Sárga csekkek országa

2012.04.11. 20:10

Valami szörnyű áporodott, állott, és poshadt szaga van mindennek, amit ez a kormány művel. Nem patinás ez az egész, hanem áporodottan múlt század eleji. Muzeális darab leszünk Európában.

Azt, hogy ebben az országában komoly bajok vannak a pénzügyi kultúrával - pontosabban annak hiányával -, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy másfél-kétmillió honfitársunk csont nélkül beveszi a nyugdíjtőzsdés-offshorelovagos kormányzati hadovát, meg kérdés nélkül elhiszi a másnaposan munkába visszatérő brókerekről szóló rémmesét. Milyen pénzügyi tudatosság az olyan, ahol majdnem hárommillió ember elhiszi, hogy húsz meg huszonöt év múlva majd lesz tisztes nyugdíja, csak mert Orbán Viktor személyesen garantálja?

Nem kérem, ez a pénzügyi tudatlanság országa. A Realbank- és Baumag-károsultaké. Többmillió olyan emberé, aki azt sem tudja, hogy mi az alapvető különbség a betét, a kötvény és a részvény között - de igazából azt sem tudja, hogy mi az összefüggés a hozam és a kockázat között. Többmillió olyan állampolgáré, aki azt hiszi, hogy a bankba tett pénzét bezárják a széfbe, ott megőrzik, aztán majd kamatostól fizetik vissza. Merthogy a banki széf nyilván olyan csodamasina, amelyik valami delejes besugárzással képes megtöbbszörözni a beletett pénzkötegeket, mint annak idején Jézus a halat meg a kenyeret...

És ez a kormány ahelyett, hogy felvilágosítaná a népeket, meg pénzügyi tudatosságra ösztönözné őket, képes továbbra is valami történelem előtti butaságban tartani milliókat. Milliókat, akik a piacgazdaság alapvető működését sem értik. Hát persze - elvégre ők a választók. Ha egy kicsit tudatosabbak lennének meg felvilágosultabbak, ha egy kicsit jobban értenék az őket körülvevő világ működését, talán nem vennék be a kolbászból szőtt kertésről szóló, hazug kampányígéreteket.

Egy tudásalapú társadalom a büdös életben nem választaná meg a Fideszt kormányzó erőnek. Mondjuk a szocikat se, a rosszabbikról, mármint a Jobbikról már nem is beszélve.

Odapakolni készül a pénzügyi kultúrának megint a kormány! Éppen adóztatni tervezik  csoportos beszedési megbízásokat, a készpénz banki elhelyezését és kivételét, a bankszámlavezetést, az átutalásokat, a bankautomatából való készpénzfelvételt, sőt még azt is, ha az ember fizetése a bankszámlájára érkezik.

Álljunk meg egy szóra! Vagy inkább kettőre. Orbánék most tényleg azt akarják, hogy fizessünk még adót is egy olyan szolgáltatás után, amiért egyébként is sokat fizetünk? Mert lehet éppen adót fizetni valamilyen közösségi infrastruktúra használata után - de a bankszámla használata valahogy nagyon nem közösségi infrastruktúra. Pláne, hogy költsége is van. Vagy lehet adót - egyfajta pénzügyi "luxusadót" ala Tobin - fizetni az olyan extra pénzügyi szolgáltatások használata után, amelyek igénybe vétele nyilvánvalóan nyereségtermelő célzattal történik, bár ugye a nyereséget ott is leadózza az ember. De az, hogy a fizetésem a bankszámlámra érkezik és onnan vonják havonta a lakáshitelemet, sem nem pénzügyi extra szolgáltatás, sem nem nyereségtermelő spekuláns cselekedet.

Másrészt azt gondolom, hogy ha már a pénzforgalmat kívánja adóztatni a kormány, adóztassa inkább a készpénzhasználatot. Na jó, tudom, a nokiásdobozok meg a zsebbe gyűrt pénzes borítékok forgalmát nehéz nyomon követni - de a logika, meg persze az átláthatóság, a gazdaság fehérítésének igénye és maga a 21. század mégis valahol azt kívánná, hogy a pénzforgalom mind nagyobb hányadát a bankszámlák felé próbálja terelni a kormány. A bankszámlaforgalom adóztatása viszont ennek éppen az ellenkezőjét eredményezi...

És leszünk és maradunk a pénzes borítékok meg a postán sorbanállók és a sárga csekkek országa. Muzeális darab.

Két év tökéletesen elszabott gazdaságpolitikájának isszuk a levét természetesen. Megint csak a parttalan ötletelés megy az adócsökkentés kormányától, hogy ugyan még mire lehetne újabb adót kivetni. És ez az egész annyira elkeserítő.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr54386609

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egykulacsos adórendszer 2012.04.12. 13:35:46

 Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó mellett - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Mint elmondta, az új adórendszer kétharmados oltalmát sem kívánják megszüntetni,...

Trackback: 1 eurós bankszámlát! 2012.04.12. 09:03:21

Arról érdeklődik az állam, hogy mitől lehetne egyszerűbb. Amire reagáltak már néhányan, főleg akkor, ha azt kérdezik, mi a legfontosabb teendő, hogy az adminisztratív terheket csökkentsék. Szinte mindenki a banki átutalásra szavazott ezidáig, miszerint...

Trackback: Tranzakció a végletekig 2012.04.12. 09:02:50

Mi nem vagyunk olyan ország, amely megáll az egyszerű megoldásoknál. Sőt, ha valamiről hallunk, és lehet, hogy még jó ötletnek is tűnik, nagyon gyakran felcsavarjuk az erősítőt, hogy még nagyobb jó ötletet csinálunk belőle. Itt van pl. a mostani Matolc...

Trackback: IMF-bohózat: hülyére véve 2012.04.12. 08:34:38

Pártunk és kormányunk továbbra is ragaszkodik ahhoz a taktikához, hogy ha valamit nem akar megtenni, akkor - mint az oviban - hülyének tetteti magát, és úgy csinál, mint ha nem értené a feladatot. Ezen a héten Martonyi János az ügyeletes bohóc. A külüg...

Trackback: Ne a zemberek fizessék meg! 2012.04.12. 02:26:21

Hallottuk elégszer, kívülről tudjuk: "ne a zemberek fizessék meg". Pedig mi fizetjük meg - nemsokára már az adófizetés után is adófizetés a sorsunk. Legújabb kormányzati ötlet a pénzügyi tranzakciós adó, 100 milliárd forintos nagyságrendben. Ez ne...

Trackback: Matolcsynak malaca lesz 2012.04.12. 01:06:47

El a kezekkel Matolcsytól! Még, hogy nem hiteles a gazdaságpolitikája! Az Elvarázsolt Kastély birtokába jutott információk a legkétkedőbb balliberálisoknak is bebizonyítják, hogy a közgazdaságtan parafenoménja igenis feltámasztja a halottnak hitt magya...

Trackback: A tranzakciós adó előnyei és hátrányai 2012.04.11. 23:37:08

Magyarország a válság miatt már bevezetett egy bankadót, és most a másodikat fontolgatja. (Legalábbis kóstolgatnak minket.) Lássuk mennyiben indokolható és mennyiben csak harácsolás Magyaroszágon a tranzakciós adó és hogy mit tudunk már most is róla. (...

Trackback: Sárga csekkek országa 2012.04.11. 21:22:15

Valami szörnyű áporodott, állott, és poshadt szaga van mindennek, amit ez a kormány művel. Nem patinás ez az egész, hanem áporodottan múlt század eleji. Muzeális darab leszünk Európában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2012.04.12. 07:29:20

nos
ha jól tudom -cáfoljanak meg a hozzáértők-, megadóztatott terméket még egyszer megadóztatni nem lehet.
namármost.
ha átutaláskor megadóztatják a pénzemet, majd kamatadóztatják a folyószámlámon, majd utaláskor megint megadóztatják, az stimmt?

egyébként meg bassza teherbe a telibebaszott büdös faszszopó kurva édesanyját az, aki kitalálta ezt.

Prof. Dr. Lencsés István 2012.04.12. 07:29:20

Kedves Michael Knight!

Azon gondolkodom, ha a 2000 lakosú Felcsútnak lesz egy 3500 fő befogadására alkalmas stadionja, akkor Budapest megérdemelne legalább egy 3 000 000 fős stadiont. Ja, lehet Orbán úgy gondolta, hogy a budapestieknek kész van már a nagy gyalogló stadion?

"Egy-két napon belül elkezdődik a kerítések bontásával az új felcsúti stadion építése, erről a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapítvány elnöke, Mészáros Lőrinc tájékoztatta a Fejér Megyei Hírlapot.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékesei véleményezték a stadion tervrajzait, a jelenlegi legmagasabb, vagyis 4-es kategóriába sorolták be a létesítményt, amely magába foglalja az összes öltözőt, az orvosi, egészségügyi szobákat, szertárakat.

Ahogy az akadémia épületeit, úgy az új stadion vázlatát is az ősszel elhunyt Makovecz Imre készítette még el, tanítványai fejezték be a munkát, amely magán viseli az építész stílusjegyeit, írja a lap.

A stadion befogadóképessége 3500 fő, négy oldalról fedett, az átadás várható dátuma 2014. Felcsút lakossága nem éri el a 2000 főt."

Nem szabad elfeledni a stadion Orbán 50 évre kölcsönadott földjére épül. Börtönbe a helye ennek a focistának!

Arthur Dent 2012.04.12. 07:29:20

Mi a baj a múlt század elejével? Széll Kálmánnak is tetszene...

Meg hát a hihetelen sikerek számát tovább kell fokozni.

Meg ezt sem az emberek fizessék. Minden tranzakcióra használj mondjuk Erzsébet utalványt.

Azok a kapitalista bankok meg fizessenek adód a hiteltörlesztések után.

Istenem, istenem hova jutottunk. :(

Taligamajom 2012.04.12. 07:29:20

Tudom hogy maradi vagyok, de 13éve nincs bankszámlám, bankkártyám, pontgyűjtő kártyám. Minden készpénzben van.
Én nem akarom hogy ellenőrizhető legyek, nekem ne kérje le az Apeh hogy mennyit költök. Ez az egész elektronikus világ a legnagyobb átbaszás, hogy a rendszer ellenőrizni és kontrollálni tudjon bármikor. Lehet hogy contheo-fan vagyok, de örülök hogy kimaradok a rendszerből.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.04.12. 07:29:21

Ennyit tudnak, de ez már a választások előtt is evidens volt, a sok barom mégis kétharmadot adott nekik.

Stock 2012.04.12. 07:29:21

hajrá Magyarország, hajrá Fizess!
2009-ben 225-ért tankoltam, most 450-ért.... akkor pofátlanul soknak ítélték, most meg senki nem foglalkozik vele! megint zuhan a Forint, még tovább drágul minden.
az ingatlan adó tavqaly kiszabható maximális mértéke 17 000 Ft, idén 27 000!
és még mindig van aki hisz bennük,vakon, és nem számít a valósg, nem számít a trcja.....

csillagház 2012.04.12. 07:29:21

Felcsúton hatalmas futballstadion épül. Naggyon nagy szükség van rá. Ja, hogy közben ezrek kerülnek utcára, lesznek hajléktalanok? Hogy nyomorog legalább 3 millió magyar? Hát az kit érdekel, a Matolcsyt és az Orbánt biztosan nem! Se az ELITE-nek nevezett koszos, aljas maffiát! Maffiaország maffiakormánya most érett meg arra, hogy bukjon! Ekkora politikai hibát nem lehet elkövetni. Vagy akkor le kell mondani, de azonnal!
A másik: mindez kizárólag a szegényeket sújtaná, mert gazdagék NEM hazai bankokban tartják a pénzüket! És őket ugye dédelgeti és támogatja a FIDESZ-KDNP. A többi meg kit érdekel?!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.12. 07:29:21

És akkor mégitt van a költségvetésbe beleszámolt, elvárt bírságok tétele is:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/11/birsagok/

És kiderül a cikkből, hogy sehol sem tartunk a bírsággyűjtéssel (hisz mindenkinek tele a f@sza a kiadásokkal).
Ezért majd jön az, hogy azért kapunk büntetést mert piros kabát van rajtunk, vagy a kocsink rendszáma páratlan végződésű??Hogy a kurva anyjukat, azt...

Wilbourg Theodor 2012.04.12. 07:29:21

Na azt hiszem most veszem ki a maradék "megtakarításomat" egyben. Mielőtt eltűnik valami adó formájában. Nem nagy összeg, de nekem sokat jelent. Nem örülnék ha foci pálya épülne belőle.

Megdobbent 2012.04.12. 07:29:21

@KopaszMercis: Nem kell ezt toled lopni, akinek agya van az tudja magatol, a ketharmad meg ugysem erti, csak ezt: rabuksz a fideszfaszra, kifizeted es megkoszonod.

driopios 2012.04.12. 07:29:22

remélem ez az adó is egykulcsos lesz. mondjuk 27% megfelelőnek tűnne.

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2012.04.12. 07:29:22

Minden Tobin-adóval foglalkozó cikk, tanulmány, blog poszt első tétele, hogy egyedül nem szabad bevezetni, mert a svédek nagyon nagyot szívtak vele.
DE MAJD MI MEGMUTATJUK!
Az milyen már, hogy:
-a maradék pénz is elmenekül
-minden eurócent megoldja, hogy kikerülje a térképen ezt a fehér foltot
És ugye ez csak a Tobinra vonatkozik, nem is erre az eszement rémálom adóra, amit nem is lehet értelmezni valójában, nemhogy kivetni.

2012.04.12. 07:29:22

@nemjogasz: Tudatosság? Ötletszerű hülyeség az egész kormányzás úgy, ahogy van.

szgy 2012.04.12. 07:29:22

"Orbánék most tényleg azt akarják, hogy fizessünk még adót is egy olyan szolgáltatás után, amiért egyébként is sokat fizetünk?"

aztak.rva, ezt a demagóg szöveget. én pl. egy nagyon jóáras szolgáátatást is fizetek. aminek az árában mellékesen van áfa.

gondolom ez csak olyan "b.sszuk má fel valamin a zagyunkat" fajta hangulatcikk.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.04.12. 07:29:23

Mi lesz az új ebben az adóban? Már most is von kezelési költséget a bank, ha simán kp teszünk a számlánkra. Már ez nonszensz. Majd mindenki visszaáll a sárga csekkre és újra lesz forgalma a Postának!

Friss A. (törölt) · http://egypercsincs.blog.hu/ 2012.04.12. 07:29:23

Ahogy édesapám szokta mondani: Szar ez, nem édes élet.

esef 2012.04.12. 07:39:17

@chipanddale74:
akkor az elég szar bank lehet ha a befizetésért is levon. melyik bank ez, elárulod?

esef 2012.04.12. 07:39:17

amúgy árulja már el valaki: megkapom a fizetésemet a számlára, valaki (vagy a munkáltató vagy én) adózunk utána, ha elköltöm akkor megint adózom utána. véletlenül sem kettős adóztatás, ugyan, dehogy...

butus 2012.04.12. 07:39:17

Én csak azt az egyet nem értem, hogyan lehetnek ennyire hülyék a Fidesz támogatói, hogy szó nélkül mindent bevesznek, sőt még tapsolnak is hozzá. Ez az ország már kész Észak-Korea, csak annyi a különbség, hogy Európa közepén helyezkedik el.

Kutchek (törölt) 2012.04.12. 07:39:17

Egy olyan ember, aki SMS-t is alig tud fogadni teljesen begőzöl pl. egy netbankos utalástól. Naná, hogy száműzni akarja a maga kis zavaros világából...
A csoportos beszedési neki annyit jelent, hogy a szűk kis csoportjával mikor kit húznak le!

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.04.12. 07:42:46

@nemjogasz:

Hídpénzt miért tetszik kifelejteni? Ha csak a Mancit vagy az Árpádot nézem mi pénzmennyiséget lehetne (újból) szedni?!

Oszt mennyi hidunk van csak PöstBudán? :)

Deres · http://textura.blog.hu 2012.04.12. 08:28:41

A banki szolgáltatás épp olyan szolgáltatás mint a műkörmös vagy a házassági tanácsadás. A banki termék épp olyan termék, mint a kenyér vagy a Ferrari.

ÁFA kell rá. Hogy mekkora, azt beszéljük meg!

inebhedj - szerintem 2012.04.12. 08:28:42

Ezt a sárga csekkezést nem értem.

Az világos, hogy próbálok minél kevesebbet fizetni, de a sárga csekk ebben miként segít?

szintetikus 2012.04.12. 08:28:42

@Taligamajom: Éleslátásod valami hihetetlen :)

PonDrow 2012.04.12. 08:28:42

December-február között azért is volt valutaválság, mert az emberek (joggal) elhitték, hogy a kormány államosítja a bankbetétek egy részét.

AZT végül (még) nem merték meglépni, most ugyanazt apránként fogják megvalósítani. Nem egyszerre veszik el a bankbetéted y %-át, hanem apránként. Ügyes.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.12. 08:28:42

Es az a vicc, hogy ezt komolyan gondoljak.
A napokban dioztam azon, hogy meg kene szuntetni a bankszamlam, mert feleslegesen huz le rolam a bank havi majd egy ezrest a szinte semmiert.

Ha bevezeti ezt a tranzakcios adot abban a pillanatban megszuntetem a szamlam.

Lehet itt magyarazni, hogy majd a bankok fizetik.
Igen a bankok fogjak megfizettetni velunk, mert ki az a naiv ember aki elhiszi, hogy majd a bank lesz olyan josagos es a sajat bevetelebol kohogi ki az uj adot.

Szanalmas ami ebben az orszagban megy.
Arra megy ki a jatek, hogy mindenhonnan barmilyen aron penzt kell beszedni.
Lehet itt komacsozni (gy.k.:szemet balszoclibzsido banda), elmult nyocevezni, de szerintem fel kene mar fogni ott fenn, hogy ket ev alatt lofaszt se csinaltak azon kivul, hogy szabadrablas volt, van az orszagban.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.12. 08:28:42

a fideszes jelszó igaz. együtt sikerülhet (porig rombolni az országot). köszönjük választópolgárok!

Prof. Dr. Lencsés István 2012.04.12. 08:28:42

Orbán Viktor a Fizess- Keresztény Demagóg Nemzeti Pedofilok vezetője a stadionok építőjeként vonul be a történelembe.

Ezért lett az Alaptörvény!

A "Fizess" egyetlen eredménye lesz az Orbán birtokon állami pénzből adóelkerüléssel épülő stadion.

barata 2012.04.12. 08:28:43

Felháborító !
Hogy ezek olyan adót képesek kitalálni, ami alól nem lehet kibújni ! Felháborító, hogy mindenki fizetné, nem csak a szegények. Felháborító, hogy nem a jövedelemmel, nem a bevétellel, nem a gyerekek számával, hanem a gazdasági aktivitással lenne arányos. Felháborító, hogy olcsón beszedhető ! Felháborító, hogy nekem is fizetnem kéne. Ez háborít fel legjobban.

deak.atti 2012.04.12. 08:28:43

@(visszavont dr. márnemdr.) Secnir doktor (emziez?):

Szia!

"ha jól tudom -cáfoljanak meg a hozzáértők-, megadóztatott terméket még egyszer megadóztatni nem lehet."

Ühümmm ... Benzin (gázolaj)? Ahol a mindenféle adóval (útadó, termékadó, fogyasztási adó, ésatöbbi) növelt alapárra megy rá az ÁFA? A most 445 forintos 95-ös tiszta ára Százhalombattán nagyjából 180-200 forint, a többi az adó. Plusz ÁFA. És ez már a 90-es években téma volt, hogy adót adóztat az állam az üzemanyagok esetében, de semmi sem történt 20 év alatt, mert az autós mindig is kiváló fejőstehén volt az államkassza számára, és az is fog maradni. Szóval, így megy ez ... :o(

DA

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2012.04.12. 08:28:43

@esef: Pl. ha csekken fizetsz be bankszámlára, akkor minden bank levon az összegből. És még csak azt sem tudom meg rögtön, hogy mennyit, hanem majd benne lesz a havi értesítőben.Tehát a számlatulajdonost büntetik azért, mert olyan helyről kap pénzt, ami nem is tőle függ.Ja, a befizető is fizet természetesen a posta felé.
De pár éve cib-nél fizettem be és ott is kértek érte valamit, most nem tudom így van-e.

rohadjmegARCgeci 2012.04.12. 08:28:58

@Mityu: És a füstadó?Vezessék azt is vissza,ha mér az országot képesek voltak visszavezetni a sötét középkorba.

Taligamajom 2012.04.12. 08:44:58

@szintetikus: azt mondod? :) Én tényleg igy látom. Minél kevesebbet lát belöled a rendszer annál kevésbé vagy fogható. És a vak is látja itthon hogy a rendszer arra törekszik hogy az egyén bármikor buntethetö legyen.
Ami régen az ideologiával ment a kommunizmusban az most a pénzugyekben megy.

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.04.12. 08:44:58

@Dr. Furia:

Hehe, jogos, jogos! :)

Nekem még a jövedéki adó adója tetszik de nagyon. S ez már nem újkeletű. Nézd meg a benzin árának összetevőit.
Jövedéki adóval terhelt összeg után van az Áfa felszámítva. :)

butus 2012.04.12. 08:44:58

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:....és mire jutsz vele? A közüzemi díjakat, vagy bármit ha készpénzzel fizeted be, azután is számolják az adót. Kikerülni nem tudod.

leonito77 2012.04.12. 08:44:58

Én azt hiszem, vagyis úgy látom (sajnos), hogy Zorbánnak abszolút igaza van, kitalálta, hogy itt vannak a zemberek, akik neki mindent elhisznek. A gondolkodó ember számára ez tudom, kissé szürreálisan hangzik, de a zemberek valóban elhiszik a lózungokat és elhiszik azt is, amikor a lózung ellenkezője a lózung.

Tisztára olyanok néhányan itt, mint szerencsétlen Winston Smith.

Na de van egy nagyon nagy mázlink. Az, hogy unióban vagyunk és jelenleg nélküle nem is tudnánk létezni gazdaságilag. Na most a Zorbán csak óbégatni tud, a zembereket (meg)vezetni, de halvány pukija sincsen a gazdaságról... lövése sincsen. De a hatalmat imádja. De szerintem, ha sikerül neki az újabb 4 év, akkor ez a kártyavár, vagy mifene, az egész úgy ahogy van a fejére(fejünkre) fog esni mindenestől. Ez a légvárrendszer összedől a saját súlya alatt. Zorbán majd nem érti és a maradék esze is kapitulál. Na utána talán, de csak nagyon TALÁN a sok barom zember rájön (miután nem lesz nyugdíja és kiderül, hogy nem eltőzsdézték, nem a nyugat vitte el), hogy vállalnia kell egy kis felelősséget a sorsáért, alapvető ügyekben öngondoskodni. Mert akkor már nem lesz mit mondani Zorbánnak a rácsosházból, már a zemberek sem fognak hinni neki.

De sajnos addig marad ez a szar, ami itt van és lehet ellene óbégatni, meg tüntetni, de felesleges (szerintem sajnos valóban az), mert jön egy 100 ezres békemenet, ami a közmédiában legalább millió és mindenki mehet a fenébe a zemberek hada meg ott csápol az ingyen cirkusz és a kenyér miatt. Oszt jó napot

butus 2012.04.12. 08:44:58

@inebhedj - szerintem: ..sehogy. Hiszen azután is levonják az adót.

esef 2012.04.12. 08:44:59

@espadazo - Játékbolt::
azt nem a bank veszi le hanem a posta. azaz a bankszámlán már csak a csekkfeladás díjával csökkentett összeg lesz jóváírva.
anno pár éve szegény közös képviselőnk nem értette, hogy miért akarom a közös költség a csekkdíjjal csökkentett összegét bankfiókban fizetni.
no mindegy, ne offoljunk túlzottan.
a zemberek nagy többsége pénzügyi analfabéta...

PonDrow 2012.04.12. 08:44:59

@chipanddale74: "lési költséget a bank, ha simán kp teszünk a számlánkra. Már ez nonszensz. Majd mindenki visszaáll a sárga csekkre és újra lesz forgalma a Postának! "

Sajnos a sárgacsekkre is vonatkozni fog az új adó. Annyival többet kell majd befizetni rajta...

Kivlov 2012.04.12. 09:12:38

@barata:
Az a felháborító, barátom, hogy ez csak egy újabb időleges maszatolás tényleges átlakítás, raconalizálás helyett. Mert amit csinálni kellene, azt nem merik megtenni...

Mérges 1234 2012.04.12. 09:12:39

@leonito77:

Ja, ja. Mostanában én is inkább az zemberekre haragszom, akinek ez a szar tetszik, és habzó szájjal szidja az Eu-t, akinek még mindig mindenért a Gyurcsány a hibás, az menthetetlen.

Kár, hogy a normálisak is isszák ennek a levét.

OKé, hogy Viktor tudja manipulálni a népeket, de csak ehhez ért, semmi máshoz. És ebből hosszú távon nem élünk meg.

Mérges 1234 2012.04.12. 09:12:40

@barata:

Fidesz droid vagy-e????

Azzal egyetértek, hogy a dolog egyetlen pozitivuma, hogy könynen beszedhető és mindeki fizeti.

De ha a cégem begyűjti a lóvét az ügyfeleinktől, akkor azok fizetnek az utalásért, a cég fizet az utalásért, amikor a pénzt továbbutalja nekem, illetve a NAV-nak, én fizetek az utalásért, amikor tovább utalom egy részét a számláim befizetésére. A cég akinél landol megint fizet.

Megtakarítani lehet-e édemes-e, mert ha beteszem a bankba, akkor fizetek, ha kiveszem fizetek.

Talán nem egy teljesen szar ötlet, az egyetlen baja, hogy sokszorosan lesznek megadóztatva a pénzek.

Ja mindez persze az 1 kulcs és az elhibázott politika következménye, de sebaj.....

Ja és közben épül Felcsúton a stadion... :D

Nem jött még le, hogy a kis csúti gecit kb. csak a foci érdekli.

Kivlov 2012.04.12. 09:12:40

A rohadt életbe már ebbe a halvérű gazdaságpolitikába! Hogy nem mernek kiadást csökkenteni, az inaktívak tökére lépni és újabb kamuadókkal sújtják azokat, akik meddig is adóztak...

TBP · http://egeszuton.blog.hu/ 2012.04.12. 09:17:15

Szokásos menetrend: nincs pénz, nosza, találjunk ki újabb adót. Mondjunk valami őőőrületesen nagy baromságot, majd miután mindenki kidühöngte magát, egy középértéken vezessük be, és még tapsolni is fognak, hogy "csak" ilyen szerény adót vetett ki a kormány...
És majd hallgathatjuk, hogy Európában egyedülálló lépéseket tett a kormány a pénzügyi kultúra fejlesztésére... Lassan nem az lesz a kérdés, hogy rosszabul élünk-e, mint 4 éve, hanem hogy mennyivel?

barata 2012.04.12. 09:48:26

@Kivlov: Maszatolás vagy nem, rosszul esik mindenkinek. Ettől még működhet. Jut eszembe, meg kéne alapítanom a "semmilyen adó" nevű pártot. Lenne híve, ugye?
Jó neked, hogy tudod, mit kéne csinálni. Mert hogy mit nem, azt már tudjuk.

RS 2012.04.12. 09:50:53

Irány Ausztria, egyenlőre folyószámla szinten, aztán majd ha lesz levegővételi adó akkor már én is megyek a számlám után.

csárli hárper 2012.04.12. 09:50:54

újabb adó az "azonnali adócsökkentés" kormányától
fasza, nagyon fasza.
remélem a következő választások alkalmával, már ha lesz olyan, a sok megvezetett birka, aki 2/3-ot adott ezeknek a selejteknek, elgondolkozik azért egy kicsit...
most mit érezhetnek azok a majmok akiket ide-oda bejelentettek és még éjfélkor is sorba álltak hogy szavazhassanak ezekre a senkiháziakra?

szopacs 2012.04.12. 09:50:54

A cikk írója le van maradva. Ha egy szolgáltatónál fizetek helyben pl:T-Hom-nál a befizetett összegen felül ügyintézési díjként plussz 170Ft.Ha sára csekken fizetek a következő számlán megjelenik száz egynéhány forint a csekkes fizetés költségéért.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 09:50:54

"És leszünk és maradunk a pénzes borítékok meg a postán sorbanállók és a sárga csekkek országa."

Jelzem a sárga csekkes befizetés után is adózni kéne a tervezet szerint, tehát nincs menekvés...

MZ/x 2012.04.12. 09:50:54

Én a gazdasági szakújságírókat hiányolom mind az írott, mind a netes hírfórumokról. Mert a hír fel lett röptetve, úgy vélem teszt jelleggel. Ha nem harapnak rá a szakértők és érthetően nem magyarázzák el azoknak, akik 95%-ban úgy vélték, hogy ” ez csak a pénzt az országból kiutalókról szól”, az most szembesülhetne normális magyarázattal, hogy a nagy többségnek szánta ezt Matolcsy úr. De hát újságjaink fórumaink nagy része utólag fogja magyarázni!

Miremi (törölt) 2012.04.12. 09:50:54

Tegnap azt olvastam, hogy a sárga csekkek adóján is elmélkednek!

Másik blogba írtam már a témában kommentet, idézem magamtól:

"A banki költségek, pl. számlavezetési díj, kp felvétel, így is nevetségesen magasak hazánkban. Szerintem a határ menti részeken élőknek, eddig is megérhette külföldi számlát nyitni. Eztán meg majd mindenkinek megéri külföldi internet bank számla. Teljesen mindegy, hogy Ausztriában, Horvátországban, Szlovákiában, Szlovéniában, vagy a románoknál kiválasztott banknál. Aki az összes rezsi költséget, lakástörlesztést, biztosítást, autó hitelét, cascót, kötelezőt utalta eddig,netán interneten vásárolni is szokott, azoknak nagyon nem lesz mindegy, hogy újabb adókkal szekálják-e, vagy sem.
Aki meg minimálbérre van bejelentve, a többit zsebbe kapja, azok sem lesznek érdekeltek, hogy teljes bérüket legálisan kapják meg.
Az origón tegnap azt olvastam, hogy hezitálnak a sárga csekk adókon is. A csekkek adóztatása sem lenne megoldás, mert jellemzően a bankszámlával nem rendelkező nyugdíjasok onnantól kezdve nem a postán állnának sorba, hanem a közműszolgáltatók ügyfélszolgálatára battyognának be, és ott a pénztárba fizetnék be közvetlen a rezsi díjakat. Max. a szolgáltató cég ügyfélszolgálatosai lennének túlterheltek."

barata 2012.04.12. 09:50:54

@Doubledecker: Vegyük sorjára:
- nem vagyok fidesz droid
- igen, mindenki fizetne, többszörösen, sok kicsi, sokra megy alapon. Na persze az 5% az néhány nagyságrend hibával íródott. Valójában az 5 ezrelék lehetne.
- megtakarítani soha nem érdemes. Más fogja használni. A pénznek pörögnie kell, minél gyorsabban. Ezt tudod Te is.
- igen, az elhibázott SZJA korrekciója lehetne.
- de lejött.

inebhedj - szerintem 2012.04.12. 09:50:55

@esef:

A sárga csekk önmagában is pénzbe kerül, azt hiszem, alapértelmezésben 200 Ft (ami azt jelenti, hogy összegtől függetlenül csekkenként 20.000 Ft-os befizetésig drágább, mint egy 1 %-os adóval sújtott átutalás). Éppen ezért a csekken szereplő összegbe a kedvezményezett már belekalkulálja a csekk árát is (ezért olcsóbb a legtöbb szolgáltatónál átutalással vagy csoportos beszedésivel fizetni, mint csekken). A posta maga átutalja a kedvezményezett felé a pénzt, így azt terhelni fogja az új adó, ergo a posta tovább terheli azt a kedvezményezettre, az pedig a kifizetőre, vagyis a sárga csekk alapdíján kívül még az adó értékével is nőni fog a befizetendő összeg.

Szerintem annyira nem off, ha egyszer ez lett a poszt címe. ;)

Csak a cím / tartalom / hozzászólások azt sugallja / sugallják, mintha ki lehetne bújni az adófizetés eme formája alól, de valójában szó sincs róla.

Ráadásul ha bankszámlára kapod a jövedelmet, akkor arról ki is kell venni a sárga csekk befizetéséhez a pénzt, azaz ott már megfizeted egyszer az adót, majd a sárga csekkel a fentebb leírt módon mégegyszer.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.04.12. 09:50:55

Pont múlt héten ecseteltem egy készpénzmániás ismerősömnek, hogy gyakorlatilag már minden kifizetésemet átutalással, vagy kártyával oldom meg. Sárga csekk már egy éve nem volt a kezemben.

Még a végén neki lesz igaza, hogy ez felesleges rongyrázás. Beszarás.

Subika 2012.04.12. 09:50:55

@esef: Szia! Ez két KÜLÖN transzfer, két külön szolgáltatás, ezért sajna, lehet.

Amúgy tökéletesen egyetértek mindazokkal, akik szerint végtelenül gusztustalan, elkeserítő és unalmas, ami itt megy. Ennek a gazdasági izének (mert folyamatnak azért nem nevezném... tisztelem a "folyamat" szót) nincs eleje, nem lesz vége, teljességgel koncepció nélküli, ebből adódóan nem vezet sehová. Vagyis de: a semmibe.

csabai vértyúk 2012.04.12. 09:51:04

Vannak még lehetőségek az adókivetésben. Pl. Spíró kitalálta a kamatyadót, amit minden szexuálisan aktív korban lévő állampolgártól beszednek. Egy szerencse, hogy ezek nem olvasnak...

Kivlov 2012.04.12. 09:55:07

@barata:
Nem csak én tudom, nagyon sokan mások is. Kiadáscsökkentés, inaktívak transzfereinek megnyírása. (Külhonban nyugdíjcsökkentés se példa nélküli). Közszférai leépítés. Ingyenes utazgatás megszüntetése. Stb...

barata 2012.04.12. 10:05:24

@Kivlov: Ne haragudj, de ez elég halványnak tűnik. Ne legyél politikus, sokan szidnának.

Mérges 1234 2012.04.12. 10:05:25

@barata:

Na szeretem az ilyen válaszokat, korrekt nincs melléduma, és egyet is értek vele, kivéve a pénzt megtakarítani nem érdemes.

Lehet, hogy nem, de én megtakarításból vettem lakást, nem hitelből.

Lehet én voltam a hüle, mert most azokat támogatják, akik hitelből vették?????

De mégiscsak nyugodtabban alszom.

Most éppen házra gyűktök, talán még két év és meglesz a lové, most akkor ne takarítsak meg?????

Ok, kicsit of volt, de tényleg mi a lófaszt csináljon az ember, akinek ma pénze mit csináljon, mert nem igen van biztonságban Orbától.

Ja persze még mindig piacról finanszírozzuk magunkat 8-9%-ért, miközben az IMF 4%-ért is adna, de lehet az IMF nem szereti a focit, ez lehet a baj???

mizrolist 2012.04.12. 10:05:57

@barata: tudod, ezzel arra fogják elmozdítani a pénzmozgást, hogy az papírozatlanul, zsebből zsebbe történjen a szürkezónában; és azok a cégek fogják megszívni, akik ezt nem tudják kikerülni, mint pl. a közműszolgáltatók. Meg persze te fogod megszívni, amikor emiatt megszűnik az ingyenes átutalási lehetőséged, az ingyenes készpénzfelvétel a kártyádról és az ingyenes fizetés az üzletekben bankkártyával. Arról nem is beszélve, hogy a számlád havidíja is meg fog ugrani szépen...
Ha olyan adó kell, ami alól nem lehet kibújni, akkor értékalapú kemény ingatlanadó kéne. Igaz, azzal jobban megszívnák a politikusok, mint a zemberek, ezért nem fogják bevezetni. Ráadásul nem bevételnövelésre lenne szükség, hanem a kiadások racionalizálására, mert a forráshiányos területekre is jutna elég pénz, ha az elfolyó összegeket oda irányítanák...

butus 2012.04.12. 10:14:21

Ez a dicső kormány az MSZP kormányzási ideje alatt másról sem beszélt, mint arról, hogy olyan népnyúzó adókat nem lehet fenntartani. Majd ők ha hatalomra kerülnek azonnal jönnek az adócsökkentések. Igen jöttek is, csak nem a csökkentések, hanem az állandó emelések, és az új adók tömkelege. No, de ők soha nem hazudtak, így a hülye birkák most is tapsolnak nekik.

odeenHD 2012.04.12. 10:16:43

a pénzügyi tranzakciós adó kapcsiból ALKOTMÁNYELLENES... a banki pénzmozgás önmagában nem képezheti az arányos közteherviselés alapját. erről van is alkotmánybírósági állásfoglalás még 2007 tájékáról.

adót csak akkor lehet kivetni, ha vmi nyereség/gyarapodás van. mondjuk hívhatják illetéknek, és akkor ok a dolog. ez van a lakásvásárlásnál. azt is kvázi megadóztatják, pedig nem gyarapodsz, csupán annyi történik, hogy a pénzedet ingatlnara cseréled. és láss csodát, a neve nem adó, hanem illeték.

Kivlov 2012.04.12. 10:16:43

@barata:
Te tűnsz elég halványnak. A politikus nem azért kéne legyen, hogy népszerűségi versenyt nyerjen. Hanem, hogy az országért tegyen. Erről ennyit...

butus 2012.04.12. 10:16:43

@hüjehalyó:. nem lesz igaza, mivel a készpénzzel történő befizetéseidet is megadóztatják ugyanúgy. Tök mindegy lesz, hogy utalod, vagy kp.-vel egyenlíted ki, az adó megmarad.

butus 2012.04.12. 10:20:48

@hüjehalyó: ...egy módon tudnád részben kikerülni az adót. Akkor, ha mondjuk bécsi bankban nyitnál számlát, oda folyna be a jövedelmed és onnan utalnál.

barata 2012.04.12. 10:20:55

@Doubledecker: Na ja. Persze hogy kell a megtakarítás. De a pénz olyan, mint az energia. Nem tárolható. Minden pillanatban használja valaki. És ha nem Te vagy az,aki elkölti fagyira, nem lehetsz teljesen biztos abban, hogy visszaadják. Mert a pénz oda megy, ahol használják, ha használják bukta is lehet belőle. Nekem sem volt devizahitelem. Én is hülye vagyok.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.04.12. 10:21:05

@szgy: Akkor fizesd majd ezt az adót is te ökör. Nem érted? Erre a kormányra azért szavaztál, mert nem a mexorítások kormánya. A zembereket már nem lehet további mexorításokkal terhelni.
Ezek után mit csinál ez a kormány? A debil Kusz Szemmel csak azon gondolkozik, hogy honnan vehet még el pénzt a zemberektől.
Emellett az új adó mellett, most még az általuk mocskos szociknak nevezett kormány alatt megcsinált babakötvényt is államosítani akarják.
Szerintem, ha ti nem lennétek, akkor ezt a gyökér dilettáns kormányt már rég elzavarta volna a népharag. De amíg ti képesek vagytok békemenetet szervezni a kormány mellett, addig ezek úgy gondolják, mindent jól csinálnak, és a nép ezt akarja.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2012.04.12. 10:26:30

@esef: Na most ez úgy van, hogy ha csekken, lakcímre fizetek, akkor elkérnek + 300 Ft-ot. Ha bankszámlára megy, akkor megérkezik a teljes összeg, majd a bank valamilyen jogcímen - már nem emlékszem milyen -, levon x forintot. És ez nem is azonnal jelenik meg, hanem napokkal később. Ebből nem tudom hogyan lát a posta bármit is.

barata 2012.04.12. 10:27:52

@mizrolist: Nem mondta senki, hogy én nem fogom megszívni. Egy adónem jóságát nem az határozza meg, hogy én, vagy valaki más megszívja-e. Úgy általában: az adót nem azért találták ki, hogy szívassák vele minket. Az más dolog, hogy szívunk miatta. Nem tudom, érthető-e?
Kiadáscsökkentés. Lehet abba az irányba is menni, és kell is, de az a baj, hogy az eleve korlátos. Gondolj bele, hogy a rezsidet max. a rezsi összegével tudod csökkenteni. A bevétel növelése kicsit más, elsősorban azért, mert elvi korlátja nincs. Ez a fő bajunk. Sírunk, hogy azt a keveset hogyan osszuk be, közben nézelődnünk kellene, honnan, és hogyan lehetne többet akasztani.

Zedder 2012.04.12. 10:27:53

@barata: "- igen, mindenki fizetne, többszörösen, sok kicsi, sokra megy alapon. Na persze az 5% az néhány nagyságrend hibával íródott. Valójában az 5 ezrelék lehetne. "

Hülye vagy? 5 ezrelék??? Tudod te milyen sok az?

Én csak magáncélra havi 500-1000e Ft-ot mozgatok a számláim között (rezsi, hitelek, hitelkártyák), számold már ki erre mennyi az 5 ezrelék! Főleg ahhoz képest, hogy jelenleg nullaforintos számlacsomagban vagyok... Érthető módon, hiszen nem akarom a gatyámat is ráfizetni az utalásokra!

És még mered azt leírni, hogy nem vagy fidesz-droid... Hát akkor mi vagy, hogy még egy ilyen aljas pofátlan genyóságot is bevesz a gyomrod, kritika nélkül?

AnnaKarenina 2012.04.12. 10:27:54

@barata: @Kivlov: Az egykulcsos adó, ami már nem is egykulcsos, a legfontosabb dolgot mellőzi, a közteherviselési képességet. A nagy egyenlőség (és ne kezdje el senki, hogy abszolút értékben de igenis többet fizet a magasabb keresetű), odavezetett, hogy a kisebb jövedelműeket nagyobb mértékben viseli meg az adóteher, mint a magasabb keresetűeket. Az is nyilvánvaló, hogy mekkora hiány keletkezett emiatt az adóbevételekben, amit most a 27 %-os ÁFA-tól kezdve a tranzakciós adóig megint mindenkinek egyformán kell megfizetnie, tehát a szegényebbeket ismét csak jobban sújtják, mint a tehetősebbeket. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a tehetősebbek adómegtakarítása semmilyen mértékben nincs ráhatással a gazdasági folyamatok felpörgésére, tehát ez csak a szegényektől a tehetősebbek felé történő jövedelemátcsoportosítás, semmi más. Mondhatnánk, lopás, hiszen a tehetősebbek adókedvezményéhez nekik semmilyen extra gazdasági tevékenységet, eredményt nem kell produkálniuk, ők ezt ajándékba kapják a szegényektől.
Az inaktívakhoz meg annyit, hogy lehet követelni, hogy dolgozzanak, de mintha az aktív, teljesen munkaképes lakosság jó részének munkavállalási lehetőségei is lecsökkentek. A hangzatos lózungok nem jók semmire, ez csak emberek kisemmizéséről szól. Az eredményt meg látjuk, a pénzek eltűnnek a semmiben.

szgy 2012.04.12. 10:27:54

@The Lonewolf: te miről beszélsz? mert én nem arról amit te írtál, az biztos.

barata 2012.04.12. 10:41:44

@Zedder: 1 milla 5 ezreléke 5000 Ft.

belekotty 2012.04.12. 10:43:50

@Kivlov: 90-92-ben Finnországban a nyugdíjakat, segélyeket, közalkalmazotti fizetéseket, minisztériumi költségvetéseket egy mozdulattal visszavágták 10 százalékot. Ha ezt itt megtették volna - és most sem késő - azonnal sokkal jobban állnánk.

Kivlov 2012.04.12. 10:43:50

@AnnaKarenina:
Lopás a f*szt!!!
Végre kezdenek helyükre kerülni a dolgok (SZJA terén). Mert a sok eddigi kamuzó is fizet valamit! Plusz ha az embernek van valami jobb rátermettsége, képzettsége, egyebe, ezáltal magasabb fizetéáse, nem kell a gatyáját is leadóznia!
Az inaktrívakat az aktívak pénzelik, ez tény. Még egy darabig, amíg hajlandóak rá. Nem véletlen, hogy húznak el külhonba a fiatalok (is), nem akarnak éhbéren itt bohóckodni. Meg azért adózni, hogy a másiknak legyen. Mikor ő maga meg se nyugdíjat, se eüt, se semmit nem kap majd a befizetett adója után.

I_Isti 2012.04.12. 10:43:50

Akkor segítek:
Ha van egy 1000 főt foglalkoztató cég, amelyik minden hónapban fejenként kb 150 ezer forintot utal munkabérként, a fél százalékos sarc azt jelenti, hogy minden hónapban 750.000 Ft-ot (háromnegyedmillió!) nyúlna le az állam -csak a cégtől. Egy ekkora cég erre azt fogja válaszolni, hogy akkor a költségeim szinten tartása miatt kénytelen vagyok kirúgni 4 embert.

Zedder 2012.04.12. 11:07:13

@barata: okos! Szerinted én nem tudom elvégezni az osztást? Tényleg nem érted, hogy az basz fel, hogy a semmire a narancsos geciknek havi 5 ezret (alsó hangon 5 ezret!) ki kellene fizetnem?

Kivlov 2012.04.12. 11:09:15

@belekotty: Ennyi. a minisztériumi cuccok már itt is megvannak. Most jöhetnének a szoc kiadások. és nem csak 10zel, hanem vagy 25-30cal...minimum...

smartdrive 2012.04.12. 11:09:15

ezt azért dobták be, hogy majd legyen honnan megkönnyebbülnünk, amikor cáfolják

nyilván tisztában vannak vele, hogy ez tökéletesen kommunikálhatatlan, és azonnali mínusz 10 százalékot jelentene

I_Isti 2012.04.12. 11:09:15

@Kivlov: Akkor neked is segítek!
Ha van egy cég, amelyik szeretne bruttó 100eFt-ot adni egy munkavállalójának, akkor ez, ha a munkavállalónak nincs gyermeke összesen:
65500 Ft-nyi nettó bért jelent.
Viszont a munkáltatónak ki kell fizetnie 128500 Ft-ot.
Érted? Ennyit a fidesz propagandáról, meg a 16%-ról.
A munkáltatónak összesen 63000 Ft-nyi közterhet kell kifizetnie ekkora bruttó bér mellett.
Ez azt is jelenti, hogy egy új munkavállaló foglalkoztatásához az kellene, hogy legalább 128500 Ft-ot, és még ezen felül profitot is termeljen meg a munkaadónak.

Kave 2012.04.12. 11:09:16

Valami szörnyű áporodott és állott szaga van ezeknek a balliberális blogoknak. Szerencsétlen nyomiknak semmi sem tetszik, amit a kormány tesz. Ha van rajtuk sapka az a baj, ha nincs az….

Eddig azért visítoztak a balos nyomik (főként ATV, Népszabi, és egyéb hazaáruló - külföldi pénzügyérek által életbentartott - balliberós körök), hogy miért nincs megszorítás! (!!!!!) (Pedig szerintük Magyarországnak az lenne a jó.)

Most meg azért visítanak, hogy adóztatni mer a kormány. Ja, hogy ezt majd mindenkinek fizetni kell. És nem csak a rabszolgaként tartott magyar embereknek? Ezt fizetni kell az Újlipótvárosban is, a külföldi cégek hazai helytartóinak is? Ó, akkor az már nem is jó.
Elmebeteg banda….

Kivlov 2012.04.12. 11:14:17

@I_Isti:
édesapa. a kutyát nem érdekli, mennyit kell kifizetnie a munkáltatónak a melóm után. az érdekel, mennyit utal a számlámra havonta. vágod a borsót???

orient 2012.04.12. 11:35:30

@I_Isti: Jobb esetben csak 4 embert rúg ki, rosszabb esetben becsukja az egész boltot és átteszi a céget prágába mondjuk és így 1000 ember kerül utcára.

Megint megy a kapkodás mindenféle hatástanulmány nélkül hoznak olyan döntéseket amelyek nemcsek felidegesítenek egy csomó embert, de munkahelyekbe kerül, adóelkerülésre buzdít és hosszútávon adókiesést fog jelenteni és nem adóbevételt!

orient 2012.04.12. 11:37:09

@Kave: "Matolcsy szerint új szabályozásra van szükség a pénzügyi szektorban. "Joseph Stiglitznek igaza volt, a piac nem képes önmaga szabályozására" - mondta. A miniszter kifejtette, az üzleti életben nem csak profitra, de etikára is szükség van, meg kell teremteni a profit és etika egyensúlyát. Úgy vélte, ez is a válság egyik tanulsága. "

Mondja az üzleti etikát az ember mikor ha egy vállalkozó el akar nyerni egy állami pályázatot azonnal asztal alatt vissza kell tolni jelentős százalékát a helyi fidesz helytartónak. Üzleti etika mi??? Ja és hogy az mszp-szdsz ugyan ezt csinálta az nem magyarázza a fidesz miért teszi.

Tranzakciók adóztatásának egy eredménye lesz. Nagyon durva feketegazdaság, még kevesebb adófizetés. Csak az állami vállalatok és multik fognak számlára utalni, ezentúl azok a KKV-k és magyar cégek akik fehéren működtek, adóztak, utaltak, na mostantól ők is borítékban fogják adni a fizetéseket, súlyos százmilliárdokat kivonva ezzel a gazdaság vérkeringéséből. Nem a balliberális nyavalygással van a baj, hanem azzal hogy ezt az országot olyan emberek vezetik akik egy alapvető matek érettségin is megbuknának nemhogy bármi fogalmuk lenne hogyan működik egy ország gazdasága.

ProFiL-Kép 2012.04.12. 11:57:07

Mi van köcsögök? válság van? keresitek a bűnbakot ? Nézzetek mélyen magatokba ! Hehehe, majd meglátjátok, hogy mennyi az osztrák bankban , nemzetközi átutalásban kifizetni a villanyszámlát :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.12. 11:58:33

Teljesen egyetértek azzal, hogy hiba minden pénzügyi műveletet megadóztatni. Értelmesebb lenne konkrétan a spekulációt adóztatni (mondjuk minden olyan deviza és részvény ügyletet, ahol az árfolyamnyereséget/veszteséget 5 munkanapon belül realizálják), de bármilyen pénzügyi adóhoz minimum közös európai fellépés kellene, ha nem világszintű.
Kíváncsi vagyok, hogy mikor veszik észre, hogy a magyarországi bankszektor 1-2 kivétellel veszteséges.

delvideki 2012.04.12. 12:23:14

És a feketeleves csak majd a feketegazdaság beköszönte után jön. Annak nagysága ugyanis nem reverzibilis. Magyarán, ha növeled az adókat, növekszik a feketegazdaság, de ha utána csökkented az adókat, a feketegazdaság nem áll vissza az előző szintre.
Egy generáció életének tartamára elszabták az adómorált.

Balance Of Power 2012.04.12. 12:36:48

@Kis ember: Ez igaz, de ettől még ez bicskanyitogató ötlet.

Mondjuk ha bevezetik, akkor a Citinek ha van esze, dafke megtartja a 0-ás csomagot, mert akkor még többen odamennek mint eddig.

Balance Of Power 2012.04.12. 12:37:59

@Kis ember: Ez igaz, de ettől még ez bicskanyitogató ötlet.

Mondjuk ha bevezetik, akkor a Citinek ha van esze, dafke megtartja a 0-ás csomagot, mert akkor még többen odamennek mint eddig.

KopaszMercis 2012.04.12. 15:27:55

@welow:
Majd rovidesen jon a kommunista jobbik

csincsilla72 2012.04.12. 15:28:39

Kormányzati körökben virágzik a neokommunizmus, dilettantizmussal karöltve.

anonymand 2012.04.12. 15:29:45

Tisztelt Michael Knight!

Sárga csekkek?
Azon már most is kaszál valaki.
Mert ha hétfőn feladod rajta a pénzt, még nem lehetsz biztos abban, hogy ugyanazon hét péntekig a címzett meg is kapja.
(A T-Home-nál állítólag egy hét a beérkezés.)
2012-ben.
Az elektronika korában.
A kérdés már csak az, hogy a befizetett pénzek napi kamata (sok kicsi, sokra megy) 3-5 napon keresztül kit, vagy kiket gazdagít?
Nem lehet a lenyúlás elől elbújni.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: egyébként pedig szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ötletük van még. Sok.
Majd akkor ríjatok, ha minden billentyű leütését, vagy minden egérkattintást, a nép nevében s érdekében, szintén megadóztatnak....

Sir Nyű 2012.04.12. 15:57:02

@PonDrow: Te valami rokonom lehetsz. egyrészt a nickedből gondolom, meg mert pont hogy igen, a sárga csekkes pénzforgalomra is kivetik az adót. Ezt a poszttoló benézte.
Pártunk és kormányunk alaposan végiggondolta, hogy ne legyen luk a légycsapón. Ha ki lehetne kerülni az adót, kikerülné az ország. De nem, mert a csekk ultraszopás lesz: dolgozni kell a pénzért, adózni utána, átutaltatni bankszámlára, adózni utána, a számlán kamatozik, adózunk utána, majd ki kell venni az automatából kápét, adózni utána, befizetni csekken, adózni utána. És valaki jól írta fent, a látható pénzekre hajtanak, mert az a biztos.

Mariann19 2012.04.12. 16:29:18

A blog egyik bekezdése arról szól, hogy a magyar lakosság szellemileg mennyire leépült a pénzügyi informáltság tekintetében.Gazdasági szakemberként számomra ismert a pénzügyi, a tőke, árfolyam, befektetések tana, mégis védelmembe kell vennem állampolgártársaimat, mindazokat, akik nem lövik csípőből mindezeket. A humán, a műszaki értelmiségi és a nem ebben a szakmában dolgozók honnan is tudnák alaposan a fogalmakat, hiszen ezt nemcsak elolvasni, hanem érteni is kell,nem árt az összefüggéseket is felismerni.Azok a befektetők, akik buktak pl: a Baumag ügyben, mintegy l3 ezren, nem hülyék voltak! Mindössze bíztak abban, hogy egy többszörösen az állam által ellenőrzött befektető cégben nem lehet kockázat./PSZÁF, mint a bizalom letéteményese legfőbb ellenőrző szervként./Hozzátenném, hogy a jelenlegi pénzügyi tranzakciók szerződéseinek tartalmi és nyelvezeti előírásai nem felelnek meg annak a törvénynek, mely úgy szól, hogy a szöveg tartalmi megfogalmazása az állampolgárok mindegyike által értelmezhető legyen.Miért nincsenek ezek a szabályok betartva?Egy válasz van, hogy az állam e téren sem biztosít semmiféle védelmet a lakosságnak, fel sem merül, hogy prioritást fogalmazzon meg a maga számára e téren.Az új adóhoz annyit, hogy a kormány számításai szerint 50-100 milliárd adóbevételt tervez ezáltal. Számításaim szerint családonként kb. évi 12.000.- Ft terhet jelent a bevezetése, /sárga csekk pl:140.- Ft/csekk, csoportos megbízás dettó/db./A vállalkozásokat illető terhelés mértéke általam még nem ismert, azonban az egyik hírportál alapján van olyan kormányzati szándék is, mely szerint a NAV-tól visszajáró, vagy visszaigényelt vállalkozói összeget állampapírban juttatják vissza. Alig akarom elhinni!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.04.13. 07:16:44

Ez a Matolcsy nevű fa.zkalap rettentő kártékony egy állatfaj.
Ez ilyen hülye egyedül, vagy igazi skizo és többen nyomják? KRETÍNÓ!
Szerintem a hazaárulás is megállja apránként a helyét, amennyi kárt okoz ez a tehetségtelen barom idehaza és hasznot hajt a környező országoknak! Ha ez nem ellenség, akkor...
"Ha százalékos adó lesz, ahogy most sejtetni engedik, akkor erre a legnagyobb cégek fognak a leggyosabban megoldást keresni, ami veszélyes következményekkel járna az államháztartás számára - mondta Kalocsai Zsolt. Ilyen kibúvót jelenthet, ha a cég a dolgozója is külföldön nyit számlát, pláne, ha az ottani számlavezetés olcsóbbnak bizonyul, mint itthon minden után sarcot fizetni. Danku Tamás a Company House adótanácsadója úgy látja, hogy ha a térségben csak nálunk vezetik be ezt az adótípust, akkor a környező országoknak nem csak új pénzpiaci terméket teremtünk, de az amúgy sem túl fejlett adózási morált is elkezdjük tovább bontani. - És ma már arra sincs feltétlenül szükség, hogy az illető minden hónapban külföldre utazzon, hogy az efféle adótehertől mentesülve vehesse föl a fizetését - mondta Danku Tamás arra utalva, hogy itthon is van már olyan bank, amelyik a régió több országában működik, és ingyenes készpénzfelvételt biztosít valamennyi fiókjában."
hvg.hu/gazdasag/20120412_Tobin_penzfoglami_kulonado_NGM

2012.04.13. 07:17:28

az új adó gyakorlatilag még egy ÁFA, nem hiszem hogy az eu benyeli, bár elég röhejes hogy a kormányunktól mindig az eu ment meg minket

ásványi répacukor 2012.04.14. 15:36:26

@Kivlov: A kutyát nem, csak a munkáltatódat. Ha sokba kerülsz neki a járulékokkal együtt,- és Te nem termeled ki az összes költségedet a profittal együtt - akkor csere. Nem a kispadra, az utcára kerülsz!

ásványi répacukor 2012.04.14. 15:36:55

@Kave: Na mars vissza tehénistállóba friss aert szippantani tahókám! 8 év kormányzásra fölkészülés és két év kormányzás után itt tart az ország bravó!
A foci stadion tervek készek és ez a lényeg! Miből lesz felépitve, hogy holnap, holnapután mi lesz majd kiötleteljük. Az elcseszett gazdaságot tovább cseszegetik el, de rendesen!
Örülj, tovább csúszik az ország a lejtőn!
süti beállítások módosítása