Forintot Svájcnak!

2011.06.20. 11:34

Szerintem vezesse be Svájc egyoldalúan a forintot fizetőeszközként! Ez sokak problémáját megoldaná, ráadásul nem csak nálunk, de az alpesi országban is.

"Szinte biztosra vehető", hogy az euróövezet a következő öt évben - de esetleg már 2013-ig - felbomlik. A dél-európai tagállamokban ugyanis olyan súlyos további kiigazító intézkedésekre lenne szükség, amelyeket a helyi lakosság már nem tűrne el, a folyamatos külső segítséget pedig mind a megsegített, mind a hitelező országok előbb-utóbb megelégelik - jósolta hétfőn megjelent előrejelzésében az egyik vezető londoni gazdasági-üzleti kutatóközpont.

Hűűűűha! Vagyis amikorra Magyarország egyszer, valamikor, talán végre belépne az euróövezetbe, addigra tulajdonképpen nem is lesz hová belépni. Már hallom is lelki füleimmel a nemzeti büszkeségtől hangos jobbos szólamokat, hogy lám-lám, így jár, aki belepofázik más gazdaságpolitikájába!

Ilyen híreket hallva persze nyomban elgondolkodik az ember, pontosabban eljátszik a gondolattal, hogy jó, rendben, öt év múlva már nem lesz euró, de akkor mégis hogyan tovább.

Először arra gondoltam, hogy például bevezethetnénk egyoldalúan a svájci frankot hivatalos fizetőeszközként a forint helyett. Nem lenne ez példa nélküli a világtörténelemben: Montenegróban például ilyen alapon euróval fizetnek már néhány éve, Ecuador, Puerto Rico meg még néhány ország pedig amerikai dollárt használ, méghozzá a saját egyoldalú döntése alapján. Nem kellene persze örökre sutba dobni a forintot, csak arra az időre - cirka húsz évre - kellene lecserélni svájci frankra, amíg ez az irdatlan devizahitel-állomány kifut. Így nyomban mentesülnének az árfolyamkockázat alól szegény devizahitelesek (az önkormányzatokról már nem is szólva), nem lenne szükség Nemzeti Eszközkezelőre sem, a svájci gazdaság megbízhatóságának farvizén pedig javulhatna a magyar gazdaságpolitika megbízhatósága is. Ha már mástól nem, ugyebár.

Aztán persze gyorsan elhessegeti az ember ezt a teljességgel őrült gondolatot, elvégre a magyar exportőröknek már más se hiányozna, mint egy bivalyerős valuta. Na meg különben is, a forintot már csak azért sem adjuk!

Éppen ezért a megoldás nyilvánvalóan az, hogy Svájc vezesse be egyoldalúan a forintot fizetőeszközként a frank helyett! Ez eleve jobban illeszkedne az Orbán-kormány világnézetéhez, valamint nemzet- külpolitikai irányvonalához. A magyar devizahitelesek problémája ezzel úgyszintén megoldódna - árfolyamkockázat volt, nincs. A svájciak meg úgyis mindig azért sírnak, mert túl erős a frankjuk - Matolcsy György vezényletével készséggel segítünk majd gyengíteni a svájci forintot! Ettől majd jelentősen javul a svájci cégek exportpozíciója, és legalább egymillióval nő Svájcban a foglalkoztatottság, Matolcsy mester pedig még életében szobrot kap a reformáció genfi emlékműve mellett!

És mindemellet van még egy erős érv arra, hogy mindebbe csont nélkül belemenjenek a svájciak. Ha ugyanis nem teszik, akkor Szijjártó Péter és Kósa Lajos minden hétfőn reggel, pontban tőzsdenyitáskor nemzetközi sajtótájékoztatón mondják el hangosan és jól artikulálva, többször egymás után - csak hogy biztosan átmenjen az üzenet -, hogy svájci bicska, svájci óra, svájci csokoládé... Igény szerint pedig rövid elemzést is tesznek közzé a svájci gazdaság állapotáról.

Merjenek csak ezután nemet mondani!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr812999837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bandarpkv 2019.02.10. 05:57:14

Download sui dhaga full movie 720p - gaythralonpream

Trackback: Az igazi pofátlanság 2011.06.21. 19:27:57

Van valaki, akinek ma kis hazánkban miniszterelnöki fizetés jár (ez jelenleg valamivel több, mint másfél millió Ft) ehhez járul még cirka 232000 Ft képviselői alapilletmény. (Ezt már eleve nem értem. Ha valaki a köz szolgálatában valamiért kap egy maga...

Trackback: Jön az igazi bérkommandó 2011.06.20. 19:43:55

Olvasom, hogy:A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012-2013-ban - az erről szóló törvényjavaslatot Rogán Antal és négy Fides...

Trackback: Orbán: "Jogunk van elkergetni a kormányt!" 2011.06.20. 14:30:50

Lassan mondja, hogy mindenki megértse! (2008. március)

Trackback: London: Vége lehet az euróövezetnek 2011.06.20. 14:15:00

Szinte biztosra vehető, hogy az euróövezet a következő öt évben felbomlik - állítják londoni elemzők. A CEBR szerint a segélycsomagok újabb sorozata és a végső soron bekövetkező adósságátrendezés késleltetni fogja a felbomlás pillanatát, de ez a pillanat…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fülesboci 2011.06.20. 14:04:06

Basszus, milllen egyszerű. gratula!!!!
:dd

2011.06.20. 14:08:55

Ilyen az, ha valakinek mindenről csak AZ jut eszébe. Te kis bértollnok. :-)

popocatepetl 2011.06.20. 14:09:41

Már megint egy erőltetett, gyenge poszt.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.20. 14:24:43

Én inkább arra szavazok, hogy euró helyett a svájci frankot vezessük be itthon.

sárkányfő 2011.06.20. 14:26:20

fél-off, de tényleg érdekel, mi lesz ennek a görög válságnak a vége.
szerintem szépen ki kéne őket dobni az euróövezetből, mert amit csinálnak, az gyakorlatilag az EU zsarolása: "mentsetek meg, vagy bedöntünk titeket."
Szépen vegyék csak vissza a drachmájukat, 5 perc alatt leértékelődik meg úgy 300%-kal, és akkor helyére, értékére kerülnek a dolgok, és ők is lassan felfogják, hogy az alibimunkának, meg még magyar mércével is mérve elképesztő életvitelszerű adócsalásnak ára van. Aki járt már ott, annak nincs olyan benyomása, hogy ők többet vagy jobban dolgoznának, mint mi, sőt, feltűnő a túlzóan nagy nyugalmuk és déli mentalitásuk.
csak a normális görögöket sajnálom, akik a hülye többségnek a foglyai. de ja vu...

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.20. 14:31:22

nem jó, mert mi lesz a kislázár svájci bankbetétjével?

2011.06.20. 14:34:19

Amúgy télleg tök jó gondolat. Már csak az a kérdés: Miből Aranyoskáim? Mert az Ötlet valóban jó!!! Kérjönk segílyt a Svájctúl, és abból be lehet váltani az összes fojintocskánkat;)

2011.06.20. 14:36:56

@popocatepetl: Szerintem meg az évszázad közgazdasági elgondolása: CHF mint magyar fizetőeszköz.. Kérdés: milyen árfolyamon;)

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2011.06.20. 14:39:58

@sárkányfő: nem vagyok róla meggyőződve, hogy jobban dolgoznak, mint mi..

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.06.20. 14:39:59

@Add_tovább: Félreértettél. HUF mint svájci fizetőeszköz!

Dr Kangörény 2011.06.20. 14:44:33

@popocatepetl: nosza, írj blogot te is, lássuk, amint elválik az ocsú a búzától!

Jó Estét 2011.06.20. 14:49:48

Puerto Rico az USA resze, johogy USA dollart hasznalnak. Szoval legyen Svajc Magyarorszag resze, es akkor lehetne enekelni, hogy "Lesz meg Cürihh (uj, magyaros atirasban) magyar falu"!!!

kicsike viktorka 2011.06.20. 14:49:48

van magoldás az erős frankra:
Matolcsyt odaküldeni pár napra,szóvivője szíjjártó+kóka ez a koktél hazaverné még az arany árfolyamát is

Tedat 2011.06.20. 15:27:38

Vicc, hogy a görögök nagyobb adócsalók, mint a magyarok, legalábbis a cikkek szerint.

Pl. Athénban van 13 ezer kerti medence, amit be kellene vallani az SZJA bevallásban, de csak 300-an vallották be, hogy van nekik.

Szerintem ehhez képest Magyarország egy fegyelmezetten adózó ország :-)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.06.20. 15:32:38

Nyomorult ellendrukkerek, nehéz a motivációtokat értelmezni, mindenesetre szomorú.

Artie 2011.06.20. 15:47:26

Nem kapcsolódik a poszthoz szorosan, de ugye az elemzők voltak azok, akik 2008 augusztusának elején a Lehman Brothers-részvényeket felhalmozásra ajánlották?

www.otpbank.hu/privatbank2001/file/GM_0801.pdf

csárli hárper 2011.06.20. 15:51:28

nem rossz, de inkább üzenjünk hadat nekik, jól megtámadnak mi meg gyorsan megadjuk magunkat, megszállnak és mi leszünk az oszt? kanton:)

ááá, ez sem jó a "magyar megoldjuk okosba'" pár éven belül odabaszna a svejci mentalitásnak, és kereshetünk új balekot:)

gyem 2011.06.20. 15:51:28

Azt nem lehetne, hogy te, és a barátaid kivándorolnátok mondjuk Montenegróba, vagy Ecuadorba?

gabest1 2011.06.20. 15:53:10

Rögtön lenulláznák az erős frankot, ha forintra állnának át, a megoldás valahol félúton van. Adják nekünk a vagyonuk egy részét, amit mi elégetünk, vagy nem.

2011.06.20. 17:27:56

@Michael Knight: Igen, nem értettelek félre, csak kifordítottam a gondolatodat:)

pinabubus2 2011.06.20. 17:32:25

Teljesen egyet értek, ez a megoldás.

Svájc vezesse be a forintot.

üdv PinaBubus

kubatov_kommunista 2011.06.20. 17:32:25

Jugoszláviában annak idején a német márka dívott a dínár helyett.
forint is annyi nálam amennyi kajára, rezsire kell.
Amit mondasz az a maga módján realitás.

rajaram 2011.06.20. 17:32:25

Mi baj történhet a görögökkel? 5000 éve megvannak, soha nem dolgoztak, mit tudnak velük csinálni? Laza nép. Eddig is a turistákból éltek, ezután is belőlük fognak. Nekünk se lenne semmi problémánk, csak sajnos fél évig hideg van, fűteni kell és nem terem semmi. Nálunk se lenne semmi baj, ha ez az Orbán kormány abbahagyná a bohóckodást és hagyná a dolgokat a maguk útján járni. Úgyis megoldódik minden magától, ha valaki beleavatkozik a folyamatokba, azzal csak bajt okoz. Én is aggódva néztem, hogy állandóan nő az államadósság, de közben rájöttem, hogy nincs semmi probléma, úgyse fizeti vissza senki, soha az életbe.

igényes 2011.06.20. 17:32:25

Remélem nem üzenünk hadat Szlovéniának.

index.hu/kulfold/2011/06/20/a_szloven_miniszterelnok_elszigetelne_magyarorszagot/

Titokban bekérettük a szlovén nagykövetet

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.06.20. 17:32:26

Bérkommandód nekik is, meg varázslatos jobb kezet, és no problémó :)

Netuddki. 2011.06.20. 17:32:26

Ez az vezessük be! Döntsük meg Svejcet!

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.06.20. 17:32:26

Egy sor közép-amerikai ország még időben a dollárhoz kötötte a pénzét, meg ugye ott van a karibi dollár. Ez csak alku kérdése.

Azt meg nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy mi lenne, ha bármi közünk lenne Svájchoz. Normális élet, normális vezetők, minden egyes esetben megkérdezik a véleményed?
Egy másik kommentsorban elhangzott, hogy ne legyen mindenről népszavazás, mert nehogy már egy kőműves döntsön az atomenergiáról. Svájcban dönt, mindig. Ott jól mennek a dolgok, mindig. Magyarországon nem dönt senki soha, csak a politikusok. Nem mennek jól a dolgok. Sztem van összefüggés.

Link Elek 2011.06.20. 17:32:27

a svajci frank erosodese tervbe illeszkedik. lezerek csaladi tervebe
okos ember nem hozza a penzt svajcbol hanem viszi oda, akkor meg jo az erosodes

Firefoxer 2011.06.20. 17:32:27

Tetszik a poszt! :) De akkor már inkább a kínai jüan és svájci frank felesben. Export jüanban, import frankban. Ráadásul lehetne fűszerezni. Mindenki egyszerre exportál, de előtte kérünk a kormánytól 1-2 "bedől a gazdaság" kommentárt, aztán mindenki egyszerre importál, akkor meg "jövőre 1% alatt lesz a Magyar államháztartás hiánya" elszólást .. Összefogás rulez. :D

2011.06.20. 17:32:27

Bőven elég ha Mo. bevezeti a frankot. A svájciaknak most az a probléma, hogy túl erős a valutájuk. Ha nálunk is bevezetik, a magyar gazdaság olyan mértékben gyengíteni fogja, hogy a svájci gazdaság újra versenyképes lesz.

Melchi Zadok 2011.06.20. 17:32:27

@popocatepetl: :)) mondd miért nem látogatod gyakrabban a paranoid android blogot? ott csak neked kedves gondolatokat írnak. egyébként tényleg nem túl érdekes ez a mostani poszt.

ferijózsi 2011.06.20. 21:21:33

Ez a poszt egyszerűen fantasztikus.

Csak egy dolgot nem birok eldönteni, mégpedig hogy ezúttal az igazságot, vagy az észt osztotta-é a bloggoló?

plazmakutyaTV 2011.06.21. 18:04:23

@Artie: nem akarom a fika OTP-t védeni, de elnézted. A LB ajánlotta a GM részvényeit felhalmozásra. Amire gondolsz, az a Citigroup, ami idehaza is forgalmazta a LB kötvényeit (a kötvényesek is buktak, akárcsak a részvényesek). Ettől még ül, amit írtál, tehát hogy az elemző "szakemberek" annak megfelelő elemzést hoznak ki, amilyet a megrendelők megfizettek :) csak épp az OTP annyira kis hal, hogy nincs benne a pixisben. Ezért is dörgölőznek össze annyit vitya meg sanyi :)
ON: nem volt rossz poén, bár a kósa, szíjjártó, stb. féle nyilatkozatoknak még örülnének is a helvétek... nincs zsarolási potenciálunk, legfeljebb ha a malév ingyen bp-zürich jegyet ad a cigóknak :) azzal el lehetne érni vmi hatást (talán), és még a fityisz népszerűsége is inverzbe kerülne az imf pénzen vett mol árfolyamával (azaz skyrocket-formációt mutatna be egy idő után) :)
süti beállítások módosítása