És ha összeáll?

2012.02.09. 20:11

Hagytam néhány napig, hogy ülepedjék bennem a miniszterelnök évértékelője. Mondjuk nem mintha sok mindennek ülepedhetnékje lett volna belőle, elég hígra sikeredett ugyanis, kézzelfogható és előremutató tartalom nélkül.

Azt hiszem, a szocialista kormányok hibáival - vagy politikai hovatartozás függvényében bűneivel - nagyjából-egészében mindenki tisztában van ebben az országban. Ezt pontosan megmutatta a 2010-es országgyűlési képviselőválasztások - vagy politikai hovatartozás függvényében forradalom - eredménye. Sőt: egyvalaki mindenkinél pontosabban tudta és tudja ezt az országban. Nem, nem Budai Gyulára gondolok, hanem Gyurcsány Ferencre. És azt hiszem, egy két éve hivatalban lévő miniszterelnöknek a saját kormányzásának második(!) évét értékelve már több mint kínos rendre az elődökre, az e'mútnyúcévre visszamutogatnia.

Egy miniszterelnöki beszédtől az ember valahogy mindig valami előremutatót várna, mert azt, hogy mi van, és pláne azt, hogy mi volt, azt tudjuk valamennyien. Többnyire a bőrünkön érezzük, a bérjegyzékünkön, a havi törlesztőnkön, a benzin árán látjuk. Választ éppen ezért igazán arra a kérdésekre várnánk, hogy mi lesz ezután.

Erről viszont nem szólt az orbáni értékelő.

A miniszterelnök beszédéből - meg Lázár János, Cséfalvay Zoltán és még ki tudja, ki mindenki félidei értékelő nyilatkozataiból - nagyjából csak az jön le, hogy eddig volt a nagy sietség, ami azért kellett, mert e'mútnyócév, meg mert csak, és hogy majd most viszont minden összeáll, mint két kicsi legó, minden megvilágosodik, a végén mindenki összeáll egy képpé, s a haza fényre derül.

De hogy mi áll össze mivel, hogy hogyan lesz ebből a kusza nemistudoménmiből koherens egész, meg hogy mostantól mitől lenne majd jobb, hogy a "mindenki jobban jár" ígéretének teljesítése már megint miért késik egy újabb évet, vagy hogy a hatalomszerzésen és -bebetonozáson túl miért volt fontos és szükséges mindaz, ami rohamtempóban történt, arról még mindig nem mond senki semmit. Pedig némi magyarázat (lásd: mondj el nekik mindent) állítólag még a miniszterelnök felesége szerint is időszerű lenne...

Mintha a miniszterelnök és szűk köre - de már csak az - még mindig abban hinne, hogy ha majd beindul a Matolcsy-féle gazdasági csoda (lásd: ha végre támadásba lendül a kilencedik hadtest), akkor minden rendbe jön... Mintha szürreális ezoterikus tanok alapján működne a gazdaságpolitikájuk, mintha abban hinnének, hogy a siker egyetlen kulcsa az, hogy a vonzás törvénye alapján elegendő azt gondolniuk és elegendő azt hinniük, hogy a ma még láthatatlan siker valóra válik... Hát persze, gasztasaki nofekedés múkoggy!

Tévedés ne essék, én is azt gondolom, hogy szükség van a pozitív gondolatokra meg a pozitív hozzáállásra, bármilyen válság is van körülöttünk, vagy bármilyen válságban is vagyunk. De abból, amit a Fidesz eddig produkált, meg abból, hogy ez mostantól varázsütésre hogyan és mivé, milyen koherens egésszé áll össze, a vonzás törvénye helyett a néhai színész és színidirektor, Szendrő József klasszikus anekdotája jut eszembe, akitől egy próbán megkérdezte egy rendező:
- Direktor úr, milyen a darab?
- Fos! - vágta rá Szendrő.
- És ha összeáll?
- Akkor még szar is lehet belőle...
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr684085302

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A mások élete – A beteges félelemtől a problémák megoldásáig 2012.02.10. 20:28:08

Idegengyűlölet, rasszizmus, iszlamofóbia, homofóbia, diszkrimináció – egy töredék a modern világ társadalmi problémáinak hosszú listájából....

Trackback: Egymillió munkahely 2012.02.10. 18:06:19

Lassan kezdem azt hinni, Orbán Viktor nem hazudott, csupán mi voltunk azok akik félreértették....

Trackback: Van, amikor egy hajléktalan akar pénzt adni 2012.02.10. 15:48:33

Történetünk kezdetén, mikor brigádommal a Falk Miksa utcába keveredtünk kéményt építeni, kőművessegédi pályafutásom csúcsán jártam. Falk Miksa utca: mindenfelé antikvitásokkal kereskedő boltok, galériák, az utca végén meg egy nagy, kupolás ház tele ölt...

Trackback: Van, amikor egy hajléktalan akar pénzt adni 2012.02.10. 15:47:25

Történetünk kezdetén, mikor brigádommal a Falk Miksa utcába keveredtünk kéményt építeni, kőművessegédi pályafutásom csúcsán jártam. Falk Miksa utca: mindenfelé antikvitásokkal kereskedő boltok, galériák, az utca végén meg egy nagy, kupolás ház tele ölt...

Trackback: Van, amikor egy hajléktalan akar pénzt adni 2012.02.10. 15:47:10

Történetünk kezdetén, mikor brigádommal a Falk Miksa utcába keveredtünk kéményt építeni, kőművessegédi pályafutásom csúcsán jártam. Falk Miksa utca: mindenfelé antikvitásokkal kereskedő boltok, galériák, az utca végén meg egy nagy, kupolás ház tele ölt...

Trackback: Van, amikor egy hajléktalan akar pénzt adni 2012.02.10. 15:46:53

Történetünk kezdetén, mikor brigádommal a Falk Miksa utcába keveredtünk kéményt építeni, kőművessegédi pályafutásom csúcsán jártam. Falk Miksa utca: mindenfelé antikvitásokkal kereskedő boltok, galériák, az utca végén meg egy nagy, kupolás ház tele ölt...

Trackback: Van, amikor egy hajléktalan akar pénzt adni 2012.02.10. 15:46:32

Történetünk kezdetén, mikor brigádommal a Falk Miksa utcába keveredtünk kéményt építeni, kőművessegédi pályafutásom csúcsán jártam. Falk Miksa utca: mindenfelé antikvitásokkal kereskedő boltok, galériák, az utca végén meg egy nagy, kupolás ház tele ölt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2012.02.09. 22:41:10

"Pedig némi magyarázat (lásd: mondj el nekik mindent) állítólag még a miniszterelnök felesége szerint is időszerű lenne..."
A válasz, hogy "abból baj lenne", mit jelenthet? Mert többen nevettek rajta.
Azt, hogy a doktor úr nem mondja, nehogy megijessze a beteget, vagy azt, hogy többen rájönnének, hogy eddig nem mondott igazat, vagy világossá válna, hogy még mindig nem a megoldásom töri a fejét?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.02.10. 07:46:17

Navra leordítása is megérne egy misét! Utolsó hitelességi morzsáit élte fel az a szerencsétlen és csinált segget a szájából nagyközönség elôtt. A legszörnyûbb, hogy ecceri hívôk fel sem érik agyilag, hogy milyen komoly lealázása történt az orszának, hisz ez az egyszerû, hazug, tróger jogász ezt az országot kéne, hogy képviselje, nem pedig egy másik hazug ember érdekeit védje. Akinek nem világos, annak jó lenne, ha leesne, hogy Orbán érdekei nagyon nem esnek egybe 10 millió magyar érdekeivel. Mégha néhány százezer hülye ezt nem is veszi észre... A tehénszar is finom, több milliárd légy sem tévedhet! :)

ClearWater 2012.02.10. 10:36:02

Annyiban talán most igazságtalan ez a poszt, hogy egy évértékelő mainstream fonala, a nevében is benne van, az elmúlt év értékelése kell hogy legyen. Ezért a "Egy miniszterelnöki beszédtől az ember valahogy mindig valami előremutatót várna, mert azt, hogy mi van, és pláne azt, hogy mi volt, azt tudjuk valamennyien." most csak részben igaz. Lehet beszélni a jövőről, de a múlt elemzése az elsődleges egy évértékelőn. Nem mintha ez megtörtént volna.

debreceni.blog 2012.02.10. 13:28:34

Orbán Viktor óriási öngólja a balfelsőbe

Bihari Ernő2012. február 10. 11:52

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.10. 16:01:16

"a saját kormányzásának második(!) évét értékelve már több mint kínos rendre az elődökre, az e'mútnyúcévre visszamutogatnia."

Hát igen! Ezt Gyurcsány is nagyon tudta. A helyett, hogy a fityisszel foglalkozott volna, csinálhatta volna a dolgát. Persze nem is hagyták neki. Részben...

flamer 2012.02.10. 16:02:24

"Azt hiszem, a szocialista kormányok hibáival - vagy politikai hovatartozás függvényében bűneivel - nagyjából-egészében mindenki tisztában van ebben az országban."

Dehogy. A legtöbben a hibáikat gondoljok erénynek, a jó lépéseiket meg hibáknak.

vladimir964 2012.02.10. 16:02:24

Idézet egy jövőbeni történelem tankönyvből:
"A rendszerváltás utáni miniszterelnökök a következők voltak:
József - a dilettáns
I. Péter - a kocsmáros
Gyula - a részeges
II. Péter - a naív
Ferenc - az elkúrós
Viktor - a paranoiás"
Gyönyörű névsor... ám igazolja a mondást:
"Minden országot olyan emberek vezetnek, amilyent megérdemelnek."

Netuddki. 2012.02.10. 16:02:24

"e'mútnyúcév"?

Az orbánék éppen olyan hibásak. Az emút8évben az lett volna a feladatuk az ellenzékben, hogy leleplezzék a maszop cigánykodásait és alternatívát nyújtsanak.
E helyett mit csináltak? Szinte mindenre nemet mondtak, kivonulgattak. Ami meg csak még közelebb vitte az országot a válságba azt persze megszavazták. Arra játszottak minél szarabb legyen itt a helyzet, hogy aztán a sok birka feledve az előző kormányzásuk alatt nyújtott teljesítményüket minél nagyobb arányban megválassza őket. Ami sajnos be is jött nekik.
Szóval ha egy előzőleg még a parlamentbe be nem jutott párt visszamutogat az még csak-csak, de pont a fidesz amelyik még ha ellenzékben is de vastagon benne volt a történésekben?
A devizahiteles fideszes politikusokról nem is beszélve. Mégis mit csináltak a fideszes képviselők az elmúlt8évben azon kívül, hogy felvették a nem kevés fizetésüket és persze az elmaradhatatlan elszámolás nélküli kőtsígtérítésüket???

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.02.10. 16:02:24

HOMO POLITICUS
(avagy a párthálózatfüggetlen tévékészüléken
miért nézünk inkább brazil szappanoperát?)

Bővített mondatok
Hagyják el szájadat,
S nincs bennük ráció,
Csak pár mű számadat.

Beszéded lényege
Számomra nagy talány,
S elfér egy tűhegyen,
Ha van egyáltalán.

Szózatod nem ápol,
Inkább csak eltakar.
Távkapcsolóért nyúl
S emígy ad jelt a kar.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/10/homo-politicus.html
:)

Endrődi Vanda 2012.02.10. 16:02:25

Ez most mitől volt pozítiv? Nem tudom, de mégis, hogy lehet azt elképzelni, hogy amit 8 év alatt folyamatosan tönkretettek, kiárultak, lenyúltak, kinyírtak - az most mitől épülne fel 2 év alatt? Ej, ej! Jobbnak kell lenni, hagyni kell őket is 8 évig kormányozni, adjuk már meg az esélyt nekik. Az elődök 8 évig lefelé tekertek, mi meg felfelé negyed idő alatt? Hogy is van ez?

vetterán 2012.02.10. 16:02:25

jaj Debreceni! Miről beszélsz? Ez amit az Eu büro művel, csak népszerübbé teszi Orbánt és visszatereli elhullott szavazóit.És ráadásul a Jobbik tábora is tovább nő látva ezt az EU Parlamentet.

vetterán 2012.02.10. 16:02:25

@ClearWater: Igazad van ez a poszt igazságtalan! Tegnap az Euban, ha valaki égett az a nemzetközi baloldal volt és úgy mint a Reicshtag!!!

kkkchris 2012.02.10. 16:25:58

@vetterán: ott egy pont! Az EU be van szarva hogy terjed az Orbán féle vélekedés, eu szkepticizmus az EU-ban és nem bírják egyben tartani ezt a válságba menetelő bürokratikus kreálmányt. Belehallgattam egy interjúba és egy mondat csapta meg a fülem: ha annyira odavannak hogy mik történnek itt és vizsgálóbizottság meg minden, akkor LEGYEN MINDENHOL BIZOTTSÁG, és kezdjék el vizsgálgatni a jogilag MA IS érvénybewn lévő Benes dekrétumokat! Ne csak minket tegyenek már pellengérre van máshol is szar rendesen! Persze ez minket nem ment fel, de a naaaaagy demokratikuuuuuss EU erre figyelhetne!

fda 2012.02.10. 16:25:58

Egy ország kormányzása nem olyan dolog, hogy ha hatalomra kerülsz, hozol új törvényeket és másnapra minden szebb és jobb lesz.

Bizony amit 8 év alatt elpusztítasz, azt nem biztos hogy 2, de lehet hogy 22 rendesen helyrehozni.

Aki nem hiszi, kezdje el otthon rugdalni a falat. 8 perc rugdosás alatt egész jól lejön a vakolat. Mennyi idő rendbetenni?

Hohó60 2012.02.10. 16:34:14

@Endrődi Vanda: kár a gőzért, mindezt tökéletesen tudják az itt szép (csúnya) számban jelen lévő internacionalisták is, csak teszik az oktondit.

Látszik, hogy nagyon fáj nekik az, hogy béna vezetőik (Gyurcsány, Bajnai, stb...) olyan adut hagytak maguk után, mint az elmúlt 8 év. Ez ugyanis egy überelhetetlen tény, nincs mit mondani rá. Csak azt a csirkefogást tudják bedobni, hogy megpróbálják lejáratni magát a fogalmat. Ezért démonizálják, ezért próbálják elnémítani azokat, akik az elmúlt 8 évre utalnak.
Sztem ezt nem szabad hagyni, a következő 10 évben még nyugodtan lehet arra a természeti csapásra hivatkozni, amit a SZADESZMP művelt, és aminek összefoglaló neve az elmúlt 8 év.

Szerintem minden gondolkodó hozzászólónak meg kellene változtatnia a nick-jét "Elmúlt 8 év"-re, hadd bosszankodjanak.
De feledni, megbocsátani nekik nem szabad, mert továbbra is ólálkodnak a kert alatt, és még akár arra is vetemednének, hogy ismét kormányra lépjenek. Márpedig még egy SZADESZMP uralmat nem bírna ki az ország, mindegy, melyik ilyen szellemiségű lenne a vezér, hogy éppen Gyurcsány, Bajnai, Molnár, Bauer vagy más, az nekünk mindegy, mind borzalmas következményekkel járna.

ClearWater 2012.02.10. 16:37:44

@vetterán: De kár hogy nem értetted meg amit írtam...

subtotal 2012.02.10. 16:38:42

@Endrődi Vanda: most nekik kell esélyt adni vagy nektek. Kicsit több professzionalizmust, ezt a kommentet kár volt ennyire keresned.
Egyébként pedig: 16 év (8+8) alatt felnő egy ember. Bocs, ennyi idő nincs, bemondásra tőlem nem kaptok (ahogy az előzőek sem kaptak), főleg úgy, hogy a kért idő negyede alatt még a KIBASZOTT PEDÁLt nemhogy nem találtátok meg, de még keresni sem kezdtétek!!!!!!!!

eMJe 2012.02.10. 16:39:56

Májköll, látod, már itt is vannak a fanok, akikről beszélsz:) Az ne érdekeljen senkit, hogy az első orbán kormány, de még az antall kormány is benne van a dologban (és akkor kádárékról még szó sem esett). Májköll, tudhatnád, a fanokkal nem bírsz:D

Endrődi Vanda 2012.02.10. 16:43:11

@Hohó60:
Nagyon jót írtál. Én is amondó vagyok, hogy nem lehet elfelejteni nekik, hogy idejutottunk, s nem is szabad hagyni magunkat. Nem is tudom, mit képzeltek el, hogy seperc alatt jólét lesz? Mindennek van ideje, ki kell várni és lesz jobb.:)

kvadrillio 2012.02.10. 16:44:54

eccerűen FEL KELL OSZLATNI A PARLAMENTET.

úJ EMBEREK KELLENEK, MERT AZ EDDIG "TEVÉKENYKEDŐK" CSAK A TELKEIK ÉPÍTÉSÉVEL VOLTAK ELFOGLALVA, A KAMUVÁLLALKOZÁSAIKAT "MŰKÖDTETTÉK" BIZONYOS PÉNZEK BEGYÜJTÉSÉRE ÉS AZ ELKESEREDÉS MÉLY BUGYRAIBA KERGETTÉK AZ ORSZÁG NÉPÉT.

Éhesló 2012.02.10. 16:57:12

Aki azt hiszi, hogy 8+12+45 év elqrását 2 év alatt lehet-kell rendbe hozni, az menthetetlenül hülye.
De ez nem kizáró körülmény a postolásnál és a kommentelésnél.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 16:59:18

@Endrődi Vanda: Igen, az elmúlt 8 évben ami már 10 éve volt az MSZP nem sokat tett, de amit akart, azt pedig a fidesz akadályozta meg? Esetleg nem így volt? Sorolj fel konstruktív Fidesz javaslatokat abból a 8 évből amit elvetettek a szocik. Mindezt úgy írom, hogy, az egész, már 21 évet, és politikusait hibáztatom, mert itt még rendszerváltás sem volt. Az MSZMP, és a létrehozott saját ellenzékei szórakoznak az országgal, mint egy játékszerrel 21 éve!

fakopács 2012.02.10. 17:00:07

Kedves elmúltnyolcévezők! Mondjatok csak egy gazdasági adatot amivel jobb lett az elmúlt két évben! Csak egyet!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:01:17

@kvadrillio: Te is azt mondod, amit én írtam, csak másképp fogalmaztál.

dr Smittpálelnökúr 2012.02.10. 17:20:20

@Endrődi Vanda: 8 évig mentünk lefelé, aztán a következő két évben még meredekebben mentünk lefelé.

Mire kéne még várni???

Nagy arc - minimális teljesítmény.

@vetterán: Momentán azok a gyűlölt nemzetközi szervezetek mentik meg az országot.

Persze, ha valaki beveszi a nemzetközi üldeztetésről szóló maszlagot, annak ez mindegy.

Vajon a békaemberek mikor kerülnek a puccsista CNN mellé?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.10. 17:21:59

Hú, ha ezt előbb tudjuk, hogy 2 év még 0 és 8 év kell egy eredményhez,
akkor
nem mondatják le rögtön szegény Megyót,
és nem követelnek előrehozott választásokat az elejétől fogva Gyurcsánytól se.

Szépen megültek volna a népek a seggükön, és nem népszavazgatnak 2 évente hülyeségeket és nem sztrájkolnak meg zavarognak.

Kár, hogy csak most mondják a fidesznyikek,
hogy az vélemény csak 8 év után esedékes.

bebe tv 2012.02.10. 19:02:09

@vetterán: Miről beszélsz kis analfabéta.
Viktor apád ugyanolyan stílusban nyomta a nagy semmit, mint annak idején a Kádár. Kár, hogy nem tudok spanyolul, mert könnyen lehet, hogy a Fidel Castro és a Hugo Chavez szövegei is visszaköszönnének.
Ez után mi fog jönni? Az éljen a pártunk és a kormányunk az x-dik pártkongresszus alkalmával? Még mindig nem égetted el az mszmp tagsági könyved igaz? Csak terelgessenek életed végéig mint egy birkát. Te rászolgáltál, de mi nem.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.02.10. 22:36:08

"Tényleg hiba volt százra csökkenteni a jogászképzések államilag finanszírozott férőhelyeit, „a helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza” – az Origo információi szerint ezt mondta a 2012-es felvételi keretszámokról Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén."
eduline.hu/erettsegi_felveteli/2012/2/9/Orban_a_felvetelirol_egy_helyet_sem_kellett_DI655L
Anyuka jól van, Viki? Mert szerintem sokan emlegetik mostanság! :) Ha tovább ragoznám, lehet, hogy felségárulás lenne...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.02.20. 10:56:37

@Endrődi Vanda: Kedves Vanda, Te merre jártál az elmúlt szűk két évben? Amit az általad olyan magasra tartott Fidesz kormány csinált, az nem volt más, mint a törvények saját magukra formálása, illetve kiegészítve a haverok gazdasági lehetőségeinek kibővítésével. Ehhez túl sok munka nem kellett, ezt bármilyen retardált óvodás is meg tudja csinálni. Ez az én labdám, és te nem nyúlhatsz hozzá, csak a Józsi, mert ő a barátom.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.02.29. 08:24:19

Michael! Semmi új téma mostanság? Fabiusnál tobzódunk. Valami ötletet adjunk? :)
süti beállítások módosítása