A félelem bére

2012.09.25. 13:45

Igencsak szívóágon vannak a civil szervezetek - hirtelen nem is tudom, hogy a kiéheztetés vagy a kivéreztetés lenne erre a legjobb kifejezés. Esetlegesen a szopatás - de inkább nem megyek le bulvárba. Mondjuk a kormány és a kormányfő attitűdjeit ismerve nem is értem, miért vagyok meglepődve...

Kiéheztetés vagy kivéreztetés - a megfogalmazás voltaképpen mindegy. A civil szektor módszeres ellehetetlenítése zajlik a szemünk előtt. Kezdődött mindez azzal a félresikerült egykulcsossal. Igen, a 16 százalékos adókulccsal, ami ugye a magasabb jövedelműeknek kedvezett, a szegényebbek adóterheit meg növelte, mert a kormány szerint egyértelműen így igazságosabb az adórendszer. De ez egy másik történet. A 16 százalékos egykulcsos eredménye nem csak az lett, hogy a magas jövedelműek személyi jövedelemadója csökkent, hanem az is, hogy ennek köszönhetően csökkent az általuk felajánlható egyszázalékok összege is. Ráadásul éppen az ő jövedelmük az, amiből viszonylag nagyobb összeget tudtak korábban a személyi jövedelemadó egy százalékaként a civil szférának juttatni. És az eredmény? Az adóhivataltól az elmúlt egy-két hétben megérkezett értesítések szerint egy-egy civil szervezet esetében általában a harmadával, ha nem a felével csökkent a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásából származó juttatás.

Komoly érvágás ez, különösen azért, mert működési költségekre - például irodabérletre, rezsire, bérekre - máshonnan az utóbbi időben már nem nagyon lehet támogatást szerezni.

Azaz egy forrás mégiscsak van: a Nemzeti Együttműködési Alap működési pályázata. A boldogult úrfikorában még Nemzeti Civil Alap nevet viselő alapnál évről évre ilyen célokra - vagyis működési támogatásra - lehetett pályázni. Lehetett persze most is, még május elején, a már ebben a ciklusban felállított Wekerle Sándor Alapkezelőhöz. Ami azóta meg már nincs is - és bizony nem egyszerű nyomon követni, de ha minden igaz, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz került az egész. És ott állt egy ideje. Pedig a pályázati kiírás szerint "a döntéshozó az érvényes támogatási igények adatait tartalmazó lista kézhezvételétől számított 15 napon belül dönt, amennyiben tartalmi hiánypótlásra nincs szükség". Mármint döntött volna. A május eleji beadási határidejű pályázatoknál csak a napokban született nyilvános eredmény - ráadásul a hírek szerint meglehetősen botrányos körülmények között -, ez pedig nagyjából kilencszer tizenöt nap, meg még egy kicsi, akárhogyan is számolom. Arról nem is beszélve, hogy a pályázó civil szervezetek legnagyobb hányada a kért támogatás egyhuszadát(!), igen, írd és mondd: öt százalékát kapta, egész évre. Vagyis annak az ügyintézőnek a bruttó egyhavi bére sem jön ki belőle, aki a pályázattal kapcsolatos adminisztrációt végzi, meg összeállítja majd az elszámolást - és akkor bankköltségről, postaköltségről, könyvelői díjról nem is beszéltünk. Lassan ott tartunk, hogy egy-egy civil szervezetnek kész ráfizetés az elnyert működési támogatás. A konferenciák támogatására beadott, úgynevezett szakmai pályázatok pedig még pikánsabbak: hallottam olyan civil szervezetről, amelyik a júniusi konferenciájának a támogatására pályázott, előfinanszírozást kérve. A konferencia megvolt, most szeptember vége van, és a szervezet egyelőre annyit tud a pályázatáról, hogy formailag érvényes...

Igen, tudom, gyűjtsön a civil szervezet adományt, ha működni akar - de nem egyszerűbb a helyzet az adományoknál sem. A magánszemélyeket már évek óta nem illeti meg személyijövedelemadó-kedvezmény a közhasznú szervezeteknek adott adományok után. A cégek korábban a kiemelkedően közhasznú szervezeteknek nyújtott adományok esetén csökkenthették érdemben a társasági adójukat. A kiemelkedően közhasznú státusz viszont január elsejétől megszűnt, és 2014-ig megszűnnek a korábban ezzel a státusszal járó kedvezmények is. És akkor mindehhez hozzájön az, hogy azok a vállalatok - például a bankok, biztosítók -, amelyek korábban komolyabban tudták támogatni a civil szervezetek közcélú, közhasznú tevékenységét, a kormánynak hála, a különböző szektorális különadók miatt többnyire amúgy is bőven veszteségesek, így először nyilván az adományokra fordítható keretüket faragták le...

Soroljam még? De hogy őszinte legyek, nem is vagyok meglepve. Megtapasztalhattuk már, hogy a kormány mindenkinél mindent jobban tud és mindenkinél mindent jobban csinál - Orbán Viktorék szemszögéből tehát nyilván nincs is szükség a civil szférára. És mivel a kormány ugyebár nem pusztán kétharmados, hanem egyenesen négyharmados, és egyaránt képviseli a munkaadókat és munkavállalókat, a tudomány képviselőit és természetszerűleg a civil szférát is, mindezen túl pedig Orbán Viktor minden magyarok miniszterelnöke, értelemszerűen a civileké is, így a civil szféra részvételére igazából a társadalmi egyeztetés során sincs szükség. Ezen a bázison ugyanis egy-egy kormányülés maga megtestesíti a lehető legszélesebb körű társadalmi egyeztetést. Sőt: ha Orbán Viktor magában, a reggeli borotválkozás közben meghányja-veti a dolgokat, azáltal tulajdonképpen valamennyi társadalmi csoporttal a lehető legszélesebb körben egyeztet. Ugyan minek kellenének ide a kotnyeles civilek?! És ugyan minek kellene nekik támogatás?!

Pedig néhány éve még milyen zajos és harcias volt a civil szféra, csak mert például az Új Magyarország Fejlesztési Terv (hol van az már...) civil egyeztetésének a módszertana nem tetszett nekik. Ma pedig? Ellehetetlenítve, kiéheztetve és kivéreztetve is félve kussolnak mind. Arany Jánossal szólva: "S a nép, az istenadta nép / Oly boldog rajta, Sire! / Kunyhói mind hallgatva, mint / Megannyi puszta sir."

Meg is kapják, ami jár nekik: aprópénzt csak. A félelem bérét.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr594801954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.09.28. 09:28:46

Azt a kis apróságot kihagytad, hogy erôteljes utalásokat kaptak arra a potenciális támogatók, hogy mi a minielnök kedvenc sportja. Továbbá adóalap csökkentést ha jól tudom, amennyiben a focira, mint látványsportra fizetnek be. Ja kérem, falábú focisták, nyolcadrangú foci, hasonló politikai serteperték és emberek...