Az Orbán-kormány lassan kabarészámba menő gazdaságpolitikájának újabb remeke, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium számításai szerint az új diákhitel kilenc év múlva egy híján 900 milliárd forintos hiányt okoz majd a büdzsében. Nem először fordul elő, hogy előbb  a döntés van meg, és csak aztán számolnak...

Olvasom, hogy egy bizalmas kormányelőterjesztés szerint az új diákhitel bevezetése már 2012-ben 15, rá egy évre 62, 2014-re 141 milliárd forinttal terheli meg a büdzsét, és annak kifutásával az összeg továbbra is meredeken emelkedik. 2020-ra már 798, 2021-re 899 milliárd forint államadósság-növelő tételt jelent az új "csodafegyver". Sőt: kilenc év múlva csak a diákhitelből adódó állami kötelezettségek a megengedettnél kétszer nagyobb GDP-arányos deficitet eredményeznek. Ez lesz ám a csontváz, nem a gyurcsányi örökség!

Hát gratulálok! Ismét egy jól végiggondolt, alaposan modellezett és hatástanulmányokkal gondosan megtámogatott kormányzati döntésnek lehetünk szemtanúi. Megint előbb volt meg a döntés, és csak utána jutott eszébe valakinek, hogy legalább egy kockás papíron számolni is kellene. De úgy tűnik, hogy nem csak Matolcsy Györgyöt, de a miniszterelnököt, sőt: a kormány egészét sem zavarják a számok. Vagy éppenhogy nagyon is zavarják őket: konkrétan hadilábon állnak velük. Talán végre szabadságharcot kellene hirdetni a számok ellen is. Orbánisztánban le a kétszer kettő józanságával!

Ugyanez volt az egykulcsos személyi jövedelemadóval, amivel ugye mindenki jobban járt. Aztán mivel mégsem, jött az egykétkulcsos. És milyen hosszú lehet a hasonlóképpen elbaltázott, majd kozmetikázott döntések sora - amelyek eredményeként a komplett magyar adórendszer a költségvetéssel ma már nem más, mint egy ingatag tákolmány.

De ha csak ennyi, ha csak ez a csekély 900 milliárd lenne a baj az új diákhitellel! A baj ezzel az, hogy akárcsak az előtörlesztésnél vagy az első Orbán-kormány adókedvezménnyel kombinált, államilag támogatott lakáshiteleinél: megint a jómódúak járnak igazán jól. Azok, akiknek mindehhez van némi szabad tőkéjük. Hiszen csak a hülyének nem éri meg legfeljebb 2 százalékos kamatra hitelt felvenni és azt mondjuk államkötvénybe befektetni - a központi költségvetés terhére, vagyis az adófizetők zsebére játszva pedig igencsak tisztes kamatnyereséget bezsebelni. Mondhatni: duplán lehet így lenyúlni az állami büdzsét: a diákhitel oldalán a kamattámogatással, a befektetési oldalon meg az államkötvények igencsak veretes hozamával.

De tulajdonképpen 2020-ról meg 2021-ről beszélünk, a második és - jaj nekünk - a harmadik Orbán-kormány utáni időszakról. Úgy elképzelem, ahogyan a miniszterelnök úr a parlamenti dolgozószoba ablakában állva, a karját széttárva táncol és a fenntarthatóság jegyében énekli Poór Péter klasszikusát: késő bánat, most már utánam a vízözön...

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr674456617

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kalapjával tarháló koldusként ábrázolja Orbánt egy cartoonstock oldal 2012.04.17. 19:46:40

Most akkor ki miatt is van rossz híre Magyarországnak? Ki miatt kell szégyenkezni külföldön, ha magyarok vagyunk? A képet Marian Kamensky rajzolta, a drága miniszterelnökünkről készült karikatúra akár 1850×1550 pixeles méretben is letölthető, a mé...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.17. 19:44:47

Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.17. 19:44:47

Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04...

Trackback: Száz forint a forró lángos, mihez értesz, Áder János? 2012.04.17. 19:42:49

Áder János életrajza sallangmentes Europass sablonba töltve: íme egy újabb nímand, egy elvtelen csinovnyik, aki a Párt iránti elkötelezettsége mellé semmilyen szakmai eredményt nem tud felmutatni. “Áder Jánosnak nincs semmiféle jelentős tudományo...

Trackback: Nem vak az a ló, csak bátor ... 2012.04.17. 19:02:07

Most jön az IMF vagy nem? Tárgyalunk vagy nem? Van esélyünk hitelre, vagy úgy teszünk, mintha akarnánk, de valójában nem akarjuk? Fejjel megyünk a falnak vagy csak bátrak vagyunk és irány előre, unorthodoxia? A külföldi elemzők szerint hazánk ...

Trackback: Számoljunk tranzakcióadóul! 2012.04.17. 19:01:29

Még el sem fogadták Matolcsy új adóját, a kiskapu (elnézést, a jogszabály által biztosított lehetőség) keresése már megindult. És miért is fontos, hogy minél hamarabb reagáljon a magyar gazdaság? A cél az életben maradás. Rövidebben: "a lét a tét". A ...

Trackback: MSZP: Tarthatatlan az új diákhitelrendszer 2012.04.17. 15:54:01

Hiller István Hoffmann Rózsától vár választ arra, hogy tényleg létezik-e az a tanulmány, ami szerint a diákhitel 2 mintegy 800 milliárdos terhet jelentene a költségvetésnek 2020-ra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vakmacska 2012.04.17. 15:31:10

magyarnarancs.hu/publicisztika/felsooktatas-eletre-halalra-78647

Berlinger Edina megtette azt a szívességet, hogy kiszámolta nyilvánosan, a Magyar Narancsban, februárban, aki akarta, láthatta akkor is, mit vesz a nyakába az állam - ha felveszi a diákság, az lesz a baj, ha meg nem, akkor az, mert akkor meg nem mennek tanulni, és az lesz a baj.

talicskás munkásember 2012.04.17. 19:37:23

A matek monnyon le! Minden matematikus monnyon le! Vonjuk vissza a diplomájukat is, biztos ők is csak másolták!

viliv 2012.04.17. 19:37:44

A helyzet rosszabb! Mert nem csak a Magyar Narancsban készült hatástanulmány diákhitel ügyben, hanem a minisztérium is rendelt egyet. És annak ellenére! Azért is! Nem vak ez a ló, csak bátor!

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.04.17. 19:37:44

Soros bácsi megmondta a tutit.
Ezek mindig megmondják.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2012.04.17. 20:08:40

Szerintem ebben az ügyben (kivételesen) előre számoltak és terveztek. Kilenc év múlva már nem a Fidesz lesz kormányon (remélhetőleg), az akkori kormány meg azt csinál majd a helyzettel, amit akar, vagy inkább tud.

Ha mégis maradna ez a társaság (és esetleg még akkor is Viktor lesz a miniszterelnök), majd ráér akkor aggódni emiatt...

Szobadísz 2012.04.17. 20:16:42

Valószínüleg a dühöd miatt tévesztettél!
A diákhitel kettőt - amennyiben felveszed - a bank közvetlenül utalja a tanintézetnek. Azt csak a tanulmányod költségeire fordíthatod. Tehát nem kapod kézbe, nem vehetsz belőle államkötvényt, vagy jointot kisvadásszal.
A többi stimmel.

rohadjmegARCgeci 2012.04.17. 20:58:31

Csak azt nem értem,hogy ha hitel és visszafizetésre kerül (gondolom 9 év bőven elég kell legyen rá),akkor hogy üt lyukat a költségvetésen?
Vagy én nem tudok számolni?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.04.17. 21:00:45

Az a baj, hogy ebben az összegben benne van az emberek tőketartozása is. Az állam csak a két százalék feletti kamatrészt fizeti, ami még tíz év múlva sem fogja elérni a százmilliárdot. Sajnos egyszerűen nem tudnak a minisztériumban számolni, vagy csak szimplán riogatni akarnak.

Venza 2012.04.17. 21:00:45

@Szobadísz: De ha valakinek lenne pénze kifizetni a tandíjat, de felveszi a diákhitelt és a meglévő pénzét államkötvénybe fekteti, akkor ez a helyzet. Nyilván ezért szerepel a posztban az a mondat, hogy megint a jómódúak járnak jól.

2012.04.17. 21:00:45

Valóban nem tudnak számolni, de...
Szobadísznek igaza van. Ez a különbség a diákhitel 1 és 2 között. A diákhitel 1nél a többség rendesen fizeti a törlesztő részletet. Tételezzük fel, hogy a diákhitel 2vel is így lesz.
Nem értem, miért számolnak előre ennyi évvel, mikor azt sem lehet tudni, mi lesz holnap. Vagy könnyebb jövőbeni meseszámokkal bűvészkedni, mint megmondani, mi a helyzet ma? Annak a látszata, hogy mégis csinálnak valamit?

nigel 2012.04.17. 21:00:45

@Szobadísz: De ha megvan a tandíjra a tőkéd, akkor egyszerűbb a diákhitelt felvenned 2 % kamatra. A tökéből meg lehet államkötvényt venni 11 kamatra. A 9 % különbözet meg zsebbe megy. Na ezért jár jól az akinek van tőkéje. Tisztára ugyanaz mint annak idején az OTP-s támogatott lakáshitel. Felvehette boldog boldogtalan. Nem csak első lakásra, hanem befektetési céllal vett ingatlanra is. A kamatkülönbözet meg ma is több százmilliárddal terheli a költségvetést.

wanekus 2012.04.17. 21:00:45

@King of Shadows: 9 év múlva majd a Lézer Boldizsár meg az Orbán Tökömtudjaki is nagykorúvá válik, aztán irány Genf, felmarkolják a fater által kapart lovettát, aztán havaj dídzsi... A párkeresőben hirdetnek majd "Akinek nincs semmije az annyit is ér" jeligére, és még azt is beleírják, hogy "kalandorok kíméljenek" :-)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2012.04.17. 21:00:45

@Szobadísz: Amit a tandíjra költene az illető a saját/szülők pénzéből, azt befekteti 7,5-9 százalékra, a Diákhitel Központ Zrt. meg kifizeti a tandíját 2 százalélkos kamaton. A lényeg szempontjából mindegy.

Flatline_ 2012.04.17. 21:00:46

Úgy gondolom, 9 év múlva a hatalmon levő kormánynak a legkisebb problémája is nagyobb lesz ennél...

Erdőtársulás 2012.04.17. 21:00:46

@Szobadísz: Így viszont megmarad az a pénz, ami saját (apucié), és lehet belőle venni államkötvényt, jointot kisvadásszal. A kasszánál ugyan ott vagy. :-)
Kivéve, ha csóringer vagy. Mert ez nagyban játszóknak kitalálva...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.04.17. 21:00:46

Ezt is az emberekkel akarják megfizettetni? Felháborító!
Hiteleket kell felvennünk!!! A hiteleket nagyon szereti a matyar, és ha hiteleket veszünk fel akkor nem az emberekkel lesz megfizettetve!

Úú de jó lesz, olyan jó lesz mint az előző ciklusban! Minden matyar értelmiségi örülni fog.

Venza 2012.04.17. 21:00:46

@Szobadísz: De ha valakinek lenne pénze kifizetni a tandíjat, de felveszi a diákhitelt és a meglévő pénzét pedig államkötvénybe fekteti, akkor ez a helyzet. Nyilván ezért szerepel a posztban, hogy megint a jómódúak járnak jól.

wanekus 2012.04.17. 21:00:46

@talicskás munkásember: A matematikusok biztosan plagizálnak mert csak ugyanazt a 10 számjegyet variálják. Még jó, hogy a jobbkéz átlát ezen az ortodox humbugon a kusza szemével!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2012.04.17. 21:00:51

@Dr. Furia: A diákhitelt sosem 5-10 év alatt fizeted vissza, hanem 30 alatt. Vagy sosem. Ilyen a konstrukciója.

igazi hős 2012.04.17. 22:07:46

Látom már nem kell Fúriának válaszolni. Valaki nálam pihentebb nem akarja levezetni, hogy 2,5 millió forint egy kezdő tanári fizetésből törlesztve meddig tart? Akárhogy nézem, simán vissza lehet fizetni a nyugdíj előtt. (Nem is érdemes hamarabb törleszteni ilyen feltételek mellett.) Addig is szorgalmasan fizet az állam a hitelt nyújtó banknak.

Exploiter 2012.04.17. 22:27:26

Ha ez így tényleg megtörténik, beiratkozok megint, felveszek infinite pénzt, aztán azt le is kötöm abban a pillanatban.

Felpörgetjük a gazdaságot!

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2012.04.17. 22:41:41

@wanekus: Feltéve, hogy Kína megadja rá az engedélyt (ha addig nem veszünk össze velük is*), mert kidobnak minket az Unióból ha Viktor továbbra is így folytatja. De az utóbbinak legalább a Jobbik örülhetne...

*Az addigra többször módosított szlogen szerint "Nem leszünk Kína gyarmata ... sem! Az ottani vezetést senki sem választotta, meg tehát illegitim, és különben se mondják meg nekünk, hogy mit csináljunk!" :D

De - hogy a poszt témájához is hozzászóljak - : mi lesz a munkanélküli diákhitelesekkel? Viszik őket közmunkára, csak azért, hogy még jobban megterheljék a költségvetést?

2012.04.17. 23:05:20

Már a diákhitel elmélete is egy hányás. Szoktassuk hozzá már diák korban az ifjú titánokat a nagybetűshöz. Kezdjék a felnőttkort egy brutális hitellel. Munka ugyan nincs, pályakezdőként meg pláne, a nehezen megszerzett végzettség meg semmire sem garancia, ma is diplomás emberek ezrei vannak utcán, marad a meki, meg a saláta hámozás, ahhoz meg minek diploma...

rohadjmegARCgeci 2012.04.18. 07:32:21

@igazi hős: Tehát 2,5 millióba kerül az,ha valaki tanár szeretne lenni?Nem ismerem az árakat,ezért kérdem.Azt tudom hogy az orvosi meg a jog azok drágák,de a tanári is?No meg közben is fizetnek valamiket félévente több százezreket,vagy tévedek?

nu pagagyí 2012.04.18. 07:33:38

Kilenc év múlva már csak egyetlen egyetem lesz Magyarországon, ahol az állampárt kádereit képzik. Aki tanulni akar külföldre megy és ott is marad.

röhögő 2012.04.18. 07:33:39

@endike: Orvoshoz kellene fordulnod!

röhögő 2012.04.18. 07:33:39

@Dr. Furia: Az a baj hogy a minisztériumban is olyanok számolnak mint te, akiket általános harmadikban meg kellett volna buktatni.

mrgumby1 2012.04.18. 08:07:57

@endike: a föld lapos. hinni kell, csak így tovább!

thomaszka 2012.04.18. 08:14:12

@Szobadísz:

Van a zsebemben 100 ft. Van 100 ft tartozásom. Azt más kifizeti. Mennyi befektethető pénzem marad ?A befektetett pénzből megadom a tartozást amit helyettem kifizettek. A 100 ft nyeresége kinél marad ?

Emiksz 2012.04.18. 08:35:11

Most akkor hány száz milliárd...?
Na ezért kellett volna megtartani a költségvetési tanácsot. Nem erre a három kósza álláshalmozó gittegyletére gondolok, amit most ennek csófolnak, hanem a 40 tagú elemzői apparátust, amit szérzavartak, hogy szűk egymilliárdot spóroljanak rajta.

_iMaginer_ 2012.04.18. 08:49:50

@Dr. Furia: mert kamattámogatott, mint az I. Orbán féle lakástámogatás aminek még most is van költségvetési vonzata

Szobadísz 2012.04.18. 11:19:41

Mindenkinek, aki megtisztelt hozzászólásával.
Való igaz, hogy az általatok felvázolt lehetőség spekulációra ad lehetőséget, ez azonban szerintem - ellentétben a példaként felhozott államilag támogatott OTP ingatlan kölcsönnel - nem lesz általános, mert nem életszerű.
Magamból kiindulva:
Most érettségiző lányom fizetős főiskolai továbbtanulása várhatóan kb. 200 e.ft./félév körül alakul majd. Mivel köztudott, hogy az első év - különböző okokból - vízválasztó lesz, az első két félévet saját pénzből finanszírozzuk, és ha folytatja a tanulmányait, akkor vesszük csak -esetleg - igénybe a D.H.kettőt. Viszont nem fogom a hitellel kiváltott saját pénzt ugyanazon összegben spekulatív módon államkötvénybe, vagy egyéb más megtakarítási forrásba fektetni, mert - szándékom szerint - nem én akarom/fogom a diákhitelt visszafizetni. Valamint az önerős képzés költségei mellé társul még folyamatosan a főiskolai lét további egyéb költségei, ami szintén jelentős tétel havonta.
Összefoglalva:
Szerintem, aki zsebből finanszírozza a "tandíjat" az nem fog mellette ugyanannyi összegben "spekulálni".
Lehet, hogy előfordul majd ez a szcenárió is, de ez nem lesz általános.@Michael Knight:

Szabad Gábor 2012.04.18. 11:24:10

„Orbán előadja a színpadon a saját maga írta darabot a nemzeti együttműködésről, meg a magyar szabadságharcról a honi és külhoni, úri és kevésbé úri közönségnek, hátul meg Lajosék kipakolják az egész színházat kellékestül, jelmezestül, színpadtechnikástul, de még a kábeleket is kitépkedik a falból, mire a katarzis eljő.”
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2109_magyarorszag_megujult

igazi hős 2012.04.18. 13:02:32

@Szobadísz: "Szerintem, aki zsebből finanszírozza a "tandíjat" az nem fog mellette ugyanannyi összegben "spekulálni"."
Félreérted: aki tudná(!) zsebből fizetni a tandíjat (és tud számolni), az is fel fogja venni ezt a hitelt. Az én fiaim biztosan, mert tudom, hogy azt a pénzt a legbiztonságosabb módon is jobban be tudom fektetni, mint amennyi a kamata. Legszelídebb becslés szerint is 10 félév * 200,000 forinton lesz 150,000 haszna, ha a diploma napján visszafizeti a diákhitelt. Ha később, részletekben, akkor még több. Ez gyakorlatilag talált pénz, ajándék a kormánytól.