Spam

2011.04.27. 11:12

Minden magyar állampolgárnak elküldik az államfő által hétfőn aláírt, új alaptörvény nyomtatott szövegét - legalábbis ezt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János szerint szeretnék, hogy mindenki megismerje az új alkotmány végleges verzióját és büszke legyen arra.
 
Abba most nem mennék bele, hogy mindez mibe kerül - elvégre ilyen ünnepi pillanatokban ilyen földhözragadt részletekkel Lázár polgártárs sem kívánt foglalkozni -, és abba sem mennék bele, hogy ha esetlegesen mégsem a Fidesz fizeti, akkor a párt parlamenti frakcióvezetője milyen alapon ígér meg más kontójára egy minimálisan is néhány százmilliós direktmarketing-akciót. Vizsgáljuk meg a kérdést más aspektusból!
 
A kéretlen küldeményt - merthogy a közvélemény-kutatások szerint az új alkotmánytól még a kétharmad sincs elragadtatva, ilyeténképpen egy ilyen küldemény sokaknak bizony kéretlen lehet - spamnek nevezik. Éppen ezért kár, hogy nem emailen küldik Lázár polgártársék, mert akkor lenne rá némi esély, hogy az intelligensebb vírusirtók spamnek nézzék, és ne terhelje feleslegesen az ember postaládáját. Elvégre amilyen tökös cselekedet volt megalkotni, egy viagrás és egy pénisznövelő akciós ajánlat közé igazán jó helyre kerülne a spamfiókba. Mindenesetre ha már nyomtatott formában, papíralapon jön, remélem, hogy kellően nagy lesz, kinyitva legalább két A4-es oldalnyi, akkor lehet majd rajta a vasárnapi húsleveshez zöldséget pucolni. A kéretlen küldemények sorsa ez. Vagy legalábbis ekkor veszi valamelyest hasznukat az ember.
 
Jut eszembe: mi van akkor, ha tértivevényesen küldik? Oké, hogy drágább, de Lázár frakcióvezető is megmondta, hogy nem mindennap fogadnak el új alkotmányt ugyebár. Milyen király adatbázis lenne ez: Kubatov mester a tíz ujját megnyalná utána! És aki lesz olyan vakmerő, hogy nem veszi át, az természetszerűleg kiiratkozik a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből! Az illető e ráutaló magatartással kinyilatkoztatja, hogy nem fogadja el az alaptörvényben írottakat, s így önként és dalolva lemond például a választójogáról, mint néhány hónapja az állami nyugdíjról. Ja, adót fizetni azért még kell eztán is, természetesen.
 
Egyébként ha már egyszer postáznak, én szeretnék kérni hozzá egy-egy dedikált Orbán-, Schmitt- és Lázár János-fényképet is, csak a miheztartás végett. Sose lehet tudni, mikor kellhet. Meg hozzá külön a preambulumot, színes formátumban, méltó minőségben, nyomdai kivitelezésben, és persze legalább 50×70 cm méretben, hogy méltó módon keretbe lehessen foglalni. 
 
Vagy hogy lehessen rajta zöldséget pucolni, és ne ázzon át gyorsan a krumplihéjtól.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr982858836

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szakembercseréről állapodott meg Magyarország és Zimbabwe 2011.04.28. 19:36:08

 A magyar és a zimbabwei kormány megállapodott abban, hogy határozatlan időre elcserélik pénzügyi szakembereiket. 2011. május 1-től Magyarország Nemzetgazdasági minisztere Tendai Biti, Zimbabwe pénzügyminisztere Matolcsy György lesz. A szakember c...

Trackback: Szakembercseréről állapodott meg Magyarország és Zimbabwe 2011.04.28. 19:34:10

 A magyar és a zimbabwei kormány megállapodott abban, hogy határozatlan időre elcserélik pénzügyi szakembereiket. 2011. május 1-től Magyarország Nemzetgazdasági minisztere Tendai Biti, Zimbabwe pénzügyminisztere Matolcsy György lesz. A szakember c...

Trackback: Elgurult Lázár János gyógyszere 2011.04.27. 19:05:51

  Mi másra gondolhatnék azok után, amit mondott Jánosunk? Persze még az is előfordulhat, hogy túl sokat vacsorázott (megteheti, hisz ő vitte valamire, gazdag sőt, még a fia is a legjobb parti lesz 20 év múlva). De lássuk mit is mondott: Minde...

Trackback: Személyes példány az alkotmányból 2011.04.27. 16:02:40

Csak nekem feltűnő, hogy a korábbi kormányok összesen nem küldtek annyi levelet az állampolgároknak, mint ez a mostani röpke egy év alatt? Szeptemberben a nyugdíjasok voltak a  célpontok. Decemberben újra a nyugdíjasok, valamint akkor ment ki a ma...

Trackback: Levendel Júlia - VIRTUÁLIS ÉLŐKÉP 2011.04.27. 13:20:27

A kultúráért felelős államtitkár ajánlotta, hogy az alkotmány aláírásának napján, húsvét hétfőn, fanfárok és díszőrségi ceremóniák után, a „magyar újjászületés”-t jelképező esemény megkoronázásaként több helyszínen egy időben rendezzenek ha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ClearWater 2011.04.27. 16:17:12

Most akkor érti az ember vagy nem, jó lenne eldönteni. Mert ha nem érti, akkor minek kiküldeni, ha meg érti, akkor mégiscsak az van, hogy nem érti, hiszen megmondta a Viktor, hogy azért felesleges népszavazást elrendelni, mert az emberek nem értik. Puszta pénzkidobás.

Aztán meg, én nem értek hozzá, de melyik a drágább? Egy népszavazás vagy az alkotmány print és terjesztés? Ráadásul nagyon remélem, hogy Nemzetünk Alaptörvényét nem egy hatvan grammos papírra egy szín stencillel kívánják materializálni minden magyar család otthonába, én magam részéről elvárom, hogy ha nem is bőrkötés, de 300 gramm műnyomó, négyszínkolor, és értelmes betűméret, ne nyomják össze mikroírássá hogy elférjen egy söralátéten.

Néha elnézem az utakon a nemzeti identétástúltengésben szenvedő autósokat, a lepusztult verdájuk elgörbült antennáján rojtosra kopott, ázott fázott dzsuvás valaha piros-fehér-zöld, mostanra rózsaszín-szürke-barnára változott "nemzetszín" szalagjukkal... kesztyűben sem nyúlnék hozzá. Tényleg ennyit érdemel a magyar trikolór? Már látom hogy ezt fogom érezni, amikor megjön az jóárasított, selyempapírra fénymásolt, olvashatatlan alkotmány - tényleg ennyit érdemel a magyar nemzet?

Vagy, ha jön egy szép igényes kiadvány, akkor meg az de facto többszörösébe fog kerülni egy népszavazásnak. Tehát ebből már nem jönnek ki jól :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.04.27. 16:21:30

@ClearWater: Hát igen... Olyan ez, mint a magán-nyugdíjpénztárak esetében. Ott ugye folyamatosan azt magyarázták, hogy eltőzsdézték a zemberek pénzét, meg hogy veszteség, most meg azon meg a gondolkodás, hogy akkor mikor és hogyan fizessék ki a nettó reálhozamot... És a zegyszeri magyar meg örül, hogy pénzt lát (eszébe sem jut, hogy a megtakarítását éli fel), és nem kérdez vissza, hogy és akkor ezt itt most hogy..

ClearWater 2011.04.27. 16:31:10

@Michael Knight: Ez a szomorú, hogy az emberek ennyire nem látnak át pár héten, hónapon. Ami akkor fehér az mostanra simán tud, fennakadás nélkül fekete lenni.

Melchi Zadok 2011.04.27. 16:38:28

@ClearWater: pedig szerintem a 60g-os papír már majdnem jó lenne, de a "tisztességes" tissue papír mégiscsak 15-20g-os. na, ha olyanra nyomtatnák, akkor még örülnék is hogy kipostázzák. ebben a mai világban már az ingyen budipapírnak is lehet örülni.

ClearWater 2011.04.27. 16:44:15

@melchi zadok: Ehhez aztán végképp nem értek, de a sima írógép-papír 80 grammos, nem? Ahhoz képest a 60 nem tűnik túl elegánsnak.

Persze azon se lepődnék meg hogy a nagy közterület, hivatal- és reptér átnevezgetés közepette hirtelen felbukkanna egy tipo/grafikus vállalkozás, aki mindegy nemzeti öntudatból vállalná a finanszírozását ennek a nemes cselekedetnek. És természetesen semmi köze nem lenne ennek ezután az elnyert grafikai munkáknak csilliárdmilliárdokért, amiket vállalhatatlan nevű roosevelt tér cseréje okoz.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.04.27. 16:51:57

@melchi zadok: Azért én ezzel vigyáznék, a 60g-os papír elég kemény tudna lenni. Úgy járnál vele, mint az egyszeri rendőr, aki kipróbálja a tévében annyit reklámozott, új vécékefét, majd amikor a kollégja megkérdezi, hogy milyen, annyit válaszol: "hát jó, jó, de a papír jobb volt..."

ClearWater 2011.04.27. 16:51:58

És ha már összefüggés, ti nem láttok kapcsolatot a multik által végülis vidáman befizetett különadók "foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentését" ígérő bürokcáriacsökkentő csomag között?

Ez én csak azért kérdezem, mert jómagam is foglalkoztatóként a foglalkoztatás adminisztrációja 99%-ban kimerül a hétvégi munkák, túlórák, szabadságmegváltások, családi pótlékok nyomom követésében. Ha ez nincs, ez csökken én, mint munkáltató leszek a legboldogabb, mindenki kap fizetést, és kuss. Hétvégén dolgoztál, túlórád volt, ki nem vett szabid van, szarok rá, bürokráciacsökkentő csomag van.

terribad 2011.04.28. 06:47:56

ezt a szart legális lesz elégetni?

kalevaleez 2011.04.28. 06:49:12

fideszes logika szerint nincs ezzel semmi gond.

kövér laca öccsének (vagy bátyjának?) van szabad nyomdai kapacitása, nekik meg kétharmaduk.

tiszta sor.

nekem viszont mint állampolgárnak jogom van ezt az izét berakni a papírmegsemmisítőbe és visszaküldenem a feladónak.

javaslom ezt mindenkinek (a nyilvános tömeges égetés szennyezi a légkört, a papír meg jó alomnak).

Jofiu 2011.04.28. 06:52:07

En szeretnem az en peldanyomat felajanlani a raszoruloknak.
Papir, papir.
Nekem megvan bitekben, hadd ne vesszen mar el az erofeszites.

Mellesleg Janikam!
Ha ez annyira fontos, hogy megismerjek az allampolgarok, akkor ne allj mar meg szimpla szorolapozasnal, mint kezdo marketinges. Az pusztaba kialtott szo. Gyozodj meg rola, hogy a nep tenyleg megismerte az alkotmanyt. Es buszke ra.
Nem csak kidobta mint egy husveti Tesco-sonka katalogust. Meg a gondolat is remiszto, hogy osszekeveredik a ketto.
Ami fontos, arrol a kibocsato meggyozodik, hogy elerte a celkozonseget.
Mint tanar a tanitvanynal.
Vizsgaztat.
Kulonben hogyan lehetnel biztos benne, hogy a draga (tudjuk, hogy draga) erofesziteseid hatasosak voltak? Ellenorizned kell a tudas atadasat. Akinel ez nem volt sikeres, ott korrigalni kell.
Hisz ez fontos! Nem lehet csak ugy elmenni a mellett, ha nem sikerult a tudas atadasa!
A fontos ismeretek elsajatitasat tesztelni kell. Muszaj! Le kell vizsgaztatni mindenkit az alkotmanybol!
Hogy oszinten elmodhassuk (az oszinteseg fontos a politikusoknal), mindenki figyelmesen elolvasta, megertette, buszke ra.
Igaz a buszkeseg tesztelese nehez dolog, de mivel te oly sokat tudsz, biztos kitalalsz erre is valamit. Pszichologiai teszt, keresztkerdesek, lehallgatas, barmi!
Ez fontos dolog. A legfontosabb. Meg kell bizonyosodni rola, hogy mindenki tudja, es aterzi ezt.

Pszt! 2011.04.28. 06:54:59

Ez olyan, mint amikor a földön fekvő legyőzöttbe még egyszer belerúgnak. Csak azért, mert megtehetik. Megmutatják, hogy : Na parasztok, azt teszünk veletek, amit akarunk. 2/3-unk van, mi vagyunk a királyok!

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.28. 06:54:59

Tessák mondani! Amit ezek (fidesz+turhás pityuka) művelnek mostanság, az nem meríti ki a hűtlen kezelés fogalmát?
Mi pénzünkbe kerül, hogy ezt a fércművet szétküldik mindenkinek?
A közterületek átnevezései?
Sorolhatnám...

nyárspolgár 2011.04.28. 06:54:59

Amiért nem fogják elküldeni, az éppen ez. Ugye most égen-földön műanyag palackokat látni, minden szeméttelep ezzel van tele. Az alkotmány elküldése esetén ez fogja helyettesíteni a palackok szerepét. Mondjuk készülhet egy akármilyen műsor is, amelyikben szemetet gyűjtenek. A műsor előnyös hiszen szemetet gyűjtenek, az már nem hogy mondjuk alkotmányt mutatnak-mondjuk véletlenül is. Másnap már sokan erről beszélnek. Láttátok, mit mutattak a tv-ben? :)

becsoccsent 2011.04.28. 06:54:59

mar tobb forumon jeleztem, hogy szeretnem olyan formaban megkapni, hogy legalabb ket retege legyen.

amugy ha mar keretlen level: nem lehet felnyomni oket valami hatosagnal?

gabest1 2011.04.28. 06:54:59

iPad-en is el lehet majd olvasni, ha rátesszük a tetejére. Mert ugye milliókat spórolunk vele.

Zsola777 2011.04.28. 06:54:59

Küldjék el az ügyfélkapun regisztrált mailcímre PDF-ben, annyival is csökken a környezetszennyezés! Meg a párthoz közeli dizájnnal-nyomdával-postázással foglalkozó haverok jattja.

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.04.28. 06:54:59

Én azzal a szép új bélyeggel kérem, nem ám csak úgy bérmentesítve!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.28. 06:54:59

(Ima azÚrhoz)
Mennyei Atyám!

Miután az elmúlt esztendőkben kedvenc zenészemet, Michael Jacksont,

Kedvenc színészemet, Patrick Swayzet,

Kedvenc színésznőmet, Farrah Fawcettet és

Kedvenc írómat, Mario Benedettit magadhoz vetted,

Szeretném tudatni Veled, hogy kedvenc politikusaim: ORBÁN VIKTOR és SEMJÉN ZSOLT!!!

És már április van!!!

gyilkos fűegér 2011.04.28. 06:55:00

@Michael Knight: "Ott ugye folyamatosan azt magyarázták,"

A "magyaráz" véletlenül nem a "magyar" szóból származik? Vagy fordítva. Mindegy, pofázni, azt tudunk.

gyilkos fűegér 2011.04.28. 06:55:00

Én stílszerűen a fűegereim alá fogok vele almozni.
Oszt jónapot.

OkoskaTo:rp 2011.04.28. 06:55:00

Ötletek:

1. Küldjük vissza a feladónak!
2. Építsünk belőle falat Schmitt ajtaja elé! ("Nesze, most elolvashatod, mit is írtál alá.")
3. Hordjuk össze, és rendezzünk égetést!
4. Keressük fel egyéni képviselőnket (aki fideszes), és verjük szét a fején!

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.28. 06:55:00

ezeknek külön kurzuson tanították, hogy miként lehet hatékonyan felbaszni az állampolgárok agyát?

borovi 2011.04.28. 06:55:00

@ClearWater: A zemberek ostobák és feledékenyek. Ha nem így lenne, már régen elkergették volna az összes rabló politikust az Üveghegyen is túlra.

min 2011.04.28. 06:55:01

Remélem valami puha papírra nyomják, hogy lehessen vele segget törölni.

lolperec 2011.04.28. 06:55:01

pont lexarom az alkotmányt, ahogy a fidesz is lexarta az előzőt.
a különbség csak annyi, hogy én nem mondhatom az alkotmánybíróságnak hogy kuss, ellenben vehetek egy repjegyet jó messzire.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.04.28. 07:22:12

én nem kérem. hol lehet lemondani? szeretném, ha az állam megtakarítana azzal is, ha nekem nem nyomtatná ki, és nem postáznák... szóval kedves Viktor! hol lehet lemondani?

judy7 2011.04.28. 07:23:04

"Mielőtt kinyomtatnád gondolj a fákra"..

...ha már az embereket leszarják ezek a gyökerek.
Köszönöm, én nem kérek belőle!!! Amúgy is hányok az egésztől.

Hol lehet tiltakozni a postázás ellen?

én sajnálom 2011.04.28. 07:33:28

Ha úgy kapom meg mint a kérdőívet, akkor sosem látom.

Kell magarázni?

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.04.28. 07:34:50

Ez nem valami munkahelyteremtési akció?

Alterix 2011.04.28. 07:34:51

"Lázár János szerint szeretnék, hogy mindenki megismerje az új alkotmány végleges verzióját és büszke legyen arra."

Nagyságrendekkel jobban értékeltem volna ezt a gesztust úgy 1 évvel vagy legalább 1 hónappal ezelőtt...

én sajnálom 2011.04.28. 07:34:51

Igeeen!!!!!

Lehetne, hogy aláírva letétbe helyezzük egy szervezetnél, ügyvédnél?
Legalább kiderüne, hányunknak nem volt rá igénye.

Felérne egy népszavazással....

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2011.04.28. 07:40:03

Szerintem azt kene, hogy mielott kikuldenek, kellene irni egy unsubscribe levelet (kene ra valami formanyomtatvany), hogy az en peldanyom nyomda es postakoltseget koltsek az allamadossag rendezesere, stb....

aztan az lenne a hir az ujsagokban, hogy mar 15millioan kertek, hogy ne postazzak ki nekik az alkotmanyt, stb...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.04.28. 08:18:25

Én felhívtam az adatvédelmi hivatalt: hogy a f@szba érkezett meg hozzám a fityisz alkotmányozási szavazgatós faszsága? Mi volt a válasz? Ők valóban nem adták ki az adataimat, merthogy tiltottam. Elleneben a kormány megbízásából, továbbították a levelet. Vágod? Az adatvédelmi hivatal küldi a spamet. Letiltani nem lehet. Egyszerűen vicc...

Amatőr 2011.04.28. 08:55:17

@dark future: Két külön világban élünk, más-más az érdeklődési körünk. Nekem az a fontos, hogy meg tudjam venni a kajám és felférjek a buszra, nekik meg hogy a nevükhöz alkotmány fűződjék, vagy pedig ezüst érméken örökítsék meg az emléküket pár milliárdért (Hugyos Bot Péter a 200-ason). Azután, hogy mi van az új alkotmányban, arra kb 9,5 millióan jó magasról.... A régi is ugyanannyira volt fontos és a következő sem lesz népszerűbb. Lufi, gumicsont, stb. Óvodában játszódnak a kisgyerekek. ( csak ne kerülne ilyen nagyon sokba)

toreki 2011.04.28. 08:58:46

@terribad: Nem. Meg kell tanulni. Egy hetet kapsz, utána kikérdezik. :)

sötéthülye.tahóbarom 2011.04.28. 08:58:46

az államnak a spamelésre is monopóliuma van, mint az erőszakra.

különben az, hogy kiküldik, még a kevésbé vicces rész. nekem az tetszik különösen, ahogy a jani mintegy elvárja, hogy én büszke legyek az ő csinálmányára. érted, nem gondolatrendőrség, hanem érzelemrendőrség, agyam megáll.

Artie 2011.04.28. 08:58:46

És tudjuk már, melyik verzióra basznak el pár százmilliárdot? Az elfogadottra, vagy majd arra, amiben már kijavítják a marhaságokat? Ugye eddig két hibát leltek csak benne a hozzáértők.

csoko20 2011.04.28. 08:58:46

A rám eső részt felajánlom annak az államadósságcsökkentő alapítványnak, amit azzal a győri pléhbánossal gründoltattak.

A 30%-át természetesen visszakérném az adómból!!!

Mind1 2011.04.28. 08:59:13

1. Ha Orbán szerint nem értik a népek, akkor minek kiküldeni?

2. Ha takarékoskodunk, akkor minek kiküldeni?

3. HA nép nagyrésze nem is érti, hogy ez mi a fenének kellett, mármint a Kotmány, akkor minek kiküldeni?

4. Ha tudjuk, hogy az istenadta nép jelentős része legalábbis funkcionális analfabéta, akkor minek kiküldeni

5. Azon kívül, hogy ez már "esemény utáni tabletta" mit kezd vele a zember? Akit érdekel már el tudta olvasni. Vagy küldenek hozzá iPad-et, mint a képviselőknek?

@Clear Water, @pszt, egyetértek

Samott 2011.04.28. 09:05:48

Ugy kellene csinalni, mint a libiaiak Kadhafi Zold konyvvevel... akinek kell az atveheti ingyen.

Mind1 2011.04.28. 09:05:49

@OkoskaTo:rp: a 2. pontot választom :D

Caprica99 2011.04.28. 09:41:09

Nekem nem kell és kikérem magamnak, hogy a postaládámat kéretlenül teletömködjék - pláne az én pénzemen!

Muad\\\'Dib 2011.04.28. 09:41:09

Félretéve az alkotmány szeretem/nem szeretem vitáját (mert gumicsont), azért valahol az ilyen posztok viccesek, főleg az előzmények ismeretében.
1) Ha nem beszélnek eleget az új alkotmányról, akkor milyen köcsög a fidesz, mert úgy próbálja elsikálni a szar alkotmányát, hogy ne tudjanak róla az emberek...
2) Ha mindenkinek meg akarja mutogatni, akkor milyen köcsög a fidesz, mert sok pénzért reklámozza az alkotmányát...

Mit lehet erre mondani, ügyes, kedves demokráciaérzékeny ellenzék...

Megfigyelo 2011.04.28. 09:41:09

Azt hiszem, még mindig a Kövér család tulajdonában van több nyomda.

kubatov_kommunista 2011.04.28. 09:41:09

Szerintem nem küldik ki. (bár a további ötleteid a kézbesítést illetően "jók"! :))
Ciki lenne ha teleszart orbán-alkotmányok fotói borítanák a netet.
Arongánsnak, arogánsak - de azért talán annyira nem hülyék, hogy ilyen magas labdát adjanak.
Tetszettek volna a többi párttal közösen alkotmányozni - akkor most nem kéne a direkt margeting.
Egyébként meg "tisztelt" Fidesz! A választókat a pártok képviselik a parlamentben. tudják demokrácia! ahogy nekem nem engedélyezett a közvetlen érdekképviselet, maguk is takarodjanak a privát szférámból! Ott van a parlament, ott vannak a pártok - őket győzködjék, velük kell egyezségre jutniuk, nem engem basztatni.

Roy 2011.04.28. 09:41:09

Ez mibe fog kerülni az adófizetőknek?
Sajnos még az a bizonyos hátsó fertály kitörlésére sem alkalmas.

Caprica99 2011.04.28. 09:41:10

@terribad: hogyne!
Kommandósok fogják ellenőrizni, hogy bekeretezve kitetted-e a falra (mint a hivatalokban a NyeNyi-t)

Blobov 2011.04.28. 09:46:05

Ha tértivel jön, lehet az "átvételt megtagadta" opciót is jelölni :D

csoko20 2011.04.28. 10:04:42

@Muad\\\'Dib: És még az sem biztos melyik prezentációját kapjuk az Alaptörvénynek.
Tudod, egy megy Brüsszelnek, egy másik itthonra, egy harmadikat meg megszavaznak.
Hát lehet ezt követni? Lehet ezeknek hinni?

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.04.28. 10:04:42

Öööö... izé... mi lenne, ha tértivevénnyel visszaküldeném? :)

Badbitie 2011.04.28. 10:12:31

@ClearWater: Biztos, hogy színes nyomás lesz, mert ahogy a pdf verzióban láttam benne van a címer és a zászló, az meg nem feketefehér. :)

kubatov_kommunista 2011.04.28. 10:12:31

@Muad\\\'Dib:
"Mit lehet erre mondani, ügyes, kedves demokráciaérzékeny ellenzék"

Talán ezt:

Nem kell,
Hányszor mondjam nem kell?
Akkorsem kell semmi,
semmi nem kell nem kell!
Tőled nem kell nem kell,
Még a nem kell sem kell semmi,
Semmi nem kell,nem nem nem nemkell,
Nem kell,
... (Beatrice: Nem kell)

Artie 2011.04.28. 10:12:31

@auth.gabor: Az Franko lenne, Yanko...:P

Alterix 2011.04.28. 10:17:35

@auth.gabor: Kaptál már levágott lófejet postán Pintár Sasától? Nem? Akkor rajta:))

Bruno 2011.04.28. 10:25:45

Én nem szoktam kéretlen leveleket elrakni. Visszaküldöm majd.

ben2 2011.04.28. 10:37:47

Jellemző, hogy a vizitdíjat népszerűsítő - vizitdíjból finanszírozott - spam nem zavarta a t. ballib fröcsögőket, csak az ország alkotmánya.

ben2 2011.04.28. 10:45:26

@kubatov_kommunista:

"Tetszettek volna a többi párttal közösen alkotmányozni - akkor most nem kéne a direkt margeting.
Egyébként meg "tisztelt" Fidesz! A választókat a pártok képviselik a parlamentben. "

A fenti mondatokból következik:

1. Az alkotmány elfogadásának folyamata rendben volt, mert a választókat képviselő parlamenti többség alkotta.
2. A többi párttal való együtt alkotmányozást ne a kormánypárton, hanem a választóikat - nem - képviselő, az alkotmányozástól távol maradó pártokon illene számon kérni.

Innentől kezdve a fidesz akciója nem más, mint hogy az alkotmányozásban nem képviselt választópolgárokat is tájékoztatja az új alaptörvényről a következő okokból:

1. az alkotmány rendelkezéseit betartani mindenkinek kötelező, akár szimpatizál vele, akár nem, ezért nem árt tudni mi van benne
2. mielőtt a t. választópolgár a vérgőzös fikkerolásba kezdene, ugyan olvassa már el az alkotmányt, mert a végén kiderül, hogy nem az van benne, ami ellen utcára szándékozik vonulni. Persze ez nem fogja a politikát vallásként űzőket elriasztani az utcára vonulástól, de talán kevesebb hazugságot hordanak össze.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.04.28. 10:48:34

Félreértések elkerülése végett: nem az a baj, hogy elérhető lesz mindenki számára a dokument, hanem az, hogy irgalmatlan sokba fog kerülni - teljesen fölöslegesen. Ha feltennék azt egy szerverre és bárki letölthetné, vagy bárki, bármelyik tanácsnál kérhetne egy példányt azt mondanám ok, de ez így, ebben a formában értelmetlen, fölösleges, pazarló és ráadásul erősen agresszív lépés. Az már csak egy körítés, hogy mi született és hogyan....

Jofiu 2011.04.28. 11:24:43

@Alterix:
"Nagyságrendekkel jobban értékeltem volna ezt a gesztust úgy 1 évvel vagy legalább 1 hónappal ezelőtt..."
Pontosan!

Joebacsi70 2011.04.28. 11:24:43

@Muad\\\'Dib:
1) Ha nem beszélnek eleget az új alkotmányról, akkor milyen köcsög a fidesz, mert úgy próbálja elsikálni a szar alkotmányát, hogy ne tudjanak róla az emberek...
2) Ha mindenkinek meg akarja mutogatni, akkor milyen köcsög a fidesz, mert sok pénzért reklámozza az alkotmányát...

Az általad megfogalmazott végeredmény találó és igaz. Köszönet érte !
Tehát ízlelgessük: KÖCSÖG A FIDESZ.
Bővebben?
Először talán reklámozhatta volna a választások előtt, hogy alkotmányozni fog, leszarva a fontosabb és sürgetőbb dolgokat, amik egy élhető(bb) Magyarországhoz juttatnának minket.
Utána, amennyiben így is elérték volna a 2/3-ot, akkor lehetett volna szépen közkinccsé tenni a gondolataikat. Ne adj isten vitára bocsátani, esetleg konzultálni. Sőt, uram bocsá népszavazást tartani róla.
Ha mindez ilyen szépen, elegánsan, európai politikushoz és párthoz méltóan történt volna, akkor most nem kellene semmit sem küldözgetni. Aki a magáénak érzi,kívülről is fújja, esetleg tud belőle kiragadni részeket, de legalább a létezéséről tudomása van.
Így viszont csak idéznék tőled: "KÖCSÖG A FIDESZ".

sexmachine 2011.04.28. 11:24:43

Az új alkotmányról József Attila jut eszembe:
"Valami nagy nagy tüzet kéne rakni..."

Mondjuk a Kossuth téren...

medvemellszobra 2011.04.28. 11:24:43

@Muad\\\'Dib: Hát, részben igazad van. Ebben a kis hazában soha semmi se jó senkinek. És nyilván nem a megismertetéssel lenne a gond. Sokkal inkább a sorrenddel, és az apró részletekkel.

Nem mindegy, hogy:

1. Előre megismerheted részletesen az összes tervezetet, aztán népszavazol (nem irányított) kérdésekre, aztán a népszavazás eredményét kielemzik lelkiismeretesen (akiknek ez a szakmája...), és ennek alapján vitatja meg a kormány az ellenzékkel a parlamentben az alaptörvényt. Vagy:

2. A pancser ellenzék kivonul (őket sem ezért fizetem...), ezek a hülyék meg leszarják a pógárt, megszavazzák a maguk csinálmányát oszt jónapot, aztán meg a te pénzeden kinyomtatják (internet, facebook, pdf, tablet/netbook környezettudatosság, válság utáni takarékosság korában ááááá!!), és elküldik postán. Neked meg már nincs is más dolgod, mint tapsolni, és skandálni, hogy "éljen a párt, büszke vagyok!"

UI: Azt meg már nem is feszegetem, hogy mi minden probléma van mostanság kis hazánkban, lehet, vannak az alkotmányosdinál égetőbb, szorítóbb dolgok is mind társadalmilag, mind gazdaságilag.

UI2: az meg külön érdekes, hogy a választási kampányban erről szó sem volt, nem hatalmazta fel őket senki semmilyen új alkotmányra. Sokkal inkább arra, hogy a jelenlegi alapján oldják meg azokat a lassan krv naggyá dagadó társadalmi, gazdasági és morális gondokat, amiket most látványosan eltöketlenkednek / elsunnyognak / letojnak.

Szerintem ez a nem mindegy.

Aztán meg tökmindegy végülis, ez csak az én véleményem talán. De mint átlagembernek nekem ezért van tele a hócipőm az egésszel.

Bergeroth 2011.04.28. 11:24:43

Szerencsétlen múltban ragadt fidesz, képtelenek kimászni a múlt ködéből és folyamatosan pofára esnek miatta, miközben a köd folyamatosan ott lebeg körülöttük. Ezek a szerencsétlen idióták még tényleg azt hiszik, hogy 2011-ben, a 21. században, még mindig működhet a zemberekre kényszerített pártpropaganda. Szerencsétlen balfasz társaság. Nagyon fognak még ezek sírni, amikor viktor király elveszti a hatalmat és hiába fog remegni érte, üvölteni, tombolni mint egy sértődött szaros hülyegyerek, bukni fognak és örökre el fognak tűnni a süllyesztőben.
A fidesz az utolsó '89 előtti időkből itt maradt, kommunistákkal teletömött párt. Hiába próbálják eltörölni a múltjukat, attól még a tények tények maradnak, éppen ideje, hogy kövessék az mszp-t a csúzdán, és remélhetőleg minél hamarabb eltűnnek a magyar politikai életből.
Örökre!

gyilkos fűegér 2011.04.28. 11:24:44

@ben2: "2. A többi párttal való együtt alkotmányozást ne a kormánypárton, hanem a választóikat - nem - képviselő, az alkotmányozástól távol maradó pártokon illene számon kérni."

Mint LMP szavazó, hadd mondjam el, pontosan az én igényeimnek megfelelően nem vettek részt ebben a kutyakomédiában.
Még jobban tetszett volna, ha szimplán tüzet nyitnak Schifferék.

judy7 2011.04.28. 11:25:34

@ben2: Életem, most organizáltak el egy kalap nyugdíjmegtakarítást államadósságra. Annak a felét már tutti elköltötték idióta önigazoló levelezésre.. Elmennek ezek a búbánatba!!! (Veled együtt, ha félted őket)

biododírium 2011.04.28. 11:26:31

Ezek már szarrá égetik magukat, olyan hülyék.
Interneten is lehet olvasni meg magánban kinyomtatni, ha kell vkinek.

Én nem kérek semmilyen verziót.

zenooo 2011.04.28. 11:39:04

Szerintem, hogy spóroljunk a papírral mindenkinek iPad-on küldjék ki. :)

judy7 2011.04.28. 11:39:04

@ben2: Látom kb. te vagy az egyetlen aki értelmét látja. Hadd szerezzek neked örömet: ha megadod a címed, elküldöm neked az én példányomat is.

doktor.dikhed 2011.04.28. 11:39:04

Vissza a feladónak mozgalom?

Kíváncsi lennék, hogyan magyaráznák sikernek, ha mondjuk 50.000 ember saját költségen visszaküldené az alkotmányt :)

zenooo 2011.04.28. 11:39:04

Szerintem, hogy takarékoskodjunk a papírral küldjék ki mindenkinek iPad-on. :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.04.28. 11:42:27

@doktor.dikhed: Simán! 8 millió kiküldött alkotmányból csak 50 ezer ment vissza, ez mindössze 6,25%. Vagyis a kormány és az új alkotmány támogatottsága immár nem is kétharmados, hanem 93,75%-os, ami a legmértékletesebb véleményformálók szerint is elsöprő erejű. Azt hiszem, Szijjártó Péter valahogyan így magyarázná.

Alterix 2011.04.28. 11:56:58

Mi lenne ha a közintézményekben a Nenyi alá raknák ki? Odaláncolva, mint egy telefonkönyvet; ja és nem ártana laminálni, úgy könnyebb tisztán tartani...

Izo 2011.04.28. 12:14:03

Csak annyit kérek, hogy ne fényes papíron küldjék, mert az az istennek se akar meggyulladni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 12:14:03

@melchi zadok: "ebben a mai világban már az ingyen budipapírnak is lehet örülni. "

nincs az ingyen, pajtas..
a mi adonkbol nyomjak es kezbesitik:-)

kubatov_kommunista 2011.04.28. 12:18:38

@ben2: :) Érdekes a szövegértelmezésed, de NEM! A fenti mondatomból NEM az következik amit leírtál. A fenti mondatom "Tetszettek volna a többi párttal közösen alkotmányozni" már következmény. Már nem következik belőle semmi. Legfeljebb, hogy utcára vonulnak - volt kitől tanulni...
Ennyi.

old_field 2011.04.28. 12:31:40

sok szerencsétlen, nem szavazott alkotmányozásra... de szomorú. :(
a múlt ciklusban szavaztatok a milliárdos hitelekre ?
most az adóink nagy része elmegy csak a kamatokra !

Michael Knight majd megmondja nektek a tutit. :)
szellemi fogyatékosok háborúja... :(

www.youtube.com/watch?v=Iu-xCeo9rMU

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 12:37:29

@ben2: "1. az alkotmány rendelkezéseit betartani mindenkinek kötelező,"

hat a rezveretes lowfast lesz ez kotelezo..:-)

az alkotmany ugyanis szerzodes az allampolgarok es az allam kozott.

a fidesz siman szerzodest szegett, ez a szerzodes _ervenytelen_.

Murderface 2011.04.28. 12:40:36

Kitörlöm vele a seggem, aztán visszaküldöm a feladónak. Ugyanúgy, mint amikor az alkotmányozó kérdőívvel tettem anno.
A Nemzettestből már úgyis kiírtam magam, amikor volt a nyugdíjpénztáras buli :)
Gondolom, majd amikor újra szolgálatba állítják a fekete lefüggönyözött Pobedákat, elsők között próbálhatom ki a hátsó ülést :D

Bergeroth 2011.04.28. 12:59:42

Mondjuk a dolog konkrétan úgy néz ki, hogy az a kormány, amelyik ellehetetleníti a saját állampolgárainak életét és létszükségleteit (pl. iskolák bezárása, folyamatos kirúgások, jelenleg megint kb. +100k munkanélküli), az a kormány hazaárulást követ el.
A hazaárulás pedig a legkeményebben büntetendő cselekedet.

Artie 2011.04.28. 13:05:54

@old_field: Drága barátom, azért ha ráérsz, nézd meg, hogy változott az államadósság 98 és 2002 között, és amikor azt látod, hogy duplázódott, akkor az nem a komenisták műve ám!

doktor.dikhed 2011.04.28. 15:27:26

@Michael Knight: Ha 98% menne vissza, azt meg úgy magyaráznák, hogy ugyan nem teljes az egyetértés, de látszik, hogy érdekli az embereket az alkotmányozás, így érdemes róla beszélni. :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 15:32:04

@Murderface: leszunk egy paran szerintem..:-)

ha csak ki nem jutok addig ebbol a koszfeszekbol...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 15:32:04

@Artie: az nagyon nagy trukk volt vityaektol..:-DDD

felporgettek a semmire a belso gazdasagot, fake gdp novekedest generalva - helyesbeben valodi gdp emelkedes volt, csak eppen teljesen logikusan sokkal tobbe kerult kesobb, mint amennyit hozott - , amitol ugy tunt, mintha csokkenne az allamadossag - kozben emelkedett:-D

old_field 2011.04.28. 15:32:04

@Artie:
nem találtam olyan értékeket, amiről beszélsz, inkább ellenkező tendenciákat.
nem kéne a számokat is meghazudtolni.
méltatlan ez az egész vita szint, ami az indexen folyik...
___
több "gyöngyöspatai" folyamat csúcsosodik ki mostanában : az elmúlt 20 év elqrásáért fizetni kell : a hitelek felhalmozásáért , és cigány-helyzetért...stb.
az persze jellemző, hogy azok háborognak
és hazudoznak megint, akik elqrták...

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/mnb-az-allamadossag-a-gdp-829-szazaleka-324807

mszpszdsz.uw.hu/allamadossag.html

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 16:37:40

@old_field: te ugye nem tudod, mi a kulonbsge a nominalis es gdp aranyos allamadossag kozott..:-DDD

na, pont ezert vagy te fideszfan:-)

eleg buta vagy, hogy minden szart megegyel, ha narancsra festik.

annyi tortent, hogy a mestersegesen felporgetett belso gazdasag gdpje megugrott a semmire - aminek a kovetkezmenye kesobbi ujabb adossagnovekedes volt - de az allamadossag valojaban emelkedett. csak feltoltak kamubol azt, amihez aranyitottak:-)

Melchi Zadok 2011.04.28. 20:43:47

@Michael Knight: nem olvastál figyelmesen, azt írtam, hogy már majdnem jó lenne :) egyébként nem tudom hány éves vagy, és emlékszel-e, de még az átkosban lehetett olyan kb 50g-os fatartalmú egyszer mázolt (!!!) budipapírt kapni, ami pont erre a célra volt teljesen alkalmatlan.
:) no, ilyen a mi alkotmányunk is...

old_field 2011.04.29. 09:07:33

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
ennyit tudsz : számok nélkül "érvelni", primitív módon sértegetni, aki nem ért veled egyet.
szánalmas bolsi-libsi látlelet...

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.29. 10:06:41

@old_field: hát igen... náciknak és narancskomcsiknak pofázhat az ember, amit csak akar, mindent lesöpörnek azzal, hogy "ez nem érv" :DDDD
Bocs öcsi, szánalmas vagy ezzel az erőlködéssel.

krausz2 2011.05.01. 08:23:46

Akinek kell átveheti díszkötésben!
Akinek kell elküldjük email-ben!
Aki akarja elolvashatja!
Aki nem tud olvasni azt hagyjuk békén!
Ugye milyen egyszerű...

9mmPara 2011.05.01. 21:03:54

@Murderface: @az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Mi az, hogy hátsó ülés? Talán még utazgatnátok is közpénzen? Elég lesz a lökhárítóhoz kötött póráz fényes nappal. Legalább a többi bibsilibsikomcsihörr is látja, hogy nem érdemes kiiratkozni a nemzettestből.

Artie 2011.05.24. 09:44:22

@old_field: Kár, mert csak keresni kellett volna.

www.khem.gov.hu/data/cms18677/ados3.pdf

A GDP-arányos ennek ellenére csökkent 2001-ig, majd 2002-megint nő, pedig a forintban mér GDP 70%-kal nőtt négy év alatt (aztán jött Zsiga barátunk, oszt jól megerősítette a forintot, ami jót tett az államadósságnak devizában mérve, csak épp az exportőrök prüszköltek, de ez senkit nem érdekelt).
süti beállítások módosítása