Lázár: vissza 1351-be!

2012.09.29. 01:29

Lázár János pénteken kijelölte az agrárágazat és az élelmiszeripar fejlesztési irányait. A jövő: irány vissza 1351-be!

"Bankárok és bankok Magyarországon földet nem vehetnek, és nem szerezhetnek" - tette közzé pénteken a kormány álláspontját Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Hümm.

Egy bizonyos Széchenyi István 1830-ban megjelent, Hitel című művének központi mondanivalója az volt, hogy a magyar gazdaság és az agrárágazat fejlődése érdekében a tőkeszegény birtokosok jelzálog fejében hadd vehessenek fel hitelt a gazdaságuk fejlesztésére. A magyar törvények, pontosabban az ősiség törvénye értelmében ugyanis Nagy Lajos királyunk uralkodása, konkrétan 1351 óta a földbirtokosok nem adhatták el birtokaikat, és jelzáloggal sem terhelhették őket, emiatt pedig értelemszerűen hitelhez sem jutottak...

Hümm.

A Fidesz a Hitel szerzőjéről, Széchenyi Istvánról nevezte el - immár másodjára is - az ország fejlesztését célzó programot, most éppen az Új Széchenyi-tervet.

Hümm.

Széchenyi ha élne, forogna a sírjában.

A Fidesz szerint Magyarország megújul! Na persze. Meg a jövő elkezdődött. Naná!

Hát lószart, mama! Lázár János eszerint szó szerint veszi a történeti alkotmányt. És mindezzel összhangban ki is jelölte az agrárágazat és az élelmiszeripar fejlesztési irányait.

A jövő nem más, mint irány vissza, 1351-be!

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr744809333

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: The Best of Matolcsy 2012.09.29. 19:36:53

Tagadhatják is akár, de Matolcsy személye és pozíciója a kormány különböző tárgyalásain téma mostanában. Nem mintha sokat számítana a gazdasági miniszter személye, de szimbolikus üzenete mindenképp van/lesz Matolcsy maradásának vagy távozásának. A mat...

Trackback: The Best of Matolcsy 2012.09.29. 19:36:47

Tagadhatják is akár, de Matolcsy személye és pozíciója a kormány különböző tárgyalásain téma mostanában. Nem mintha sokat számítana a gazdasági miniszter személye, de szimbolikus üzenete mindenképp van/lesz Matolcsy maradásának vagy távozásának. A mat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crip Lee 2012.09.29. 14:31:07

Szegény Széchenyi forog a sírjában.

„A jelen nemzedék megbocsáthatatlan bűne az, hogy százszorta jobb idők, és kedvezőbb körülmények dacára mégis újra azon gyümölcstelen kuruc szellemet buzgólkodik felébreszteni, melynek nem volt egyéb eredménye, mint az, hogy gyásznapokat hozott hazánkra, és századokra lökte vissza nemzetünk kifejlését.”

nandras01 2012.09.29. 14:31:51

azt, hogy bankok nem vehetnek földet, még csak- csak tudom értelmezni, de a "bankárok" vásárlási tilalmát már sehogyan sem.
egyáltalán, ki a bankár?
egy bank igazgatója?
elnöke?
a főosztályvezető?
a részvényes annak számít?
az ügyintéző?
esetleg a biztonsági őr..?
persze az egybites hülyejózsi boldog együgyűségében egyetértően bólogat erre a baromságra, mert -amint az köztudott- mindenről azok a rohattkomcsiliberálzsidó bankok tehetnek.
naná, meg a kőfaragók és a balettáncosok...

thehandsomest (törölt) 2012.09.29. 15:01:33

Én inkább azon gondolkoznék, hogy:
- a mezőgazdasági szektor hogyan fog így hitelt kapni banktól? (sehogy)
- a legnagyobb bankár a legnagyobb földbirtokos jelenleg. Vele mi lesz? Államosítják a földjeit?

Joaquin 2012.09.29. 15:28:49

"[...]elkerülhetetlenné válik egy új agrárbank létrehozása, amely a magyar gazdálkodók számára olcsó hiteleket biztosít. A Kormány üdvözli, hogy a Bankszövetség megértette a törvényjavaslat egyik legfontosabb célját - azaz bankárok és bankok Magyarországon földet nem vehetnek, és nem szerezhetnek"

Izé, ha ez az agrárbank olcsó hiteleket szállít (ami egyébként azt jelenti, hogy az adófizetők fogják kifizetni a kamat különbözetet), akkor miért kell kitiltani a bankokat a piacról? Hiszen a bankszövetség nem akar földművelésbe fektetni, és amúgy is "olcsóbb lesz" az agrárbank... nekem az az érzésem, újabb pénzszivattyú van készülőben.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.09.29. 15:31:03

"Széchenyi ha élne, forogna a sírjában."

Hümm.

mardekar 2012.09.29. 15:32:31

Kár hogy nincs összefüggés a leírt dolgok között, de azért szép próbálkozás... a hülyék biztos be fogják nyalni.

Hümmm.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.29. 15:35:15

Szépen kiosztják a haveroknak a földeket, ezt követően el kell lehetetleníteni mindenkit, akinek még van, azokat is meg kell venni. Utána állami pénzből, izé, bankból tömni őket, amíg a magyar állam csődbe nem megy és teljesen pár érdekcsoport finanszírozására nem szorul.

A Fideszt ismerve ez is csak valami személyre szabott törvény lehet, de kérdés, kit utál ennyire Lázár?

Squid 2012.09.29. 15:37:06

Széchenyi tervnek hívni és saját gyümölcsként eladni az EU támogatások haveroknak osztogatását, cinikus szemtelen gőgös bugrisság!

Ott az Ángyán jelentés, ott az átlátszó.hu leírása arról hogyan foglalja és ejti rabságba az országot egy maroknyi ember. Lázár szépen csöndben kussolhatna, mert így hergellni a népet csúnya véget fog eredményezni.

homér 2012.09.29. 15:43:56

@mardekar: te aztán hülye vagy a témához. olvasd el Széchenyi művét, és megérted miről szól a történet.

Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2012.09.29. 15:44:41

@thehandsomest: Majd csinálnak egy lex csányit. Problem solved.

homér 2012.09.29. 15:45:41

@mardekar: és hogy kicsit segítsek: a fidesz épp most kezdte el kifosztani a gazdákat. mert hogy hitelt nem fognak kapni ezek után, az biztos, sorra mennek majd csődbe, és a földjüket vajon ki veszi át, bagóért? egy hozzád hasonló hülye még ezt se fogja fel.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.29. 15:46:27

"Széchenyi ha élne, forogna a sírjában."

remek ballibsi blog, köztetek, fideszfóbiások közt tényleg Dopeman a legértelmesebb, nem is csoda, ha őt választottátok vezetőtöknek

sok sikert 2014-re elvtársak!
akkor biztos eljő hozzátok a messiás!
elvégre erre több a bizonyíték, mint az evolúció elméletre

aranyhorcsog (törölt) 2012.09.29. 15:47:31

De ez a nyikhaj némandházi őzgerinces bávatag durcás paraszt tizedik megmakkolatlan fattya hogy lópitébe merészel még pofázni is, mikor a csülökszopó kőbányai csúti kisgömböcz kegyelméből és bizalmára eladósította csillió évre a rátarti "faluját" ott délen, nem ám akármiképp, hanem egyenest Schweitzy Franzy hitelbül!

Hogy itt minden kikupált ügyvéd-jelölt mindenhez ért a púpos hattyú bütyköléstől a négy tojásos tarhonya veteményezéséig közpénzből, de egy pert meg nem nyert életében saját tudásából.

A másik pénzügyi zseni:
hun-fun.tumblr.com/image/16943374961

shwarcz bácsi 2012.09.29. 15:49:57

Bocsánat de ezt nem értem.
Megkérdezte valaki Lazartól, hogy akkor mi van Csányi Sanyival?????????????

Mert, hogy köztudottan bankár a faszi, meg majdhogynem egymaga egy bank, persze átvitt értelemben.

Megint mi ez a szar??

elwood 2012.09.29. 17:12:13

@shwarcz bácsi: nem kell érteni

ez egy szlogen. a narancsméretű aggyal rendelkezőknek legyen min bólogatni.

majd elmegy viki a bankárok közé és megígéri az ellenkezőjét.

Kombi 2012.09.29. 17:12:45

1848 után megengedték a föld jelzálogosíthatóságát, az ezt követő években a régi magyar nemesi birtokok több mint ötven százaléka elveszett, ezzel kezdődött a vagyontalan nemesi, dzsentri réteg kialakulása, közben a parasztságnak juttatott földek nagyobb része is hasonló sorsra jutott, ebből alakult ki a zsellérség . A föld az idegenek, döntő részben zsidó nemzetiségűek kezébe került.
Sajnos Széchenyi csak a hitel pozitív szerepét látta, azt hogy a banki pénzteremtés kinek kedvez azt nem ismerte fel időben. Sok régi, később betiltott könyv (Szabó Dezső,Tormay Cecile művei) leírják a folyamatot.

Wagem 2012.09.29. 17:12:57

Ne is vehessenek.
Vegyenek esetleg Tel Avivban,vagy a Golan fennsíkon.
Jaaa hogy ott nem lehet??
Basszus...Ki hitte volna.

is 2012.09.29. 17:13:05

@wmiki: köszi a véleményde.a poszthoz esetleg valami?

is 2012.09.29. 17:13:10

@mardekar: Tehát neked nem sikerült megtalálnod az összefüggéseket.

Hümm.

Putyilov gyári melós 2012.09.29. 17:13:17

@shwarcz bácsi:
Semmi különös, csak a megszokott Fideszes parasztvakítás!

Putyilov gyári melós 2012.09.29. 17:13:29

Gondolom Lázár elvtárs már dolgozik a Lex Bankár törvényen, amely a földvételi tilalom alól mentesíti a Fidesz bankárklientúráját.

Hogy csak pár illusztris nevet említsek: Csányi Sándor, Boros Imre, Töröcskey István vagy épp Demján Sándor(Gránit bank) többszázezer hektár földet birtokolnak.

füles1098 2012.09.29. 17:14:06

@nandras01: csak közbe kotyognék egy kicsit:
A zsidóságra vonatkozó törvények nem a nácik találmánya volt. Európában minden országban hoztak különböző "törvényeket" a keresztény uralkodók, "kormányok", pl. a zsidók nem vásárolhattak földet, nem birtokolhattak házat a városokban, ha zsinagógát építhettek, akkor annak ajtaja nem nyílhatott az utcára és hasonlók. De azt is tudni kell, hogy a zsidóság bármikor felkoncolható volt, büntetlenül.
Az gondolom mindenki tudja, a bankárok már akkor is zsidók voltak, (a poszt szerintem ezért butaság ebben a beállításban, mert az ok-okozati összefüggést teljesen kihagyja).
Anno, valóban nem lehet eladni, és jelzáloggal terhelni a birtokokat, ennek azért kicsit később volt jó oldala is, mert azt is tudja mindenki, hogy a Habsburgok,"gyarmatként" kezelték hazánkat, a megtermelt javakat, vagy annak ellenértékét, kivitték az országból, nem fordították vissza, nem is fejlődött az ország.( nem is ez volt az érdekük, az is nyilván való, a hazánkban ma ugyan ez a helyzet, csak most mások a kizsákmányolok)
De ha belegondolunk, ha pl. akkor szabadon értékesíthető lett volna a magyar termőföld, akkor ma már nem lenne gond a földtörvény, mert egyszerűen nincs, amire törvényt keljen alkotni.
Széchenyinek is teljesen igaza volt, mert ez gátja volt a fejlődésnek. Most a magyar földesurakat ne elemezzük.
A fenti dolgokról nagyon de nagyon régen olvastam, így pontos adatokkal már nem szolgálhatok, alaposan megkopott az emlékezetem, de a lényegre emlékszem, és ma sem értem, miért is szidják a zsidó bankárokat, ékszerészeket, kereskedőket, hisz erre a tevékenységre, pont a kereszténység kényszerítette őket. Különben nagyon érdekes téma..

A poszttal kapcsolatban: valami olyan komplex törvényt kellene megalkotni, ami változatlanul védené a magyar termőföldet az idegenektől, de ugyanakkor ki kell alakítani a hitelhez jutás lehetőségét is.
Nos ismerve az elmúlt idők földbérleti botrányait, nem épp a fideszes kormány a legalkalmasabb erre.

Link Elek 2012.09.29. 17:14:22

Primitiv idiotak, ugy teszik tonkre Mo-t, hogy nem is ertik mit csinalnak.

Csak Norris 2012.09.29. 17:14:42

Tudsz jobbat?

hümm

Eddig egyik vezetés sem tudott.

hümm

Ha eladnék az országot az lenne baj.

hümm

Ha épp az mszp lennet ott akkor az lenne a baj amit az csinál, ilyen nép vagyunk.

hümm...

mohaa 2012.09.29. 17:15:15

@Squid: Az a baj, hogy nem fog. Egy ilyen bárgyú, ostoba néppel bármit meg lehet csinálni.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.29. 17:15:16

Nagyon helyes, támogatom. 100%-s magyar állami mezőgazdasági banknak viszont megengedném.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.09.29. 17:15:18

Széchenyi ha élne, forogna a sírjában."
álladék, vagy faszfilé aki ilyet leír?
ja, egyik sem, sztárblogger ŐŐŐŐ akinek minden büffenete az index címlapon landol.

Marós 2012.09.29. 17:15:31

@Crip Lee:

Hülyeségeket beszélsz, még hogy Széchenyi...
Abban az időben a legközelebbi bank Bécsben volt, aki aranyra és ékszerre adott pénzt ...Még önálló magyar pénz sem volt, teljesen ki voltunk szolgáltatva Ausztriának...

Fogalmad sincs a mai magyar mezőgazdasági helyzetről.
Menj el Itáliába , majd meglátod mi az a mezőgazdaság.

aranyhorcsog (törölt) 2012.09.29. 17:15:49

@shwarcz bácsi: az egy másik gazdag tahó, aki a spontán-privatizációval "szerezte" a közvagyonkáját a sógor kegyelmébül.

Kap más közvagyont cserébe az elszenvedett sérelmekért.

Meg különben is: megfigyelhető, hogy a ner-ben ha a vezér mond vagy tesz egy elmebeteget akkor a többiek segítségére születnek egy még agyamentebb performanszal, mint pl. ez is meg korábban arogán tonyó, vagy a Hűtős-Varga M. vagy a guminő.

Marós 2012.09.29. 17:16:38

@Crip Lee:

Frászt forogna a sírjában..
Szechenyi idejében az első bank tőlünk Bécsben volt, az is csak aranyért,ékszerekért adott hitelt..
Meg volt a történelmi ok, hogy miért nem lehetett elzálogosítani a földeket.

Ha ez nálunk most lehetne, könnyen nem kívánatosak lennénk hazánk területén..
Nyugaton sem szokás a földet adni, venni..bérelni igen, eladni nem...
Tudomásul kell venni, hogy föld annyi van, amennyi és egy négyzetméterrel sem több.

Nem elég neked az a tény, ha egyáltalán kiteszed a lábadat a lakásodból, hogy 1 kezeden mégszámlálhatod a magyar mg.vertikumot. Ehhez elégséges néhány tulaj, akik arról ábrándoznak, mmennyi földet lehetne a ledózerolt falvak és emerek helyett kultiválni.

Vak vagy...

aranyhorcsog (törölt) 2012.09.29. 17:16:50

olyanok ezek mint egy parazita, addig addig élősködek és szaporodnak, amíg a gazdatest már nem bírja tovább és együtt pusztulnak.

és nem látják, hogy itt a vége, egyre mohóbbak, csinálják amire a természet megalkotta őket: élősködnek és szaporodnak.

Crip Lee 2012.09.29. 17:17:46

"Bankárok és bankok Magyarországon földet nem vehetnek, és nem szerezhetnek"

Azé' szegény Csányi Satyának szólhatnának, hogy most aztán adja el gyorsan a Bonafarm csoportot. Vagy kivéve a gyevi, akarom mondani alcsúti bírót?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.09.29. 17:37:40

"Ott az Ángyán jelentés, ott az átlátszó.hu leírása arról hogyan foglalja és ejti rabságba az országot egy maroknyi ember. Lázár szépen csöndben kussolhatna, mert így hergellni a népet csúnya véget fog eredményezni."

@Squid: Tévedsz. A csendben, sunnyogva elkövetett lopás a bűncselekmény benyomását kelti. A melldöngetve elkövetett lopás viszont vi-lág-né-zeti kérdés.

mardekar 2012.09.29. 17:38:24

@homér: Hülye segg vagy. Az hogy egy bank, vagy bankár nem vásárolhat földet, az miért jelenti azt, hogy a föld tulajdonos nem vehet fel hitelt? :D Miért van ennyi hülye agyhalott az országban? Egy nyilatkozatot visszavezetni 1300-as évekre, meg Széchényire az több mint túlzás.

Kombi 2012.09.29. 17:38:34

@Marós: Az 1848-as forradalom részben azért tört ki mert saját nemzeti bankot akartunk.

ijontichy 2012.09.29. 17:39:04

@thehandsomest: "a legnagyobb bankár a legnagyobb földbirtokos jelenleg"
Majd lesz egy "lex Csányi" ;-)
Smafu ez lézerjaninak, egy nap alatt átveri :-(

bananarepublica 2012.09.29. 17:39:21

Hat a Csanyi ur beszolt a Lazar urnak

most fekete seggu lett.

Nagyzee 2012.09.29. 18:08:28

@mardekar: Mert jellemzően maga a föld lenne a hitel fedezete. Ez pedig nem lehetséges, ha a föld nem mehet át a bank tulajdonába.

Amúgy a bank nem vehet földet kitétel még világos is, bár hülyeség. De a bankár nem vehet földet kitétel alatt mit értenének? Ki számít bankárnak, a tulajdonosai vagy a dolgozói egy banknak? Ha az előbbi, akkor az összes részvényes, vagy csak x értékhatár fölött? Ha az utóbbi, akkor mindenki, vagy csak bizonyos beosztás fölött? Egyáltalán hogy menne ez, földvásárlásnál a magánszemélynek igazolnia kellene, hogy ő nem "bankár", hanem pl. középiskolai tanár?

Ez csak egy ostoba populista duma Lázártól, semmi több.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.09.29. 18:08:37

még hitelt kell felvenni! állami, önkormányzati és állampolgári szinten is!

a hitel jó! eddig is jó volt

aztán ha államcsőd lesz, én húzok külfölre :)

MACISAJT 2012.09.29. 18:09:00

"A magyar törvények, pontosabban az ősiség törvénye értelmében ugyanis Nagy Lajos királyunk uralkodása, konkrétan 1351 óta a földbirtokosok nem adhatták el birtokaikat, és jelzáloggal sem terhelhették őket, emiatt pedig értelemszerűen hitelhez sem jutottak..."

Hát ez bizony kapásból egy merész állítás:D(na jó,ordas hazugság.)

Nagy Lajos ugyanis alapvetően a főurakkal egyetértésben kormányzott, de a köznemességet is igyekezett megnyerni magának. 1351-es törvényei egészen 1848-ig a magyar nemesi alkotmányos berendezkedés gerincét képezték,ezért igencsak maradandót alkotott.

A törvény tartalmazta az Aranybulla megújítását, és az 1222-es oklevél keletkezése után másfél évszázaddal a nemesi szabadságok alaptörvényévé vált. Kimondta az egyazon szabadság (latinul unus eademque libertas) elvét, azaz a köznemességnek azonos jogokat biztosított a főnemességgel (legalábbis Werbőczy későbbi értelmezésében; eredetileg a magyarországi, illetve a horvát és szlavón nemesek egyenjogúságát deklarálták).
Fontos még az ősiség törvénye, amelynek értelmében ha kihalt egy birtokos család, a földek a Szent Koronára szálltak vissza – az Aranybulla ugyan lehetővé tette a szabad örökítést, de úgy tűnik, az nem került át a gyakorlatba, és a király rendelkezésével csak ezt a helyzetet rögzítette.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2012.09.29. 18:09:48

@wmiki: Apám! Te egy igazi SEGGFASZ vagy!!! Gratula!
Trollkodj még egy kicsit, kérlek! Még nem tudom eldönteni, hogy dzsungel vagy barlangi troll vagy, de igazán szeretném tudni!

Borenbukk 2012.09.29. 18:11:29

@füles1098: Bezony. A derek keresztenyek ruhelltek a zsidokat, ki is zartak oket a hatalombol, vagyis foldjuk vagy nemesi cimuk nem lehetett, es mivel a keresztenyseg nem turte a kamatszedest, a penzkolcsonzes es a kereskedes jutott a zsidoknak. Kozben megvaltozott a vilag, a penzkolcsonzes es a kereskedes lett a gazdasagi hatalom kulcsa, es most nem am az oseire haragszik az egyszeri ember, amiert azok maguk toltak ezeket a zsidokra, hanem sosem talalod ki... a zsidokra. :)
Es persze, hogy voltak kesobbi idokben is pogromok, es ujabb zsido torvenyek. Az uralkodok nagyon szivesen kolcsonoztek kulonfele celokra penzt a nagy zsido bankhazaktol, aztan ezzel a talalekony modszerrel irtak le az adossagot.

Marós 2012.09.29. 23:13:55

@Kombi:

mivel nem volt önálló pénz és fedezet is csak szerény volt, amit az arisztokrécia aranyékszer formájában adott össze.
Igy lett aztán a Kossuth bankó, amit Világos után bezúztak és maradt az osztrák pénz.

Marós 2012.09.29. 23:14:11

@MACISAJT:

Én még annyit tennék hozzá amit írtál, hogy Nagy Lajos királyunk idejében sem ipari forradalom, sem nagyüzemű mezőgazdaság nem volt. És nem voltak bankok sem , mert az első bankot éppen Frankfurt am Main -ben a Rotschildok alakították, észlelve hogy a királyok és uralkodók szívesen háborúznak. Ahhoz meg pénz kell. A hitelekért abban az időben aranyat és ékszereket fogadtak be kizárólag, amiből kamat fejében visszatartottak aztán belőlük valamicskét.
Ebből gazdagodtak meg...De ez a történet a 18. században alakult ki…

tundrazuzmo (törölt) 2012.09.29. 23:14:30

Széchenyi ha élne...tervet neveznének el róla. Újat. Meg ötezresre raknák az arcát. Meg hidat, teret neveznének el róla. És megírná "Frankhitel" című könyvet is.

Hitelfelvevő, és abban adósságspirálba kerülő önkormányzatokrul, családokrul.

ásványi répacukor 2012.09.29. 23:14:30

@wmiki: Irományod tökéletesen lefedi a blogod nevét. Lehetne még fokozni extra, vagy hiper-super jelzőkkel a szűklátókörűségedet. De van erre egy jó magyar szó egyszerüen toplák. S még finom uriember voltam.

Marós 2012.09.29. 23:14:51

@Borenbukk:
Szamárság amit irogatsz..

Nem kiközösítés, hanem korrekt megegyezés volt, amit úriemberek módjára be is tartottak.
Az arisztokrácia megegyezett a felfejlődött ipari és bankmágnás réteggel, akik között számos zsidó származású is volt, hogy nem konkurálnak egymással. Remekül működött a terményfelvásárló és állatkereskedői réteg az arisztokráciával. Egymásra épültek, egymást segítették, hiszen egymásból éltek. A kereskedelemből összejött pénzből számos ipari nagyvállalat alakult.
Mindkét rétegnek betett az első világháború , majd Magyarország megcsonkítása, de legfőképpen a Hitleri diktatúra brutális és kétségbeesett vereségei Európában. Ennek a társadalmi rétegnek, mind az arisztokráciának és mind a banki és iparmágnási rétegnek, vagyis a polgárságnak a bevezetett bolsevik államosítás és Rákosi uralom vetett totálisan vgett.
De hozzáfűzhetem, azt is , hogy a magyar és Kelet-Európa-i kommunista országainak a tragédiája éppen az, hogy eltűnt és elveszett a kereskedői réteg. Nincs meg az, ami meg van a Törökországban, közel-keleti országokban, Iránban,stb.
Továbbfűzve a gondolatot, az un. 1990-es politikai fordulat hazánkban és a un. vadkapitalizmus ill. privatizáció tovább rontotta a helyzetet. Mára kiderült, hogy a privatizálok képtelenek működtetni az általuk privatizált és megszerzett üzemeket, földeket, egykori Tsz majorokat.
Maradt a sovány, lecsontozott bérmunka, és könyörgés Nyugat felé, hogy adjatok egy kis munkácskát.
Eltűnt az arisztokrácia, eltűnt a sváb és zsidó polgárság, és mára eltűnt a magyar műszaki értelmiség is…
Elölről kell mindet kezdeni…

billy reed 2012.09.29. 23:15:12

@wmiki:
"Kiváló" hozzáaszólás, mint mindig...csupa tűz és hevület, meg libsizés.
De esetleg a poszthoz valami értékelhető?
Ja, hogy nincs...

Hümm.

Hihhetetlen 2012.09.29. 23:15:22

@nandras01:
Ugyanaz a bankár, aki a polip. Egy O-val kezdődő és TP-re végződő magyar bank feje, mellesleg agrár-nagyvállalkozó, aki láthatóan többször is összütközött Lázárral. Nyílván a "bankár" kitétel a közleményben nem hivatalos, az Lázár privát "üzenete".

Marós 2012.09.29. 23:15:24

@Kombi:

És saját pénzet...

2012.09.29. 23:15:36

Én le vagyok maradva a témában, még azt sem tudom mi a logika ebben a külföldiek földvásárlásának tiltásában. Mit tud csinálni amit egy magyar állampolgár nem tud?
És a megoldás tényleg az lesz, hogy majd lesz egy bank monopóliumhelyzetben? Az meg kinek jó, és mitől lesz "jó" bank? Még egy cég ahonnan milliárdokat lehet kitolni a kapun?

Kopi3.14 2012.09.29. 23:15:38

Tessék mondani, mi történik, ha külföldi, vagy bank vesz földet az országban? Teherautóra pakolja és kiviszi, vagy hozzácsatolja anyaországához?
Legálisan a föld műveléséből megtermelt hasznot hogy tudja adózatlanul kivinni?
Mi a különbség a között, hogy külföldi bankban tárolja a magánvagyonát, vagy magyar bankban?

NIL7 2012.09.29. 23:16:05

Nede nem leszarom, hogy a paraszt kap-e hitelt vagy nem a banktól? Hümm? De igen, leszarom.
Nekem fizet adót az a büdös paraszt? Hümm? Nem, nem nekem fizet.
Érdekel engem, hogy a (büdös) paraszt hogy szopja meg hogy magyarnak született? Hümm? Nem, nem érdekel, az ő bótja az ő kúrmányával.
Érdekel, hogy a kúrmány majd hogy nem szed be pénzt a (büdös) paraszttól? Hümm? Nem, nem nekem kell az a pénz, hanem a kúrmánynak.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.09.29. 23:16:17

Most épp Lázárra osztották ki Selmeczi seggfej szerepét, vagy magától ekkora barom?

Nzoltan 2012.09.29. 23:16:34

Nem értem, miért nagyobb probléma az, ha magyar "oligarchák" kezébe kerül a termőföld, vagy a külföldi/magyar tulajdonú bankoknak?

Mylady 2012.09.29. 23:16:55

@Nagyzee: @nandras01: Eredetileg az számít bankárnak, aki viszonylag jelentős részben tulajdonosa az általa irányított banknak. Pl ilyen jelenleg Csányi vagy Demján.
Persze azokat is bankárnak szokták mondani, akik vezetik a bankokat. Nem főosztályvezetői (igazgató) szinten, hanem board szinten. Ez bankonként max 5-6 fő szokott lenni. Persze nekik is szokott lenni valami minimális tulajdonuk (lásd részvényopció, mint juttatás a menedzsmentnek)
Aztán persze aki betölt egy kisebb vezetői posztot egy ilyen helyen, az már szereti magát félig-meddig viccesen bankárnak titulálni. Mert a "bankár vagyok" sokkal jobban hangzik, mint a "banktiszt viselek".

kvadrillio 2012.09.29. 23:17:28

"Nyomor, amerre csak a szem ellát
Csak hónapok hiányoznak a negyven évnyi munkaviszonyhoz, de nem jön össze a nyugdíj, így a bank viszi a házat; jogtanácsos felügyelné a szakszervezeti toborzást - közmunkás-helyzet Csongrádban.

Ma, 13:00
[A+ A-] [Nyomtatás] [Küldés e-mailben] Ossza meg!

Nagy kortyokban csúszik le a pálinka Nyakó István torkán, öblíti az agitáció porát, aztán tepsis tarja kerül elő, meg szalonnás-cukkinis krumpli. Emberes a trakta, de hát Csongrád - lévén, hogy Szeged polgármesterét az MSZP adja - még mindig szocialista terep, így a Közmunkás Szakszervezet toborzóbrigádja (Nyakó társelnök és Kordás László főtitkár) nem ifjúsági szállásokra szorul be, kézről kézre adják őket a megye balosai - most éppen Ujhelyi István teríti az asztalt. Dagad a gyomor és a társadalmi indulat, az Országgyűlés szocialista alelnöke azt bizonygatja, hogy lassanként cselédszámba vagy abba se veszik itt a közmunkásokat - épül vissza a Horthy-korszak. Vagy legalábbis az azt jellemző személyi kultusz, igazolásképpen Ujhelyi mobilképet villant, rajta márványtábla, és a felirat: Tornyai János kulturális városnegyed, Bessenyei Ferenc művelődési központ, épült Orbán Viktor miniszterelnöksége és Lázár János polgármestersége, országgyűlési képviselősége idején. (Megjegyzendő: a két alpolgármester is felfért a táblára.)

HIRDETÉS

Ám hiába Lázár a megye narancsura, pártját nem övezi osztatlan népszerűség - számos faluban az MSZP jelöltje - vagy független aspiráns balos hátszéllel - került a település élére, így szakszervezeti verbuválók gyakorta összehívott tömeg előtt beszélhetnek. Még akkor is, ha épp nem az adott falu-kisváros foglalkoztatja a helyi közmunkásokat, hanem egy állami cég - például a vízmű. "Szagot fogtak, hogy valami készül, jönnek szervezni a szakszervezetisek, és a cég jogtanácsosa egyből be is jelentkezett, hogy ő is jönne, és nyomban válaszolna, ha kérdése lenne a közmunkásoknak, hiszen mindig a rendelkezésükre áll, bármilyen problémájuk is akad. Na, ezt úgy tudom elképzelni, hogy megáll az árokparton a szolgálati autó, és kiszól a jogtanácsos, hogy emberek, van-e valami gond?", adomázik kedélyesen a polgármester. Aztán még hozzáfűzi, hogy kevésbé kedélyesen elhajtotta a vízművek emberét.

Jönnek szembe a sorsok, hatvanhoz közelítő asszony próbálja visszapréselni a könnyeit, amikor arról beszél, hogy csak másfél év kellene a 40 évnyi munkaviszonyhoz, ám kirúgták az üzemből, és hiába küzd, közmunkából nem tudja összerakni a hiányzó időt, nem mehet nyugdíjba, pedig az időskori járandóság az életet jelentené - szó szerint. A 22800 forintos segélyből és a 47 ezer forintos közmunkás-bérből képtelen a lakástörlesztését fizetni, kitelt a bank türelme, árverezik a házát. "Akkora a nyomor, hogy már külföldön is hírlik", kontráz egy másik asszony - neki legalább a gyerekre nincs gondja, Brazíliában él a lánya, onnan hívta az anyját, hogy miképp tudna segíteni, mert "ti mama itten jövőre elvesztek". Egy másik faluban gyors közvélemény-kutatást tart Nyakó és Kordás, azt tudakolják, hogyha választani lehetne, idén szeptemberben folytatnák-e az életet a közmunkások, vagy épp 1982 őszét választanák. A százszázalékos többség kihagyná a rendszerváltást, és a múltban kezdené újra. Röviden indokol egy huszonéves - hitel alatt nyögő férfi: "apám mezőőr volt, 2500-at vitt haza, simán fizette a 121 forintos házrészletet". "Hát, egy kis ember bérébe ma hol fér bele a részlet?" - kérdezi.

Egy olyan műsor kellene, ahol az emberek elmondhatják, hogy élnek, mi a bajuk, mindjárt rácsodálkoznának a politikusok az országra, lelkesedik egy hölgy, aki szándékoltan vagy valóban naivan biztos benne, hogy az országnagyoknak lövésük sincs arról, miképp él a vidék. Dehogy nem tudják, söpri le egy foghíjas középkorú férfi, azért járnak kocsival és gyorsan, mert félnek. A munkavezető szerint oka is van a félelemnek, hiszen a 47 ezer, illetve a 22800 forint a lassú és biztos éhhalált jelenti. A polgármesterek egybecsengően állítják, hogy ha késik a bérfizetés, akkor nagyon nehéz boldogulni az emberekkel, nem árt a preventív rendőri jelenlét. Sokan arról beszélnek, hogy éhséglázadás lesz előbb-utóbb. Nyakó szerint ez a folyamat már elkezdődött, csak éppen nem ilyen patetikusan hívják, hanem csoportos garázdaságnak és kisebb értékre elkövetett lopásnak. Senki ne úgy képzelje, magyarázza a Közmunkás Szakszervezet alelnöke, hogy az éhséglázadás azt jelenti, hogy egy fedetlen keblű, zászlós hölgy (utalás Delacroix "A szabadság vezeti a népet" c. képére - a szerk.) csatába viszi az embereket, magyarázza Nyakó, szerinte ez a történet nem romantikus, hanem pörébb, mocskosabb, véresebb.

nepszava.h"

tudja valamelyikeTEK, hogy MIKORRA VÁRHATÓ AZ ÉHSÉGLÁZADÁS KITÖRÉSE ???

almodhi 2012.09.29. 23:17:39

@MACISAJT: Nézz utána mi volt az ősiség elve.

David Bowman 2012.09.29. 23:18:01

@MACISAJT: Ezt kifejthetnéd részletesebben.
Ami 1351ben haladó és helyénvaló törvény volt, az 1830ban már idejétmúlt lehetett.

Bambano 2012.09.29. 23:18:03

Semmi problémát nem látok abban, hogy kézzel-lábbal akadályozzák a külföldiek földhözjutását.

Attól pedig, hogy a földre nem lehet jelzálogot felvenni, még nem áll meg a hitelezés. Amikor autóra veszel fel hitelt, akkor sem földet zálogosítasz el, a hitelből vásárolt kombájn vagy traktor pedig ugyanúgy piacképes, mit az a6-os, tehát képezheti hitel fedezetét.

komissarlajos 2012.09.29. 23:18:11

@Borenbukk: Nincs ékezet a klaviatúrán. Így nagyon szánalmas az írásod.

komissarlajos 2012.09.29. 23:18:12

Moderátor! Van lelkiismereted?

pandacsökiboborján 2012.09.29. 23:18:18

Ki az a Lázár János? Ja a délvidék legnagyobb keresztapája...kell a föld az oligarcháknak és a sok korrupt geci politikusnak

David Bowman 2012.09.29. 23:18:35

@füles1098: Bazmeg, a földet nem lehet elvinni.

Pan Modry 2012.09.29. 23:18:41

Igy a magyar termeloknek nem lesz penzuk fejleszteni, igy a szlovakok es lengyelek
ElAraszthatjak termekeikkel a magyar piacot.

Magyar lengyel ket jobarat, illetve szlovakiaban elnek magyarok, valoszinu ez a strategia.

vladimir964 2012.09.29. 23:18:54

Ez már megint egy nagy baromság, ami a föld körül folyik. Tudtommal 1989-ben a piacgazdaságra szavaztunk, annak minden pozitívumával és negatívumával. Ergo akkor a termőföld is árucikké vált, és mint ilyen szabadon adható-vehető, korlátozásnak a szabad kereskedelemben és versenyhelyzetben nincs helye, mert minden mesterségesen fenntartott védelem torzítja a versenyt, következésképp végülis a fogyasztó jár rosszul. Lehet, hogy mélymagyaréknak ez fájdalmas, de ettől működik a világ. A melldöngetős obégatós turulos nosztalgia kora lejárt.

legeslegujabbkor 2012.09.29. 23:18:56

@Anti Anyag: "Nagyon helyes, támogatom. 100%-s magyar állami mezőgazdasági banknak viszont megengedném."
Megmondanád, hogy az állami tulajdonú bank kinek a pénzét és mennyiért fogja kikölcsönözni, és ez kinek érné meg?

ladislaus 2012.09.29. 23:19:02

olvasd már el Széchenyi Hitel c. művét.
hümm...

taecleau 2012.09.29. 23:19:06

Akkor most csányi sándor (nemaszinész) mindent elad???

IPetya 2012.09.29. 23:19:10

Iszonyú mennyiségű pénzt pocsékoltak el, spekulációs technikákkal. Szerencsére a földet nem lehet eltüntetni, de kárt okozni lehet.

IPetya 2012.09.29. 23:19:12

Iszonyú mennyiségű pénzt pocsékoltak el, spekulációs technikákkal. Szerencsére a földet nem lehet eltüntetni, de kárt okozni lehet.

mardekar 2012.09.29. 23:19:21

Én is csak Dopemant és királyságát tudom kívánni ennek a sok hülyének.

ötvenen túl 2012.09.29. 23:19:25

Tessék október 23-án összejönni, nemtetszést kifejezni, megbízást visszavonni !

IPetya 2012.09.29. 23:19:25

Iszonyú mennyiségű pénzt pocsékoltak el, spekulációs technikákkal. Szerencsére a földet nem lehet eltüntetni, de kárt okozni lehet.

Bicepsz Elek 2012.09.29. 23:19:32

Egyebkent a romai koztarsasagban is tiltottak a lovagrendieknek(kereskedok, uzsorasok, bankarok stb.) a foldtulajdonhoz jutasat.

Wagem 2012.09.29. 23:19:34

Libolsi faszok..
Húzzatok már a jó kurva anyátokba..!!
A többieknek meg kellemes weekendet.

Link Elek 2012.09.29. 23:19:40

@wmiki:

gyonyoruen demonstralod, hogy miert nem szabad soha tobbet kormanyra engedni Mo-n a fideszt

Bicepsz Elek 2012.09.29. 23:19:42

Akkor most mi lesz a Csanyi ur szolojevel????

Max Cuda 2012.09.29. 23:19:58

A KÚRVAÉDESANYÁDAT TE LIBERÁLIS KÖCSÖG BEVETTED A FOGALMAZÁSGÁTLÓT???

Martian (törölt) 2012.09.29. 23:20:04

Aki hitelt vesz fel, ahelyett hogy szubvencióból élne, eleve sikeres gazdálkodó nem lehet. :)

IPetya 2012.09.29. 23:20:06

Ahogy a bankárok a rájuk bízott pénzekkel gazdálkodtak, életveszélyes lenne földet rájuk bízni. Milliárdok tűntek el. A földet lenyelni nem lehet, de kizsigerelni, üzleti érdekből pihentetni lehet!

esef 2012.09.29. 23:20:27

tessék mondani, volt bankár sem vehet földet?

zsírvezér 2012.09.29. 23:20:29

@@mohaa: uid: :) Meg még annál is többet :)

csárli hárper 2012.09.29. 23:20:36

naná, hogy nem vehetnek, hiszen kell a föld nemzeti banántermesztő turul egyletnek...
így leszünk igazi banánköztársaság.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.09.29. 23:20:38

@MACISAJT: Hát jó. Akkor pontosan hova is kormányozná vissza az országot Lázár?

hannibal 2012.09.30. 16:22:13

Az 1351-es Nagy Lajos-féle ősiség törvénye a legjobb törvény volt, amit hoztak ebben az országban. Kiválóságát bizonyítja, hogy évszázadokon át a magyar jogalkotás alapköve volt. Biztosította a lakosság túlnyomó többségének biztos megélhetését (A nemességét és a jobbágyságét is). Ma ez nincs biztosítva, gondolkodás nélkül visszahoznám. Nem azt kell nézni, hogy mi modern vagy sem a mai gondolkodás szerint, hanem azt, hogy mi működik és mi nem. A mai gazdaság a halál felé visz mindenkit, lepusztítja a Föld erőforrásait és pusztulás felé sodorja az unokáinkat.

2012.09.30. 16:22:21

Nagyon helyes! A föld legyen azé, aki megműveli! Nem kell a magyar paraszt nyakába ültetni még ügyvédből meg bankárból meg politikusból avanzsált földesurakat, akik csak a sápot akarják leszedni, de az érdemi munkában nem vesznek részt. A mezőgazdaság nem olyan profitábilis ágazat, hogy ennyi kullancsot eltartson.

Pan Modry 2012.09.30. 16:22:26

@wmiki:
Mennyi is a fidesz tamogatottsaga? Ja, hogy nem tobb mint 25%

Akkor koszonom, csokolom....

Akkor mehetsz vissza wc t pucolni, majom...

Leszart Ritthberger 2012.09.30. 16:22:57

Terrmészetesen az egész írás merő spekuláció.
Nem szerepel semmilyen javaslatban, hogy a gazda ne adhatná el, vagy akár ne zálogosíthatná el földjét, terményét.
Az ország érdekeinek megfelelően a stratégiai ágazatot megpróbálja nemzeti tulajdonban tartani.
Nyilván bank és bankár is lehet(ne) magyar, csak a bankot meg el lehet ....privatizálni.
Én nem lennék ilyen megengedő a kérdésneb, a zugfirkászokat (Bocsánat: hírlapíró, mint a legtöbb tanácsköztársaságos zsidó eredeti foglalkozása)kirekeszteném még az állampolgárságból is.

Csetepaté márki 2012.09.30. 16:23:25

"a tőkeszegény birtokosok jelzálog fejében hadd vehessenek fel hitelt a gazdaságuk fejlesztésére"

Széchenyi arra gondolt, hitelhez kell jutnia a földbirtokosoknak a bankoktól, nem pedig arra, hogy adjanak el mindent nekik.Te írtad le, utána meg meghamisítod.
Ez az "apró" különbség valahogy kimaradt.

nu pagagyí 2012.09.30. 16:23:35

Ha a föld nem adható-vehető szabadon, nem lehet rá hitelt felvenni a gazdálkodáshoz, akkor előbb utóbb a spekulánsok kezében lesz az összes. Ők ugyanis nem csak a földből élnek, így lesz pénzük arra, hogy felvásárolják az elszegényedő, kiszolgáltatott tulajdonosoktól.

Crip Lee 2012.09.30. 16:23:59

@Marós: @Crip Lee:

"Meg volt a történelmi ok, hogy miért nem lehetett elzálogosítani a földeket."

Meg Ösiség törvényének hívták. Valóban roppant haladó volt...

"Nyugaton sem szokás a földet adni, venni..bérelni igen, eladni nem..."

Persze. Lehet nem adják el, mert jövedelmez, de attól még nincs tiltva az eladása.

"Nem elég neked az a tény, ha egyáltalán kiteszed a lábadat a lakásodból, hogy 1 kezeden mégszámlálhatod a magyar mg.vertikumot. Ehhez elégséges néhány tulaj, akik arról ábrándoznak, mmennyi földet lehetne a ledózerolt falvak és emerek helyett kultiválni."
Itt most ugye Csányira gondolsz? Ja az hazai oligarcha. Így már rögtön illatos még a fing is tőle

"Vak vagy... "
Azért a narancs seggből nem ártana felnézned

felcsutisuttyo 2012.09.30. 16:24:16

NA, EMBEREK...ITT TÉNYLEG EGY BOLOND TÖRPÉVEL VAN DOLGUNK.....Azt hiszi Ő a pásztor mi meg a bírkák??? ISTENNEK KÉPZELI MAGÁT.... NA, GYORSAN KERESZTRE KELL FESZÍTENI. de a többi Fidesz maffiózóval Együtt..KÉSZÜLJETEK!!!!!!
Szervezzétek az összefogást a nemzeti összetartozást A ROHADÉK GONOSZ TÖRPE ÉS BANDÁJA ELLEN !!!!!
El kell felejteni a csaló, hazug, számító választási törvényt a REGISZTRÁCIÓT ÉS VÁLASZTÁST!!!! Harc lesz itt nem választás!
KEZDŐDJÉK AZ IGAZI HARC, AMIT EZ A KIS SZAROS NAGYON SZERET !!!!!DE SÜRGŐSEN !!!!!!!!!!!

nu pagagyí 2012.09.30. 16:24:30

A Fidesz ért a névadáshoz. Sikerült már minden olyan embert lejáratnia, akik valaha előrevitték a magyar társadalmat. A róluk elnevezett programok homlokegyenest ellenkezőjét képviselik munkásságuknak:

Széchenyi, Klebelsberg, Semmelweis, Magyary, Széll, Wekerle...

Karl Ferdinand von Buol-Schauenstein (törölt) 2012.09.30. 16:24:41

2008-ban szép halkan rehabilitálta a bankszektort a Gyurcsány-Bajnai páros, lakossági megszorításokkal párhuzamosan ("nem kell félni, nem fog fájni"), amit az őket követő kabinet regnálása alatt kell közvetve a lakosságnak visszafizetnie.

Erre mit mondana Széchenyi?

jog-ász 2012.09.30. 16:24:49

hát ha ezt elolvassák kormányék, sztem széchenyi bekerül a liberálbolsevik táborba..ki merte mondani, le merte írni hogy kuruckodunk??

Csacsicska 2012.09.30. 16:25:00

Hát ki hallott már az egységes terület-alapú támogatásról (SAPS)?

Nézzük csak:

„A SAPS (Single Area Payment Scheme) keretében adható támogatás éves összege a Csatlakozási Szerződésben foglalt kvóták és bázisterületek alapján kerül meghatározásra. …A támogatásban részesülő területeken NINCS MŰVELÉSI KÖTELEZETTSÉG, a termelő szabadon dönthet arról, mit termel, nincs jogalapja a területpihentetési kötelezettség előírásának.” (Kiemelés tőlem).

2012-ben a SAPS 62.000 HUF hektáronként. Szóval ha csak hátradőlök a tv előtt, akkor is becsenget ez a 62.000 forint. Semmi vetőmag, áfa, rossz idő és aszály (viszály), dől a lé. Az egyetlen eldöntendő kérdés, hogy mikor járok jobban, ha a pénzemet berakom egy bankba és felveszem a kamatot, amiből levonják az adót és miegymást – vagy a pénzemet földbe fektetem?

A válasz a kérdésre: ha elég olcsón jutok a földhöz – és a haverok ezt lemutyizzák nekem - akkor ez jobb üzlet, mint a bankbetét fialtatása. És a pihenő föld azért megmarad, olyat még senki sem hallott, hogy a föld ára csökkent volna.

Persze, majd ha „bejönnek” a külföldiek a termőföldre, felverik az árakat és a SAPS már nem lesz üzlet, mert így a munka- és gond nélküli befektetés már nem gazdaságos. Szóval most nagyon igyekezni kell a szerzéssel, mert 2014 áprilisától már nincs a külföldiek részére vásárlási moratórium.

Egyetlen piciny kockázat van, ha Orbán kilépteti az országot az EU-ból, akkor a SAPS-nak annyi. De a föld azért akkor is megmarad- vagy ahogy a nagytekintélyű megmondta volt: „Mégis forog a Föld!”

Kombi 2012.09.30. 16:25:33

Ezen a címen megnézhetitek Magyarország
termőterületének adatait.
www.agrarkamara.hu/%C3%81gazatiinform%C3%A1ci%C3%B3k/N%C3%B6v%C3%A9nytermeszt%C3%A9s/An%C3%B6v%C3%A9nytermeszt%C3%A9seredm%C3%A9nyei.aspx
1 embere 5000 négyzetméter, kb 1 focipálya nagyságú szántóterület jut. Ezen a jelenlegi terméseredmények mellett még bőségesen meglehet termelni az élelmiszer szükségletet, de mi lesz ha elfogy az olaj és a műtrágya.
Egyesek biztosan éhezni fognak, és mi lesz akkor ha még bankoké lesz a föld is, akkor mennyien.

ásványi répacukor 2012.09.30. 16:25:46

@MACISAJT: Sok duma de zérus cáfolat.
Elbeszélsz a lényeg mellett, akár csak lézer jani.

Marós 2012.09.30. 16:26:42

@Nzoltan:

Kiscserkész!

Tudomásul kell venned, ha tetszik, ha nem: egy dolog a mezőgazdaság és megint egy dolog a banki pénzvilág. Mind a kettő külön szakma.. A bankosoknak pénz kell és nem termőföld. Most is láthatod, mennyire nem tudják a lefoglalt ingatlanokat pénzé varázsolni..

És ezért nem jó a kérdésfeltevésed.(amely egyébként demokratikus..)

shwarcz bácsi 2012.09.30. 16:26:51

@billy reed: Nincs, sosincs. Libsizés, bolsizás, dopmen esés, viszont van helyette. De az mindig.

Marós 2012.09.30. 16:26:54

@Bambano:
Sehol a világomn nem szokás földet eladni. Csak bérelni szokás...
Utoljára Közel -keleten adták el a palesztinek a földjeiket...

Remélem, mi okosabbak vagyunk...

renevol 2012.09.30. 16:27:02

Ha egy magyar gazda felvesz hitelt, akkor azt vagy azért teszi, mert tök jó fejlesztési lehetőséget lát a birtokához kapcsolódóan - ezt ugye nem akarjuk korlátozni. Vagy azért teszi, mert szarban van - ekkor ha nem vesz fel hitelt, akkor csődbe megy és kénytelen lesz pl. eladni a birtokot vagy annak egy részét. Hogy ezt az ügyletet ki bonyolítja, egy bank árverezi el vagy a gazda maga tesz/kér ajánlatot, gyakorlatilag teljesen mindegy, a földre jelentkezők, a földhöz jutók köre tök ugyanaz. Nyilván nem itt van a kutya elásva.

Hanem ott, hogy ha az ember nem alapból nagytőkés, akkor banki hitel nélkül nem fog tudni földet venni. Ha nincs ingatlanfedezet, akkor nincs lakáshitel, ha nincs lakáshitel, akkor pedig az átlagember nem jut saját tulajdonú lakáshoz, hanem csak bérlő lehet.

Gondolom ez a Fidesz tervének lényege: a vállalkozó átlag magyart kiszorítani az oligarchák játszóteréről.

komplikato 2012.10.01. 11:06:28

@nandras01: Ez marha jó, jobb mint a poszt maga. :D
De ez legalább 2 perc gondolkodást feltételezne az adott halmaz tagjaitól ... ami nonszensz.

Kekszemu 2012.10.04. 11:43:13

Jó lenne már megérteni h
EGYSÉGBEN AZ ERŐ!!!
Össze kell gründolniuk a parasztoknak egy fejlesztési bankot és biztosítót, amiben csak az lehet részvényes aki meghatározott földterülettel rendelkezik, mivel ez maximalizálva van senki nem lehet nagyrészvényes; vagy tagja lehetne az is aki tevékenységét tekintve mezőgazdasági termelésben részt vesz. Zártkörűen. Lehetőséget teremteve egymás segítésére, elővásárlásra ha vki felhagy a tevékenységgel, illetve rajta keresztül nyilvánosan és ellenőrizhető módon lehetne földhöz jutni.Ha sikeres még osztalékjövedelemre is szert lehetne tenni.
pl a francia parasztok létrehozták a saját biztosítójukat a Grupamát ami
aztán egy nemzetközi múltivá nőtte ki magát és már a külföldről beáramló nyereség(!) is segíti a tevékenységüket.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.10.10. 20:15:13

"Döbbenettel tölt el bennünket, hogy a hibás gazdaságpolitika árát a szegények adójával, az infláció felpörgetésével akarja a kormány és a vele összefonódott liberális-szocialista pénzügyi-gazdasági elit megfizettetni.

Ennek érdekében a pénz stabilitásán a törvény által rendelt módon őrködő jegybankra nyomást gyakorolnak, annak elnöke ellen naponta megújuló politikai támadásokat intéznek. Azért teszik mindezt, hogy rávegyék arra, (...) hogy mesterséges eszközökkel rontsa a forintot, és leértékelje azt. (...) E nehéz időkben sem tagadhatjuk meg, hogy a független Magyar Nemzeti Bank egyenlő a demokráciával. El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól, el a kezekkel a nemzeti bank elnökétől, el a kezekkel a demokráciától, le a pénzrontással!

(Magyar Nemzet, 2003. január 22.) Az aláírók között:
Boros Imre, Fricz Tamás,Hende Csaba,
Wittner Mária, Rákai Philip,
Szalai Annamária, Szűrös Mátyás,
Vona Gábor"

orulunkvincent.blog.hu/2012/10/10/idezet_a_reggeli_kavehoz_973

További kérdésekkel lehet Piktorhoz és csicskáihoz fordulni!
süti beállítások módosítása