akkor meg miért is... vérciki szegény szerencsétlen majom :(

2011.01.01. 12:26:16

Kijavították az elnöki beszédben a helyesírási hibákat!

2011.01.01. 12:30:54

Kár, hogy lejáratták a köztársasági elnöki intézményt schmitt bábu páll személyével.

Jean-Francois 2011.01.01. 12:34:30

@Anima Sound: mármint egy részét, a szöveg rejt magában tartalékokat még.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 12:34:30

@Nádasi Balázs: Tessék óvatosan bánni a jelzős szerkezetekkel. Még a végén Annamária asszony összevonja a szemöldökét.

gy46 2011.01.01. 12:34:31

@Anima Sound: Kár, mert 2/3-al módosíthatták is volna.

kulup 2011.01.01. 12:34:31

@Anima Sound: Csak részben :

"csak is a dicséret hangján szólhatok."

cso zsi 2011.01.01. 12:47:04

Vagy a Bódi Gusztiékkal íratták, subba.blog.hu/2010/12/31/buek_54185
vagy valami új megasztárral.

postakocsi 2011.01.01. 12:55:30

öööö... És akkor szeretném küldeni Schmitt Pál köztársasági Elnök úrnak a K.F.T. együttes "Bábú vagy...." című számát, Viktoromnak és az egész díszes társaságának. :)

lassan új értelmezést fog nyerni a "Felvonulók kérték"...

Zizo1 2011.01.01. 12:55:30

Sajnos nagyon gáz, hogy egy hivatalos honlapon helyesírási hibákkal jelenhet meg közlemény, köszöntő, akármi. És nem ez az első eset!
Ennél csak az sajnálatosabb, hogy még az újév első napján is igaz kis hazánk lakóinak jó részére, hogy számukra a legszebb öröm a káröröm.
Jó hír, hogy az első hiba könnyen javítható, az írás illetve a lektoráló (k) cseréjével, míg sajnos a második hiba, a káröröm, jellembeli hiba. Többnyire, sajnos, gyógyíthatatlan.
Még csak annyit szerettem volna mondani, hogy történelmünk során voltak olyan kiváló honfiak, magyarok, akik alig beszélték édes anyanyelvünk, és olyanok is (sokan!) voltak és vannak, akik kifogástalanul, ragyogóan beszéltek és írtak, de minden szavuk és gondolatuk mérggel és árulással van átitatva. Ha kéretnék valamit az újévben, talán az lenne, hogy ez utóbbiaktól óvja meg hazánkat a teremtő, mert az ellenségeivel talán elboldogul valahogy.

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:02:53

@Zizo1: Szezont a fazonnal, a karorom, meg az, hogy skiccpali tajhulye ket kulon dolog.
Masreszt meg az ajtatoskodoktol is remelem megved minket akarmi.

mukki.schmiede 2011.01.01. 13:02:54

undort kelt a tisztesseges emberekben az a gyülöletpropaganda, amit probaltok kelteni a kormanyzat es a köztarsasagi elnök ellen.
titeket a gyurcsanyok, bauertamasok, horngaborok, demszkyk es az a kupleraj, amit a hazankbol csinaltak nyilvan nem zavartak, de a magyarok nagy többseget igen.
egy reszeteknek talan mentsege lehet a melyseges ostobasag, egy masik reszeteknek meg nyilvan nincs mentsege erre az egesz ocsmanysagra.

ThomasGreg 2011.01.01. 13:02:54

Másik blogon, a kommentek közt ezt a gyöngyszemet találtam:

---- Gyermekláncfűrész 2011.01.01. 11:20:50
„Isten áld” Csak úgy általában. „Jó” Ezt tudjuk. Itt hiányzik a vessző. „Kedvel bőséggel” Sokat lájkol.
Tehát majdnem minden ok, csak nem tudunk olvasni. -----

Ezen 10 percig röhögtem!! :D
Kedvel bőséggel == Sokat lájkol
Fenomenális!!! Innen köszönöm meg neki!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 13:02:55

@postakocsi: Pali bácsinak a Bábu vagy teljesen helyénvaló. A miniszterelnök úr vídiakeménységéhez viszont inkább a Metallicától a Master of Puppets illik: "Master, Master, where's the dreams that I've been after? / Master, Master, you promised only lies / Laughter, laughter, all I hear or see is laughter / Laughter, laughter, laughing at my cries..."

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:06:53

@mukki.schmiede: Bennem meg az kelt undort, hogy milliárdokat költ el az a bohóc (ráadásul a mi pénzünkből), de arr anem képes, hogy normálisan jelentessen meg valamit a hivatalos oldalán.

Egy szó jut még eszembe: GYALÁZAT!

JohnHenry 2011.01.01. 13:06:53

Hol van Annama-riska,
amikor az országnak
ilyen nagy szüksége
van rá?

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:08:12

@mukki.schmiede: Most nem azt akarod mondani, hogy a skiccpali az egy ember ?! Tenyleg ide silanyult ez a nemzet ?!

Dixi. 2011.01.01. 13:09:18

@Zizo1:

Tudod kedves Zizo 1 az a baj h ez nem kár öröm...mert ha az lenne simán kezeltetni lehetne egy pszichológussal.

Ez már nem kezeltethető mert ez engedetlenség....ami polgári lenne egy demokráciában...de sajnos a mai nappal már nem abban élünk...
Tudod külső szemlélők is nézik az országot...és nem biztos h sp elbaltázott beszédei, amit még le is írnak jót tesz az országnak....

próbáld egy kicsit más szemmel nézni a világot..

nepszava.com/2011/01/magyarorszag/az-orban-diktatura-elso-napja.html

postakocsi 2011.01.01. 13:11:27

@Michael Knight: Én inkább Leonard Cohen-től választanám a "Everybody knows" számot. :) Bár szerintem az palibácsink elcseszte a dátumot, nem 11 jön, hanem 84. Mármint 1984. :)

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:11:38

@JohnHenry: Teljesen egyetértek! Büntesse meg a skiccpali hivatalt! Szerintem ez hátrányosan hat a kiskorúak fejlődésére! Szegény kissrácok innen táplálkoznak szellemileg, a gonosz tanítónénik meg bebasznak az ellenőrzőjükbe egyx bazi nagy fúrót! Otthon meg jól elverik érte, aztán elmegy csellengeni és kész a családi dráma!!!!

mukki.schmiede 2011.01.01. 13:13:23

@Battlestar Galactica:

te nyilvan sokkal különb alak vagy, mint "az a bohoc"...

probald felfogni, hogy a köztarsasagi elnöknek nem az a kötelessege, hogy akadalyozza, gancsolja a kormany munkajat!

meg azt is probald felfogni, hogy nem ö jelentet meg dolgokat az oldalan, hanem a hivatal dolgozoi.

a "milliardokat költ el a penzedböl" pedig abszolut ertelmetlen.

ennyit a lazito ostobasagaitokrol.

v2peti 2011.01.01. 13:13:24

Már vártam a végén a bemondónőt. :) Megjelent volna Kudlik Júlia, és ezt mondja:
Kedves nézőink! Önök az Sándor palotát bemutató műsorunkat látták. Bemutatta Schmitt Pál köztársasági elnök.

Dixi. 2011.01.01. 13:18:49

@mukki.schmiede:

Kedves barátom,kebel társam ki élenjáró sportoló voltál a 80 években..nyertél az országnak egy medált és azóta élvezed a kedvezményeket miket még a kommunista mutyi adott neked...

reménykedem benne h édes szüleid nem a létminimumon levő nyugdíjból fizetik gáz számlát mit újra megemelnek 10 %.
Reménykedem benne h kamaszkorú gyermekednek látsz jövőt ebben az országban.
Reménykedem abban is h élvezed a fülke forradalom minden előnyét.

Ezúton kívánok mindenkinek sikerekben gazdag boldog újévet kinek narancslé folyik az ereiben h a jövőben is megtudd vásárolni a gerincmerevítődet TB utalványra.

postakocsi 2011.01.01. 13:18:50

@mukki.schmiede: hogy a josiptotokról, kayaibrahimekről, simicskákról, ezüsthajókról már ne is beszéljünk.... :D egy kicsit egysíkú a gondolkodásod..... vagy csak a szoci nokiás dobozok zavarnak?

ecover 2011.01.01. 13:26:04

Biztos mindenkinek igaza van, de 1823-as eredeti kéziratot is feltölteném ide a szerző helyében. Sajnos még akkor is lenne miről beszélni.

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:26:04

@mukki.schmiede: Na ugy nez ki megjottek a bercsettegok :)
Lazitas mi :) (1956-1970 sicc)

Fejetol buzlik a hal mondas ismeros ?
Ha epitunk egy hidat, majd osszedol akkor ki a hulye a terevzo, vagy a melos ?

A koztarsasagi elnok dolga valoban nem a kormany gancsolasa, viszont nem is annak mindennemu kiszolgalasa. Mar megint a szoertelemzes, az a franya magyar. Ja de mar tudjuk, hogy az igaz magyaok nem kell beszeljek magyar...

Jo oreg komcsi beidegzodesek elotortek megint, senki nem hibazik, ha megis elsikaljuk, plane felelosegre vonni, mert ugye egy igaz Magyar nem vallal feleloseget, nemhogy a hivatalaert, magaert sem...

Menjel vissza szepen az kis partirodaba, a Magyarokat meg verd ki a fejdebol.

igényes 2011.01.01. 13:28:22

A legjobb megoldás az lenne, ha lemondana a Pali. Lévai Anikó lenne a köztársasági elnök. Átköltözne Viktorral a Sándor-palotába. Ez lenne az igazi költségtakarékos megoldás. Este Viktor hazavinné az aláírandókat, majd reggel vissza a hivatalba.

Szerintem lassan Hosszú Toll ideje lejár, elmehetne nyugdíjba. Van egy dakota közmondás: Hosszú Toll megtette kötelességét, Dr. Schmitt Pali mehet.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 13:28:22

@ecover: Természetesen a szövegbe is belinkeltem (a "Kölcsey-féle írásmód" alá), de itt van közvetlenül: tortenet.oszk.hu/html/magyar/04kincseink/himusz/001hub1_quart_hung_2832_p01_p02.jpg

Indriq 2011.01.01. 13:28:22

nem értem, hogy jön ide a káröröm, mi a nemzet tollán röhögünk, nem a kárán, SAJNOS neki egy ilyen szégyenteljes nyilatkozatból semmi kára nem lesz, mert ő és ovi össze vannak nőve (segg-nyelv kombóban)

Az viszont mindenképpen szégyen, hogy a KE honlapján hivatalosan lektorálás nélkül ment ez így ki, érettségin ennyi hibával meghúzzák a diákot.

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:30:34

@mukki.schmiede: Ki beszél itt gáncsolásról, TE ÖKÖR!

Helyesírásról beszélek! Vagy ha azt mondom, hogy hejesírásról, akkor jobban megérted?

A ragzást is megnézhetted volna, te narancsosmajom, mert azt írtam, hogy a pénzünkből költi el úgy, hogy a hivazala minden nyelvi igényesség nélkül fossa fel a szavakat az oldalukra!

ennyit a lazító (vagy lázító?) ostobaságodról!

Ja, és én nyilván különb ember vagyok, mert nekem nem tévétornából van a diplomám és nem szaros a szám a sok seggnyalástól sem!

igényes 2011.01.01. 13:34:10

@Indriq: Lassan a köztársasági elnök beiskolázásra kerül, egy 12 osztályosba.

Nem tudom elképzelni vajon ténylegesen van-e valamilyen nyelvből vizsgája, esetleg szakmai anyaggal bővített?

HRes 2011.01.01. 13:34:10

Szerintem nem csak erőltetett és izzadtságszagú ilyenkor helyesírási hibákon nevetgélni, hanem sajnálatos is.... Ez kb. olyan, mintha a balesetin az orvos nem azon igyekezne, hogy a páciens leszakadt lábát visszavarrja, hanem előtte bekötözi az ujját, mert beszakadt rajta a köröm.
Persze erről szól a blogokon olvasható hozzászólásoknak kb. fele már jóideje. Ez most a divat. Mindenki, aki legalább 1 vesszőhibát talál valakinek a kommentjében, már a 'nyelvművelő' szerepében tetszeleghet. Mondanám, hogy rendben van ez így és nincs ebben semmi elítélendő, de szerintem igenis van: általánosságban megfigyelhető, hogy divat lett okoskodással és mások (legtöbbször ok nélküli) lejáratásával elterelni a figyelmet a lényegről.
A posztírónak ettől függetlenül persze igaza lehet a helyesírási hibát/hibákat illetően (nem tudom, nem néztem utána, de nem is fogok, mert szerintem sokkal lényegesebb dolgokra kellene ebben az esetben a hangsúlyt fektetni), viszont ezzel sem a nyelvművelés, sem más területen nem járult hozzá érdemben ahhoz, hogy egy normális(abb) országban éljünk. Persze valószínűleg nem is ez volt a cél.

igényes 2011.01.01. 13:41:48

Ezen is lehet nevetni, jó nagyokat!

gyengénlátóknak | nyitóoldal | kapcsolat

Részletes kereső

AKTUÁLIS

HÍREKKÖZLEMÉNYEK, LEVELEKÜZENETEKHIMNUSZSZÓZATINTELMEKALKOTMÁNYKÖZÉRDEKŰ

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELEÁLLAMPOLGÁRSÁGI ÜGYEKKEGYELMI ÜGYEKINFORMÁCIÓKHIVATAL

SZERVEZETI FELÉPÍTÉSSÁNDOR-PALOTAKITÜNTETÉSEKGAZDÁLKODÁSMÉDIATÁR

BESZÉDEKINTERJÚKFOTÓGALÉRIAHANGTÁRVIDEÓ-TÁRVIDEÓ ROVAT
Schmitt Pál /
Dr. Schmitt Pál életrajza
Életrajz | Letöltés

Dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: 1942. május 13. Budapest
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14-től - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - )
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

Dr. SCHMITT PÁL

ÉLETRAJZLETÖLTÉS Schmittné Makray Katalin

ÉLETRAJZLETÖLTÉSHÍREKPROGRAMOK Elődök

2011
1
január H K Sz Cs P Sz V 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 VIDEÓTÁR
további videók AKTUÁLIS
2011. 01. 01
2011. január 1. Schmitt Pál Újévi köszöntője
2011. 01. 01
Ne fogadkozzunk, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel
2010. 12. 30
2010. decembere
2010. 12. 29
2010. novembere
2010. 12. 29
2010. októbere
2010. 12. 29
2010. szeptembere

© 2010-2015 Köztársasági Elnöki Hivatal | Impresszum | Archív honlap | Ügyfélkapu

Indriq 2011.01.01. 13:41:49

@HRes: Igenis, van amikor a külsőségekre is kell figyelni, főleg ha egy egész ország image-éről van szó.

Nem hiszem, hogy egy celluxszal összeragasztott újságpapíros zacskóban adnád át a leendő feleségednek a jegygyűrűt, pedig ott is a gyűrű a fontos. Igenis, meg kell adni a módját, főleg ha elméletileg ő akar lenni a nemzet példaképen, követendő példája.

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:41:49

@HRes: Es akkor mi a helyzet szerinted a ICE-T-skiccpali parositassal, az egyiknek szabad a masiknak nem ?

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:41:49

@HRes: Tudod, ez a teljes pályás letámadás! Ha olvastál az elmúlt hetekben más blogokat is, akkor nyilván tudod, hogy sok blog szólt az érdemi dolgokról is. Ami az országban most történik, az egyre több embernek nem tetszik. Mindenki a maga szintjén és erejének megfelelően teszi a dolgát. Először csak elégedetlenkedik, fikáz, blogol, vagy csak olvassa ezeket a bejegyzéseket, de lehet, hogy ez billenti át a mérleget, ha cselekedni kell!

igényes 2011.01.01. 13:42:53

@HRes: Azért az elvárható lenne, hogy megfelelő posztra, megfelelő ember. Nem tudom mit szólnál, ha egy remegő kezű orvos műtené a szemed, szakvizsga nélkül.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 13:42:54

@igényes: Végülis a nyelvtudásnál a magyar nincs felsorolva...

igényes 2011.01.01. 13:47:25

Nos itt látszik, van amikor egy országban, van amikor egy városban nagykövet, de még nagyon sok a hiba!
"
Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)"

Dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: 1942. május 13. Budapest
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14-től - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - )
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

fledermaus (törölt) 2011.01.01. 13:47:25

Az lehet, hogy nyelvében él a nemzet, de az is biztos, hogy nyelvével még senki sem nemzett!

igényes 2011.01.01. 13:47:37

@Michael Knight:
Tisztázni kellene vele, vagy Svájci és spanyol követ volt, esetleg berni és madridi?

"
Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)"

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)

postakocsi 2011.01.01. 13:48:35

@HRes: Szerintem Téged is megtisztelhetne annyival, - mint legfőbb közjogi méltóság -, igenis odafigyel, mit is ad ki a kezéből.
Tudod, mint József Attila,
"....Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon

taní-
tani!
"

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.01.01. 13:51:42

Nezzuk a pozitiv oldalat a dolognak.
A sajat nevet hibatlanul le tudja irni.
Almabol felebresztve, masnaposan is.

igényes 2011.01.01. 14:02:11

@postakocsi: Nagyon egyetértek. Most úgy tünik, hogy azért kell neki negyven-200 ember kiszolgáló személyzet, mert:

1. Nem tud írni!
2. Nem tud olvasni, vagy csak nehezen!
3. Nem ért a szövegszerkesztő programhoz!
4. Nem ismeri a a vallást.
5. Nem ismeri a magyar irodalmat
6. Nem ismeri a magyar nyelvtant.
7. Nem tud angolul.
8. Nem tud vezetni.
stb
.
.
189. Nem ért.....

Feladathoz az embert!

Pokorni, vagy Áder jobb lett volna, esetleg Torgyán?

igényes 2011.01.01. 14:14:50

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

Vitatkoznék azzal, hogy helyesen ír-e alá. Kérem tanulmányozni a linket.

Dr. Schmitt Pál, Köztársasági Elnök, schmitt.pal@keh.hu

nyugdijkarosultak.blog.hu/2010/11/28/fordulat_schmitt_pal_garanciat_vallal_a_nyugdijkarosultakert

bájgúnár 2011.01.01. 15:07:08

Jó vótá Pali!Benyaltál az eunak meg a nyugati uraidnak!Sőt még a Viktornak sem kellett wc papir!Csak aztnem értem mi a francért tartunk ilyen barom diszpintyeket milliárdokért.Akik sem a népüket sem a hazájukat nemtisztelik!
Legalább ilyenkor merjél magyar lenni te ....Legalább ilyenkor az illendőség kedvéért maradj a magyar zászlónál és nemutogasd az eusat ami már úgyis bomladozik!És próbálj igazat mondani tudod olyan szívből jövőt!akkor talán zavarodban nemremeg a kezed.Bizony a hazug ember mindig fél a lebukástól!

kszabo 2011.01.01. 15:07:08

A nyelv rejtelmei - Édes, Ékes Apanyelvünk www.youtube.com/watch?v=oT4CKxZWpeg :)

Kopasz Szuzukis 2011.01.01. 15:07:09

Mit vártok Ti egy olyan országtól, ahhol az ékes anyanyelv oktatása, művelése harmadrendű. Magasabb óraszámban oktatják az angol, német, vagy francia nyelvet, mint a magyart. A legtöbb középiskolából kikerülő diák nem tud helyesen írni, sőt nagyrészük még olvasni sem! Persze, "inglisből perfektek", mert az kell a MAGYARNAK!!!

igényes 2011.01.01. 15:07:09

Szegény még 10 évet tévedett az államiságunkkal kapcsolatban is. 1010 év lenne a helyes válasz.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 15:12:52

Ejnye, ejnye, baj lesz ebből... Ha figyelembe vesszük azt, hogy Pali bá' szerint a köztársasági elnök a „törvények fölött megalkuvás nélkül uralkodik" (lásd: michaelknight.blog.hu/2010/06/26/elszolasok), akkor ebből bizony néhányatokkal szemben felségsértés lehet a vád. Majd beemelik az új Alkotmányba, és visszamenőleges hatállyal megnézhetitek magatokat!

gagauzz kalauzz 2011.01.01. 15:19:20

Hát.... nem egy íkú donor ez a Paja:-)

SP (a bátor) 2011.01.01. 15:19:20

Kölcsey eredetiben egy d-vel írta, lúzerek!

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/df/Kölcsey_Himnusz_kézirat_1823.jpg

Egyébként az új év alkalmából további kellemes rettegést kívánok!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 15:21:26

@Jomkipp úr: Vetted a fáradtságot, hogy elolvasd magát a posztot?

szamarhegy 2011.01.01. 15:30:32

@Jomkipp úr: A blogban, amihez hozzászóltál, mind a két verzió (eredeti, mai, hivatalos verzió) szerepel, de egyik alapján sem stimmel a schmitti verzió.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.01.01. 15:38:08

Én is megírtam a kis észrevételeimet... bár én onnan eredeztettem, hogy az első szöveg teljesen helyes a szövegszerkesztők helyesírás-ellenőrző programja szerint... :)

wiki.javaforum.hu/pages/viewpage.action?pageId=10092743

igényes 2011.01.01. 16:17:18

Államiságunk 1010 éves, nem 1000 éves. Pali! Nem Töröcsik Mari szülinapi buliján voltál, nem kell letagadni 10 évet!

Hiszem, hogy készülő alkotmányunk képes lesz megfelelni a modern kor társadalmi kihívásainak, ötvözve
ezer éves államiságunk, keresztény gyökereink értékeivel, biztos zsinórmértéket
nyújt majd számunkra, melyet minden állampolgár büszkén magáénak érezhet.

(A zsinórmértéket, normaként érti ő is, vagy kövéri?)

Nándusz 2011.01.01. 16:17:19

Három emberes munka az ilyen ünnepi köszöntő: kell egy, aki eldönti, hogy miről szóljon, milyen hosszú legyen, milyen lapos,stb.
- kell egy aki le tudja ezt írni és kell egy, aki fel tudja olvasni.
Utána együtt elolvassák a kommenteket kimondottan tanulási célzattal és levonják a szükséges következtetéseket.

igényes 2011.01.01. 16:17:19

@Michael Knight:

Michael! Esetleg van információ, miként kerülnek a svájci, horvátországi magyarok, vajdaságiak és a kárpátaljai magyarok egy fennhatóság alá.

Schmitt mondta:
"A sors játéka, hogy ez idő alatt újra egy fennhatóság alá kerül minden Európában élő magyar"

portis · http://www.online-szallas.com 2011.01.01. 16:17:20

Javították de mindig nem sikerült tökéletesre!

""Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel!""

A magyart és a jó közé nem kell vessző!

dr kíváncsivagyok 2011.01.01. 16:27:51

@bürger: AZÉRT NEM ENNYIRE EGYSZERŰ . A SZOCIALISTÁKNAK VAN ÉS VOLT BIZONYOS VILÁGNÉZETÜK , ESZMÉNYÜK , MÍG A SEGGNYALÓK MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.....CSAK SEGGNYALÓK MARADNAK....

dr kíváncsivagyok 2011.01.01. 16:29:44

@Nándusz: ..ÉS AZ UTOLSÓ , AZ ICIPICI ( AKIRE RÁFOGJÁK AZ EGÉSZET )MEG EL LESZ KÜLDVE A P...BA...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 16:29:45

@igényes: Nyilvánvalóan Pali bácsi azt hiszi, hogy Magyarország nem csak az Európai Unió, de egész Európa, sőt: az egész galaxis elnöke lett mától... Így például a marsi magyarok is a fennhatóságunk alá kerültek fél évre.

KenSentMe 2011.01.01. 16:35:05

Annak, aki szerint ez gyűlöletpropaganda, csak azt tudom mondani, hogy..

ha 10 embernek, a barátaidnak írsz valamit, ők lehet, hogy elnézik neked, nem érdekli őket a helyesírás..

de ha 5 millió embernek írsz valamit, akkor támadhatatlannak kell lenned.. különben tényleg szétszednek darabokra, és ami inkább szomorú: nekik lesz igazuk.

Azért sem értem a helyesírási gondokat, mert összesen 1 db. olyan embert kéne alkalmazni, aki valóban igazán penge helyesírásból, már fiatalon versenyeket nyert belőle, stb. .. ő valószínűleg álmából felkeltve is 99.99%-os szinten tudná korrektúrázni a kikerülő szövegeket. Elég szégyen az országra nézve, ha nem tud egy ilyen embert találni a Köztársasági Elnök Hivatala, az pedig különösen szégyen, ha hirdetik a nyelvápolás fontosságát, de nem hajlandóak megfizetni azokat az embereket, akik erre képesek volnának.

Ez ugyanis szimplán farizeusság.

igényes 2011.01.01. 16:42:07

@Michael Knight: Értelek, de nagyon félek is. Esetleg nem arra gondolt, hogy visszacsatoljuk a területeket, csak úgy próbaképpen, akár fél évre?

Tudod azt igérték 14 hónapra veszik kölcsön a megtakarításunkat.

igényes 2011.01.01. 16:57:21

@VRbagoly: Ez a Pali azért kap kolátlan utazási lehetőséget, nagy fizetést, szállást, repi költséget, egyéb jövedelmi forrást, mert ugye nemhogy egy rossz HR-es ismerőse alkalmazta, hanem ő maga bevállalta, esküvel erősítette meg, hogy tudással, nem ajándék éretttségivel(egyetemit, doktorit nem említve)felvértezve képes ellátni az elnöki teendőket.
Nincs semmi ismerete, semmilyen területen.

igényes 2011.01.01. 16:57:21

@VRbagoly: Egyébként ennek a Palinak, nem sok munkája van. Az aláírás megy!

75 000 nettóért elmenne dolgozni hozzá akárki érettségi után. A baj, hogy nem meri kiadni a sok nála dolgozó csókosnak a munkát, akik 500 000 nettót kapnak. Dr: Kontrát leánya már csak becsületből átnézhetné írásait. Lehetséges persze, hogy Pali ellentmond a beosztott dolgozóknak, hiszen valakin neki is ki kell, hogy élje magát. Nagyon rossz lehet, ha azt mondják valakinek Paja! Ne olvass csak írjál (alá)!

igényes 2011.01.01. 17:18:01

Amikor Paja elmondta:

"Honfitársaim, magyarok a világ minden pontján! Külföldi tapasztalataimból tudom, minden országban más az éjféli szokás, az évkezdet szertartása.
Mi, a Himnuszt énekeljük."

Feleségem hangos zokogásba kezdett a nevetéstől.

Arra gondolt, most hogy a világ pontjain élő amerikai földrészen, ausztrál földrészen. afrikai földrészen, ázsiai földrészen élő magyarok vele együtt egy időben zokognak, éneklik a Himnuszt.

Jamesboci 2011.01.01. 17:42:11

nem hiszem, hogy pali bá érdemel már 6 bloggert.
vagy kurvára nincs más dolguk...

igényes 2011.01.01. 18:06:25

@Jamesboci:
Azért egy átlag polgár szeretne felnézni valakire, vagy azt mondani csupán. Nos, én hiszek az elnökben!

dr kíváncsivagyok 2011.01.01. 18:06:25

@VRbagoly: Nem ilyen egyszerű . Ugyanis a jelenlegi rendszer tévedhetetlen és ezt minden létező fórumon hangoztatja. Namármost , hogy nézne ki , hogy mással íratnák meg a Énekek énekét ?! Eddig sem törődtek vele, hogy nyilvánvalóan ........ az emberek embere nem tud helyesen írni ?!

indapass90210 2011.01.01. 18:42:49

@Michael Knight: jobb lenne, ha nem írogatnál, ha még azt sem tudod, hogy marsi csak Anikó van (akit egyébként sunáznék), de magyarok azok a Szíriuszon!!!

Jamesboci 2011.01.01. 18:58:02

@igényes:
az már rég volt.... és Amerikában.

igényes 2011.01.01. 19:13:54

@Jamesboci: Sajnos ma már a Pali tényleg a nemzet nagy "kétgolyós" tolla.
(az egyik tartalék).

Külföldi Viktor 2011.01.01. 19:22:39

sőt:

img4.indafoto.hu/1/7/47157_ea9bfa88b4322f8cc046e06cfd8c8856/10398413_37b28943dc2792a47a57292dbbaa208a_l.jpg
azóta javítva:
www.keh.hu/index.php?submenu=articles&cat=5&details=1&id=574

Forgó hangszóró · http://pedalsor.blog.hu 2011.01.01. 20:57:29

@igényes:
Elnézést kérek előre a helytelen összeírásért:
"selyemzsinórmérték"...

Jean-Francois 2011.01.01. 21:14:29

A jóistent is sikerült már Jóistenre javítani és a csak is összeért csakissé, forradalom a gépírófülkékben!

A felszólítós szerkezetek most tanulhatják, mert még mindig pont van a felszólító mondatok végén.

Fannii 2011.01.01. 22:07:24

"Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel!"
Most ez a legújabb javítás, de még mindig nem sikerült eltalálni.
Az az érzésem van, hogy valaki fogadást kötött, és nyerőben van.
"meg merem csinálni, hogy 120 helyesírási hiba alatt meg sem állok, fogadjunk?" Valami ilyen lehet a háttérben.

R242 2011.01.01. 23:42:54

Kedvenceim a témában:
rollam
töllem
nállam
pallack
pellenka
továbbá a "felé" idiótaság...
Gyökerek!!!!!!!!!! :D :D :D :D :D

lottyedtpocsok 2011.01.01. 23:43:48

Did you miss the speech of the Hungarian president? Now you can watch it with English subtitles! www.youtube.com/watch?v=FoZxuW1L0MY

Mikrobi 2011.01.02. 11:13:53

Gratulálok, 8 posztot sikerült kigyűjteni a Schmitt ellen. Engem és még többmillió embert viszont ezzel a módszerrel sem lehet a Schmitt ellen hangolni:-)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 14:57:03

@Mikrobi: Nem tudom, hogy mit értesz "kigyűjteni" alatt. Ha a trackbackekre gondolsz: azokat nem én gyűjtöm, hanem a posztok szerzői linkelik be ide. Tudod, ez így működik.

Mikrobi 2011.01.02. 17:19:07

@Michael Knight: nem, az Indexre gondolok, ami 8 ilyen posztot linkel egy Pali bá feliratú dobozba a címlapra. Ezt hívják hangulatkeltésnek.

Jean-Francois 2011.01.02. 21:22:35

@Mikrobi: De azért a személynevek elé nem illik névelőt tenni akármennyire is szimpatikus ez a fess úriember.

cso zsi 2011.01.02. 22:33:30

@Mikrobi: Több millió?
Te vagy a Rákay Philip?

Jean-Francois 2011.01.03. 16:53:03

Index címlapon ma:

"Nagyon örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni itthon a magyar nyelvvel és helyesírással, pontosan ez volt a célunk "

"Mindenkinek a magyar nyelvvel kapcsolatban össze kell szednie magát, nemcsak nekünk - közölte Kiss Norbert, a KEH hivatalvezetője az MTV reggeli műsorában [1]. A szövegről Kiss annyit árult el, hogy a köszöntőt maga Schmitt Pál írta, de arról már nem volt hajlandó semmit sem mondani, hogyan kerülhetett ki a helyesírási hibáktól hemzsegő, többek között a Himnuszt is rosszul idéző szöveg a KEH honlapjára."

Szegény csávót odaküldték és villogott a fején a lúzerjelző végig...
süti beállítások módosítása