Azért ismerjük el, hogy Pali bácsi biztosan jobb lesz a fegyveres erők főparancsnokának, legalábbis megjelenésében: volt sportolóként, egykori olimpikonként legalább katonás tartással végig tud majd menni a díszsorfal előtt. Úgy, ahogyan ez eddig egyetlen köztársasági elnökünknek sem sikerült igazán.

Másra végülis úgyse lesz jó.

Sokáig azt gondoltam: a magyar köztársasági elnök legyen gyenge elnök. Merthogy ilyen a politikai berendezkedésünk. Legyen egy mosolygós bácsi, esetleg néni, aki kedvesen integet az erkélyről, vagy szükség esetén kedélyesen trécsel egy fél órát az angol királynővel, meg kellő hazafisággal átitatott, de feltétlenül pozitív hangvételű ünnepi beszédek kíséretében átad olykor néhány felújított főteret szerte az országban.

Hát Sólyom László egyáltalán nem ilyen volt. Sólyom Lászlónak véleménye volt. El is mondta. Meg is lett az eredménye.

"Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd."
(Arany János:
A walesi bárdok)

Pali bácsi viszont ilyen lesz. Gyenge elnök. Protokolméltóság. Pontosabban a jóisten mentse meg az országot attól, hogy más legyen, hogy ennél többet akarjon. Aligha menne neki.

- A (...) jogai nyilvánvalóak és széleskörűek. Például saját hivatali gépkocsija van sofőrrel, egy szép háza London belvárosában, óriási sajtója és mindehhez az élete végéig zsíros nyugdíja. Ugyan mi egyebet akarhat még - kérdeztem Bernardot.
- Azt hiszem, Nagy-Britanniát szeretné kormányozni - felelte.
- Azonnal le kell állítani! Ahhoz nem ért!
(
Igenis, miniszter úr)

Pedig ha valamikor, akkor most kellene, pontosabban most kellett volna egy tökös... Bocsánat: erős köztársasági elnök. Egy alkotmányos őr. Egy ellensúly. Ha már az Alkotmánybíróság nem lesz az. Ha már az Állami Számvevőszék sem lesz az. Ha már a sajtó sem lesz az. Ha már senki nem lesz az.

Mert közben látjuk nap mint nap, hogy a győztes mindent visz.

Tarol és arat. Halomba, mint kereszt.

Pali bácsiból viszont tutira nem lesz velszi bárd.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr1002104632

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Kedves Négerek!" 2010.07.01. 08:08:09

Schmitt Pál megválasztása sok aggályt okozott a politikai spektrum mindkét(!) oldalán. Az index szerint Kövér „Sámson” László körmeszakadtáig harcolt a Nemzet Palibájának megválasztása ellen, bár figyelembe véve, hogy a komenistákat dús lob...

Trackback: Elszólások 2010.06.26. 17:28:02

"Ez az igazság, ami ellen minden erőmmel küzdeni szándékozom!"Jim Hacker miniszterelnök a feleségének Vicces és meglepően őszinte, elképesztő és olykor dermesztően zavaros elszólások tarkítottál az elmúlt napokban a köztársasági elnök me...

Trackback: Most akkor integrál vagy megoszt, Pali bá' ... ? 2010.06.25. 15:30:54

Jól van, értem én a felhördülést, lopják a demokráciát, nekem is fáj nagyon, para van, de legyünk már realisták. Ha te lennél a Fidesz, akinek mindent szabad, te kit választanál, ha nem Schmitt Pált? Sőt, tovább megyek, úgy ált...

Trackback: Találós kérdés 2010.06.24. 21:58:30

Schmitt Pál lesz Magyarország következő köztársasági elnöke, viszont nem gátja, hanem motorja lesz a törvényalkotásnak.A hírhez kapcsolódó találós kérdés:"Mi történik azzal a járművel, amelynek fékje nincs, motorja viszont van?"A válasz:

Trackback: 2010.06.24. 11:32:28

Az új köztársasági elnök:Schmitt Pál párbajtőrvívó, diplomata, politikus. Más szemmel nézve egy hallássérült, amerika mániás, idősödő sportszurkoló, aki képes egy amerikai mintájú repedt fazék ócskavason feszíteni, felébreszteni óvódákat, zavarni ...

Trackback: 2010.06.24. 11:31:03

Az új köztársasági elnök:Schmitt Pál párbajtőrvívó, diplomata, politikus. Más szemmel nézve egy hallássérült, amerika mániás, idősödő sportszurkoló, aki képes egy amerikai mintájú repedt fazék ócskavason feszíteni, felébreszteni óvódákat, zavarni ...

Trackback: Schmitt: elnök, amíg jön Orbán? 2010.06.24. 08:26:54

Lehetséges, Orbán Viktor azért nem adja meg a kellő tiszteletet ennek a pozíciónak, mert átmenetinek tartja. (Fotó: schmitt.hu) Mivel a közvéleményt már egy jó ideje felkészítették rá, különösebben senki nem lepődhetett meg azon, hogy Orbán Viktor ...

Trackback: ELHUNYT VIZI E. SZILVESZTER 2010.06.24. 07:56:51

 Elhunyt Vizi Elek Szilveszter (†64) a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja.     - Nemrégen a legendás Puskás Öcsi, majd szegény Varga Zoli, most pedig Vizi E. Szilveszter is távozott az élők sorából. Pótolhata...

Trackback: Aranyérmes államfő 2010.06.24. 06:43:56

Már éppen elhatalmasodott rajtam a Fidesz-fóbia és egy dörgedelmes írást akartam készíteni, hogy lássuk, hogy micsoda ördögtől való ötlet az, hogy köztársasági elnöknek a kormány jelöltjét szavaznák meg, amikor eszembe jutott, hogy ez általában így szo...

Trackback: Ki a franc akarja egyáltalán Schmitt Pált? 2010.06.24. 06:23:03

Orbán Viktor megüzente a bolgár tengerpartról, hogy Schmitt Pált akarja köztársasági elnöknek. Így Orbán Viktor az első ember, akiről konkrétan tudom, hogy Schmitt Pált tartja a legjobb jelöltnek. Itt nemcsak arról van szó, hogy Schmitt Pál erkölcsileg...

Trackback: Kiből lehet államfő? 2010.06.24. 00:29:05

A címben föltett kérdés persze költői. Vannak ugyan vállveregetést is kiérdemlő alkalmas jelöltek – Bangkokból a Sándor-palotába roppant logikusan vezetne az út, ugyebár -, de akad egy legalkalmasabb. Mármint arra a három-négy évre, amíg nem forr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandabula 2010.06.23. 23:36:49

Most hallom a TV-ben, hogy amíg köztársasági elnök, felfüggeszti a Fidesz tagságát. Hát én beszartam.

Kandabula 2010.06.23. 23:38:44

Most hallom, hogy átment megint függetlenbe. Gratulálok.

Kandabula 2010.06.23. 23:39:44

Most hallottam, szeretnék elsőnek gratulálni!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.23. 23:43:21

Gyanítom, mire valakik észbe kapnak, akik talán tehetnének is valamit az ellen, ami kialakulóban van ebben az országban, már nem lesz mit tenniük.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.23. 23:45:49

Pofonok a Fidesznek: vissza a csigaházba
Téves számítások láncolata árnyékolja be az új magyar kormány kül-, gazdaság- és „nemzetpolitikai” belépőjét. Kétségkívül a Brüsszelre és az IMF-re gyakorolt kommunikációs nyomás volt a legsúlyosabb baki.
Orbánéknak az a számítása, hogy katasztrófaforgatókönyvek (Kósa, Szijjártó) meglengetésével lazítást eszközölhetnek ki Magyarország hitelezőinél, hiú ábránd maradt. Abban a „görög hangulatban”, mely ma foglyul tartja az uniót és a piacokat, ez a kísérlet nem lehetett eredményes.
A miniszterelnök kommunikációs trükkel próbálja egyensúlyozni a kommunikációs fi askót. A minapi uniós csúcsértekezlet után „élen haladónak” minősítette kormányát. Úgy tett, mintha gazdaságstratégiai 29 pontja („a tennivalók gyors felismerése”) sereghajtóból uniós éllovassá minősítette volna át Magyarországot. Holott nem azt csinálja, amit akart. A 29 pont – Bod Péter Ákos megfigyelése szerint – nem más, mint hirtelenjében előhúzott, takarékos B változat: nem koncepció terméke, hanem a brüsszeli pofon egyenes következménye. Engedelmeskedés, besorolás.
Ettől még a „hazafelé kommunikáció” cseppet sem változik; a minap Matolcsy miniszter nevezte hamis illúziónak – szemben a világ mérvadó elemzőivel – a „magyar beteg gyógyulását”. Amit egyfelől értünk, másfelől nem. Természetes igyekezet annak a látszatnak a fölkeltése, hogy a gazdaság szénáját a Fidesz-kormány hozza rendbe. Nem értjük azonban, hogy miért kell folyvást tagadni a Bajnai-kormány nemzetközileg elismert pozitívumait. A mai kormány és miniszterei így elveszítik szavahihetőségüket –lám, Matolcsy szavainak sem lett semmi következménye immár. Se tőzsdén, se forintban.
A másik nagy fejezet a nemzetpolitikáról szól. A szlovákiai Bugár Béla új pártjával a Híd-Mosttal – a történelmi újdonságnak számító kétnemzeti együvé tartozás koncepciójával – kormánytényező lesz, miközben riválisa, Csáky Pál a Magyar Koalíció Pártjával együtt kibukott a parlamentből. A Fidesz minden tétjét az MKP-ra tette, Bugárral szóba sem állt. Mint kiderült, a szlovákiai magyarságnak legalább a fele nem „vevő” az MKP nemzetpolitikai radikalizmusára, amelyhez a Fidesz a könnyített kettős állampolgárság felkínálásával járult hozzá. Hogy mi zajlik a háttérben, arról Bugár nyíltan beszélt: nem kíván Orbán vazallusa lenni. És területi autonómiát sem kíván a dél-szlovákiai magyarságnak. Az autonómia pillanatnyilag Romániában (Székelyföldön) is kivihetetlen. Basescu ezt még a múlt nyáron kérlelhetetlenül tudomására hozta Orbánnak. Kérdés, mit kezd vele a Semjén Zsolt által csúcsszinten képviselt új nemzetpolitika. Alighanem semmit. A miniszterelnök-helyettes minapi romániai körútján – a tudósítások szerint –egy árva szóval sem említette az autonómiát. A kettős állampolgárság ügyéről pedig eleve tudtuk, hogy a románok, lévén e kérdésben pionírok, egy rossz szót nem fognak szólni. Legfeljebb bezsebelik Semjén dicséretét: „köszönjük, hogy utánozhattunk benneteket”. Közben Schmitt Pál „15 millió magyar büszkeségét” véli fölfedezni azután, hogy Tőkés László az Európai Parlament alelnöke (zsargonban: díszpinty) lett, aki hálából „a határon túliak házelnökének” mondja Schmittet. A kormányzásnak eddig ennyi a hozadéka.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.23. 23:47:03

Kandabula 2010.06.23. 23:56:19

@Orbán nyaral pártautóval, itthon vészhelyzet! Szép:

Figyelj! Te készültél! Érted, hogy miről van szó? Nem hiszem. Ez itt nem röpcédula.

Sherpa_1 2010.06.23. 23:57:11

Tudja valaki, hol van Pirézia? Ott akarok élmi!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.24. 00:00:31

@Sherpa_1: Ha ott akarsz élni, tudhatnád, hogy Pirrén Köztársaság a hivatalos megnevezése :)))))

Kandabula 2010.06.24. 00:06:22

@Orbán nyaral pártautóval, itthon vészhelyzet! Szép:

Itt is csak a gond! Ki az az őrült gondolta, hogy ezt a hosszú értekezést egy ilyen fórumon elolvassák? Mi ez a hülyeség?

Kandabula 2010.06.24. 00:07:38

@Orbán nyaral pártautóval, itthon vészhelyzet! Szép:

Itt is csak a gond! Ki az az őrült gondolta, hogy ezt a hosszú értekezést egy ilyen fórumon elolvassák? Mi ez a hülyeség?

Kandabula 2010.06.24. 00:10:15

MSZP- nél vészhelyzet, PR embereket kirúgni!

Akvyr 2010.06.24. 00:17:43

Sólyomnál néha azt éreztem, hogy gyengeelméjű, ha megkérdezném valamiről, ami nincs leírva, akkor nem értené mit kérdezek. Lehet ez egy hülye benyomás, de ez jött le, és voltak is olyan infantilis húzásai, hogy csak na, de tényleg volt amiért kiállt (vagy a titkárnő aki beprogramozta :D )
Schmitt bácsi viszont egyszerűen gagyi. Ezekben tényleg semmi fantázia nincs :) Még azelőtt gondoltam leírni ezt, mielőtt személyi számhoz kötik a kommentelést.

nestrot10 2010.06.24. 07:00:57

mi van? mindenkit kimoderálnak? Működik a Fidesz ÁVÓ?

fehéregér 2010.06.24. 07:00:57

Én végig olvastam az "Orbán nyaral" kezdetű szöveget, nem is értem, miért lenne ez probléma...?
Monsanto, modasz valamit, tényleg fura volt néha a Sólyom hebegős kommunikációja, volt valami félszeg merevség a mozdulataiban is, akkor azonban baromi "bátor" volt, amikor mást kellett megaláznia azzal, hogy elutasította a felé nyújtott kezet.....egyszóval én cseppet sem kedveltem. Persze nyilván a Schmitt Pállal összevetve Sólyom király, de annyira unom, hogy ebben a redves országban pusztán attól "minősül fel " valaki, hogy az ellenfél egyszerűen minősíthetetlen.

Kandabula 2010.06.24. 07:00:58

Nyaljatok segget! Szerencsétlenek!

Mike36 2010.06.24. 07:00:58

"Egy ellensúly. Ha már az Alkotmánybíróság nem lesz az. Ha már az Állami Számvevőszék sem lesz az"

akkor miért hagynák ki ezt az egyet?
a Kisgömböc mindent felzabál

gitáros 2010.06.24. 07:00:58

@Kandabula:
Az a dolga. A pártnemtagság soha nem volt feltétel, viszont az elnök nem lehet ilyen módon elkötelezett, papíron is semlegesnek kell lennie, az életben pedig úgy is kell viselkednie alkalomadtán...

nestrot10 2010.06.24. 07:00:58

Schmidt Pál egy öreg májfoltos vén pozició és hatalom hajhászó trottyos. Élete azzal telt el hogy igazodott, nyalt, hogy betölthessen valami posztot valahol mint vezető...., hogy bármelyik pártot és kormányt kiszolgált csak minél több és magasabb posztot tölthessen be.

Egy beteg ember! Fidesz kiszolgáló! Két évre megállapodott a gonosz törpével, hogy addíg csinálja bájvigyorgást mint köz. elnök és Fidesz bérenc, amig a Viktor azt nem mondja, na...most én akarok Közt. elnök lenni.

nestrot10 2010.06.24. 07:00:58

Szegény májfoltos öreg Fityisz pártkatona Schmidt!
Csak sajnálni lehet ezt a beteg embert!

Pepe135 2010.06.24. 07:00:58

Nekem smithről elég annyi, hogy a 80-as években államtitkár helyettes volt az akkori kommunista kormányban. Az pedig Mszmp párttagság nélkül nem ment! Úgyhogy számomra egy karrierdiplomata vagy ejtőernyős - kinek mi tetszik jobban-
Úgy látszik, visszatért az egypártrendszer!

b0lha 2010.06.24. 07:00:59

@Kandabula: hat ne is haragudj, de ennyire tajekozatlan nem lehetsz, ugyanis ez azert nem meglepo, mert torveny mondja, h allamfo nem lehet parttag. minden egyes eddigi allamfonk lemondott a parttagsagarol... es mielott jonne az attak, nem nemvagyok se jogtudos, se elemzo...

Kandabula 2010.06.24. 07:00:59

MSZP: Ráadásul ezt a hosszú szöveget terítik mindenhol!
Mi a lófasz történt? Önálló gondolat? Konkrét ügyben konkrét válasz? Az a lényeg, hogy OV nyaral? Nekik ez volt annak idején. Lementek hasonló primitívbe? Másoljátok a primitív agresszivitást? Kivonulás is lesz? (Mármint az ülésekről.) Na neeeeeeee!

Kandabula 2010.06.24. 07:00:59

Smitt bácsi egy egyszerű, de nagyon tehetséges karrierista. Pofa kell hozzá, de irigylem. Kíváncsi vagyok, hogy hányas számú tagkönyvvel rendelkezik. (Az ötöst tudjuk.)

Darth Revan 2010.06.24. 07:00:59

Gonz/Madl/Solyom az elozo rendszerben nem vallalt szerepet az allamhatalomban.

Schmitt miniszterhelyettesi rangban szolgalta a moszkvai gazdait. A mocsok kommunista azt is szemrebbenes nelkul turte, hogy a magyar sportolok nem mehettek ki az olimpiara.

Mesebeli Disznó 2010.06.24. 07:33:51

Basszus, észrevettétek már? Minden köztársasági elnökünk gyengébb mint az előző. Ahogy ezt a nagyranőtt pockot nézem, Sólyom kezd határozottan szimpatikusnak tűnni.

csoko20 2010.06.24. 07:34:14

@Darth Revan:

De, hogy az elmúlt 20 évebn "sportdiplomataként" egyszer se mert kiállni a magyar sportolókért az már felháborító!!!

Nemzetközi versenyeken egész csarnokok fütyültek amikor nyilvánvalóan ellenünk csaltak, pozitív doppingteszttel viszik el előlünk mások az érmeket, Pali pedig csak áll és vigyorog mint NOB fejes, mint Samaranch nagy barátja!!! Mint egy fasz!

Ezek alapján mit várjunk tőle ha a magyar nemzet érdekeit kell képviselnie?!

gpetersz 2010.06.24. 07:45:04

A demokrácia amúgy is megbukott nálunk. Nem kell beszarni.

avanivi 2010.06.24. 08:01:45

Mi a véleményük a fideszeseknek ?
Orbán közvetlen közelében lévő ősfideszeseknek,
kik titkon azt remélték, talán ők lehetnek a közt. elnökök?
Szörnyü kikkel veszi körbe magát Viktorka.
Azt gondoltam ,ha Sóyom nem lesz közt. elnök, pezsgőt bontok, azt tudtam, hogy fideszes lesz a k.elnök, de,hogy
a Palika, hát azt azért nem gondoltam.
Orbán fityiszt mutatott a fideszeseknek.

csoko20 2010.06.24. 08:06:18

@avanivi: Ha kreténekkel veszed körbe magad, akkor te tünsz a legokosabbnak. Így lesz Orbán valóságos agytröszt olvasás nélkül.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.24. 08:18:42

"Pali bácsiból viszont tutira nem lesz velszi bárd."
Orbánból viszont vajon, lesz-e Eduárd?

midnight coder 2010.06.24. 08:20:02

Nem. Akkor kellett volna egy tökös köztársasági elnök, amikor szétlopták az ország agyonát. Gönz Árpi bácsi idején.

szkepi 2010.06.24. 08:31:02

örüljünk!halleluja! mindig megtalálta palkóbá azt a csapatot, ahol az amugy jellegtelen, humortalan, karizmátlan, gerinctelen énje csúcsra dobja. Olimpiában is csak csapatban tudott nyerni. Pártállam idején is megtalálta a nagy csapat nyelvének megfelelő fenekeket, hogy nagykövet lehessen. Losziba nem engedte ki ez a genny alak a magyar sportolókat. Közben a tévétornász makrai katiról többször vettek látleletet, úgy gyepálta el ez a pondró. Odasodorta az élet a fiúkhoz, ahol bizony sok olyan ember lelhető számára, akinek a popója várja palinyelvét - végülis a nyelvismerete mindig hasznos volt. Jól állt neki a Bocskay, a motor stb. Nem szerettem a Sólymot, de vissza fogjuk sírni. A lejtő vége viktor lesz? a tendencia adott. Árpi bá"t ország szerette, tisztelte, Mádl Ferit nagy tudású szürke fickó, majd a csalással megválasztott madár a sárkányfű árús tekintetével. ő már az akikre büszkék vagyunk tablóról lecsúszott, de ez a nulla ember a gödör a völgyben. Ha ez így megy tovább még hajdú péter, győzike, vagy pákó is lehet a következő

munkamacskák gazdija 2010.06.24. 08:33:03

Az mszp nyekereghet, hogy pártkatona, meg pártkatona.
Bezzeg Sólyom ellenfeleként inditott Szili Katika a függetlenség mintapéldánya volt.

Volt egy impotens koalició, aki még többségben sem tudott nyerni, most meg van Viktor, aki minden döntését véghezviszi.
Ennyi.

szkepi 2010.06.24. 08:36:05

@midnight coder: való igaz. az akkor hatalmon levő mdf. pali akkor nagykövetként készült a nagy szerepre

nestrot10 2010.06.24. 08:49:40

Pali bácsi megéri még a beiktatást? Öreg már nagyon..vagy lesz egy közt. elnök temetés is a ciklusban?

fehéregér 2010.06.24. 08:50:19

@munkamacskák gazdija: te nem veszed észre, hogy (itt) nem az MSZP nyekereg? Magyarország állampolgárai közül sokan, pártpreferenciától függetlenül érzik úgy, hogy a totális lenézésüket jelenti SP államfővé jelölée!

okmiristan1 2010.06.24. 09:01:56

Min csodálkoztok? Azt is ti választottátok meg, aki ezt a palimadarat kitalálta nektek. Azt kaptátok, amit érdemeltek. Gagyiország gagyipolgárainak gagyielnök jár.

avionics 2010.06.24. 09:18:37

"Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták"

Liquid_Night 2010.06.24. 09:21:07

"Magyarország állampolgárai közül sokan, pártpreferenciától függetlenül érzik úgy, hogy a totális lenézésüket jelenti SP államfővé jelölése!"

Ott a pont. Pont ott...nincs nekünk jobb, mint ez?:)

avanivi 2010.06.24. 15:44:22

@munkamacskák gazdija:
Orbán egyedül dönt és azt véghezviszi.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.25. 11:51:49

@Pepe135: miniszterhelyettes volt, nem allamtitkarhelyettes, valamint az astorria szallo igazgatoja...

ugye tudjuk, mi volt az elsodleges feladata egy szallodaigazgatonak az elozo rendszerben?

pontosan..
a szallo vendgeit megfigyelni es megfigyeltetni, hangulatukrol tevekenysegukrol a mefgfelelo szerveknel jelenteni...

szkepi 2010.06.25. 13:49:30

nem volt ezekszerint besúgó?3/3.utána nézni ki fog?csak nem martonyinak jelentett?
süti beállítások módosítása