Erőből ötletelés

2010.06.10. 19:07

Hanem azért ez a kétharmad, ez bizony könnyen elbizakodottá tehet. Fölényessé, hogy úgy mondjam. És akkor még finoman fogalmaztam.

Mert egyrészről az rendben van, ha a kétharmados parlamenti támogatottságú kormány határozottságot, tettrekészséget és cselekvőképességet mutat. Végül is egészen hülyén nézne ki, ha ilyen parlamenti többség mellett béna kacsaként viselkedne, vagy nemes egyszerűséggel tökölne és töketlenkedne is egyszerre a kormány.

De a határozottságnak is van határa, a tettrekészség pedig egy ponton túl erőszakosságnak és akarnokságnak hat. Vagy úgy is mondhatnánk: kontraproduktív.

Nem beszélnék ezúttal az összesen egyharmadnál is kisebb ellenzékkel szemben gyakorolható vagy gyakorlandó gesztusokról - ez utóbbit jog nem, legfeljebb a szokásjog írja elő, s erről részletes elemzést adott Török Gábor is. A politikai ellenfelek agyagba döngölését meg - lám, milyen a magyar közélet - el is várja a tábor. És a tábor szempontjából milyen hihetetlenül igaz a latin mondás: Vae Victis, Vivat Victor - azaz Jaj a legyőzötteknek, éljen Viktor... Akarom mondani: éljen a győztes.

Szólni kell viszont arról, hogy a parlamenten kívüli partnereket veszi semmibe a kormány.

Mert elég hülyén néz ki, hogy a miniszterelnök kész tényként bejelenti a 15 százalékos közalkalmazotti és köztisztviseli bér- vagy bértömeg vagy micsoda-csökkentést, miközben a szakszervezetek csak levegő után kapkodnak a meglepettségtől. És lehet persze utálni a bankokat, de elég hülyén hat az is, hogy a hírekből kelljen értesülniük a 200 milliárdos bankadó ötletéről.

Van az érdekegyeztetésnek egy többé-kevésbé működő, de legalábbis bejáratott rendszere. Ezt kétharmados parlamenti többséggel persze minden további nélkül figyelmen kívül lehet hagyni. Csak nem biztos, hogy érdemes. Mert így a kormány gyors döntései az erőből történő ötletelés minősített esetének tűnnek. Kétharmaddal, erőből persze ez is megtehető.

Az viszont a kormányt, a kormányprogramot és a miniszterelnököt is hiteltelenné teszi, ha minden második mondatában nemzeti együttműködésről beszélve valójában kész tények elé állítja a partnereit, és nyilvánvalóan ívben tesz az együttműködésre.

"A viták lényege nem a győzelem, hanem az előrehaladás" - mondta volt Joseph Joubert francia moralista, író. A vitákat éppen ezért nem kellene megspórolni. Mert a vitákban nem csak győzni, de meggyőzni is lehet. Partnereket szerezni és közös célokat találni. Erőből politizálás helyett erről kellene hogy szóljon a nemzeti együttműködés rendszere.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr332072344

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Enged-e megalkuvást a Szent Korona Értékrendből eredő gondolkodási mód? 2010.07.26. 08:31:23

   Nem.   „Ha csak magam maradok figyelmeztető kakukknak a Magyar Nagy Erdőben, akkor is halljátok a hangomat, mert: hívok minden magyart az ősök tiszteletében való lelki megújulásra, mert aki múltjának és őseinek szeretetében &nda...

Trackback: Kiürített demokrácia 2010.06.18. 13:05:03

A megélhetési és az autodidakta amatőr rettegőknek nincs igazuk, nem diktatúra készül itt.A népképviseleti elv működik: szabad, titkos választás, általános egyenlő választójog, ilyesmik.Tehát semmi gond.A jogokkal élés esélye már más kérdés. Előfordul,...

Trackback: Ász fordulat 2010.06.15. 12:44:54

Első pillantásra azt hittem valami elírás történhetett, amikor azt olvastam ma, hogy Warvasovszky Tihamért, volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, Székesfehérvár szocialista, villamosmérnök polgármesterét jelöli a Fidesz az Állami Számvevőszék alel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rod 2010.06.15. 11:14:01

Akiknek ez szól, azok soha nem fogják meglátni, hogy mi ennek a lényege.
süti beállítások módosítása