Nyelvébenn éll a Nemzett

2011.01.01. 02:04

Olvasom Pali bá' újévi köszöntőjének a végén: "Isten, áld meg a magyart! Jó kedvel, bőséggel!" Hááááát... Oké, hogy olykor baj van a helyesírással, na de hogy éppen a Himnusz két sorát ne tudják rendesen leírni?!

Először arra gondoltam, hogy annyira hülyék azért már csak nem lehetnek ott, a Magyar Köztársaság Elnökének Magasságos Hivatalában, hogy véletlenül - vagy mondhatni: pocsék helyesírás okán - írták volna az áldd szót egy d-vel, a kedvvel-t pedig egy v-vel. Vagy mégis?

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a Magyar Nemzeti Jelképek hivatalosnak tűnő (by Kopint-Datorg) oldalán természetesen a mai helyesírás szerint szerepel a Himnusz, és ugyanígy olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán is.

Nyilván archaizálni szeretett volna valaki a Magasságos Hivatalban - ám legyen. Elvégre konzervatív kormányunk és konzervatív elnökünk van, vagy mifene. De ez így akkor sem jó. Az eredeti, Kölcsey-féle írásmód szerint ugyanis így lenne leírva: "Isten áld meg a' Magyart Jó kedvvel, bőséggel" - tehát a kedvvel még Kölcsey szerint is két v-vel lenne. Ráadásul éppen a v betűt elrontani... Vajon mit szól majd ehhez a Viktor? Mindemellett az már csak apróságnak tűnhet, hogy Kölcsey eredetijében a Magyar nagy M-mel írandó, a névelő után kellene még egy aposztróf, felkiáltójelnek pedig nyoma sincs...

Egyszóval mégiscsak ennyire hülyék lehetnek ott, Pali bácsiéknál - és nem először.

Mindenesetre egyvalamiben igaza lehet az öregnek: mégiscsak alkotmányos szinten kellene védeni a magyar nyelvet - ha már a Sándor-palotában is csak ennyit tudnak...

 

*   *   *

Ápdájt! Nem sokkal dél előtt javították a Köztársasági Elnök Hivatalának honlapján a Himnusz vonatkozó két sorát. Ezek szerint ilyen magas helyen is megtisztelnek azzal, hogy olvasnak... Jean-Francoisnak hála itt: http://img547.imageshack.us/i/ezmiez1.jpg meg itt: http://img691.imageshack.us/i/ezmiez2.jpg és itt: http://img811.imageshack.us/i/ezmiez3.jpg megnézhető az eredeti. A magam részéről az első kiscserkész-jócselekedet megvolt erre az évre a magyar nyelv védelme érdekében :-D

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr422551524

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is utálta a keresztet 2011.01.02. 09:36:21

Biztosan hallottál róla Kölcsey Ferenc  sírhelye környékén is csónak alakúak a sírjelek. Hiszen a kereszténység olyan, mint a ruszki kommunizmus, idegen a magyarságtól. (Valláskritika Virtuson is olvasható) Mifelénk a szatmári vidéken gyerekkoro...

Trackback: Schmitt Pál fennhatósága 2011.01.01. 19:30:39

Schmitt Pál újévi köszöntőjáben nemcsak a röhejes "üldözöm a kamerát" stílus és a helyesírás volt egyedi, hanem a mondanivalóban is sikerült nagyot alkotni Orbán emberének az emberek emberének.A köszöntőben nemcsak a helyesírással volt gond.....

Trackback: Köszönjük Kedves Pál! 2011.01.01. 15:49:12

Boldog Új Évet Mindenkinek! Elkezdődött ez az év is. Az éjfél utáni másodperceket a Himnusz elhaló hangjai után Schmitt Pál a Magyar Köztársaság Elnöke uralta. Szó szerint. Ünnepi köszöntője igazi művészeti alkotásra sikerült. Tele van bonyolult sz...

Trackback: Médiatörvényileg korrekt újévi köszöntő Orbán Viktorhoz 2011.01.01. 13:40:55

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lelki biztonságunk felett őrködő éber tekintetének fókuszában ezúton szeretném a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel köszönteni az újév alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök urat.Tisztelt Miniszterelnök Úr, Ked...

Trackback: Schmitt Pál horror éjfélkor (+18) 2011.01.01. 13:38:48

Egy házibuliban ért Schmitt "azemberekembere" Pál beszéde. Hogy mit mondott, az egyébként teljesen érdektelen. Az elmúlt időszak ámokfutását úgysem lehet kidumálni. Képileg viszont megdöbbentően kreatív alkotást sikerült a tanácsadóknak össze...

Trackback: Skiccpali a terminátor 2011.01.01. 11:15:38

Ez kész!Skiccpali mint egy terminátor, csak jön, félre borult fejjel csak mondja, mondja én meg nem bírok a röhögéssel. :-)))Úgy aggódom, nehogy elessen az egyik küszöbben. 3 szoba!Erről eszembe jut még a 4 kerék, meg az 5 gyerek.Most meg himnuszt idéz...

Trackback: Túlpörgetve 2011.01.01. 10:17:45

Kutatók meglepetten tapasztalták, hogy 2010-ben a Föld egy parányival gyorsabban forgott a megjósoltnál, így az újév első napjára virradóra nem kellett beiktatni a tervezett plusz egy másodpercet. Szerintem nincs ebben semmi meglepő. Nyilvánvalóan Orbá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalman.kalman (törölt) 2011.01.01. 12:18:11

Schmitt Palira hogy fog emlékezni a történetírás? Mint a leggerinctelenebb köztársasági elnökünkre? Orbán bábjára?
Nem baj, ha valaki buta és tehetségtelen, csak ne játssza meg a felsőbbrendűt, mert akkor nagyon kellemetlenné válnak az ilyen bakik.
Scmitt egy humán giccs, öregecskedő nők bálványa, milyen jóképű ilyen öregen is.
Bezzeg Sólyomnak nem volt jó kiállása, csak simán egy értelmes ember volt.

lifelike 2011.01.01. 12:18:11

szörnyen szánalmas az egész banda :( ez a pál, hogy a túróba lehet közt.elnök? de most komolyan? ez egy senkiházi semmi nulla exkomcsi kétszínű szar ember

Indriq 2011.01.01. 12:18:11

Annyit fűznék hozzá, hogy gratulálok minden kedves kommentelőnek, megtaláltátok a hibákat a magyar helyesírásban! A bolsevista/kommunista helyesírást leváltotta a szakszerű fülkehelyesírási forradalom.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.01.01. 12:18:12

A médiatörvénnyel nincs bajom,
dehogy SP ilyen hejesírókal vegye körül magát elég gáz:(

Jean-Francois 2011.01.01. 12:18:12

@igényes: Linkeltem, képként mentettem, hogy ne érjen vád az utólagos módosítás végett...

Micocicó 2011.01.01. 12:18:12

Tényleg kijavították!
Tragédia ez az ország ba...meg!

grammar nazi (törölt) 2011.01.01. 12:19:02

Én a lektejjeseb mértékbe eggyet értek smid pál köztárssasági elnők úrral.
Kík vagytok tik, hogy itt veritek a nyállatokat és kritizáljátok ezt a közjogi méldóságot?
Nemzetárulók, a Nemzeti Együtműködés Rencerének aláásói vagytok tik mind!
Az ijen blogokat majd jól bezárja a Szalai Annamária, a szexújság szerkesztőből lett erkölccsősz néni.

Szerintem nem is smidpali írta a szüveget, hanem valami fideszes csinovnyik kislánya, mint alvállalkozó, felmilliós díjért.
Majd kirúgnak egy portást, mint baloldali szabotőrt és ezzel el lesz simítva az ügy.

Nádasi Balázs 2011.01.01. 12:23:48

Jó, hát Bábú Pált nem az esze miatt szeretjük... öö... bár azt nem tudom, hogy akkor meg miért is... vérciki szegény szerencsétlen majom :(

Anima Sound 2011.01.01. 12:26:16

Kijavították az elnöki beszédben a helyesírási hibákat!

Anima Sound 2011.01.01. 12:30:54

Kár, hogy lejáratták a köztársasági elnöki intézményt schmitt bábu páll személyével.

Jean-Francois 2011.01.01. 12:34:30

@Anima Sound: mármint egy részét, a szöveg rejt magában tartalékokat még.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 12:34:30

@Nádasi Balázs: Tessék óvatosan bánni a jelzős szerkezetekkel. Még a végén Annamária asszony összevonja a szemöldökét.

gy46 2011.01.01. 12:34:31

@Anima Sound: Kár, mert 2/3-al módosíthatták is volna.

kulup 2011.01.01. 12:34:31

@Anima Sound: Csak részben :

"csak is a dicséret hangján szólhatok."

cso zsi 2011.01.01. 12:47:04

Vagy a Bódi Gusztiékkal íratták, subba.blog.hu/2010/12/31/buek_54185
vagy valami új megasztárral.

postakocsi 2011.01.01. 12:55:30

öööö... És akkor szeretném küldeni Schmitt Pál köztársasági Elnök úrnak a K.F.T. együttes "Bábú vagy...." című számát, Viktoromnak és az egész díszes társaságának. :)

lassan új értelmezést fog nyerni a "Felvonulók kérték"...

Zizo1 2011.01.01. 12:55:30

Sajnos nagyon gáz, hogy egy hivatalos honlapon helyesírási hibákkal jelenhet meg közlemény, köszöntő, akármi. És nem ez az első eset!
Ennél csak az sajnálatosabb, hogy még az újév első napján is igaz kis hazánk lakóinak jó részére, hogy számukra a legszebb öröm a káröröm.
Jó hír, hogy az első hiba könnyen javítható, az írás illetve a lektoráló (k) cseréjével, míg sajnos a második hiba, a káröröm, jellembeli hiba. Többnyire, sajnos, gyógyíthatatlan.
Még csak annyit szerettem volna mondani, hogy történelmünk során voltak olyan kiváló honfiak, magyarok, akik alig beszélték édes anyanyelvünk, és olyanok is (sokan!) voltak és vannak, akik kifogástalanul, ragyogóan beszéltek és írtak, de minden szavuk és gondolatuk mérggel és árulással van átitatva. Ha kéretnék valamit az újévben, talán az lenne, hogy ez utóbbiaktól óvja meg hazánkat a teremtő, mert az ellenségeivel talán elboldogul valahogy.

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:02:53

@Zizo1: Szezont a fazonnal, a karorom, meg az, hogy skiccpali tajhulye ket kulon dolog.
Masreszt meg az ajtatoskodoktol is remelem megved minket akarmi.

mukki.schmiede 2011.01.01. 13:02:54

undort kelt a tisztesseges emberekben az a gyülöletpropaganda, amit probaltok kelteni a kormanyzat es a köztarsasagi elnök ellen.
titeket a gyurcsanyok, bauertamasok, horngaborok, demszkyk es az a kupleraj, amit a hazankbol csinaltak nyilvan nem zavartak, de a magyarok nagy többseget igen.
egy reszeteknek talan mentsege lehet a melyseges ostobasag, egy masik reszeteknek meg nyilvan nincs mentsege erre az egesz ocsmanysagra.

ThomasGreg 2011.01.01. 13:02:54

Másik blogon, a kommentek közt ezt a gyöngyszemet találtam:

---- Gyermekláncfűrész 2011.01.01. 11:20:50
„Isten áld” Csak úgy általában. „Jó” Ezt tudjuk. Itt hiányzik a vessző. „Kedvel bőséggel” Sokat lájkol.
Tehát majdnem minden ok, csak nem tudunk olvasni. -----

Ezen 10 percig röhögtem!! :D
Kedvel bőséggel == Sokat lájkol
Fenomenális!!! Innen köszönöm meg neki!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 13:02:55

@postakocsi: Pali bácsinak a Bábu vagy teljesen helyénvaló. A miniszterelnök úr vídiakeménységéhez viszont inkább a Metallicától a Master of Puppets illik: "Master, Master, where's the dreams that I've been after? / Master, Master, you promised only lies / Laughter, laughter, all I hear or see is laughter / Laughter, laughter, laughing at my cries..."

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:06:53

@mukki.schmiede: Bennem meg az kelt undort, hogy milliárdokat költ el az a bohóc (ráadásul a mi pénzünkből), de arr anem képes, hogy normálisan jelentessen meg valamit a hivatalos oldalán.

Egy szó jut még eszembe: GYALÁZAT!

JohnHenry 2011.01.01. 13:06:53

Hol van Annama-riska,
amikor az országnak
ilyen nagy szüksége
van rá?

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:08:12

@mukki.schmiede: Most nem azt akarod mondani, hogy a skiccpali az egy ember ?! Tenyleg ide silanyult ez a nemzet ?!

Dixi. 2011.01.01. 13:09:18

@Zizo1:

Tudod kedves Zizo 1 az a baj h ez nem kár öröm...mert ha az lenne simán kezeltetni lehetne egy pszichológussal.

Ez már nem kezeltethető mert ez engedetlenség....ami polgári lenne egy demokráciában...de sajnos a mai nappal már nem abban élünk...
Tudod külső szemlélők is nézik az országot...és nem biztos h sp elbaltázott beszédei, amit még le is írnak jót tesz az országnak....

próbáld egy kicsit más szemmel nézni a világot..

nepszava.com/2011/01/magyarorszag/az-orban-diktatura-elso-napja.html

postakocsi 2011.01.01. 13:11:27

@Michael Knight: Én inkább Leonard Cohen-től választanám a "Everybody knows" számot. :) Bár szerintem az palibácsink elcseszte a dátumot, nem 11 jön, hanem 84. Mármint 1984. :)

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:11:38

@JohnHenry: Teljesen egyetértek! Büntesse meg a skiccpali hivatalt! Szerintem ez hátrányosan hat a kiskorúak fejlődésére! Szegény kissrácok innen táplálkoznak szellemileg, a gonosz tanítónénik meg bebasznak az ellenőrzőjükbe egyx bazi nagy fúrót! Otthon meg jól elverik érte, aztán elmegy csellengeni és kész a családi dráma!!!!

mukki.schmiede 2011.01.01. 13:13:23

@Battlestar Galactica:

te nyilvan sokkal különb alak vagy, mint "az a bohoc"...

probald felfogni, hogy a köztarsasagi elnöknek nem az a kötelessege, hogy akadalyozza, gancsolja a kormany munkajat!

meg azt is probald felfogni, hogy nem ö jelentet meg dolgokat az oldalan, hanem a hivatal dolgozoi.

a "milliardokat költ el a penzedböl" pedig abszolut ertelmetlen.

ennyit a lazito ostobasagaitokrol.

v2peti 2011.01.01. 13:13:24

Már vártam a végén a bemondónőt. :) Megjelent volna Kudlik Júlia, és ezt mondja:
Kedves nézőink! Önök az Sándor palotát bemutató műsorunkat látták. Bemutatta Schmitt Pál köztársasági elnök.

Dixi. 2011.01.01. 13:18:49

@mukki.schmiede:

Kedves barátom,kebel társam ki élenjáró sportoló voltál a 80 években..nyertél az országnak egy medált és azóta élvezed a kedvezményeket miket még a kommunista mutyi adott neked...

reménykedem benne h édes szüleid nem a létminimumon levő nyugdíjból fizetik gáz számlát mit újra megemelnek 10 %.
Reménykedem benne h kamaszkorú gyermekednek látsz jövőt ebben az országban.
Reménykedem abban is h élvezed a fülke forradalom minden előnyét.

Ezúton kívánok mindenkinek sikerekben gazdag boldog újévet kinek narancslé folyik az ereiben h a jövőben is megtudd vásárolni a gerincmerevítődet TB utalványra.

postakocsi 2011.01.01. 13:18:50

@mukki.schmiede: hogy a josiptotokról, kayaibrahimekről, simicskákról, ezüsthajókról már ne is beszéljünk.... :D egy kicsit egysíkú a gondolkodásod..... vagy csak a szoci nokiás dobozok zavarnak?

ecover 2011.01.01. 13:26:04

Biztos mindenkinek igaza van, de 1823-as eredeti kéziratot is feltölteném ide a szerző helyében. Sajnos még akkor is lenne miről beszélni.

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:26:04

@mukki.schmiede: Na ugy nez ki megjottek a bercsettegok :)
Lazitas mi :) (1956-1970 sicc)

Fejetol buzlik a hal mondas ismeros ?
Ha epitunk egy hidat, majd osszedol akkor ki a hulye a terevzo, vagy a melos ?

A koztarsasagi elnok dolga valoban nem a kormany gancsolasa, viszont nem is annak mindennemu kiszolgalasa. Mar megint a szoertelemzes, az a franya magyar. Ja de mar tudjuk, hogy az igaz magyaok nem kell beszeljek magyar...

Jo oreg komcsi beidegzodesek elotortek megint, senki nem hibazik, ha megis elsikaljuk, plane felelosegre vonni, mert ugye egy igaz Magyar nem vallal feleloseget, nemhogy a hivatalaert, magaert sem...

Menjel vissza szepen az kis partirodaba, a Magyarokat meg verd ki a fejdebol.

igényes 2011.01.01. 13:28:22

A legjobb megoldás az lenne, ha lemondana a Pali. Lévai Anikó lenne a köztársasági elnök. Átköltözne Viktorral a Sándor-palotába. Ez lenne az igazi költségtakarékos megoldás. Este Viktor hazavinné az aláírandókat, majd reggel vissza a hivatalba.

Szerintem lassan Hosszú Toll ideje lejár, elmehetne nyugdíjba. Van egy dakota közmondás: Hosszú Toll megtette kötelességét, Dr. Schmitt Pali mehet.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 13:28:22

@ecover: Természetesen a szövegbe is belinkeltem (a "Kölcsey-féle írásmód" alá), de itt van közvetlenül: tortenet.oszk.hu/html/magyar/04kincseink/himusz/001hub1_quart_hung_2832_p01_p02.jpg

Indriq 2011.01.01. 13:28:22

nem értem, hogy jön ide a káröröm, mi a nemzet tollán röhögünk, nem a kárán, SAJNOS neki egy ilyen szégyenteljes nyilatkozatból semmi kára nem lesz, mert ő és ovi össze vannak nőve (segg-nyelv kombóban)

Az viszont mindenképpen szégyen, hogy a KE honlapján hivatalosan lektorálás nélkül ment ez így ki, érettségin ennyi hibával meghúzzák a diákot.

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:30:34

@mukki.schmiede: Ki beszél itt gáncsolásról, TE ÖKÖR!

Helyesírásról beszélek! Vagy ha azt mondom, hogy hejesírásról, akkor jobban megérted?

A ragzást is megnézhetted volna, te narancsosmajom, mert azt írtam, hogy a pénzünkből költi el úgy, hogy a hivazala minden nyelvi igényesség nélkül fossa fel a szavakat az oldalukra!

ennyit a lazító (vagy lázító?) ostobaságodról!

Ja, és én nyilván különb ember vagyok, mert nekem nem tévétornából van a diplomám és nem szaros a szám a sok seggnyalástól sem!

igényes 2011.01.01. 13:34:10

@Indriq: Lassan a köztársasági elnök beiskolázásra kerül, egy 12 osztályosba.

Nem tudom elképzelni vajon ténylegesen van-e valamilyen nyelvből vizsgája, esetleg szakmai anyaggal bővített?

HRes 2011.01.01. 13:34:10

Szerintem nem csak erőltetett és izzadtságszagú ilyenkor helyesírási hibákon nevetgélni, hanem sajnálatos is.... Ez kb. olyan, mintha a balesetin az orvos nem azon igyekezne, hogy a páciens leszakadt lábát visszavarrja, hanem előtte bekötözi az ujját, mert beszakadt rajta a köröm.
Persze erről szól a blogokon olvasható hozzászólásoknak kb. fele már jóideje. Ez most a divat. Mindenki, aki legalább 1 vesszőhibát talál valakinek a kommentjében, már a 'nyelvművelő' szerepében tetszeleghet. Mondanám, hogy rendben van ez így és nincs ebben semmi elítélendő, de szerintem igenis van: általánosságban megfigyelhető, hogy divat lett okoskodással és mások (legtöbbször ok nélküli) lejáratásával elterelni a figyelmet a lényegről.
A posztírónak ettől függetlenül persze igaza lehet a helyesírási hibát/hibákat illetően (nem tudom, nem néztem utána, de nem is fogok, mert szerintem sokkal lényegesebb dolgokra kellene ebben az esetben a hangsúlyt fektetni), viszont ezzel sem a nyelvművelés, sem más területen nem járult hozzá érdemben ahhoz, hogy egy normális(abb) országban éljünk. Persze valószínűleg nem is ez volt a cél.

igényes 2011.01.01. 13:41:48

Ezen is lehet nevetni, jó nagyokat!

gyengénlátóknak | nyitóoldal | kapcsolat

Részletes kereső

AKTUÁLIS

HÍREKKÖZLEMÉNYEK, LEVELEKÜZENETEKHIMNUSZSZÓZATINTELMEKALKOTMÁNYKÖZÉRDEKŰ

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELEÁLLAMPOLGÁRSÁGI ÜGYEKKEGYELMI ÜGYEKINFORMÁCIÓKHIVATAL

SZERVEZETI FELÉPÍTÉSSÁNDOR-PALOTAKITÜNTETÉSEKGAZDÁLKODÁSMÉDIATÁR

BESZÉDEKINTERJÚKFOTÓGALÉRIAHANGTÁRVIDEÓ-TÁRVIDEÓ ROVAT
Schmitt Pál /
Dr. Schmitt Pál életrajza
Életrajz | Letöltés

Dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: 1942. május 13. Budapest
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14-től - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - )
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

Dr. SCHMITT PÁL

ÉLETRAJZLETÖLTÉS Schmittné Makray Katalin

ÉLETRAJZLETÖLTÉSHÍREKPROGRAMOK Elődök

2011
1
január H K Sz Cs P Sz V 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 VIDEÓTÁR
további videók AKTUÁLIS
2011. 01. 01
2011. január 1. Schmitt Pál Újévi köszöntője
2011. 01. 01
Ne fogadkozzunk, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel
2010. 12. 30
2010. decembere
2010. 12. 29
2010. novembere
2010. 12. 29
2010. októbere
2010. 12. 29
2010. szeptembere

© 2010-2015 Köztársasági Elnöki Hivatal | Impresszum | Archív honlap | Ügyfélkapu

Indriq 2011.01.01. 13:41:49

@HRes: Igenis, van amikor a külsőségekre is kell figyelni, főleg ha egy egész ország image-éről van szó.

Nem hiszem, hogy egy celluxszal összeragasztott újságpapíros zacskóban adnád át a leendő feleségednek a jegygyűrűt, pedig ott is a gyűrű a fontos. Igenis, meg kell adni a módját, főleg ha elméletileg ő akar lenni a nemzet példaképen, követendő példája.

dr. trafik nomac 2011.01.01. 13:41:49

@HRes: Es akkor mi a helyzet szerinted a ICE-T-skiccpali parositassal, az egyiknek szabad a masiknak nem ?

Battlestar Galactica 2011.01.01. 13:41:49

@HRes: Tudod, ez a teljes pályás letámadás! Ha olvastál az elmúlt hetekben más blogokat is, akkor nyilván tudod, hogy sok blog szólt az érdemi dolgokról is. Ami az országban most történik, az egyre több embernek nem tetszik. Mindenki a maga szintjén és erejének megfelelően teszi a dolgát. Először csak elégedetlenkedik, fikáz, blogol, vagy csak olvassa ezeket a bejegyzéseket, de lehet, hogy ez billenti át a mérleget, ha cselekedni kell!

igényes 2011.01.01. 13:42:53

@HRes: Azért az elvárható lenne, hogy megfelelő posztra, megfelelő ember. Nem tudom mit szólnál, ha egy remegő kezű orvos műtené a szemed, szakvizsga nélkül.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 13:42:54

@igényes: Végülis a nyelvtudásnál a magyar nincs felsorolva...

igényes 2011.01.01. 13:47:25

Nos itt látszik, van amikor egy országban, van amikor egy városban nagykövet, de még nagyon sok a hiba!
"
Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)"

Dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: 1942. május 13. Budapest
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14-től - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - )
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

fledermaus (törölt) 2011.01.01. 13:47:25

Az lehet, hogy nyelvében él a nemzet, de az is biztos, hogy nyelvével még senki sem nemzett!

igényes 2011.01.01. 13:47:37

@Michael Knight:
Tisztázni kellene vele, vagy Svájci és spanyol követ volt, esetleg berni és madridi?

"
Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)"

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)

postakocsi 2011.01.01. 13:48:35

@HRes: Szerintem Téged is megtisztelhetne annyival, - mint legfőbb közjogi méltóság -, igenis odafigyel, mit is ad ki a kezéből.
Tudod, mint József Attila,
"....Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon

taní-
tani!
"

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.01.01. 13:51:42

Nezzuk a pozitiv oldalat a dolognak.
A sajat nevet hibatlanul le tudja irni.
Almabol felebresztve, masnaposan is.

igényes 2011.01.01. 14:02:11

@postakocsi: Nagyon egyetértek. Most úgy tünik, hogy azért kell neki negyven-200 ember kiszolgáló személyzet, mert:

1. Nem tud írni!
2. Nem tud olvasni, vagy csak nehezen!
3. Nem ért a szövegszerkesztő programhoz!
4. Nem ismeri a a vallást.
5. Nem ismeri a magyar irodalmat
6. Nem ismeri a magyar nyelvtant.
7. Nem tud angolul.
8. Nem tud vezetni.
stb
.
.
189. Nem ért.....

Feladathoz az embert!

Pokorni, vagy Áder jobb lett volna, esetleg Torgyán?

igényes 2011.01.01. 14:14:50

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

Vitatkoznék azzal, hogy helyesen ír-e alá. Kérem tanulmányozni a linket.

Dr. Schmitt Pál, Köztársasági Elnök, schmitt.pal@keh.hu

nyugdijkarosultak.blog.hu/2010/11/28/fordulat_schmitt_pal_garanciat_vallal_a_nyugdijkarosultakert

bájgúnár 2011.01.01. 15:07:08

Jó vótá Pali!Benyaltál az eunak meg a nyugati uraidnak!Sőt még a Viktornak sem kellett wc papir!Csak aztnem értem mi a francért tartunk ilyen barom diszpintyeket milliárdokért.Akik sem a népüket sem a hazájukat nemtisztelik!
Legalább ilyenkor merjél magyar lenni te ....Legalább ilyenkor az illendőség kedvéért maradj a magyar zászlónál és nemutogasd az eusat ami már úgyis bomladozik!És próbálj igazat mondani tudod olyan szívből jövőt!akkor talán zavarodban nemremeg a kezed.Bizony a hazug ember mindig fél a lebukástól!

kszabo 2011.01.01. 15:07:08

A nyelv rejtelmei - Édes, Ékes Apanyelvünk www.youtube.com/watch?v=oT4CKxZWpeg :)

Kopasz Szuzukis 2011.01.01. 15:07:09

Mit vártok Ti egy olyan országtól, ahhol az ékes anyanyelv oktatása, művelése harmadrendű. Magasabb óraszámban oktatják az angol, német, vagy francia nyelvet, mint a magyart. A legtöbb középiskolából kikerülő diák nem tud helyesen írni, sőt nagyrészük még olvasni sem! Persze, "inglisből perfektek", mert az kell a MAGYARNAK!!!

igényes 2011.01.01. 15:07:09

Szegény még 10 évet tévedett az államiságunkkal kapcsolatban is. 1010 év lenne a helyes válasz.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 15:12:52

Ejnye, ejnye, baj lesz ebből... Ha figyelembe vesszük azt, hogy Pali bá' szerint a köztársasági elnök a „törvények fölött megalkuvás nélkül uralkodik" (lásd: michaelknight.blog.hu/2010/06/26/elszolasok), akkor ebből bizony néhányatokkal szemben felségsértés lehet a vád. Majd beemelik az új Alkotmányba, és visszamenőleges hatállyal megnézhetitek magatokat!

gagauzz kalauzz 2011.01.01. 15:19:20

Hát.... nem egy íkú donor ez a Paja:-)

SP (a bátor) 2011.01.01. 15:19:20

Kölcsey eredetiben egy d-vel írta, lúzerek!

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/df/Kölcsey_Himnusz_kézirat_1823.jpg

Egyébként az új év alkalmából további kellemes rettegést kívánok!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 15:21:26

@Jomkipp úr: Vetted a fáradtságot, hogy elolvasd magát a posztot?

szamarhegy 2011.01.01. 15:30:32

@Jomkipp úr: A blogban, amihez hozzászóltál, mind a két verzió (eredeti, mai, hivatalos verzió) szerepel, de egyik alapján sem stimmel a schmitti verzió.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.01.01. 15:38:08

Én is megírtam a kis észrevételeimet... bár én onnan eredeztettem, hogy az első szöveg teljesen helyes a szövegszerkesztők helyesírás-ellenőrző programja szerint... :)

wiki.javaforum.hu/pages/viewpage.action?pageId=10092743

igényes 2011.01.01. 16:17:18

Államiságunk 1010 éves, nem 1000 éves. Pali! Nem Töröcsik Mari szülinapi buliján voltál, nem kell letagadni 10 évet!

Hiszem, hogy készülő alkotmányunk képes lesz megfelelni a modern kor társadalmi kihívásainak, ötvözve
ezer éves államiságunk, keresztény gyökereink értékeivel, biztos zsinórmértéket
nyújt majd számunkra, melyet minden állampolgár büszkén magáénak érezhet.

(A zsinórmértéket, normaként érti ő is, vagy kövéri?)

Nándusz 2011.01.01. 16:17:19

Három emberes munka az ilyen ünnepi köszöntő: kell egy, aki eldönti, hogy miről szóljon, milyen hosszú legyen, milyen lapos,stb.
- kell egy aki le tudja ezt írni és kell egy, aki fel tudja olvasni.
Utána együtt elolvassák a kommenteket kimondottan tanulási célzattal és levonják a szükséges következtetéseket.

igényes 2011.01.01. 16:17:19

@Michael Knight:

Michael! Esetleg van információ, miként kerülnek a svájci, horvátországi magyarok, vajdaságiak és a kárpátaljai magyarok egy fennhatóság alá.

Schmitt mondta:
"A sors játéka, hogy ez idő alatt újra egy fennhatóság alá kerül minden Európában élő magyar"

portis · http://www.online-szallas.com 2011.01.01. 16:17:20

Javították de mindig nem sikerült tökéletesre!

""Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel!""

A magyart és a jó közé nem kell vessző!

dr kíváncsivagyok 2011.01.01. 16:27:51

@bürger: AZÉRT NEM ENNYIRE EGYSZERŰ . A SZOCIALISTÁKNAK VAN ÉS VOLT BIZONYOS VILÁGNÉZETÜK , ESZMÉNYÜK , MÍG A SEGGNYALÓK MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.....CSAK SEGGNYALÓK MARADNAK....

dr kíváncsivagyok 2011.01.01. 16:29:44

@Nándusz: ..ÉS AZ UTOLSÓ , AZ ICIPICI ( AKIRE RÁFOGJÁK AZ EGÉSZET )MEG EL LESZ KÜLDVE A P...BA...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.01. 16:29:45

@igényes: Nyilvánvalóan Pali bácsi azt hiszi, hogy Magyarország nem csak az Európai Unió, de egész Európa, sőt: az egész galaxis elnöke lett mától... Így például a marsi magyarok is a fennhatóságunk alá kerültek fél évre.

KenSentMe 2011.01.01. 16:35:05

Annak, aki szerint ez gyűlöletpropaganda, csak azt tudom mondani, hogy..

ha 10 embernek, a barátaidnak írsz valamit, ők lehet, hogy elnézik neked, nem érdekli őket a helyesírás..

de ha 5 millió embernek írsz valamit, akkor támadhatatlannak kell lenned.. különben tényleg szétszednek darabokra, és ami inkább szomorú: nekik lesz igazuk.

Azért sem értem a helyesírási gondokat, mert összesen 1 db. olyan embert kéne alkalmazni, aki valóban igazán penge helyesírásból, már fiatalon versenyeket nyert belőle, stb. .. ő valószínűleg álmából felkeltve is 99.99%-os szinten tudná korrektúrázni a kikerülő szövegeket. Elég szégyen az országra nézve, ha nem tud egy ilyen embert találni a Köztársasági Elnök Hivatala, az pedig különösen szégyen, ha hirdetik a nyelvápolás fontosságát, de nem hajlandóak megfizetni azokat az embereket, akik erre képesek volnának.

Ez ugyanis szimplán farizeusság.

igényes 2011.01.01. 16:42:07

@Michael Knight: Értelek, de nagyon félek is. Esetleg nem arra gondolt, hogy visszacsatoljuk a területeket, csak úgy próbaképpen, akár fél évre?

Tudod azt igérték 14 hónapra veszik kölcsön a megtakarításunkat.

igényes 2011.01.01. 16:57:21

@VRbagoly: Ez a Pali azért kap kolátlan utazási lehetőséget, nagy fizetést, szállást, repi költséget, egyéb jövedelmi forrást, mert ugye nemhogy egy rossz HR-es ismerőse alkalmazta, hanem ő maga bevállalta, esküvel erősítette meg, hogy tudással, nem ajándék éretttségivel(egyetemit, doktorit nem említve)felvértezve képes ellátni az elnöki teendőket.
Nincs semmi ismerete, semmilyen területen.

igényes 2011.01.01. 16:57:21

@VRbagoly: Egyébként ennek a Palinak, nem sok munkája van. Az aláírás megy!

75 000 nettóért elmenne dolgozni hozzá akárki érettségi után. A baj, hogy nem meri kiadni a sok nála dolgozó csókosnak a munkát, akik 500 000 nettót kapnak. Dr: Kontrát leánya már csak becsületből átnézhetné írásait. Lehetséges persze, hogy Pali ellentmond a beosztott dolgozóknak, hiszen valakin neki is ki kell, hogy élje magát. Nagyon rossz lehet, ha azt mondják valakinek Paja! Ne olvass csak írjál (alá)!

igényes 2011.01.01. 17:18:01

Amikor Paja elmondta:

"Honfitársaim, magyarok a világ minden pontján! Külföldi tapasztalataimból tudom, minden országban más az éjféli szokás, az évkezdet szertartása.
Mi, a Himnuszt énekeljük."

Feleségem hangos zokogásba kezdett a nevetéstől.

Arra gondolt, most hogy a világ pontjain élő amerikai földrészen, ausztrál földrészen. afrikai földrészen, ázsiai földrészen élő magyarok vele együtt egy időben zokognak, éneklik a Himnuszt.

Jamesboci 2011.01.01. 17:42:11

nem hiszem, hogy pali bá érdemel már 6 bloggert.
vagy kurvára nincs más dolguk...

igényes 2011.01.01. 18:06:25

@Jamesboci:
Azért egy átlag polgár szeretne felnézni valakire, vagy azt mondani csupán. Nos, én hiszek az elnökben!

dr kíváncsivagyok 2011.01.01. 18:06:25

@VRbagoly: Nem ilyen egyszerű . Ugyanis a jelenlegi rendszer tévedhetetlen és ezt minden létező fórumon hangoztatja. Namármost , hogy nézne ki , hogy mással íratnák meg a Énekek énekét ?! Eddig sem törődtek vele, hogy nyilvánvalóan ........ az emberek embere nem tud helyesen írni ?!

indapass90210 2011.01.01. 18:42:49

@Michael Knight: jobb lenne, ha nem írogatnál, ha még azt sem tudod, hogy marsi csak Anikó van (akit egyébként sunáznék), de magyarok azok a Szíriuszon!!!

Jamesboci 2011.01.01. 18:58:02

@igényes:
az már rég volt.... és Amerikában.

igényes 2011.01.01. 19:13:54

@Jamesboci: Sajnos ma már a Pali tényleg a nemzet nagy "kétgolyós" tolla.
(az egyik tartalék).

Külföldi Viktor 2011.01.01. 19:22:39

sőt:

img4.indafoto.hu/1/7/47157_ea9bfa88b4322f8cc046e06cfd8c8856/10398413_37b28943dc2792a47a57292dbbaa208a_l.jpg
azóta javítva:
www.keh.hu/index.php?submenu=articles&cat=5&details=1&id=574

Forgó hangszóró · http://pedalsor.blog.hu 2011.01.01. 20:57:29

@igényes:
Elnézést kérek előre a helytelen összeírásért:
"selyemzsinórmérték"...

Jean-Francois 2011.01.01. 21:14:29

A jóistent is sikerült már Jóistenre javítani és a csak is összeért csakissé, forradalom a gépírófülkékben!

A felszólítós szerkezetek most tanulhatják, mert még mindig pont van a felszólító mondatok végén.

Fannii 2011.01.01. 22:07:24

"Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel!"
Most ez a legújabb javítás, de még mindig nem sikerült eltalálni.
Az az érzésem van, hogy valaki fogadást kötött, és nyerőben van.
"meg merem csinálni, hogy 120 helyesírási hiba alatt meg sem állok, fogadjunk?" Valami ilyen lehet a háttérben.

R242 2011.01.01. 23:42:54

Kedvenceim a témában:
rollam
töllem
nállam
pallack
pellenka
továbbá a "felé" idiótaság...
Gyökerek!!!!!!!!!! :D :D :D :D :D

lottyedtpocsok 2011.01.01. 23:43:48

Did you miss the speech of the Hungarian president? Now you can watch it with English subtitles! www.youtube.com/watch?v=FoZxuW1L0MY

Mikrobi 2011.01.02. 11:13:53

Gratulálok, 8 posztot sikerült kigyűjteni a Schmitt ellen. Engem és még többmillió embert viszont ezzel a módszerrel sem lehet a Schmitt ellen hangolni:-)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 14:57:03

@Mikrobi: Nem tudom, hogy mit értesz "kigyűjteni" alatt. Ha a trackbackekre gondolsz: azokat nem én gyűjtöm, hanem a posztok szerzői linkelik be ide. Tudod, ez így működik.

Mikrobi 2011.01.02. 17:19:07

@Michael Knight: nem, az Indexre gondolok, ami 8 ilyen posztot linkel egy Pali bá feliratú dobozba a címlapra. Ezt hívják hangulatkeltésnek.

Jean-Francois 2011.01.02. 21:22:35

@Mikrobi: De azért a személynevek elé nem illik névelőt tenni akármennyire is szimpatikus ez a fess úriember.

cso zsi 2011.01.02. 22:33:30

@Mikrobi: Több millió?
Te vagy a Rákay Philip?

Jean-Francois 2011.01.03. 16:53:03

Index címlapon ma:

"Nagyon örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni itthon a magyar nyelvvel és helyesírással, pontosan ez volt a célunk "

"Mindenkinek a magyar nyelvvel kapcsolatban össze kell szednie magát, nemcsak nekünk - közölte Kiss Norbert, a KEH hivatalvezetője az MTV reggeli műsorában [1]. A szövegről Kiss annyit árult el, hogy a köszöntőt maga Schmitt Pál írta, de arról már nem volt hajlandó semmit sem mondani, hogyan kerülhetett ki a helyesírási hibáktól hemzsegő, többek között a Himnuszt is rosszul idéző szöveg a KEH honlapjára."

Szegény csávót odaküldték és villogott a fején a lúzerjelző végig...