Hát, megkezdék a fiúk a parlamenti munka legfontosabb részét. Nem, nem a törvényhozásról beszélek, hanem a napirend előttiekről, az azonnali kérdésekről és legfőképpen az interpellációkról. Naná, hogy ez a legfontosabb: ezt közvetíti ugyanis a tévé, nem a dögunalmas szakmai vitákat. Ekkor lehet szerepelni és sziporkázni, meg megmondani a frankót. A néző oldaláról pedig ilyenkor lehet jót derülni egy-egy honatya, netán honanya bénázásán vagy szellemességén. És jó esetben ilyenkor hangzik el egy-egy frappáns dakota közmondás is - mondjuk az utóbbira azért az elmúlt években bizonyos aktív részvételi hiányosságok miatt nem nagyon volt példa.

Komolyra fordítva a beszély fonatát, túl azon, hogy az interpelláció határozottan szórakoztató tud lenni, mégiscsak az egyik legfontosabb része a parlamenti munkának. Az országgyűlési képviselők ugyanis az Alkotmány szerint minden, a feladatkörükbe tartozó ügyben "magyarázat kérése céljából" interpellációt intézhetnek a kormányhoz, illetve a kormány egyes tagjaihoz, akiknek pedig erre kötelességük válaszolni. Patetikusan hangozzék bár, de a kormány demokratikus ellenőrzésének egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköze lehet az interpelláció - már persze csak ha tisztességgel használják ezt az eszközt a képviselők és komolyan veszi azt a kormánytöbbség is.

Az új ciklus sok bizakodásra mindenesetre nem ad okot. Az első interpellációkat figyelve-hallgatva olybá tűnik, hogy előnyére semmiképpen sem változik a rendszer.

Borzasztó kontraproduktív - vagy egészen egyszerűen: unalmas - tud lenni, amikor a kormánypárti képviselők interpellálják a saját kormányukat, térdig lógó nyelvvel arról, hogy ugye a kormány mindent elkövet annak érdekében, meg hogy ugye a kormány ezúttal is a zemberek érdekében és hogy ugye már épül a szép és új világ... Márpedig a statisztikák szerint a Fidesz-kormány bizony szívesen alákérdeztet a képviselőivel. Az első Orbán-kormány idején az elhangzott interpellációk 37,3 százaléka kormánypárti volt, míg a Horn-kormány idején ez az arány mindössze 5,6 százalék volt. A 2006-2010-es ciklusban - pedig aztán Gyurcsánytól sem állt messze a píárkormányzás intézménye - az elhangzott interpellációknak 14,4 százaléka volt csak kormánypárti.

Nem azt mondom persze, hogy a kormánypárti képviselő ne interpellálja a miniszterét. Természetes, hogy kérdezze a választókerületét érintő kérdésekben, hiszen ez a dolga. De ne kérdezzen alá, ne használja olcsó kormányzati píárra és ne hiteltelenítse el az interpelláció egyébként oly fontos, demokratikus intézményét.

Hallgatva az első ellenzéki bénázásokat és a dögunalmas kormánypárti alákérdezéseket, néha nosztalgikus érzésem támad. Már-már visszasírom Torgyán doktort. Az ő szereplésein - mindegy, hogy éppen kérdező vagy válaszadó volt - legalább lehetett röhögni. Az utóbbi évek parlamentjéből viszont még a kabaré is hiányzik...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.