Svindli
2010.12.08. 11:08
Napról napra erősödik bennem az az egészen kellemetlen érzés, hogy tulajdonképpen egy irgalmatlanul nagy svindli elszenvedői vagyunk. A Fidesz nevű hatalomtechnikai képződmény - nemrég hallottam, találó definíció - ugyanis a hatalomért, a poén kedvéért vagy ki tudja miért, de szemérmetlen módon úgy és annyiszor ver át itt mindenkit, ahogyan és ahányszor csak akar.
Vagy legalábbis azt hiszi. Merthogy itt ténylegesen szervezett butítás folyik, ipari volumenben. De hülye azért nem vagyok.
Vegyünk most két konkrét példát. Csak úgy megkérdezném, hogy most akkor hogy is van az, hogy a magánnyugdíj-vagyonok államosítása kapcsán konkrétan azon megy a vita bő két hete, hogy kelljen-e adót fizetni a reálhozam után vagy sem, amikor az egész államosítás - tudom, Matolcsyné férje szerint egy konzervatív párt olyat nem is csinál, ám mivel ez akkor is az, tehát ha jól értem, akkor a Fidesz nem konzervatív párt, bár már ebben az értelmezésben sem vagyok biztos, meg persze az ellenkezőjében sem -, szóval az egész abból indult ki, hogy itten súlyos vagyonvesztés történt, súlyos buktában van az egyszeri pénztártag és meg kell védeni őtetet. Mindehhez pedig vettek egy buta szőkét (félreértés ne essék, a szőkékkel alapvetően semmi bajom: Mrs. Knight is szőke, és ő speciel okos is meg gyönyörű is), akinek halvány lövése sincs az egészről, éppen ezért mindenféle belső kételyek nélkül képes nyomni sületlen mantrát.
Szóval visszakanyarodva a lényeghez, lassan mondom, hogy mindenki megértse: a magán-nyugdíjpénztári megtakarításoknál súlyos vagyonvesztés történt, ezért meg kell védeni a nyugdíjakat, az állami rendszerbe való áttérés kapcsán pedig - a dolgok legrissebb állása szerint - nem kell adózni a reálhozamok, vagyis a keletkezett nyereség után... Tetszenek érteni: súlyos veszteség és nyereség egyszerre! És mindezt még ünnepélyes keretek közt politikai nyilatkozatban is rögzítik! Elakad a lélegzetem. Még aztán megadták a módját!
Na meg elképzelem a telekommunikácós cégek pénzügyi igazgatóinak - meg persze a tulajdonosainak - az ábrázatát, amikor azt olvassák a hírekben, hogy a kormány már az idén elosztogatja a telekommunikációs cégek különadójából befolyó milliárdokat, mert mindez lazán belefér a jövő évi hiánycélba.
Ezt is lassan mondom, hogy tessenek érteni: a válságra tekintettel 61 milliárd forint rendkívüli különadót vetett ki a kormány a távközlési cégekre, mondván, hogy ennélkül nem lesz tartható a jövő évi költségvetési hiánycél. Most pedig egy laza és pofátlan döntéssel elköltheti a kormány ezt a pénzt, mert enéklül is bőven teljesül a jövő évi hiánycél. Vagyis indokolatlan volt a válságadó kivetése és a távközlési cégek megsarcolása. Basszus. Vajon mit gondolnak a nemzetközi befektetők a magyar kormányról? Sok jót nem, attól tartok.
Apropó, nemzetközi befektetők... Szerintem jobb lenne, Kósa Lajos pénzpiaci ügyekben inkább hallgatna, mert ha megszólal, az általában több ezer forintjába fáj a svájci frankos hiteleket törlesztő családoknak, és néhány milliárdjába az ugyancsak külföldi hiteleket törlesztő költségvetésnek. Mondjuk azt nem értem, hogy ezek a marha hitelminősítők, meg ez a tökfej Európai Bizottság és az a barom IMF miért nem képesek megérteni a Matolcsyné férje-féle gazdaságpolitika forradalmi leglényegét és egyetlen üdvözítő voltát. Lassan ott tartunk, hogy az egész világ megőrült, az angol költségvetési tanács elnökétől az Európai Unión és az IMF-en át a hitelminősítőkig, csak Matolcsyné férje meg a Főnök a normális. Bár ugye azt mondják, hogy széllel szemben pössenteni nem éppen kifizetődő. Csak a baj az, hogy a szél nem Viktorékra, hanem ránk hordja vissza az egészet.
Azért arra kíváncsi leszek majd és már előre röhögök, hogy az Európai Bizottság apparátusa - merthogy édes a bosszú - a minapi beszólásáért hogyan fingatja majd meg a jövő év első felében az uniós pénzügyminiszterek tanácsát elnöklő magyar minisztert. Azt hiszem, fog izzadni szegény Matolcsyné férje, merthogy egyébként rá lesz utalva rendesen a bizottság "hiteltelen" apparátusára...
De azt mondom: úgy kell neki. Amilyen böszme, megérdelmi.
Szerző: Michael Knight
· 2 trackback 139 komment
Címkék: fidesz kormány hülyeség forradalom európai unió állam gazdaságpolitika adósság böszmeség kósa lajos demagógia matolcsy portfolioblogger válságadó
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Így történt az eset 2010.12.08. 17:36:48
Trackback: Svindli 2010.12.08. 17:13:40
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pénzkereskedő · http://www.nedolgozz.hu 2010.12.08. 14:00:32
Az viszont mindig meglep, hogy mennyire hülyének nézik a válaszókat. Attól, hogy a súlyos vagyonvesztés és a reálhozam között néhány kormánytag fejében nincsen ellentmondás, a többség szemében ez hitelteleníti el őket végérvényesen
1kívülálló 2010.12.08. 15:13:32
Orbán zsenije (talán) az, hogy megérezte politikusként, mire van tömegigény Magyarországon, illetve mit lehet eladni és hogyan. Ezzel választást lehet nyerni (főleg akkora barmokkal a másik oldalon, mint a szocik), csak sajnos innentől fogva tudásra, valóságérzékelésre, kompetenciára lenne szükség ahhoz, hogy a hatalmat az ország jó irányba kormányzására tudja használni. Ez pedig nincs neki, nem is lehet, hiszen a tömegigényre ( visszalépés a vadkeletből a kommunista lélekvilágba) alapozott választási győzelem csak úgy jöhetett létre, hogy közben vissza kellett hozni a kommunista hatalomalkotás gyakorlati eszközeit is, amik pedig ellentétesek a tudással, kompetenciával, stb.
Asszem ide illik egy Erich Fromm idézet:
"What is so deceptive about the state of mind of the members of a society is the consensual validation of their concepts. It is naively assumed that the fact that the majority of people share certain ideas or feelings proves the validity of these ideas and feelings. Nothing is further from the truth. Consensual validation as such has no bearing whatsoever on reason or mental health. Just as there is a FOLIE A DEUX there is a FOLIE A MILLIONS. The fact that millions of people share the same vices does not make them virtuous, the fact that they share so many errors does not make the errors to be truths, and the fact that millions of people share the same forms of mental pathology does not make them sane. "
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.08. 15:30:21
Pénzkereskedő · http://www.nedolgozz.hu 2010.12.08. 15:31:04
aum 2010.12.08. 15:57:13
- reálhozam a teljes hozam infláció feletti része
- a manyupos reálhozam átlagosan 0,3% körül alakult
- ehhez képest az állampapírok 2-3%-kos reálhozamot produkáltak
Tehát a manyupok relatíve nagyon is rosszul fialtatták a tagok pénzét. Az is tény, hogy évi 40 milliárd költség az túlzó, kábé a negyede lehet a valós költség, a többit okosba lenyúlták.
midnight coder 2010.12.08. 16:16:15
1kívülálló 2010.12.08. 16:16:55
A legszomorúbb persze az, hogy fiatal, okos, tevékeny emberek mondják azt, hogy a legnagyobb probléma az, hogy kigolyózod magadat, ha bentmaradsz a pénztárban, mert számon fogják tartani (ez nyilván olyanokat érint, akik mindennapi életükben valamilyen közvetett kapcsolatban vannak az állammal - sok van ilyen).
igényes 2010.12.08. 16:17:38
Makkasz 2010.12.08. 16:22:55
A másik sem áll meg, hiánycél teljesülését EU, minősítők a nyugdíj államosítás hatását kivéve fogják nézni, tehát ettől még a válságadó még szükséges lehet a hiánycél tartásához.
Mindenesetre az eltérő zavaros kommunikáció és a hirtelen irányváltások röhejesek.
dedalon74 2010.12.08. 16:24:28
Hiába a kicsinyes bosszújuk a multik megsarcolásáért, az üzleti tőke ide fog áramlani, mert nekünk lesznek a legjobb mutatóink az EU-ban.
Igaz ez még nem kolbászkerítés.
atila68 (törölt) 2010.12.08. 16:25:23
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.08. 16:27:31
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.08. 16:27:31
Kivlov 2010.12.08. 16:27:38
20 éve a sz*patás megy. vagy inkább 70...
M_Runcájsz 2010.12.08. 16:30:53
Speciel én ma intézem, és jópárakat ismerek környezetemben, akik szintúgy intézkednek.
nevetőharmadik 2010.12.08. 16:30:53
elwood 2010.12.08. 16:32:39
Laciii 2010.12.08. 16:36:04
Igen bazzeg 3 millió manyupos van, van aki pici többlettel zárt, van aki BUKOTT annak meg kiegészítik a nevére szóló összeget.
ORSZÁGOS SZINTEN bizony bukás, van akinek abszolút értékben, van akinek az állampapírral összehasonlítva.
A másik fele meg az államadósság, ami ha folyton nő egyszer kiborul a bili és feldughatod magadnak a számládon lévő milliókat, billpengő ugye ismerős.
Ha hallgattál volna...
igényes 2010.12.08. 16:39:01
tlac 2010.12.08. 16:40:45
A 61 milliárd telecom adó: költségvetésben nincs igazán pántlikázott pénz, nem pont azt a 61 milliárdot költik el idén. de van költség és bevétel persze (pl. adóból).
remélem tudtam segíteni.
hackbard.celine 2010.12.08. 16:41:43
Múlt héten a derék magyar állam 8% hozamszinten tudta csak értékesíteni az államkötvényeket. Előtte meg 8% fölött.
De azért bátran be lehet ugatni az IMF-nek, megszokták már. Horn Gyula is megjátszotta anno, bár ő messzebb ment, meg is fenyegette a tárgyalódelegációt. :)
elwood 2010.12.08. 16:41:44
a hiánycél és a törlesztés nem lepi meg őket, ők is ki tudják számolni, hogy névleg meglesznek ezek az adatok.
a probléma amit a fideszen kívül mindenki lát, hogy mi lesz két év múlva, amikor szétszórtuk a 3000 milliárdot és megint ott vagyunk gatya nélkül
én nagyon örülök az adócsökkentésemnek, megyek belőle sielni, meg veszek plazmatévét, de hogy importon kívül ez mit lendít fel nem látom
dedalon74 2010.12.08. 16:41:44
Igazam lesz, csak ára is van a statisztikának.
Ennyire lerabolni a multikat, bankokat nem lehet büntetlenül.
Én is tartok a "aki sokat markol, keveset fog" megvalósulásától.
Rövid távon szuper adatokat szállítunk a nemzetközi piac asztalára, de a távlatokba nem túl jó belegondolni.
Miyen korrektséget, lojalitást várhatunk el azon cégektől, akiket most extra adóztatunk, tollvonással megszüntetünk?
Az adóelkerülés minden szintjét ki fogják próbálni.
Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2010.12.08. 16:41:44
szamarhegy 2010.12.08. 16:41:52
Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2010.12.08. 16:41:52
Ha nem írtál volna...
Link Elek 2010.12.08. 16:43:51
igen ez a jo kerdes:
Enynire hulyek, vagy ekkore svindlerek?
bar nem kizarhato, hogy a ketto egyszerre.
Jólfelhúztammagam 2010.12.08. 16:43:51
A manyupok létrehozásakor még egyensúlyban volt a rendszer. Később sem a bevétel volt kevés, hanem a kiadás sok. Nem tudták a következő kormányok féken tartani magukat és csak osztogattak a nyuggereknek.
Ha nem is jó a rendszer, ez nem elfogadható indok az államosításra és a pénz rövid távú felélésére.
Strukturális reformok nélkül 2-3 év múlva ugyanitt fogunk tartani, de akkor már nem lesz mit ellopni, feléltük (felélte OV) a jövőnket.
hackbard.celine 2010.12.08. 16:44:00
Kérdés, hogy mi lesz 2012 után? Maja naptár? :))
elwood 2010.12.08. 16:44:12
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.08. 16:45:21
Lánglovag 2010.12.08. 16:48:28
fitball 2010.12.08. 16:50:46
dedalon74 2010.12.08. 16:50:47
szamarhegy 2010.12.08. 16:50:47
Másrészt az általad említett 'hiányt' is az Mnyp tagok fizetik, elég tudathasadásos lehet, ugyanazon az emberen számon kérni az mnyp pénzét és sajnálni őt hogy fizeti az államiból kieső mnyp tételt. Mert ugye 3,1 millió Mnyp tag van, ez a 3,8 millió aktív munkavállaló 80%-a, akik, állítólag (a Kormány szerint) mármint az aktív munkavállalók nem vállalnak közösséget a társadalommal, ja azt nem, csak eltartják.... Ja, és a 3,1 millió Mnyp tagból 2,1 millió önkéntesen választotta, a maradék 7-800e.- munkavállaló 99%-a meg már túl idős volt hozzá.
elwood 2010.12.08. 16:52:35
még van két évem eldönteni hova tegyem pénzem addig
hackbard.celine 2010.12.08. 16:52:36
Nyilvános adat:
www.pszaf.hu/data/cms2243499/nyptagok_dijterheles_200_2009.pdf
Neménvoltam! 2010.12.08. 16:56:08
Döbbenet.
szamarhegy 2010.12.08. 16:56:08
Stock 2010.12.08. 16:56:08
a másik: nehogymár az államosításon felül még adóköteles legyen , aki körültekintően, vagy szerencsésen kezelte a SAJÁT MEGTAKARÍTSÁT, amit most elkoboznak!
hackbard.celine 2010.12.08. 16:56:08
moophlander 2010.12.08. 17:01:47
el periodista 2010.12.08. 17:01:47
Ez 10 pont!
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.08. 17:01:47
2. Nem teremtek új munkahelyeket, csak 100 év múlva.
3. Kedvemre alkotmány módosítok.
4. Visszamenőleges törvényeket hozok, ügyelve hogy a "mieink" jól járjanak.
5. Befolyásomat csak a családom és senki más családja érdekében nem kamatoztatom.
6. Külön testőrséget hozok létre magam részére a páncélautóm mellé.
7. Pápa csak az én családomnak tartja a Mikulás ünnepséget.
8. Kósával szemben, ha elveszítek egy fogadást, veszek neki max 15 milliárd értékű stadiont.
9. 8 milliárd jövedéki adót kiemelek a kasszából és azoknak adom, akik a Fideszre szavaznak.
10. A FIDESZ szimpatizánsok gyermekeit zsíros állásba helyezem, még ha hülyék is!
11. Új fiatalt nem engedek hatalom közelbe.
12. Sunyi Snitt Palit kinevezem k. elnöknek.
13.Volt Pétert 9 + 9 évi biztos munkába helyezem egy kikötéssel. Nem indít ellenünk jogi eljárást. 4 évig kormányzunk, után a bűnökért 5 év az elévülés.
Megint megúsztuk!
14. Szíjj ártó közútáltal folyamatosan kábítom a népet.
gagauzz kalauzz 2010.12.08. 17:01:47
Mi pedig abbul élünk, hogy vasárnap tartunk zárva (keresztények volnánk), amennyiben Tömjén Zsótiék javaslatát a fityisz is megszavazza:-)
Misa76 2010.12.08. 17:04:34
hackbard.celine 2010.12.08. 17:08:01
A GDP arányában szokás a számokat vizsgálni, nem abszolút értékben, innentől a 80% körüli államadósság sem magas (a fejlett gazdaságok: Japán 181%, USA: 92%) eladósodottsága is jóval magasabb. Pedig ott azért az ezer milliárdok dollárban röpködnek.
A fenntarthatósági pálya hiányzik, ehhez a mostani gazdaságpolitikai lépések nem visznek közelebb.
gagauzz kalauzz 2010.12.08. 17:08:02
Azért ilyen alacsony (a másik 2 lehetséges portfólióban 9 százalék), mert lúzer volnék, a befektetési alternatívák közül csalhatatlan érzékkel választom a legrosszabbat.
A kétharmadnyi fülkeforradalmár pedig a létező legrosszabbat:-)
M_Runcájsz 2010.12.08. 17:08:02
szamarhegy 2010.12.08. 17:08:02
indapass90210 2010.12.08. 17:08:02
csakmerazé 2010.12.08. 17:08:02
Ez a szokásos retorika tökéletes folytatása lenne. Kiírtjuk és azt mondjuk, hogy meg kell védeni. Hogy mire gondolok?
malfunction.blog.hu/2010/12/08/mitol_fel_miniszterelnok_ur
csakmerazé 2010.12.08. 17:08:12
M_Runcájsz 2010.12.08. 17:10:18
kubatov_kommunista 2010.12.08. 17:10:18
kubatov_kommunista 2010.12.08. 17:10:19
Laciii 2010.12.08. 17:23:26
Miyen korrektséget, lojalitást várhatunk el azon cégekto"l, akiket most extra adóztatunk, tollvonással megszüntetünk?
Az adóelkerülés minden szintjét ki fogják próbálni."
Eddig szerinted tényleg veszteségesek voltak 7-8-10 éven át vagy csak úgy könyvelték?
@Tyson925:
Ki mondta, hogy ezzel jól végezték a dolgukat és minden megoldva?
elwood 2010.12.08. 17:23:26
vagy kimész személyesen ?
szamarhegy 2010.12.08. 17:23:26
saq 2010.12.08. 17:23:26
avionics 2010.12.08. 17:23:26
A szervezett butítás áldozata a blogíró is. Ha csendben maradt volna, még okosnak is érezhetné magát.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.08. 17:23:26
M_Runcájsz 2010.12.08. 17:23:27
hackbard.celine 2010.12.08. 17:23:27
hackbard.celine 2010.12.08. 17:23:55
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98700011.TV
"12. § (2) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé."
Az elsőfokú bíróság el fogja meszelni a 98%-os adóra vonatkozó APEH határozatot.
Ennél ez viszont súlyosabb ügy, itt a képviselői eskü szövege:
„Én,…….. a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem. (A képviselő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen”
Arra esküdtek fel, hogy a jogszabályokat megtartják. A Jat. elsősorban rájuk vonatkozik.
263 esküszegőtől mit lehet várni, főleg, hogy jópáran jogi végzettségűek?
Amelyik közülük az Istenre esküdött, az meg még ráadásul hitszegő is.
xylu 2010.12.08. 17:23:55
Stock 2010.12.08. 17:24:52
xylu 2010.12.08. 17:26:16
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.08. 17:32:03
Csaknem 125 milliárd forintnyi hozam keletkezett a harmadik negyedév során a magán-nyugdíjpénztári befektetéseken, ezzel az idén már 240 milliárd forintnál is többet nyertek a „nyugdíjtőzsdén” a kasszák ügyfelei – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) friss adataiból.
A nyereségnek köszönhetően a Stabilitás Pénztárszövetség számítása szerint a nyugdíjalapok egy kivétellel (az Évgyűrűk növekedési portfóliója) 1998 és 2010 októbere között reálhozamot értek el. Ennek mértéke a portfóliók többségénél 2-3 százalék körül van, a legjobban az Életút klasszikus alapja teljesített, amelynek hozama évente átlagosan 3,54 százalékkal haladta meg az inflációt.
A több mint 3000 milliárd forintnyi vagyonnak, amelyet a 18 intézmény kezelt, nem egészen a fele volt magyar állampapírokban, befektetési jegyekben a pénz több mint egyharmadát, közvetlenül részvényekben valamivel kevesebb mint tizedét tartották a pénztárak.
Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2010.12.08. 17:34:06
choko 2010.12.08. 17:38:12
gftamas 2010.12.08. 17:39:25
Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2010.12.08. 17:45:57
Gyávák meglépni amit kell, pont.
Jah, igen, a cikkből kimaradt, hogy SENKI nem jár rosszabból az új adórendszerrel, de 22 milliárdod félre kell tenni, hogy pótolhassák a közszférában azok fizetését akik rosszabból járnak... vicc az egész...
choko 2010.12.08. 17:45:58
...úgy gondolom, hogy a 25mFt feletti ingatlanokra fog vonatkozni, mert az emberek többsége 8-25mFt közötti ingatlanokban él!
kovacsguszti68 2010.12.08. 17:45:58
Tesztelik a reakciókat, vizsgálják, hogy miként reagál a közvélemény az egyes bejelentésekre és aszerint mennek tovább. És tudják, hogy a nép (nagy része) nem nőtt fel még oda, hogy a havi fizetésnél nagyobb összegeket érdemben átlássa, ezért persze mondanak mindenfélét, hogy elkábítsák az embereket, és (látszólag) alátámasszák az ad-hoc döntéseiket. ("mer' hogy a zorbán megmondta májusban, hogy ez lesz" meg hasonlók).
A következő ilyen nagyívű átbaszást február végére várom. Január végén-február eleján látja majd a Gyurka, hogy mennyi pénz megy vissza a mnyp-ből az állami kasszába, február közepére nagyjából az is látszik majd, hogy az mnyp-k miben fizetik meg ezt az összeget (állampapírok, részvények stb. aránya mekkora lesz) oszt majd 1 hét alatt improvizálnak egy "gazdasági felpörgető" csomagot 6% éves növekedéssel, amit megpróbálnak majd megetetni a néppel. Meg a külföldiekkel. Ez utóbbiakkal sokkal nehezebb lesz, mert a FAZ-n kívül más pozitív megnyilatkozást nem nagyon olvastam kis hazánk kormányáról az elmúlt hetekben.
@avionics: a tisztelt hozzászólását engedje meg annyiban kommentálni, hogy a CHF hitelesek nagy része az, aki még most is orbán király szavában bízik, azok a zemberek, akik a CHF lakáshitel mellett 40%-os kamatú áruhitelre vettek plazmatévét, és akik annak a törlesztőrészletét a providenttől felvett hitelből akarják fizetni. Ami pedig a mnyp kötelezővé tételét illeti: jómagam akkor lettem mnyp tag, amikor az még nem volt kötelező, mindjárt az indulásnál. És qrvára nem bántam meg, és úgy gondolom, hogy - bár a három pilléres rendszer az elmúlt 8 évben mintegy 10 százalékponttal növelte az adósságállományt - az ország szempontjából hosszú távon jó intézkedésnek bizonyult a hárompilléres rendszer bevezetése.
NewWay 2010.12.08. 17:47:38
"Az átlag kamat 3,5% a teljes hitelösszegre."
Ez devizahitelre 3,5% vagy Forintra? Ha jól tudom, az IMF devizában adott hitelt.
Ott a 3,5% elég magas!
"Múlt héten a derék magyar állam 8% hozamszinten tudta csak értékesíteni az államkötvényeket. Előtte meg 8% fölött."
A 8% az a Forinthitel, nem? Vagy ez is devizakötvényre van? Akkor meg nagyon sok.
Ha a bank ad nekem 6-7% kamatot (maximum) Forintra, és beteszi az államhoz 8%-ra, akkor még mindig nyer.
Squid 2010.12.08. 17:48:58
Hiába a kicsinyes bosszújuk a multik megsarcolásáért, az üzleti tőke ide fog áramlani, mert nekünk lesznek a legjobb mutatóink az EU-ban.
Igaz ez még nem kolbászkerítés. "
Az ugye nem zavar, hogy a mnyp és a multiadó nélkül jövőre 5,5%-6% között lenne a szám konzervatív becslések szerint.
szanalmas 2010.12.08. 17:50:01
Mit vársz olyan tehetségtelen vesztesektől, akik össze-vissza dumálnak ellenzékből aztán az egészet elfelejtik, kiosztják a zsíradagot mutyiban, aztán meg pózolnak a pénzedből a pápával?!
Szakértői kormány, vahaha!
choko 2010.12.08. 17:53:29
...Járainak túl korai a kijelentése, hogy "jók"...inkább még nem mondhatjuk, hogy "rossz", mert ez még tényleg rövid táv...a gond a "módszerrel" van!
hackbard.celine 2010.12.08. 18:04:27
A 8% HUF alapon nagyon sok (két hónapja 6% volt), az infláció emelésével sem jön össze, nem fedezi a várható gazdasági növekedés, csak újabb hitelfelvétellel lesz kifizethető.
Dr. Klein Imre · http://subnormalia.blog.hu 2010.12.08. 18:05:02
Mi kell ahhoz, hogy belássák: a picsába, ezek nem csak a komcsikat nézik sz*pógépeknek, hanem a citruslelkű forradalmárt is? Mi kell ahhoz, hogy kibökjék: "én ugyan rájuk szavaztam, de rájöttem, hogy a lágy széklet és a híg f*s nagyon hasonló képződmények..."
Mert ha ez a felismerés nem történik meg, akkor bizony nem téved semmit NER vezérkara, oszt tényleg sz*pógépek vagyunk... Úgy ánblokk.
choko 2010.12.08. 18:07:20
...nagyon igaz:-))))
NewWay 2010.12.08. 18:07:21
"Az ugye nem zavar, hogy a mnyp és a multiadó nélkül jövőre 5,5%-6% között lenne a szám konzervatív becslések szerint. "
Pont ezért kell a multiadó.
Az MNYP meg 300-400 milliárdos hiány évente!
Avatar 2010.12.08. 18:07:21
negymadar.blog.hu/2010/07/26/manoken_piss_nyugati_szeljaras
@Jólfelhúztammagam:
"A manyupok létrehozásakor még egyensúlyban volt a rendszer. Később sem a bevétel volt kevés, hanem a kiadás sok. Nem tudták a következő kormányok féken tartani magukat és csak osztogattak a nyuggereknek."
Azért volt közben még egy olyan is, hogy 6%-kal csökkentették a TB járulékokat 1999-ben, majd még 2-2%-kal utána...
Ez tök jó volt persze, csak épp azóta kell minden évben adókból kipótolni a kasszát.
Igazából azt nem értem, hogy nem olyan régen még újabb 10%-os járulékcsökkentést ajánlgatott Viktor, mint a gazdasági problémák megoldása. Akkor most miért is nem elég a jelenlegi TB befizetés, miért kell oda irányítani a manyup pénzeket is?
dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 18:08:58
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.08. 18:08:59
A tulajdonosoknak négyzetméterenként 1580 forintot kell majd fizetniük, évente átlagosan 150-200 ezer forint pluszkiadást jelent majd az adó bevezetése. Többen azt fontolgatják, hogy emiatt ezentúl hamarabb bezárnak
A januártól életbe lépő adó Hódmezővásárhelyen 200 létesítményt érint, 162 ebből kocsma. "sajnos nagyon sok olyan italkimérés van a városban, amely a lakókörnyezetbe beékelődve működik, és sok panaszt kapunk a közelben élőktől - mondta a Híradónak Korsós Ágnes címzetes főjegyző.
A döntéshozók a kocsmaadót - elmondásuk szerint - nem büntetésnek szánták.
Itt az újabb fideszes baromság!
Read more: bastya.blog.hu/2010/12/08/orban_rendet_tett#ixzz17XalqzPz
tlac 2010.12.08. 18:09:47
beavereater [AT] 2010.12.08. 18:14:01
tlac 2010.12.08. 18:14:01
Dr. Klein Imre · http://subnormalia.blog.hu 2010.12.08. 18:14:29
Ohh, vásárhelyi testvéreim! Szörnyet teremtettünk!
tlac 2010.12.08. 18:14:29
ha államosítás is, akkor visszaállamosítás - h ugyanarról beszélünk.
épp az a trükk, nem TE kezelted és nem a megtakarításod, hanem az új belépőknek kötelezően kvázi adó szerűen be kellet fizetni. Azaz AKKOR kobozták el. hogy utána mi lett vele, az majd kiderül, vagy később. ahogy levonták, nem igazán rendelkeztél vele.
bda 2010.12.08. 18:18:54
Komcsi érában tanult politikai gazdaságtan meg hozzá hasonló baromságok piszok jó szaktudást adtak egyes embereknek pl: Matolcsy, Járai szemben a piaci és tőzsdei alapokon nyugvó nyugati gazdasági szakemberekkel, naná, hogy mi tudunk mindent frankón.
Ébredj magyar ásod a sírod.
Végül is nem aggódok, se kutyám se macskám hitelem sincs, viszonylag fiatal is vagyok, adó ügyekhez értő és ezen szakterületen dolgozó, adó meg volt ,van, lesz kategória van némi megtakarításom és van némi tőzsdei ismeretem is, szóval valahogy el leszek.
De mi lesz a többiekkel akik lényegesen jobban ki vannak szolgáltatva?
tlac 2010.12.08. 18:18:54
auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2010.12.08. 18:19:06
Hogy egy bölcs mondást idézzek: "Széllel szemben nem lehet hugyozni csak szarni."
Értse mindenki úgy ahogy... :)
hackbard.celine 2010.12.08. 18:22:33
A minimálbért duplájára emelték közben, tehát a járulékbevételek összege szinten maradt.
Viszont ezzel a lépéssel ellehetetlenült a teljes magyar könnyűipar. Az exportra termelő könnyűipar, ami a külker mérleget és GDP addig javította.
Ugyanilyen másbeszéd volt a 6%-os gázár emelés.
A zemberek egymás után kétszer simán beszopták, hogy ha júliusban 12%-al emelkedik a gáz ára, akkor az naptári évre vetítve statisztikailag csak 6 %.
Hángörien idiotz.
A többi innentől történelem: "nem lesz gázáremelés". :)
Treeplanter · http://ultessegyfat.blog.hu 2010.12.08. 18:22:43
Mennyire retek már, hogy egy efféle - gyakorlati - infónak tök örülök... Bár most jut eszembe: nincs vagyonom, amit menekíthetnék... :)
M_Runcájsz 2010.12.08. 18:29:44
M_Runcájsz 2010.12.08. 18:29:45
Joaquin 2010.12.08. 18:29:45
Treeplanter · http://ultessegyfat.blog.hu 2010.12.08. 18:29:45
"De mi lesz a többiekkel akik lényegesen jobban ki vannak szolgáltatva?"
Nagyon röviden elég? Be fogják szopni.
hackbard.celine 2010.12.08. 18:41:38
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=467481&place=frisshirek
Rövid munkacíme: MFM.
Majd Februárban Megmondjuk.
:D
ohh_vazze 2010.12.08. 18:41:38
chrystoph 2010.12.08. 18:59:33
na bazdmeg...
mizrolist 2010.12.08. 19:36:16
avionics 2010.12.08. 19:38:21
"bár a három pilléres rendszer az elmúlt 8 évben mintegy 10 százalékponttal növelte az adósságállományt - az ország szempontjából hosszú távon jó intézkedésnek bizonyult a hárompilléres rendszer bevezetése" MIÉRT IS? kérdezném nincs itt ellentmondás?
choko 2010.12.08. 19:45:46
...ennyi reklám belefér..."a nép fia veletek van"!
elwood 2010.12.08. 20:43:16
hackbard.celine 2010.12.08. 20:44:49
Nos volt egy chilei diktátor, aki a "chicagoi fiúk" javaslatára a jóléti állam illúziójának lebontása mellett döntött. Egyik első lépés volt ebben a jóléti alapú nyugdíj megszüntetése és a kötelező mnyp (10% levonás saját befektetési számlára) bevezetése.
Ugyanakkor megmaradt egy minimális szolidaritási öregségi nyugdíj is.
Ma Chile lakosságának 13%-a él mélyszegénységben, szemben a dél-amerikai 40% fölötti átlaggal.
Voltak más döntései (népirtás, mifene), ami miatt később Angliában őrizetbe vették, de ez ebből a szempontból lényegtelen.
A nyugdíj nem magyar (még véletlenül sem nagy M-el, mint Magyar) probléma, a háború után Japánban 61 dolgozó jutott egy nyugdíjasra, ma 2. És a helyzet ott is tovább romlik, pedig a világgazdaság egyik motorja.
Az mnyp egy szükségszerű demográfiai lépés volt, bármennyire nem tetszik és 25-30 év kellett volna az eredményességéhez.
Mert hogy azt is sokan elfelejtik, hogy a mnyp veszteségek (működési költség) a tróger cégek által bevallott, de soha be nem fizetett tagdíjak behajtásából és leírásából is adódtak - főleg az első időkben.
Az megvan, hogy bizonyos állami cégek járuléktartozását "konszolidálták"? Elengedte az állam és elvesztette a pénztár.
Ciklusokon átívelő gazdaságpolitika? Mond ez bárkinek bármit? Nyilván nem, a saját és haveri zsebek tömködése előrébb való.
Táskás Tóni 2010.12.08. 20:52:09
beavereater [AT] 2010.12.08. 22:15:07
Táskás Tóni 2010.12.08. 22:15:30
beavereater [AT] 2010.12.08. 22:16:05
Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.08. 22:30:40
avionics 2010.12.09. 09:12:47
hackbard.celine 2010.12.09. 09:43:18
Kérdés, hogy ebbe az irányba mutatnak-e a mostani lépések? A Ft és az inflációs cél védelme érdekében a jegybank kamatot emelt. És ha tényleg elengedik az inflációt, akkor tovább kell emelni - ez pont fékezi a gazdaságot.
Árulja már el nekem valaki, hogy az eleve magasabb keresetűek szja csökkentéséből hogy lesz gazdaságélénkítés? Egyelőre csak az látszik, hogy a honatyák és honanyák tollasodnak, a gyermekek utáni adókedvezményt meg egyenesen Orbán adómentességére szabták. A munkavállalók kétharmada (de lehet, hogy háromnegyede) egyáltalán nem nyer, az alacsonyabb keresetűek pedig egyenesen veszítenek az új adórendszeren.
Az energia és távközlési szektor különadója burkolt ÁFA emelés, mert beépül a fogyasztásba. Ugyanígy a banki különadó már megjelent a számlavezetési és egyéb díjakban. Drágább lett a hitel, ez is fékezi a gazdaságot.
A magyar GDP növekedésének alapja jelenleg a német gazdaság bővülése. Stabil, kiszámítható gazdasági háttérrel, befektetésbarát adó- és járulékrendszerrel lehetne még több működő tőkét behozni. Ehhez képest most úgy néz ki, hogy az egyetlen vállalkozásbarát lépést (500 Mrd-ig 10% nyereségadó) is kiveszik a rendszerből. A kiszámíthatóság sem annyira áll meg.
Majd a keleti szél idefújja a tőkét? :)
Stock 2010.12.09. 12:04:28
lassan írom:
-ha piára költöm a megélhetésre kölcsönkért pénzed az átkúrás!
-ha eleve volt pénzem piára és amellé kértem, követeltem tőled, akkor szintén átkúrás!
az utóbbi a tipikus esete: "tudsz adni egy cigit? -persze- tök jó, köszönöm, mert nekem már csak kettő volt......"
Stock 2010.12.09. 12:05:05
amit te demagóg ismételhetsz: késsel eléd állok és közlöm, hogy az ékszereid 70%-át köteles vagy átadni, közben meg azon poénkodom, hogy eddig sosem rendelkeztél ilyen szabadon az ékszereiddel!
Stock 2010.12.09. 12:05:06
az az enyém volt! nekem volt félretéve, én döntöttem a fialtatásáról, oroklődött.........
most elveszik, államosítják.... pedig 12 éve nem viccből hoztásk létre! tudod azok a fránya demográfiai muatatók!!!!!!
az meg az bszolút vicc, hogy az ilyen elvakult hívek is beismerik, hogy faglmuk nincs hogy mi lesz 12 éve megtakarításával, az emberek jövőjével...
tlac 2010.12.09. 12:27:39
a nyugdíjasokra szánt pénzed (Bismarki rendszer..) egy részét nem nekik adták, ehelyett államadósságból pótolták ki a nyugdíjakat (amit mindenki mindig megkapott), és az elvont részt meg elkezdték "kezelgetni".
rendelkezésed megszűnt a "megtakarításod" felett. vagy akkor vedd elő ezt a megtakarításod, vagy hagyd ott, ha olyan frankó a megtakarításod.
tlac 2010.12.09. 12:53:02
Te döntöttél a fialtatásról? na, te is benne vagy a buliban? Mi öröklődött?
nem elveszik, hanem vissza veszik, ha úgy döntesz.
nem államosítják, hagyhatod ott ahol van.
nem volt vicc az kétségtelen.
demográfia - Bismark idején (120 éve?) sokan tartottak el keveset. most fordul a kocka. Hosszútávon feltarthatatlan, ha nem változik a demográfia. Ez a "magánvircsaft" rövid távon se működött volna, nemsoká akár a GDP 20..30%-ával kellett volna eladósodni az államnak jobb minél előbb befejezni.
mizrolist 2010.12.09. 18:39:03
Avatar 2010.12.09. 18:41:55
Az érvelési logikád alapján bármely adó vagy járulékcsökkentésre rá lehetne mondani, hogy az nem is járt volna, mert a kiesett pénzt államadósságból kellett pótolni... Szóval visszamenőlegesen fizesse be minden munkaadó az 1999-es járulékcsökkentés óta eltelt időre eső összegeket is az összes egykori dolgozója után?
A probléma az, hogy a magyar állam sosem volt képes rendesen beosztani azt a pénzt, amit adók és járulékok formájában beszedett (pedig jó sokat szedett be GDP arányosan), és a manyup pénzek elköltésének tervei alapján úgy tűnik, hogy a nagy közös lyukas zsákba borítják be most azt is, amit eddig sikerült egy stabilabb zsákba összegyűjteni.
tlac 2010.12.09. 19:26:51
na ezt hasonlítsd össze a Te "megtakarításod"-dal!
tlac 2010.12.09. 19:31:57
tlac 2010.12.09. 19:36:06
szívesen segítettem, de kérdezz, ha maradt nyitott pont.
vagy ha meginogtál, akkor még most gondoskodj a majdnem bankszámla "megtakarításodon".
mizrolist 2010.12.09. 20:55:54
tlac 2010.12.09. 21:17:21
mondom becsapós az egész történet!
tlac 2010.12.09. 21:27:24
www.parlament.hu/irom38/11079/11079.pdf
főleg a §90.-et javaslom átnézésre, mint "magántulajdonod" átruházása megkérdezésed nélkül. most legalább rendelkezhetsz vele maradjon vagy állami Bismark rendszerbe mész vele.
Ha azt is figyelembe veszed hogy maga Offshore Péter jegyzi a törvényt, akkor nézz bele az §59 és §6a-ba is!
A törvényt az AB elmeszelte. de nem ezekért..
Ugye a jóslás nagyon nehéz, főleg jövőbeli dolgokra. főleg 20..30 évre. Lehet olaj se lesz, lehet Európa sem, lehet pénz sem, lehet állam sem, nem tudjuk. de valami jó eséllyel lesz.
Ha Te akkor a manyupban keresed a "megtakarításod", hát sok sikert hozzá!
tlac 2010.12.09. 21:31:00
tlac 2010.12.09. 21:31:21
mizrolist 2010.12.10. 07:59:26
A mostani megoldásnál gyakorlatilag arról dönthetsz, hogy a magánvagyonod egy részét önként odaajándékozod-e az államnak (okos ötlet, tényleg), vagy megtartod, de cserébe az állam nem hajlandó neked nyugdíjat adni, holott még mindig beszedi rá a pénzt. Ez döntés? Többekhez hasonlóan úgy gondolom, ez inkább a "pénzt vagy életet" fegyveres rablás esete.
Viszont korábban említetted, hogy nem tartasz nagyobb összeget a bankban. Akkor 3 dolog lehetséges:
1. nincs is nagyobb összeg a birtokodban;
2. van, de otthon tartod a párna alatt - zseniális dolog, mert így se nem kamatozik, se nem gyarapodik (kivéve, ha javul a forint árfolyama; illetve ha valutában tartod, akkor meg pont akkor ér többet, ha gyengül a forint);
3. nem tartasz nagyobb összegű készpénzt, de van valamiben tartott vagyonod - ami így ugyanolyan immobilis, mint a mnyp-ban levő, gyakorlatilag a nyugdíjas éveidre félretett összeg és ugyanúgy nem tudsz azonnal hozzányúlni, mint a mnyp-ban levő összeghez.
Az első esetben nem kívánok erről többet beszélni, a második esetben te egy szabvény magyar pénzügyi analfabéta vagy, a harmadik esetben meg önellentmondásban vagy (miszerint csak az a tiéd, amihez azonnal hozzányúlhatsz). Egyik jobb, mint a másik, tényleg.
"Ugye a jóslás nagyon nehéz, főleg jövőbeli dolgokra. főleg 20..30 évre. Lehet olaj se lesz, lehet Európa sem, lehet pénz sem, lehet állam sem, nem tudjuk. de valami jó eséllyel lesz."
Ebben igazad van. Csakhogy épp ezért az állam garanciája a visszalépőknek, hogy adnak nyugdíjat, ugyanannyit ér, mint a mnyp-ak garanciája, hogy visszafizetik a hozzájuk került összeget. És az nulla.
Avatar 2010.12.10. 12:13:40
"nekem a magántulajdon fogalmában benne van, hogy rendelkezhetsz róla. sem a bevitelnél sem a kivételnél sem amíg ott volt , nem igazán rendelkeztél vele, jól látom?"
Pl ha nem vagy elégedett a hozamoddal, választhatsz másik portfóliót, vagy átviheted másik manyupba. Ez pont azt jelenti, hogy te rendelkezel felette, persze korlátozottan, mert az állam bácsi nem engedi, hogy idős korod előtt feléld.
tlac 2010.12.14. 07:27:02
nem tudsz rábeszélni, hogy tartósan nagy összeget tartsak a bankban, negatív reál hozammal. Amúgy azt szokták mondani a legjobb befektetés a sok gyerek. lsd. még Bismark féle nyugdíjrendszer!
annak ellenére, hogy zömmel kötelező, de kockázata van és államdósságot okoz (pl. akár államcsődöt okoz, és akkor az állami garancia sem érne sokat..), mindezek tükrében maradhatsz a kötelező magánnyugdíjpénztáradnál, ha Te úgy látod jónak. nem velem van vitád.
mizrolist 2010.12.14. 16:03:57
A Bismarck-féle rendszer szerintem mindenképpen bukta: vagy túlnépesedéshez vezet a sok gyerek miatt (és ennyi embernek munkát adni sem egyszerű), vagy a gyerekvállalás visszaesésével fenntarthatatlanná válik.
tlac 2010.12.14. 16:19:16
Ebből nem következik, hogy rövidtávon kell államadósságot generálni. Kinek jó ez?