Az évszázad bűnügye
2012.07.13. 10:22
Meg kell állapítsam: ez is nettó hazugság volt. Mármint az egyéni számlás rendszer bevezetése a nyugdíjmegtakarítások kapcsán. Egy suttyomban elfogadott törvénymódosítás eredményeként ez sem lesz mostanában.
Ráadásul szokás szerint sunyin is intézték mindezt Fideszék. "Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények" módosításáról szóló törvényjavaslatba csomagolva módosította ugyanis egy bő hete a parlament azt a jogszabályt, amely szabályozta az egyéni nyugdíjszámlák létrehozását. Így még éveket kell várni a két éve még biztosra és azonnalira ígért rendszer indulásával.
Ezzel - ha még valakinek nem lett volna világos - a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítására vonatkozó kormányzati ígéretek és érvek mindegyike ordas hazugságnak bizonyult.
Csak emlékeztetőül, hogy melyek is voltak ezek:
1., A magán-nyugdjpénztárak eltőzsdézték a tagok megtakartásait, de az államnál biztonságban lesznek a megtakarítások.
Nos, ha a pénztárak eltőzsdézték, akkor nagyon nem megy a fejembe, hogy sokan hogy a fenébe vehettek fel adómentesen reálhozamot (vagyis az infláció feletti hozamot). Az meg, hogy az állam hogyan boldogult azt elmúlt időszakban a magánnyugdíjpénztáraktól kapott értékpapírokkal, inkább ne firtassuk, elemezték már eleget. Egy biztos: az állam a biztonságba helyezés helyett egy jó részét egészen egyszerűen eltőzsdézte.
2., Aki marad a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, az nem lesz jogosult állami nyugdíjra.
Pedig de. És mégis. Egy törvénymódosítással az is jogosult lett állami nyugdíjra, aki maradt.
3., Az államnak átadott magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat csak nyugdíjakra fordítják majd.
Pedig nem. És mégsem. Rendesen betömködték vele tavaly a költségvetés lyukait. Felélték a családi ezüstöt - és még sorolhatnám.
4., A magán-nyugdíjpénztáraktól az államnak átutalt megtakarításokat egyéni számlán vezetik majd.
Mondom: majd. Majd egyszer. Majd egyszer talán. Egyelőre ment bele a lecsóba.
Vajon mit gondol mindezek alapján az a nagyjából 3 millió ember, aki ezen érvek és ígéretek alapján átadta az államnak a magán-nyugdíjpénztári megtakarításait? Azt hiszem, joggal érezheti azt, hogy - finoman szólva - megrövidítették.
Különösen nagy összegre elkövetett csalás. Nem tudom másnak vélni azt, hogy hárommillió embertől ezermilliárdokat csaltak ki, tudatosan hamis ígéretekkel.
Barátaim, szerintem ez az évszázad bűnügye.
Szerző: Michael Knight
· 1 trackback 49 komment
Címkék: kormány társadalom állam gazdaságpolitika magánnyugdíjpénztárak portfolioblogger
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Csak nekem van ezzel problémám? 2012.07.13. 18:49:56
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pjotr_75 2012.07.13. 11:06:45
- meg némi burkolt kényszerítés hatására (ezt a pártállami időkre hajazó momentumot se felejtsük el)
"apa fortyogó dühe vagyok"
eMJe 2012.07.13. 18:11:19
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.07.13. 18:21:54
nemecsek ernő áruló 2012.07.13. 18:22:02
873ujr3rk 2012.07.13. 18:22:10
láthatóan semmit. "apa totális ignoranciája vagyok"
Бабаяга 2012.07.13. 18:22:26
Johnfive 2012.07.13. 18:22:45
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.07.13. 18:23:03
Nem atadtam, hanem kizsaroltak belolem.
Nem is kizsaroltak hanem egy jo eles kest nyomtak a bordaim koze es ugy kertek meg, hogy ugyan mar adjam oda a penzem.
Az ilyen szep keresnek meg az almoskonyv szerint se erdemes ellenallni.
"Aki marad a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, az nem lesz jogosult állami nyugdíjra.
Pedig de. És mégis. Egy törvénymódosítással az is jogosult lett állami nyugdíjra, aki maradt."
Amikor ezt meghallottam azt hittem ott helyben szetrobbanok.
Bratwurst 2012.07.13. 18:23:17
2. Nyilvanvalo volt hogy ez nem fog megmaradni, nyilvanvaloan nem allt volna meg nemzetközi jogi forumokon, vagy az AB elött.
3. Jo, hat aki ezt elhitte, az tenyleg maganak köszönheti. Viszont speciel erre az ervre nem is emlekszem.
Exploiter 2012.07.13. 18:23:29
Megtakarítást csak saját bankszámlán, a többi eltűnik ( még lehet, h ez is, de arra fel lehet készülni )
A pénzügyi tanácsadók, nyugdíjpénztárak, befektetési ügynökök listája bővült az állammal, na és? A saját pénzed ne add oda senkinek, csak ha fegyvert fog rád.
Ez a mese tanulsága, gyerekek.
lavór 2012.07.13. 18:24:19
Tegnap hívott egy telemarketinges cég nyugdíjügyben... Komolyan kéne venni ebben az országban bármilyen hosszú távú tervet? Ugyan! Közröhely. A telefonbeszélgetés is 2 percig tartott. :)
7esbusz 2012.07.13. 18:25:46
Most jöhetnék az "én megmondtam" szöveggel és röhöghetnék a sok "birkán" de inkább sírok. És még nincs vége, ez még csak féltáv......
starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2012.07.13. 18:25:58
azt hiszem a tobbseg most semmit... egyszer majd... mikor O kovetkezik sorra ... akkor majd tuntethet a Felcsuti Maradona stadionjanak romjai elott...
tokeletes peldat adtak a kovetkezo partoknak, hogyan kell az emberektol lenyulni a zset... ne legyen illuzionk , lesz meg olyan part akik egy bizonyos osszeg felett lenyuljak majd a bankbeteteket is... max adnak egy valtot ami semmit sem er ...
birka ez a nep, meg is erdemli a maga pasztorait akik osszejatszanak a farkasokkal
Elnök Úr 2012.07.13. 18:26:13
ursus artos 2012.07.13. 18:26:23
Aha.átlagban 180k-t. Ami 10 év alatt évi 18 ezer. Havi kábé: 1500 Ft. Ennyit fialt "aszénpénszem."
room_101 2012.07.13. 18:26:33
És ezeket nem magamtól találtam ám ki, a fidesz seggébe bújt haverom mondta tök komolyan.
vukkarak 2012.07.13. 18:26:49
De most komolyan, reálhozam volt! A GDP növekedés az elmúlt 12 évben kétszer(!) volt magasabb, mint az infláció (2005,2006), akkor is csak pár tizeddel, fordítva meg sokszor. Akkor miért jó az államnál hagyni a pénzt ismervén a fejre állított magyar korfát?
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.07.13. 18:27:23
MANYUP
To manyup or not to manyup?
Ez a kérdés. Help me Anyu p-
-líz plíz, mondd meg, jó az Állam,
S ha felkopik, lakhat nálam?
Manyup Holnapnyup is lesz-e?
Ez ma sokak kedvenc sztressze.
Ki, ki átlép s ki, ki marad?
Pákozd lesz ebből, vagy Arad?
Kezel jól itt bárki lóvét,
Vagy mint zsoké, hogyha ló vét,
Elszáll mind a nyugdíjvagyon?
Vagyon, de mi haszna vagyon?
Seeej!!!
(tánc)
illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/01/manyup.html
:)
Kis ember 2012.07.13. 18:35:29
Ezzel kapcsolatban írtam egy bejegyzést régebben, pedig nem kenyerem utazós blogba politikát vinni:
vizizene.blog.hu/2012/01/07/2012_januar_33
Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.07.13. 18:35:36
Apa vakbele vagyok, ha kilukadok, apának kampec. :D
ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.07.13. 18:35:43
Borenbukk 2012.07.13. 18:45:50
Inflacio feletti hozamokat tudtak felmutatni kicsivel az evszazad masodik legnagyobb gazdasagi valsaga utan? Igen?
Ehhez kepest a kormany a MOL reszvennyel rohadt nagy vesztesegben van.
Csetepaté márki 2012.07.13. 18:46:02
A félreértések elkerülése végett leírom, hogy a "megtakarítás" szó nagyjából azt jelenti, hogy a bevétel nagyobb(!), mint a kiadás, és a kettő közötti különbség a megtakarítás-amit később el lehet költeni.
Továbbá azt az apróságot is közlöm, hogy a nyugdíjkassza és az államháztartás több mint húsz éve durván mínuszban van.
béla a görög (törölt) 2012.07.13. 18:53:42
egyetértenék, de még nincs vége az évszázadnak...
és azt se felejtsd el, hogy ezek után az eddigi nyugdijjárulékot átminősitették adónak - ergo 10 fillért se fogsz látni ha úgy alakul.
furcsa volt megélni egy államositást igy a szocializmus után. A furcsa nem igazán jó szó rá. Gyomron vágott. Hogy mit bohóckodnak tovább már nem érdekel.
2 tanulságot vontam le:
- magyarországon pénzt nem hagyni.
- patkányokat eltávoltitani a hatalomból.
Én a helyedbe nem számolnék az egyéni számlákkal. Viszonyt megjegyezném a fideszes képviselőket akik ilyen szépen nyomogatták a gombokat. aztán majd eljöhet az idő mikor Bruce Willis-esen felteszed valamelyiknek a kérdést, hogy 'Fej vagy gyomor?'
Sajnos ez már az az eset.
hümhüm 2012.07.13. 19:01:26
Hogy a pénztárak eltőzsdézték a tagok befizetéseit? Pontosítva úgy igaz, hogy a pénztárak a működési költségeikkel, különféle veszteséges befektetéseikkel és tőzsdei ügyletekkel elszarták kb. 800000 tag befizetésinek egy részét. Volt, akinek pozitív reálhozama volt.
Nem igaz az, hogy a kormány megígérte, hogy a manyup pénzeket nyugdíjakra fogja fordítani: előre világosan közölték, hogy részben a nyugdíjak kifizetésére, részben a költségvetési egyensúly javítására fordítják.
A manyup létrehozásáról is az akkori kormány döntött törvényben, a visszaszívásáról is az aktuális kormány döntött törvényben. Nem loptak el semmit, bűncselekmény nem volt. Marhaság azon túráztatnia magát valakinek, hogy hűtlen kezelés meg miegymás: a törvény megalkotása nem lehet törvényellenes...
Az, hogy az államnál biztonságban lesznek a megtakarítások, azt nem mondhatta senki, mert a jogszabály nem arról szólt, hogy az állam átveszi és továbbműködteti a manyup rendszert, hanem arról, hogy a manyup tagok átlépésével az állami rendszerbe az eddigi felhalmozott tagdíjak és hozamok bekerülnek a költségvetésbe, cserébe viszont a belépő az állami nyugdíjrendszer szolgáltatásait kapja.
Az igazi manyup az önkéntes pénztár: tessék azt csinálni...
Amúgy az állami nyugdíjrendszer a kirovó-elosztó formájában a kitalálása óta egy nagy piramisjáték...
moncayo 2012.07.13. 19:01:50
Hogy ez lehetetlen?
Nézd meg (más témában) az ex miniszterelnő esetét. Bűnbak mindig kell. S. Gabriella erre is kiválóan jó lesz.
immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.07.13. 19:03:33
béla a görög (törölt) 2012.07.13. 19:21:05
1) nem fetrengünk ezen hanem amig a fidesz/orbán hatalmon van minden egyes alkalommal elő fog kerülni.
2) te lehet, hogy szépen megfogalmazod azt, hogy szerinted makrogazdasági szinten neked az mit jelentett a manyup - de nekem az 3 millió forintot.
majd ha tudod mi a különbség a kettő között akkor majd lesz miről beszélni.
3)"a belépő az állami nyugdíjrendszer szolgáltatásait kapja."
illetve azt sem miután mint mondtam járulékról adóra lett minősitve - utólag.
4) "Az igazi manyup az önkéntes pénztár: tessék azt csinálni..."
Bizd rám, hogy mit választok! Ne akard megmondani az okosságot!
Ne aggódj megtettem a szükséges lépéseket, hogy galambok helyett fidesz szavazókat etessek öregkoromba. Ha úgy tartja kedvem
efi 2012.07.13. 19:29:51
2012.07.13. 19:33:30
"Még mindig a manyupon fetrengtek?"
3000 mrd Ft!
Ez a GDP több mint 10%-a volt.
Ki a bánatot érdekel, ugye?
Ringlósztár 2012.07.13. 20:12:16
Baszdmeg, akkor hogyan tudtak REÁLHOZAMOT fizetni?
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.13. 20:13:15
Nekem van rendesen (sokat) adózó ismerősöm, aki ezután az einstand után belépett a "klubba", és a lehető legminimálisabbra szoritja le a befizetendő közterheket.
Mit bukott rajta a költségvetés?
Csupán havi párszázezer forintot, meg mivel a cégét külföldre helyezte át, annak az adóbevételeit is.
Mi is kivittük a céget, és eszünk ágában sem lesz visszahozni...
brumeszkosz 2012.07.13. 20:13:22
A szívemböl szóltál kedves barátom!!
Csak azt szeretném tudni,hogy hol lehet a Kalasnyikovokat beszerezni ezek ellen a szemetek ellen???
parrre 2012.07.13. 20:13:37
Valahogy úgy.
Jelzem, én nem mentem át, de én is éhen fogok dögleni.
vitéz Thapóccay néma bárány 2012.07.13. 20:13:51
Lehet ezt szépíteni meg az apátiára fogni, meg lehetne befosatni őket, mint az Operánál.
Alamio 2012.07.13. 21:32:58
Ja, hogy nem?
"2., Aki marad a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, az nem lesz jogosult állami nyugdíjra.
Pedig de. És mégis. Egy törvénymódosítással az is jogosult lett állami nyugdíjra, aki maradt."
Akkor most ugye örülünk, Vincent?
A hármas ígéretre meg nem is emlékszem.
Ppix 2012.07.13. 21:33:05
Szétrobbanóknak üzenem, hogy sajnos beszari alakok voltatok.
Egy polgár, egy demokrata nem fél.
Ez a tanulság. Azzal árultátok el a demokráciát, hogy bedőltetek egy ilyen tróger bűnöző csürhének. Teljesen egyértelmű volt hogy ez nem jogállami lépés a tetves kormánytól. Ha pedig nem az, akkor leszarom a nyugdíjamat, a haza az első. Én jogállamban akarok élni és ezügyben a végsőkig elmegyek, akár a hazaáruló államhatalom ellen is.
Tehát nem adom oda a nyugdíjmegtakarításomat. Nem azért mert a magyar állam akarta elvenni. Nem azért mert sajnálom a pénzt a hazámtól. Nem azért mert mindenkép ellenzek egy másféle nyugdíjrendszert. Hanem azért mert jogtalanul, utolsó patkány gengszter módjára zsaroltak.
És újra innen üzenem minden fidesz szavazónak, hogy ezt a "kormányzást" lehetett előre tudni, tehát amikor rájuk szavaztatok jól meg lettetek vezetve drága birkáim...
Tudni lehetett hogy a fidesz a demokrácia ellensége. 1993 óta nem demokratikus.
Kis ember 2012.07.13. 21:33:15
"A legnagyobb gond az az egészben, hogy kialakult egy abszolút bizalmatlanság a kormány (az állam) iránt, ami nem fog elmúlni egy kormányváltás során sem."
Muhaha, ez a mi családunkban 1950-ben alakult ki, mikor egy ávós meg két géppisztolyos elvett tőlünk mindent. Na azóta semmit nekik.
nandras01 2012.07.13. 21:33:22
"Aha.átlagban 180k-t. Ami 10 év alatt évi 18 ezer. Havi kábé: 1500 Ft. Ennyit fialt "aszénpénszem."
ez éppen havi ezerötszázzal több, mint amennyit az államnál fial.
***************************************
azért nem semmi, hogy még mindig akad olyan agyatlan barom, aki képes védeni a védhetetlent...
vasgyuszi 2012.07.13. 21:33:34
Interlock (törölt) 2012.07.13. 21:33:46
Megtanultam a leckét, és tőlem telhetően terjesztem; ha rajtam múlik, soha többé ilyesmit.
German Shepherd 2012.07.13. 22:01:40
Apropó: mennyit is? 3500 mrd-ot? Jól emlékszem?
Na látjátok, ezért (is) lehet megcsinálni, mert már magam sem tudom, hogy mennyit.
Egy biztos, tőlem milliónál többet.
Évszázad bűnügye?
1. "Mi a bankrablás egy bank alapításához képest?"
2. Ma reggel hallgatom: "az IMF-nek sem érdeke a gyors megegyezés...."...
Vicc az egész.
3. Horn 80. évfordulóján látható volt, hogy az MSZP-sek semmit sem bántak meg és semmit sem felejtettek?
4. Centrum-parkolós "Beast" rendszámos Rolls-Royce történetei....
5. A 18-30-as korosztály 50 fölötti %-a gondolja úgy, hogy elmegy külföldre?
És a többi, és a többi.
GS
kvadrillio 2012.07.13. 22:02:34
Nash vs. Keynes 2012.07.15. 08:04:34
egyébként a nol-ban már kifejtették egyszer miért is szar maga a rendszer, és az mnb-ben is írtak róla néhány elgondolkodtató tanulmányt.
nol.hu/velemeny/lap-20090430-20090430-35
Ppix 2012.07.30. 08:25:16
"Mondjuk azok, akik a visszalépésem miatt engem is a nettó hülyék közé sorolnak, illetve az "akinek esze volt, az láthatta" klasszikussal operálnak, nos, szép lassan ezen illetők is a történet unszimpatikus szereplőihez sorolódnak nálam."
és
"Megtanultam a leckét, és tőlem telhetően terjesztem; ha rajtam múlik, soha többé ilyesmit."
Ez így nem megy. Nem tanultad meg a leckét. Mert még ott tartasz hogy utálod azokat, akik előre figyelmeztettek, vagy okosabbak voltak nálad. Miért is? :)
Ha utálod őket, akkor legközelebb sem fogsz rájuk hallgatni...