Külön utakon

2011.02.06. 14:48

Különtalálkozót tartanak márciusban az euróövezet országainak vezetői, hogy véglegesítsék az adósságválságok elkerülését célzó intézkedéscsomagot. Külön - vagyis Orbán Viktor és Matolcsy György szakértő közreműködése nélkül.
 
Csak én érzem ezt a soros elnöki tisztet betöltő tagállam szempontjából egy kicsit - hogy is mondjam csak - kínosnak?
 
Mindenekelőtt szögezzük le: nem igaz, hogy a még nem eurózóna-tag uniós tagországoknak ne lenne közük ahhoz, hogy hogyan és milyen szabályok szerint működik a jövőben az eurózóna. Ezek a tagországok ugyanis - mármint a 2004-ben és utána belépők - az uniós csatlakozásukkal együtt kötelezettséget vállalták arra, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb bevezethessék az eurót. Éppen ezért ugyanúgy tartozik most ránk is, hogy milyen feltételek és szabályok vonatkoznak majd ránk akkor, amikor... De erről kicsit később.
 
Mindenesetre Orbán Viktort és a magyar kormányt - soros elnöki poszt ide vagy oda - a németek és a franciák némiképpen kihagyni látszanak az euró megmentéséből - mint ahogyan a jelek szerint kihagyják az Egyiptommal kapcsolatos diplomáciai kérdésekből is. Pedig azt hiszem, mostanság ez a két legaktuálisabb és legfajsúlyosabb téma az Európai Unióban... És ugye az euró megmentését célzó intézkedések megtárgyalására ott lenne az Ecofin - az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek momentán Matolcsy György-elnökölte (OMG!) tanácsa -, meg persze maga az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács, amelynek ugyan ma már állandó elnöke van Herman Van Rompuy személyében, de azért a soros elnök tagország kormányfőjének normál esetben mégiscsak kiemelt szerepe kellene legyen a tanács ülésein...
 
A magyar miniszterelnök a német-francia javaslatra összehívott különtanácskozás kapcsán persze leszögezte, hogy Magyarország és a magyar uniós elnökség nem ellenzi az eurózóna államainak közös tanácskozásait és közös döntéseit, sőt még örül is nekik. Nyilván éppen úgy nem ellenzi és éppen olyan őszintén örül neki, ahogyan azt sem ellenezte és annak is örült, hogy volt idehaza 102 ezer ember, aki az öngondoskodásban bízva úgy érezte, hogy nem szeretne hosszú távon és öregségében az államtól függeni. Nyilván éppen úgy örül annak, hogy az európai porondon kihagyják a fontos ügyekből, mint ahogyan annak örült, hogy idehaza 102 ezren egyértelműen kinyilvánították azt, hogy egészen egyszerűen nem bíznak a Matolcsy-féle gazdaságpolitikában, és nem hisznek a kormány hosszú távú ígéreteinek. Sem.
 
Orbán Viktort ismerve ilyenkor jön a dafke különút, a csakazértse-politika. Mármint az, hogy márpedig akkor nekünk legalább 2020-ig csakazértse lesz eurónk. Pedig.
 
Pedig ha Matolcsy mágusék jól csinálják, akkor hamarosan tényleg megfelelünk az euróövezeti csatlakozás feltételeinek - azzal együtt, hogy a még mindig magas államadósságunk csökkenő tendenciát mutathat. A magyar miniszterelnök szerint azonban úgy tűnik, hogy ha a szabályok kialakításából kihagynak minket - pontosabban a szabályokat nem maga Orbán Viktor diktálja -, akkor nekünk már az egész nem is érdekünk. Sőt: tulajdonképpen szarakodjanak csak azok, tízenheten a hülye eurójukkal maguk. Pedig az euró bevezetésének a legnagyobb pozitívuma az, hogy megköveteli a fegyelmezett állami gazdálkodást - ennél jobb üzenetet pedig szerintem nem is kaphatnának a Magyarországot finanszrozó piacok.
 
A miniszterelnök szavai szerint azonban lassan ott tartunk, hogy tulajdonképpen talán ne is csatlakozzunk belátható időn belül az euróövezethez, mert a tagállamok közti egységes költségvetési politika és az esetleges adóharmonizáció felé tett lépések elvennék Magyarország versenyelőnyét, és hatástalanítanák az úgynevezett Matolcsy-csodafegyvert. Valaki persze szólhatna nekik, hogy elsősorban talán nem adóban kellene versenyképesnek lennünk, hanem termelékenységben, merthogy leginkább ezen a téren hatalmas a lemaradásunk - de ez már egy másik történet.
 
Van egy olyan érzésem, hogy ha az euróövezet megmentése nem Orbán Viktor nevéhez fűződik, akkor számára az euróövezet mint olyan már nem is érdekes. Sőt. Az árfolyam-ingadozásokat meg legfeljebb szívják még egy bő évtizedik a lakáshitelesek. 
 
Végülis az elmúlt kilenc hónapban igazán hozzászokhattak már...
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr252642164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2011.02.07. 06:36:33

No, azert olyan nagyon nem csodalkozom. Egyaltalan az lep meg, hogy barmilyen felnott, civilizalt, nem demagog temat ugy targyalnak meg, hogy ez a szerencsetlen bohoc orban ott fulel a szonyeg szelen, kozben nepnemzetileg fintorog azzal a csoda arcaval. Pfij, az orat nem kerdeznem meg senkitol vele egy legterben, tole meg eszembe sem jutna.

ninitomitoni · http://fidesznyugdij.blog.hu/ 2011.02.07. 19:34:39

"volt idehaza 102 ezer ember, aki az öngondoskodásban bízva úgy érezte, hogy nem szeretne hosszú távon és öregségében az államtól függeni. "

+40000 olyan, aki nem merte bevállalni, de a szándékát írásban leadta:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/07/negyvenezer_jogfenntarto_nyilatkozat_erkezett/

Azaza nyugodtan beszélhetünk közel 150.000 emberről.
süti beállítások módosítása