Minden Világos

2010.08.06. 08:21

Vajon milyen forradalom az olyan, ami nem hoz gyors és mélyreható változásokat és aminek a végén marad minden a régiben? Márpedig gyakorlatilag ezt ismerte el a Nemzetgazdasági Minisztérum stratégiai államtitkára, amikor kijelentette, hogy "2012–2013 előtt nem indít érdemi reformot a második Orbán-kormány".

Ha igaz, amit Cséfalvay Zoltán mond - márpedig miért ne lenne az -, akkor egyrészt mindaz, amit eddig a kormány csinált, 29 ponttal, nemzeti együttműködéssel meg centrumosdival, az nem volt érdemi. Nem én mondom, ő mondta. Másrészt meg adja magát a kérdés, hogy akkor a következő két évben mi a fenét csinál majd a forradalmi kormány? Látszatkormányoz és píárintézkedik? Kétharmaddal, két-három teljes éven át?
 
Pedig a kétharmad nem erre való. A verbális kormányzáshoz ugyanis még csak egyszerű többség se kell. Láttuk. A kétharmaddal viszont végre fontos, vagy mondjuk úgy: forradalmi átalakításokat lehetne és kellene csinálni. Mélyreható reformokat. Nem 2013-ban, hanem most. De legalábbis mielőbb.
 
A forradalmat látszólag hamar letudta a kormány. Azt nem mondanám, hogy vér nélkül, mert fejek hullottak a porba bőven, de mindenképpen forradalmi átalakításoktól mentesen. Kifújt. Vége. Van helyette Centrum meg Együttműködés. Béke, szeretet és népfront.
 
Tehát ha Cséfalvay államtitkár szavait összevetjük Matolcsy-miniszter függetlenségi nyilatkozataival, akkor úgy tűnik, hogy 2012-ig vagy 2013-ig az érdemi reformok helyett szabadságharcosdit játszanak majd a fiúk. Ezzel jól ellesznek - én például Old Shatterhand szerettem volna lenni úgy huszonöt évvel ezelőtt, meg Petőfi Sándor, költő, hős, forradalmár, szabadságharcos és hazafi. És az ilyesmit szeretik a zemberek is: a kamu győzelmi jelentéseket népünk hős fiainak pimaszul nagyszerű tetteiről a függetlenségi vagy önrendelkezési vagy milyen harc frontjairól. 
 
A szabadságharcosdihoz labancnak ott van az IMF és EU. Meg a nemzetközi spekulánstőke. És Pákozdunk is megvolt már. Fut Bécs felé az IMF, a gyáva...
 
De a forradalmakat követő szabadságharcokkal eddig nagyon nem volt szerencsénk. Mindig volt egy nálunk erősebb. És ha megint Világos jön, ki lesz az, aki leteszi a fegyvert? Ki lesz, aki kapitulál a nemzetközi tőke túlerőben seregerinek? Ki lesz majd Görgey? Én most Varga Mihályra tippelnék... 
 
És azt se feledjük, hogy a Kiegyezés 18 hosszú évvel követte csak Világost. Egy félresikerült szabadságharccal nem lenne túl jó perspektíva ez most. A továbbra is halogatott reformok miatt meg pláne nem lenne az. 
 
Nem lenne jobb ezt a centrumosdit meg az együttműködésesdit az IMF-re és az EU-ra is kiterjeszteni? 
 
Nem lenne jobb a szabadságharcosdi helyett már most egy jó kiegyezés?
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr492202779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piefke 2010.08.06. 09:28:19

Hogy mit csinálnak majd 2-3 évig? Működtetik a guillotint! Előbb az Ellenségen, aztán a Forradalom Árulóin, végül egymáson... Ez mindig így megy.

Egyébként nekem már gyerekkoromban is a labancok tetszettek... Szervezettebbek voltak, fegyelmezetten tették a dolgukat - és még az uniformisuk is szebb volt!:-)))

Avatar 2010.08.06. 13:19:27

Ha tényleg így lesz, akkor ez kísértetiesen emlékeztetni fog az előző Orbán kormány munkájára.
Akkor is jól megéltek abból, amit a Bokros csomag által kijelölt pálya hozott, és bár verbálisan nagyon ellene voltak nem nagyon nyúltak bele egészen 2001-ig. Pedig talán jobb lett volna, ha akkor se teszik... ;)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.08.06. 19:58:54

@Avatar: igen, én is ezt érzem :( ... ami a legjobban bánt az az, hogy állítólag mindenre tudták a megoldást, és 8 éven keresztül is tehettek volna valamit, ha akartak volna. De Michaelnek is teljesen igaza van: " A verbális kormányzáshoz ugyanis még csak egyszerű többség se kell. Láttuk" ... és még ma is azt várják, hogy ismerjem el őket, és bízzak bennük - Schmitt módra: nagy felhatalmazással - de mindenki nevében.... hát pedig NEM! nekem nem tetszenek pl. - ne is mondják, hogy akkor az én nevemben is - mert az enyémben NEEEEEM.
süti beállítások módosítása