Egy hiteltelen hiteles

2011.03.30. 06:00

Az önkormányzatok eladósodottságát meg kell fékezni - mondta az InfoRádiónak a hónap elején Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere. A legfrissebb Közbeszerzési Értesítő szerint most éppen 4 milliárd 825 millió forint, egy összegben folyósított, euró alapú hitelt készül felvenni Debrecen önkormányzata.

Most akkor hogy is van ez?

Meglehetősen furcsának találnám, ha Kósa Lajos három-négy héttel ezelőtt - amikor az önkormányzatok eladósodottságának a megállítására és az önkormányzatok hitelfelvételeinek a korlátozására szólított fel - nem tudott volna arról, hogy az általa vezetett önkormányzat éppen egy ilyen megahitel felvételére készül. Aki ugyanis már látott közbeszerzést közelről, az tudja, hogy egy ilyennek az előkészítése bizony nem kéthetes munka.

Mindennek a fényében viszont Kósa Lajos szavai - hogy is fogalmazzak nagyon finoman - enyhén szólva is hiteltelennek tűnnek. Lepkefingnek, mondhatni.

Mert abban ugyan igaza van Debrecen polgármesterének, hogy komoly gond az önkormányzatok egyre nagyobb adóssága - becslések szerint akár 1500 milliárd lehet összesen. Merthogy ezt egyszer, valakinek vissza kell fizetni. És persze nem a polgármesterek és nem az önkormányzati képviselők lesznek azok, akik ezt kicsengetik, hanem az egyszeri adófizetők. Mi, valamennyien. Csak ugye igen hülyén néz ki, hogy éppen az ország egyik legeladósodottabb önkormányzatának, az önmagában mintegy 23 milliárdos - az önkormányzati cégek adósságával együtt jócskán több mint 30 milliárdos - hitelállományával rendelkező, és éppen ötmilliárdos újabb hitelfelvételre készülő Debrecennek az első embere problémázik ezen. (Az egy lakosra jutó adósság tekintetében egyébként messze Hódmezővásárhely vezeti a legeladósodottabb megyei jogú városok listáját. A Fidesz másik megmondóemberével, Lázár Jánossal az élen.)

Lehet bőszen felelősöket és fejeket követelni az államadósság alakulásáért, és lehet szigorúan vizsgálni, hogy ki tehet róla. Csak esetleg tessék akkor azt is alaposan és kellő szigorral megvizsgálni, hogy hol és mennyivel nőtt az önkormányzatok adósságállománya is. Kósa és Lázár polgártársakkal kezdve a sort.

Nem mellesleg a Debreceni Önkormányzat most megkötendő, csaknem 5 milliárd forintos hitelszerződésének a futamideje a tervek szerint 2024. január elsején jár majd le. Nagyjából akkor, amikor tömegesen nyugdíjakat kellene fizetnie az államnak a most einstandolt magán-nyugdíjpénztári megtakarítások helyett.

Hol lesz már akkor Kósa Lajos és hol lesz addigra a Fidesz... Ezt is, azt is fizeti majd, aki tudja.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr392783521

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kellő tisztelettel 2011.03.30. 21:43:24

Vajon csak az én fülemet bántotta, ahogy a közszolgálati tévé sportriporterei a keddi meccs szünetében a távollétében is Miniszterelnök Urazták a miniszterelnök urat? Mintha félelemmel és áhítattal vegyes tisztelet csengett volna a hangjukban, ahogyan ...

Trackback: Nem engedték tüntetni debrecenben az MSZP-t 2011.03.30. 21:13:31

Terror Debrecenben: a rendőrség nem engedte a Fidesz székház előtt demonstrálni a szocialistákat....

Trackback: Tartjuk a 3.8%-os hiánycélt? 2011.03.30. 20:54:14

Sorszám:  24 Szerző:  Ténytár Ígéret:  <p>&ldquo;Akkor i

Trackback: Lehet Más! Legyen Viktor! 2011.03.30. 20:43:07

Ha igaz a feltételezésem, mely szerint a kormány lépései egyfajta kapuzárási pánik tünetegyüttesét alkotják, akkor bizony itt mi mind nagy mulasztást követünk el. Tory T. kollégával való megvitatás után arra jutottam, hogy mi itt mind, kollektíve tap...

Trackback: Kormánygép és közbeszerzés 2011.03.30. 20:40:47

A kormány új gépet vesz vagy bérel nekünk. A törzsfőnök új irodát kap. A közpénzből költekezés mögött rendszerint két dolog állhat: Ami mindenkinek eszébe jut: KOMPENZÁCIÓ. Ahogy a bálmaerci tulaja szerint az autója mérete khm... kife...

Trackback: Liszt Ferenc neve Ferihegyen él tovább... 2011.03.30. 20:25:32

Minden jel arra vall, hogy nagyon rövid időn belül a kormányzati hatalommánia áldozatául esik a magyar zeneoktatás világszerte tiszteletet parancsoló fellegvára, a Zeneakadémia.A jelenlegi 15 helyett 7 tanszék működik majd július elsejétől a Liszt...

Trackback: Ledózerolják Zuglót és a helyét sóval hintik be 2011.03.30. 08:41:11

    A hírt még sehol nem erősítették meg, de a közelmúlt tapasztalatai alapján nemsokára sor kerül rá.   Volt egyszer Magyarországon egy magánnyugdíj rendszer, ami működött, ahogy a nemzetközi gazdasági helyzet engedte. Amikor válsá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trendo+ 2011.03.30. 09:35:57

Mr. 10%, Lali király, ahogy szűkebb pátriájában hívják, jobb lenne, ha magába, vagy még inkább a számlaegyenlegébe nézne. Rögtön megtalálná a nagy eladósodottág fő okát. A Fidesz a 8 éves ellenzékiség alatt az önkormányzatokat szipolyozta. Állások özöne,pártkassza feltöltési kötelezettség, csókos kivitelezők, kamu pályázatok, osztogatás és fosztogatás zajlott mindenhol.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.03.30. 10:13:57

"Az egy lakosra jutó adósság tekintetében egyébként messze Hódmezővásárhely vezeti a legeladósodottabb városok listáját."

Mindig kimarad, hogy "MEGYEI JOGÚ". Pedig a felmérés csak azok körében készült, és Esztergom pl bőven Hmv. felett teljesített.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.03.30. 12:01:55

Nem érted te ezt. Az elmúlnyócévmindenbűne ez is, mert a szocik direkt jól kiszúrtak az önkormányzatokkal a 2006-os bukta után.

Fél órát adok, és be fogja ide kommentelni a fentieket egy fideszdroid.

ClearWater 2011.03.30. 14:31:29

Lepkefingnak, ha szabad kérni.

trendo+ 2011.03.30. 19:58:56

"Hol lesz már akkor Kósa Lajos és hol lesz addigra a Fidesz... "

Egy banánköztársaság tengerparti strandján koktéloznak majd családjukkal, zsebükben a felvett hitelekkel és harsányan röhögnek rajtunk.

VanessaBlue 2011.03.30. 20:00:08

4 Mrd euro? nem sok az egy kicsit?

pukancs 2011.03.30. 20:08:39

Ugyan azok a szarrágók akik az elmúlt 20 évben voltak...

Bort isznak és vizet prédikálnak.

Winston Smith 2011.03.30. 20:17:09

Látom sokaknak nehezen megy a szövegértelmezés.

Kósa nem azt mondja, hogy meg kell tiltani az önkormányzatoknak a hitelfelvételt, hanem hogy meg kell szüntetni azt a finanszírozási hiányt, ami sok önkormányzatot (Debrecent is) hitelfelvételre kényszerít. Mi ebben a hiteltelen?

Ja, és a grafikonok értelmezése terén is vannak hiányosságok... A Progr. Intézet. adatai szerint Debrecen egy főre vetített eladósodottsága kb. átlagos, sőt, még az alatt van. (A kerületi önkrományzatokat nem számolva, azok a grafikon szerint kevésbé eladósodottak, de a Fővárost hozzáadva már biztosan más lenne a kép...)

LacekLackovszky 2011.03.30. 20:17:09

Azért az egyáltalán nem mindegy, hogy a hitelt valamilyen fontos beruházásra veszi fel egy adott önkormányzat, vagy azért kényszerül rá, hogy a napi működést egyáltalán finanszírozni tudja.

Mr. Acid 2011.03.30. 20:17:27

@VanessaBlue: Gondolom a főoldalért felelős indexes nézte el, mivel forintról van szó.

Érdekes ez a kettősség a Fideszben. Országos szinten fújj-fújj eladósodottság, miközben megyei szinten nem kényeskednek a polgármester urak. Valamint azt is hozzá kell tenni, hogy 23 milliárd forintnyi hitelből könnyű sikeres várost építeni. Egészen addig, amíg el nem kell kezdeni a törlesztést.

egyittlakó (törölt) 2011.03.30. 20:20:46

poszter:"Hol lesz már akkor Kósa Lajos és hol lesz addigra a Fidesz... Ezt is, azt is fizeti majd, aki tudja."

Debrecen megérdemli azt, amire szavazott. Akárcsak a magyar nép is.

Sörgőz (törölt) 2011.03.30. 20:20:46

De hát nem az emberekkel fizettetik meg!
Különben is, mióta a Miniszterelnök Úr személyesen garantálta, és a szőke Hölgy védelmezi, nyugodtan hátradőlhetünk.

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 20:21:01

Elég álságos dolog, hogy amiatt kárhoztatod őket, hogy kénytelenek voltak külső forrást keresni... Nem csoda, hisz az előző ciklusban szinte kivéreztették az ellenzéki önkormányzatokat! Így persze más a kép, ha nem hallgatjuk el a tényeket!

Tedat 2011.03.30. 20:21:01

Jó ez a blog!

Egy Fideszes véletlenül jót mond, de ahelyett, hogy elismerné a szerző, azt keresi, hogy hol köthet bele.

Most Kósa jót mondott, vagy nem? Szerintem jót mondott, meg kell állítani az önkormányzatok eladósodását. Ha ez megvan, akkor a többit leszarom, azt is, hogy Mr 10% (mert az MSZP-sek persze nem voltak korruptak, ők biztos ingyen lobbiztak...)

Tedat 2011.03.30. 20:24:26

Amúgy ez a "Mr. 10%" is rohadt unalmas már.

Ha igaz, akkor tessék bizonyítani! Az MSZP-s faszit is lebuktatták videóval Budapesten, amikor kenőpénzt vett át, nem olyan nagy cucc ez!

Kedves MSZP, kedves LMP, kedves Jobbik, tessék, buktassátok le Kósát! Ha nem, akkor meg kuss!

Mr. Acid 2011.03.30. 20:30:58

@Tedat: A probléma annyi, hogy az mszps faszit sem a Fidesz buktatta le, hanem egy vállalkozó. A fidesz a filozófusokon kívül eddig senkit nem buktatott le.
Még a Bors és a Blikk borította ki a dupla költségtérítéses bilit, de más nem történt.

Tapogatott Kukorica 2011.03.30. 20:30:58

Ha nem lett volna mszp 8 évig, nem lett volna hitelfelvétel.
A Bajnai az oka mindennek.
8 év, ennyit mondok.
Mi van ballibák, megint kitaláltatok valamit új mesét?
Orbán azt mondta, ez nem igaz.
Én már 2006-ban megmondtam ezt, amikor a komcsi főnököd, az Elqró kilőtte a szemeket.
Ez is a Gyurcsány miatt van.
Ez is a Kurcsány miatt van.
Elég gyenge komcsi blog ez.

(Kedves droid, a neked tetsző sablon kiválasztása után másold azt a vágólapra a ctrl+c-vel, majd beillesztés alt+f4-gyel. Köszönjük!)

Tedat 2011.03.30. 20:36:12

@Mr. Acid:
Nem baj. Itt a lehetōség, tessék Kósát lebuktatni, ha korrupt!

vasagasa 2011.03.30. 20:50:02

Majd a Polt úr mindent elsikál Kósa úr ügyében (is)...
Tudom itt csak egy korrupt oldal van az előzőek. Nevetséges. Meg aki elhiszi az is. Ezért tartunk itt.

Dendrobatidae 2011.03.30. 20:50:03

@Tedat: Te ostoba fasz! A cikk arról szól, hogy Kósa előbb mondta, hogy meg kell állítani az önkormányzatok eladósodását, utána pedig felvesz ötezer-millió forintnak megfelelő euróalapú hitelt.
De tudjuk, elmúltnyócév, nyurcsányahibás, neazemberekkelfizettessékmeg....

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.30. 20:56:07

De Debrecenben legalább van látszatja a hitelfelvételnek! Sok embernek furcsa lehet, hogy miért nyeri meg Kósa az összes választást óriási fölénnyel, de elég csak megnézni, hogyan nézett ki a város 1998 előtt, meg hogyan néz ki most. Ég és föld.

Kérdés, ezt a majd ömilliárdot mire veszik fel.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.03.30. 21:00:29

majd az 1.1 millió új munkahelyből befolyt adóból visszafizetjük...

bebe tv 2011.03.30. 21:00:29

@Bokortalan Hajléktalan: Fingod nincs semmiről, és ráadásul még a alzheimer kórban is szenvedsz. Pont a Szita meg a Kósa elvtárs mondta pár évvel ez előtt a válság kezdetekor, hogy az előre menekülés az egyedüli helyes út a válság utáni időkre. Közben úgy menekültek előre, hogy felvettek három konténernyi hitelt, oszt lószar sem jött be abból amire felvették a hiteleket. Meggyes a porfészkébe 2 milliárdét ami a végén 6-ba került, élményfürdőt álmodott, ami évente 200 millió veszteséget termel. Elég mély álomban lehetett, mert a szigetere meg kb. 20 milliárdért meseparkot álmodott üveghegyekkel meg János vitézzel.
Ennyi hülyeség a felsőfokot is übereli.

Pistie 2011.03.30. 21:00:43

Ha Kósát vágy Lézert megkérdeznék hogy miért adósodtak el, akkor biztosan az elmúlt 8 év lenne az ok. Persze abból már 1-et ők kormányoztak, de ez más kérdés. :D
Egyébként a posztban feltett kérdésre a válasz: az fogja fizetni aki marad, vagy akit hazacsábít a túrórudi!

Pistie 2011.03.30. 21:05:38

@Tedat: Azóta is csak úgy hullanak a csontvázak a szekrényből, nemigaz? :D

Kandabula 2011.03.30. 21:09:36

Itten sima élvezkedés van. Gyerekek a cukrászdában.

OnlinePénzkeresés · http://www.zseni.info 2011.03.30. 21:21:12

Debrecen az egyik leggazdagabb város Magyarországon! Nem fog felvenni 4 milliárd hitelt!

Link Elek 2011.03.30. 21:21:13

nem veletlenul tartja agyereke penzet svajcban lazar.
tudja o nagyon jol, hogy Mo csodbe fog menni, mire a gyereke felno.
csak szarik ra.

Sörgőz (törölt) 2011.03.30. 21:21:13

@Tapogatott Kukorica: Jó jó, de az elmúlt 8 évet nem tudjuk egy kormányhatározattal eltüntetni. A Miniszterelnök Úr által irányított Kormány nagyon jól teszi, hogy lefarag az önkormányzatok költségvetési támogatásából. Elvégre ezt sem az emberekkel kéne megfizettetni!

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 21:21:13

@bebe tv: És a drágalátos komenista, hazaáruló barátaid mennyi hitelt vettek fel? Erre válaszolj valami okosat! Eladósították az országot és most a magyarokkal fizettetik meg a saját inkompetenciájuk árát! Nem ezért dolgoztunk véres verejtékkel, hogy most kamatkiadásra ússzon el az általunk összelapátolt dzsídípí!

hackbard.celine 2011.03.30. 21:35:07

Mostanság járnak le az önkormányzatok 3-5 éves CHF alapú kötvényei. Amikor 2006-ban narancsba borult az ország, akkor utána lelkesen veszegették fel a hiteleket, dobták piacra a fedezet nélküli kötvényeket (a megyei önkormányzatoknak nincs vagyona, tartozásuk 100+ Mrd).
Debrecen hitelfelvételének részleteit is érdemes megnézni: halasztott fizetésű, a tőketörlesztés 2014-ben kezdődik, addig csak a kamatokat kell fizetni. Utána jön a keményebb 10 év.
Persze nincs mit csodálkozni, ugyanaz megy kicsiben, mint nagyban: miközben az államadósság csökkentéséről hablatyolnak, hetente 40-50 Mrd nagyságrendben finanszírozzák újra a lejáró 10 éves, átlag 3,9%-os hozamú államkötvényeket 6.8-8,3% hozamszinteken. Kétszeres szinten az adósságszolgálat...
És ami a legszebb: a nagy alkotmányozási fedőművelet közben Közép-Európában (de Magyarországon mindenképp) példa nélküli dollár államkötvény kibocsátás történt 3.75 Mrd USD értékben, az Orbán-kormány dollárban 6,3-7,3% hozamszinteken adósította el az országot 10 és 30 évre!!
Minden devizahiteles megtanulta: eladósodni olyasmiben érdemes, amiben bevétel is van. Mikor lesz USD bevétele az országnak? Vagy a kormány egyszerűen spekulál? (Nem, még ahhoz is hülyék, egyből átváltották EUR-ra.)
Mielőtt valaki jönne az IMF-EKB szindikált hitellel: ezt a hitelt kis hazánk átlag 3,5% kamatra kapta, a ~12-13 Mrd EUR összeget az MNB a lehívások alkalmával akkori árfolyamon szinte teljes mértékben Forintra váltotta. Az árfolyamnyereség a mostani EUR árfolyam mellett jóval meghaladja a fizetendő kamatokat.
És még egy érdekesség: az Orbán-Matolcsy duó által többször megerősített tavalyi 3,8% hiány adat a Fidesz vezette önkormányzatok miatt dőlni látszik. Varga Mihály 4,2%-ot saccolt, az MNB ma 4,4%-ot jelzett előre.
Hogy is volt ezzel az "alultervezték a kiadásokat, felültervezték a bevételeket, tehát meghamisították a költségvetést" Matolcsy dumával? Jó lenne észbekapni, a 250 Mrd zárolás rögtön februárban nem véletlen. Valamit valaki nagyon elszámolt (ha számolt egyáltalán), a februári hiány magáért beszél.

Dendrobatidae 2011.03.30. 21:47:42

@Bokortalan Hajléktalan: " ...a magyarokkal fizettetik meg..." és a Kósa-, Meggyes-, Lázárféle hiteleket ki a faszom fogja kifizetni, ha nem a "magyarok"? Vagy a kalap szart sem érő Gripenek hitelét, a beléptetőkapuk hitelét... véletlenül nem a magyarok fogják fizetni, idióta narancstroll?

strappa 2011.03.30. 21:47:43

"A Fidesz a 8 éves ellenzékiség alatt az önkormányzatokat szipolyozta."

Legfeljebb 4 év. 2002-ben az MSZP beseperte az önkormányzatok nagyobb részét, hála a 100 napos programnak.

hackbard.celine 2011.03.30. 21:57:47

@hackbard.celine:
Itt vannak az USD kötvénykibocsátás részletei:
www.akk.hu/object.38C6DCF5-C48E-46A6-BF3C-7BAE76925CA0.ivy
A GDP 2%-át meghaladó összegről van szó, ennyivel nőtt az államadósság szép csendben.
És külön érdemes méltatni az első piros sort az ÁKK ZRt adott oldalán:
"Jelen közlemény nem továbbítható amerikai elektronikus médiumok részére, illetve nem terjeszthető az USA-ban! "
Valakinek teljesen elment az esze? XXI. században vagyunk. Azt gondolják, hogy a térségi elemzők Londonból nem továbbítják az USÁ-ba? Vagy mégis kinek szólt ez a figyelmeztetés?

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 22:10:56

Meddig szokták itten a hozzászólásokat mérlegelni, hahó? Követelem a csattanós riposztom megjelenítését! Nem mindenki ér rá reggelig!

collateral collector (törölt) 2011.03.30. 22:18:30

...arányaiban akkor sem tudja túlszárnyalni Lézer Jánost, aki 2002-ben 300 milliós adóssággal vette át Hódmezővásárhelyet, 8 év alatt ezt 21 milliárd adósságra bírta feltornázni (miközben természetesen a munkahelyek száma csökkent).

vagy ott van például Esztergom, mint látványos példa. és akkor még bőven folytathatnánk a sort a sok fideszes önkormányzattal. az irreális mértékű támogatott lakáshitelezést is ők vezették be (még ma is sokba fáj ez az országnak) a szocpollal együtt, ellenzékben pedig minden eladósító intézkedést megszavaztak, a 100 napos programot is.

de bezzeg ha megszorítást emlegetett valaki, egyből aláírásgyűjtés-népszavazás-tévészékház-Molotov-koktél... arról ne is beszéljünk, hogy az egyenként 5 milliárdba kerülő, totál értelmetlen népszavazásokat is az ország fizette, nem a fidesz.

a fidesz eladósítja az országot :DDD

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 22:22:30

@Bokortalan Hajléktalan: A frappáns visszavágásom persze a blogmotor falánk bendőjében végezte. Elgondolkodtató mindenesetre, hogy a Mandineren nincs előmoderálás. Veszítettetek egy agilis szavazót; építsétek csak a liberáldiktatúrát!! Köpedelem!

collateral collector (törölt) 2011.03.30. 22:22:30

@hackbard.celine: "Valakinek teljesen elment az esze? XXI. században vagyunk. Azt gondolják, hogy a térségi elemzők Londonból nem továbbítják az USÁ-ba? Vagy mégis kinek szólt ez a figyelmeztetés? "

hát nem érted? az angoloknak teljesen más számokat küldünk :)

Taxomükke (UK) 2011.03.30. 22:22:31

"Hol lesz már akkor Kósa Lajos és hol lesz addigra a Fidesz..."
A Fidesz nemtom, de Kósa vagy a Bahamákon, vagy börtönben (az utóbbira voksolok).

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 22:33:06

Hahó, itt úgy próbálják diszkreditálni az egyet nem értőket, hogy eltüntetik a mindent vivő érveket tartalmazó kommenteket! Miért csak a szólásszabadságot védelmező blogokon fordul ez elő, kérdem én?

Taxomükke (UK) 2011.03.30. 22:33:06

@hackbard.celine: Mit akarsz, Matolcsy a saját garázscégét nem bírta komolyan nyereségessé tenni, majd most az ország szekerét fogja egyenesbe tenni, mi??

Netuddki. 2011.03.30. 22:33:06

@hackbard.celine: Lám, lám az egyszeri ember meg nem tudja mitől erősödik a forint. Már kezdtem furcsán érezni magam, hogy mégis tudnak valamit ezek a barmok. De megnyugodtam. :(((

Lajcsi! Lehet megint eurót venni, aztán shortolni B+...

Avatar 2011.03.30. 22:45:52

Nem tudom miért vagytok ilyenek Kósával szemben! Ő az élő példaképe annak, hogyan kell törleszteni: Tavaly a vagyonbevallásában még 87 milliós tartozás szerepelt, az ideiben már 15 millióval kevesebb.

vastagbor.blog.hu/2009/02/13/kotelezo_kamu_felesleges

Update-ek a kommentek végén.

Dig, Lazarus! 2011.03.30. 22:57:37

Eccerű pedig, mint a távhő ára, a CH-árfolyam, a fizuk/végkiülések, vagy akár a föld forgása. Be kell fagyasztani!! Az mégsem járja, hogy szegény önkormányzatok minden pénzüket a rezsire költik. Ne törlesszenek, be kell fagyasztani a törlesztéseket. A Fradi se törleszt, senki se törleszt. Majd a Demjánovics konszolidál szlovák nyereségből, gyermekmunkával. Csak a benzin ára szárnyaljon! Meg a SzijjMellGyártó is nyaljon szárat ...

tcom 2011.03.30. 22:58:58

@Bokortalan Hajléktalan:

"Elég álságos dolog, hogy amiatt kárhoztatod őket, hogy kénytelenek voltak külső forrást keresni... Nem csoda, hisz az előző ciklusban szinte kivéreztették az ellenzéki önkormányzatokat! Így persze más a kép, ha nem hallgatjuk el a tényeket!"

1. Azért meg kéne nézni mit kapott Debrecen a korábbi ciklus alatt az államtól! Meglepődnél.

2. Ez a szöveg kicsit furcsa és kényelmetlen lesz 3-7 év múlva! Arról nem is beszélek, hogy a Fidesz azonnali kánaánt ígért, sugallt. Nem volt itt szó 10 évről.

=nessuno= 2011.03.30. 23:02:10

@hackbard.celine: nagyon érdekes...pláne az a kis piros megjegyzés. nevetséges, illetve tragikus.

HVC 2011.03.30. 23:15:27

Ha má elherdált (ellopott) pénzek...

Én azt nem értem továbbra sem. Hogyha a szocik annyit loptak, akkor:
1. Hogyhogy még nem kapcsolták le őket? Elég idő lett volna rá.
2. Ennyire profik lettek volna a lopásban. (Őszintén? Nem hiszem.)
3. Mégsem lopta szét Feri az országot.
4. A fene becsületes kerszténynemzetipolgárok lepaktáltak a háttérben a "nemzetárulókkal"?

Nem a Hunvald féle mezei bűnözőkre gondolok, hanem az igazán nagyokra. (Ténlyleg azzal a Rolls-os banánnagykövettel mi van? Még szabadlábonvan? Ha igen, miért?)

HVC 2011.03.30. 23:15:27

@tcom: 2 hét alatt rend lesz!!

Aha.

Táskás Tóni 2011.03.30. 23:43:57

@Michael Knight: Ha lehet említsük meg a fidesz-celeb V. kerületi polgármestert Rogán is, aki 4 év!!!! alatt 16 milliárd adósságot hozott össze a kerületben, így itt a legmagasabb az egy főre jutó adósság. Mostanában már a működésre veszik fel a hitelt. Amúgy a druszámként szokták emlegetni.@Tedat: Kósa ellen 2010-ben feljelentést tett egy cég sofőrje, mivel a főnöke vele küldött el 75 millió ft kenőpénzt termőföldek átminősítéséért. Az ügyészség nem is vizsgálta az ügyet. Hagyót- teljesen joggal - ezért elvitték, Kósát pedig -teljesen jogtalanul- nem is vizsgálták. A sofőrt pedig a főnöke vitte a rendőrségre, hogy vonja vissza a vádat. Még azt sem vizsgálták, hogy azok a földek átminősítésre kerültek-e.

hackbard.celine 2011.03.30. 23:43:58

@=nessuno=: különösen annak fényében érdekes, hogy a "sikeres" USD kötvénykibocsátást követő napon jött ki a tavalyi hiány becslésre a 4,2% a kormányzati kommunikációban (a korábbi mindenáron 3,8%-al szemben), ez mára MNB előrejelzés szinten 4,4%-ra változott, végleges adat majd talán augusztusban.
Közben az origo.hu szakértőjét két hete minden eszközzel próbálták hitelteleníteni kormányzati szinten, amikor 4,5%-ról írt.
Lehet alkotmányozni, dalycstomi csipogása és Wittner őrjöngése tematizálhatja a közbeszédet, közben meg elsikkad a lényeg: az Orbán kormány 10-30 évre eladósítja az országot. Nem kicsit, nagyon.

Kandabula 2011.03.31. 00:08:09

@Bokortalan Hajléktalan: Te érted, hogy miket mondasz? És az jó neked?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.31. 00:08:10

@tcom: At első pontra nem tudok reagálni, mert nem ismerem a tényeket.
A második ponthoz csak annyit tennék hozzá, hogy azok reklamálnak már most (ébresztő, még egy év sem telt el!!), akik gyöngyöző kacajjal hülyézték le a csodaváró JOBBágyokat. Amennyiben szerinted életszerűtlen volt csodát várni a választások után hipp-hopp, akkor még egy kis türelmedet kérném.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.03.31. 00:08:22

@Táskás Tóni: Az ilyen erős állításokat - jogerős ítélet hiányában - én nagyon nem szeretem, és nem is tudok velük egyetérteni.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.03.31. 00:11:15

@Murderface: Dunába lövetős kommenteket nem engedek be. A politikai - úgynevezett - elitről neke is nagyon rossz véleményem van, de nagyon nem szeretnék itt ilyen hozzászólásokat látni. Köszönöm a megértésedet.

Táskás Tóni 2011.03.31. 00:19:13

@Michael Knight: Csak az interneten megjelent tényeket mondtam el. Feljelentés megtörtént , az ügyészség nem vizsgálta. A Kósa ellen feljelentést tett férfi videója is látható volt az interneten.

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.31. 00:19:14

@Kandabula: Én értem, de nem jó nekem. Bő lére eresztett kommented csak megerősít abbéli hitemben, hogy jó úton járunk, szellemi elöljáróid által felhalmozott adósságaink csappannak, megértem, hogy ez kényelmetlen Neked.

Lacusru 2011.03.31. 00:48:06

A legfrissebb közbeszerzési kiírást látom még nem olvastátok!
Viktorék szeretnének 5.000 készlet láb- és kézbilincset vásárolni vezető szárral, narancssárga színben, 2010-2012 felirattal :-)
Nem tudom, hogy elég lesz-e? Én elkezdeném a helyükben a luxusbörtönök építését is...

Lacusru 2011.03.31. 00:48:06

@Táskás Tóni: Azért durva lenne, ha a Kiskakast a saját szemétdombján akarná valaki számon kérni azért, mert kicsit felkavarta az álló vizet! Mesélte neki valamelyik másik Kiskakas, hogy a zavarosban jó halászni...

Egyébként imádja a halat...

Netuddki. 2011.03.31. 01:07:16

@ripők: Türelem? Mire? Sült galambra?
Ha nem csináltok semmit akkor mire is kéne várni?

Mellesleg a választások után én is már-már adtam egy esélyt nektek. Még úgy is, hogy nagyon jól emlékeztem mit műveltetek '98-2002 között.
De sajnos kutyából nem lesz szalonna. ugyanolyan kisstílű, tehetségtelen kormányt kaptunk a nyakunkba, mint amilyen 8+1 évvel ezelőtt volt...

Pendemonda 2011.03.31. 01:07:17

T Lovagúr!
Megint a vélelmezés. Önmagában a hitelfelvétel nem gond. Biztosan hallottad, hogy az önkormányzatok egyik "kedvenc" eladósodási formája a kötvénykibocsátás, AMI ARRÓL SZÓL, HOGY A TŐKÉT A FUTAMIDŐ VÉGÉN FIZETIK VISSZA. Az összeg nagysága és a falhasználási cél kötetlensége itt is hasonlóra utal. Tudsz konkrétumot? Ha nem, akkor talán utána kéne járni. Ja hogy blogolni egyszerűbb? Akkor észt ne ossz tovább, mert gond lesz otthon...

hackbard.celine 2011.03.31. 01:16:39

@Bokortalan Hajléktalan: Azért udvariasan megkérdezem: a Fideszes vezetésű megyei önkormányzatok miért és mire is vettek fel hitelt CHF alapon?
Nem csak a településeken megvalósult közműfejlesztéseken (persze haveri alapon) szállt el az adósság, a működési költségekre vettek fel hiteleket.
Mellesleg csak a Pest megyei önkormányzat 600 millióval lóg egy menzás beszállító cégnek. És nem fizetik ki. Találtak új beszállítót (a korábbi le van sz@rva, tartozás nem számít).
Most inkább otthonról hordják a kaját a gyerekek (a jövő nemzedék ezt látja), vagy kaphatnak asztal mellett fogyasztható három fogásos menü helyett műanyag edényből műanyag villával az udvaron valami egytálételt. 15% spórolás kp előre fizetve.
Itt tartanak most a dolgok, a tartozás fejében jelzálog bejegyezve egy kórház épülétére.
Kórház épületet ajánlott fel az önkormányzat... nem lett volna más vagyon?
Cinikus Fidesz stílus? Csak a szokásos.

hackbard.celine 2011.03.31. 01:31:02

@Pendemonda:
biztos újdonság, de ezt érdemes elolvasni:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=184635&viewprogram_period=second
"A Fidesz nemet mond az önkormányzati hitelfelvétel korlátozására: Eszerint a helyhatóságok kizárólag fejlesztési célra vállalhatnának éven túli kötelezettséget, de csak azzal a feltétellel, ha az éves törlesztőrészlet - kamatostul és járulékostul - se haladja meg az éves bevétel 80 százalékát."
vs
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=160596
Ez meg a mostani álláspont:
"A cél az, hogy az önkormányzatok csak olyan hitelt vegyenek fel, amellyel beruházást finanszíroznak"

nemecsek ernő áruló 2011.03.31. 07:47:59

@Winston Smith: És a kormány tagjaként nyilván ezért járul hozzá, hogy az önkormányzatoktól újabb forrásokat vonjanak el.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.31. 08:04:28

Kósa nem véletlenül rímel arra, hogy Kóka.

csoko20 2011.03.31. 08:06:16

Ha Fletó vesz fel hitelt az az eredendő bűn. Ha Kósa, Lázár, akkor az ez egy megfontolt bölcs döntés.

Ja, és Kósa virágillatút is szarik.:)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.03.31. 08:44:48

Az állam és önkormányzatok eladósodottságát meg kell állítani.

Ezen szempontot inkább csak megerősíti, mind a szocik ország, mind a Fidesz önkormányzatok eladósodása.

Engem jobban zavar, ha valaki meg se próbálja elzárni a bor csapját, mintsem ha ivás közben vizet prédikál, ha közben elzárja a borcsapot.

vinyi 2011.03.31. 08:45:46

Májkül: nehezen hiszem, hogy nem érted, ez a két dolog nem üti egymást. Az eladósodottságot valóban meg kellene szüntetni, viszont jelen helyzetben a hitel tűnik az egyetlen megoldásnak a kivéreztetett önkormányzatok talpon maradása érdekében.

vinyi 2011.03.31. 08:45:46

@csoko20: Fletóéknál nem a hitelfelvétel volt a bűn. Hanem hogy semmi látszatja nincsen. Értsd: lenyúlták.

Gandalf(helyett) 2011.03.31. 09:27:29

@vinyi: Hát ja. Mint Esztergomban (pl.).

tomwar 2011.03.31. 09:44:34

@vinyi: Egy reszet biztosan. Ahogy ezt A Fidesz is megteszi, megtette.
Illuzioid ne legyenek.

csoko20 2011.03.31. 09:45:10

@vinyi: Hál' Istennek a debreceni beruházások látványosak. De egy-egy látványberuházásnak pont ez a lényege:)

Avatar 2011.03.31. 10:14:28

@vinyi: Hát mondjuk autópályából 2003-2010 között kb. annyi km épült, mint előtte 1964-2002 között 40 év alatt. Szóval lehet vitatkozni, hogy drágán, meg lenyúlásokkal, de azért azt nem lehet mondani, hogy semmi látszatja nincs a dolognak.

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_aut%C3%B3p%C3%A1ly%C3%A1i

tomwar 2011.03.31. 12:29:57

@csoko20:
A latvanyberuhazasnak a latvany, a BERUHAZASNAK A MEGTERULES.
Sport es kulturalis intezmenyek szukseges, de ritkan es lassan megterulo beruhazasok. Ha egyaltalan szuksegesek...
Az onkormanyzati hitelek megterulesi rataja merhetetlenul alacsony, ha van egyaltalan, es az is kis reszben.

bebe tv 2011.03.31. 13:38:33

@Bokortalan Hajléktalan: Szart lapátolsz te és nem GDP-t. Kommunista meg te vagy meg a drágalátos OV apád az egész vezérkarával.
Mivel olyan primitív vagy mint egy faék, itt be is fejeztem veled.
süti beállítások módosítása