K. O. előtt

2011.12.21. 22:01

Orbán Viktor megbukott. És megbukott Orbán Viktor egész rendszere is, ez a pökhendi és kivagyi és képmutató, a hazugságot is hazugsággal leplezni próbáló rendszer. Nem a jó állam épült itt az elmúlt bő másfél évben, és nem lett itt jobb semmi - pedig lett volna mit jobbá tenni -, hanem leépült még az is, ami legalább működőképes volt.

Orbán Viktor mától végképp bukott ember. Ez a Barroso-levél, az amerikai diplomácia tiltakozása, sorban a második leminősítés (és hozzá a készülő harmadik) után nem kétséges.

Húzhatja még persze, vergődhet és játszhatja a pökhendi és sértődött kis pöcs szerepét szerte Európában. Ujjal mutogatnak rá, a háta mögött beszélnek róla - és most már nyíltan be is szólnak, meg olykor egy-egy kokit és sallert is leakasztanak neki. Merthogy az ugyancsak néppárti Barroso levele éppen annyira volt udvarias, amennyire egy kiállhatatlan közép-amerikai diktátornak szoktak udvarias levelet írni a diplomáciában.

Orbán Viktor megbukott. És most nem a magyarokat cikizi fél Európa, vagy inkább a világ műveltebb fele. Sokkal inkább sajnálja őket. Mert itt egyszerűen Orbán Viktort veti meg és vetette ki magából a civilizált világ. Csak a baj az, ennek az árát az árfolyamkülönbözetben meg országkockázati felárban nem Orbán Viktor fizeti éppen...

Mert nem szabadságharc ez, nem összehangolt támadás ellenünk, és nem a nemzeti önrendelkezés az, amiről itt szó van. Ez mind csak lózung. Hazugság. Mint minden, amihez Orbán Viktor mellett Matolcsy Györgynek, Lázár Jánosnak és Szijjártó Péternek köze volt és van. Egy hazug és bukott rendszer hazug és bukott talpnyalói ők. Végighazudták mind az elmúlt másfél évet és talán többet is. És ez itt most egy hazug rendszer látványos vergődése.

Orbán Viktor vergődése egy vesztes, bukott emberé, aki csak nagypofával játszotta a nagymenőt, de teljesen felkészületlen volt, és most iszonyúan kitömtek a ringben. A végső kiütés előtt pedig minden mozdulata most már károkat és maradandó sérüléseket okoz. Nekünk.

Be kellene dobni végre azt a törölközőt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr463481793

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szecesszió 2011.12.22. 20:39:23

Ahol a beleszólás lehetősége megszűnik, szükségszerűen közös értékeink ellen, szűk lobbicsoportok (a családtagok és a haverok) érdekeiben folyik a kormányzás és a társadalmi intézmények működtetése. Ahol a mégoly áttételes képviseleti rendszeren keresz...

Trackback: VIKTOR! TUDOD MÁR, HOGY VÉGE? 2011.12.22. 15:25:53

 "Nyolc évig romboltatok. Szembe mentetek mindennel, amit javasoltunk. Elutáltátok az egészségügyi reformot, nemzethalált kiáltottatok a felsőoktatási tandíj hallatán, önfeladással vádoltatok bennünket, amikor megállapodtunk a Déli Áraml...

Trackback: Mit nem írt alá Orbán Viktor? 2011.12.22. 12:17:49

Az gondolom senkinek nem kerülte el a figyelmét, hogy Orbán Viktor, és David Cameron nem adták azonnali áldásukat a Merkel-Sarkozy páros nevével fémjelzett Európa-mentőcsomagra. Magyarországon, és a nemzetközi sajtóban is gyorsan híre ment a hezitáló m...

Trackback: Magyarország így kényszerítette térdre Európát!!! - exkluzív videó Brüsszelből 2011.12.22. 11:23:27

Nem Merkel vagy Sarkozy fogja megmondani, hogy mi történjen Pannónia kies tájain, hogy mit egyenek vagy mibe öltözzenek országunk prominensei! Kitől vegyenek radarblokkolókat ezután, ha éppen úgy hozza kedvük! Miért is szólhatna bele bárki, ha esetleg ...

Trackback: "Ez a harc lesz a végső?" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.12.22. 11:14:08

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan e...

Trackback: Megindult a spekulációs támadás! 2011.12.22. 11:11:49

A mi Vezérünk valahogy előre látta december elején, hogy az ország ellen december közepe után újabb spekulációs támadás fog indulni. Látnoki képességekkel rendelkezik. A biztonság kedvéért rásegített Brüsszelben, és a múlt héten itthon is, nehogy ne le...

Trackback: Hazugsággyár 2011.12.22. 10:59:35

Egyre szánalmasabb a kormányzati kommunikáció, a hazugsággal leplezni próbált, ordas hazugságok sokasága, a szavak és állandó csűrés-csavarása, az eleddig egyértelmű fogalmak átkeresztelése - és persze a választók ipari volumenű hülyének nézése.Elég, h...

Trackback: Kutyáért ad tűzifát a jászapáti polgármester 2011.12.22. 10:40:09

Nem lennék a környékbeli kutyatulajdonosok helyében, miután az utcákról elfogytak a kóbor ebek. Pócs János polgármester, fideszes országgyűlési képviselő 50 kg tűzifát ad minden befogott állatért. Az esti híradóban hangzott el a hír, amely szerint a p...

Trackback: Orbán mögött meredező sztálinista zászlóerdő 2011.12.22. 10:39:07

Az Orbán háta mögött ágaskodó zászlóerdő egy bizarr tekintélynövelő, egy vizuális viagra, egy fallikus szimbólum, fenyegető erőfitogtatás, önbizalom-erősítő kapaszkodó. Gyaláz-e nemzeti jelképet a miniszterelnök azzal, hogy a Rákosi-diktatúrát idéző pé...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.22. 10:38:11

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodáss...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.22. 10:37:19

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán? Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztősé...

Trackback: A kormánynak mennie kell 2011.12.22. 10:24:42

Gyors leszek és egyszerű: ennek a kormánynak mennie kell. Nem kell aggódni, a Fidesz folytathatja, ha akarja, de valószínűleg már most elég kevesen vannak, akik szerint muszáj lenne ugyanúgy folytatniuk, mint eddig, erre akár egy népszavazást lehet épí...

Trackback: Az ország újjáépítésétől az ország újjáépítéséig 2011.12.22. 10:10:25

A Standard & Poor’s (S&P) hitelminősítő magyar idő szerint szerdán este a befektetésre nem ajánlott, pénzügyi zsargonban bóvlinak nevezett kategóriába sorolta Magyarországot....

Trackback: K. O. előtt 2011.12.21. 22:56:32

Orbán Viktor megbukott. És megbukott Orbán Viktor egész rendszere is, ez a pökhendi és kivagyi és képmutató, a hazugságot is hazugsággal leplező rendszer. Nem a jó állam épült itt az elmúlt bő másfél évben, és nem lett itt jobb semmi - pedig lett volna mi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ClearWater 2011.12.21. 22:38:09

Nem fogja. Mármint bedobni a törölközőt. Ugyanúgy fogják kirángatni egy földbe ásott lyukból, mocskosan borostásan mint Husseint vagy Kadhafit, de bedobni nem fog semmit.

hahali 2011.12.21. 23:00:14

Te komolyan egy hatalmas segg vagy...

szakállasbácsi 2011.12.21. 23:09:19

Sajnos ClearWater blogtárs posztulátuma valószínű...

Gyuri48 2011.12.21. 23:17:07

Bár látnám már !

Zwei (törölt) 2011.12.22. 00:02:54

Clearwater: esetleg tudod hol van az a luk? Mennek kamerazni, lehet h. par dollart fizetne a CNN az elso kepkockakert...

én sajnálom 2011.12.22. 09:12:33

Van annyira p@cs, hogy szembe menve mindennel bevisz minket az államcsődbe. Miért feltételezi minden cikk, hogy nem direkt csinálják?

porthosz 2011.12.22. 10:08:51

"Be kellene dobni végre azt a törölközőt."

Nem ez a gond. Hanem hogy nincs senki aki felvegye.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.12.22. 10:11:02

Mindenkinek ajánlom, akit érdekel, hogy mi lehetne egy lehetséges kezdeti lépés, hogy nézze meg a linkelt videót!
Le kell hámozni róla az aktuál-politikai felhangokat, és csak az egyebekre, adatokra, meglátásokra kell figyelni, mert már régen nem az a kérdés, hogy hogyan jutottunk ebbe a nagy sz@rba - ezt úgysem tudjuk meg teljesen soha -, hanem, hogy hogyan lehetne ebből elindulni! Főként a videó végén lévő megoldási javaslatokra!

www.youtube.com/watch?v=1ul4ZoeJV_s&feature=g-like&context=G204d5efALTvHbRwAKAA

The Paramour 2011.12.22. 10:28:18

Tegyük fel hogy teljesül blogíró óhaja és Orbán lemond. És utána mi lesz? Választás ahol elég nagy valószínűséggel megint a Fidesz nyer, mert akárhogy is fáj, még mindig torony magasan a legnépszerűbb párt. Vagy jöjjenek vissza MSZP, esetleg koalícióval az LMP-vel és a DK-val? Vagy győzzön a Jobbik??... Nah akkor lenne itt szép világ...

spontan · http://erdekessegek.info 2011.12.22. 10:29:59

Az a probléma, hogy egy olyan zsákutcába manőverezték magukat, ahonnan csak egyféle út lenne kifelé, a tévedéseik beismerése, de erre láthatóan nem képesek, ezért marad az, hogy egyre jobban beszorulnak a zsákutca végébe.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.22. 10:29:59

Narancsban fogant testvéreim és egyéb Nagyon Engedelmes Rabszolgák! Eljött az ideje, hogy a családi ezüstöt is feláldozzuk minden idők legnagyobb formátumú államférfija, Ormány Piktor szent szabadságharcának oltárán! A pénzünket elvehetik, de Vekkert azt sohaaaaaaaaaaaaa!!!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.12.22. 10:29:59

Csődöt akar, balhét, forradalmat, kilépést az EU-ból, ezt akarja. Ezt pofázom már egy éve. És, mivel nincs ellenzéke sem a parlamentben (gittegylet, kisbetű), sem azon kívül, meg is fogja csinálni. Még a példa is ott lebeg: Chavez, Putyin, Lukasenko is milyen jól elvan. Ez az ország meghalt. Béke poraira!
Menjetek innen!

LóBéla 2011.12.22. 10:29:59

ennyi ostoba hazaáruló férget, mint itt...

ti minek örültöl? orbán bukott meg? pökhendi kivagyiság? ti miről beszéltek?

sima politikai támadás az ország ellen, mert beszartak attól, hogy az EU-ban valakinek 2/3-a lett, és nem akar úgy ugrálni, ahogy ők fütyülnek.

teljesítettük amit kértek? igen. ennek ellenére hogy lett 5 hónap alatt 265ös euróból 305-ös?
sorban jönnek az oktalan, indokolatlan leminősítések.

görögországban mit csináltak ezek a férgek? papandreu belebegtette, hogy pofátlanul megkérdezi a népet akarják-e, erre megbuktatták.

és a sok zsidóbérenc exszadeszes, exmaszopnyik annak csápol, hogy itt is ez legyen. pusztuljunk bele nem baj, csak orbán menjen.

itt a zsidó áskálódás eredménye...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.12.22. 10:29:59

csodalom hogy a fidesz politikusok meg nem rettegnek, kit vetnek be a nep ellen a minimalberes rendoroket? :D ugyanmar

fapuma 2011.12.22. 10:29:59

Ez mind igaz! DE !!!!! Annyira szeretnék már egy fidesz szavazót olvasni,aki elmondja értelmesen az ő álláspontját minderről.Szeretném már tudni,hogy mit mondana egy ilyen ember mindarra a dologra, ami történik.Szerinte vajon minden rendben van?

Peetee 2011.12.22. 10:29:59

Megfekteti az országot, és próbálja olcsó és átlátható hazugságokkal leplezni az a mérhetetlenül nagy kárt, amit az ostoba következetlen döntéseinek sorozata okoz.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.12.22. 10:30:06

nekem meger meg egy kis fogosszeszoritast ha ugy elverik, hogy szarnak nem lesz jo tobbet...:-)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.22. 10:38:10

ORBÁN BANDA TAKARODJ, ezt a szégyent már nem nyeljük le.

Magyarok, polgárok!

Pénteken 4 kor a Parlamentnél találkozzunk és zavarjuk el ezt a bandát.

Előtte imádkozzunk, hogy az Isten is segítse meg az Orbán nélküli hazánkat!

Ne várj tovább, semmid sem marad!

beavereater [AT] 2011.12.22. 10:41:53

@version: azt hiszik, a TEK megvédi őket. Pedig nekik csak egyetlen feladatuk lesz: Orbánt és családtagjait biztonságban kimenekíteni az országból, semmi több. A többiek meg majd akkor döbbennek rá, hogy a lincselés ellen az unortodox viselkedés nem véd...

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.12.22. 10:42:00

úgy vagyunk most, mint a régi viccben:
" - Ez az ember már az utolsókat rúgja!
- Azt értem én, nade miért belém??"

Borenbukk 2011.12.22. 10:42:01

@LóBéla: Nem, nem teljesitettuk. Kb. azt kertek, keressetek valami normalis munkat, es szokjatok le a bagorol, piarol. Ehelyett mi eldontottuk, hogy a gyerek csak fel karej szaraz kenyeret kap matol a haromnegyed helyett, aztan leteptuk a nagyi nyakabol az aranylancot, es most k. buszkek vagyunk, hogy a zaciban 5 perc alatt adtak erte annyit, amennyiert amugy 3 honapig is kellett volna melozni valahol. Es nem, es nem ertjuk, miert nem akar senki felkarolni ilyen talpraesett, ravasz fickokat.

Borenbukk 2011.12.22. 10:42:03

@BPBP: Konyorogve kerem, ne Drabikot! Akkor inkab az EZO-tv kornyeken keressunk valakit, aki megoldja a problemat!

Malachi 2011.12.22. 10:42:03

@LóBéla: én nem vitatkozom veled, csak annyit akartam mondani, hogy talán érdemes lenne elgondolkodni, tényleg azok-e az őrültek, akik mind-mind szembe jönnek az autópályán.

idén már úgyse lesz semmi, januártól meg ki tudja, de mindenki számítson a legrosszabbra. addig is kellemes ünnepeket, a politika meg dögöljön meg.

mrgumby1 2011.12.22. 10:42:03

@LóBéla: felsorolom az ellenségeinket: zsidók, karvalytőke, multik, szlovákok, románok, osztrákok, cigányok, mszp, kommunisták, gyurcsányferi, liberálisok, tilosrádió, lumpenproletárok, krisnások, szabadelvű értelmiségiek, amerikaiak, náci németek, imf, eu, stb. és most már a világ is.

húzz ki a listáról azt, akiről úgy gondolod, hogy nem hazánk ellensége!

így gondolod, nem?

Kivlov 2011.12.22. 10:42:04

Nem bukott még meg. És ha megnbukik akkor sem az ő rendszere bukik meg, hanem az hogy nem lehet még mindig maszatolni, átlakításokat halogatni, hitelből osztogatni stb.

P.mester 2011.12.22. 11:13:14

Pedig @ClearWater kollégának van igaza. Ez az ember még akkor is győzelemről fog harsogni, amikor a bunker fölött már romhalmaz minden. Mint az a meg nem értett német festő. Mindkettő egyértelműen őrült.

kicsijuti 2011.12.22. 11:13:14

@fapuma: 3%os lesz a hiány, csökkent az államadósság is 1-2%ot, nyilván nincs minden rendben de válság van európában és igaz, hogy leminősítettek egy kategóriával, de az mszp alatt meg vagy 8al, és a kormányzati tevékenység még mindig jobb mint az mszp/szdszé a 7-8%os hiányokkal, korrupciós ügyekkel, 84%os államadóssággal és milliárdos sikkasztásokkal. +a devizahitelesek nagy részének is megoldották a problémáját akikért az mszp az ujját sem mozdította.
Bár én az lmpre szavaztam de kb ezt gondolhatja egy fidesz szavazó.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.12.22. 11:13:14

@LóBéla: Amikor már totálisan tönkrement az ország, akkor is bőszen zsidózni fogsz és Orbánt védeni? Szerinted az utóbbi 1.5 évben jófelé mennek az ország dolgai?

NábroRotkiv 2011.12.22. 11:13:14

Az biztos a kormányunk és vele vezérünk elmennek a falig az már nem, hogy tudják hol a fal! Az emberek félnek mert azt látják csak az él meg aki korrupt és a körön belül van ezért inkább nem is akarják felfogni érteni mi történik itt. Még reménykednek, de ha ez a remény meghal akkor itt robbanás lesz és az nagyot fog szólni láttatok kuktát amit szétvetett a nyomás! Itt tart a mi kis társadalmunk! Nem azoktól kell félni akik látják ezt és már félnek hanem akik még hinni akarnak ők utolsó vérig ragaszkodnak a reményükhöz (ORBÁN,GYURCSÁNY,FIDESZ,MSZP). Azok ha szembesülnek a valósággal hát robbani fognak!!!! Szóval lehet itt lesz nálunk az új béketeremtő misszió jön G.I. JOE és a szomszédaink.

tamatomi 2011.12.22. 11:13:14

@LóBéla: Néhány sorban ennyi hülyeséget beszélni, szép. Mindenki hülye csak a Ti vagytok az okosak. Meg is van az eredménye. Akkora sz*rban vagyunk amilyenben még nem voltunk, de az "elmultnyolcév" meg hasonló baromságok még igy gondoljátok még mindig szépen szólnak. Valami értelmeset is kellett volna csinálni másfél év alatt. Oktalan a leminősités ? a kétharmad elvette az eszeteket, pedig ezt borítékolni lehetett előre. Szétvertétek a demokráciát idióta módon, ezt tudja Viktorka felmutatni.

Trackback 2011.12.22. 11:13:14

@LóBéla:

levezetem neked a hatalmas kétharmadot, a számok remélhetőleg nem zsidók:

10.000.000 magyarból
8.000.000 rendelkezik szavazójoggal, ebből
5.000.000 ment el szavazni, ebből
2.500.000 szavazott a fideszre, de nem arra, amit most tesz, továbbá
3.000.000 ember otthon maradt, mert hány mindegyik garnitúrától, és
2.500.000 másokra szavazott

idióta

Megfigyelo 2011.12.22. 11:13:14

@Kivlov: Sajnos még nem, de már ott az írás a falon.

Hattory Hanzo 2011.12.22. 11:13:14

@LóBéla: Béluska, a lobotómiára is a zsidók kényszerítettek, vagy neked tényleg csak ennyit dobott a gép?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2011.12.22. 11:13:14

Nagyon fel lehet dúlva a Posztoló. Elnézést kérek a szöörszálhasogatásért:

"Mind minden" = "Mint minden"

miszter iksz 2011.12.22. 11:13:14

Nahiszen, azt várhatjuk, hogy bedobja a törölközőt. Ha az egész ország egyszerre tüntetne azért, hogy mondjon le, akkor is azzal jönne, hogy az ország kétharmada mást akar.
De ha lemondana, ki jönne utána? A politika mostanra lenullázta magát. Valószínű 4 év múlva választás, ahol ismét győznek, ha nem is kétharmaddal, de nagy fölénnyel, ebben biztos vagyok. Mert addigra majd úgy számolják a szavazatokat is, ahogy a "kétharmados demokráciákban" szokás.

bebe tv 2011.12.22. 11:13:14

@LóBéla: Te már így születtél, vagy a bába ejtett a fejedre? Ne halj meg bután drága Bélám, ezért megosztom veled egy igaz felmérés adatait. Az ilyen 87 alatti IQ-val rendelkező körzetek szavazataival nyert másodjára is az ifjabb Bush az USA-ban. Oszt hová vezette Amerikát?

mojszipupi 2011.12.22. 11:13:14

Szerintem ez a 23 ai megmozdulás elég erős lesz, ahogy látom a blogokat nagyon erős lett a lincshangulat az emberekben. Sok volt ez így kari előtt mindenkinek. Csak nehogy a CNN live nyomja a karácsonyi történéseket kishazánkból....

odamondom 2011.12.22. 11:13:14

Azért azon érdemes elgondolkodni, hogy a legutolsó nagyobb sallert Orbán a saját Néppárti frakciótagjától, Barrosotól kapta. Az EU-ban már a párttársai is kirekesztik.
Nincs mese, nekünk szakértői kormány kell. Minél előbb.
Orbán autokrata rendszerét semmiképpen lehet tolerálni, bár ha a gyorsnaszádunk nem éppen most merülne örök hullámsírba, hanem büszkén szelné a habokat, akkor még a demokrácia lebontását is többen néznék el neki.

dfactor 2011.12.22. 11:13:14

@The Paramour: ott a pont!

Emberek, fogjátok fel, hogy OV akármit is csinál, 50%-t simán behúz bármikor. Amíg ez így van, minek mondana le?

dean23 2011.12.22. 11:13:25

Mehetne is már a picsába a felcsúti elmebeteg!

kitiltott bögre 2011.12.22. 11:13:48

mostanság az utolsó filléreket lopják ki az országból.ha bukta van megvonják a vállukat és közlik hogy ők csak jót akartak és megpróbálták.aztán meg a jólbevált Demszky-féle forgatókönyv... egy kis látszatrángatózás aztán eltűnés a balfenéken...és kurvajól érzi magát a horvát tengerparton a saját házában,a tőlünk rabolt pénzen...épp erre utaznak ezek is.

Netuddki. 2011.12.22. 11:21:48

@LóBéla: "LóBéla 0 bejegyzést írt és 136 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Te egy kis pöcs fideszes bértroll vagy. Senki nem örül itt az ostoba vezéred bukásának. Azért mert szarrá ment a kezei között az ország. Igen, az elmúlt8év után az utolsó szeget ő verte be az ország koporsójába. Mint az 1. regnálása idején a TSZ-ekébe. Ez a féreg csak tönkretenni tud és a saját zsebét megtömni. De el lesz még számoltatva a bagóért vett és állam által a mi pénzünkön milliárdokért visszavásároltatott földjeivel együtt...

GGG77 2011.12.22. 11:25:43

@LóBéla: Tudod mit? Elegem van a fajtátokból. Ebből az 1-1,5 millió, szocializmusban nevelkedett kreténből, akik még ma is megválasztanák ezt a felcsúti tetvet.
Hát éljetek ti itt, dögöljetek meg a Vezéretekkel együtt, legyetek ti a nagy magyar szabadságharcosok. Ha ti vagytok a magyarok, akkor én nem, köpök rá, köpök a himnuszotokra, a koronátokra, mindenre.
Karácsonyozunk, szilveszterezünk itt egy utolsót, aztán leléptünk, ti meg fulladjatok bele a NER-be. Majd 10 ezer km-nyire nyugatra jót röhögök rajtatok.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.12.22. 11:26:07

@LóBéla:

Te Lóbéla Te... ehh minek válaszolni neked...

GGG77 2011.12.22. 11:26:07

@LóBéla: Tudod mit? Elegem van a fajtátokból. Ebből az 1-1,5 millió, szocializmusban nevelkedett kreténből, akik még ma is megválasztanák ezt a felcsúti tetvet.
Hát éljetek ti itt, dögöljetek meg a Vezéretekkel együtt, legyetek ti a nagy magyar szabadságharcosok. Ha ti vagytok a magyarok, akkor én nem, köpök rá, köpök a himnuszotokra, a koronátokra, mindenre.
Karácsonyozunk, szilveszterezünk itt egy utolsót, aztán leléptünk, ti meg fulladjatok bele a NER-be. Majd 10 ezer km-nyire nyugatra jót röhögök rajtatok.

Netuddki. 2011.12.22. 11:26:07

@dfactor: 1 kivétellel. Már nagyon kell egy olyan párt amelyik a lopás megállítását, a korrupció felszámolását, a teljes elszámoltatást és egy igazságos adórendszert tűzi ki céljának...

Netuddki. 2011.12.22. 11:26:08

@kitiltott bögre: Szerintem nem lesz a Földnek olyan zuga, ahol zavartalanul tudják majd élvezni az összelopott milliárdokat...

GGG77 2011.12.22. 11:26:08

@LóBéla: Tudod mit? Elegem van a fajtátokból. Ebből az 1-1,5 millió, szocializmusban nevelkedett kreténből, akik még ma is megválasztanák ezt a felcsúti tetvet.
Hát éljetek ti itt, dögöljetek meg a Vezéretekkel együtt, legyetek ti a nagy magyar szabadságharcosok. Ha ti vagytok a magyarok, akkor én nem, köpök rá, köpök a himnuszotokra, a koronátokra, mindenre.
Karácsonyozunk, szilveszterezünk itt egy utolsót, aztán leléptünk, ti meg fulladjatok bele a NER-be. Majd 10 ezer km-nyire nyugatra jót röhögök rajtatok.

kormányzó 2011.12.22. 11:31:53

Mi van Világ?!
Büdös a fasizmus?

csárli hárper 2011.12.22. 11:32:18

@LóBéla: hogy mered te senkiházi fidesznyik hőn szeretett vezetőnk nevét kis betűvel írni? vagy ez már a smittpali "megvédem a magyar nyelvet" úly szabája?
mert ha ezek valamit megvédenek annak annyi...

Tell Vilmos 2011.12.22. 11:32:18

Ovi már valóban tántorog, de még messze a vége, szívós bunyós! sajna...
Szvsz +kockáztatja az államcsődöt, és akkor bagóért lehet mindent felvásárolni. Simicska fürdeni fog a lehetőségben...

kitiltott bögre 2011.12.22. 11:32:18

@kovi1970: a Demszkyt sem zargatja senki...pedig aztán lenne miért.

portugéza 2011.12.22. 11:35:17

@fapuma:

Olyan értelemben fidesz szavazó vagyok, hogy inkább ne a magyarországi baloldal kerüljön hatalomra. Két pilléren nyugszik a balos „gazdaságpolitika”: 1. Olyan többkulcsos adórendszer, ami az átlagbér körül keresőket a legmagasabb kulccsal vágja nyakon, mert ők már „gazdagok”. 2. Inaktívak tutujgatása, babusgatása = direkt szavazatvásárlás.

Az 1. régen sem vitt előre, csak lett sok kamu minimálbéres, ill. papíron minimál és átlagbér között kereső, viszont akik a teljes jövedelmüket legálisan kapják, arányaiban sokat szívnak. A 2-ra pedig már nincs pénz. (szerencsére).

A fideszes ámokfutásnak, és az azt megelőző kormányok böszmeségének egyszerű oka van: Magyarországon hiába tudja az emberek többsége, hogy mivel van baj (a feketegazdaságtól, az adómoráltól, a korrupción, bürokrácián át az inaktívak magas arányáig, hogy az egészségügyet, oktatást, mezőgazdaságot mint egészet ne is említsem). Ezek orvoslása olyan hatalmas érdeksérelemmel járna a társadalom 90%-a számára, amit épeszű politikus (pártállástól függetlenül) nem vállal fel. Az az ország vagyunk, ahol tüntettek azért, hogy 40 évesen nyugdíjba mehessen valaki. A vizitdíj sem kell (tudom, tudom, a patásorbán szavaztatta le), viszont a valóságban évente milliárdok landolnak a szülészek, sebészek köpenyzsebében. Óriási ellentmondások, hamis illúziók országa vagyunk.

Mindenki, főleg az ún. kisemberek csak kivenni akarnak a közösből, nekik minden ingyen jár, a közszolgáltatások működése magától érthetődő, „valaki” majd úgyis fizet a közösből, ahová ők b*szn*k betenni. Ott csalják el az adót, ahol tudják, és olyan politikai garnitúrát akarnak a fejük fölé, akik hagyják őket mutyizni, adót csalni, „okosnak” lenni, ugynakkor az ingyenes közszolgáltatásokat, a kamu rokinyugdíjat, ingyen ezt meg azt, közben biztosítják. Mindig meg is kapják az ilyen vágyott politikusokat, és mindig meg is lepődnek, hogy önnön másukat, mutyizó, parazita réteget kaptak a következő négy évre.

Most elfogyott a pénz. Már ígérni sincs pénz. :)

Boldog karácsonyt!

uncletiti 2011.12.22. 11:39:17

Ha bukik Orbán akkor is fideszes elmebeteg szavazói ráfogják az elöző rendszerre....Az ilyen szűk látókörű emberekkel nem lehet mit csinálni.Én csak sajnálni tudom őket........

Tell Vilmos 2011.12.22. 11:39:17

Még valami: - bocs, 1 kicsit off: januártól nem vagyunk köztársaság, életbe lép az új alaptörvény. Akkor tulképpen a közt elnök személye nem üti az alkotmányt? Illetve 1általán szükségünk van rá? - hiszen, ha az államforma nem köztársaság, akkor, hogy lehet közt.elnökünk???

zw007 2011.12.22. 11:39:18

@porthosz: Lehet, hogy jó nincs helyette, de ennél az elmebeteg kártevőnél rosszabb se nagyon. A politikába sokszor a legkisebb rosszat lehet csak választani, de legutóbbi választásoknál ez nagyon nem sikerült.

vénkujon 2011.12.22. 11:47:00

ne bántsátok lóbélát! ugyanis én manipulálom az agyát a mentális sugaraimmal. az ő bune csupáncsak annyi, hogy ma reggel nem tekerte be alufóliával a fejét.

Veder1 2011.12.22. 11:48:10

@kicsijuti francokat szavaztál te az lmp-re, te egy hithű fideszes vagy. Nyugodj meg, attól, hogy most pénzt kapsz a pártodtól, a csőd téged is tönkre fog tenni. Bár ne így lenne mindannyiunk érdekében.

portugéza 2011.12.22. 11:48:10

@kovi1970:

Hát igen TSZ-ek. A magyar gazdaság csak nagyüzemi termeléssel lenne gazdaságos, de hát a külföldi ne vásároljon földet, mert kitalicskázza innen. A TSZ sem kell, mert történelmileg rossz emlékű, pedig önkéntes alapon jó alternatíva lenne.

Pedig egy versenyképes, modern mezőgazdaság munkaerőt szívna fel, olcsó hazai terménnyel, termékekkel látná el az országot, de nem, a magyaroknak ez nem kell, ők nem közösködnek egymással. Külföldi meg ne jöjjön. Akkor ki hoz tőkét a technológiai fejlesztéshez? Nem biztos, hogy a kizárólag az aktuális politikai elitben van a hiba.

Magyarország a tízmillió pénzügyminiszter országa, ha szívünkre tesszük a kezünket, tudjuk, valójában milyen intézkedések kellenének, az egyszerűbb adórendszertől a kevesebb közhivatalnokon (és bürokratikus szabályon) át a valódi "struktúrális reformokig". Csak sajnos az ezekre megoldást jelentő intézkedések:

- óriási érdeksérelemmel járnának, kitörne a népharag, ami elsöpörné az aktuális kormányt, párttól függetlenül

- egy részük megvalósítása már késő, adott a végleges probléma (pl. államadósság, 750 ezer rokinyugdíjas, akik többsége betöltötte a korhatárt, stb.)

- egy részük technikailag nem, vagy csak nagyon hosszú távon kezelhető (korrupció, adómorál, bürokrácia)

2llkedő 2011.12.22. 11:50:25

@Tell Vilmos: Az álamforma megmarad köztársaságnak.

Fenehorizont 667 2011.12.22. 11:51:11

háh. má megint megbukott?
mán vagy 96-odjára látom ezt index címplapon :D

Netuddki. 2011.12.22. 11:51:11

@kitiltott bögre: Aztán ki zargatná? Az orbán vagy a gyurcsány? Egyik kutya, másik eb...

leonito77 2011.12.22. 11:55:43

@LóBéla: Kedves kommentelő.

Azt mondd meg, hogy mi a terve a nagy vezérnek a gazdasági szabadságharccal? Ha mondjuk kikerülünk Európából, az Eu-ból, mennyit fog érni a forint? Mit gyártunk majd és kivel fogunk kereskedni? Mennyi nyersanyagot tudunk venni a rossz forintunkért és hol gyártjuk, mert iparunk nincsen, a gyárak, amik itt vannak a karvalytőke tulajdonai és azokat elviszik.

Az így utcára kerülő embereknek mi lesz a sorsa? Ebben a globalizált világban, amire mi is igent mondtunk, mikor beléptünk az EU-ba?

Nézd csak meg jól, milyen független Észak-Kórea! Biztosan láttad, mennyire szerették az emberek a vezért, hiszen az utcán sírtak. Biztosan tudod, hogy egy injekciós tű sincsen már a kórházakban és gyógyszer sincsen, meg mozi, meg tévé, semmi sincsen...

Mondd, mi az értelme a gazdasági szabadságharcnak? De ne indulatból, hanem a célt, mert én buta vagyok és nem látom, csak az eddigi következményeket!!!

The brain 2011.12.22. 11:55:43

Mi van vörös patkányok idegeskedtek?Van is miért,ugyanis az életben nem kerültök vissza a kormányzásba!!!!Egyébként meg minden a legnagyobb rendben.Ennyi.Hehehe

dfactor 2011.12.22. 11:55:44

@kovi1970: lopás és korrupció nélkül nem jutsz/maradsz hatalomba/n. Ez a szomorú valóság.
Másrészt egy ilyen pártnak évek kellenek, míg felépíti magát és az imidzsét.
Ettől függetlenül: úgy legyen, ahogy mondod. Leszarom, hogy jobbról vagy balról, de valaki rendbe tehetné itt a dolgokat.
Itt visszakanyarodnék eredeti mondandómhoz: olyan országban élünk, ahol minden szarság, bukta, hazugság ellenére Orbán Viktorra minden 2. magyar ember úgy néz, mint a messiásra. Ezzel nem tudsz mit kezdeni...

2llkedő 2011.12.22. 11:55:44

@portugéza: "Most elfogyott a pénz. Már ígérni sincs pénz."

Nézz körül a parlament soraiban. Van ott pénz, nem is kevés. 16%-os, családi adózás, devizások megsegítése, benzinkártya lassan a családtagoknak is, Álláshalmozás, stb.

Netuddki. 2011.12.22. 12:00:24

@dfactor: Hát akkor valahol ezeknek az embereknek nagy töménységben kell előfordulniuk. Ugyanis a környezetemben még bottal sem piszkálnák. Hogy világosan értsd nem ismerek olyat aki ne utálná. De csak gondolj arra, hogy a 2/3 sem a választók 50%-ából lett meg...

2llkedő 2011.12.22. 12:00:56

@portugéza: "Két pilléren nyugszik a balos „gazdaságpolitika”: 1. Olyan többkulcsos adórendszer, ami az átlagbér körül keresőket a legmagasabb kulccsal vágja nyakon, mert ők már „gazdagok”. 2. Inaktívak tutujgatása, babusgatása = direkt szavazatvásárlás."

Azért jó, hogy te döntöd el, hogy ki mit, hogyan gondol?!

The Paramour 2011.12.22. 12:00:56

@GGG77: "köpök rá, köpök a himnuszotokra, a koronátokra" - gyönyörű gondolatok, csak gratulálni tudok! Miért nem mentél el eddig?

Netuddki. 2011.12.22. 12:00:57

@portugéza: Mondjuk én optimista vagyok. Amellett, hogy sajnos sokan mutyizásra kényszerülnek, szerintem a tökük tele van ezzel a szemétdombbal. Idáig sajnos a gond az volt, hogy nem nagyon lehetett miből választani. A nagy kérdés, hogy rövid időn belül lesz-e választási lehetőségünk?

fchris82 2011.12.22. 12:02:45

@LóBéla: "teljesítettük amit kértek? igen."

Nem. Tegnapi hír, hogy Lengyelországot felminősítették, vagy megerősítették a besorolását, nem tudom. Az indokok között elsőként szerepelt a kormány kiszámíthatósága. A mi kormányunk nem kiszámítható. Össze-vissza beszél és nyilatkozik, az elvárt eredményeket egyszer felhasználható forrásból kozmetikázta ki, a MANYUP pénzekből. Az elvárás az EU, az IMF és a befektetők részéről: FENNTARTHATÓ ÉS KISZÁMÍTHATÓ GAZDASÁGPOLITIKA! Ez továbbra sem valósult meg. Papíron a Görögök is mindig kihozták, hogy kurva jók, aztán nézd meg, mi lett a vége.
Egy olyan egyszerű rutinfeladatnak számító dolgot sem tudtak nagyjából ELÉGSÉGESRE - ez a kettes - teljesíteni, mint a jövő évi költségvetés. Már a megjelenésének pillanatában tudni lehetett, a használt HUF-EUR árfolyam hibás, és most írhatják újra.

Szóval nem, nem teljesítettük, amit kértek és kérnek, még csak részben sem. Csak kizárólag elméleti számításokkal, némi kozmetikázás után.

Netuddki. 2011.12.22. 12:04:30

@The brain: "The brain 0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Ostoba kis fizetett fidesztroll! A legnagyobb komcsi a szeretett vezéred. Csak megsúgom, neked kéne cidrizni, mert pár év és becsületes munkával kell majd megkeresned a kenyeredet. Hehehe!

smartdrive 2011.12.22. 12:09:04

@The Paramour: "Tegyük fel hogy teljesül blogíró óhaja és Orbán lemond. És utána mi lesz? Választás ahol elég nagy valószínűséggel megint a Fidesz nyer"

ez nem annyira rossz forgatókönyv, mert tartalmazza azt a személyekre szóló tanulságot, hogy domináns belpolitikai bázissal is meg lehet bukni

odamondom 2011.12.22. 12:23:08

Hagyjuk már ezt az ellopta, elsikkasztotta, kimentette....stb. ócska dumát.
Szerencsére ez olyan elenyésző a nemzetgazdaság összes volumenéhez viszonyítva, hogy ha most minden gazember tízszeresen, kamatostól befizetné az államkasszába, akkor is pont ugyanitt tartanánk.
Erre nem lehet hivatkozni, mikor a gazdaság sikertelenségének okait keressük.
Persze ettől még törvénytelen, felháborító minden ilyen eset, csak erre fogni a magyar gazdaság csődjét, az nevetséges.

Alamio 2011.12.22. 12:23:08

@Tell Vilmos: Olvasd el legalább a harmadik sorát is, mielőtt nekiállsz trollkodni:
"ALAPVETÉS
A. Cikk
HAZÁNK neve Magyarország.
B. Cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
(2) Magyarország köztársaság."

Szerintem ehhez többet ne szólj hozzá.

wowerman 2011.12.22. 12:23:08

Végighazudták az elmúlt 10 évet. Ezt akartátok, Fidesz szavazók?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.22. 12:23:08

Sajnos nem: Orbán Viktor nem bukott meg. Orbán Viktor egészen addig nem is fog megbukni, amíg saját magával együtt a szakadékba nem kormányozza az országot. Majd akkor fog megbukni.
Azt szokták mondani, hogy egy országnak olyan a vezetése, amilyet megérdemel. Ezt én mindig nagyon elnagyolt, felületes, és igazságtalan ítéletnek gondoltam. Mert az ország lakossága rengeteg ártatlan individuumból áll, és ők nem érdemelnek ilyen gazembereket. De át lehet fogalmazni a mondást, és akkor helyes lesz: Egy ország determinálja a vezetőit, és a vezetők hasonulnak az országukhoz. Vagyis: Sajnos az ország sem különb. Ennek sok jele van. Gondoljatok csak bele: A Fidesz most is sorra nyeri az időközi választásokat. A blogposzt nagy igazsága ellenére, ha most lenne parlamenti választás, megint ők nyernének. Hát hogy lehet ez? Hát ez úgy lehet, hogy a zemberek buták, és hülyék. Nem tanulnak semmiből, csak majd abból ha a valóság érckemény fala betöri a fejüket. De addig vakon mennek a vágyvezérelt álmaik felé.

És van egy ennél sokkal nagyobb baj is. Ezt néhány helyen már elmondtam, de gyanúm szerint senki még csak hallani sem akart róla (sosem reagáltak rá): Egy ország összességében (persze most csak gazdasági szempontból) annyira "jó", annyit tud, amennyit megtermel, dolgozik, és amennyit a megtermelt javakért kap a világpiacon (hiszen már világpiac van, nem tudunk önmagunk határai mögé zárkózni, akármennyire is szeretnénk). Nos, ez az ország egyszerűen nem dolgozik, vagy csak alig, és keveset. Nézzétek csak meg az aktív munkaerő arányát az összeshez képest. Ez az ország még a cocializmusban is sokkal többet, és jobban dolgozott mint most. És ez az ország most csodálkozik, hogy bajok vannak, hogy nincs pénz, meg életszínvonal. Hát miből lenne? Persze most majd lesz megint kölcsönből, ha megszán bennünket az IMF. Hogy aztán az fél évre elodázza a csődöt.
Kedveseim, az ország gazdasága ugyan komplex, de a lényege ugyanaz mint az egyszeri mesében: Ha tücsök módjára, egész nyáron csak mulatunk, és kiröhögjük a hangyát, aki dolgozik, akkor télen éhen fogunk halni. Most jön a tél...

Tulajdonképpen van egy másik rossz hírem is: Ez az ország még e lehető leghozzáértőbb politelittel, vagyis vezetéssel sem tudna semmiféle csodát tenni. Úgy nagyjából most is a helyünkön vagyunk, itt kelet-középen, észek Balkánon, ugyanúgy, mint ahogy az egész történelem folyamán mindig is ide tartoztunk. Nem fogunk tudni kibújni a bőrünkből, mert minden arra predesztinál bennünket, hogy ilyenek legyünk, és ennyit tudjunk. (Nem az egyes emberek, akin néha kibújnak, hanem az egész ország). Egyszerűen ennyire vagyunk képesek, a helyünkön vagyunk. Tehát csak nyugalom, nem kell nagyon izgulni, sokkal jobb nem is lehet.

Bár, nem ártana ceterum censeo-vá tenni hogy: Orbánnak, és a Fidesznek mennie kell!

tejcsokoládé (törölt) 2011.12.22. 12:23:09

már hitler idejében is megvolt az a buta, önállóan gondolkodni képtelen tömeg, aki mindent elhisz, amit mondanak neki és képes követni egy nyilvánvaló elmebeteget. most sincs ez másként, nálunk sem.
érdemes megnézni a régi filmeket hitler beszédeiről és összehasonlítani a felcsúti faszkalappal

sárkányfő 2011.12.22. 12:33:57

Nem kéne elkapkodni ezt a bukást.

Ugyanis most egy nagy lehetőség nyílt arra, hogy Orbán végleg megbukjon. Azzal nem megyünk sokra, ha átpöccinti egy bábjának a kormányt, hogy az vigye el a balhét, és még újabb 20-30 évig blokkolja az ország fejlődését. A végén még visszajön, és kezdődik minden előröl.
Orbánt végleg ki kéne csinálni, hogy már a háttérből se tudjon ártani.
Szóval még vagy fél évig mindenképpen miniszterelnöknek kéne maradnia, had főjön a saját levében. Tényleg csak fél évet kérek. Egy év jobb lenne, de legyen csak fél. Annyi már elég, 2012 nagyon durva lesz, kicsinálja. Tudom, ez iszonyú károkat okoz az országnak, dőlni fog a forint, a tőzsde, minden, munkahelyek szűnnek meg, nő a nyomor, de inkább most essünk ezen túl, mint hogy elhúzzuk évtizedekig.

párnalárva 2011.12.22. 12:35:10

A sok kárörvendő nem egészen értem minek örvend annyira. Aminek örülnek az az hogy Mo. utolsó lehetősége is megy a kukába. Ha a FIDESZ nem képes irányítani ezt az országot akkor ki fogja? Gyurcsány, Mesterházi?, netán Munkáspárt vagy a Jobbik?
Mindenki leszerepelt már. Nincs több húzás. Innen már csak a süllyesztő van. Lehet örvendezni. Hurrá!

kisvakondcica 2011.12.22. 12:35:11

@The Paramour: Nem, választások semmiképp se legyenek (most). Azzal tovább nőne a bizonytalanság. Egész egyszerűen a már eltávolított Fidesz-értelmiségnek kéne kormányt alakítani.
Hogy visszasír az ember egy Pokornit, egy Varga Mihályt. Mellettük simán elfér egy Mellár, Chikán, stb.

2llkedő 2011.12.22. 12:35:11

@tejcsokoládé: Tedd hoozá, hogy Hitler is a vágsőkig hitt a dolgában. A legvéksőkig. Az egoista diktátorok már csak ilyenek.

vénkujon 2011.12.22. 12:35:11

hmm...Dr Agy személyesen? nem várt, kemény ellenfél.
:D

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.12.22. 12:56:33

@LóBéla: A zsiódzásod mutatja, hogy az IQ-d valami negatív szám lehet. Mondom ezt Jobbikosként. Ha lenne egy kis bolhafingnyi eszed, rájönnél, hogy a legnagyobb hazaárulók pont az olyan szemellenzős Orbánista férgek, mint Te.

2llkedő 2011.12.22. 12:56:33

@parnalarva: "Mindenki leszerepelt már. Nincs több húzás. Innen már csak a süllyesztő van. Lehet örvendezni. Hurrá!"

Állítólag vagyunk vagy tizenötmillióan a világban. Szerintem van még választási lehetőség.

Merras · http://miyazakijun.hu 2011.12.22. 12:56:33

"Végighazudták mind az elmúlt másfél évet és talán többet is. "

Nem talán, hanem biztosan többet. Konkrétan a zeltmúltnyócévet hazudta végig, amikor a szocik hiába próbálkoztak jó irányba elindulni, ellehetetlenítette ezeket a próbálkozásokat.

Örzse néni 2011.12.22. 12:56:33

@parnalarva: Hogyne örülnének?!

Sokan még mindig nem látják, hogy mire megy ki a játék? Magyarország bedől, az értelmesebbje/élelmesebbja kivándorol a többi meg mehet a kukába rabszolgának.

Hogy ki rabszolgájának? Na vajon?

s 2011.12.22. 12:56:34

@LóBéla: Te akkora fasz vagy, amekkorát régen láttam már. Nem is hittem eddig, hogy létezhet ilyen, de te bebizonyítottad.

Te ökör. Szerinted mitől függ az EUR/HUF. Valaki jó szándékától? Itt kurva sok pénzt helyeztek el - persze, mohóságból, ahogy te is kezeled a pénzed - és ha úgy látják, hogy nincs biztonságban, elviszik a picsába. Te is elvinnéd, te barom. Mi a faszt vársz mákoktól, hogy majd ingyen etetnek?

ezmegmi?? 2011.12.22. 12:56:34

@LóBéla: indokolatlan leminősítések? gratulálok, 1es gazdaságtanból. leülhetsz.

hazaáruló? ki vagy te ahhoz, hogy ilyet mondj bárkire? ja, hogy fröcsög a szádból a "szebb jövőt" meg "vesszen Trianon"? akkor mindent értek, nem is kell foglalkoznod aktuálpolitikával. takarózz be az árpádsávodba és aludj vissza. köszi!

s 2011.12.22. 12:56:34

@LóBéla: Te ökör. Szerinted mitől függ az EUR/HUF. Valaki jó szándékától? Itt kurva sok pénzt helyeztek el - persze, mohóságból, ahogy te is kezeled a pénzed - és ha úgy látják, hogy nincs biztonságban, elviszik a picsába. Te is elvinnéd, te barom. Mi a faszt vársz mákoktól, hogy majd ingyen etetnek?

ezmegmi?? 2011.12.22. 12:56:34

@parnalarva: az se érdekel, ha nem politikusok, hanem szakemberek veszik kézbe, mint Olaszországban. nem érdekelnek a nyilatkozatok, azt látom, hogy megy lefele az ország, és ameddig ezek a dilettánsok vannak ott "fent" addig nem is lesz más

DillingerEscapePlan 2011.12.22. 12:56:34

"Egy most vasárnapi választáson az aktív szavazók 59 százaléka a Fidesz-KNDP-t, 17 százaléka a Jobbikot, 12 százaléka az MSZP-t, 7 százaléka az LMP-t, 3 százaléka pedig a Demokratikus Koalíciót támogatná - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből."

ennyit a k.o.-ról kisbarátom :)

tovabb a jezsovi uton 2011.12.22. 13:15:49

mi van fityiszesek, szaros lett a bocskai , gecik???

Muad\\\'Dib 2011.12.22. 13:16:42

Az, hogy a fasztarisznya tolvaj EU banda, meg a világ legjobban eladósodott, agresszív féldiktatúrája az USA kit vet ki magából, meg kit nem lényegében nem lenne fontos, amennyiben az ostoba Orbán nem haragítja magára egyszerre az oroszokat és az EU-t. Ugyanis ezzel sikeresen megfosztotta az országot minden zsarolási potenciáltól. Köszönjük fityesz...

Lasombra 2011.12.22. 13:17:00

az a baj a "megvárjuk, míg elbukik" dologgal, hogy az ilyen pszichopaták maguktól a büdös életben nem fogják ezt belátni, de talán még észrevenni sem.
sajnos vannak, akiken bizony kicsit lökni kell.

2llkedő 2011.12.22. 13:17:00

@DillingerEscapePlan: "az aktív szavazók 59 százaléka"

Az aktív szavazók! Ők mondjuk a lakosság 10%-a.

eatpraylove 2011.12.22. 13:17:00

@BPBP: Ez a videó tényleg szédületes, s némiképp árnyalja az OVI-ról kialakult negatív véleményemet.
Köszönöm a linket! :)

Lasombra 2011.12.22. 13:17:00

@DillingerEscapePlan: senki nem akar közvélemény-kutatást nyerni.

a KO meg lassan az országnak szól fideszestől ellenzékestől állampolgárostól, és akkor tökmindegy ki nyert volna most vasárnap. remélem, büszkén döglik éhen minden fideszfasz.

Magyarország megújul hát... '50-es évek.

dfactor 2011.12.22. 13:17:01

@kovi1970: na, igen, az elmúlt másfél évben 8 fidesz szavazóval találkoztam, aki be merte vallani. Azt is tudni kell, hogy a jobber szavazó sokkal aktívabb, nekik sokkal jobb az alacsony részvételi arány.
Én saját bevallásom szerint is lenézem az összes jobbos szavazót, de a számok ettől még náluk vannak. Akármelyik felmérést is nézed.
Amíg nincs tuti alternatíva - ahogy te is írtad - itt a fidesz nyerő marad.

Muad\\\'Dib 2011.12.22. 13:30:41

@dfactor:
"...Én saját bevallásom szerint is lenézem az összes jobbos szavazót..."
Csodás ember lehetsz. Erre jó a demokrácia, hogy ilyen barmokat termeljen ki jobb és baloldalon egyaránt, mert ezzel biztosítva van, hogy minden kormány annyit lop amennyit nem szégyell, a vérpistikék majd elintézik a többit.
Na ezért döglik majd meg ez a rendszer hosszútávon.

citrix 2011.12.22. 13:49:04

OVi zavaros személyisége szerintem igencsak hasonlít Szálasi Ferencére:a csodafegyverben hisz.Permanens háborúban áll az államadóssággal,bankokkal,multikkal,rokkantakkal,hazafiatlanokkal,EU-val,IMF-el.Harc,harc,vesztes csaták sora de harcol minden erőforrást felélve tovább.Valami pürrhoszi győzelemben reménykedik?Nem dobja be a törölközőt,egy lázálomban él,mamelukokkal és bólogató Jánosokkal körülvéve(Lázár,Kövér,Matolcsi,etc.).Csak a foci és a hatalom érdekli,semmi más.A végső harc azonban elkerülhetetlenül előtte áll,tavasszal nehéz pillanatok várják.Állampapírokat eladni lehetetlen,nincs kinek.A belső piacot(manyup) felszámolta,külföldön a befektetők nem ilyen (bóvli)papírokat keresnek.Nagy esély van rá,hogy a bankokat törvénnyel kényszeríti állampapírok vásárlására a betétesek pénzének terhére.Magyarul:a bankbetétek ellenértéke pénzben nem lesz felvehető csak egy nagyon alacsony összegig,a többit papír formájában adják ki,amivel sehol nem lehet fizetni.Annyira nem szegények hogy ideológiát ne tudjanak majd hozzá gyártani:az állam sokkal jobb hozamot ígér a pénzedre,mint a bank...Majd egyszer,ha eljő a kánaán országa(csak győzd kivárni).A fent leírtaknak semmi valóságalapjuk nincs,fiktív eszmefuttatás,összeesküvés elmélet az egész.Aki elhiszi,magára vessen.

Mindfield 2011.12.22. 13:49:41

"Nem a jó állam épült itt az elmúlt bő másfél évben"

Másfél év!!!!

ZON 2011.12.22. 13:49:42

@DillingerEscapePlan: amíg lószar van, veréb is van.

GGG77 2011.12.22. 13:49:42

@DillingerEscapePlan: Ezért mondtam, hogy megyek innen. Ti meg egyétek meg, amit a Vezéretek főz, magyarkodjatok, zsidózzatok, ahogy csak akartok.
Én meg csatlakozom valamelyik gondolkodni is képes, kultúrnemzethez.

Dandie (törölt) 2011.12.22. 13:49:42

@LóBéla: Amilyen rövid a hozzászólásod, olyan sok barátot gyűjtöttél első nekifutásra. Nagyon ügyes!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.12.22. 14:24:19

@LóBéla: Troll harder. 0/10

Az ilyen típusú emberek vernek szét mindent, ők parancsolnak mindenkinek, nekik viszont senki. Tele van velük az ország, ott ülnek minden székben, amíg be nem buknak.
Sokkal könnyebb volna egy kooporatív bandával, de azokat el szokás nyomni, meg szokás fenyegetni.

Ringlósztár 2011.12.22. 14:24:20

@kicsijuti:
és még egy:
"Bár novemberben történelmi csúcsra ugrott az államadósság, és elérte a GDP 79,7 százalékát, a bankoknak kölcsönadott pénzzel együtt pedig 21 426 milliárd forintra nőtt az adósságunk, az ÁKK optimistának tűnik a folytatást illetően: a piacról és rugalmasan kívánja fedezni magát az állam 2012-ben - derül ki az ÁKK jövő évi finanszírozási tervéből.

Négymilliárd euró devizaforrást kíván bevonni jövőre a magyar állam a piacról, vagyis csak a megújítást szolgálja majd a devizahitel-felvétel – írja a Portfolio.hu.

Amennyiben a forint/euró árfolyam év végén 300 körül lesz, akkor 2011 végén a központi államadósság 20 500 milliárd forint körül alakulhat, ami 450-500 milliárd forintos növekedést jelent egy év alatt - áll az Államadósság Kezelő Központ jövő évi finanszírozási tervében."

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.22. 14:24:20

@sárkányfő:
1. Nem elég Orbánt kicsinálni, a Fideszt kell eliminálni. Ennek a pártnak nem szabad helyet adni a magyar politikai életben.
Persze most Orbán maga a Fidesz, nélküle nehéz elképzelni a pártot, tőle függ minden, ő határozza meg, de ha ő valami csoda folytán eltűnne (csoda kell hozzá, magától nem fog), akkor kerülne helyette valaki más. Ha csak nem mondana az összes önként minden politikai tisztségéről, és menne el Kongóba valami emberbaráti misszióba.

2. Orbán magától akkor sem tűnik el, ha már az ország egészét magába rántotta a föld mélye. Az utolsó rögön még megkapaszkodna, és megkoronázná magát. Tehát az a várakozás, hogy majd úgyis még rosszabb lesz (az lesz), és a népharag elsöpri, egyszerűen naiv. Csak egy népfelkelés söpörheti el, egy olyan, ami bizonyos igen erős hangok rendszeres ismétlődésével jár. Tessék kitalálni, hogy mire gondolok.

komplikato 2011.12.22. 14:24:20

Nem is tudom, valakit fizetnek érte, hogy minden létező fórumon hangoztassa, hogy nincs semmi alternatíva a jelenlegi kormány helyett? Elő nem fordulhat, hogy a választásokig (bármikor is lesz) lesz új valamire való erő? vagy akár pont a Fidesz romjaiból újraépülő, a régi Fidesz még nekem is szimpatikus értékeit visszaállító csapat?

Lehet tényleg a teljes összeomlás lesz ami jót tesz az országnak, hiszen lehet pár év alatt sikerül az országot "újjáépíteni", míg ha az eddigi töketlenkedések meg emberkísérletek folytatódnak, akkor lehet 20 év múlva is ilyen "élhető" lesz kis hazánk :(

Kedvenc tejmárkám a sarki (amúgy atomdrága) boltban múlt héten 355 volt, most 418 forint. És hol van még január???
(Igen van olcsóbb tej, jó része ihatatlan, és van hely ahol adott márka olcsóbb. A mondat a változás irányára és nagyságára vonatkozik. Gy.K.)

ezmegmi?? 2011.12.22. 14:24:20

@GGG77: nem csak te fogsz elhúzni innen. remélem, ha kilépünk az EU-ból, azt legalább 1 héttel előre bejelentik, csak, hogy legyen idő összecsomagolni

Vkat118 2011.12.22. 14:24:20

Sétáltam ma Budapesten és 50 alatti embert nem sikerült látni. Azt hiszem már mindenki elment lol...

pink75 2011.12.22. 14:24:21

@GGG77: nyaralni se gyere vissza

Schmitt Plág 2011.12.22. 14:24:21

@LóBéla: szerencsére egyre ritkább az állatfajtád. Mondjuk a legszívósabbak maradnak, az igaz. Nektek tehát: ELŐRE!

Ringlósztár 2011.12.22. 14:24:21

@kicsijuti:
Az államadósság nem csökkent, sőt a manyup megtakarítások átvétele lényegében nem javította az államháztartás helyzetét, mivel az explicit adósságot implicitre cserélte. Vagyis a magánnyugdíjpénztári pénzeket, amely a pénztártagok későbbi nyugdíjának egy részét jelentette volna, most költi el a kormány, viszont cserébe évtizedek múlva magasabb lesznek a nyugdíjkiadások. Tahát a terhet a fidesz és orbán átrakta a jelenlegi korosztályról a gyermekeink és unokáink vállára, mert mit érdekli őt, mi lesz a következő generációval.

dr kíváncsivagyok 2011.12.22. 14:24:21

@Merras: ""Végighazudták mind az elmúlt másfél évet és talán többet is. "

Nem talán, hanem biztosan többet. Konkrétan a zeltmúltnyócévet hazudta végig, amikor a szocik hiába próbálkoztak jó irányba elindulni, ellehetetlenítette ezeket a próbálkozásokat. "

Azért , mert ez egy csodaország....300 ft -ért népszavaz és utcára vonul,....3000 milliárdért meg kussol... Gratulálok !!!!

Ringlósztár 2011.12.22. 14:24:21

@DillingerEscapePlan:
No és, ez mekkora hányada a szavazásra jogosultaknak. 20%?
Ami azt jelenti, hogy orbánra az arra jogosultak 11,8%-a szavazna, az impotens ellenzékre még ennyi se.
Azért ezt ne add el akkora sikernek, mert nem az, ahogy az 52,38% is csak a speciális magyar választási törvénynek (amit orbán tovább rontott) köszönhetően eredményezte a parlamenti 2/3-ot, de NEM szavazott rájuk 2/3.

bierkamp 2011.12.22. 14:24:22

én csak akkor leszek nyugodt ha Orbán már rács mögött van ( a bolondok házában)

yda 2011.12.22. 14:24:22

@Dec. 23-án 4-re a Parlamenthez, "itt az idő"!:
Igen,igen gyülekezik a kárpátokkal korlátolt liberális minimum akiknek több az éveik száma mint az agysejtjeik.
Gyülekezik a félhülye,megvásárolható,gyurcsi rajongó ,táncoljferit skandáló igen-igenező vénember.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.22. 14:24:22

ORBÁN BANDA TAKARODJ, ezt a szégyent már nem nyeljük le.

Magyarok, polgárok!

Pénteken 4 kor a Parlamentnél találkozzunk és zavarjuk el ezt a bandát.

Előtte imádkozzunk, hogy az Isten is segítse meg az Orbán nélküli hazánkat!

Ne várj tovább, semmid sem marad!

dr kíváncsivagyok 2011.12.22. 14:24:22

@LóBéla: "ennyi ostoba hazaáruló férget, mint itt...

ti minek örültöl? orbán bukott meg? pökhendi kivagyiság? ti miről beszéltek?

sima politikai támadás az ország ellen, mert beszartak attól, hogy az EU-ban valakinek 2/3-a lett, és nem akar úgy ugrálni, ahogy ők fütyülnek.

teljesítettük amit kértek? igen. ennek ellenére hogy lett 5 hónap alatt 265ös euróból 305-ös?
sorban jönnek az oktalan, indokolatlan leminősítések.

görögországban mit csináltak ezek a férgek? papandreu belebegtette, hogy pofátlanul megkérdezi a népet akarják-e, erre megbuktatták.

és a sok zsidóbérenc exszadeszes, exmaszopnyik annak csápol, hogy itt is ez legyen. pusztuljunk bele nem baj, csak orbán menjen.

itt a zsidó áskálódás eredménye... "

Ló Úr ! Igyekezzen vissza az intézményébe,...mert be kell vennie a következő adag gyógyszerét ! Látja hogy milyen hatással van , ha kihagyja ?!

Anti Anyag (törölt) 2011.12.22. 14:24:23

Ja. Megbukott. Mindenki a volt ballibsi kormányt akarja vissza.

Nem értem, hol élnek az ilyen bloggerek. Vagy az elkeseredés?

Rá kellene nézned egy közv. kutatásra, mondjuk a leguccsóra.

Vagy az indexcímlap a lényeg? Akkor tényleg ne nézz rá:)

bierkamp 2011.12.22. 14:24:23

Orbánt büntetőjogi felelősségre fogják vonni a Magyar Nép ellenes cselekedetei miatt!!!!

VT Man 2011.12.22. 14:24:23

@citrix:
"Permanens háborúban áll az államadóssággal,bankokkal,multikkal,rokkantakkal,hazafiatlanokkal,EU-val,IMF-el."

Azért kíváncsi lennék, hogy miért véded a 700 ezer rokkant nagy részét, aki CSALÓ!

Szerinted helyes, hogy 500 ezer ember potyázik az adófizetők pénzén?

(Most nem a valódi 100-200 ezer rokkantról van szó.)

A Látó 2011.12.22. 14:24:57

Nemtom mi bajotok az Orbánnal?
Hiszen ő egy nagyformátumúpolitikus!

we 2011.12.22. 14:24:58

@kicsijuti: Az államadósság épp most döntött rekordot, ennyi még gyurcsánytakarodjkor sem volt.

A devizahiteleseket faszán megmentik az igaz. A más pénzén. Egyébként a forinthiteleseket mikor mentik meg?

Úgy könnyű hiányt tartani, hogy közben lenyúljuk az emberek magánnyugdíját. Ha jól emlékszem tavaly még Orbán akarta 6-7%-ra vinni a hiányt. Miután ezt ejrópa nem nyelte le azután fizetteték meg a zemberekkel.

"de az mszp alatt vagy nyolccal". Tipikus ovodás szinvonal: én hülye vagyok de Pisti meg nyolcszor olyan hülye. Egyébként akkor nem mentünk bóvliba, de azt valószínűsítem, hogy nem értem a gyorsnaszád működését.

VT Man 2011.12.22. 14:24:58

@Dec. 23-án 4-re a Parlamenthez, "itt az idő"!:
"
Pénteken 4 kor a Parlamentnél találkozzunk és zavarjuk el ezt a bandát.
"

Találkozzatok! Mind az 5-en!

Nagy buli lesz :-)

VT Man 2011.12.22. 14:24:58

@GGG77:
"Ezért mondtam, hogy megyek innen."

Lószart mész te, csak egy szájkaratézó szájhős vagy!

Attól, hogy minden blogba naponta beírod, hogy "én megyek innen", még nem mész te sehova...

Dinsdale Piranha 2011.12.22. 14:24:58

Látom még mindig vannak elkötelezett Fidesz rajongók. Tőletek kérdem, hogy ti tényleg, őszintén elégedettek vagytok kormányunk ténykedéseivel?

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.12.22. 14:24:58

Mondjatok egyetlen diktátort, aki önként lemondott!!!
Hitler, Mussolini addig hajtotta a népét, amíg az beledöglött. Ezt akarjátok, fidesznyikek?
Nincs az országban egyetlen tökös ember, aki mondjuk gyógyithatatlan beteg, hogy eltegyen láb alól egy politikust, példát statuálva? Kezdhetné a hódmezővásárhelyi kiskirályon például. Nincs köztünk senki?

CsárliFirpó 2011.12.22. 14:25:06

Hú bazz, rossz ajtón nyitottam be, itt libsi-proli közös maszturbáció van...

Mária 2011.12.22. 14:42:34

@odamondom:

"Nincs mese, nekünk szakértői kormány kell. Minél előbb."

Így van.

Az emberek megnyugodnának és együttműködnének a kellemetlen döntések végrehajtásában is, ha hiteles tudással rendelkező szakértő emberek logikailag helyes érvekkel, számokkal alátámasztva elmagyaráznák és levezetnék, hogy miért az a legjobb forgatókönyv, amit ők mutatnak.

Az embereket alapvetően nem az eszükön, hanem az érzelmeiken keresztül lehet meggyőzni, de ez most egy fordított helyzet.

Itt mindenkinek az érzelmekkel, a jelszavakkal és a hergeléssel van tele a cipője.

Megfigyelo 2011.12.22. 14:45:05

@DillingerEscapePlan: Ezenkívül 40-45% nem mondja meg a kérdezőbiztosnak, hogy kire szavazna, mert FÉL. (Ez a félelem a legsúlyosabb kritika a FIDESZ rezsimmel szemben.) Hasonló -- bár akkor még jóval kisebb -- félelem volt a FIDESZ-től 2002-ben, ezért jósolt minden közvéleménykutató elsöprő FIDESZ győzelmet -- aztán még a hideg polgárháború kirobbantásával sem tudta OV megfordítani az első fordukó számára katasztrófális eredményeit.

Szittyakürt 2011.12.22. 14:45:14

Kilenc és fél éve tart az elmúlt nyolc év. Igazán vége lehetne már. O.V. és rajongótábora pedig húzzon el egy lakatlan szigetre forradalmat csinálni. A kétharmada pedig bekaphassa!

Szittyakürt 2011.12.22. 14:45:14

@CsárliFirpó: az agyhalott haverjaidat tényleg ne itt keresd.

Őszödi Majom 2011.12.22. 14:45:14

Besenyő OVM István, aki vagyok, azaz, Besenyő Orbán Viktor Megbukott István, kijelentem, hogy Orbán Viktor Megbukott! Annyiszor bukik meg, ahányszor én mondom. Nem? De! Kettő! Nade kéremszépen, ameddig itten jöttem, hogy megbukott! Három! Nincs igazam? De! Négy! De nem csak most bukott meg, hanem már akkor meg volt bukva, amikor még meg sem bukott! Nem? De! Öt! Sőt, nem is kell mondanom, akkor is épp megbukik!Nem? De! Hat!Megbukik?Nem? De!Hét!
Javaslom, hogy mindenki menjen ki az utcára és hangosan kiabálja,lehetőleg ütemesen és tapssal kísérve, hogy Orbán Viktor Megbukott! Hatásosabb akkor, ha közben egyszerre ütögetitek össze a tenyereiteket, de mindenki a sajátját!
Maradjatok kint legalább hat-nyolc hónapig, közben Orbán annyira meg fog bukni, hogy csak na!

pizo 2011.12.22. 14:45:14

@LóBéla: Még akár igaz is lehetne, ha közben bizonyos itthoni dolgok (amik akár sok pénzbe sem kerülnek) jól, vagy egyre jobban mennének. A helyzet viszont éppen evvel ellentétes, össze-vissza szerveznek mindent, hozzá nem értő emberek kerülnek pozíciókba, akik nem tudnak, vagy a bukástól való félelmükben nem tudnak döntéseket hozni, ha mégis hoznak, akkor inkább ne hoztak volna. Csomó értelmetlen-végrehajtatlan törvényt hoznak, hatásvizsgálatok nélkül belepiszkálnak elfogadhatóan működő rendszerekbe, a lényegi elszámoltatás csak nem halad, hatalmas adó-kinnlévőségeket nem hajtanak be (de ha Te véletlenül rossz NAV számlaszámra utalsz valamit, azonnal inkasszót nyomnak rád, hogy minél jobban kínlódhass), a kisvállalkozások ellenségek (kulák-burzsuj), de azt nem látják hogy egy rakat embert eltartanak, és még valamennyi befizetés is keletkezik, bizonyos 'állampolgároknak' a 8-10 gyerekre számolatlanul folyik a segély, de lényegi dolgokra nem jut, stb. stb.
Ha ezeket a dolgokat mind rendbetették volna, vagy próbálnák, és látszódnának eredmények, akkor akár igazad is lehetne. De így fals és életszerűtlen a kirohanásod a hazaárulók ellen.

Üdv: "Egy sehonnai bitang ember", hazaáruló

villamos alóli kacaj 2011.12.22. 14:45:15

@LóBéla:
Te olyan vagy mint Sorbert Norbi!
Baromi sok embert tudsz megmozgatni!

pástétom 2011.12.22. 14:45:15

Kiváló poszt! *****

Dig, Lazarus! 2011.12.22. 14:45:15

Aha, megbukott. Egyre többen merik biztonsággal kijelenteni. (Valójában 93 óta bukott ember, tágabb értelemben bukott gyerekként kezdte, és 2006-ban végleg bukott politikussá vált.)
A kérdés csupán az, bukása után meddig uralkodik majd rajtunk? Vagy ha személyesen (kormányfőként) nem is, immáron kiépült rendszere meddig nyomorít még? Mostmár akár vissza is térhetünk az "ortodox" gazdaságpolitikához, a feudalizált országban nem sok jó vár ránk. Csak rájuk, egy szűk, és még tovább szűkülő rétegre. És akkor még a csődöt/polgárháborút/vagyonelkobzásokat megúsztuk, amibe ez az agyhalott akár bele is vinne minket (lefekvéskor Argentína formájú plüss kispárnája sarkát rágva sírja álomba magát). Még a leváltását vizionáló hurráoptimista képlet is lehangoló - ha marad a politikában, semmi nem változik. Ez az ország nem úgy fest, mint amelyik képes örökre kizárni a közéletből.

Ő ugyanis nem zöldvigyorú, nyápic kis boxoló, aki örömmel elfogadja a nagy pofon után az adományokat, és mintha mi sem történt volna, úgy ródsózza élete hátralevő részében az országot. Sőt, boxsuliban neveli az ifjú nemzedéket - mondjuk pont hivatásbeli alázatra ...

Nem fog visszavonulni a Dunántúl futballéletét irányítani, sem a bányákat igazgatni, sem lápokat lecsapolni (pedig az igazán nemes ifjúmunkási feladat), sem új puttonyos fajtákat nemesíteni, sem országos ingatlankezelőként hasznosítani a számos szerzett jószágot, és még sorolhatnám. De még a Középnomád Kárpáti Valutahekkelési Alap menedzselését sem kívánja főállásban végezni.

Vissza fogja dobni a törülközőt, leváltja az edzőt, a padlóról eszmélve újrajátszatja a meccset, új boxvilágszervezetet alapít, szabályban rögzítteti, hogy piciny paranoiások vassal bélelt kesztyűben vívhassanak, mittomén.

Miközben a szilaj magyar értelmiség (kiv. Nagy Navarróék!!) "londoni elemzőkkel" karöltve lassan már ki meri jelenteni, hogy megbukott. Sigmund pedig hamiskásan mosolyog odafent ...

citrix 2011.12.22. 14:45:15

@STX Joe: A rokkantakon valódi rokkantakat,fogyatékosokat értek.Nem a fizető parkolók 2/3-át kitevő rokkantkártyásokra,munkahely megszűnése/nem létezése miatt szívességből "állományba vett" emberkékre gondolok.Ők egyszerűen csalók,piócák.

avionics 2011.12.22. 14:45:15

Egy KO-t már kaptunk 2008-ban, azt hiszem azt nem lehet OV-ra fogni. A mostani nehéz helyzetet sem OV okozta. Amerika lenyomja Európát és mindenkit még akkor is ha nem érdekei ellen cselekszik. Javasolnám az itt megjelent távozni készülő hozzászólónak, hozzászólóknak vigyék már magukkal ezt az igazságot és észt osztó blogírót, biztos van még hely a világon ahol van a baromságaira vevő.

M_R 2011.12.22. 14:46:45

@CsárliFirpó: Igen, Viktor segge a második ajtó balra, ott kell nyalnod...

Behajtó70 2011.12.22. 14:47:06

Undorító, ahogy fröcsög a moslékostál nélkül maradt "liberális" és "szocialista" siserehad!

Bottal sem piszkálnám meg!

Habár annyi haszna van e blogoknak, hogy jobban fejben lehessen tartani libbantak idiótaságait, legalább a választásokon nem kell olyan mélyre ásni az emlékek között...

Karipapa01 2011.12.22. 14:51:52

Mit háborogtok!? 20 éve ez megy! Talán a Horn Gyulának volt egy-két másodperce, amikor nem így volt. A tudósokat professzorok vezetik, a birkanépnek elég egy pásztor is, még akkor is, ha a saját birkáit a lucernásban legelteti, a többieknek meg marad a kopár szík sarja. Mindegy, hogy éhes maradsz-e, vagy sem, úgysem öklelheted fel, mert rád úszítja a kutyáját. Ezek a blogok is csak azért vannak, mint régen a Hofi műsorok: a prosztó népnek legyen hol levezetni a feszültséget. Hát hajrá!

dr kíváncsivagyok 2011.12.22. 14:51:52

@STX Joe: " Találkozzatok! Mind az 5-en!

Nagy buli lesz :-) "

Meg fogsz lepődni.....

dr kíváncsivagyok 2011.12.22. 14:51:52

@Behajtó70: "Undorító, ahogy fröcsög a moslékostál nélkül maradt "liberális" és "szocialista" siserehad!"

Nemsokára odakerülsz Te is ahová való vagy ...

Megfigyelo 2011.12.22. 14:51:52

@STX Joe: A 700-ezer rokkant többsége nem csaló. A 90-es évek elején voltak sokan, akiket - ha nem is erőszakkal, de -- "nyomatékos felszólítással" vettek rá, hogy rokkantosítsák magukat, mert van annyi egészségügyi bajuk, hogz ezt megkaphatták, és akkor nem kellett nekik végkielégítést fizetni. Ezek többsége ma már túl van a nyugdíjkorhatáron, úgyhogy amúgy sem kellene beszámítani őket a rokkantnyugdíjasok közé. (Januártól nem is fogják.) A kormány próbált nagyaszámú ál-rokkantat találni a még munkaképes korúak között, de nem találált. Uszításra persze akkor is jó...

Lencsés István 2011.12.22. 14:51:53

Milyen K . O . ról beszél itt az anonim blogíró ? :O Meg milyen rendszer bukott meg ? :O Az bukás hogy csökken az államadósság , meg az bukás hogy nem engedi a külföldieket beleszólni abba hogy itthon mit csinálunk ? :O Mert ez nem bukás , hanem siker !

feketehun 2011.12.22. 14:51:53

@portugéza: Kész felüdülés volt egy értelmes hozzászólást olvasni, minden sorával egyetértek.

lóbéla barátunk nem egészen komplett, de a legrosszabb szerintem

@GGG77: te vagy. akkor menj, de a himnuszra köpködni akkor sem kell. Lehet az embernek baja a politikával, az életkörülményekkl, bármivel, de Orbán Viktor akkor sem egyenlő Magyarországgal. Az ultranacionalisták sem egyenlők Magyarországgal, még ha ők úgy is képzelik. És ha ki is mész, nem kell kiröhögni az országot, az embereket, ez egy rosszindulatú, féreg, áruló hozzáállás. Nem az, hogy kimész, hanem az, hogy utána röhögsz a markodba.

Mellesleg magam is kinn vagyok, de azért, hogy sok pénzt keressek, és vegyek majd egy lakást Pesten. Nem 10 évi, hanem 2 évi keresetemből. De még ha kinn is maradnék, akkor is lojális maradnék a hazámhoz.

wiener 2011.12.22. 14:52:01

A fidesznek mennie kell, de barki is kovetkezik csak akkor lesz hiteles ha elszamoltatja es megbunteti orbant, matolcsit, lazart es a tobbit akinek koze volt ehhez az amokfutashoz

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.22. 14:52:14

Szerintem igen nagy tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy "majd a szakértői" kormány kihúz bennünket a szarból. Egyszerűen azért, mert a mondásnak igaza van (és ránk is vonatkozik): "Szarból nem lehet várat építeni". Mi vagyunk a szar, teccik érteni? Mi, az egész ország, politelitestül, nem (jól) dolgozó tömegestül, Orbánostul meg Gyurcsányostul, ez az egész vágyvezérelten gondolkodó, az ígéreteknek mindig bedőlő nagy országközösség egyben.
Persze valamit lehet csinálni, hiszen ahogy a rossznál is lehet rosszabb (az van most), jobb is lehet. El kell zavarni ezt a tehetségtelen politikai maffiát (gyk: a Fideszt), és egy kicsit majd jobb lesz. De nagyon nem. Sosem érjük utol a nyugatot, arról ne is ábrándozzatok. Mi már annak is örülhetünk, ha a környező országokkal partiban lehetünk. Ez az ország (a népe, és a politikai elitje) egyszerűen ennyit tud.

GGG77 2011.12.22. 14:52:14

@pink75: Nem fog hiányozni, ne aggódj.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.12.22. 14:52:14

@Borenbukk:
Hatalma érvrendszeredet nem tudtam teljesen pontról-pontra lekövetni! ;(

dfactor 2011.12.22. 15:03:02

@Muad\\\'Dib: aki ma magyarországon jobb oldalra szavaz (itt kb 2 pártról beszélünk) az vagy ostoba, vagy fasiszta. Hogy a picsába ne nézném le őket? Ugyanakkor nem hívom őket hazaáruló, magyarellenes, szarszemét bandának. A jobb oldal pl. erre sem képes. Tehát még egyszer: Hogy a picsába ne nézném le őket?

csoffadtkutya 2011.12.22. 15:09:01

@vénkujon: ez űűűlt .. :)
respect mester ... és persze: Bender for President!!

GGG77 2011.12.22. 15:09:01

@feketehun: "Orbán Viktor akkor sem egyenlő Magyarországgal"

Persze, hogy nem. Csak már meguntam, hogy ő és a hívei így gondolják.
Engem kurvára nem határoz meg a nemzetiségem, úgyhogy felőlem nyugodtan legyenek ők a magyarok.
A Himnusz pedig, lássuk be, versnek jó, himnusznak szar.

Megfigyelo 2011.12.22. 15:09:01

@version: Erre való a TEK, akár a rendőrök ellen is be lehet vetni. Mindig a szovjet OMON jut roluk eszembe...

2llkedő 2011.12.22. 15:09:02

@avionics: "A mostani nehéz helyzetet sem OV okozta."

A mostani helyzetet éppen Orbán Viktor okozta. Mert a fidesz hogyan is kezelte volna 2008-ban a válságot?
"9. Milyen intézkedéseket javasol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a probléma kezelésére és miért?

A szocialista úttal szemben, melynek alapvető jellemzői a hitelfelvétel, a szociális megszorítások és a gazdasági recesszió, a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. "
fidesz.hu a gazdasági világválságról.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.12.22. 15:09:02

@eatpraylove:
Mondtam, hogy az aktuál-politikai felhangokat le kell hámozni róla! Nem az lényege!

GGG77 2011.12.22. 15:09:05

@STX Joe: Nem minden blogba, és nem naponta.
Ha te ezt élvezed itt, akkor vagy mazochista vagy, vagy Orbánék vmilyen csókosa. Vagy komplett hülye.

Megfigyelo 2011.12.22. 15:09:08

@Dig, Lazarus!: Hát igen. Hitler is 1941. június 22-én bukott meg (vagy talán már 1939. szeptember 1-én), csak ezt sem ő, sem más még nem tudta, és még igen sok szenvedést okozott az egész világnak 1945-ig. Itt azért talán rövidebb távról van szó...

GGG77 2011.12.22. 15:09:11

@ezmegmi??: "ha kilépünk az EU-ból, azt legalább 1 héttel előre bejelentik"

Nem hinném, azt sem tudják, hogy mit fognak lépni egy óra múlva. Csak a céljuk lebeg a szemük előtt, Simicska azt alaposan a fejükbe verte: minél többet kaszálni, gyorsan, az ország le van szarva.

dr kíváncsivagyok 2011.12.22. 15:09:12

@avionics: " Egy KO-t már kaptunk 2008-ban, azt hiszem azt nem lehet OV-ra fogni "

De , de barátom....sokat tett érte , + világválság . Most egyedül érte el !

blah 2011.12.22. 15:09:12

Viktor leginkább mint politikus bukott meg. Ennyire rossz megítélése nem tudom mikor volt az országnak. Ez az ember politikus létére azt hitte, hogy nincsenek játékszabályok és azt tehet amit akar aztán meg azzal kampányol, hogy a gonosz külföld szívat minket. Mégis mit gondolhatott...? Ez nem egy igazságos rendszer, nincs tekintettel a profiton kívül semmire, de ettől függetlenül mindenki alkalmazkodik mert a másik lehetőség az öngyilkosság. Na a kedves Viktorunk ezt nem bírta felmérni, ezért csapnivaló politikus. Ha a hatalomról van szó egy valóságos intrika tár, de ennél a pontnál ki is fújt a tudománya.

Kassian 2011.12.22. 15:13:15

@dfactor: A fidesz szavazókat egyszerűen csak tájékozatlannak, becsapottnak és megtévesztettnek tartom.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.22. 15:13:15

@dfactor: Azért azt én hozzátenném ehhez, hogy valójában, ténylegesen, ha látens módon is, de hazaáruló, magyarellenes, "szarszemét" banda ők. Akik valóban rárontanak a nemzetükre.
És mi ezt hagyjuk...

csoffadtkutya 2011.12.22. 15:13:16

... gondolkodtam ... mi lenne ha az összes mai politikusunkat elzavarnánk a bús pics@ba, és valami hozzánk képest nagyhatalomnak számító szervezet (mondjuk az IMF, az EU, vagy a Vlagyivosztoki Takarékszövetkezet) kijelölne nekünk egy főkormányzót, mondjuk 5-10 évre, aki külföldi - magyarországi érdekkörökkel nem rendelkező - szakemberekből álló kormányt alakítana. Erre még haza is költöznék ..

Kerek négyszög 2011.12.22. 15:13:16

@wiener: Nem elég elszámoltatni, bíróság elé vinni az elnyomó fideSS bandát. A következő demokratikus kormánynak kármentesítenie kell azokat az embereket, csoportokat, akiket ezek a fasiszták kiraboltak. MANYUP tagok, 98% -os visszamenőleges adók, különadók. Ha bele is döglik az ország, a kifosztottakat kármentesíteni kell.

Megfigyelo 2011.12.22. 15:13:16

@ipartelep: "Ez egy szomorú igazság uram!" (Rjtő Jenő)

komplikato 2011.12.22. 15:13:16

@avionics: "A mostani nehéz helyzetet sem OV okozta"
És ezt ki a jó franc hiszi el???
Nem csináltak semmit csak 10 percenként új kísérleti törvényekkel álltak elő, amik már papíron ötletként halottak voltak minden értelmes ember szerint, de nekik mindig kellett 3 nap 2 hét, hogy rájöjjenek. De amik hatásárára a lakosság, meg a befektetők bizalma a béka segge alá szállott, nem különben a forint árfolyam, a CDS felár, stb.
De nem baszki, nem tehetnek róla. A nagyanyám tehet róla, meg az atom, meg a komcsik, meg a fasiszták. Mindenki tehet róla, csak ők nem. Meg nem ők tesznek olyan nyilatkozatokat, amiktől percek alatt bucskázik a forint? hogy után önálló gondolkodásra képteleneknek megmagyarázzák a forint és az ország "spekulációs támadások áldozata"? csak azt felejtik el megmondani, hogy ők állnak ezek mögött, bár kell legalább egy csimpánz IQ-ja ennek felismeréséhez?

A gazdasági nehéz helyzetért meg igen, tényleg felelős az a bizonyos 8 év, meg kb. az elmúlt több mint 50 év hitelből bulizós gazdasága ... beleértve e JELENLEGIT is. Meg igen a gazdasági válság is. Csak az a nem mindegy, hogy úgy jössz ki belőle mint a lengyelek, vagy úgy ahogy itt az elmúlt 1.5-ben kijöttünk.

Ha véletlenül igazad is van, marha sokat kell gyúrnod rá, hogy meggyőzz. De ha sikerül, akkor a hazai (gáz) politikai elittel ellentétben ÉN nyílt színen bevallom, hogy én vagyok a hülye.

Megfigyelo 2011.12.22. 15:13:23

@Lencsés István: Hát az államadósság az nem csökkent, sőt a napokban történelmi rekordot ért el -- annak ellenére, hogy eltapicskolták a mnyp-k 3000 milliárd forintját. Úgyhogy talán hátrább az agarakkal...

kicsijuti 2011.12.22. 15:38:03

@Ringlósztár: ne legyél mér hülye abszolút értékben persze, hogy nőtt az államadósság de úgy kb a rendszerváltás óta nem csökkent, az hogy számszerűen mekkora tökmindegy nem is mutat meg semmit. Azt leírni hogy "Történelmi csúcson az államadósság mert ma XY összeg" kb minden nap le lehetet volna írni az elmúlt 50 évben.

2011.12.22. 15:42:17

Én tudatlan ember vagyok; nem vagyok közgazdász, se pénzügyi szakember.
Sokat olvasok. Bármit, mindent ami a kezem ügyébe akad. Ha nem értek valamit utána megyek addig amíg meg nem értem. Utána olvasok, több infót szerzek, beszélgetek róla amíg meg nem értem.

1995-ben még csak érettségi előtt álltam, de értettem a Bokros-csomagot. Láttam, hogy miért szükséges, hogy mit jelent az elvonás.

2010-ben Bokros pártjára szavaztam, sajnos szétesett az MDF és Bokros is inkább Brüsszelt választotta mint azt hogy saját pártot alapít és indul a választásokon.

Ma is értem a programját, ma is rászavaznék. Ő sem akkor, sem azóta nem hazudott ennek az országnak. Mégsem bízik benne senki.

A családi pótlék elvétele nem volt szerintem akkora probléma mint azt akkor beállította a média és akkora hogy a mostani 30-asok jövőjét, nehezen összekuporgatott nyugdíjtartalékját vették el teljes mértékben (azaz kezdhetem előröl a nyugdíjas éveimre való kuporgatást).
Utóbbi számomra sokkal súlyosabb harácsolás mint az hogy anno anyám nem kapta utánam a havi 8ezer forintot.

Bokros már egyszer megmentette ezt az országot. Miért nem adunk neki még egy esélyt?

ursus artos 2011.12.22. 15:42:21

@Megfigyelo: az államadósság bizony csökkent. Persze lehet az öt éve felvett 500 dollárt mai árfolyamon számolni, hogy annyit ér, meg annyit ér, de visszafizetni nem forintban hanem dollárban kell. Az megint más tészta, hogy honnan lesz 500 dollár...

komplikato 2011.12.22. 15:42:24

Kérem az alábbiakat tetováltassa az a homlokára, aki szerint a MANYUP megszüntetése az ország adósságállományát csökkenti:
" A magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolása nem javította az ország helyzetét. Az S&P szerint a lépés összességében nem javított az ország finanszírozási helyzetén, hiszen erőteljesen megemelkedett a külföldi kézben lévő adósság aránya, ami sérülékennyé teszi az országot."

Muad\\\'Dib 2011.12.22. 15:42:24

@dfactor:
"...aki ma magyarországon jobb oldalra szavaz (itt kb 2 pártról beszélünk) az vagy ostoba, vagy fasiszta..."
Az a baj, hogy hülyeséget beszélsz. De ez jó, mert az ilyenek kellenek a demokráciának. Nagyon is igaza volt Platónnak a demokráciát illetően.
Pontosan ez az agymosás látszik ezen a szerencsétlen országon. Aki jobboldali pártra szavaz az fasiszta, vagy ostoba, aki baloldalira az kommunista, vagy drogos liberális. Nagyjából azokat kellene először a falhoz állítani, akik ezeket terjesztik.

DillingerEscapePlan 2011.12.22. 15:42:24

@Megfigyelo: lónak a faszától fél hülyegyerek.

Hülye aki elolvassa! 2011.12.22. 15:42:24

Csak az a vicc, hogy még így is népszerűbb ma a Fidesz, mint a többiek együtt! :)))
Szépen várjátok ki a kövi választást, mi is vártunk 8 évig, hogy teljesen lenullázzátok magatokat.
Szóval csitt!

2011.12.22. 15:57:04

Én tudatlan ember vagyok; nem vagyok közgazdász, se pénzügyi szakember.
Sokat olvasok. Bármit, mindent ami a kezem ügyébe akad. Ha nem értek valamit utána megyek addig amíg meg nem értem. Utána olvasok, több infót szerzek, beszélgetek róla amíg meg nem értem.

1995-ben még csak érettségi előtt álltam, de értettem a Bokros-csomagot. Láttam, hogy miért szükséges, hogy mit jelent az elvonás.

2010-ben Bokros pártjára szavaztam, sajnos szétesett az MDF és Bokros is inkább Brüsszelt választotta mint azt hogy saját pártot alapít és indul a választásokon.

Ma is értem a programját, ma is rászavaznék. Ő sem akkor, sem azóta nem hazudott ennek az országnak. Mégsem bízik benne senki.

A családi pótlék elvétele nem volt szerintem akkora probléma mint azt akkor beállította a média és akkora hogy a mostani 30-asok jövőjét, nehezen összekuporgatott nyugdíjtartalékját vették el teljes mértékben (azaz kezdhetem előröl a nyugdíjas éveimre való kuporgatást).
Utóbbi számomra sokkal súlyosabb harácsolás mint az hogy anno anyám nem kapta utánam a havi 8ezer forintot.

Bokros már egyszer megmentette ezt az országot. Miért nem adunk neki még egy esélyt?

blah 2011.12.22. 15:57:53

@Hülye aki elolvassa!: ez lenne az érved? Ha ezt nekem szemtől szembe mondnád, hogy azért szopjak tovább miattad mert már más miatt is kellett akkor lehet kinyomnám a szemed.

sanyix 2011.12.22. 16:30:35

És most a leminősítésről derül ki valakinek hogy megbuktak? Ti akkor tiszta hülyék vagytok. A minősítők olyan mint az államunk, korrupt undorító.

A minősítők a gazdasági folyamatoktól nagyrész függetlenül minősítgetnek. Érdekcsoportokat képviselnek, főként az USA kormányáét, vagy a legtöbbet fizető csoportokét. Ha nem tűnt volna fel, nem csak magyarországot minősítgetik, arra játszanak hogy az EU-t szétnyomják, ugyanis konkurencia.

Az hogy az orbán megbukott szimplán abból derül ki hogy az állam még mindig ugyanolyan rakás szar korrupt tekintélyelvű szégyen mint amilyen a legsötétebb gyurcsányi korban volt, és ugyanúgy magyarország európa szégyene.

komplikato 2011.12.22. 17:10:49

@sanyix: Lehet a leminősítő cég svindler, ki vitatná ezt, de egyeseknek talán NÉHA nem ártana elolvasni a leminősítés OKÁT az ilyen hírekben. Aztán picit gondolkodni, na nem sokat, csak semmi beleszakadás ...
Nálunk, sajnos vagy nem, NEM a gazdasági folyamatoktól függetlenül volt leminősítés. A gazdasági folyamatok (Nokia pl. most csomagolja agyárát) ugyanis szarok, és akkor finoman fogalmaztunk. Nézzük meg, hogy az új hülye munka törvénykönyv és minimálbér törvények alapján az év első felében mennyivel fog CSÖKKENI a munkahelyek száma. Persze nem az okosított statisztikára, a valódira gondolva.

Megfigyelo 2011.12.22. 17:10:50

@ursus artos: A magyar államadósságot hivatalosan is forintban tartják nyilván -- l. az Államadósságkezelő Központ honlapján ( www.allampapir.hu/ ) jobboldalt fent.

fchris82 2011.12.22. 17:10:50

@Hülye aki elolvassa!: "Csak az a vicc, hogy még így is népszerűbb ma a Fidesz, mint a többiek együtt! :)))
Szépen várjátok ki a kövi választást, mi is vártunk 8 évig, hogy teljesen lenullázzátok magatokat.
Szóval csitt!"

Halkan szólok, hogy ez nem pártpolitikai verseny, vagy futballmeccs, ahol két szurkolótábor csap össze. Már csak azért sem, mert ugyanabban az országban élünk. Az, hogy a "tieid" kúrják el a gazdaságot, vagy a "másik" - direkt nem azt írtam, hogy mieink -, attól az még elkúrás. És ha szerinted a "sajátodnak" szabad, amit a másiknak nem, és nem fogod fel, hogy mindkettő a te kontódra szórakozik, akkor ebből az a következtetés vonható le, hogy igazából neked mindegy, a kormány milyen eredményt ér el, te akkor is rájuk fogsz szavazni, ha bedöntenek mindent. Ezekre szokták azt mondani, hogy "hithű pártkatonák", azért, mert bármit bekajálnak, ők akármilyen nagy ostobaságban kitartanak, még az ostobaság mellett is, ugyanis nekik nem kellene érvek, bizonyítékok, eredmények, ahhoz egyrészt a pártnak is dolgoznia kéne, és a szavazónak is GONDOLKODNI, adatokat elemezni, mérlegelni, esetleg néha belátni, hogy a "sajátjai" ugyanolyan szarok, mint a másik, csak a kabátjuk narancssárga. Viszont ezek szerint neked elég annyi, hogy most az elkúrót nem Gyurcsány Ferencnek hívják, hanem Orbán Viktornak.

Cáfolj meg könyörgöm, mert én tényleg reméltem, hogy 40 év kommunizmus után az ilyenek kihaltak ...

moophlander 2011.12.22. 17:10:50

Whááááá!!! Mennyi okos van itt!!!! Nem is értem, hogyan tarthat itt ez az ország! Sarló-kalapácsos csinált értelmiségtől, a világuralomra törő, kiválasztottakon át, a narancsos jövőt idézőkig és a nemzeti érzelműekig! Mindenki tudja a tutit! 1990-ben elzavartátok volna a szocialista rendszer csicskáit a büdös francba, akkor most jóval kisebb szarba lennénk! Ti magatok vagytok az okai! Hagytátok kirabolni, eszetlenül szétprivatizálni az országot! Sőt! Nem csak hagytátok, hanem még asszisztáltatok is hozzá, mikor 1994-ben újra rablókat és gyilkosokat választottatok vezetőnek! Törvényszerű volt, hogy megjelenik egy most jelenlevő irányvonal! A jobboldalnak legalább volt vér a prucájában és kiment az utcára, ha szarságon kaptak valakit! Nem azt mondom, hogy ez egy tuti fasza kormány, van bent hiba bőven, de klasszisokkal jobb, amiket ez elött választottatok! Ezek legalább nem nyalnak csontig! Lehet, hogy szopni fogtok miattuk, de a seggbe kukit elkerülitek legalább!

Igaz Magyar 2011.12.22. 17:10:50

@csoffadtkutya: szerinted még gyarmatnak lenni is jobb? Szomorú vagyok, ha ez lesz, ne gyere haza, nem lesz az neked se jó.

Igaz Magyar 2011.12.22. 17:10:50

@Kassian: ha hagyták magukat, fizessenek ők is. Jó sok* el lett mondva minden fórumon, hogy matolcsi szélhámos a csúti nagykorú meg elmebeteg.

BALTAZÁR 2011.12.22. 17:10:50

Ha Orbán megbukott akkor abból mi következik? Talán egy másik Fidesz vezér majd jobban csinálja, Viktor meg a háttérbe vonul és kertészkedni fog?
Ez nem túl valószínű és szerintem a blog írója sem így gondolta.
Nézzük tehát a további scenáriókat.
Orbán megy, vele együtt a kormány is és új választásokat írnak ki. Minden közvéleménykutató újabb Fidesz győzelmet jósol, hiszen az ellenzék olyannyira szétforgácsolódott, hogy képtelen egy Orbán elleni egységfrontba tömörülni. Ha meg is tenné abból hamarosan kormányválság lenne hiszen egy MSZP-MDP-Jobbik-LMP koalíció azért nem egy stabil tákolmány, mégha össze is hoznának 50% + egy szavazatot amit igencsak kétlek.
Akkor most ki bukott meg?

billy reed 2011.12.22. 17:10:50

@pink75:"nyaralni se gyere vissza"

Minek jönne? Drágább, mint Tunézia, és balkánibb, mint... (ide nem írok országot).

És igaza is van. Veled ellentétben.

CyranodeBergerac 2011.12.22. 17:10:50

@DillingerEscapePlan: A Nézőpont Intézet felmérése 1000 (Egyezer) megkérdezett véleményére alapul. Tudom, a statisztikai sokaság, meg minden.... Szóval ebből de facto megállapítani, hogy a FIDESZ 59%-os lenne, enyhén szólva is kincstári optimizmus. :)

dfactor 2011.12.22. 17:10:50

@Kassian: aki manapság tájékozatlan, az csak saját maga tehet róla, ergó hülye. X+1 lehetőséged van olvasni mindkét oldal sajtóját és utána levonni a saját következtetéseid.

@ipartelep: persze, igazad van. a különbség csak az, hogy a saját ellenfeleiket állítják be hazaárulónak, önkritikára képtelenek. ez olyan jobbos szokás.

@Muad\\\'Dib: ha én leostobázok valakit, akkor szerinted falhoz kéne állítani. ha te egy mondattal később hülyézel valakit, az rendben van. kettős mérce rulez.
neked olyan jobbos szagod van. nem csoda, hogy kifogytál az érvekből.

sanyix 2011.12.22. 17:10:51

@vágtázó halottkém: Mert bokros megint ugyan olyan idióta módon akarta javítani az ország gazdaságát, mint a többiek. A lehúzott emberek mégjobban lehúzásával. Az államot kéne megjavítani, a korrupciót visszaszorítani, apehot/navot mint intézményt földig rombolni, majd sóval behinteni és valami értelmes modern szervezetet csinálni ami nem kőkorszaki módszerekkel dolgozik korrupt elvtársi vezetőséggel...

komplikato 2011.12.22. 17:10:51

@Hülye aki elolvassa!: A jelenlegi kormánynak "elég volt" ehhez a 18 hónap is, bár most kíváncsian, ámde nem örömmel, várom a következő negyedévet. Valahogy ki van zárva ne lenne még sokkal rosszabb ...

imij 2011.12.22. 17:10:51

Ma végtörlesztettem, 5 és fél millió forintot spórolt nekem a kormány. Ennyi! Akinek nem tetszik Magyarország, mehet külföldre. Klubrádiót meg hallgathattok az interneten...

Mérges 1234 2011.12.22. 17:10:51

@ursus artos:

Nem teljesen úgy vagyon.

Igaz valójáan csökkent az álamadóságunk. De úgy csökkent 5-6%-ot (persze nem forintban), hogy eltapsoltunk a GDP 12%-nak megfelelő megtakarítást.

Amúgy ha nincs hiteles gazdaságpolitika, akkkor hosszútávon valóban nőni fog az áalmadóság, mert nem kicsit dárágán kell finanszírozni az álamot.

Nagy bajok vannak.

Viktor gazdaságpolitikája valóban megbukot, de altrenatíva nagyo nincs.

Másrészt, az egész ország bukása ez, mert még minidg milliók tapslnak neki.

Meddig még???

Mérges 1234 2011.12.22. 17:10:51

@blah:

Na most nézd meg, amíg sokan így gondolkodnak, addig ebben az országban nem lehet élni.

És ez tök általános a Fidesz részéről, a bosszú vezérli őket.

Az nem számít, hogy ebbe a bosszúba beledögli az egész ország...

Lencsés István 2011.12.22. 17:10:51

@Megfigyelo: Az államadósság csökkent , nem kell hazudozni .

sivatagi n. 2011.12.22. 18:03:47

De türelmetlenek vagytok komancsok.
Igazán megvárhatnátok a 2014-es választásokat. Ott majd rádöbbentek, hogy a kutya nem kíváncsi rátok és vagy a Jobbik, vagy megint a Fidesz fog nyerni.

kela-bá 2011.12.22. 18:06:05

@BALTAZÁR: Azok akik etetik az Embereket !

zeddez 2011.12.22. 18:06:06

"Lencsés István 2011.12.22. 14:51:53
Milyen K . O . ról beszél itt az anonim blogíró ? :O Meg milyen rendszer bukott meg ? :O Az bukás hogy csökken az államadósság , meg az bukás hogy nem engedi a külföldieket beleszólni abba hogy itthon mit csinálunk ? :O Mert ez nem bukás , hanem siker !"

:))))))))))))))))))))))))

Öreg, Te mit szívsz? (jó anyag? ;) )

zeddez 2011.12.22. 18:06:06

Pistike, az államadósság 18 ezer Mrd volt kormányváltáskor és 21 ezer Mrd jelenleg úgy, hogy 3 ezer Mrd MNYP lóvét beletapsolt viktorkád. Ez siker valóban, tlnyleg, én kérek elnézést hogy nem osztozok ennek ünneplésében pezsgőzve.
Annélkül lenne 24 ezer Mrd, meg most akarnak felvenni mellé 6 ezer Mrd-t az IMF-től.
Ezt add már össze.
Másfél év alatt nem sok egy kicsit? Ezon problémáztatok 2 éve hogy az államadósság 10 ezer Mrd-l nőtt a cocik 8(!) éve alatt. Hát viktorkád meg másfél év alatt csinál 10-12 ezer Mrd-t.
Ez valakinek siker???

nemecsek ernő áruló 2011.12.22. 18:06:06

@avionics: A napokban azzal vigasztalom magam, hogy sokkal jobb lesz külföldről "nevetni" a magadfajta droidokon, akiknek elévülhetetlen érdemeik lesznek naivitásuk útján ennek az országnak térképről való eltüntetésében.

Magam részéről leszarnám, ki kormányozna. Hívhatják felőlem Zázrivetz Gábornak, vagy Ephraim Rosenbergnek is. Leszarnám. De aki fegyvert fog a fejemhez, elrabolja a nyugdíjamat, és megakadályozza, hogy gondoskodjak a családomról, az nem ember a szememben. Aki meg támogatja őt, szintén nem az! És ne aggódj, az állampolgárságomat megtartom. Kintről pedig szavazni is fogok. Hátha egyszer haza tudok jönni. Bár kevés az esély.

shwarcz bácsi 2011.12.22. 18:06:07

Hirdető neve: Orbán Viktor
Eladó egy HAZA-2011 rendszámú gépjármű. Egy éve vettem, azóta csak lejtőn hajtottam. A fékeket kiiktattam. Gáz van, de csak ha tüntetnek.

A kormánnyal van egy kis gond, teljesen irányíthatatlan. Állandóan a szakadék felé fordul, de én ragaszkodom hozzá. Önfényező funkcióval rendelkezik.

A sebességváltón öt fokozat van hátra..., egy előre. Felkapcsolni lehet, leváltani ne...m.

Az ülések a saját ízlésemnek megfelelően vannak kialakítva, 2/3-1/3 arányban dönthetőek. A GPS-t elnémítottam, nekem ne mondja meg senki, merre menjek.

Nagyon jól parkolható mozgássérült helyre.

Biztonsági berendezések: ABS, PPS, TEK.

Extrák:
- motortérben bordázott ékszíjjártó (erősen csúsztat),
- narancsillatú Wunderbaum,
- Lázerdetektor rendőrök ellen,
- belső tükrön egy kövér bolsi-balsi baba,
- kalaptartón bólogató kutya (cserélhető Schmitt fejjel),
- CD lejátszó, telepített műsortárral: Handel-Messiás, Horváth Pista-Hej rugó, rugó, Zorán-Kell ott fenn egy ország.

Üzemanyag fogyasztás: nem számít, enyém az egész MOL.
Irányár: IMF hitelre devizakárosultaknak féláron!
Jelige: Ámokfutó

Ui.: Majd' elfelejtettem: a csomagtartóban van tízmillió utas, velük nem kell foglalkozni.

Muad\\\'Dib 2011.12.22. 18:06:07

@dfactor:
Csodálatos, ahogy felfogtad ezen mondataimnak az értelmét:
"...Pontosan ez az agymosás látszik ezen a szerencsétlen országon. Aki jobboldali pártra szavaz az fasiszta, vagy ostoba, aki baloldalira az kommunista, vagy drogos liberális..."

blah 2011.12.22. 18:06:08

@Muad\\\'Dib: várjál már, melyik párt jobboldali Magyarországon?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.22. 18:06:08

Nem értetek Ti ehhez. Megmondta Matolcsyí, hogy a leminősítés nem nekünk, hanem az Eu-nak szól! Csak azt nem értem, hogy akkor miért lett hirtelen 307 forint egy €.

vasgyuszi 2011.12.22. 18:06:08

Májkel, minden szavad arany!

2011.12.22. 18:07:29

Én tudatlan ember vagyok; nem vagyok közgazdász, se pénzügyi szakember.
Sokat olvasok. Bármit, mindent ami a kezem ügyébe akad. Ha nem értek valamit utána megyek addig amíg meg nem értem. Utána olvasok, több infót szerzek, beszélgetek róla amíg meg nem értem.

1995-ben még csak érettségi előtt álltam, de értettem a Bokros-csomagot. Láttam, hogy miért szükséges, hogy mit jelent az elvonás.

2010-ben Bokros pártjára szavaztam, sajnos szétesett az MDF és Bokros is inkább Brüsszelt választotta mint azt hogy saját pártot alapít és indul a választásokon.

Ma is értem a programját, ma is rászavaznék. Ő sem akkor, sem azóta nem hazudott ennek az országnak. Mégsem bízik benne senki.

A családi pótlék elvétele nem volt szerintem akkora probléma mint azt akkor beállította a média és akkora hogy a mostani 30-asok jövőjét, nehezen összekuporgatott nyugdíjtartalékját vették el teljes mértékben (azaz kezdhetem előröl a nyugdíjas éveimre való kuporgatást).
Utóbbi számomra sokkal súlyosabb harácsolás mint az hogy anno anyám nem kapta utánam a havi 8ezer forintot.

Bokros már egyszer megmentette ezt az országot. Miért nem adunk neki még egy esélyt?

2llkedő 2011.12.22. 18:07:29

@kicsijuti: GDP arányosan se csökkent, de ne zavarjon. Fogadd el Kuszaszem bravúros érvelését, hogy a bázishoz viszonyítva csökkent.

2llkedő 2011.12.22. 18:07:29

@ursus artos: "Az megint más tészta, hogy honnan lesz 500 dollár..."

Majd a lefoglalt hamisítógépekkel nyomtatunk.

Commodus 2011.12.22. 18:11:37

A cikkel egyetértek.

Mondom ezt volt fidesz szavazóként. A tények makacs dolgok, az immár teljesen világos, hiszen lelepleződött az egész banda, hogy eszméletlen módon megy a hazugsággyártás.

Csakhogy mostanra nagyon is kemény helyzet állt elő. Több cikk is megfogalmazta a kérdést, bennem is megfogalmazódott: tényleg ennyire nincsenek tisztába odafönt a politikusaink, mi történik? Nem látják, hogy a szakadék felé irányítanak minket? Több alkalommal is felvetődött a kérdés, de úgy látszik, tényleg nem veszik észre. Már az elején, az első pár hónapjukban is gyermeteg bosszú-játékokat kezdtek el, ami akkor még valamennyire elnézhető volt. De mostanra teljesen elfajult a helyzet.

Azt látom, aztán erősítsetek/cáfoljátok meg, hogy két választása maradt Orbánnak: vagy fejet hajt az EU-nak és visszatáncol, ezzel megmentve az országot a biztos csődtől - ezzel ellentmond saját politikájának, vagy folytatja tovább a durcás kisgyerek viselkedést, beint az EU-nak és csődbe megyünk.
Amennyi eddig látszott a nagyvezírtől, az az, hogy az utóbbi fog bekövetkezni. Így tényleg eléri régi nagy vágyát, benne lesz a történelemkönyvekben, de mint "az ember, aki Magyarországot csődbe vitte".

A minap néztem meg újra a Sithek bosszúját, és annyira kísértetiesen hasonló volt a császár hatalomátvétele...az új alaptörvény..."így szállt sírba a szabadság...tapsvihar közepette..."

A múltkor viccből szóltunk egy banki hitelügyintézőnek, hogy most kéne devizát felvenni, mert ennél rosszabb már nagyon úgyse lesz. Mire a hölgy úgy válaszolt: "Miből gondolják, hogy egy euró nem fog 400 ft-ba kerülni hamarosan?" Még ők is tudják, és pontosan erre számítanak.

Ezt a Simoros történetet meg el ne felejtsem. A jegybank felett is át akarják venni a hatalmat? Na még csak az kéne, előbb a 2/3-ad, majd a bíróságok, Alkotmánybíróság, most még ez is kéne? Semmi kontroll nem marad, totális diktatúra.

Valaki említette a magánnyugdíjpénztári részt. Ez is megér egy misét. Először az volt az indok, hogy a magánnyugdíjpénztárak eltőzsdézik a nyugdíjat...majd mikor megkapta az állam, egyből tőzsdézni kezdett vele (és bukott is szépen a Mol-lal), szóval ennyit erről. Ebből fizettek vissza az államadósságból is, tehát az én és a Ti pénzeteket simán eltapsolta. Még csak nem is a beígért 10 %-ot az államadósságból, mert annál kevesebbet fizettek vissza ebből (jól jött az SZJA csökkentésnél, ami szintén bukó lett). Most meg a megmaradt 100 ezer magánnyugdíjpénztári tag pénzét (ugye a pénzesebbek bent hagyták, ez is 220 milliárd forint) is elveszik (első körben persze csak a befizetéseket fogják elvenni, januártól, de mivel ezek működési költségeiből működött a nyugdíjpénztár, egyértelműen megszűnik az összes). Ezek után nekem elég egyértelműnek tűnik, hogy a jegybank esetében is csak a tartalék ~35 milliárd euró kell nekik...

Kimondható, hogy tolvaj banda?

Nzoltan 2011.12.22. 18:44:35

Sokat lehetett hallani olyanokról, hogy támadják az országot pénzügyi körök. Matolcsy is folyton arról beszél, hogy nem kímélik a forintott, sőt a hitelminősítók is ellenünk fordulnak. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem. De az is biztos, hogy a végtörlesztés augusztusi bejelentése óta fordult ki a világ körülöttünk.

Nekem mindig Szlovákia jut eszembe. A nyugatnak mindig szúrta a szemét az új adóparadicsom létrehozása, de az autógyártókat ez soha nem érdekelte. Szemérmetlenül betelepültek. :-)

pink75 2011.12.22. 18:45:47

@billy reed: mesélj, miben nincs igazam? :)

Times New Roman 2011.12.22. 18:45:47

Az egy dolog, hogy Barroso igencsak zavaros figura (fiatal korában maoista volt, később szoc.dem, most a néppárt alelnöke...:), de engem nem is ő irritál, hanem a blogger aluliskolázott, közhelyekkel telerakott véleménynyilvánítása... Kb ezt a szintű érvelést és retorikát nyomják a sarki fűszeresnél is. Szóval nem a véleménnyel van a gáz, hanem azzal, hogy még itt is ezt a közhelyes szart lehet olvasni, és simán a modoros blogban érzem magam..:( Kell ez nekem...?:( Vagy a szerző voltaképp Modoros Tibi alteregója?:) Mert akkor legalább kacagok egyet!

Hülye aki elolvassa! 2011.12.22. 18:45:47

@fchris82: egyszerű érveim vannak: a gyermekeim otthon lehetnek az anyjukkal 3 éves korukig, mert a kormány visszavonta az előző rezsim felelőtlen GYES csökkentését. Ami azért volt felelőtlen, mert nincs elég bölcsödei hely. Továbbá az adóm a felére csökkent, így több marad a családnak.
Az előző rezsim csúfosat bukott és a Fidesznél jelenleg nem látok jobb vagy ha úgy tetszik kevésbé rossz alternatívát. Ennyi.

croatico 2011.12.22. 18:49:35

Nomen est omen, szolga maradsz Miska...

Hülye aki elolvassa! 2011.12.22. 18:51:54

Még 1x utoljára elmondom: azért kellett a mnyp-akat államosítani, mert a befolyó pénz nem volt elég a jelenlegi nyugdíjak kifizetésére. Aki ezt nem érti, az ne okoskodjon itt, hanem menjen vissza a szocifogiba dobozt ragasztgatni.

SJobs 2011.12.22. 18:52:31

Gyerekek, az igazi magyarország még csak most kezdődik. Ez olyan messze van a bukástól mint makó jeruzsálemtől. Sőt.. Amúgy a moderáció jól mutatja mekkora szar ez a blog. Vállald te takony azt amit leírsz.,.

Munkáslevelező 2011.12.22. 19:23:14

Ma kaptam egy fel háboritó levelet, hogy
"A biztos választók szerint a Fidesz most is abszolút többséget szerezne. Erre varrjatok gombot!
És miért? Mert kifele vezeti az országot abból a káoszból, hova vittétek. Hazudtatok eleget, lesz 2/3 a hazudozókra is."
Dániel Kohn Bandita! Hallod!

Kenedy1 2011.12.22. 19:24:28

Na mivan posztíró, nem tetszik valami? Egy értelmes magyarázat nincs ebben az írásban ami legalább annyira szar mint amennyire Orbán rendszerét leszarozod.

2llkedő 2011.12.22. 19:24:29

@Hülye aki elolvassa!:
Az érveid tökéletesen érthetők, viszont abba belegondoltál, hogy a gyerek három éves koráig a párod nem dolgozik, azaz eltartott. Háro gyereknél ez 9 év. A három gyerek után kevesebb adót fizetsz be, tehát nem te tartod el a gyerekeidet és a feleségedet, hanem sok más ember, többek között azok, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy a feleség otthon maradjon, hanem el kell mennie dolgozni, valamint a gyerek nélküliek, stb.

makacs szennyeződés 2011.12.22. 19:24:29

Nincsenek magyarázatok, csak kizárólagosság van, tévedhetetlen vezető, csak igaz hívek és ellenségek. Ahogy "mi", úgy az ellenség is egységes, egyféle, azonos forrású. Amit végkép nem ért a hívő, arról hiszi, hogy az nem rá tarozik, ahhoz ő nem érthet, de van magyarázat. Olyan nincs, hogy nincs. Van válasz, mivel arra a másik kérdésre tud válaszolni. Na ugye. Nem aljas, amit a hívő tesz, mivel az ellenség is megtette.

Szerintem ki lehet mondani, hogy a Fidesz egy SZEKTA.

Parajpuding 2011.12.22. 19:24:29

„Egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, a mi hazánkat sem. Nem lehet büntetlenül éllovasból sereghajtóvá silányítani. Nem lehet büntetlenül elfecsérelni azt, amit az emberek áldozatból, verejtékből és gürcölésből felépítettek… Önmagát ítéli el a nép, ha felmenti bűnös vezetőit!”

„egy népnek joga van elkergetni a kormányt egy demokráciában is, ha az a nép akarata ellenére kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti. Igen, joga van. Egy feltétellel: ha a népakarat kinyilvánításának már minden eszközét igénybe vette és a kormány elmulasztja alávetni magát az emberek világos és egyértelmű akaratának. A választókat becsapó, a valóságot eltitkoló, a nemzetgazdaságot válságba sodró kormánypártok koalíciója mára sarokba szorult. Nem maradt számára más hely, mert mindent elveszített. Elveszítette hitelét, elveszítette szavazóit, elveszítette erkölcsi alapját. Ezek után Európa minden kormánya lemondott volna. Ők azonban foggal-körömmel, kézzel-lábbal ragaszkodnak bársonyszékeikhez, így aztán elveszítették maradék méltóságukat is”

„Nem marad más hátra, mint futni, de gyorsan”

Emlékeztetem Orbán Viktort, hogy ezek a saját szavai! Milyen ember az, akinek minden áldott nap szembe kellene köpnie magát?

lady boo boo 2011.12.22. 19:24:29

szar az, aki erre szavazott, az utolsó szálig

nu pagagyí 2011.12.22. 19:24:29

@Hülye aki elolvassa!: És mégis ki akadályozta meg a kormányt, hogy ne takarítson meg évi 300 milliárd forintot. Ennyi volt a tagdíjak összege és ezt hasonlítsd a 14 ezer milliárdos költségvetéshez. Kb. öt évet kellett volna még várni, hogy az mnyp-k beszálljanak egyre nagyobb összeggel, a nyugdíj finanszírozásába.

A helyzet az, hogy mostmár a megtakarított vagyont is elköltötték a semmire, nem fogja már fedezni későbbi nyugdíjakat. Az eddigi hangya kormányzatokat tücskök váltották. És mindjárt itt a tél.

tourline 2011.12.22. 19:24:29

Nem sok ország van a világon aki megengedheti a 3 év gyest....Mo sem engedhetné meg de megteszi. A gyerekek után járó adókedvezményt meg a gyermektelenek fizetik meg. defasza.....

A jobbik nem alternatíva, elmebetegek gyülekezete ha csak nem akarnak a magyarok újra (egyetlenként Európában) útlevéllel közlekedni, vámot fizetni, vagy hátrafelé nyilazni stb. NA meg ugye nehéz lenne elmagyarázni annak az 6-800.000 embernek aki külföldön tanul vagy dolgozik hogy hello mi a nagy jobbik turbómagyar kormány első lépésként kilépünk az unióból, holnaptól nem dolgozhatsz, nem tanulhatsz, nem tartózkodhatsz állj sorba vízumért a fekete afrikai bevándorlókkal. Én ez esetben hamar elmebeteg terroristává változnék és venném a fáradtságot a hazautazásra hogy egy gyors mészárlással megoldjam a kormányváltást....mert könnyű dobálózni azzal hogy kilépünk, de akkor ezzel a 6-800.000 külföldön élő dolgozó tanuló emberkével mi lesz. Nem hiszem hogy csak én dobnám le az ékszíjat.

nu pagagyí 2011.12.22. 19:24:29

Miért nem jelenik meg az elküldött üzenet?

sanyix 2011.12.22. 19:24:29

@Kompli: kitalálni lehet okokat, de nyilvánvaló mi az. Nokia amúgy önmagától van rossz helyzetben, ugyanis azt is egy idióta vezeti.
Az új munka törvénykönyv miatt meg pont nem ez történne, mert pont a munkáltatók pártján áll, úgy hogy a munkavállalót még kiszolgáltatottabbá teszi, úgyhogy ez is rossz példa.

Muad\\\'Dib 2011.12.22. 19:24:30

@blah:
Hát ez már nagyon messzire vezetne. Véleményem szerint ezek a megjelölések már jó ideje idejétmúltak. A tradicionális bal és jobboldal lényegében nem létezik. De ez már régen is így volt, csak megszokásból aggattak jelzőket mozgalmakra. Elég például a nyilaskeresztes mozgalmat megnézni Magyarországon, ami megkapta a szélsőjobboldal jelzőt, leginkább nyilván a vallásos hozzáállás miatt, pedig vajmi kevés köze van a klasszikus jobboldalhoz, sőt gyakran homlokegyenest ellentétes vele.

nu pagagyí 2011.12.22. 19:24:30

@Hülye aki elolvassa!: A Te jóléted másoknak nagyon sokba kerül és nem biztos hogy el akarnak és tudnak tartani Téged és családodat.

tourline 2011.12.22. 19:24:49

Blogmotor zabálja a hozzászólást vagy autocenzor: on

fchris82 2011.12.22. 19:48:20

@Hülye aki elolvassa!: "egyszerű érveim vannak: a gyermekeim otthon lehetnek az anyjukkal 3 éves korukig, mert a kormány visszavonta az előző rezsim felelőtlen GYES csökkentését. Ami azért volt felelőtlen, mert nincs elég bölcsödei hely. Továbbá az adóm a felére csökkent, így több marad a családnak.
Az előző rezsim csúfosat bukott és a Fidesznél jelenleg nem látok jobb vagy ha úgy tetszik kevésbé rossz alternatívát. Ennyi."

Na, ez már egy fokkal jobb, mint a "mi nyertünk, én emiatt boldog vagyok" szurkoló filozófia, de ahogy mondod az elején is, "egyszerű érveid" vannak, rövidtávúak, szűklátókörűek - mármint a saját jelenlegi helyzeteden kívül nem foglalkozol semmi mással -, nélkülöznek mindenféle átfogó elemzést és értékelést. Kb mint azok a nyugdíjas szavazók, akiket a 13. havi nyugdíjjal "vásároltak" meg... Ja, hogy az ország teherbíró képesség nem bírja ezt a luxust, csak hitelből tudjuk finanszírozni - államadósság ugyebár, mert az a pénz ilyenekre ment el, nem ELLOPTÁK azt a 20 000 milliárdot. A te bércsökkentésedhez 27%-os ÁFA és egyéb növekvő adók kellenek, ÉS hozzá kell nyúlni olyan tartalékokhoz, amik egyszer állnak csak rendelkezésre, tehát voltozatlan körülmények között egyenes út vezet a csődhöz. Te gondolkoztál már azon, hogy miből és mennyi nyugdíjat fogsz kapni, változatlan adók és demográfiai adatok esetén? Merthogy például a magánnyugdíj rendszerét - még ha szarul is -, néhány, a jövőben is gondolkozó közgazdász figyelmeztetése miatt kezdték el bevezetni. Szóval lehet, hogy most örülsz, viszont legalább magadban tedd fel a kérdést: "Most jó, de vajon hosszú távon is jó lesz és ez fenntartható?"

Másrészt értem, hogy szerinted a Fidesz a választható "legkevésbé rossz", de már a megfogalmazásból is látszik, te is tisztában vagy vele, gondban lennél, ha mondjuk a gazdaságpolitikai döntésüket nyilvánosan meg kellene védened, számításokkal is alátámasztva. Az a különbség közöttünk, hogy én simán elfogadom, hogy növekedik a rám eső adótétel, HA meg van indokolva. Simán kifizettem a 300 Ft-os vizitdíjat, már csak azért is, mert fél-1 napos ügyintézés helyett elintéztem mindent 2 óra alatt, mivel aki beszélgetni járt be, nem tette ezután - ez személyes tapasztalat volt. Kifizetem a tandíjat, ha cserébe épeszű 30 fős létszámmal tartanak előadásokat, nem nekem kell papírt vinni ZH-ra, és a tanárnak cserébe nem egy 120-adnyi nyűg leszek, aki ezért figyelni tud arra, ki mit nem ért esetleg, kap visszajelzéseket is normálisan, javul a képzés minősége - és nem a mennyisége. Te meg ezek szerint oda szavazol, ahol neked kedveznek rövid távon, még ha az hosszú távon irreális is.

A saját gyereked jövőjének érdekében, akkor inkább ne szavazz, nem kötelező. Ha meg mégis, nem kell lemenni kutyába, és oda rohanni, ahol többet ígérnek VAGY adnak - felelőtlenül és végiggondolatlanul. Mint az MSZP-s nyugdíjas tagozat, mert ez pont ugyanaz. "Ajándék szociális juttatás - oda szavazok ;)"

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.12.22. 19:55:39

Annyira kell a Fidesznek az a csöpp pénz is, ami a MNYP-ben maradóknál van, hogy TESCO vazelinnal töltött seggükkel is bepucsítanak, csak add oda:
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111221-kaphatnak-allami-nyugdijat-akik-nem-leptek-ki-a-magannyugdijpenztari-rendszerbol.html

Hát a lónak a faszát kapjátok meg!

SzJ1982 2011.12.22. 19:55:39

Még talán együtt is tudnék érteni a posztolóval, ha nem sütne minden szavából a zsigeri gyűlölet. Így azonban csak egy szánalmas, görcsös kis vergődés ez az egész firkálmány. Mert hát sajnos amikor ma reggel felkeltem, az ország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívták. És tartok tőle, hogy amikor holnap felkelek, ugyancsak Orbán Viktornak fogják hívni. Az "író" pedig, saját logikáját követve, "vergődhet és játszhatja a pökhendi és sértődött kis pöcs szerepét", de attól még miniszterelnök marad, gyanítom, nagyon sokáig. Aztán ne nekem legyen igazam...

durcás 2011.12.22. 20:03:49

@Hülye aki elolvassa!: Ez a tragédiája ennek a kárpátmedencei bagázsnak. Szopattál, szopatlak..... Közben elfogy a sperma, nem veszed észre???

Battlestar Galactica 2011.12.22. 20:09:10

Ez egy kurva jó írás! Ki kellene akasztani a nemzeti együttműködég marhaság mellé minden közintézményben!

Nekem egyébként az utolsó bekezdésről nagyon Szálasi rendszer feelingem lett. Addig addig tartottak ki egy bukott rendszer mellett, amíg jól kibasztak a nagyhatalmak velünk, élén a franciákkal. Csak azért nem vagyok mélyen meglepve, mert az is egy jobboldali politikai erő volt!

Ezeknél a kommerek 100X jobbak voltak! Jöjjenek már vissza! Ezeket meg küldje már el valaki a picsába! De az összeset!

fchris82 2011.12.22. 20:09:11

@Hülye aki elolvassa!: "Még 1x utoljára elmondom: azért kellett a mnyp-akat államosítani, mert a befolyó pénz nem volt elég a jelenlegi nyugdíjak kifizetésére. Aki ezt nem érti, az ne okoskodjon itt, hanem menjen vissza a szocifogiba dobozt ragasztgatni."

TE JÓ ÉG!!! Ezt csak most olvastam! :D TÖKÉLETES! Na, te is látod már a problémát? Van egy hiányos költségvetés, majd jön a Fidesz és üt rajta még egy lyukat adócsökkentéssel - amihez te tapsolsz, mert te a jól járók oldalán vagy! Ezek után lenyúlják a MNYP-t, és folyó kiadásokra fordítják. Ezzel ugyan MOST nem kellett hitelt felvenniük az IMF-től, VISZONT ez a pénz a jövőben rohadtul hiányozni fog. Akkor meg mi lesz? Ez annyira egyszerű: bevétel - kiadás . Jelenleg csökkentették a bevételt, de nem változtattak a kiadáson, illetve most próbálják foltozgatni, csak nehezen megy, mert nagy lett a lyuk. Ergo még mindig deficites a dolog. Na, kezdesz már te is aggódni a nyugdíjad iránt, vagy csak a múltban tudsz gondolkodni, hogy mekkora hiányt okozott az MNYP, a jövőre vonatkozó végkövetkeztetések már problémát okoznak? Hahó, JÖVŐ! Ha te keresel 100 Ft-ot, és örököltél 1000 Ft-ot, akkor hibás ötlet lakást bérelni havi 200 Ft-ért, mert a gyerekeidnek már nem lesz hol laknia!

A gazdasági miniszternek csökkentenie kellene a kiadási oldalt, és nem fűnyíróként, hanem optimalizálni kellene az állam működését, pl a nem használt vasúti vonalakat be kellene zárni, stb, stb... Vagy mondjuk vissza kellene vonni az 1 kulcsos adót, amit nem válság kellős közepén kellett volna ész nélkül bevezetni, úgy, hogy a kieső tételekre ki se találták a fedezetet, holott erre többen előre figyelmeztettek (meg józan paraszti ésszel is be lehet látni)

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.22. 20:45:56

@SzJ1982: "Még talán együtt is tudnék érteni a posztolóval, ha nem sütne minden szavából a zsigeri gyűlölet."

Szerintem, te nem olvastad el a posztot. Ha pedig elolvastad, akkor meg szimplán hülye vagy.

"szánalmas, görcsös kis vergődés ez az egész firkálmány"

Kifejtenéd, komcsi?

komplikato 2011.12.23. 01:16:44

@Hülye aki elolvassa!: "Még 1x utoljára elmondom: azért kellett a mnyp-akat államosítani, mert a befolyó pénz nem volt elég a jelenlegi nyugdíjak kifizetésére"
Ja, így érthető. Nyilván most, hogy elba ... elköltötték azt a pénzt is, most sokkal több fog jutni nyugdíjra. Aha.

Hülye aki elolvassa! 2011.12.23. 15:10:57

@Kompli: nem, a folyamatos befizetésekből lesz pénz nyugdíjra.

Commodus 2011.12.23. 18:11:41

@Hülye aki elolvassa!: az MNYP lóvét már eltapsolták az SZJA csökkentéssel, ráadásul az egyszeri tétel volt, az SZJA meg minden költségvetési évben van. Erre már ők is rájöttek, nem véletlen van már megint megszorítás, nincs fedezet a saját maguk által okozott lyukakra.
Matematikailag jól gondolkoztak, csak azt felejtették el, hogy a gazdaság nem egyszerű matek, hanem emberek vannak benne. Mivel a bankokat is megadóztatják, a tőzsde is rosszabb már, szépen fokozatosan vonják ki az emberek, cégek a tőkéjüket az országból. Teljesen jogosan, hiszen féltik a sajátjukat, bármikor elvehetik. Nem véletlen kaptuk a leminősítéseket sem. A probléma ezzel még fokozódik, ugyanis amíg nem volt ennyire leminősítve az ország, a befektetőknek állampapírt is kellett venniük, de most, hogy már két hitelintézet is leminősített, meg kell, hogy szabaduljanak tőle. Ezzel gyengül a forint, szarabb az árfolyam, emiatt folyton egyre nagyobb a lyuk a költségvetésben. Pedig ezeket a folyamatokat egy pénzügyminiszternek tudnia kell, mégis ebbe az irányba mentek.
Most meg, hogy eljátssza Orbán itt a nagy szabadságharcost, amivel nem is lenne semmi gond, ha magunktól is talpra tudnánk állni, de nem tudunk. Tavasszal elfogy a lóvé. Rosszul mérte fel az erőviszonyokat, saját politikájának áldozata lesz.

Commodus 2011.12.23. 21:26:10

Már megint eltűnt a kommentem...

Hülye aki elolvassa! 2011.12.23. 21:27:06

@2llkedő: "A három gyerek után kevesebb adót fizetsz be, tehát nem te tartod el a gyerekeidet és a feleségedet, hanem sok más ember, többek között azok, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy a feleség otthon maradjon, hanem el kell mennie dolgozni, valamint a gyerek nélküliek, stb."
1. Amit a gyerek után kapunk és az adókedvezmény még a havi pelenkára+bébi ételre sem elég. 2. Szerinted ki fogja a mi nyugdíjunkat kitermelni? Ők, a gyerekeink.

2llkedő 2011.12.24. 08:11:46

@Hülye aki elolvassa!: "1. Amit a gyerek után kapunk és az adókedvezmény még a havi pelenkára+bébi ételre sem elég."

Mert a Te gyereked nem ér ugyan annyit, mit Vityenka gyereke.

"2. Szerinted ki fogja a mi nyugdíjunkat kitermelni? Ők, a gyerekeink."

Ha szereted a gyerekedet, akkor nem ez az elsődleges, és hajlandó vagy lemondani dolgokról az ő javukra. Mert majd viszonozni fogják Neked. Nem pedig a nagykalapba, -ból.

És ezt úgy írom, hogy nekem is van két gyerekem, és ha lehetne, lenne még, függetlenül attól, hogy kapok kedvezményt, vagy nem. Mert én gyereket szeretnék, mert szeretem a gyerekem.

Áldott, békés Karácsonyt!

Frizuravarjú 2011.12.24. 08:16:45

@Hülye aki elolvassa!: Milyen gyerekeink?
Hiszen szinte csak cigány gyerekek születnek.
Azt megnézem hogyan tartanak majd el!
Már most látni Keleten, elveszik a házadat és ha nem ütnek agyon akkor mehetsz rabszolgaként robotolni csicskának.

Szép jövő.

fchris82 2011.12.24. 08:16:45

@Hülye aki elolvassa!: "nem, a folyamatos befizetésekből lesz pénz nyugdíjra."

Ez tök jó, csakhogy úgy 20 évvel ezelőtt erről vezették le, számításokkal és adatokkal alátámasztva - tudom, hogy az elmúlt 20 évben ilyenekkel nem nagyon kényeztettek minket, Matolcsy meg pláne nem csinált ilyet sosem -, hogy hosszú távon nem fenntartható - értsd: totális csőd - a demográfiai korfa alapján - ami ugyan egy becslés, de a becslést egész jól követi a valóság jelenleg, tehát semmi okunk kételkedni a kihozott végeredményben. Ezt azóta még nem cáfolta meg senki, de ha tudsz erről vhol egy cikket mutatni, hajrá. Addig maradjunk annál, hogy ez az "aktív adófizetők tartják el az aktuális nyugdíjasokat", egy szakadék, amibe gurulunk lefele, és amiből minél később kezdesz kiszállni, annál fájdalmasabb és nehezebb lesz. Tudom, hogy bonyolult, Matolcsy sem érti - ez irónia akart lenni. Ezért találták ki a MNYP-t. Igen, SZARUL valósították meg, és igen, sokba kerül az átállás, mert miközben finanszírozni kell az aktuális nyugdíjasokat, tartalékot is kell képezni a jövő nyugdíjasainak, akiket aztán abból fizetünk a jövőben. Úgy fizeted a lakáshiteled, hogy közben előtakarékoskodsz a gyerekednek. Ez később jó, ami "késő" már nem is volt olyan messze. A rövidtávú haszon miatt feláldozták a jövőt. Ezt hívják azt hiszem kapzsiságnak. És visszajutottunk ahhoz a problémához, hogy vagy nem akarsz messzebbre tekinteni, mint 4 év, vagy nem is akarsz, egyik sem jó.

fchris82 2011.12.24. 08:16:45

@Hülye aki elolvassa!: "2. Szerinted ki fogja a mi nyugdíjunkat kitermelni? Ők, a gyerekeink."

Szép terv. Érdekes, hogy itt meg tudsz a jövőre gondolni... Teljesen igazad van, csak jó lenne, ha összevetnéd a születési és halálozási adatokat, a korfát, meg azokat a számításokat, amik a ezek alapján becsléseket végeznek, mekkora adóteherrel kellene súlytani az aktív dolgozókat, hogy az aktuális nyugdíjas réteget, növekvő várható élettartam mellett eltartsák. Ezek után gondold újra, hogy mennyire tapsikolsz a MNYP felszámolásának, és a pénz folyó fizetésekre való költésének.

2012.01.08. 18:17:43

Elvesztek a részletekben, kommentelők.

Orbán egy bipoláris, mániákus, depressziós, szociopata elmebeteg némi hatalommániával és messiás-küldetéstudattal kiegészítve.

Szerintem nem a politikába való hanem a "6-os számú kórterembe".

Eljárt felette az idő. Nem szakember hanem szavak embere.
Ez már nem az a politikai környezet ahol szavak egymás után dobálásával majd minden megjavul szép lesz és jó, őt meg úgy fogják körül rajongani mint a "Kedves Vezért".

Mivel az a jó édes apukája ütötte verte egész gyerekkorában és állandóan azt nyomatta neki hogy semmirekellő, Viktátorunk meg akarja mutatni, nemcsak az édesjóapukájának, hanem a Világnak is, hogy ő a "Magyarok (és Európa) Messiása".

Hát nem is tudom....ha végignézem egy messiás életútját, mondjuk Jézusét akkor szörnyű véget ért szegény.
Vajon Viktor ezt is vállalja? Mert még ez is benne lehet a pakliban ha valaki erre az útra lép.
(nem kell messzire menni, ott van J.F.K is, aki hasonló személyiséggel rendelkezett mint Orbán, plusz ugyanolyan messiásnak hitte magát) Nem mondom hogy szép vége lett a csávónak.
süti beállítások módosítása