Égjen a zsír!

2011.06.05. 17:20

Majd éppen Lázár János mondja meg, hogy miből álljon a McDonald's hamburgere! Még szerencse, hogy a Coca-Cola receptjét egyelőre nem akarja átíratni a kétharmaddal...

Azt hiszem, rájöttem! Csakis Lázár János lehet a miniszterelnök titokzatos bohócügyi államtitkára! Nem is lehet másként, miután vasárnap ő maga jelentette be, hogy egy törvényjavaslat formájában kiemelten foglalkozni kíván a McDonald's-szal, aminek meg a jellegzetes figurája véletlenül éppen egy bohóc...

Félreértés ne essék, szeretném leszögezni, hogy az alábbiakban még véletlenül sem a gyorsétteremláncok mellett emelnék szót, mert szerintem is egyen a gyerek inkább levest, másodikat és utána gyümölcsöt a hamburger helyett. Na de ahogyan Lázár polgártárs törvényben kívánja szabályozni a gyorséttermek kínálatát, az finoman szólva is érdekes. Majd éppen ő, meg a Fidesz-frakció mondja meg, hogy miből álljon a McDonald's hamburgere. Még szerencse, hogy a Coca-Cola receptjét egyelőre nem akarja átíratni a kétharmaddal. Mondom: egyelőre...

Mindenesetre a Lázár János által elmondottakból úgy tűnik, hogy a frakcióvezető legendás Audija nem túl gyakori vendége a McDrive-oknak meg a többi autós gyorsétteremnek. Mert akkor nyilván tudná, hogy a szendvicsek dobozain például részletesen feltüntetik a kalória- és tápértékadatokat. És akkor nyilván nem követelné annyira azt sem, hogy az ilyesféle gyorséttermek mellett legyen játszótér. Ott ugyanis többnyire van. Azt meg az elmúlt egy év abszurd kormányzati húzásai ellenére sem gondolhatja életszerűen a frakcióvezető úr, hogy a Burger King mellett az apuka odaszól az anyukának, hogy "szívem, rendelj már nekem két sajtburgert, sültkrumplival, majonézzel, közepes kólával, mindjárt megyek én is, csak előtte a Nemzeti Együttműködés jegyében nyomok itt a szomszédban tíz fekvőtámaszt..." De azt hiszem, azt sem gondolhatja komolyan, hogy bármelyik plazában vagy  egy-egy megyeszékhely sétálóutcájának gyorsétterme mellett sportpályát lehessen kialakítani...

Persze az alapkérdés az, hogy Lázár polgártárs fogalmai szerint mi is egészen pontosan a gyorsétterem. Csak a McDonald's, a Burger King és a hozzájuk hasonló nagyok számítanak annak, vagy ebbe a kategóriába tartozik a ceglédi vasútállomás hamburgerese, a Fáy utcai piac kínai kifőzdéje és a sarki gyrosos is? És ha nem, akkor vajon Lázár János szerint a McDonald's hamburgere vajon mennyivel egészségtelenebb, mint a ceglédi állomáson vagy a siófoki strandon kapható? Vagy a Pizza Hut étteremlánc pizzája ez esetben mivel rosszabb és egészségtelenebb, mint mondjuk a Nyugati aluljárójában kapható pizzaszelet? Vagy hogy úgy egyébként mitől egészségtelen a Subway-gyorséttermek zöldségekkel telepakolt szendvicse? Továbbmegyek: Lázár János szerint a boltokban megvásárolható, mélyfagyasztott sültkrumpli mennyivel jobb és egészségesebb, mint a gyorsétteremben kapható, csak azért, mert otthon sütik meg és otthon sózzák?

És tessék mondani: a McDonald's összességében mennyivel egészségtelenebb, mint a sarki hentesnél kapható, zsírtól csöpögő Ungarische sültkolbász? Jut eszembe: azt ott például csak állva lehet megenni, tehát akkor nyilván az is egyfajta gyorsétterem. És akkor Lázár polgártárs szerint sportpályát kellene építeni minden hentes mellé, csak hogy égjen a zsír?

Vagy az magyar hentes és magyar zsír? Az mehet? Csak a gazdasági szabadságharc jegyében ezúttal is a piszkos multikat akarja büntetni a kormány?

Azt hiszem, tényleg Lázár János lesz a miniszterelnök titokzatos bohócügyi államtitkára. Momentán ugyanis egy kicsit bohócot csinál magából.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr332959482

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eszem a punádat! 2011.06.06. 10:41:39

Megédesíthetik az anatómialeckéket a sütiből készült szemléltető eszközök a középiskolákban. Na nem Magyarországon, mert ahhoz mi azért prűdek vagyunk. Valahol Amerikában, pontosabban egy kaliforniai iskolában támadt a beválallós tanerőnek a lenti ...

Trackback: Ételnek látszó bomba 2011.06.06. 10:40:08

Hogyan férhet el egyetlen gyorséttermi tonhalas-salátás szendvicsben 1220 kalória? A WebMD összeállította a 10 leghizlalóbb szendvics listáját. Azt eddig is mindenki tudta, hogy a gyorséttermek kínálatában nem éppen fogyókúrás termékek találhatók, bár...

Trackback: Lázár János kalandjai - első év 2011.06.06. 09:50:17

A Fidesz-frakció egy év után ismételten bizalmat szavazott Lázár Jánosnak és vezetőjének választotta hódmezővásárhelyi polgármestert. Nem állítjuk, hogy különös éleslátás kellett volna ahhoz, hogy ezt valaki megjósolja. Bár a szavazóknak mindössze...

Trackback: Mogyoród, én így szeretlek... 2011.06.06. 09:41:21

A hétvégi WTCC futam kapcsán elgondolkodtam, azon hogy egy ilyen kiváló helyen lévő település,mint Mogyoród ilyen hihetetlen adottsággal mint a Hungaroring miért nem akar ebből hasznot húzni.Nem magáról a WTCC-ről akarok írni, nem követem a technikai s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.06.06. 11:38:45

@sárkányfő:

Többször olvastam már a neten véleményedet.

Az a baj sárkányfő, hogy amit gondolsz/leírsz/megosztasz másokkal, azt sokan még mindig nem értik, nem érzékelik, vagy zsigerből utasítják el. Pedig nem kellene, mert sok megfontolandó van mondandódban.

Ami itt folyik, az oázis lenne Örkény számára, gejzírként törnének elő belőle az újabb egypercesek.
A zemberek nem látják, hogy a dolgok nem arról szólnak, amit ők olvasás közben gondolnak - a Fidesz esetében MINDIG van mögöttes szándék, csavar. Ők így kamunikálnak.

Hahó, Magyarok, ébresztő!!!

ON:
Májkel, jó e cikk, teccik!

csabesz77 2011.06.06. 11:38:45

Én is járok néha gyorsétterembe, mert szeretem azt az ízvilágot!DE! Nem az otthoni étkezés helyett, hanem mellett és nem napi szinten! Mellette pedig igen sokat mozgok, sportolok! Aki egy lusta disznó, annak a saját lakásában is minden megvan ahhoz, hogy elhízzon! Lázárt meg ki kellene állítani és mutogatni!

Szelid sunmalac 2011.06.06. 11:38:45

@Muad\\\'Dib: Megint lenyugoztel szeleskoru tajekozottsagoddal!

Osszetudnad kerlek foglalni, hogy a helyi keresetekhez kepest milyen minosegu, jellegu es aru termekeket fogyaszthatnak/fogasztanak az altalad emlitett orszagokban?

Sieg 2011.06.06. 11:47:17

@Muad\\\'Dib: Kétlem, hogy azokban az országokban csak bizonyos cégekre lenne kihegyezve a törvény, és ez a lényeg. Ha csak a multi zsírja a büdös, az azt jelenti, hogy ténylegesen magasról tesz a törvényhozó az egészségvédelemre, még ha arra is veri a mellét.

A hülyecigányorbánmonnyonle és a hajráorbánveledvagyunk-libsibolsihazaáruló jellegű egybites szurkolókat meg legjobb ignorálni, menthetetlenek, csak azt szajkózzák, amit a kis kedvencük hallani akar.

Tower13 2011.06.06. 11:48:43

@vinyi:
Nos, a nagyobb hamburgerek dobozán mind a burger fosnál, mind az MCdonaldkacsánál rajta van, mennyi a zsír, a fehérje, a só, stb.
Legalábbis 3 hónapja még rajta volt.
De akkor egy pillanatra álljunk is meg. Lázárj János és Orbán Viktor a híres Pick szalámit nagyon is támogatja, Bár 60% fölötti a német sertés tartalom benne. Elgondolkodtat? És az, hogy rajtunk kívül már mindenütt kimutatták, hogy ama szalámik és kolbászok túlzott zsírtartalommal rendelkeznek. Nem is beszélve a párizsi egészségességéról (Imádom a régi idők marhapárizsiát). Akkor nézzük egy pillanatra csak a zöldségeinket. Tudjátok-e miért akar biogazdálkodást a kormány? Mert végre elolvastak egy 12 éves tanulmányt, miszerint 20% ra, vagy az alá esett vissza a zöldségeink, és búzáink hasznos anyagtartalma. A fuzárium mérgezésről meg ne is beszéljünk.
Másként mondva Unalmas és hülyeség már megint amit csinálnak. Elkésett, nem lényegre törő intézkedésekről vonja csak el a figyelmet. (nem, nem... Az előzőek sem voltak jobbak. Csak ügyetlenebbek. )

Muad\\\'Dib 2011.06.06. 11:49:04

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Biztos nehéz megérteni mit írtam. Megpróbálom még egyszer, hátha menni fog: Ez az adónem nem egyedi felvetés, elég sok helyen szó van róla. Eddig tudsz követni? Tehát hülyeség azzal jönni, hogy ez biztos a lázár sötét rémálmaiból született elképzelés. Még mindig megvan? Innentől kezdve lehet azon vitázni mennyire hülyeség ez ebben a formában, de ezt valami kormányspecifikus magyar lehúzásnak beállítani az valami priceless teljesítmény...

genyamagyar 2011.06.06. 11:49:04

A magyaros ételek sokkal egészségtelenebbek, mint a meki kajája. Mondom én ezt úgy, hogy magyaros ételt igen, mekis kaját pedig nem eszem.

genyamagyar 2011.06.06. 11:52:08

@Zébácsi: "A zemberek nem látják, hogy a dolgok nem arról szólnak, amit ők olvasás közben gondolnak - a Fidesz esetében MINDIG van mögöttes szándék, csavar. Ők így kamunikálnak."

Tökéletesen igazad van! Bizonyítja az is, hogy a fidesz baszik arra, hogy multikra, bankokra kiírót extra adót mi fizetjük meg. Szarnak rá nagyívben!

biobender 2011.06.06. 11:58:49

@Muad\\\'Dib: "Ez az adónem nem egyedi felvetés, elég sok helyen szó van róla."

Nos, a kulonbseg az az, hogy "szo" lehet valamirol amit mondjuk egy apro partocska egyik kepviseloje felvet es elvitatkozgatnak rola, kiderul, hogy hulyeseg es vege a tortenetnek.

De lehet ugy is "szo" rola, hogy a ketharnad elmagyarazza, hogy a zemberek erre szavaztak a fulkkeforradalomkor es most megcsinaljak akar hulyeseg akar nem. Sot, ha ellenkezni kezdenek akkor mar azert is megcsinaljak, hogy megmutassak ok a (lazar)janik.

Az elobbivel semmi gond, az utobbival rengeteg. Szerinted?

Démonmac1 2011.06.06. 12:01:50

A Pizza Hut Agyarországból már kivonult.

Zorgo 2011.06.06. 12:05:24

A felnőtt lakosság 70%-a dagadt.Pont.Nem kicsit, nagyon.Érdekes módon nem a mekizős korosztály, hanem a tradicionális, hurka-kolbász generáció.A meki semmivel sem rosszabb mint a lacikonyha termékek, sőt.A sok ostobaság között inkább arra figyelnének,hogy a napközikben ne moslék formája legyen az ebédnek, többet érne mint a multik elleni hadjárat, és talán több értelme is lenne.

Bergeroth 2011.06.06. 12:05:25

A fidesz kormány egyik legnagyobb problémája az, hogy a töketlenségüket a keménykedésükkel próbálják meg kompenzálni. Ezért van az, hogy mindenbe bele akarnak pofázni, függetlenül attól, hogy értenek-e hozzá.
Azt nem írom, hogy "értenek-e hozzá vagy sem", meert ezek a hazudozáson, a lopáson és a diktatórikus eszközök alkalmazásán kívül még a munka szó jelentését sem ismerik.
orbán "beszari" viktor vezetésével, bolsevik állampártunk egy új dimenzióba lépett.

Mikrobi 2011.06.06. 12:05:25

Igen, képzeld el, ha egy vállalkozó kárt okoz, az állam szabályozza, hogy ne tudjon (annyi) kárt okozni! Ez ua., mint amikor a MAL-t kényszerítették a száraz technológiára való átállásra (gy. k. vörösiszap).

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.06.06. 12:05:25

@FILTOL: @Démonmac1: Szerintem két éttermük még van Budapesten - de mondhattam volna bármelyik komolyabb pizzériát.

genyamagyar 2011.06.06. 12:07:34

@biobender: "Ja, Ceusescu alapveto dilije az adossagok visszafizetese volt."

Ezt mondom már hónapok óta! Bele is rokkant az ország. Ez lesz itt is.

genyamagyar 2011.06.06. 12:15:37

@Muad\\\'Dib: Szó van arról is, hogy megkövezzék a házasságtörő nőket. Sőt, nem csak hogy szó van róla, van ahol alkalmazzák is. Akkor majd mi is?

Muad\\\'Dib 2011.06.06. 12:15:37

@biobender:
"...From 1 July 2010, the Danish government has increased taxes on a range of products, with the tax on ice-cream, chocolate, sweets and soft-drinks rising by 25 per cent, and tax decreasing on sugar-free soft drinks. The aim of the change, as set out in a November 2009 paper from the Danish Ministry of Taxation, is ‘to reduce the prevalence of a broad range of illnesses and improve life expectancy’.
Later in the year, a new tax on saturated fats will be introduced, which will affect margarine, oils, animal fats and high-fat dairy products, and there will also be tax increases on tobacco and alcohol. These taxes will be implemented gradually, and will be fully in place by 2019..."

Már nem bántásként, de te vagy az egyik példány azok közül, akiknek láthatóan fogalma nincs arról mi történik Európában, cserébe viszont marha tájékozottan hozzászól mindenhez...

Repl 2011.06.06. 12:26:54

Nem vonult ki a Pizza Hut!
Lásd Aréna pláza...

kenesur 2011.06.06. 12:27:15

Édes istenem, ez már tényleg egy bohózat, tele olyan szereplőkkel, akik saját maguk karikatúrái. Sajnos a fejlett(ebb) országokban, már az első botrány után lemondott volna az államtitkár úr, és nem még nagyobb baromságokat találna ki. Kinek jó ez? Most komolyan... van ennek valami értelme is? Az, hogy minden nap valami hihetetlenül nagy baromsággal állnak elő, aminek rendszerint se füle se farka, hogy aztán ráfogják a "nemzeti" "forradalmi", vagy éppen az "összefogásos" jelzőket. Röhej! És ami a legszomorúbb, hogy rengetegen még mindig megeszik ezt a süket szöveget. Még mindig nem veszik észre, hogy ez a kormány, nem hogy nemzeti, de egyenesen nemzet ellenes! Egy tolvaj banda, akik a lopást ilyen-olyan törvénymódosításokkal és az alkotmány teljes semmibevételével, legálissá teszik. És a nép ehhez még tapsol is. Hihetetlen! Nem adok egy évet sem, és itt is százezrek lesznek az utcán, kíváncsi vagyok, hogy azt akkor mivel fogja megmagyarázni a Spirituális Vezető... ha egy millióan mennek majd ki, azok biztos mind "kommunisták" lesznek, és lám milyen hihetetlenül nagy a demokrácia, hogy még ezt is megtehetik... amikor majd egy tank aljából rángatják ki a Sámán urat, hogy a rögtönítélő bíróság elé vigyék, akkor is majd azt hajtogatja, hogy minden "értetek volt"... Nem lenne jobb, még most eltakarodni? Adja szépen át a vezetést valaki olyannak, akiben még lapul némi józan ész, és nem a korlátlan hatalmat szeretné kiépíteni, nem Európával akar harcolni, és nem gyűlöli szívből politikai ellenfeleit. Szépen kérem még egyszer: legyen szíves most eltakarodni, mert bár még van türelem az emberekben, de azok a bizonyos cseppek egyre sűrűbben hullanak abba a bizonyos pohárba...!

Szelid sunmalac 2011.06.06. 12:27:31

@Muad\\\'Dib: Pont a mikentjent vitatkozunk. Hogy ez igy, itt es most, ebben a formaban, netto hulyeseg. Gondolom eddig tudsz kovetni.
Amit mondasz, arra akar azt is lehetne vlaszolni, hogy foglaljunk 2/3-os torvenybe magyarorszagra vonatkozo oceani hajozasi jogokat. Hiszen mas allamok (eleg sok) mekkora sikerrel alakalmazzak mar evszazadok ota! Csak epp ez itt, most, ebben a formaban OKORSEG!

Muad\\\'Dib 2011.06.06. 12:29:46

@genyamagyar:
Milyen érdekes, hogy amennyiben nem azt csináljuk, mint a művelt Nyugat-Európa, akkor a kommentelők szerint ostoba balkáni idióták vagyunk, ha pedig azt csináljuk, amit lényegében ott találtak ki, akkor nem vagyunk eléggé önállóak. Ez különösen annak a fényében röhejes, hogy általában ugyanazon személyek szokták ezt így előadni.

Muad\\\'Dib 2011.06.06. 12:33:43

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Rendben, ez egy dolog, hogy ez lehet hülyeség így. Erről egy szót nem szóltam eddig. Csak néhány embernél próbáltam helyretenni a dolgot, akik láthatóan valamiért abban a vidám univerzumban élnek, ahol ez az egész a fidesz hadüzenete a művelt Európa ellen. :)

KopaszMercis 2011.06.06. 12:33:43

Konkretan a McDonalds gyakorlatilag az egyetlen olyan "etkezesi pont" ahol tenyleg lehet egeszseges kajakat kapni... premium grill csirke salatajuk uber uber egeszseges es fogyokuras, es gyakorlatilag mindenhol lehet kapni

Lazar kollega jo lenne ha kihuzna orban viktor picsajabol a fejet es korbe nezne...

Talan ha ravenne a plebs-et arra, hogy a premium grill csirke salatat es tarsaikat vasaroljak a mekiben es ne a bigmakkbol csorgedezo szosszal lennenek elfoglalva.. persze a suhano S8-bol nehez latni az orrodon tul

Amugy miota globalis problema a mekdumalsz magyarorszagon elnezest?

balazst 2011.06.06. 12:33:43

Milyen hülyeség ez, hogy "a cél jó..."? Felnőtt emberek vagyunk, ha csirkeszart akarunk enni galuskával, akkor azt eszünk. Nem kell senki asszisztenciája ahhoz, hogy eldöntsük mit eszünk. Ha valakit annyira érdekel most is tudhatja. Vagy majd eljutunk odáig, hogy mindenki csak max. napi féldoboz cigit szívhat el és nem ihat többet két üveg sörnél?

KopaszMercis 2011.06.06. 12:33:43

@Muad\\\'Dib:

ez egy faszsag ez az adonem.. az a baj veletek, hogy tul hulyek vagytok. Nem tudjatok mit szabad enni es mit nem.. inkabb ez ellen kellene tenni.. a problema, hogy tanult, tajekozott ember nem szavaz a fideszre, tehat ez a megoldas kizarva...

Szelid sunmalac 2011.06.06. 12:36:17

@Muad\\\'Dib: Ertem en ezt. Igy korrekt is. Majd meglatjuk mi lesz, ha jol emlekszem, egyszer mar bedobtak ezt a hamburgerado temat...

kaskala 2011.06.06. 12:36:18

A Kerepesi úton a gumigyári sport pálya helyére épült a Meki:))

Bergeroth 2011.06.06. 12:43:12

@kenesur:
orbán "beszari" viktor és a teljes fideszes bolsevik bagázs, sajnos képtelen felfogni, hogy mi az a demokrácia. Ők a mai napig a horthy/kádár rendszer szellemében érzik jól magukat és szemlátomást élvezik azt, hogy mindennap megtaposhatják az országot, a lakosait és úgy általában mindent, amivel nem értenek egyet.
A fidesz a tökéletes példája annak, hogy hogyan NEM szabad kormányozni.
Ettől függetlenül olyan a kormányunk, amilyet megérdemlünk.
Akinek van 1 kis esze, az már rég lelépett az országból.

biobender 2011.06.06. 12:43:12

@Muad\\\'Dib: Szerinted ez barmiben hasonlithato az itt targyalt javaslathoz?

1. tax on ice-cream, chocolate, sweets and soft-drinks rising by 25 per cent,

Vagyis 25%-os adonoveles a csokoladekra, fagylaltra es cukortartalmu uditokre - adocsokkentessel a cukormentes uditoknel.

Ezzel pl. joval nehezebb lenne vitatkozni bar akarmibe lefogadom, hogy a hatarmenti Lidl, Aldi es egyeb boltok Nemetorszagban imaikba foglaljak a dan kormanyt. Ha mi ezt a mar ugyis meglevo durva arkulonbsegmellett meglepnenk Ausztria diszpolgarra avatna az Orbant.

2. Es most jon a java: "a new tax on saturated fats will be introduced, which will affect margarine, oils, animal fats and high-fat dairy products, and there will also be tax increases on tobacco and alcohol.

Uj ado a telitett zsirokra, olajokra ..stb. latod itt valahol a MCDonalds-t vagy a Burger Kinget, vagy akar a gyorsettermeket? En ugyan tajekozatlan vagyok mint tudjuk, de nem latom. helyette egy ALTALANOS ADOT latok a telitett zsirokra stb.
Nem tudom, erzekeled-e a kulonbseget, egy ilyen ado rogton semlegesitene az ellenvetesek 99%-at, hiszen itt mindenki arrol ir, hogy a hagyomanyos magyar konyha joval egeszsegtelenebb a mekinel.

Adoemeles alkoholra es dohanyra. Nem hiszem, hogy jo otlet, de ha az egeszseg javitasa a cel, ezt kihagyni nagyon nagy ostobasag. En ugyan tajekozatlan vagyok, de nem latom a hasonlo elemeket a lazar fele javaslatban - ha igen kerlek vilagosits fel.

Hogy ez a gyakorlatban a csempeszest erositi majd, az elegge valoszinusoitheto egyebkent.

parttalan 2011.06.06. 12:50:07

A hamburger a legtáplálóbb kaják egyike. Hús, sajt, zölsdégek, zsemle: ezeket külön-külön mind fogyasztjuk és egyiket sem mondanánk egészségtelennek - csak ha mindez együtt van, mi?? Önmagában a hamburger nem káros (sőt!), a MCDonald's féle gyorséttermi művacak változat viszont tényleg egészségtelennek mondható.

nepszavazo.com · http://www.nepszavazo.com 2011.06.06. 12:58:14

Azt hiszem ezek - miután ha adóztatják is, érdemi bevételt nem lehet belőle csinálni - inkább kommunikációs elterelési manöver. Jobb, ha erről beszél a nép, mint ha életbe vágóbb kérdések foglalkoztatják. Pl. hogy, úgy néz ki, hogy 10-15 év múlva egyszerűen nem lesz senkinek nyugdíjas, max. valami szánalmas segély. Ez speciel nem csak Orbán számlájára írható, de ő is nyakig benne van. Amúgy islunk egy ellenzékinek is ciki kiállni egy multi mellett, meg a zsiros kaja mellé. De az látszik, még pár év és az életünk minden mozzanatát törvények fogják szabályozni. S ez a nagyon nagy baj.

Muad\\\'Dib 2011.06.06. 12:58:15

@biobender:
Akkor még egyszer neked is. Nem az aktuális javaslat tartalmát véleményeztem, pusztán leírtam, hogy a fat tax sok minden lehet, de az biztos, hogy nem fityeszspecifikus, vagy magyarspecifikus dolog...

genyamagyar 2011.06.06. 12:58:15

@Muad\\\'Dib: Tehát akkor szerinted kövessük a művelet nyugatot?

Ez általában akkor röhejes, ha olyasvalaki mondja, aki általában a nyugat-majmolásával vádolja valamelyik politikai erőt.

arod75 2011.06.06. 12:59:22

@Kiszámoló: egy picit kevered a TB járulék és az egészségügyi hozzájárulás fogalmát.
Egyébként, ha lennének az egészségügyben magánbiztosítók (mondjuk kiegészítő jelleggel), ők biztos méregetnék a kockázatokat és beáraznák ezeket a rizikófaktorokat. De a "közellátásban" ilyet nem lehet tenni. Már csak azért sem, mert sokan még most sem fizetnek az ellátásért (gyerekek, nyugdíjasok, egyetemisták stb.) és nagyon diszkriminatív.

Mérgeskutya 2011.06.06. 13:00:59

Norbi "UpDate" kaját mindenkinek.
dieta-abc.hu/norbi_update-123.php
Lehet, hogy ő már tud valamit?

genyamagyar 2011.06.06. 13:01:00

Megjegyzem, a cukor sokkal egészségesebb, mint az azt helyettesítő műgeci. Ha valaki nem fogyózik, akkor inkább azt fogyassza, mert az egy természetes anyag amit az emberi szervezet már millió év óta használ. (Orvosok nyilatkozták, hiszek nekik.)

arod75 2011.06.06. 13:06:49

@Emiksz: jó ez. de a rendkívüli ülés is nagyon érzékletes : )

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.06.06. 13:10:14

Nekem ne akarja megszabni Orbán Viktor és Lázár János, hogy hol és mit egyek! Eddig tűrt a nép, de most már mindennek vége - ezt már nem fogja lenyelni a magyar nemzet. Mert ezt a birkatürelmű népet lehet kínozni, sanyargatni, de egyet nem: hülyének nézni.

Vérző szívvel, de irány a UK: ott legalább nem államosítják a nyugdíjamat és a bankbetétemet, és bárhol, adómentesen ehetem meg a quarter pounderemet ecetes sültkrumplival. Azt eszem, amit akarok!

terribad 2011.06.06. 13:17:44

magyarországon tényleg fel kéne pofozni az emberek nagy részét aki ugatja a gyorskajákat
azon a magyarországon ahol gyakorlatilag minden helyi jellegzetes étel egy gyilkos fegyver az emberiség ellen, ahol levest esznek ami semmire nem jó, ahol a disznóvágás egy ünnep, stb stb
ez a hely egy darab szar a mcdonalds szín tiszta marhahúsához képest képest.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.06.06. 13:17:44

@genyamagyar:

Rátapintottál a lényegre (bankok extra adója).

Nézzük (kókuszdió-héjban):

A bankokra a kormány kivetette az extra adót.
A devizahitelesek megsegítésében a bankok egy fillér profitról sem mondtak le (csak átütemezés történt, ami a pénzük időértékét nem csökkenti, ezt minden egyes hitel esetén ki is lehet számolni).
Mondta volna a kormnány azt, hogy nincs bankadó, de a devizahitelesek 180 Ft nál rögzített svájci frank árfolyma feletti részt fizessék a bankok (így valósan csökkene az adósok terhe), vagy csökkentsék a kamatot arra a szintre, mint ami a hitelfelvételnél volt (itt az árfolyamingadozást a hiteles vállalja). Mindkét esetben a hiteles jól járt volna, valódi lett volna a segítség.
Viszont a fentiek + a bankadó együtt már nem megy - ezért az állam bankadót vetett ki (ergo bevételeit növeli, míg a devizahiteleseken tulajdonképp nem segít).

Lehetne még fokozni a ker láncok adója kapcsán is - itt a CBA és Coop járt jól, ami egyrészt érthető (hazai láncok), másrészről viszont nem, mert ferdíti a versenyfeltételeket).

amit még megtehetsz 2011.06.06. 13:18:35

Ó most mi a baj ezzel...
A sarki gyrosos majd felszerel a 4 négyzetméteres helységbe egy bordásfalat, vagy egy mászókötelet oszt jónapot. :)

Cr 2011.06.06. 13:18:36

Nyilván minden szivatás, amit megél majd az összes, vagy némelyik étterem, ugyanarról fog szólni, mint az eddigi szivatások: pénzszerzésről.

Ebben pedig bizony az emberek nagy többsége mellettük áll. A mekinek meg a többinek van elég pénze, fizessenek csak. Akármiért. Létezésért, nagysemmiért, az idegesítő bohócért, a sok reklámért, stb.

biobender 2011.06.06. 13:18:36

@Muad\\\'Dib: "hogy a fat tax sok minden lehet, de az biztos, hogy nem fityeszspecifikus, vagy magyarspecifikus dolog..."

Ebben nagyon nincs igazad. Az a fat tax ami CSAK a McDonaldsra es a Burger Kingre van kihegyezve mikozben a hagyomanyos a fityesz altal igencsak tamogatott magyar kaja tocsog a zsirtol az bezony fityeszspecifikus demagogia.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2011.06.06. 13:34:59

Ugyan már. Ebből a hamburgeradó lesz megcsinálva. Egy szaros hús+zsemle 720 forint? Komolyan mondom aki ezt kitudja perkálni +10-20 forintot is ki fog tudni, a McDisznót meg egyáltalán nem sajnálom :)

biobender 2011.06.06. 13:35:00

@Cr: Vagy takarodjanak az orszagbol. Ugyis kell a munkaero a letrejovo egymillio uj munkahelyre, nehogy ma elszipkazzak oket. Ja, es az extraprofitot is kiviszik az orszagbol a gyuttmentek.

biobender 2011.06.06. 13:35:00

Ha mar errol beszelunk, az otthon fozott palinka az maga a tomeny egeszseg ugye?

KopaszMercis 2011.06.06. 13:35:00

@parttalan:
Te hulye vagy bazd meg...

A McDonalds semmivel nem karosabb, mint barmelyik masik hamburger.. sot a a mekiben a hus csak es kizarolag daralt marha + so es bors...

Minden a mennyisegek fuggvenye. 1 darab mekis sajtburger siman belefer egy egeszseges etrendbe... istenem, a sok barom akinek fogalma sincsen semmirol csak a demagog, jajj a mekdumalsz de szar.

Muad\\\'Dib 2011.06.06. 13:43:48

@biobender:
A dolog a gyorsétteremekre van kihegyezve, mivel ez a két lánc van a legnagyobb mértékben elterjedve nálunk, így természetes, hogy leginkább őket érinti.
Ami az ötlet egyediségét illeti:
"...As politicians look for new ways to prop up their sagging budgets, Detroit mayor Kwame Kilpatrick is the latest political figure to float the idea of a “fast food tax.” If his effort is successful, Detroit would become the first city in the nation to pass an extra tax on quickservice food.
In Kilpatrick's proposed city budget , a 2 percent tax on fast food “means if a Happy Meal costs $2.99, the total cost will be $3.05, with the six cents coming to the city.”

chabusch 2011.06.06. 13:43:48

Mondja meg nekem valaki, hogy a mekdöncis prémium grillcsirkés salátában mi az egészségtelen?

chabusch 2011.06.06. 13:43:48

Mondja meg nekem valaki, hogy a mekdöncis prémium grillcsirkés salátában mi az egészségtelen?

amit még megtehetsz 2011.06.06. 13:45:27

A mekis sültkrumplit kellene megadóztatni, hiszen az sosem romlik meg!
Jó étvágyat!
www.youtube.com/watch?v=j-ljW5YEdao

penelope garcia 2011.06.06. 13:48:22

Tuti, hogy a csákó ezt nem gondolta végig. A gyorsétterem koncepcióját pedig még csak nem is kapisgálja.
Ha GYORSAN akarunk enni, akkor épp nem érünk rá. Sportolni se.
Ha ráérünk ugyan, és csak azért megyünk Mekibe, mer' szeressük a jó kis zsíros cuccokkal teletolni a pocónkat, akkor meg magasról tojunk a sportolásra.

De lehet valaki annyira hülye, hogy ezt nem látja át?
Szerintem nem.
Következtetés: Lázárnak van valami építő ismerőse, akinek melót akar juttatni.

penelope garcia 2011.06.06. 13:49:07

@tojastobias:

Ne má'!!!!!
Így is aranyárban mérik, pedig nagyon nyamiiiii!

Peetee 2011.06.06. 13:59:14

Ez a Lázár egy igazi óriás-balvf@sz!!!!

röhögő 2011.06.06. 13:59:14

@Muad\\\'Dib: "Milyen érdekes, hogy amennyiben nem azt csináljuk, mint a művelt Nyugat-Európa, akkor a kommentelők szerint ostoba balkáni idióták vagyunk, ha pedig azt csináljuk, amit lényegében ott találtak ki, akkor nem vagyunk eléggé önállóak. "
- Már mint a fideszes kommentelőkre ggondoltál? Mert ugye gazdasági szabadságharc - meg hamburger adó. hahah

biobender 2011.06.06. 13:59:14

@Muad\\\'Dib: "A dolog a gyorsétteremekre van kihegyezve, mivel ez a két lánc van a legnagyobb mértékben elterjedve nálunk, így természetes, hogy leginkább őket érinti."

Mar bocs, de ez hulyeseg. Jobban el van terjedve mint a csoki, a krumplisteszta, a langos, a zsiros kolbasz? Na nee, ezt te sem gondolod komolyan. A termeszetes az lenne, ha a zsiros kajat adoztatnak.

Detroit megint egy mas teszta - egyszeruen tobb penz kell nekiki es nem hazudoznak az egeszseges eletmodrol - ez legalabb tisztesseges. Hazudozni, mellebeszelni, disznot vagni a TV.ben es elitelni a McDonalds-t mert egeszsegtelen, na ez viszont hungarikum.

bknn 2011.06.06. 14:09:41

A parlamentben országos nagygyűlést tartani, felrobbantani majd ledózerolni. Deccit

Cr 2011.06.06. 15:20:44

@biobender: Milyen munkahelyek lesznek veszélyben, ha elhúz innen a meki? Na de őszintén :D

Nem fogják lehúzni a diákokat? Basszus, egy teszkó árufeltöltő élete is jobb, mint a mekis dolgozóé!

makukula 2011.06.06. 15:20:45

@biobender: "elitelni a McDonalds-t mert egeszsegtelen"

Lehet, hogy én vagyok tájékozatlan, de a belinkelt cikkben egy szó sincs a McDonaldsról, azt itt a posztban emlegetik, szerepelnek viszont benne "vendéglátó-ipari egységek", ami szerintem kicsit tágabb kör. Persze jó lenne látni a javaslatot, talán tudnánk, miről beszélünk.

ca2 2011.06.06. 15:20:45

"Lázár János szerint a boltokban megvásárolható, mélyfagyasztott sültkrumpli mennyivel jobb és egészségesebb, mint a gyorsétteremben kapható, csak azért, mert otthon sütik meg és otthon sózzák?"

pl attól, hogy nem otthon nem sütök ki több mázsa krumplit ugyan abban az olajban...

Alamio 2011.06.06. 15:20:45

Egyelőre nem értem. Eddig mindenhonnan azt hallottam, hogy a Meki hamburgere egészségtelen. (Super Size me, tálálkozástudósok, stb.) Itt ennek az ellenbizonyítása zajlik, de ráadásul úgy, hogy az ott elhangzott egészségtelen adalékanyagokat mindenki kihagyja az érvelésből, és kizárólag a zsírra és kalóriára koncentrál.
HA a meki egészségtelen, AKKOR nem bánom hogy megadóztatják. Ha Lázár terjesztette be, ha nem. Ugyanis nem csak a saját étrendemet határozhatom meg és szúrhatom el vele az életemet egy cukorbetegséggel vagy szívrohammal, de a gyerekemét is. Ez is egy olyan érv, ami eddig kimaradt- pedig máskülönben figyelemreméltó.

csárli hárper 2011.06.06. 15:20:46

van még épeszű ember kicsiny hazánkban aki még odafigyel "kockáról-kockára" lézerjankó böfögésére?

safranek 2011.06.06. 15:20:46

Ez a populizmus iskolapéldája.
Az eccerű államó'gárok hallják, hogy jól odatesznek a mocskos multiknak -bár sosem jártak még egyikben sem, és csípszet sem ettek - és örvendeznek vala. Aztán vágnak egy vastag szelet szalonnát a zsíroskenyér tetejére, meg kannás borral legurítják. A szájukat meg megtörlik a Blikk tegnapi számában.

OV: Te Jani, mongyá' valami népszrűt holnap!
LJ: A mekis szöveg jó lesz?

makukula 2011.06.06. 15:20:46

@penelope garcia: Azért te is végiggondolhatnád. Nyilván nem az az elgondolás, hogy a szánkból kilógó sültkrumplival nyomjuk a fekvőtámaszt, hanem vélhetőleg az, hogy azt a társadalmi kárt, amit egyik oldalon okoznak, kompenzálják a másikon. Társadalmi szinten ez kiegyenlítődhet akkor is, ha nem ugyanakkor és nem ugyanazok használják a sportpályát mint akik a gyorsétteremben kajálnak.

akimellon 2011.06.06. 15:20:47

jaja, akinek van esze, tudja,hogy mi az igazság a témában,kár ragozni.
DE KIT ÉRDEKEL MÁR, HOGY KB. 10 NAPJA ORBÁN 20 MILLIÁRD FORINTTAL MEGEMELTE A VASUTIKORSZERŰSÍTÉSRE KIÍRT PÁLYÁZAT ÖSSZEGÉT, ÉS HOGY-HOGYNEM A CSÓKOS CÉG NYERT, PONT EKKORA PÁLYÁZATTAL?
OFF:
Muad///'dib pedig már túljuthatna a kamaszos egoizmusán......

genyamagyar 2011.06.06. 15:20:47

Szóval azért van ennek valami diszkrét bája: a zsírtalan, fűszerezetlen, salátával körített hamburgert meg akarják adóztatni, de zsírban tocsogó csülökpörkölt rezgő mócsingokkal az jöhet! Ja, és mi van a velős pacallal?

amit még megtehetsz 2011.06.06. 15:20:47

@penelope garcia:
De, de és megintcsak de!
A sültkrumplitól, ami nem bomlik le, örökké élünk majd, és így túl sok lesz a nyugdíjas, ami romlásba dönti az országot...
Mellé pedig inni kell egy kis coke lájtot, mert a nutraszvíttől kinő a harmadik szemünk, és rájövünk minden titok nyitjára...ezt MMKK el kell kerülni.
nna ennyi...
:)

Roa 2011.06.06. 15:20:48

@KopaszMercis: Mindig is sejtettem, hogy mekiben dolgozol...

genyamagyar 2011.06.06. 15:20:48

@tojastobias: "A mekis sültkrumplit kellene megadóztatni, hiszen az sosem romlik meg!"

Vettem magyar, háziszalámit. Ott log a pjázban már több, mint egy fél éve. És nem romlik meg.

Extra adót a szalámire! :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.06.06. 15:20:49

Adóztassák meg az összes egészségtelen ételt, ha tudják. Mert nem hiszem, hogy a multikon kívül az egészségtelen ételeket áruló magyar hentesek és zugbüfék olyan sok számlát adnának, ami után adót fizetnek...

Egyébként legyen kötelező kiírni a menzákon is, miből készültek a sokszor ehetetlen népeledelek és a bizonyítottan egészségtelen iskolai és óvodai menzákat kötelezzék a menü módosítására!

lutria 2011.06.06. 15:20:49

A mekis hamburger nem arról híres hogy az egész világon ugyanolyan szabvány alapján készül?Persze ez minőségi garancia a Lázárnak nem elég jó.

Ezek szerint a Lázár úgy szokott étkezni hogy egy jóllakás után azonnal fut 3 kört a ház körül,legalábbis azt várná el a vásárlóktól hogy amint kijönnek a mekiből azonnal kezdjenek el sportolni?
A cola receptjét nem biztos nem akarják megváltoztatni,inkább megadóztatják, mert abban több a pénz.

Tedat 2011.06.06. 15:34:00

@KopaszMercis:
"Minden a mennyisegek fuggvenye. 1 darab mekis sajtburger siman belefer egy egeszseges etrendbe... istenem, a sok barom akinek fogalma sincsen semmirol csak a demagog, jajj a mekdumalsz de szar. "

Ja, a sok hülye amerikai is, aki a hamburgert zabálja, biztos nem azért kövér, ugye?

Ráadásul jellemzően Amerikában azok esznek hamburgert, és gyors ételt, akiknek még enni sincs sok idejük - és pénzük. Nemhogy mozogni.

naiv legényke 2011.06.06. 15:34:56

@kovi1970:
A hírek szerint Kötcsén az egészséges étkezés jegyében alaposan túlléptek a lecsón. Harcsapörkölt, birkasült. Erre lehet mondani, hogy egy év alatt a lecsóhoz képest jól "megszaladt nekik".
Igaz, hogy tavaly majdnem Schmitt P. főzött, most meg csak Koko.

qwertzu 2011.06.06. 15:42:16

@sárkányfő: "hisz a pálinkánál még el is engedték az adót teljesen... "

Ez de jó. Mondanál pár helyet Magyarországon, ahol áfa és jövedéki adótól mentesen vehetek pálinkát?

igényes 2011.06.06. 15:52:31

Égi jelet kapott Viktor, amikor Istennek nem tetsző beszédbe kezdett. Betelt a pohár Gödöllőn.

igényes 2011.06.06. 15:55:26

@qwertzu: Évi 8 milliárdot elengedett Orbán. Mondta neki az apja is, hülye vagy te fiacskám és kapott egy nagy pofont.

hitomi 2011.06.06. 15:58:47

@michhuli: küzdősportolj. nemcsak a felesleges kilóidtól szabadít meg, de hihetetlen belső erőt, tartást is ad.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.06. 19:23:05

nektek meg mi a f.sz bajotok van ?

miért cenzúra ?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.06. 19:23:06

miért szűrtetek ki kedveskéim ?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.06. 19:23:06

tótán megírtam, h kiszűrtetek,
és
nem értem h miért.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.06. 19:23:07

@Modor Tibi:

"Vérző szívvel, de irány a UK: ott legalább nem államosítják a nyugdíjamat és a bankbetétemet, és bárhol, adómentesen ehetem meg a quarter pounderemet ecetes sültkrumplival. Azt eszem, amit akarok!"

hmmm...
elpattant egy húr ott nálad, (modortibinéé) is :))

azaz mán te is feladtad végső mo. melletti kitartásod ..

ejj

mindenki elbukik.
mindenki emigrál vagy innen magyarhunbú vagy a zéletbűű

sárkányfő 2011.06.06. 19:23:07

@qwertzu: Az ország teljes terültén főzhetsz magadnak adómentesen pálinkát.

zotyikaa 2011.06.06. 19:23:08

Igaza van lázárnak.

Nézzétek meg a sok kórházból hazajövő milyen sovány.

Ott sokat mozognak és egészséges a kaja...

popocatepetl 2011.06.06. 19:23:08

És majd éppen e kis posztolócska mondja meg, hogy a kormánypárt frakcióvezetője mit mondjon meg.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.06.06. 19:23:08

Latszik, hogy Lezer Janos meg sose forditotta meg a Mekis talcan levo papirt.

popocatepetl 2011.06.06. 19:23:08

@lutria: Óh, mindjárt hasraesek meki-isten szabványától.

Karipapa01 2011.06.06. 19:23:08

lázárjankó készülj! még jobb tipp:
Be kellene vezetni a csajkarendszert. Minden sarkon lenne egy kifőzde, ahol az utca népe saját csajkájával sorbaállva megkapná azt a szervezet számára optimális ételt, amit jani főpap előző nap kitalált. Aki egyéb mást a szájába merne venni, annak egy hónapon keresztül minden nap szöges korbáccsal kellene ütnie saját hátát, közben fennhangon hirdetve, hogy orbánviki a mindenható. Ez lenne az igazán egészséges! Persze, mivel az étel ingyen van, senkinek nem lenne szüksége jövedelemre, ennek az elköltését az állam vállalná magára.
Hölgyeim és Uraim! Most kell hurrázni!

samba pa ti 2011.06.06. 19:23:08

Lassan eljön a pillanat, amikor új magyar szó születik:
" lázározni ".

Ez kb. annyit tesz, mint ész nélkül, nagyképűen hülyeségeket beszélni, utána meg égni, mint a zsír.

Italo Balbo 2011.06.06. 19:23:09

Elég jó pénz van ebben a gyorséttermesdiben, biztos vagyok benne, hogy a Fidesz egy bankszámláján hamarosan ott figyel majd a mindkét félt kielégítő megoldás.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.06. 19:23:09

Lázár szar alak vagy és annak is látszol!

Hogy lett Pintér "keresztapa" Sándor közrendőrből becsületes úton, cca 20 év alatt milliárdos?

Ilyen életpályamodellt minden rendvédelmisnek Orbán Castro Chavez!!!!

parttalan 2011.06.06. 19:23:09

@KopaszMercis: Hát hülye vagy te, bazd meg...csakk nem mekis dolgozó vagy? Ebben az egy esetben érteném az indulatodat, máskülönben nem, te szerencsétlen agyatlan mocskos balfasz.

zotyikaa 2011.06.06. 19:23:09

Igaza van lázárnak.

Nézzétek meg a sok kórházból hazajövő milyen sovány.

Ott sokat mozognak és egészséges a kaja...

Netuddki. 2011.06.06. 19:23:10

@nemvállalom: Azért a Parlamentért kár vóna...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2011.06.06. 19:23:10

MEKI

A Mekibe’ eszek,
Ott nincsenek szeszek,
Csak a kóla, meg a
Zsírsav, az ómega.

Halott marha nem üt,
Úgyhogy ezt a menüt
Nyugodt szívvel eszem.
Hé, mért néz rám e szem?!

Jaj, a WC-s nénit
Harapdálom én itt!
Van ereje neki
S kiseprűz a Meki-

-bőőőőőőől!!!

Illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/06/meki.html

Lasombra 2011.06.06. 19:23:41

tegye fel a kezét, akiben az a kép él, hogy Magyarországon a nagy többség (ide képzeljen mindenki egy tetszőleges eloszlási görbét x tengelyen fizetéssel, y-on meg az annyi zsét kapók számával, és koncentráljunk arra a tartományra, ahol jó kövér a görbe) rendszeresen, ismételt bűnelkövetőként mekibe vagy burgerbe jár gyerkőcöstől egy ropi per fő fölötti árakon hízni!

nos, akinek fent van a keze plusz Lázár úr szerint valóban veszélyt jelent az átlagmagyarra a bigmek.
vagy nem lehet, hogy valamelyikük csak demagógnak tetszik lenni, és harácsolni szeretne a gonosz imperialista multiktól?

ha tényleg a zsír, cukor, erőspista, kisfaszom a veszély (vagy Orbán mostani szava járása szerint: ellenség), akkor tessenek azt megadóztatni azokat, mint termékek, és ne keverjenek bele cégeket név szerint, mert akkor kilóg a lónak a lába.
mármint az egy bitnél összetettebb állampolgároknál.

Netuddki. 2011.06.06. 19:23:41

@Muad\\\'Dib: Hát bammeg szerintem pont te nem érted a lényeget. Olvasni tudsz? Angolul is? Vagy lefordítsam? Pedig én nem igazán tudok.

A dánok kilegózták, hogy 25%-ra emelik a szerintük szar kaják adóját. Ami meg szerintük egészséges azét csökkentik. Na idáig megvan? No, nálunk már eleve 25% (majdnem) mindennek az adója. Ezek után mit akarsz még emelni bammeg?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.06. 19:23:41

zsííííír :D

desznyó_zsíííííííír_király_karaj

qwertzu 2011.06.07. 11:22:45

@sárkányfő: És az ország egész területén süthetek magamnak adómentesen hamburgert, és ezzel a törvény nem is foglalkozik. Viszont ha a hamburger megvételekor fizetendő adóról van szó, akkor azt illene a pálinka megvételekor fizetendő adóval összehasonlítani.