A Vöröskeresztnek kellett kimenekítenie a roma asszonyokat és gyerekeket a szabadon garázdálkodó, szélsőjobbos szabadcsapatok elől valahol Magyarországon. Minden hivatalos - és maradjunk annyiban: kínosabbnál kínosabb - cáfolat ellenére ez volt a hír Magyarországról a napokban a nemzetközi sajtóban.

A Vöröskereszt a természeti katasztrófákon túl többnyire háborús helyzetben menekít ki embereket - például Szomáliából, Szudánból, Afganisztánból meg Pakisztánból, de semmiképpen sem egy olyan országból, amelyik a civilizált Európa kellős közepén éppen az Európai Unió soros elnöki tisztét tölti be. Na, erre mondják azt, hogy nagyon kínos. És még kínosabb lesz, amikor a gyöngyöspatai romák közül jó néhányan esetleg megkapják a politikai menedékjogot az Egyesült Államoktól. Azt ugyanis már igen nehéz lesz holmi nemzetközi szocialista összeesküvéssel megmagyarázni.

Merthogy magyarázatból ezúttal is van bőven - bár Szijjártó Péterrel kapcsolatban mindig azt hiszem, hogy ennél már nincs lejjebb, és valahogy mindig rámcáfol a szóvivők gyöngye. 

Halljuk, hogy ez a világért sem evakuálás volt. Meg hogy ez csak a helyi romák keddi kérése nyomán előre eltervezett húsvéti táboroztatás. Na persze! Nekem meg az volt a benyomásom, hogy már a Vöröskereszt főigazgatója sem meri megmondani az igazat, pontosabban saját magát kénytelen kerek-perec megcáfolni, talán mert szóltak neki onnan föntről, talán mert figyelmeztették, nyilván csak barátilag, hogy ha jót akar a Vöröskeresztnek, akkor a miheztartás végett. Vagy mert ebben a gyönyörű, virágzó, orbáni demokráciában ilyen nagyszerűen képes működni az öncenzúra, a fenébe is.

És közben a mi kiváló köztársasági elnökünk az ENSZ-főtitkárral smúzol és BT-tanácsi tagságról álmodik, a miniszterelnökünk meg azzal kérkedik, hogy milyen tuti romastratégiát raktak le a magyarok az asztalra. Na igen. Ez is a tipikus magyar kormányzati kettősbeszéd: kifelé némi csúsztatással bár, de azt mutatjuk, hogy itt minden nagyon szép és minden nagyon jó, idehaza meg rohad az egész rendszer. Ez ment a médiatörvénnyel, ez ment az új alkotmánnyal és ez megy most is: kifelé, hivatalosan a példaértékű európai romastratégia van, meg a smúzolás az ENSZ-főtitkárral, miközben idehaza Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon szélsőjobbos szabadcsapatok masíroznak...  

És minderről igenis a kormány tehet, nem holmi Szijjártó Péterék által vizionált szocialista-jobbikos-LMP-s összeesküvés. Orbán Viktor meg az idióta szócsöve - pontosítok: a szócsövei, mind a többiek, ők tehetnek erről. Mert talán időben és határozottan fel kellett volna lépni és rendet kellett volna tenni - például két hét alatt. Mert talán nem kellett volna annyiszor, olyan sunyi módon és cinkosan összekacsintani a szélsőjobbal. Mert nem lett volna szabad még a szavak szintjén sem kiszolgálni a szélsőjobb szavazóit. 

Mert egy demokratikus értékeket valló párt számára igenis kell, hogy létezzen egy erkölcsi határ, amin túl nem merészkedik, mert ami azon a határon túl van, az már pusztán az elvek miatt sem ér meg néhány ezer vagy néhány tízezer plusz szavazatot. Mondom: egy demokratikus értékeket valló pártnak. Mondom: az elvek miatt. Na persze ha nincsenek értékek és elvek....

És kínomban röhögnöm kell, ha arra a csekély 600 millióra gondolok, amit országimázsra meg a "szerethető állam" píárjára akarnak elkölteni mostanság. Ezek után?! Minek? Ablakon kidobott pénz lesz az... 

Mert van, amit egészen egyszerűen nem lehet kimagyarázni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr952850789

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adótanácsok Tarlós Istvánnak 2011.04.26. 20:19:04

Tavaly októberben Orbán Viktor azon mondta, hogy Tarlós István (Fidesz) győzelmével "visszafoglalta" Budapestet.  Azóta az októberi forradalmi hevület alábbhagyott, és mostanra kiderült, hogy a pénz, fegyver, paripa hármasból a kormány c...

Trackback: A nap képe 2011.04.25. 15:15:14

  Egérmese =  Új Alkotmány Sötétben bujkáló fülkeforradalmár avagy az éjjeli lény rejtélye  Egy kis ráadás: Fidesz kérteÉn teljesítem 

Trackback: Egy nyúlfarknyi poszt kommentár nélkül 2011.04.25. 10:09:59

  Lévai Anikó úgy látja „Egyre több embernek fontos, hogy igényesebben elkészített ételeket egyen, és ezt várják el esetleg az iskolai étkeztetésnél is. A gasztronómia, azt hiszem, hogy az utóbbi időben egyre inkább kezd a közgondolkodá...

Trackback: A teljes, kendőzetlen igazság Gyöngyöspatáról! 2011.04.24. 23:38:14

Mindenki minden dőreséget összeírt már erről a gyöngyöspatai helyzetről, még arról is megjelent egy közlemény, hogy nincs is helyzet, illetve hogy mégis van, bemondta a híradó is, hogy semmi baj, épül, szépül az ország, egymillió fogorvos országa leszü...

Trackback: Gyöngyöspata: A szégyen 2011.04.24. 21:22:23

Nem tudom, hol az igazság. Nem tudom, hogy gond van-e a gyöngyöspatai cigánysággal. (Naná, hogy úgy alles zusammen nyilván nem lehet gond minden gyöngyöspatai romával, inkluzíve gyerekek, de hát ki kér már itt számon bármiféle differenciálást, diszting...

Trackback: Az ENSZ-hez fordulhatnak a romák – hazudós videóval 2011.04.24. 21:20:57

Pintérék azt hazudták, üdülni hívták meg a romákat....

Trackback: Segítsünk a szegény gyöngyöspatai romákon! 2011.04.24. 21:08:13

Kedves honfitársaim!Megdöbbentő dolgok történnek Gyöngyöspatán, most éppen a gyerekeket és a nőket evakuálják a faluból, és viszik őket Csillebércre és a Tisza-tó mellé. Persze a duma most is megy, de itt az ideje a tettek mezejére lépni! Éppen ezért s...

Trackback: Escape from Pearly Hoof 2011.04.24. 21:00:24

Előrebocsájtva, hogy az erőszak monopóliuma maradjon az államé, hogy fekete / barna / posztnáci / protonyilas vagy azt utánzó egyenruhában a négy fal közt sem érdemes mutatkozni, hogy lepusztult kisebbségnek lenni több mint kellemetlen, azért azt gondo...

Trackback: Alkotmányos feltámadás 2011.04.24. 19:26:33

Hanem azért van abban csipetnyi koronaúsztatós, mázas perverzió, hogy a köztársasági elnök éppen húsvét hétfőn írja alá a köztársaság Magyarország új alkotmányát.Már hallom a lelki füleimmel két kilőtt védett madár között Semjén Zsolt - vagy esetleg a ...

Trackback: Demagóg leszek 2011.04.24. 16:28:57

  Az utóbbi röpke néhány hónap alatt a kormány 742 milliót költött kommunikációs stratégiára. Persze lehet, hogy sokkal többet, csak vagy nem kapott nyilvánosságot a többi, vagy én siklottam el felette.   Most jön a demagógia. Szeri...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vasalt 2011.04.25. 08:00:19

Eltűnt a kommentem, moderáltak, nem tudom, nincs kedvem leírni újra. Magyarázd el ezt a 11 éves fiamnak, akit 5 napja akartak kirabolni öten, ezek, Veszprémben, fényes nappal, nem először.

Vasalt 2011.04.25. 08:00:20

Jó írás. Ja.
Megmutatom majd a 11 éves fiamnak és a barátjának, akiket konkrétan a múlt héten szerdán akartak kirabolnai a játszótéren öten ezek közül. (És nem kelet MO-n, hanem egy megyei jogú városban, fényes nappal, 60m-re a lakótelepi KMB irodától. Abban a városban, ahol két éve a szegény, bodzaszedésben megfáradt, szolídan kikapcsolódni vágyó, dolgos, ártatlan gyerekekbe belekötöttek az MKB kézilabdásai.) Biztosan jobban fogják magukat érezni attól, ha húszszor elmondom majd nekik, hogy, kisfiam, ez meg sem történt veletek, mert ezek nem olyanok, MO-n nincs is ilyen, csak a szemét szélsőjobb terjeszt ilyen rémhíreket. És szegényeket szeretni kell, mert elesettek, és az ilyen gonosz előítéletek miatt nem kapnak munkát, pedig úgy dolgoznának.
MK, Barátom, nem tudom, te hogy vagy vele, de én konkrétan laktam Ercsiben... Gyerekként, hosszú éveket, hidd el, tudom, miről beszélek.
Menjenek, ha akarnak, ha ennyire jobb máshol, csak az országhatáron adják le az útlevelüket és mondjanak le az állampolgárságukról. Kimegyek integetni.

chipshop (törölt) 2011.04.25. 08:00:20

Remelem az osszes szegeny aldozat menedekjogot kap a tengerentulon,europan kivul es elnek majd boldogan,masok kiskertjet lopkodva es soha tobbet nem jonnek haza:-))))))Roppantul sajnalom oket-NOT:-)))))))))))))))

Nzoltan 2011.04.25. 08:00:20

Ha belegondolok, engem majdnem azért nem engedtek be anno az usába, mert nem tudtam angolul. És ezt angolul kommunikáltam le. Volt egy nagydarab néger nőci, aki egyáltalán nem volt antipatikus, de úgy nézett rajtam végig mintha egy sima munkadarab lennék. Ott egy magyar képviselő sem ér többet nálam. Szőke kékszemű árja vagyok.:-P Nem tudom mit gondolnak a kivándorlásról ezek a baltaarcú sötét senkiházik.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2011.04.25. 08:06:06

Az azért eléggé mosolyfakasztó, hogy az igazság és észosztás forrása csúsztatással vádolja a kormány kommunikációját úgy, hogy konkrétan ez a poszt sem tesz egyebet... Ami nem gond, csak kicsit olyan "bagolymondja" szagú, különösen úgy, hogy az igazság és ész nevében itt meg kellene érezni a különbséget. (Én Ruandát is beleszőttem volna, lenne igény olyan példára, amikor mondjuk OV bemondatja a rádióban, hogy "vágjátok ki a barna fákat..." - a Török-Szanyi tandem biztosan rárepülne és jöhet a köztársaságvédelmi tapsvihar és akkor majd nem hagyjuk...)
Szóval szerintem kicsit túllihegett a téma... Persze lehet, hogy Mo legnagyobb baja ma az, hogy néhány biztonsági őrnek öltözött unatkozó gyökér ijesztgeti a cigányokat. Ha igen, akkor örülök, hogy van nekünk ez a blog, mert legalább elmélázhatunk ezen a problémán és talán tényleg meglátjuk a téma valódi súlyát és igazságát közben...

danaé 2011.04.25. 08:35:45

@Orbán takarodj!!: a takarodj már le van védve

911 Turbo 2011.04.25. 08:35:45

Milyen szép lenne ha az összes cigány kivándorolna ! Magyarország én úgy szeretnélek !!! 2006 okt.15. mindig emlékezzünk arra a napra !!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.04.25. 08:35:46

A magyar kormányzat számos kudarcainak egyike a rendteremtés ígéretének elmaradt megvalósítása. Az ígéret eleve megalapozatlan volt, a rendőrséggel való erős kormányzati konfrontáció csak rontott a helyzeten.
A kormányzat alapvetése, mely szerint helyzetbe kell hozni minden áron a magyar felső-középosztályt egy klasszikus neokonzervatív politikával, itthon nem fog nagy eredményeket elérni . A magyar társadalom erősen lefelé szélesedik, az egykulcsos adó fenntartása olyan erőfeszítéseket fog igényelni az alsó-középosztálytól lefelé, hogy az súlyos következményekkel fog járni.
A feketeleves a témában csak mostanság fog kifőni. Munkahelyteremtés nem lesz, helyette az áramvonalasított állam kevesebb alkalmazottal fog operálni, ezért sokkal inkább nőni fog a munkanélküliség, nem csökkenni.
Nagy szegénység jön, magyarokra, cigányokra egyaránt. A meglévő feszültségek nőni, nem pedig csökkenni fognak. Egy-két éves távlatban biztosan romlásra kell készülni Kelet-Magyarországon.

midnight coder 2011.04.25. 08:35:46

Én igazából a kormány helyében két dolgot tennék:

1. Kiszámítanám, hogy ez az egész hercehurca a vöröskereszttel, meg a menedékjoggal mennyit ártott az országnak, és szépen forintosítanám.

2. Megkeresném az illetőket akik kirobbantották, és szépen kiszámláznám azt a néhány milliárdot.

Aztán legközelebb kicsi "liberálisaink" elgondolkodnának azon hogy mennyire jó buli ez a dolog.

sprenczl 2011.04.25. 08:35:46

@chipshop: :-)

Emlékszünk még a zámolyi menekültekre és libsi segítőikre. A "menkültek" egy év uán egy kivétellel mind le voltak sittelve. Többnyire garázdaságért és lopásért. Ami nem csoda, hiszen volt köztük pár köztörvényes....nahát!:-D

samer 2011.04.25. 08:44:49

Üdv! Jó lenne már ezt a posztot levenni, miután a vöröskereszt elismerte, hogy tényleg előre letervezett dolog volt, a libsik megint lyukat rúgtak az LMPvel az élen (Field úr az ő támogatójuk volt...)

Anti Anyag (törölt) 2011.04.25. 08:44:49

Miközben a cigányok egész falvakat terrorizálnak, többek között Gyöngyöspatát is.

A Fidesz nagyon elbaszott valamit. Az opportunista libsi és jobbikos csak kihasználja ezt.

Ideje lenne a pc-t sutba dobni és normálisan beszámolni a cigánybűnözésről.

Virtualboy 2011.04.25. 08:44:50

Miért nem az a fő kérdés, hogy a régóta velünk élő cigányok nem dolgoznak, nem is akarnak, ingyenélők ettől már csak egy ugrás a bűnözés? Szerintem igen is kényszeríteni kell Őket az életmódjuk megváltoztatására!! És itt igen is szigorúságra van szükség! Nincs elnézés, párdon. A halálbüntetés visszaállítása is visszatartó erejú.
Ennyit hírtelen felindulásból.

baliquez 2011.04.25. 08:44:50

Nem EU-s romastratégia kell - a romákkal semmi baj nincs -, hanem megoldás a cigányok ügyében. Roma és cigány között nincs átfedés. A roma a beilleszkedett polgár. A cigány a deviáns lumpenbűnöző. Hagyják békén a romákat, és végre csináljanak valamit a cigányokkal!

Definiálják újra az "ember" fogalmát az emberi jogok ÉS kötelességek tekintetében, valamint a bíróság vagyon elleni bűncselekménynél is mindenkor vizsgálja meg hogy más rassz sérelmére követték-e el! Alapból letöltendő - értsd ledolgozandó - járjon érte ha igen. Ez lehetne egy EU-s cigánystratégia alapjának egyik sarokoszlopa, de soha nem fogják megtenni.

Miért? Mert bűnös nemzet kell ahhoz hogy elvehessék a földjeinket, és ebben a globális játékban a magyarokra van kiosztva a bűnbak a cigányokra meg az üldözött ártatlan bárányka szerep.

Roy 2011.04.25. 09:10:14

Mikor lesz az-az időpont amikor végleg elmennek Gyöngyöspatáról a romák. Az lesz az igazi ünnep az ott élő fehér lakosság számára. Ez sajnos csak utópia. Máshol dolgozniuk kellene, és nem élhetnének lopásból, rablásból.
Másik dolog. Amíg a rendőrség nem tudja a rendet biztosítani, addig hagy szervezzék meg a saját biztonságukat a becsületes emberek.
Érdekes módon amikor a véderő embereit kellet elvinni, akkor volt rendőr. Miért nincs akkor amikor a becsületes lakosokat kell megvédeni a tolvaj banda ellen?

regress 2011.04.25. 09:10:15

@samer: még valamit.én tiz perc alatt rábeszélnélek hogy te törted be a bizánci kaput,még írásba is adnád.na ennyit a v.kerszt nyilatkozatáról.

midnight coder 2011.04.25. 09:10:15

@Anti Anyag: Ez a folyamat már úgy 15 éve kezdődött, az elmúlt 10 évben erősödött fel igazán. A FIDESZ nem fogja tudni 20 év elkúrt cigánystartégiáját megoldani egy-két év alatt, pláne ha mind a jobbantak, mind a libbantak ott tesznek keresztbe ahol lehet.

ינסיידער 2011.04.25. 09:10:16

@midnight coder: "2. Megkeresném az illetőket akik kirobbantották, és szépen kiszámláznám azt a néhány milliárdot."

Nem kell keresni:
Richard Field szervezte, az LMP támogatója.
A Vöröskereszt arra kellett, hogy legyen egy "húzónév" a nyugati sajtónak.

Virtualboy 2011.04.25. 09:10:16

Valóban bűnös nemzetként vagyunk definiálva. De ezen nekünk együtt kell változtatnunk.A politikusoknak ezt kellene szem előtt tartani, nem pedig a vagyonszerzést. A poltikus szót is újra kell értelmezni. Szigorúbb büntetési tételeket kell újra alkotni és elfogadtatni.

regress 2011.04.25. 09:10:16

@samer: ha ez előre meg lett volna szervezve,már hetek óta tele lett volna a sajtó.azt is megirják ha húsz gyereket visznek üdülni.csak nem te vagy a szargyártó peti álnéven?szánalmas vagy mint vezéred és bandája.

Roy 2011.04.25. 09:10:16

Hazudik az összes média, és a gyöngyöspatai romák is. Nem kimenekítették, hanem ez az utat hetekkel ez előtt szervezte a vöröskereszt.
Őket terrorizálták, na ne. Ők terrorizálták a fehér lakósságot.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.25. 09:10:16

@baliquez: teged es a tobbi sakalt olvasva tenyleg gyamsag ala kellene helyeztetni ezt az orszagot...

kafferbivalybalamber 2011.04.25. 09:10:17

Azért én csak elgondolkodnék az elvtársak helyében, hogy a cél tényleg szentesíti-e az eszközt.
Egész biztos jó ötlet rájátszani a rasszizmusra, hazudozni összevissa, rémhíreket terjeszteni, csak hogy bukjon a patásorbán?

midnight coder 2011.04.25. 09:10:17

@sprenczl: Közben pedig néhány szegín üldözött hazaugrott időnként felvenni a segílykét...

midnight coder 2011.04.25. 09:10:17

@baliquez: Ezzel csak az a gond, hogy a cigányok nagyjából mindenhol ahol előfordulnak európában pont ugyanilyen helyzetben vannak.

31/48 2011.04.25. 09:13:01

Remélem _mind_ megkapják a menedékjogot. :D

tobias2 2011.04.25. 09:18:03

@A szerelő: Én köszönöm jól vagyok, immár egy civilizáltabb országban.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2011.04.25. 09:19:10

Igen, amikor a közelmúltban a finnek és az olaszok megrendszabályozták kicsit a romákat, én is arra gondoltam, milyen 'kínos' lehet most finnek vagy olasznak lenni. És biztos vagyok benne, hogy a gyöngyöspatai magányos időseknek is ez járt a fejében.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.25. 09:20:07

@Virtualboy: Erre mesélek neked egy aranyos sztorit. Van egy rokonom, nem cigánybarát, és a múltkor mikor találkoztunk, azon siránkozott, hogy már nem akarja, hogy az adójából eltartsák a dolgozni nem akaró cigányokat. 5 percnyi siránkozás után arról kezdett el háborogni, hogy jön ahhoz az állam, hogy megszabja, hogy takarítani felvesz-e valaki cigányt, vagy sem.
Szóval, míg azon sírunk, hogy az adónkon élősködnek, meg kényszerítsük őket az életmód megváltoztatására, lehet hogy ha munkát szeretnének vállalni, fel kéne őket venni. De ez csak egy istentől elrugaszkodott libsi ötlet.

Parajpuding 2011.04.25. 09:54:36

Egyetértek.
Viszont az üdvözítőbb lenne, ha menedékjogot lehetne kérni, sok-sok magyar élne vele. És itthagyná ezt a pöcegödröt orbánostul, cigányostul. Ők maradjanak.

VaTi 2011.04.25. 09:54:36

@lecsekkoltam: erre meg én mesélek neked: az én egyik ismerősöm kicsi cégéhez felvett cigányokat. Meglopták. Felvett olyat is, aki nem lopta meg, annak a rokonai lopták meg. Megtudták hol dolgozik, jött az ötlet. Szegény a rokonok miatt szégyellte magát, de mégiscsak az van, h ha nem veszi fel, nem jön a nyakára a rokonság. Aztán azért neki is elege lett. Mert ha tudod, 10 kutyával találkozol és mind a 10 megharap, a 11-et már inkább messziről kikerülöd. Még ha az pont nem is akar megharapni. Csak már van benned egy utóítélet. Tapasztalat.

Senkifia 2011.04.25. 09:54:37

@baliquez: hát sipike is megaszonta,hogy gyámság alá kell helyezni az országot....

Idet 2011.04.25. 09:54:37

1. Ezt a trollt, az "orbántakarodj"-ot nem lehetne pártsemlegesen kimoderálni?

2. Az illető, akit takarodásra szólítanak fel, már rég megadta a megoldást: munka+tanulás.

3. A helyzet olyannyira elmérgesedett már, hogy egy kevés célzott erőszak nélkül nem megoldható, hisz cigány nemzedékek nőttek fel ezzel a mentalitásal és életvitellel.

4. Valahogyan a gyerekeket kellene megfogni, mert különben az egész helyzet csak újratermeli magát.

5. Sokkal radikálisabb intézkedésekre lenne szükség, sztem a kormány tisztában is van ezzel, csakhogy az elefántcsonttoronyban élő (ld. Ante Gotovina ítéltét) EU vezetés megköti a kezüket, bizonyos hazai csoportok pedig még a kezükre is játszanak.
A hazaárulást újra definiálni és büntethetővé kellene tenni...

guderian 2011.04.25. 09:54:37

@az igazi Sipi: UI: Azt meg külön illene figyelembe venned, hogy a magyarok zömének ugyanúgy fáj Trianon,mint Nektek a Holokauszt.

Senkifia 2011.04.25. 09:54:37

@az igazi Sipi: komolyan,még sajnálni kezdelek,hogy milyen szar lehet nektek....

kirsten 2011.04.25. 09:54:37

@samer: Ja a megfélemlített Vöröskereszt vezető, aki előzőleg úgy nyilatkozott, hogy ki kellett menekíteni őket. Úgylátszik a megfélemlítés már nagyon jól működik.

mendson 2011.04.25. 09:54:38

@Kőmíves Kelemen: A hangosságért jogos a haragod.Na,de mit csináljak én? Ahol én lakom ott meg szép nyári éjszakákon istenverte bulikat csapnak az ide kiköltözött "elit" jeles tagjai.Például egy jeles szinésznő olyan jó hajnali 3-ig üvöltette a zenét -pedig az általam is kedvelt 60-70-es évek hazai és külföldi számai voltak,de álmosan?- és én is mint te odaballagtam. mondván rászólok...baszki már csak négyen bóklásztak a buli romjain,de a znegép az bömbölt mint egy dömper.A tüzijátékokról nem is beszélve...

belekotty 2011.04.25. 09:54:38

@lecsekkoltam: Aha... akkor olvasd ezt és alkalmazz cigányt!

Kedves” Cigány!

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.

Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk. Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk. Nem szeretlek téged. Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ez ne menjen így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltségük és szellemi képességeik ellenére beerőltetem az iskolákba hogy tanulhassanak, hogy szakmájuk legyen, és képessé váljanak az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte. Félnem kell tőled. Miért?

Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát. Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka”.

Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked.

De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne. Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már. Lassan az összes cérnám elszakad.

Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban. Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik. Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.

2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog...... Tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).

3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.

4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.

Baráti tisztelettel: A MAGYAR

guderian 2011.04.25. 09:54:38

@az igazi Sipi: Minden antiszemitizmus nélkül, Trianon azért következett be, mert a Tanácsköztársaság 85%-ban zsidókból álló kormánya szétverte a magyar hadsereget és az ország ellenálló képességét.(Ettől még a későbbi deportálások gyalázatos dolgok, csak ezek a tények) Az is tény, hogy a gyöngyöspatai cigány nő első dolga az volt, hogy elverjen egy 80 körüli magyar öregasszonyt.Otthon Nálatok Izraelben ezért a katonák lelőtték volna a támadó palesztint, nálunk meg a rendőrség nézte a média meg forgatott és nácizott nyugodtan tovább.

belekotty 2011.04.25. 09:54:38

Azon is el kellene gondolkodni, hogy miért van cigány kérdés mindenütt, ahol nagyobb számban előfordulnak.

Senkifia 2011.04.25. 09:54:38

@az igazi Sipi: olyan jó,hogy itt vagytok nekünk ti,akik megmondják ezt nekünk, felnyitva a szemünket :)

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.04.25. 09:54:38

Szargyártó Péter /cidesz/:
Pécsett is nagy a baj, mindenki tüntet ma a pécsi "al kotmány" ellen!

Heil Páva ,heil Páva orbánka pávája...

www.bama.hu/baranya/kozelet/hitler-video-a-pecsi-alkotmany-unnep-is-teritekre-kerult-372643

31/48 2011.04.25. 09:54:39

@Kivlov: ezzel maximálisan egyetértek.

Amúgy ez az egész tragikomédia. Mint a legsötétebb fajvédő diktatúrákban. Egy pofon el nem csattant a felsőbbrendű faj tagjai ellen, de már kivonult egy nagy rakat rendőr (a 400-as számot, ahogy én tudom nem erősítették meg), és elvittek _magánterületről_, a tulajdonos engedélyével ott tartózkodókat garázdaságért.

Hogy lehet terepszínű ruha viselésével garázdaságot elkövetni magánterületen, olyanok ellen akik nincsenek ott? Vagy azzal követték el a garázdaságot, hogy áthaladtak a romák lakta részen?

Miért nem védik mindjárt a roma részeket fegyveres őrök? Nehogy a koszos őslakosok megzavarják a nyugalmukat. Vagy régen nagy divat volt, a hatvanas években, vízslaggal lenyomni az egyenlő jogokért masírozókat.

Lassan kellene egy magyar Martin Luther King, hogy megszűnjön a kivételes bánásmód egyesekkel kapcsolatban.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.25. 09:54:39

@Michael Knight:

"Köszönöm - te el sem hiszed, hogy mennyire örültem a kommentednek! Némelyik komment és kommentelő miatt lassan én szégyellem magam"

Ez volt a cél? Hazugsággal provokálsz, aztán széttárt kézzel csodálkozol, h felháborodást váltasz ki.

Szégyelljed magad!

Már az _amerikai_ magyar _munkatársa_ is elmondta: TÚLREAGÁLÁS TÖRTÉNT, és ezek után te még ezzel a poszttal jössz?

Szégyen, az ország szégyene minden ilyen poszt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.25. 09:54:39

Posztoló!

Te és társaid a zámolyi bűnöző romák mellé is odaálltak, akik aztán szépen menedékjogot kaptak, és a mai napig bűnözésből élnek Franciaországban, és a nemzetközi elfogatóparancsot sem lehet foganatosítani ellenük.

Ez kérem zámolyi romák 2.0!

31/48 2011.04.25. 09:54:39

@Vasalt: de miért is hisszük mi balgák, hogy azonos jogokkal bírunk, mint az árja faj. El kell fogadni.

Egy árja roma öl magyart. = Természetes dolog, az élet velejárója, miért lázadozott a Gazda ellen? Majd a több tanul belőle.

Magyarok ölnek romákat. = A rohadék rasszista terroristákat minden eszközzel fel kell kutatni, külföldi forrásokat is igénybe véve. Példát kell velük statuálni egyszer és mindenkorra, minden lázadozó kutya magyarnak.

Senkifia 2011.04.25. 09:54:39

@az igazi Sipi: hát ez is a cél (-otok),nem ? :)

kirsten 2011.04.25. 09:54:40

@Vasalt: Ehhez nem kell cigánynak lenni, a te tiszta magyarjaid úgyanúgy megteszik ugyanezt. Nemegyszer hallottam már ilyenekről. Csak jó és rossz ember van, függetlenül a származásától. Nem kell minden mocskosságot a cigányokra kenni.
Éltem én is cigányok közelében, és közöttük is volt ilyen is, olyan is. Persze könnyű minden rosszat egy népcsoportra kenni. orbán és pintér a bűnös abban, hogy nem lépnek fel kellő eréllyel a falvakban a cigánybűnözés ellen is / de nemcsak azellen/. Nem kellett volna a rendőrséget lejáratniuk előzőleg. Talán akkor nagyobb respektjük lenne. De orbán a semmisségi törvénnyel szavahihetetlen, hazug embernek kiáltotta ki őket. Hazudtak hogy rendet teremtenek.

prolee 2011.04.25. 09:55:13

Az olaszok, a franciák, a finnek, a szlovákok tényleg, állami akarattal paterolták ki, vagy fallal kerítették el a cigányokat, mégsem menekített a Vöröskereszt.
Itt rendőrök biztosították a rendet (a hülye Véderővel szemben, az én adómból) állami akarattal a cigányok védelmében.
A cigányok szokásukhoz híven hisztiztek, meg üdültek egy kicsit, majd hazaérve véresre pofoztak egy vénasszonyt (provokávióóóóóóóóóó!).
Ez utóbbi is egy hírecske, legfeljebb nem jut el a balliberális sajtó fellegváráig, hogy onnan szétszórják az éterbe.

Miről beszélsz Te, ember????

Reggie 2011.04.25. 09:55:13

Kenyszermunka kellene a bortonokben, es akkor mar nem oda jarnanak haza pihenni...

egyittlakó (törölt) 2011.04.25. 12:28:52

@malacz69 Orbán-bolsi: "Szégyen, az ország szégyene minden ilyen poszt."

Köszönjük, Emese. Még csak te hiányoztál innen, drága fidesznyaló tesvírem, há minek ugatol bele mindenbe, hogy zavaroggyá meg...

Dig, Lazarus! 2011.04.25. 12:28:53

A (faj)gyűlölet evolúciós termék. A kiválasztottság érzete az evolúciótagadás evolúciós terméke. Az ország mostani vezetése már az evolúció csúcsa.

A civilizáció az evolúció furcsa mellékterméke. Annak elfogadása, hogy senki nem tehet arról, minek születik. Nem tehet szemrehányást se.
A gyűlölet minden nap kiirtja a civilizációt, ami naponta ujjászületik. Nem büszke rá, hogy civilizációnak született, és nem utálja a gyűlöletet, mert az annak született. Nem tesz szemrehányást.

A cél egy tiptop házikó, amelyben tisztaság és rend van, kertjében nincsenek gyomok, nem csaholnak korcsok, szeretetben fogant, szeplőtelen gyerekek hasznos madarakat etetnek saját termesztésű magokkal. No, de legyen valaki, akinek nincs, aki csodálhatja, különben mit ér?

A sejtek védekeznek a külvilág mikroorganizmusai ellen, aztán jönnek a ráksejtek, ők erősebbek, meg jobban tudják. Már mindenki küzd mindenkivel, mindenki győz, csak a szervezet pusztul bele ...

Empátia nélküli vezetés, meg az erre való igény - szép konstelláció ...

Senkifia 2011.04.25. 12:28:54

... és ugye azzal minden kedves rasszistázó tisztában van,hogy a lovári(cigány) nyelvben a fehér emberre egy kifejezés van, a gádzso....ami konkréten "paraszt"-ot jelent,és nem a munkás,jóindulatú földműves értelmében,hanem az alsóbbrendű,alám(úgy is mint "rroma,vagyis "ember"...ergo más nem ember,csak a rroma) rendelt bunkó,akinek kötelessége az én eltartásom. igen,sipike, te is bunkó alárendelt paraszt vagy,és pont ezért nyomod itt a hülye szöveget a rromák(emberek) védelmében a gádzsó parasztok ellenében,meg a kedves posztíró is alárendelt bunkó paraszt,aki hálistennek a rromákat(embereket) védi az alsóbbrendű gádzsókkal (parasztokkal) szemben...
Csak hogy tisztába legyünk ,miről beszélünk,ha már rasszizmus.

Senkifia 2011.04.25. 12:28:54

@Goompah: nagy veszteség fogja érni a liberális sokszínűséget gyöngyöspatán. Tömeges megmozdulásokra lehet számítani,ahol a patai magyar lakosok a romákat érő esetleges atrocitások ellen tüntetnek majd. Nehogy,véletlenül is, el találjanak menni,örökre,mert mi lesz szegény Gyöngyöspatával...? de komolyan? kinek fog teremni a sok kert,kinek tartják a parasztok az állatokat,ki fogja fenyegetni őket(ezáltal jótékony adrenalin-túltengést okozva az öregeknek)templomba menet? És ki miatt kell majd váltásokban aludni éjszakánként? még a végén eltunyul a sok paraszt,ha a szegény romák elmenekülnek az "újabb atrocitás" elől...(mi volt a régebbi atrocitás?konkrétan .... http://www.idegen-szavak.hu/keres/atrocitás ). Ha ez a helyénvaló hozzáállás,akkor már nagyon sok kelet magyarországi faluból(és nem csak) el kellett volna mennie ,örökre, a magyar lakosságnak...

Senkifia 2011.04.25. 12:28:54

na látom KITT-ék elmentek locsolni :D

Haary Plotter 2011.04.25. 12:28:54

Még 2002-ben, a Fidesz-kormányzás vége felé csekély közmunkához és némi suliba járáshoz kötötték volna a segélyt. Néhány hónap múlva újbelügyér Lamperth asszonyság a propagandistái között ordibálva követelte: "a segély márpedig alanyi jogon jár"...
Itt van az eredménye.

"Nóvvan vaz ssat, nóvvan vaz törcsöörd".
Ájjem Mónika, táncos Fletó, selymes Ricsi ésatöbbi: nem nagyot hazudtunk, csak egy kicsit hazudtunk.
Reggel, délben és este.
Dolgos és idős magyarokat sem öltek meg a sötét terroristák, egyet sem. Hazudjuk le egy kicsit, csak az elejét; kezdjük az ábécét a C betűvel, például a C-média tenoristáival! Én viszont azt mondom, kezdjétek ti inkább a C-film használatával!!

Csak kicsit hazudtunk, nem nagyot:
- Szögi Lajos Tanár úr ELSODORTA a roma kislányt (aki összevissza bicajozott a széles úton, tanulás helyett)
- Áramot vezetett a KERÍTÉSÉBE a kesznyéteni gazda (Barna bácsi a felíratozott kerítésen jóval belül, a kert egy pici részét védte a rablóktól, miután többször is meglopták).
- Azzal kezdődött hogy a félkatonai banda FELVONULT (A,B: emberölések és rablások, aláírásgyűjtés, civil polgárőrök, rend és saját polgárőrség születése).

Az autón elsuhanó városi "értelmiség" értelmetlenül hazudik (csak egy kicsit), minden nap elárulja saját országa "talpát". Nagy úr ám az aranybika!

Senkifia 2011.04.25. 12:28:55

@belekotty: az egy dolog,hogy kérdés van... de miért nem találja rá senki a választ? :)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.25. 12:28:55

@VaTi: Ezen logika alapján magyarokat se kellene alkalmazni, mivel mi vagyunk nagyobb számban alkalmazva, így a munkahelyi lopások is nálunk gyakoribbak. Szóval, hogy is van az? Ha 10 magyar meglop egy céget, a 11. magyart minek is vegyék fel?
Sááántít a magyarázkodásotok, nagyon. Miért nem valljátok be, hogy azért nem alkalmazzák a cigányokat, mert cigányok? Ahelyett hogy jöttök bárgyúbbnál bárgyúbb kifogással. Hogy nem akarnak (magyarok se nagyon akarnak...), lopnak (lsd fent), lusták (mi is azok vagyunk), légy önmagad, merd vállalni, hogy nem a fentiek a problémák, hanem az, hogy cigányok.
Ui: HR-sként alkalmaztam cigányokat. Nem loptak, a rokonaik se loptak a cégtől, pontosan, szépen megcsinálták amit kell.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.25. 12:28:55

@guderian: Kiváncsi lennék, mit mondott az a nő, hogy megütötték. Mert ne akarja nekem senki bebeszélni, hogy valaki nekiáll provokáció nélkül ütlegelni másokat. Mármint aki nem gárdista, meg neonáci. Nem szól a kiegyensúlyozatlan MTI arról, hogy miért ütött. Vagy talán te ott álltál és láttál és hallottál mindent?

ינסיידער 2011.04.25. 12:28:55

@kirsten: "Az orbán meg 2006 óta ott áll a Jobbik mögött és segíti a megmozdulásait. Amit 2006 óta a szélsőjobb csinált az mind az orbán és fidesz támogatásával történt."

Ezt árnyalnám egy kicsit, ha megengeded:
index.hu/belfold/mtv2320/
index.hu/belfold/tmrsz6253/

Az egyetlen dolog, amit kijelenthetünk a nyilvánosságra került adatok alapján, hogy nem tudjuk mi történt pontosan.

"Csak jó és rossz ember van, függetlenül a származásától."

Ki dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz?
Itt most nem az agyonveri egy konzervért meg 500 forintért tettekre gondolok.

A nem cigány ember hajléktalan lesz, a cigány önkényes lakásfoglaló.
A nem cigány éhezik/koldul, hogy ne haljon éhen, a cigány inkább lop.
A nem cigány feljelenti a másikat, a cigányok elintézik "más módon" a nézeteltéréseiket.
stb...
Nehéz kérdés, mindkét eljárásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai.
Mi azt mondjuk, a cigány rossz, mert megszegi a törvényt, ő azt mondja, megtette a szükséges lépéseket a túléléshez, a nem cigány a hülye, ha nem így tesz.

Ezt a szocializációs különbséget nem lehet törvényekkel eltörölni.
A "liberális" oldal is csak mindig ugyanazt szajkózza. Ha annyira szívükön viselik a kisebbségek sorsát, talán össze kellene állítani egy megoldási tervet.
Ja, hogy ez a világon még senkinek sem sikerült?
A szocializmus megoldás erre, de azt meg nem akar senki. A liberálisok meg főleg nem.
Ők szépen eladnák/eladják a gyárakat, mert az állam rossz gazda, így kirúgják onnan az embereket, lerombolják a gyárat, sok alacsony képzettséget igénylő munkalehetőség eltűnik.
Piacot nyitnak a globalizáció nevében, amivel beözönlik (először dömpingáron) a külföldi áru, tönkremegy a mezőgazdaság, ismét megszűnik egy csomó napszámos munka.
Majd verik a nagydobot, hogy teremts munkahelyeket a cigányoknak.

gaszton14 2011.04.25. 12:28:56

Nem tudom, milyen üzletembernek Richard Field, de hogy PR szakembernek zseniális, az biztos. (a gyengébbek kedvéért, ő az aki megszervezte a cigányok"evakuálását"Gyöngyöspatáról. Az összes fontosabb külföldi hírportál lehozta! Hogy a Vöröskereszt miért segített ebben a gusztustalan flashmob-ban, azt érdemes lenne kivizsgálni! A cigányokat már hónapok óta kiokosították, hogy most a jelszó:rettegünk! Kaptak egy ingyen húsvéti utazást Csillebércre. Az Indexnek is sikerült csinálni egy jó fotó egy"rettegő"cigánygyerekről, ami szintén bejárja a világsajtót.(ilyen képet bármelyik családi kiránuláson készíthető). Kicsit elrontotta az összhatást, hogy amint hazaértek a"menekülők", a nagy ijedtségben már megvertek valakit! Nevetséges, hogy a világ bedől ennek a trükknek!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.25. 12:28:56

azt, aki esetleg a 'nyugat előtt kínos' részleten aggódna, megnyugtatom: Nyugaton is csak a PK média sopánkodik és rászistázik, az átlagpolgár átlát a szitán és tud olvasni a sorok között, szóval max az indoktrinált agyú politikusok és ballib újságírók szemében látszik Magyarország rászistának. (De már egyre több nyugati politikus is nyíltan kimondta, hogy a multikulti egyszerűen nem működik, az olvasztótégely elmélet megbukott, új rendszert kell kitalálni és ebben bőven benne vannak a romák is.)

torró 2011.04.25. 12:28:56

"Orbán takarodj"
De nagy hülye vagy édes fiam:)))) Menj inkább locsolkodni!

Lacdelo 2011.04.25. 12:28:56

A Jobbik csak szitja tovabb a tarsadalmi ellentetet a romak es a magyarok kozott, csak azert mert semmi megoldasuk es mondanivalujuk nincs a roma problemara.

Minden ertelmes es magara valamit ado ember tudja, hogy eroszakkal a roma kerdest nem lehet kezelni es tartos megoldasokat nem hoz. Ellentetben a kisebbseg tovabbi nyomoraval es elnyomasaval jar.

En mint magyar a magyar allam neveben szegyellem magamat, hogy ennyire bunosen kiszolgaljak a szelsojobboldalt. Egy amerikai maganember es a Voroskereszt hathatos kozremukodesevel probaljak a maguktol telhetot megtenni hogy elkeruljek a meg nagyobb problemat.

Mindaddig a Fidesz kormany csak impotenciajaval csak asszisztal a Jobbikos jelenseg elterjedesehez. Ez a Jobbikot segito politikajuk nagyon vissza fog utni, nem ertem hogy lehetnek ilyen szuklatokuruek.

A rendorsegnek hathatosan fel kell lepnie a Jobbikos csoportulaskokkal szemben, mert ha nem akkor verszemet fognak kapni es az a Fidesz kormany bune lesz. Ha Pinter nem tudja kezelni a problemat, akkor mondjon le!

Minden magyar embernek el kell itelnie ezeket a szelsojobboldali bandakat, mert ha nem akkor rossz vege lesz. Eroszak az soha nem vezetett sehova, lasd a szamos kisebbsegekkel elleni politikai buneinket, amik nem veletlenul nem kerultek bele a nemzeti hitvallasba.

Bloberf 2011.04.25. 12:28:56

"például Szomáliából, Szudánból, Afganisztánból meg Pakisztánból" talán nem ártana elöbb utána nézni mégis mi történik ott!!! De ezekben az országokban valóban 1000, 10 000, 100 000 számra menekülnek és nemcsak nök és gyerekek!!!
Na most akkor a gyöngyöspatai férfiak, hogy gondolkoztak? -Áh kánya vigye feláldozom magam? Vagy? Miért nem menekültek a gyáva férfiak, hiszen ök rettegésben éltek? Nem?
Olaszország, Franciaország hazaküldte a cigányokat és ez sok más országnak nem tetszett. Persze ök is hazküldik csak nem csoportban hanem egyenként. Igaz úgy jóval drágább viszont szalonképes.
A fenyegetés, hogy a cigányok el akarnak menni Patáról bizony úgy tünik mintha zsarolás lenne. Ha ez megtörténik és utána városok és falvak cigánysága követni fogja öket akkor mi lesz az országgal?
Kell a program, kell az ötlet, kell minden ami változást hoz jobb irányba csak egy a baj, mégpedig az, hogy kb.tiz év után derül ki, hogy sorry de ez igy nem jó.
A hiba amit elkövettek az, hogy valamikor régen fel kellet volna figyelni a cigányok szaporodására és azt különbozö eszközökkel (pl. kinai) ellenörzés alatt tartani.
Magyarország ebböl a szempontból ugyanaz mint India, Dél-Amerika, Afrika itt is, ott is a szegények szaporodnak robbanásszerüen.
Valaki itt Koszovót hozta hasonlatként. Szerintem is arra mutat minden, hogy elöbb-utóbb szakad az ország. Lehet szép elméletekbe burkolni mindent de valamikor a 70-es években egy cigánymunkatársam mondta nekem - te Bercikém! Mi cigányok és ti magyarok soha nem fogjuk megérteni egymást. A poén ebben az volt, hogy a brigádunkban négyen voltunk magyarok és hatan-heten cigányok és semmiféle problémánk nem volt egymással. igaz, sokat dolgoztunk helyettük de ez benne volt a játékszabályokban. Akkor.

KergeK@csa 2011.04.25. 12:28:56

Az mennyire nonszensz, hogy belekeverik a Vöröskeresztet a saját politikai trükkjükbe, majd amikor az felháborodik és kikéri magának, akkor meggyanúsítják, hogy megfélemlítették őket, és csak gyávaságból mondják ezt.

Szegény Vöröskereszt meg áll, és nem érti, hogy a libsik miért akarnak a nevével takarózni, egy előre leszervezett nyaralást menekülésnek beállítani.
Ez ám a gerinces poszt..

Senkifia 2011.04.25. 12:28:56

nahát,már megijedtem,hogy kezd a felszínre kerülni az igazság, és erre az igazság bajnoka törölte a posztot :D

prolee 2011.04.25. 12:28:57

@Zébácsi: Amellett, hogy alapvetően igazad van, nem értek egyet veled. A putriból nem lehet és nem is szabad egyetemre kerülni. Akkor sem, ha tehetséges vagy. A kulturális fejlődés fokozatait nem szabad átugrani, mert az gyökérvesztéshez és tragédiákhoz vezet, mert a kulturális szakadék miatt elszakadsz a családodtól, a közösségedtől (lásd. kormányszóvivő útja az öngyilkosságig.)
Az én üknagyapám zsellér volt, a jó műszaki érzékkel megáldott fiát a tanyasi iskolából "tehetségkutatáson" választotta ki tanító, az egyház pedig taníttatta, így a dédnagyapám már gyufagyári főgépész lehetett. Az ő négy tehetséges fiát szintén iskolai előmenetelük alapján tanári javaslatra az egyház taníttatta (mérnök, tanár, jogász és érettségivel jegyző lett belőlük), a nagyapám már gimnáziumi igazgató lett, a fiai, unokái diplomások, ők már családi erőből tanulhattak. Tehát a mélyszegénységből fokozatosan kell kiemelkedni és bizonyítani kell annak érdekében, hogy a közösség áldozatot hozzon érted.
Nem azt kell számolni, hogy hány putricigány kerül be az egyetemre, hanem a fokozatosság miatt egészséges felemelkedés útját kell megteremteni.

Sajnálom, de pusztán az a körülmény, hogy szegény vagyok, meg cigány vagyok, nem alapozza meg a jogosultságot a különleges elbánásra.

Senkifia 2011.04.25. 12:28:57

@samer: de nem ez a cél. hanem hogy elültessék minél mélyebben a hazai és a külföldi fülekben a bogarat,hogy Magyarországon vérfürdőből kellett kimenekíteniszegény elnyomottakat. Aztán utána ezen már az Atyaisten kiigazítása nem segít. Így működik a gépezet. Csak arra lennék kiváncsi,mi ezzel a cél. Mondjuk 50-100 év távlatából visszanézve,látni,hogy ez az állomás(egy a sok közül)milyen szerepet játszott a 100 év múlvai "Magyar"ország létrehozásában....

mafos 2011.04.25. 12:28:57

@midnight coder: Felébredtél, nem sírtál? Meggyőződésből véded őket, vagy csak úgy heccből? Előbb lennie kéne valaminek, aminek keresztbe lehet tenni. Az elmúlt 10-15 évben semmi nem történt, ami enyhítette volna a problémát. Éppen ellenkezőleg.
@lecsekkoltam: Az állam rászoktatta őket a segélyre. Amíg ennyi segélyt kapnak, meg összelopkodják amiből élnek, addig nem akarnak dolgozni. Biztos van aki akar, és nem tud dolgozni. Magyar is van, nem kevés. Ezért sajnáljam őket? Aki akar, megtalálja a módját.

A cikk természetesen liberális provokáció(nagy számban vannak naponta index jobbsávban). Aki ezt nem látja, az nézze. De ezt már sokan elmondták előttem is.

Netuddki. 2011.04.25. 12:30:08

@Michael Knight: "Az, hogy a hazai cigányság helyzete, integrációja vagy éppen az integrációjának a hiánya ennyi konfliktust szül, az nem a jelenlegi Fidesz-kormány hibája."

Már hogyne lenne. 5 éve próbálják "vezetni az országot" (élősködnek rajtunk). Akárhogy is számolom az elmúlt 20 év 1/4 része nekik köszönhető.

A többieknek meg: Nem a romák az élősködők, hanem a politikusok. Ugyanis ha megszolgálják a pénzüket akkor ma nem lenne romakérdés Magyarországon és sokkal jobban élne minden állampolgár.

A mai nap apropójához meg annyit: Szerintem nincs semmi oka a fidesznek ma saját magát ünnepelni, de hát ők tudják...

Senkifia 2011.04.25. 12:30:08

@malacz69 eurofanyalgó: de az amerikai magyar munkatársa is nagyon jól tudja,hogy a német szalagcímeket,miszerint"Gyöngyöspatán vérfürdő van" már semmi kiigazítás nem fogja helyretenni a fejekben. És pont ez a cél...

guderian 2011.04.25. 12:30:08

@prolee: mitől hülye a véderő? Tényleg kérdezem. Egy ex idegenlégiós, aki önvédelemre akarja tanítani a fiatalokat.
Abban sem vagyok biztos, ha egy cigány odamegy, hogy ő is takarítani akar és járni az oktatásra akkor elzavarják...
Nem volt idejük arra sem, hogy bizonyítsanak. Magánterületen,tiltott jelképek nélkül. Szerintem ez minimum egy nemzetközi per az ország ellen. Borítékolom, hogy nyerni fognak.

Idet 2011.04.25. 12:30:08

@guderian: Meg azért, mert Nyugat-Európa meg akart szabadulni a nagy gazdasági (és társadalmi) konkurrenciát jelentő Osztrák-Magyar Monarchiától.
Hogy úgy mondjam, piacokat vettek háború segítségével. Ma már sokkal ügyesebben csinálják: rájöttek, hogy Európán belül a háború már nem kifizetődő, a sima gazdasági és főleg pénzügyi módszerek sokkal hatékonyabbak.
A háborúkat kis helyi háborúkra aprózzák, és persze Európán kívül. Ez nagyon kifizetődő, mert részint féken tartja a harmadik világot, és sok pénzt hoz a ny.európai (és az amerikai) fegyvergyártók és kereskedők konyhájára, beleértve magukat az illető államokat is.

VaTi 2011.04.25. 12:30:09

Egyébként nekem volt cigány koleszes szobatársam, volt munkatársam, és pasim is. Mindegyik a dolgozó, rendes álampógár kategóriából. Nekik volt a legnehezebb megküzdeni a dögösök miatt kialakult "szimpátiával". Utálták a büdös tolvaj fajtájukat.
Ugyanakkor egy fontosat látni kell: valamennyien hozunk otthonról egy mintát, ami pár éves korunkra viszonylag megszilárdul, alappá lesz, aztán erre épülnek életünk egyéb tapasztalatai. Most mondjátok, aki otthonról soha de soha semmi mást nem látott, mint hogy tanulni nem érték, a farkából és lopásból élni igen, hoz magával egy beszéd- és viselkedéskultúrát, és a cigánysorról meg a falujából ki sem mozdulva sosem lát más értékrendet, az mitől lenne más, de tényleg? Szóval mindenképpen a tanulás, munkába állítás, más minta adása lenne a jó irány, csak azt nem tudom, mi lenne a motiváció? Mert oda is szögezheted az iskolapadhoz, ha nincs motiváció és megfelelő otthoni minta, akkor az csak pénzkidobás, semmi más.

Senkifia 2011.04.25. 12:30:09

@guderian: azt ugye tudod,hogy ebben a nagy szabadságban ezért a röpke összehasonlításért akár börtönt is kaphatsz? mert hát relativizálod a holokausztot,ugye,amit jelenleg törvény tilt Magyarországon.

Senkifia 2011.04.25. 12:30:09

@Vasalt: kolléga fiának este 9kor Budapesten a 4-6-os villamoson,ahol szp csendesen üldögélve utazott a gyerek, ígért késszúrást egy kedves kisebbségi ifjú,ha nagyon gyorsan nem adja át az értékeit...
De hát ennek nincs hírértéke. Max ha tényleg nyakon szúrja. De akkor meg valószínűleg azért,mert a rohadt náci magyar gyerek provokálta...

guderian 2011.04.25. 15:48:28

Orbán csomag Orbán csomag hátán, Bokros pisis óvodás Orbánhoz képest. Úgy kell nekik minden botrány,mint egy falat kenyér az éhezőnek.Valamivel el kell terelni a figyelmet.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_munkavallalok_rosszul_jarnak_a_kormany_uj_csomagjaval.481019.html

guderian 2011.04.25. 15:48:29

@Idet: igen, de erről szól a történelem. Gazdasági lobbik harca, amiben mi vesztettünk. Balfaszok voltunk, akik szétmarakodták az országot. Semmi egység, semmi egyetértés.

Vasalt 2011.04.25. 15:48:29

@31/48: Ennyi, nincs mit hozzá tenni.
@kirsten: Nekem nincsenek "tiszta magyarjaim", ahogy te írod, én csak egyet tudok, a fiam és a környezetében élő barátai, osztálytársai még senkit sem próbáltak meg kirabolni hordába verődve. A mostani kormányt hibáztatod, tedd, de akkor hibáztass még egy párat, visszamenőleg pár évre, és osszatok még segélyeket.
@Senkifia: Tudod, egynek örülök. Hogy a gyerek mondta el, mi történt, és nem az intenziv osztályon értesültem a történtekről. Hova mehetek ezzel? 11 éves, ötödikes gyerek kontra 5 db. 14-15 éves, szintén ötödikes gyerek. Mióta is folyik a Cozma-per? Biztos rasszista vagyok.

mojoking77 2011.04.25. 15:48:30

@bogancs: "És ha mindenki elment aki el akart, és már csak csupa jó ember van az országban, kérlek fizesd be majd az államadósság-csökkentő alapba a rád eső kétmilliós részt! Kánaán lesz, én mondom.

Kedves mojoking77, kérlek keress ebben demagógiát..
"

Kedves Bogancs,

Havi 300 000 -evel fizetem. Ennyi penzt vesz el tolem az allam, a soha meg nem kapott nyugdijam cimen. 8 honap es megvan. Most te jossz.
Nem demagogia, halalosan komolyan gondoltam, csak te sajnos nem latsz, az altalad felallitott (megjegyzem borzasztoan sekelyes) hatarok moge...

guderian 2011.04.25. 15:48:30

valami olyasmit olvastam, hogy miért nem maradtatok ahol voltatok, megint nem lesz biztonságban semmink és erre elkezdte kloffolni a cigány nő.

guderian 2011.04.25. 15:48:30

@Senkifia: történelem ismételné magát. nagyapámat is elvitték antiszemitizmusért a II. vh után, mert elkezdett "mocskos zsidózni", amikor a visszatérő zsidók olyan földeket követeltek sajátjukként, ami soha nem volt az övék. Nagyanyám szedett össze 8-10 zsidót,akit nagyapám családja kockáztatásával bújtatott. Max én is felhívnám a zsidó barátaim,hogy igazoljanak, hogy nem vagyok antiszemita. Az meg külön szégyen, hogy Trianont lehet éltetni ebben az országban.

Senkifia 2011.04.25. 15:48:31

@Vasalt: nem férnél oda az integetéshez,szerintem,akkora lenne a tömeg :)

Senkifia 2011.04.25. 15:48:31

@az igazi Sipi: neked meg nem volt elég születésedkor az oxigén,látszólag :)

nyehehe 2011.04.25. 15:48:31

@movhu: Na mivan movhu!? Nagyon eltűntél! Legalább annyit írnál, hogy "elnézést, hogy bevettem a liberális maszlagot". És legközelebb gondolkozz, mielőtt hagyod magad megvezetni az index.hu által.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.04.25. 15:48:31

@prolee: "Sajnálom, de pusztán az a körülmény, hogy szegény vagyok, meg cigány vagyok, nem alapozza meg a jogosultságot a különleges elbánásra. "

Egyeértek én is így gondolom. Válaszodat pedig értem - valóban nem lenne szükség nagy kulturális ugrásra, de az evolúció gyorsulása e téren jelenleg "0", de még csak egyenes vonalú, egyenletes sebességű mozgást sem végez.

Én azt mondom, hogy jó szakmunkások, technikusok kiműlése is nagy fegyvertény lenne. A lényeg, hogy a romák tömegei szerezzenek képesítést, mert csak akkor fogank itt a dolgok változni, ha dolgozni fognak és adót fizetni. Tudom, ez naivitás, de egyben -sajnos- realitás is.

VaTi 2011.04.25. 15:48:31

@lecsekkoltam: nézd, ha problémád van az értő olvasással...azért mert TE nem tapasztaltál valamit, az még létezhet, tudod? Azért, mert akit TE felvetté dogozni HR-eske, nem lopott, attól másik cégnél másik cigó még lophatott, vágod? Pl veled előfordult kiskorodban, hogy suliból hazafelé elkapott 2 cigány, egyik lefogta a kezed, a másik egy köteg csalánnal verte hólyagosra az arcod? Mert ha veled nem, ez nem teszi meg nem történtté, h velem meg igen. És tőled loptak el a kamrádból terményeket, állatokat? Mert a nagyimtól igen. Te hallottad a piacon a segélyköltő (bézbólsapka, vókmen)cigányok ordítását: ha elfogy a pééééz, majd lopunk a magyaroktul. Szal ha veled nem történt meg, az még létezhet...

nyehehe 2011.04.25. 15:48:32

Valami pszichológus magyarázza már el, hogy egy ilyen ember, mint ez a MK, ilyenkor mit érez, amikor gyakorlatilag mindenki lehordja a sárga földig. Amikor megcáfolják a hazugságait. (már a vöröskereszt illetékesei is) Kedves MK! Meséld már el, milyen érzés?
Olyan egyedül vagy a téveszméiddel, mint a véreskezű nácik, akik ártatlan cigányokat gyilkoltak. Már csak 1-2 kommentbe kapaszkodsz.. amit lehet, hogy poénból írnak neked.

egyittlakó (törölt) 2011.04.25. 15:48:32

@belekotty: "Kedves Cigány!"

Oszt válaszolt-e már valaki a leveledre, drága tesvírem?

Vasalt 2011.04.25. 16:01:55

@Senkifia: Akkor hátulról eregetnék lufikat.

kranführer 2011.04.25. 16:18:21

@Lacdelo: Nincs igazad. A cigányoknál is az erősebb kutya baszik elv érvényes. Ha erősebb, nagyobb darab vagy, vagy tudja hogy széttéped ha valamit csinál, akkor békén hagy. Egyébként meg reszkessenek a gyengébbek, az asszonyok, a gyerekek, mert hordában támadnak.

kirsten 2011.04.25. 19:00:52

Az én hozzászólásomat nem kell elfogadni, attól még igazam lehet. Ez a sok cigánygyűlőlő miért nem a kuruccinfón irogat, ott teljes lenne a sikerük.
Egyébként legalább annyi nem cigány aljas bűnöző van, sőt msokkal több, mint cigány. Az nem számít, mert fehér a bőre ? Az hogy ki a jó és rossz ember, könnyű megkülönböztetni. Aki másokat békességben hagy élni, rendesen eljár dolgozni /ha hagyják/, nem piszkál más embereket csak a bőrük, vagy a vallásuk miatt. Én laktam olyan helyen, ahol nem cigány emberek nap mint nap zajongtak, bömböltették éjjel-nappal a zenét, aludni sem lehetett tőlük és hiába kértem őket szépen. Úgyhogy nem kell ahhoz cigánynak lenni, hogy valaki aljas legyen.

fakopács 2011.04.25. 20:53:37

@egyittlakó: Nem az ő levele. Ez egy ismert írás, ami sokakban igen nagy tetszést váltott ki.

Vasalt 2011.04.25. 21:07:00

MK, eltűntél, pedig épp most olvasom a zindexen, ahol a blogod is címlapon van, hogy kerek 8 véderőst előállítottak. Ezzel szemben 270-en mentek üdülni.
Mivan?

Vasalt 2011.04.25. 21:09:38

És mégegyet. Szar a post címe, mert nem tudom Szomáliából és Afganisztánból mit láttál. Szomáliából én sem láttam semmit, viszont Afganisztánban 192 napot töltöttem el.

Senkifia 2011.04.26. 08:10:25

@guderian: ...és még sok egyéb szégyen van ebben az országban... ez az egyik legnagyobb...

Senkifia 2011.04.26. 08:11:20

@Vasalt: :)
szerintem nem látszana az ég a lufiktól :9
süti beállítások módosítása