Gesztusok és gusztusok

2013.05.23. 19:27

Számomra a nap híre volt, hogy a jobboldali, kereszténydemokrata Angela Merkel nem csak hogy elment az ellenlábas szociáldemokrata párt, az SPD születésnapi ünnepségére, de külön publicisztikában fejezte ki az SPD iránti tiszteletét és elismerését, és a demokrácia hajthatatlan híveként méltatta pártja első számú politikai ellenfelét. A jobboldali, konzervatív német kancellár hangsúlyozta: nem lehet elég nagyra értékelni a szociáldemokratáknak a haza szolgálatában végzett munkáját.

Történt pedig mindez az egyébként kiélezett választási kampány kellős közepén, valahol Németországban.

És meggyőződésem, hogy Angela Merkel ettől a gesztustól nem lett kevésbé határozott vezető, és nem tűnik gyengébbnek sem a választók szemében. Sőt.

Mindeközben Magyarországon...

Mindeközben Magyarországon nem kell ahhoz választási kampánynak lennie, hogy Orbán Viktor vagy Kövér László még véletlenül se méltassa az ellenlábas politikai oldal érdemeit. Sőt! A jobboldali, konzervatív Fidesz egyenesen alaptörvényi szinten rögzítette (az azóta az Alkotmánybíróság által egyébként megsemmisített) jogszabályban, hogy az ellenlábas politikai oldal, vagyis az MSZP "a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódaként, a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim elõnyök haszonélvezõjeként, valamint régi és az új pártot összefûzõ, a pártvezetést is jellemzõ személyi folytonosság okán osztozik mindazon felelõsségben, amellyel az állampárt terhelhetõ." Az országgyűlés elnöke pedig még olyan kijelentésre is ragadtatja magát, mely szerint botrány, hogy a szocialisták képviselői egyáltalán ott ülhetnek a Parlament széksoraiban.

Miközben Németországban a konzervatívok vezetői - bár nyilván számos kérdésben nagyon nem értenek egyet a szociáldemokratákkal - elismerik és megköszönik a politikai ellenfélnek a haza szolgálatában végzett munkáját, addig idehaza csak maffiabaloldalról meg maffiajobboldalról és az állandó acsarkodásról, no és persze az ellenoldal totális eltiprásának szükségességéről szólnak a hírek.

A magyar politika nem csak gesztustalan, de gusztustalan is.

Édes istenem, időnként azt gondolom, hogy nem csak fényévekre, de ráadásul napról napra egyre messzebb vagyunk attól, amit polgári demokráciának szoktak volt nevezni.

Legalábbis a világ normálisabb felén.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr385315027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.