Függő játszmák

2010.05.15. 06:56

Az igazságügy-miniszter a kormány nevében feljelentést tesz, amiért Vona Gábor gárdamellényben tett képviselői esküt a parlament alakuló ülésen. Csak helyeselni tudom a döntést. De azért arra majd kíváncsi leszek, hogy hogyan szavaz a T. Ház, amikor ez ügyben a Jobbik frakcióvezetője mentelmi jogának a felfüggesztéséről kell dönteni.

A mentelmi jog nem arra való, hogy a tudatos jogsértések esetén menlevelet és büntethetetlenséget adjon. A mentelmi jog nem arra való, hogy a törvények fölé helyezze és érinthetetlenné tegye az országgyűlési képviselőket. A mentelmi jog célja elvileg az lenne, hogy a képviselőt megvédje a munkáját akadályozó zaklatástól és támadásoktól - tehát hogy például ne lehessen minden második nyilatkozatáért rágalmazás miatt bíróság elé citálni, nem pedig arra, hogy az érinthetetlenség biztos tudatával valaki tudatosan sértsen törvényt.

Mindez persze az elmélet csak - mondjuk úgy: csak a törvény szelleme.

A Parlament honlapjának tanúsága szerint az elmúlt ciklusban összesen 88 esetben szavazott a T. Ház képviselői mentelmi jog felfüggesztéséről - és mindössze 4 esetben volt meg a szükséges kétharmad ahhoz, hogy fel is függesszék azt. Igaz, az ügyek többsége "csak" rágalmazás és becsületsértés vétsége volt, ami a magyar politikai kultúrát ismerve vélhetőleg valóban szorosan összefügghet a képviselői munkával. A fel nem függesztett mentelmi jogi ügyekben persze azért volt hűtlen kezelés és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének a kísérlete is...

Nincs jó üzenete ezeknek a mentelmi jogi ügyeknek. Valahogy hiányzik itt is a közbizalom. A választópolgárnak olyan érzése támad, hogy ezek ott, fönt összekacsintanak, külön kasztot alkotva védik egymást, pártállástól függetlenül összezárnak és a mentelmi jog mögé bújva mutyiznak és intézik a maguk kisded játékait.

A mentelmi jog intézményének tekintélye kellene legyen - mint ahogyan az országgyűlési képviselői tisztségnek is. És a kétharmaddal most tekintélyt lehetne szerezni neki. Mindkettőnek. Ehhez azonban minden olyan esetben igenis fel kell függeszteni a mentelmi jogot, amikor a képviselő egy jogsértő tette miatt nem bizonyul méltónak rá.

A Fidesz kezében most ehhez hathatós eszköz van: a kétharmaddal bármikor, bárkinek a mentelmi jogát felfüggesztheti. Éljen hát vele, de ne éljen vele vissza! Nem a mentelmi jog intézményét és nem is a közbizalmat erősítené ugyanis, ha az előttünk álló ciklusban csak ellenzéki képviselők esetében függesztené fel a mentelmi jogot a Tisztelt Ház.

Visszatérve Vona Gáborra és az ő oroszlános mellényére: nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan szavaz a T. Ház, amikor ez ügyben a mentelmi jog felfüggesztéséről kell majd dönteni. Akkor kiderül majd, hogy ki a demokrata és ki az, akinek csak a szája jár a nagy mutyizásban.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr552004000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2010.05.15. 09:38:30

Ez egy boldog ország. Hagyót és kollégáit bilincsben viszik el, de a legnagyobb gond, hogy Vona fekete mellényben volt jelen. Az érdekes módon senkit nem zavar, hogy Hagyó eddig a mentelmi jog mögé bújva rabolt tíz- (esetleg száz?) milliókat, de ha Vona fekete mellényben jelenik meg, az a mentelmi jog meggyalázása.

Beszoptátok az agymosást rendesen.

Dzsentrisvihák 2010.05.15. 09:47:11

Hogy te mekkora tufa vagy... Vona már több fórumon is előre lemondott a mentelmi jogáról, amit a Jobbik amúgy is egy fölösleges intézménynek tart (az eltörlésével kampányoltak, teccikemlékezni?).

Vidéki 2010.05.15. 10:35:07

@Dzsentrisvihák:
Írod: "Vona már több fórumon is előre lemondott a mentelmi jogáról".
Ha ezt Vona komolyan gondolta, akkor Vona vonatkozásában értelmetlenné válik az, ami a cikk apropóját szolgáltatta.

Mindenesetre az előző országgyűlés nem függesztette fel például Hagyó elvtárs és a Dávid-Herényi páros mentelmi jogát sem.

Eszük ágában sem volt arra gondolni:

"A mentelmi jog intézményének tekintélye kellene legyen ."

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.05.15. 14:40:09

@Dzsentrisvihák: Az 1990. évi LV. törvény, 6. § 1. bek. szerint "a képviselő mentelmi jogáról - a szabálysértési eljárás kivételével - nem mondhat le."

Faluzsaru 2010.05.15. 17:25:11

'90-ben a fideszesek borostásan, szakadtan, koszosan-büdösen, ápolatlanul, pólóban és farmerban „tisztelték meg” az Országgyűlést az eskütétel alkalmából. Az miért nem zavar(t) senkit? Horváth Csabáról és Steiner Pálról – a kis izraeli kitűzőjükkel a zakójuk hajtókáján – nem is beszélve...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.05.15. 18:29:21

@Faluzsaru: A szakadt farmer, a póló, a borosta és az izraeli kitűző nem törvénysértő, azok viselése nem jogellenes. A gárdamellényé - a magyar bíróság jogerős ítélete szerint - az. Egy országgyűlési képviselő pedig, aki maga is jogalkotó, ne sértsen jogszabályokat.
Félreértés ne essék: itt nem maga a mellény a baj. Ki nem szarná le, a a Jobbik frakcióvezetője rózsaszín csipkés hálóingben és micisapkában jelenne meg a Parlament ülésén. Az legfeljebb röhejes lenne, de nem jogellenes. Meg el lehetne azon merengeni, hogy komolyan veszi-e az illető ezt a felelősségteljes posztot. De hogy egy jogalkotó nem tiszteli és szándékosan semmibe veszi a hatályos jogot, az megbocsáthatatlan.

Faluzsaru 2010.05.16. 07:30:39

@Michael Knight: Hát, ez az! Aki hippikülsővel vonul be, illetve egy idegen ország zászlajával, az vajon komolyan veszi-e a felelősségteljes posztját? Ez utóbbi kb. olyan, mint Demszky főpolgármestersége; nem is Budapesten lakik.

www.origo.hu/itthon/20090701-magyar-gardafeloszlatas-masodfoku-itelet.html

Ebből számomra az derül ki, hogy nyugodtan lehet viselni az egyenruhát, csak abban gyülekezni nem lehet. Az egy szál Vona meg nehogy már csoportosulásnak számítson.

panki1983 2010.05.16. 08:45:54

"Aki nyilvános rendezvényen a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját vagy formaruháját viseli, továbbá aki nyilvános rendezvényen olyan egyenruhát vagy formaruhát visel, amelyrol - annak jellegzetes tulajdonságai miatt - bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája ismerheto fel, ötvenezer forintig terjedo pénzbírsággal sújtható."

Kérem szépen most akkor befizet ötvenezer forintot, és akkor mi van?

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.05.16. 08:49:44

@panki1983: Futja rá a frakcióvezetői fizetésből... Az a baj, hogy egy jogalkozónak, egy országgyűlési képviselőnek példát kellene mutatnia. Mindig és minden áron betartani a hatályos jogszabályokat. Tiszteletben tartani a jogállamiságot. Nem az ötvenezer forintos bírság és nem a gárdamellény ebben a gáz. Hanem az, hogy ha egy parlamenti képviselő azt mutatja, hogy megteheti, hogy tesz a törvényekre, akkor a kisvállalkozó és mindenki más is úgy gondolja, hogy neki is lehet. Ez volt eddig is, és a jelek szerint ezt lesz eztán is.

Attila80 2010.05.16. 21:59:07

Furcsa ez nekem, egyfajta általános tudathasadás. Mindenki a törvény szentségéről, mint önmagában, a politikusokon, frakciókon, pártokon kívül eső dologról beszél. Ami normális esetben igaz is egy jó törvény esetében.
Azt azért próbáljuk már nem elfelejteni, hogy hogyan, milyen kronológiával születtek ezek az igenis testre (illetve pártra) szabott törvények.
Kezdetben vala a BTK tilalma az önkényuralmi jelképekről. Ha jól emlékszem, Strassbourgban már született olyan ítélet, ami ezen BTK paragrafusra hivatkozó ítéletet bírált felül, de mindegy, legyen... Meg volt egy ködös megfogalmazás a betiltott szervezetekről, mert korábban nem volt ilyen szervezet.
Aztán jött a gárda, betiltották. És ha jól emlékszem, először a betiltott szervezetben való részvétel törvényi tilalma született meg, majd az egyenruha viselése, SŐT, az arra emlékeztető ruha viselése. Arra emlékeztető... ennél szebb gumiszabályt én még nem láttam, engem a pincérek viselete is emlékeztet rá. Teljesen szubjektív.
Szóval szerintem ez a törvény nagyon nem jó törvény, ráadásul kifejezetten pártra szabott.
Ettől még nyilván be kéne tartani, ha másért nem, a JÓ törvények iránti tiszteletből. De mindent meg kell tenni azért, hogy az ilyen rossz törvényeket módosítsák vagy hatályon kívül helyezzék.
süti beállítások módosítása