Megértő lennék...

2011.07.20. 17:54

Határozottan tele a hócipőm mostanság a politikával. Csömöröm van tőle. De mondhatnám nyugodtan azt is: szar az egész, úgy, ahogy van. Olvasom ma az Indexen, hogy "Orbán pusztított Bács-Kiskun megyében". Háromszor el kellett olvasnom, mire rájöttem, hogy nem Orbán, hanem Orkán...

De nem is erről szeretnék most írni. Sokkal inkább arról, hogy milyen szigorú költségvetést tervez 2012-re a kormány. Komolyan mondom: összességében csak örülni tudok annak, ha a kormányzati kiadások és a bevételek is csökkennek reálértékben. Ha pedig a kiadások csökkenése meghaladja a bevételekét, annak aztán végképp örülni kell.

Már csak azért is, mert ez valami homlokegyenest más, mint a matolcsyzmus. Végre, és hál' istennek - teszem hozzá gyorsan.

Persze a kormányzati szándék nem minden részletében örvendetes. Az egészségügyi kiadások ilyen jelentős csökkentése aligha szolgálja például a foglalkoztathatóság javítását. A közmédiumok költségvetési támogatásának több mint 10 százalékos növelése pedig enyhén szólva is visszás és gyomorforgató, különösen azután, hogy a Magyar Televízió és a Magyar Rádió több száz munkatársát tették utcára a minap - konkrétan éppen a költségcsökkentés szükségességére hivatkozva... És az a szörnyű, hogy már a látszatra sem próbálnak figyelni.

(Egyébként egy kicsit arra emlékeztet engem ez utóbbi, hogy a magánnyugdíjpénztárak felszámolásakor még az volt az érv, hogy súlyos tőkevesztés történt, meg hogy eltőzsdézték és lenyúlták a tagok pénzét a pénztárak, ezekben a hetekben pedig éppen a reálhozamok - vagyis az infláció feletti hozamok! - kifizetésére vár a nép, az istenadta nép. És eközben senkinek nem jut eszébe megkérdezni, hogy vajon nem érez-e a kettő között véletlenül egy egészen finom ellentmondást egynémely kormányzati korifeus...)

A leginkább tehát nem a 2012-re tervezett megszorítások zavarnak. Sőt! De azért hogy a Fideszben senkinek se legyen annyi vér a pucájában, hogy kiálljon, és annyit mondjon: bocs, nem ezt ígértük, de most muszájból, sajnos ez van... Igaz, ahhoz némi politikai tisztesség is kellene. Vagy gerinc, hogy úgy mondjam.

Pedig esküszöm, hogy én megértő lennék.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr253084016

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz illegalitásba vonult? 2011.07.25. 07:05:50

 Itt valami nagyon nem stimmel! Az utóbbi két héten négy helyen volt időközi önkormányzati választás az országban (legalábbis ennyiről szóltak a hírek), de a kétharmados párt egyiken sem indított jelöltet. Se Felsőszentmártonban, se Leányváron, se...

Trackback: Hülye vagy fiam, csak nem forogsz 2011.07.24. 10:10:41

 Édesanyám szokta ezt mondani nekem, ha valami bődületes baromságot mondok. De úgy látom mostantól az állítás második fele már nem igaz. Mától kezdve forognom is kell. Legalábbis ez derül ki a Kedves Vezető iránymutatásából: „A nyugat fáklyá...

Trackback: A szavak hatalma 2011.07.22. 10:50:43

   Sajnos nem beszélek idegen nyelveken (még oroszul sem, pedig azt 8 éven át próbálták a fejembe sulykolni, de eredménytelenül), így nem tudom más nyelvekben van-e arra példa, hogyan lehet szavakkal kozmetikázni a csúnya valóságot? De m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fonó 2011.07.20. 19:28:14

Boszuálló kisstlű bugris banda a kormányunk sajna.

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2011.07.20. 19:30:54

Ne legyen csömöröd! Most jöttél vissza off-ról. Meg is látszik a szabadság rajtad, mert puha voltál. Térj vissza a régi kerékvágásba:-)

anonymand 2011.07.20. 19:30:54

Tisztelt Michael Knight!

Irigyellek.
De komolyan.
Én valahogy nem tudok megértő lenni.
Akkor sem tudtam, amikor elvették a 13. havi nyugdíjamat. Meg a feleségemét. Meg a közalkalmazotti 13. havi fizetését. Meg hogy összevontan adózzák a nyugdíját és a munkabérét.
Bonsai Duce és csapata megint a szegényekbe rúg bele. Pedig már lassan el lehet mondani, hogy döglött oroszlánt rugdosnak nagy bátran.
Én akkor lennék megértő, ha először megszüntetnék a sok minimál és minimál közeli bérre bejelentetteket, akik kényszerből veszik fel zsebbe a kiegészítést.
Van ilyen.
És ha nem lenne, akkor több folyna be adóban, járulékban, kicsit normálisabb nyugdíjra számíthatnának a szerencsétlenek, akik örülhetnek, hogy egyáltalán van munkahelyük.
Megértő lennék, ha a képviselők mindenről számlával igazolnák a kiadásaikat. Nem bemondásra vennék fel a milliókat.
Megértő lennék, ha először azoktól kérnének többet, akiknek kevésbé fáj.
Addig azonban csak téged próbállak megérteni, hogy miért is lennél megértő?

Tisztelettel:
anonymand

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.07.20. 19:46:54

@fonó: Felénk csak simán köcsög, tapló, narancskomcsiknak becézik őket! :)

gyilkos fűegér 2011.07.20. 19:48:03

Bazmeg, én is Orbánnak olvastam! :DDDD

Bár ezen inkább sírni kéne.

anonymand 2011.07.20. 20:51:44

@anonymand:

Tisztelt Olvtársak!

Elnézést kérek a magyartalan mondatért, helyesbítek:
Én akkor lennék megértő, ha először megszüntetnék a sok minimál,- és minimál közeli bérre bejelentőt, akik áldozatai kényszerből veszik fel zsebbe a kiegészítést.

Tisztelettel:
anonymand

intruderjani 2011.07.21. 10:49:26

Ajj-Ajj Májkel csak visszatértél, jó tanácsom ellenére.

Had súgjak: az ilyen szar kommunistáknak - mint te - nem kell megértőnek lenni a kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban. Meg a kommunikációjukkal sem. Meg úgy semmivel sem, amit csinálnak / nem csinálnak.

Olyan vagy mint a "bolgárgyurka", soha semmi nem jó (amit nem a kommerek csinálnak) és ha valamin egyszerűen nem talál(sz) fogást, akkor a vélt hátrányok/veszélyek kerülnek előtérbe és arról megy a rizsa. Ez természetesn alapból tesz hiteltelenné és szubjektívvá mindkettőtöket.

Aminek örülök, hogy az ország jó irányba halad. Természetesen az ilyen ingyenélőknek (pl. anonímand) EZ NEM tetszik, de ez érthető, hiszen ő csak minél többet szeretne kiszipolyozni az "államból" (Ilyetén formán hasonlatos a viselkedése a parazitákhoz, de most nem ez a téma).

Szóval kívánok nektek hosszú életet és ezzel sok időt, ami alatt "szenvedhettek" egy jobb-közép beállítottságú kormány intézkedéseitől.

Ezt most akkor lehet egy ellenvélemények venni...!

anonymand 2011.07.21. 11:48:21

Intruderjani!

A minimum, hogy le tudd írni a nicknevem, helyesen.
Nem megy.
Sebaj.
Hogy 41 év és 269 nap szolgálati viszony után ingyenélőnek tartasz, az magánügy.
Hogy azt gondolod, jó irányba mennek a dolgok, megint nem a mi bajunk, a sündisznó is későn vette észre, hogy helytelenül ítélte meg a síkárkefét.
A szenvedésünk viszont, akár akarod, akár nem, közös.
Te is szenvedni fogsz attól, hogy a manyup pénzeket most elköltik (az eltőzsdézett pénzből "124 ezer forint – ekkora egy átlagos nyugdíjpénztári reálhozam az első részleges eredmény alapján", nem csak a nem Fidesz hívek jövőjét élik fel.
Te csak tapsolj.
Azért készíts elő nyugodtan egy százas köteg papírzsebkendőt, mert lesz még sírás, rívás és fogaknak csikorgatása.

anonymand

Ps.: nem mindenki kommunista, aki nem érte egyet a Fidesszel, és az állandó jelzőt is hanyagolhatnád...

intruderjani 2011.07.21. 12:34:08

@anonymand: Szevasz cimbora, rég beszéltünk. Le tudom írni helyesen a nicked ("nicknév" nincs: ugyanazt jelenti a kettő), ha meg nem tudom, akkor kopipésztelem - ha akarom. Fontosnak éreztem azonban a "nímand" hangsúlyozását, gondolom megérted miért...

"...Hogy 41 év és 269 nap szolgálati viszony után ingyenélőnek tartasz, az magánügy..."

Nem tartalak ingyenélőnek, ne adj a számba szavakat. Mégcsak a jogosságát sem vitattam a járandóságodnak. Egyszerűen leírtam, hogy bevétel (nyugdíj) maximalizálásra hajtasz, "mert az neked jár". Persze, a 13. havi nyugdíj is jár. A pofád is jár. Minden jár. Miért van az, hogy ha én leírom egy nyuggernek, hogy nyugdíj-maximalizálásra hajt, akkor ő egyből azzal válaszol, hogy neki ~42 év szolgáltai viszonya van. Hogy jön ez ide? És ki nem szarja le? Az egyik így hosszú, a másik meg úgy banán - semmi köze a két dolognak egymáshoz. Pont.

" ...szenvedésünk viszont, akár akarod, akár nem, közös..."

Ezt a pénztárcám és ezen keresztül a családom "jóléte" másképp látja. Mindenesetre ha ez "szenvedés", akkor kívánok mindenkinek ilyet... (és kívántam is).

"...Te is szenvedni fogsz attól, hogy a manyup pénzeket most elköltik (az eltőzsdézett pénzből "124 ezer forint – ekkora egy átlagos nyugdíjpénztári reálhozam az első részleges eredmény alapján", nem csak a nem Fidesz hívek jövőjét élik fel..."

--- Nem fogok szenvedni tőle. A "maradók" táborát erősítem. Nekem egy pénzforgalmi számlán több milliós "valós" pénzem van. És ha a terveknek hihetek, a nyugdíj törvény módosítással (munkáltató által fizetendő 24-ből 10%-ot áttesznek a munkavállalló által fizetendőbe -> plusz manyup lóvé nekem!!!) még sokkal jobban járok (a te terminológiádban: még sokkal jobban szenvedek). Sajnos így is fizet a munkáltató utánam 14%-ot, ami alapján NEM leszek jogosult nyugíjra (értsd: TÉGED ETETLEK), de annyi baj legyen, ennyit tehetek értetek...

"...Te csak tapsolj.
Azért készíts elő nyugodtan egy százas köteg papírzsebkendőt, mert lesz még sírás, rívás és fogaknak csikorgatása..."

--- A feljebb írtak alapján örömkönnyek lesznek azok...

"...nem mindenki kommunista, aki nem érte egyet a Fidesszel, és az állandó jelzőt is hanyagolhatnád... "

--- Lehet, hogy nem mindenki kommer aki nem ért egyet velük, de TI azok vagytok. Szégyelled talán?

anonymand 2011.07.21. 16:51:46

intruderjani!

" Természetesen az ilyen ingyenélőknek (pl. anonímand)" - idézet, tőled.
..."ne adj a számba szavakat.", nem kell. Te írtad. Vagy tán nem működik már a hosszútávú memóriád?
Vagy tévedsz.
Tévedsz akkor is, amikor azt hiszed, hogy a kormány intézkedései csak és kizárólag másnak hátrányosak.
Majd rájössz. Mindennek eljön az ideje.
Te most kizárólag a manyupról szólasz, én azt csak példának hoztam, párhuzamba állítva az előző kormányok intézkedéseivel, amelyek szintén a legkevésbé macerás útját választották a kiadáscsökkentésnek.
Köszönöm, engem nem kell etetni! Etetne engem Szófosó Péter és Selmeczi Kiflissy Gabika, de nem veszem be.
Amúgy pedig akkor egálban vagyunk, mert amíg aktív voltam én etettem másokat, például a szüleidet. Ezt hívják szolidaritási rendszernek.
Ha nem érted, hát nem érted.
Többször leírtam már: nem voltam, nem vagyok és nem leszek kommunista. Nem azért, mert szégyelleni kéne valakinek a meggyőződését (legyen az kommunista, keresztény és demokrata, vagy horribile dictu liberális), hanem azért, mert tőlem idegen elveken alapszik.
Ez pedig ne zavarjon.

anonymand

anonymand 2011.07.21. 16:52:34

Intruderjani!

off
A nick névről. Igen, lehet röviden nick-nek írni. De az attól még nick név marad.
manpages.ubuntu.com/manpages/hardy/hu/man1/whois.1.html
counter-strike-oldal.mindenkilapja.hu/html/18469270/render/gy-k
Má nehogy Wikipédiára hivatkozzam!

anonymand

gyilkos fűegér 2011.07.21. 16:52:35

@intruderjani: "Sajnos így is fizet a munkáltató utánam 14%-ot, ami alapján NEM leszek jogosult nyugíjra (értsd: TÉGED ETETLEK), de annyi baj legyen"

Freud elélvezne. Na többek között az ilyen mentalitás miatt szarnak bele a képviselőink a szánkba. Hogyhogy annyi baj legyen, bazd+??? Meglopnak, de "annyi baj legyen"? Lábbal tipornak a jogaidon, de "annyi baj legyen"?

anonymand 2011.07.21. 17:36:05

Tisztelt gyilkos fűegér!

"Majd rájössz. Mindennek eljön az ideje."
Idézet magamtól.
Egészen egyszerűen kevés volt még az elmúlt év is, hogy rájöjjenek, mi folyik itt.
Tudod, a hit ereje mindenek felett!

Tisztelettel:
anonymand

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.07.21. 17:36:52

@intruderjani: Nem tisztem megvédeni Anonymandot, de te írtad az alábbiakat:Aminek örülök, hogy az ország jó irányba halad. Természetesen az ilyen ingyenélőknek (pl. anonímand) EZ NEM tetszik, de ez érthető, hiszen ő csak minél többet szeretne kiszipolyozni az "államból" (Ilyetén formán hasonlatos a viselkedése a parazitákhoz, de most nem ez a téma).
Bocs ded lagalább ne hazudj te is, mint a bonsaiduce. Ami pedig a nyugdíjasok bevétel maximalizálását illeti, az teljesen természetes. Mindenki a bevétel maximalizálásra hajt. A vállalkozó ugyanúgy, mint a munkavállaló, és a nyugdíjas is.

egyedi 2011.07.22. 07:14:28

arra persze eszébe sem jut reagálni, hogy a közmédiumokra többet költenek, az egészségügyre meg kevesebbet. ez is tényleg olyan jó irány....

intruderjani 2011.07.22. 07:22:40

@anonymand: Vagy tán nem működik már a hosszútávú memóriád?

--- Tévedtem, megesik. Megkövetlek. Ha azt írtam ingyenélő, akkor sajnos tartanom kell magam hozzá: ingyenélő vagy. Remélem most jobban érzed magad...

Te most kizárólag a manyupról szólasz, én azt csak példának hoztam

--- Ha te arról beszélsz, akkor én is. Nem látom a problémát...

, párhuzamba állítva az előző kormányok intézkedéseivel, amelyek szintén a legkevésbé macerás útját választották a kiadáscsökkentésnek.

--- Enyhe kritika a komcsik felé? El sem hiszem...

Amúgy pedig akkor egálban vagyunk, mert amíg aktív voltam én etettem másokat, például a szüleidet.

--- Maximum akkor etetted a szüleim, ha agrár ágazatban dolgoztál és akkor is fizettek érte (egyik sem nyugdíjas még, bár közel vannak hozzá).

Ezt hívják szolidaritási rendszernek.

--- Ezt kellene megszűntetni, teljes mértékben. Amit beraksz: azt veheted ki (hozamaival). Így műküdik pl. a manyup, mégse mondja senki, hogy igazságtalan lenne. Akkor nem zabálnátok fel az államadósságon keresztül még az unokáitok jövőjét is...

Többször leírtam már: nem voltam, nem vagyok és nem leszek kommunista. Nem azért, mert szégyelleni kéne valakinek a meggyőződését (legyen az kommunista, keresztény és demokrata, vagy horribile dictu liberális), hanem azért, mert tőlem idegen elveken alapszik.
Ez pedig ne zavarjon.

--- Nem zavar. Kellene? Nekem NEM úgy tűnik, mintha idegen elveken alapulna számodra (az eddigi írásaid alapján).

nick névről. Igen, lehet röviden nick-nek írni. De az attól még nick név marad.

--- Lóf*szt. Olyan van, hogy "nick" olyan is van, hogy "nickname". Olyan nincs, hogy "nicknév". Nem vagy te Kazinczy...

anonymand 2011.07.22. 09:55:06

intruderjani!

Kegyes hangulatban találtál, megbocsájtok.
Bár mifelénk állításodat nem tévedésnek hívják.

Szólottam amúgy a minimálbérre bejelentettekről is, ám ez elkerülte figyelmedet. Hogy keresned ne kelljen, egy kis emlékeztető: megértő lennék én a kormányzattal, ha azzal kezdené, hogy megszünteti a minimál,- és minimálközeli bérre bejelentettek tömegét. Nem kis számban vannak. Több pénz folyna be adóban (kőne!), több lenne a járulékbefizetés (kőne!), normálisabb nyugdíjra számíthatnának az alkalmazottak (nem ártana!). Oszt ha megoldották, s más lehetőség már tényleg nincs (szerintem még lenne, és ezt is megpendítettem), akkor kölljön azokat is sanyargatni, akiknek már amúgy sem könnyű a sorsuk. Leht, hogy megérteném.

Nyugodtan hidd el, hogy zokon vettem az előző kormánytól, hogy a pénzbeszedés legkönnyebb útját választotta, jogos a piros pont.

Mivel azzal dicsekedtél, némileg emelt hangon, hogy etetsz engem, kénytelen voltam reagálni. Nos ha nem a szüleidet, akkor a nyugdíjas nagyszüleidet etettem aktív koromban.

A szolidaritási rendszert nem megszüntetni, hanem finomítani kell. Ha megszünteted az olyan, mint a megfáradt öregeket kitenni a hóba, vagy az életképtelennek minősített kisdedet lelökni a Taigetoszról.

Nem vagyok Kazinczy. Ezért nem is tudom eldönteni, hogy külön írandó: nick név, vagy egybe: nicknév. Ha van nickname, akkor annak a magyarban próbálnak a számítástechnikusok megfelelő változatot kitalálni. A becenév valamiért nem terjedt el. Fölösleges erről vitázni, ha jobban tetszik is a "nick" használat, akkor sincs a szotar.sztaki.hu-n 25 jelentéséből egy sem, ami informatikai jelentéssel bírna. Sajnálom!

anonymand

Lobster1978 2011.07.22. 13:57:33

Sajna én sehogy nem vagyok megértő velük. És mivel a kiragadott példák itt népszerűek a sokat emlegetett manyuppal kapcsolatban egy kérdés. A maradóknak vajon miért veszik el 14 hónapi pénzüket? Először az volt a hivatkozás, hogy kell, mert nincs zsé, de azóta lenyúlták a sokezermilliárdot. Annak a maradék 100ezernek - nekem is - meg továbbra is átutalják befizetését az állambácsinak ha jól tudom idén decemberig legalább tavaly októbertől tán? Vagy ez már nem így vagyon, csak elkerülte a figyelmemet?
Nah az ilyen húzások miatt nem vagyok elnéző semmilyen szinten sem (és igen, ez csak EGY példa a sokból)...
És erről mindenhol méla kuss van, senki nem veri a tamtamot, de blog se hír se közlemény...

anonymand 2011.07.22. 14:30:13

Tisztelt Lobster1978!

Kielégítő válasszal én sem szolgálhatok.
Valószínűleg a válasz az, hogy erre kaptak felhatalmazást az elsöprő (52,6%-os) 2/3-os győzelemmel.
Ha a biztosítódba bemennél, ott talán tudnának valamit mondani.

Tisztelettel:
anonymand

intruderjani 2011.07.25. 10:33:47

@anonymand:

Kegyes hangulatban találtál, megbocsájtok.

--- Köszönöm.

Bár mifelénk állításodat nem tévedésnek hívják.

--- Bizonyára megvan az állításomra a kommunista szleng, ne kímélj, hallgatom...

Szólottam amúgy a minimálbérre bejelentettekről is, ám ez elkerülte figyelmedet. Hogy keresned ne kelljen, egy kis emlékeztető: megértő lennék én a kormányzattal, ha azzal kezdené, hogy megszünteti a minimál,- és minimálközeli bérre bejelentettek tömegét.

--- Hát ezt meg hogy? Hogy lehet megszűntetni a minimálbéresek tömegét? Tudom: ki kell rúgni az összeset és akkor nem lesz senki minimálbéren... :)
(Komolyra fordítva: kíváncsivá tettél)

Nem kis számban vannak. Több pénz folyna be adóban (kőne!), több lenne a járulékbefizetés (kőne!), normálisabb nyugdíjra számíthatnának az alkalmazottak (nem ártana!).

--- Tévedés. Aki belemegy a "minimálbér+többi feketén zsebbe" koncepcióba az meg is érdemli, hogy a minimálbér után kapja a nyögdíjat. Mindenki a saját sorsáért felelős. NEM tudsz segíeni azon, aki NEM IGÉNYLI a segítséged. Ezt kellene a kommunistáknak felfogni végre...

Oszt ha megoldották, s más lehetőség már tényleg nincs (szerintem még lenne, és ezt is megpendítettem), akkor kölljön azokat is sanyargatni, akiknek már amúgy sem könnyű a sorsuk. Leht, hogy megérteném.

--- Senki nem sanyargat senkit. Tiszta, átlátható módón adózik/járulékozik mindenki a bére után (egységesen). Aki 100-at keres az X-et, aki 1000-et az 10X-et. Ennyi (nyilván ebbe belerondít az adókedvezmények rendszere, hamarosan kivezetik remélhetőleg). Remélem leszárad a keze és kipusztulnak az utódai aki ehhez hozzányúl és megpróbálja visszahozni a progresszív adórendszert!

Mivel azzal dicsekedtél, némileg emelt hangon, hogy etetsz engem, kénytelen voltam reagálni. Nos ha nem a szüleidet, akkor a nyugdíjas nagyszüleidet etettem aktív koromban.

--- Nem dicsekedtem, ne vedd annak. Sima ténymegállapítás volt és most is az a részemről. Ezen példád semmit sem változtat azon a tényen, hogy most ÉN - is - etetlek.

A szolidaritási rendszert nem megszüntetni, hanem finomítani kell. Ha megszünteted az olyan, mint a megfáradt öregeket kitenni a hóba, vagy az életképtelennek minősített kisdedet lelökni a Taigetoszról.

--- Meg kell szünteni a jövőben(!!!). Fokozatosan ki kell vezetni és átállni teljesen piac alapú manyupokra (pl USA). Ezzel a lépéssel konkrétan senkinek NEM lenne érdeke a fekete munka pl. (Tehát erős gazdaságfehérítő hatása lenne). Így az emberek teljesen függetlenek lennének még az aktuálpolitika ócska döntéseítől is. Alapja lenne az öngondoskodásnak stb. Soroljam még az előnyöket?

Ha a szakadék szélén állsz, nem tudsz három kis ugrással átérni a túloldalra, csak egy nagyal ugrással...! (ennyit a finomításról)

(Megjegyzendő, hogy a kommunisták el akartak indulni ezen az úton, de mivel csak rombolni és félmunkára képesek, majd' egy évtized alatt sem tudták megoldani ezt (részben sem). Nem csoda, hogy a fidesz megszűntette ezt a tákolmányt.

intruderjani 2011.07.25. 10:34:00

@Lobster1978: Igen, ezt én is megszívtam. Nálam ez a 14 hónap milliós nagyságrend, ami után semmire sem leszek jogosult és a saját (manyup) megtakarításom sem nő. Ez szerintem a "büntetés" a maradóknak.

Pl. az ilyenek miatt mondom a(no)nímnadnak, hogy etetem. Mert amíg ő etette az én nagyszüleim, addig legalább ő az ő járuléka után jogosulttá vált valamire, én meg SEMMIRE 14 hónapig...

anonymand 2011.07.25. 12:42:08

Tisztelt intruderjani!

Nagyon szívesen, vagy nincs mit.

Nem kommunista szleng, nem kíméllek: valótlant állítottál.

"Hát ezt meg hogy? Hogy lehet megszűntetni a minimálbéresek tömegét?" - úgy kérlek alássan, hogy a zsebbe fizetett és le nem adózott jövedelmet ki kell iktatni a rendszerből. Nem ki kell rúgni az összeset. Macerás, de az egyetlen járható út a gazdaság kifehérítése. Amennyire csak lehet.

"Tévedés. Aki belemegy a "minimálbér+többi feketén zsebbe" koncepcióba az meg is érdemli, hogy a minimálbér után kapja a nyögdíjat. Mindenki a saját sorsáért felelős." - Te vagy tévedésben. Saját példát tudnék az utolsó 16-17 évemből. Nem volt választásom, hogy belemegyek-e, vagy sem. Dolgoznom kellet, 2 gyermek egyetemen, nem finnyáskodhattam.

"Senki nem sanyargat senkit." - nem vagyunk egy véleményen.

"Remélem leszárad a keze és kipusztulnak az utódai aki ehhez hozzányúl és megpróbálja visszahozni a progresszív adórendszert!" - ebben is más a véleményem.

Rendben. Etetsz. Lehetne több a hús!

"Meg kell szünteni a jövőben(!!!)." - A szolidaritás nem szabad, hogy megszűnjön! Megint egy dolog, amiben homlokegyenest más a véleményünk. "(Tehát erős gazdaságfehérítő hatása lenne)." - ugyan hogyan? Nem értem.

Ez már másnak írott válaszodból: "Igen, ezt én is megszívtam. Nálam ez a 14 hónap milliós nagyságrend, ami után semmire sem leszek jogosult és a saját (manyup) megtakarításom sem nő. Ez szerintem a "büntetés" a maradóknak." - köszönd meg Bonsai Duce csapatának.

Tisztelettel:
anonymand

Sörgőz (törölt) 2011.07.25. 19:16:52

@intruderjani: Mondja ezt az, akit Anonimand etetett, amíg elvégezte az"ingyenes" főköcsögképzőt.
Ja, ha újságkihordásból jött össze a lé, akkor storno.

intruderjani 2011.07.25. 20:57:33

@Sörgőz: Honnan kerülnek elő az ilyen gyökerek, mint te? Engem a szüleim etettek egész életemben, aztán egy ideje meg én őket. Na menjél vissza a kisegítőbe, hátha most már megtanítanak rendesen írni/olvasni...

intruderjani 2011.07.25. 21:05:33

@anonymand: Nem kommunista szleng, nem kíméllek: valótlant állítottál.

--- Aha, ja. Te meg ingyenélő vagy és akkor mi van?

úgy kérlek alássan, hogy a zsebbe fizetett és le nem adózott jövedelmet ki kell iktatni a rendszerből. Nem ki kell rúgni az összeset. Macerás, de az egyetlen járható út a gazdaság kifehérítése. Amennyire csak lehet.

--- Bla-Bla, gondolom a bolgárgyuritól hallottad. És mégis hogyan képzeled? Mert konkrét ötletet még nem nagyon hallottam, addig meg csak egy üres frázis amit jól lehet puffogtatni (teszed is, ha már itt tartunk)...

Te vagy tévedésben. Saját példát tudnék az utolsó 16-17 évemből. Nem volt választásom, hogy belemegyek-e, vagy sem. Dolgoznom kellet, 2 gyermek egyetemen, nem finnyáskodhattam.

--- Nesze neked adócsaló. Mit etettél te akkor nagyszülőimen ha te is csak egy mocskos csaló vagy. Jézus...

amiben homlokegyenest más a véleményünk. "(Tehát erős gazdaságfehérítő hatása lenne)." - ugyan hogyan? Nem értem.

--- Miért is értenéd... Kis magyarázat: Ma az apeh utalja el a manyupoknak a lóvét havonta. Ha csak manyup van, akkor az apeh akkor tud rendesen utalni, ha minden be van jelentve, tehát fehérül a gazdaság. (Ha pedig csak minimál után járulékozol a többit zsebbe teszed, rábaszol nyugdíjas korodban, mert csak ami be az ki. A kutya nem lenne aki "szintrehozza" a kevés lóvéd, plána nem kommunisták már megint az én pénzemből...)

- köszönd meg Bonsai Duce csapatának.

---Szarok rá, ennyit megtehetek értetek. Még az ilyen csalókért is, mint te...

gyilkos fűegér 2011.07.30. 08:48:45

@intruderjani:

Két fröcsögés közt akár körbe is nézhetnél EBBEN A KURVA ORSZÁGBAN.

anonymand 2011.07.30. 20:47:38

intruderjani!

Rendkívül sajnálom, de nem szoktam Bolgárt hallgatni. Többnyire saját véleményem van és ha azzal egyezik másoké, az nem biztos, hogy a véletlen műve.
Konkrétan nem az én dolgom megoldani, hogy a zsebbe fizetést adó- és járulékköteles jövedelemmé alakítsák, de jelenlegi kormányunk már 8 éve mondja, hogy ők felkészültek, tehát nyilván erre is tudják a megoldást.
Mocskos az akit etettem, mert volt olyan, hogy én fizettem hónapokig a "munkáltatónak", hogy bejelentett állásom legyen.
Tévedsz, én nem Jézus vagyok álnéven. Azért jól esett, hogy pont vele azonosítottál.

Most a nyugdíjkifizető tud csak a bejelentett után fizetni, és mégis rengetegen kapják zsebbe a járandóságuk egy részét. Nem a kifizető neve, címe határozza meg, hogy korrekt-e a járulékfizetés.

Végtelen jóságodat köszönöm, örvendek, hogy teszel rá.
Nem vagy egyedül!

anonymand

Sörgőz (törölt) 2011.07.31. 09:42:52

@intruderjani: Janikáám! Ne húzd fel magad! Dőlj hátra, töröld meg verítékes homlokod, és vedd be a gyógyszert(50ml etanolt javaslok tetszőleges ízben)!
Számolgasd a valós számládon figyelő valós milliókat, és szarj a világra!

anonymand 2011.08.01. 14:42:35

intruderjani!

No, itt megint vége.

1. Nem vagyok adószakértő, nem tudom hogyan lehet kideríteni és megakadályozni a (részbeni) zsebbe fizetést.
2. Nem önszántamból csaltam
3. természetesen a nyögdíjam is annak megfelelően kevesebb, amennyivel kevesebbet jelentettek be munkáltatóim
4. Amit bejelentettek az nem volt adó és járulékmentes, tehát etettem
5. Most is csak a bejelentett után van nyugdíjfizetés és mégis igen sokan vannak, akik kényszerűségből beérik a kevesebb bejelentettel, tehát a csak mnyp önmagában nem fehérítő hatású önmagában
6. Lehetnél megértőbb, az egyik kenyéradóm azért csalt adót nagyban, és csalatott velem kicsiben, mert helikopterre "spórolt"
7. Én is

anonymand

intruderjani 2011.08.02. 09:53:09

@anonymand:

Nem vagyok adószakértő, nem tudom hogyan lehet kideríteni és megakadályozni a (részbeni) zsebbe fizetést.

--- Akkor minek pofázol róla? Nekem legalább van konkrét elképzelésem, hogyan lehet(ne). Legfeljebb nem jönne be, de akkor is van valami.

2. Nem önszántamból csaltam

--- Na ezt hagyjuk. Én NEM csalok sem önszántamból sem SEHOGY. Ezért van neked/nektek mit enni...

3. természetesen a nyögdíjam is annak megfelelően kevesebb, amennyivel kevesebbet jelentettek be munkáltatóim

--- De szép védekezés. "Évtizedeken keresztül csaltam, ezért a nyugdíjam is kevesebb..." (Ha rajtam múlna nem lenne kevesebb: ugyanis nem kapnál. Ennyi.)

4. Amit bejelentettek az nem volt adó és járulékmentes, tehát etettem

--- Nem etetted. Ha bedobok évente egyszer egy százast egy homeless kalapjába, akkor nem mondhatom, hogy én etettem abban az évben. Ha hiszed, ha nem, a minimálbér után fizetett nyugdíjjárulékok kábé ennyit tesznek ki a "nagy közösbe". (Nem beszélve arról, hogy a valorizáció miatt sokkal-sokkal többet veszel ki arányaiban, mint a csalással beraktál.)

5. Most is csak a bejelentett után van nyugdíjfizetés és mégis igen sokan vannak, akik kényszerűségből beérik a kevesebb bejelentettel, tehát a csak mnyp önmagában nem fehérítő hatású önmagában

--- Ha valaki beéri kevesebbel (minimál+zseb), akkor minimál után kap nyugdíjat, tehát nem vesz ki többet, mint amit betett. (Se valorizáció, se minimálnyugdíj se semmi: ami be az ki (+hozam)). Ez önmagában óriási könnyebbség lenne a büdzsének. Aki eddig semmit sem fizetett, az ez után sem fog semmit -> ez nem érv amellett, hogy nem fehérülne a gazdaság. Ez csak egy szimpla "toporogjunk egyhelyben, ne csináljunk semmit" kommunista attitűd...

6. Lehetnél megértőbb, az egyik kenyéradóm azért csalt adót nagyban, és csalatott velem kicsiben, mert helikopterre "spórolt"

--- Te pedig partner voltál ebben. Ezt hívják bűnrészességnek. Bizonyos bűntetteknél komolyan veszik (pl. gyilkosság) bizonyos bűntetteknél (pl. te eseted) meg egyáltalán nem foglalkoznak vele. Attól még ez marad: bűnrészesség.

anonymand 2011.08.02. 11:25:41

intruderjani!

"--- Akkor minek pofázol róla? Nekem legalább van konkrét elképzelésem, hogyan lehet(ne)." - Azt hittem, hogy szabad országban élek és lehet véleményem. Sőt!
Akkor is lehet, ha nincs megoldási javaslatom. Remélem, hogy nem tévedtem.

"--- Na ezt hagyjuk. " - ne hagyjuk. Nem volt más lehetőség, a hasonló csaló ajánlatok között lehetett és kellett válogatnom. Gondolod, hogy engem nem zavart a későbbi kisebb nyugdíjalap? Vagy amikor el kellett mennem betegállományba, mert belerokkantam a munkába, hogy a minimálközeli bejelentett bérem után kaptam a táppénzt?

"De szép védekezés.... Ha rajtam múlna nem lenne kevesebb: ugyanis nem kapnál. Ennyi.)" - hozzám és a hasonlóan kényszerpályán levők nevében meghatottan köszönöm ezt a végtelen szívjóságot. Hogy még a befizetett után se kapnék semmit? Ez nem semmi!

"Nem etetted" - már hogyne! Nem "havi százas" a homelessnek, és mint már említettem, most annyival kevesebbet kapok (tőled, áldassék a neved, hogy enni adtál).

"Te pedig partner voltál ebben." - igen, igazad van, bűnrészes voltam. Bocsásd meg nekem (ha lehet) és a hozzám hasonlóan kényszer-bűnsegédeknek, hogy élek és ők élni akarnak.
Kívánom, hogy soha ne kerülj hasonló helyzetbe.

anonymand

intruderjani 2011.08.02. 13:36:48

@anonymand: ne hagyjuk. Nem volt más lehetőség, a hasonló csaló ajánlatok között lehetett és kellett válogatnom. Gondolod, hogy engem nem zavart a későbbi kisebb nyugdíjalap? Vagy amikor el kellett mennem betegállományba, mert belerokkantam a munkába, hogy a minimálközeli bejelentett bérem után kaptam a táppénzt?

--- Akkor ne hagyjuk. Mártírt akarsz magadból csinálni? Tartott valaki pisztolyt a homlokodhoz, hogy neked PONT ezen a munkahelyen PONT ilyen feltételekkel kell dolgozni, hosszú éveken át? Kitalálom: nem. Egyszerűen csak mosdatod magad (fúú de rühellem az ilyet), hogy így nincs (nem volt) munka - úgy nincs (nem volt) munka CSAK ILYEN. Gusztustalan, amit csinálsz...

hozzám és a hasonlóan kényszerpályán levők nevében meghatottan köszönöm ezt a végtelen szívjóságot. Hogy még a befizetett után se kapnék semmit? Ez nem semmi!

--- Mint már írtam: gusztustalan, amit csinálsz. És jól értetted: még az után sem kapnál semmit, amit addig befizettek utánad. Ilyen a büntetés, ilyen. Ha szaralakoskodsz és a többséget károsítod a magad haszna végett (meg lehet ideológizálni, hogy a "családomnak" stb. Ilyen alapon senki NEM FIZETNE SEMMIT), akkor az a minimum, hogy nem kapnál semmit. Egyébként szívesen, ennyivel is különb vagyok nálad, adócsaló...

Bocsásd meg nekem (ha lehet) és a hozzám hasonlóan kényszer-bűnsegédeknek, hogy élek és ők élni akarnak.

--- A csótányok, patkányok, férgek, paraziták stb. mind "csak élni akarnak". Ez nem ok, indok semmire. Az vagy, amit teszel (amilyen döntést hozol). És itt azt hiszem keményen leszerepeltél. Szerinted mennyit ér ezek után a szavad a szememben? Egy olyan ember szemében, aki tisztességésen játszik? Aki nem csal éveken át folyamatosan hangzatos ("családomért teszem") lózungok mögé bújva? Szerinted részesítenélek én bármiféle juttatásban a szociális hálóból (nyugdíj, egészségügy, kedvezmények stb.) EZEK UTÁN? Szerinted nem venném el a szavazati jogod is ha tehetném?

"Kívánom, hogy soha ne kerülj hasonló helyzetbe."

--- Eddig is minden szar helyzetet (tisztességesen) megoldottam, ez után is megfogom. És ha mégis egyszer ilyenbe kerülök, akkor becsületesen, tisztességesen, emelt fővel (méltósággal) fogom viselni a helyzetet, nem fogok panaszkodni és legfőbbkép nem fogok lózungok mögé bújva csalni/hazudni. Ezt/Ezeket meghagyom a patkányoknak...

anonymand 2011.08.02. 19:08:15

intruderjani!

" Mártírt akarsz magadból csinálni? Tartott valaki pisztolyt a homlokodhoz, hogy neked PONT ezen a munkahelyen PONT ilyen feltételekkel kell dolgozni, hosszú éveken át?" Nem, nem kívánom, hogy mártírnak tekintsen bárki is.
Tartott valaki most a magánnyugdíj-pénztári tagok homlokához,hogy visszalépjenek? Nem senki fegyvert nem fogott rám, ám 2000-től, bárhova mentem (volna) dolgozni, máshogy szóba sem álltak velem. Mind, mind kisvállalkozó volt (5-30 alkalmazottig), közöttük "válogathattam". Csak és kizárólag az összegek voltak mások, a feltételek nem. Ha tömjénezni akarnám magam, lenne rá lehetőség, mert amikor lehetőségem adódott rá, a kollégáim helyzetén tudtam valamicskét javítani, de ez nem igazán tartozik ide.

"Mint már írtam: gusztustalan, amit csinálsz." - volt, már nyögdíjas vagyok. Végtelenül örvendek, hogy nem kellett soha hasonló körülmények között ....
És hálás vagyok, hogy kezem-lábam nem vágatnád le.

Néhány állat kimaradt a felsorolásból, nem kéne kapkodnod.
Az azért érdekelne, hogyan viselnéd emelt fővel (amit nekem ugye, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad), ha ilyen helyzetbe kerülnél?
Büszkén hazavinnéd a bejelentett béredet és nem fogadnád el a zsebbe történő kiegészítést? Büszkén.
Esetleg bemennél az APEH-be és a különbözet után befizetnél? Büszkén?
Feljelentenéd a kenyéradódat és mennél munkát keresni? Büszkén.
Oszt ha 3 hónapig nem találnál alkalmazót, akkor mennél kubikolni félpénzen? Büszkén.
És addig a család?
És a neveletlen kölykek?
És a mindennapi fizetendők?
Ezek nem mentségek, tények.

Azt csak mellesleg jegyzem meg, mert nem tudhatod, hogy milyen, 50-55 éves korban nem annyira kapkodnak az ember után. 10 próbálkozásból legalább hatban azzal kezdik: fiatalabbra gondoltunk.

Nem zavar, ha nem hiszel.
Te meg vagy győződve igazadról és nincs elég empátia benned, hogy elképzelj egy más élethelyzetet.
A különbség közöttünk (minimum) annyi, hogy én nem tartom állatnak azokat, akiknek hasonló sors jutott, pedig vannak néhányan...
Ja! És nem ítélném el őket.

anonymand

intruderjani 2011.08.03. 10:16:20

@anonymand: Szerintem elég lesz lassan a szájkaratéból. Beszélsz, de nem mondasz semmit.

Szerinted egy ilyen feltételes módba tett mondatnak mennyi valóságtartalma van pl. "2000-től, bárhova mentem (volna) dolgozni, máshogy szóba sem álltak velem" Elárulom: semmi. Én is dolgozok 97-től és találkoztam már elég sokféle munkaadóval. Ilyennel és olyannal is. Én olyan nevelést kaptam, hogy nem csalunk|lopunk|hazudunk. Semmilyen körülmények között sem. Nekem nem fogod tudni megmagyarázni, hogy te milyen okokkal tetted. Szarok rá. Nálam nem működnek az olyan lózungok ("családomért tettem", "nem volt más választásom", "csak így alkalmaztak" stb.) amikkel a (csaló)fajtád hülyíti egymást meg másokat. A bűn az bűn.

"...És hálás vagyok, hogy kezem-lábam nem vágatnád le..."

Ne legyél hálás. Én nem akarok neked rosszat. Ha annyi volt a bűnőd, hogy hosszú éveken keresztül annak a közösségnek a terhére csaltál, amibe tartozol akkor a (szerintem) jogos büntetés az, hogy az a közösség nem ad neked semmit, azaz semmi olyat, amire akkor lennél jogosult, ha nem csaltál volna. Ne mártírkodj már megint...

"...Néhány állat kimaradt a felsorolásból, nem kéne kapkodnod.
Az azért érdekelne, hogyan viselnéd emelt fővel (amit nekem ugye, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad), ha ilyen helyzetbe kerülnél?
Büszkén hazavinnéd a bejelentett béredet és nem fogadnád el a zsebbe történő kiegészítést? Büszkén.
Esetleg bemennél az APEH-be és a különbözet után befizetnél? Büszkén?
Feljelentenéd a kenyéradódat és mennél munkát keresni? Büszkén.
Oszt ha 3 hónapig nem találnál alkalmazót, akkor mennél kubikolni félpénzen? Büszkén.
És addig a család?
És a neveletlen kölykek?
És a mindennapi fizetendők?
Ezek nem mentségek, tények..."

--- Mosdunk-Mosdunk? Pont erről beszélek: rám ezek a lózungok nem hatnak. A bűn az csak bűn marad.

"...Azt csak mellesleg jegyzem meg, mert nem tudhatod, hogy milyen, 50-55 éves korban nem annyira kapkodnak az ember után. 10 próbálkozásból legalább hatban azzal kezdik: fiatalabbra gondoltunk..."

--- Szarok a kicsi lelkivilágodra, meg az érzéseidre. A munkakeresési problémáid (bár baromi jól hangzanak és roppant meggyőzően demagógak) nem tartoznak a tárgyhoz. Másképp látod?

"...Te meg vagy győződve igazadról és nincs elég empátia benned, hogy elképzelj egy más élethelyzetet..."

--- Igen, meg vagyok. Semmi olyat nem várok tőled, ami magamtól sem. Ha a szabály az, hogy munka után adót+járulékokat fizetsz, akkor csaló vagy ha ezt nem teszed. Ez nem az én "igazam". Ez ennyi, hiába puffogtatod az üres frázisaid. Én fizetek mindent rendesen, te meg nem. Ennek semmi köze az én empátiámhoz. Te (egy szar) csaló vagy én meg nem. Ébresztő!

"...A különbség közöttünk (minimum) annyi, hogy én nem tartom állatnak azokat, akiknek hasonló sors jutott, pedig vannak néhányan..."

--- Ha már a "sorsot" okolod, szerintem minden ember a maga sorsáért felelős. Senkinek semmilyen sors nem jutott. Már írtam: az vagy, amit teszel (vagy nem teszel). Még a végén a fene nagy önsajnálatban te magad is elhiszed, hogy nem vagy (egy szar) csaló...

"...Ja! És nem ítélném el őket..."

--- Persze hogy nem. Az egyik (adó)csaló nem fogja elítélni a másik (adó)csalót. Ezen nekem nincs is semmi meglepő...

anonymand 2011.08.03. 11:27:45

intruderjani!

Szövegértési gondjaiddal fordulj szakemberhez!
Na, még egyszer!
"2000-től, bárhova mentem (volna) dolgozni, máshogy szóba sem álltak velem" - magyarul annyit tesz: elmentem, pofavizit (ma állásinterjúnak híjják), majd a bérezésre sort kerítve: minimál (vagy egy cseppet több) + zsebbe (kevés, vagy kevesebb, esetleg elfogadható. Nem tudom, mit nem lehet ezen érteni?
Neked lózung, nekem a valóság volt.
Nem kötelező elhinni, akkor is így volt.

" Mosdunk-Mosdunk?" - nem állt szándékomban mosdani, a kérdések azért maradnak: ha hasonló helyzetbe kerülnél, hogyan oldanád meg büszkén a feladatot?
Érdekelne. Mit kellett volna másképp csinálnom?

"Szarok a kicsi lelkivilágodra, meg az érzéseidre" - nagyon helyes! Ugyanis nem lelkivilág és érzések kérdése, hanem az aggodalomé, hogy mikor és milyen feltételekkel kapok akkor munkát? Nem lelki kérdés, szigorúan anyagi.
Ja, és nem lózung, hogy kedvenc kifejezéseddel éljek.
Következtetés: rossz a kiinduló alapod, rossz a következtetés. Nem lelkivilág, hanem megélhetés, tehát: másképp látom, láttam és éltem meg.

Nem fogom fel, hogy nem érted meg, hogy tényeket, velem megtörténteket írok meg, nem pedig frázisokat.
Frázis az, amit írtál, hogy büszkén oldanád meg, csak a részletek elmaradtak. Biztos véletlen.

Közelebbi hozzátartozóidat minősítsed, ne engem. A képernyő elviseli ugyan, de nem illik.

Abban is egyet kell értsek, hogy minden ember felelős a saját sorsáért. Soha nem hivatkoztam arra, hogy Isten büntetése az, amit helytelen döntésemnek köszönhettem. De ahogy egy ország életében vannak külső tényezők, úgy a polgár (magánember) életében is lehetnek a sorsát meghatározó fordulatok, melyekről nem tehet.
Nem mosakodás (reggel zuhanyoztam), tény.
Nem lózung, valóság.
Nem frázis, maga az élet.

Te meg 2.

Örvendek, hogy olyan magas erkölcsi érzékkel vagy megáldva, vigyázz, nehogy szentté avassanak.

anonymand

mise19 2011.08.04. 19:36:00

@intruderjani: olvasom...olvasom sorait Uram, gondolom szólíthatom így. Komoly esszenciális tartalmakkal rendelkeznek mondatai, gondolkodása, érzelmi intelligenciája a mai MAGYAR társadalom egyik ráktípusának okát illetően, mely egyre gyorsabb ütemben emészti fel maradék erőinket. Mindig elgondolkodom, ha valaki, valamely nagy bölcsesség vélt birtokosaként indul harcba igazságot szolgáltatni és szentnek tartott karddal vágja projektált ellenfelei torkát (ahol éppen éri-a fájdalom okozás a lényeg) még ha éppen mentálisan is. Csakis a rák jelenségéhez tudom hasonlítani mindezt, hiszen a test maga növeszti, de éppen önmagát öli meg, olykor végleg. Nemes dolog a becsület és az igazság, de önmagában nem áll meg egyik sem. Együtt érző tolerancia, fejlődést hozó vitaképesség, a másik ember méltóságát tiszteletben tartó véleményalkotás híján, írásai csupán tanúja marad hiányos önismeretének, mély agressziós elfojtásainak, melyet jobb híján a más politikai nézetet vallókra vetít ki (ez az enyhébb eset)és térképe a jelenleg társadalmunkban zajló valódi és nagyon veszélyes folyamatoknak. Ennek ékes bizonyítéka: becsületet hirdet, de fogalma sincs olyan alapvető erkölcsi normákról, mint például a tisztelet. A történelem épp íly okokból ismétli magát látszólag, egészen addig, míg az összes diák megtanulja a leckét. Azt, hogy önt a magány, betegség, pénztelenség tanítja-e meg rá, csak a jó Isten tudja.
Üdvözlettel
süti beállítások módosítása