Kétféle koncepció mindenképpen megfigyelhető a Fidesz kinevezési gyakorlatában. Az egyik, hogy a jelölt lehetőleg legyen totálisan alkalmatlan, vagyis még véletlenül se értsen ahhoz a szakterülethez, amire jelölik. A másik pedig az, hogy az illető, hogy úgy mondjam, ne legyen egészen feddhetetlen az adott poszton. A legjobb az, amikor a két feltétel egyszerre teljesül - és erre a forradalmi konstellációra is akad már példa!
 
A zemberek zemberének, Pali bácsinak a totális szakmai alkalmatlanságát már sokan, sokfelé elemezték - ő maga emlékezetes elszólásaival pedig tett is érte, hogy mindezt nyilvánvalóvá is tegye. És hát ugye aki a Kádár-rendszerben a miniszterhelyettességig vitte - ahhoz meg azért mégiscsak hithű pártkatonának kellett lenni -, az most úgy erkölcsi síkon azért elég furcsán veszi ki magát a demokrácia őreként, a köztársaság első zembereként. Lám, miből lesz a cserebogár... De nincs ebben semmi meglepő: az első Orbán-kormányban több egykori MSZMP- és MSZMP KB-tag ült, mint Horn Gyula kabinetjében...
 
Aztán itt volt az Állami Számvevőszék új elnöke. Az ő szakmai alkalmasságát nagyon ne vitassuk, de hát ugye ott voltak azok a fránya trükkök vagy mik a képviselői költségtérítésekkel és a közpénzekkel való takarékos bánásmód jegyében felvett vaskos megyei közgyűlési elnöki jutalmak... Mert ugye nem csak tisztességesnek kell lenni, hanem annak is kell látszani. Vagy legalábbis kellene.
 
És ott volt Stumpf István alkotmánybíróvá választása. Minden tiszteletünk a politológus Stumpf Istváné, de ha összevetjük az életrajzát azzal, amit az alkotmánybírói poszt betöltésének feltételéül az Alkotmánybíróságról szóló törvény 5. paragrafusa szab... Háááát, Stumpf István minden, csak nem alkalmas e posztra. És lám, mégis.
 
A legújabb csoda pedig a Gazdasági Versenyhivatal leendő elnökének a személye, akit tíz évvel ezelőtt bennfentes kereskedelem - vagyis éppen a tőzsdei tiszta verseny megsértése - miatt háromszázezer forintra bírságolt a PSZÁF. És ha ez az apró körülmény még nem lenne elég, a leendő GVH-elnök a nyilatkozataiban maga is elismeri, hogy tulajdonképpen nem is ért a versenyjoghoz...
 
Hogy az előzmények fényében miért nem lepődtem meg ezen?! 
 
Vannak, akik az ellensúlyokat hiányolják a Fidesz-rendszerből. Hát kérem: az ellensúlyok megvannak. Mégpedig éppen ezek a frissen kinevezett vagy kinevezendő fontos polgártársak azok. Talán éppen ezért e laikus számára érthetetlen kinevezési gyakorlat.
 
Az ő szakmai hozzáértésük és mérsékelt feddhetetlenségük fényében ugyanis tényleg egy, csak egy legény marad talpon a vidéken, aki szakértelemben és erkölcsi alapon is magasan, sőt: látványosan föléjük emelkedik. A Zember, Aki Azt Állítja Magáról, Hogy Még Sosem Hazudott.
 
Persze, mint tudjuk: minden, így természetesen ez is relatív.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr542210511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.08.10. 09:03:28

...olyan kis kekec vagy! Neked már semmi jót nem lehet tenni? :) "Rablóból lesz a legjobb pandúr" - és erre hány példa is van? Meg hasonló hülyeségeket lehetne még sorolni. Azért aranyos ez, mert még a látszatra sem adnak. Azért aranyos, mert kb. az 1950-es évek elvtársi gyakorlata köszön vissza (no, nemhiába mondom, hogy mivel ezek az elvtársak is ott cocializálódtak, nem véletlenül zsigerből ugyan olyanok), amikor is egyik napról a másikra cipész elvtársból, 3 elemivel, mondjuk az Egyesült Vegyiművek vezérigazgatója lehetett valaki. Jó elvtárs, megbízható elvtárs! Nem baj, hogy tök hülye, nem baj, hogy kártékony, nem baj, hogy vércicki, de azt csinálja amit mondunk, nem gondolkozik! További állásokra lehet jelentkezni a 8.kerület Szentkirályi u. 18 alatt, "DROIDOK előnybe" jeligével!

Firewall · http://beregfigyelo.blog.hu/ 2010.08.10. 09:04:52

Nekem a torgyáni "valóságos légügyi dinasztia" jut eszembe ezekről...

trendo+ 2010.08.10. 19:09:51

Az összes politikai elemző tévúton jár! El kellene felejteniük mindent, amit a KISZ KB által gründolt szakkollégiumokban, vagy Századvég tipusú alapítványokban, a Sorosék által menedzselt politológiai gyorstalpalókon a fejükbe vertek. Csak és kizárólag Európa középkori történelmét kéne tanulmányozniuk. Közép-, Kelet-Európáét főleg. Meg a Balkánét. Egy-két alapfogalmat (hűbérúr, vazallus, mi kutyánk köllyke stb.). Utána kinyini az anyakönyveket, osztálynaplókat, de legalább a Star magazin társasági rovatát. És rögtön világossá válna a kinevezési gyakorlat alapelve, ideológiája, gyakorlat. Nna.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.08.10. 19:10:51

azért nem nagyon kéne ezekbe belenyugodni, mert mi isszuk meg minden hozzá nem értés levét. Vidorka egyre nagyobbnak láttatja magát (a hatalmát) és élvezi a kezeit hálásan csókolgatók hajbókolásait, csak azt felejtik el, hogy ezek meg lefelé ugyanezt csinálják... és akkor minden érthető , hogy hova is jutunk. De bassza meg! Nekem ez nem tetszik - nem olyan kis vicces dolgok ezek; hülyék irányítása alatt nem lehet dolgozni, főleg nem érdemben... No, pont ez a cél ezekkel a kinevezésekkel is: megmutatni, hogy ezt is csak Orbán tudta véghez vinni... Nekem nagyon elegem van belőlük! semmi kedvem jópofizni :(

gyilkos fűegér 2010.08.10. 19:29:50

Orbán egy bespurizott kiskakas a szemétdombon, de kétharmad ide, Nyilatkozat oda, kiskakas attól még kiskakas, a szemétdomb meg szemétdomb...

kodó tamás 2010.08.10. 21:34:41

ezt a blogot akkor vedd elő, amikor már hivatalban lesz:
Fábry Sándor főügyész és
Lévai Anikó MTA elnök.
addig nyugi, nincs nagy baj.

P.mester 2010.08.10. 21:47:53

@trendo+:

Totál erre gondoltam én is. Ami a "forradalomban" született, az nem más, mint a hűbériség. Most a vazallusokat szépen ki kell elégíteni (lásd. honor) királyi kegyből született donátiókkal. Sem szakértelem, sem tisztesség nem számít, csak az uralkodóhoz való hűség. Hűség, azaz fides. Nomen est omen.
Az már hab a köbön, hogy éppen azok élesztik ujjá a hűbéri rendszert, akik magukat polgárinak nevezik, noha a polgári forradalmak részben éppen a születési előjogok, a kasztrendszer ellen lázadtak.

trendo+ 2010.08.11. 07:55:38

@P.mester:
A múlt héten Illés Zoltán kiküldte szobájából volt évfolyamtársát, mert az per Zolinak merészelte szólítani! És a megalázott ember ki is ment, majd visszatért az elvárt "Államtitkár úr, jelentem..." köszönéssel.
És persze, ez egy piti dolog ahhoz képest, hogy kirúgta már a fél vízügyet és a nemzeti parkok igazgatóit.
És ez a Zember a Fideszben egy külső körös senki, alig becsülik valamire.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.08.11. 10:51:24

@trendo+: Na ez az, ami nekem soha nem ment. Az ilyen kis taplókkal, mint pl. az nagyon tehetséges Illés, a kommunikáció. Ilyennel próbálkozna valaki, először is a k.rva annyát, majd szevasz te kis k.csög. Oszt el. Ennyi tartása azért legyen már mindenkinek..

P.mester 2010.08.11. 10:51:24

Érlelődik a kegyelmes úr meg a főméltóságú úr megszólítás. Nem véletlenül vonzódik a Fidesz a Horthy-korszakhoz: Szent-korona eszme, országzászlók, klerikarizmus, kereszténység (értsd. nem zsidó), Kubatov-féle nyílt szavazás, vitézi rend, cserkészek etc.

trendo+ 2010.08.11. 13:32:20

@P.mester: A kabaré az, hogy ezek a "csúcspolgárok " olyannyira műveletlenek, hogy még a megszólításokat sem tudják helyén alkalmazni, vagyis a megszólításkor. Nem beszélve arról, mikor úrhölgyezik a magasabb sarzsiban levő nőket, nagy betúvel írják a levelezésben azt, hogy "Úr"... mintha a címzett a Jóisten lenne.... :)

trendo+ 2010.08.11. 13:32:36

@Boli: Ma már a közszolgák (már akik még a helyükön maradtak) valóban szolgaként viselkednek. Cselédként hajbókolnak, hogy megtarthassák az állásukat. Nem tudják, hogy minél mélyebbre hajtják a fejüket, azok annál magasabbról tesznek rájuk.
A főnökeiktől elviselt megaláztatásokat persze továbbítják azoknak, akiknek valóban a szolgálatát kéne ellátniuk: az állam polgárainak!

Avatar 2010.08.11. 18:05:06

@trendo+: ma már nincsenek közszolgák. Kormányszolgák vannak, ennek megfelelően nem is a köz, hanem a kormány kiszolgálása a fő feladatuk.

trendo+ 2010.08.21. 15:59:30

@Avatar: Akkor talán a kormánytól kéne kapnik a javadalmazásukat is, nem a köztől! :)
süti beállítások módosítása