Álláspont és üléspont

2011.04.19. 09:17

Hanem azért tényleg döbbenetes, hogy a képviselők álláspontját mennyire az üléspontjuk határozza meg. Egyszerűen elképesztő, hogy a kormányzati pozícióból tett nyilatkozataik mennyire köszönőviszonyban sincsenek saját maguk ellenzéki politikusként tett megnyilatkozásaival!

Csak úgy eszembe jut, hogy mit kapott a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány, amikor szükségszerű megszorításokat próbált bevezetni. Emlékezetesen horrorisztikus és már-már apokaliptikus képeket festett fel a Fidesz a nyugdíjasok megnyomorításáról és az ellenük indított "brutális támadásról", na meg az egészségügy tönkretételéről... És úgy eszembe jut, hogy vajon mit kaptak volna a szocik Lázár frakcióvezetőtől vagy Szijjártó Pétertől, ha ők próbálták volna meg három hónapra csökkenteni azt az időszakot, amíg a munkanélküli segély jár. Vagy hogy mit kaptak volna Oszkó Péterék, pláne Veres Jánosék, ha olyan változásokat vezettek volna be a személyi jövedelemadó-rendszerben, amellyel hozzávetőlegesen 1,3 millió ember rosszabbul jár, ráadásul éppen az alacsonyabb jövedelmek közül! Azt hiszem, a "népnyúzó" és a "nemzetrontó" jelzők a legenyhébbek lettek volna abban a körben.

És nem tudom, tetszenek-e emlékezni arra, hogy mit kapott a kormány az előző ciklusban, amiért adókedvezményekkel segítette az itt gyárat építő, multinacionális cégeket? Már-már a hazaárulás kategóriájába tartozott egy-egy ilyen támogatás. Alig több, mint egy éve annak, hogy közvetlenül a választások előtt Varga Mihály azt kifogásolta, hogy "a Bajnai-kormány még utolsó döntéseivel is több milliárd forintot adott multinacionális vállalatoknak", ami szerinte "nem viszi előre az országot". Rá egy hétre az azóta miniszterelnök-helyettessé avanzsált Semjén Zsolt fejtette ki, hogy "arra van szükség, hogy a gazdasági növekedés beindításáért a különböző kedvezményeket ne a külföldi vállalkozások kapják, hanem a magyar kis- és középvállalkozások".

Egyértelmű beszéd mindkettő, aligha félreérthető.

Csakhogy közben megváltozott a Fidesz prominenseinek üléspontja, és ezzel a jelek szerint az álláspontja is. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Cséfalvay Zoltán hétfőn, a Parlamentben napirend előtt kérte ki magának, hogy a jobbikos Bödecs Barna az autóipari multiknak adott beruházási támogatásokat merészelte kifogásolni. A kormány nevében egyenesen leszögezte, hogy "nemcsak hamis és demagóg, de egyenesen ellent is mond a magyar gazdaság érdekeinek, ha szembeállítják egymással a hazai és a nemzetközi vállalkozásokat." Cséfalvay államtitkár azzal érvelt, hogy az Audi és a General Motors beruházása a közvetlen munkahelyeken túl legalább 17 és félezer beszállítói munkahelyet is teremthet, így a két autógyár támogatásának mérlege erősen pozitív. Na persze azért gyorsan hozzátette, hogy ők a világért sem "szocialista osztogatásokkal" támogatják a gazdaságot, mert osztogatással még sohasem sikerült fellendíteni a gazdaságot. Egymillió új munkahelyet viszont nem lehet csak a kisvállalkozások támogatásával megteremteni.

És hogy mi ebből a tanulság, túl azon, hogy éppen akasztják a hóhért, meg hogy meglehetősen viszonylagos a megítélése annak, hogy mi is a hamis és a demagóg? Hát, tanulság, az nincs különösebb. Mondhatnánk azt is: business as usual.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr112838918

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Felejtsük el a nadrágszíjat 2011.04.21. 07:46:25

  Nadrágunk még van, igaz a zsebe lukas, a csupasz fenekünk kilóg belőle, de még van és ez a lényeg. Viszont a nadrágszíjra nem lesz szükségünk, és egyébként sem lehet szíjnak nevezni azt, ami még van, hisz elég egy csat meg egy két centis da...

Trackback: Feudális alkotmány 2011.04.21. 01:27:59

Werbőczy Istvánnak az ő Tripartituma volt a legutóbbi efféle, az adott közállapotokat közjogilag is konzerváló, hosszú távú normaszöveg, amit most ránk eresztett a kétharmad. Akkor a Dózsa-féle „parasztháború” tanulságainak figyelmen kívül ...

Trackback: Konvergencia program: a reformok útján 2011.04.20. 10:23:32

A Matolcsy György által ismertetett konvergencia programban a jobboldali kormányzat egyrészt az átlagos keresetű állampolgárokat érintő juttatások fájdalmas megvágásával, másrészt a korábbi kormányzat strukturális reformterveinek leporolásával kívánja ...

Trackback: Mindig az általános öregségi nyugdíjkorhatár érvényesítése a cél? 2011.04.20. 10:21:48

 “A frakciószövetség szerint minden esetben az általános öregségi nyugdíjkorhatárt kell érvényesíteni. Ettől sem pozitív, sem negatív kedvezmén…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ClearWater 2011.04.19. 10:38:20

Azért a felvetés igaz mind a két oldalról, és pont ezért hiányos a poszt, és balra húz. Mert ugyanígy igaz az is, hogy az a szocialista, aki egy éve hevesen érvelt a megszorítások szükségessége mellett, az most lemásolja, vagy csak próbálja lemásolni az elkötelezett megszorítások elleni hőst.

Úgy szar az egész ahogy van, pártállástól függetlenül. Pusztán azért lehet egy kicsit jobban haragudni emiatt a Fidesz miatt, mert az ő komnmunikációjuk magasan a szocialisták felett van, akik képtelenek akár egy-két egyszerű üzenetet is átadni.

Cohn-Bendit-nek van annyiban (!) igaza, hogy a ma többsége a holnap kisebbsége, ezért érdemes lenne nem csak az 5 perces hírnév és az aktuális nyelvcsapások minnél mélyebbre helyezése érdekében politizálni, hanem egyszer egyszer komolyan is foglalkozni azzal, hogy mit engedünk a szánkon.

És szerintem a mai média legnagyobb felelőssége ebben van - miért nem lehet látni hírműsorokat, cikkeket, amiben letesznek egy-egy nyilatkozatot a saját politikusa mellé... Kedves Révész Máriusz úr. Ön 2006 mittomén hanyadikán azt nyilatkozta, amikor 300 forint lett a benzinár, hogy ez egyértelműen a Gyurcsány kormány hibás, népnyúzó gazdaságpolitikájának az eredménye, és nincs köze a kőolaj árához, vagy az árfolyamok alakulásához. Egyúttal azt is többször kijelentették, hogy a benzin ár kordában táratására számos receptr van, a kormány mégsem tesz semmit annak érdekében, hogy az embereket megvédje a brutális benzin áraktól. Most, 2011-ben a benzin ára 400 forint. Ön ezt minek tudja be, és milyen lépéseket tervez ellene, hiszen azt a következtetést, miszerint a benzinár a kormány döntése már feltételezzük alaposan körbejárta és felelős mérlegelés után, felelős politikusként vonta le. Másrészt azt kell hogy gondoljuk hogy nem tett felelős nyilatkozatot 2006-ban.

És rögtön utána meg lehet kérdezni Szanyi Tibort, akit 2006-ban nem lehetett látni amellett kardoskodni, hogy a kormány azonnal csökkentse a benzin adótartalmát.

Szóval addig amíg csak a színpadon politizálnak drága jó politikusaink, addig nem lehet várni semmit, és nem érdemes csak az egyik irányba mutogatni - bármennyire is van hányingerem attól hogy a Fideszt védjem.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.04.19. 10:42:07

@ClearWater: Tökéletesen igazad van egyébként, a populizmus és a demagógia pártfüggetlen :-)

Dig, Lazarus! 2011.04.19. 12:52:33

A képviselők (egymást körbe-)üléspontja is gyalázatos, állás(megtartási)pontjuk elemzésével pedig egy lelkiismeretes pszichológus simán eljutna a krónikus züllöttség diagnózisáig. De sokkal bántóbbak jelenleg a meghasonlás "parlament"-en kívüli tünetei. Közvetlenül a választások előtt, ugye azt üzente mindenkinek a Junior Mucking-Out Director pozíció várományosa, hogy tartsanak ki?! A rendőrök, tűzoltók, pedagógusok, tévések, közszolgálatiak és kkv-k, megfélemlítettek és munkához jutásra esélytelenek, vidékiek és fővárosiak, vonatozók és buszozók, horgászok és halak (jegyűek:) mind megszólíttattak, hogy tartsanak ki, rendezni fogja a helyzetüket. Hát rendezte, de alaposan. A legfrissebb hír szerint most épp a pedagógusokat rendezik (le). Tehát, ami történik, az nemcsak saját korábbi nyilatkozataikkal, hanem konkrét ígéreteikkel sincs köszönőviszonyban. És hol vannak a nagy érdekvédők (Gaskó, Éger stb) a sztrájkjaikkal? Kerpen a minisztériumi alapítványnál szemléli, ami ellen nemrégen álhatatosan küzdött ... hitelfelvétel helyett hitelfelvétel, Európa helyett Putyin, majd mikor az beint, Kína ...
Mélyről indult, és még mélyebbre húz, a posztban, mint cseppben tükröződő szomorú állapot örvénye. Erre is van szép, aktuális példa: a kinyírt bírók tehetetlen megalkuvása. Mindenki kussol, mert még mindig van vesztenivalója. És ezt az Ígéret Embere pontosan tudja.
A becsület, mint a képe ...

Ja, bocs, a halak végül is megúszták (persze, a halaknak könnyű megúszni), igaz, a madarak kárára ... a kárász a varjú kárára, avagy Fővadőr a zavarosban ...

subtotal 2011.04.19. 21:27:43

@ClearWater: annyiban védeném a szocikat, hogy ők a megszorításokat annyiban kritizálják, hogy az a legalacsonyabb jövedelműeket és a gazdaságban leginkább kiszolgáltatott embereket lehetetleníti el, miközben keményen kedvez a magas legális jövedelmet bevallóknak/bejelentetteknek.

És ebben keményen igazuk van. Nem az azonnali radikális adócsökkentés valóra váltásával kellett volna kezdeni (ami ráadásul nem is igaz minden társadalmi szegmensben), akkor nem lenne ekkora a kín.

Mondom ezt magas bevallott jövedelműként.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.04.19. 23:07:08

Ó, ha az alapján választanánk kormányt magunknak, hogy melyik nem demagóg, akkor soha nem lenne kormányunk. :(

Én inkább azon szoktam gondolkodni, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Vagyishogy a nép, aki csak a demagógiára fogékony, vagy a demagóg politikus, így próbál szavazatot gyűjteni.

Hogy lehet, hogy az '50-es években még mindenki tudott a sorok között olvasni, ma meg beveszünk minden marhaságot?

Szerintem azért valamennyire fejlődik a választópolgárok politikai kultúrája. Sokat tanulhattak demagógiából az elmúlt években.

ClearWater 2011.04.19. 23:08:42

@Dig, Lazarus!: Mondjuk a bírókat én se értem... ide sorolva az Alkotmánybírókat is.

Ha ők felállnának mondván ennek így nincs értelme és ők bohócok pedig nem lesznek, annak lenne üzenete. Ehhez képest mit csinálnak - asszisztálnak a saját arconköpésükhöz, hónapokig vizsgálják hogy vizsgálhatják-e amit vizsgálniuk kéne (alkotmánybírák), a bírói testület két szerencsétlenje meg felszólítja a legfelsőbb bírót hogy mondjon le. Az meg gondolom nem alszik azóta. Vicc.

Ezek az emberek a törvényesség, alkotmányosság védelmére esküdtek, ha az esküjüknek a későbbiekben nem tudnak eleget tenni, hát menjenek haza. Kapcsolják le a bíróságon a villanyt és köszönjenek el úgy, hogy bocs, de ez itt már nem az én asztalom. Miért nem teszik meg?

Igaz Magyar 2011.04.20. 10:46:38

Az utóbbi tíz év legelképesztőbb demagógiájinak egyike a "munkahely-teremtés".

Mindjárt a "zero-tolerancia" és a "terrorizmus elleni harc" után.

Ezt manapság olyan, mint az ultiban a "Fedák Sári", mindent üt.

Hülye tróger vagyok, semmihez se értek, élősködök az adófizetők pénzén, elmebeteg idiótaként körbeveszem magamat hülye rokonokkal, de munkahelyet teremtek így rendben van, meg harcolok a terrorizmus ellen magánhadsereggel..
Lófaszt.

Winston Smith 2011.04.20. 10:48:58

"ellent is mond a magyar gazdaság érdekeinek, ha szembeállítják egymással a hazai és a nemzetközi vállalkozásokat."

Ez nagyon igaz. A magyar kis- és középvállalkozás jórészt közvetve vagy közvetlenül a multikból élnek, akár mint beszállítók, akár mint a multiknál dolgozók, illetve a beszállítóiknál dolgozók számára szolgáltatást nyújtó cégek.

Tehát hiába támogatom a szelepszárszimering-gyártó, hazai tulajdonú kft. kapacitásfejlesztését meg a wellness panzió építését, ha az Opel az antwerpeni helyett a szentgotthárdi gyárat zárja be és emiatt vevő nélkül marad a szelepszárszimering-gyártó kft. valamint fizetőképes kereslet híján vendég nélkül marad a wellness panzió...

sisszi 2011.04.20. 10:51:14

ezért nő csak a nemszavazók tábora. mert ez egy vicc

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.20. 10:51:14

@bogancs: Nem hinném, hogy az I. világháború után lett volna politikai kultúránk. Azért a Horty-rendszer se a demokratizmusáról volt híres, háború alatt se dívott, utána meg pláne. Szóval lassan 100 éve nincs olyan kishazánkban, hogy politikai kultúra. Totál elfelejtettük mi is az.

CICMÓK 2011.04.20. 10:51:14

Ez maga a korrupció! Megjelent: 2005-06-03-án a Magyar Hírlapban

Első fokon nyert az És! De vesztett-e valaki?

Nem az a lényeg, és nem az az igazi kérdés, hogy Orbán Viktor családja jogtalan előnyhöz jutott-e a kormányfői tippek révén? A lényeg az, hogy OV mondta-e, vagy nem mondta az És-ben megjelenteket. Saját beismerése szerint „mondhatta”!
A történet a KORRUPCIÓ ! Csak erről nem beszél senki, és nem tesz ellene senki.
Az egyik (bal) fél szerint célpont OV, a másik (jobb) fél szerint áldozat OV.

A jobb fél szerint, kínos az ügy, nem értik, hogy lehet papírra vetni az informális taggyűlésen elhangzottakat, meg kell védeni a pártelnököt, támadni kell a jelenlegi miniszterelnököt. Csak ez a jó stratégia, így nyerhetik meg a következő választást, és akkor minden mehet tovább, tarthatnak informális taggyűléseket, jegyzőkönyvet nem írnak, mert azért tanultak valamit az esetből.
A bal fél szerint, vannak még információk, a lapokat azonban egyelőre nem játsszák ki. Csak ez a jó stratégia, így nyerhetik meg a következő választást, és akkor minden mehet tovább, vitatható privatizáció, közbeszerzés, üvegzseb program.

A megoldás pedig nagyon egyszerű. Az erkölcs (polgári és szocialista) nevében mindkét félnek a saját oldalán felkutatott, kinyomozott, ismert korrupció ellen kellene fellépni, és ítéletet mondani a vétkesekre a „jó erkölcs” normái szerint.

Közel húsz éve Amerikában egy vállalati középvezető vacsorázni hívott késő este az egész napi közös munka után. A cégnél beültünk az autóba, rövid út után megálltunk egy ház előtt. A meghívó arra kért, hogy üljek át az ott álló másik autóba. Vacsora közben kaptam meg a magyarázatot, nekem nem éri meg, hogy valaki meglásson, hogy a csak munkaköri használatra kapott autóval vacsorázni voltam.
Ettől még nagyon messze vagyunk. A baj az, hogy nem ebbe az irányba haladunk.
VÁLTOZOTT VALAMI?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.20. 10:51:14

de van tanulság. Az hogy lett alkotmányunk, de a bevallás nem fér rá egy söralátétre... ez komoly tanulság. Hogy a kisvállalkozók ha lehet még rosszabb helyzetben vannak mit előtte. De alkotmányunk az van. Köszi.

Devil 2011.04.20. 10:51:14

Ja igen, amit most a fidesz csinal, mar megtehettuk volna evekel korabban. Mar korabban kifarolhattunk volna a zsakutcabol amiben most vagyunk, ehelyett egyre jobban belementunk.
Persze alternativajuk nekik sincs (csak a hangos propaganda-gepezet) tehat ugyanazt kell majd tenniuk csak rosszabb helyzetben, evekkel kesobb - es ennek az elvesztegetett idonek az egyetlen oka hogy ok legyenek hatalmon... undorito.
De ha mar hatalmon vannak szejjelduljak egy kicsit a jo kis demokraciaonak, kerul (nekunk) amibe kerul - nekik csak jobb lesz, szivni miattuk megint csak mi fogunk.

blah 2011.04.20. 10:51:15

Nem tudom ez kinek új...?

pali923 2011.04.20. 10:51:16

Már régóta gondoltam arra, hogyha én most ellenzéki politikus lennék, elmerülnék egy kicsit az elmúlt 4-5 év parlamenti jegyzőkönyveiben. Kiírnék egy csomó fideszes hozzászólást, és felolvasnám mindig az aktuális témához illőt, persze ami szembemegy a mai kormány intézkedéseivel. Megvárnám, amíg a mostani kormánypártok zúgolódnak, aztán mondanám meg, hogy kit idéztem a 2 évvel ezelőtti beszédéből.
Fogadni mernék, hogy bármelyik mai intézkedésük ellen találnék ilyen hozzászólásokat az elmúlt évekből.

pali923 2011.04.20. 10:51:16

@ClearWater: Az alkotmánybírókat én sem értem, már rég fel kellett volna állni az egész testületnek, már valamikor múlt ősszel.

ThufirHawat 2011.04.20. 10:51:17

@ClearWater: "Miért nem teszik meg?"
Mert ugyan úgy bérből élnek, mint Te.

moncayo 2011.04.20. 10:56:31

Ugyan már. Egy politikusnál egy útszéli kurva is tisztességesebb. Ha lop is, max csak azt ami éppen a pénztárcádban van.

pcmci 2011.04.20. 11:02:57

hüjeség a poszt. minden az elmúlt nyoltz év miatt van, amikor a fidesz még nem tudta, hogy a maszop olyan mélységbe rántotta az órszágót, hogy tyű. úgyhogy most mindenkinek áldozatot kell hoznia, hogy ki tudjunk lábalni a krízisből, de mivel többségében vannak a rosszabbul keresők, természetesen ennél fogva nekik némileg többet. teccik érteni?

Tower13 2011.04.20. 11:11:48

@Michael Knight: Mindkettő helyes. De a leginkább az utolsó mondat fogott meg. " Mondhatnánk azt is: business as usual."
Mert az egész csak üzlet. Nem személyes.
Ezért is van hogy együtt vadásznak. :D

blah 2011.04.20. 12:18:31

@pcmci: íme a pártvallás egy képviselője...

Dig, Lazarus! 2011.04.20. 12:27:14

@ClearWater:
Szerintem legtöbben azt hittük (jó, inkább csak reméltük), a bírók azért nemcsak tudásban, tartásban is erősebbek nálunk, eccerű hétköznapiaknál ... hát most bebizonyosodott, hogy legalább olyan beágyazottak a való világba ... egzisztencia (mint az orvosoknál pölö - már az unokákról kell gondoskodni), zsarolhatóság, egyszerű gyávaság, butaság (még mindig nem hiszik el, hogy ez már a padló) ... bármi lehet, ami az átlagembernél is. Szomorú ...
Az elmúlt 20 év legnagyobb (közös) bűne éppen az szerintem, hogy száműzött minden köztiszteletben álló embert, akinek a szava számíthatna. Nincs már jószerivel senki, akin ne lenne legalább egy kis sárfolt - és ez valakinek nagyon jó így ...

Most látom, véletlenül megszaladt a kezem. Helyesen így írják: köztiszteletben áló.

kubatov_kommunista 2011.04.20. 12:27:15

Mondhatnánk az is: "Hazudtunk reggel, délbe és este" :D
És a legnagyobb bűnük, hogy amit megfúrtak korábban azt megcsinálják most, ezzel nem kis versenyhátrányt okozva... De hát ennyi telik tőlük.

Azért ez a multiellenesség is milyen lenne már... mondjuk győri, észak és nyugat-dunántúli, kecskeméti, budapesti, stb. fideszes képviselők korteskednének az emberek előtt, hogy nincs szükség multikra... nem támogatjuk a multikat. magyar embernek, magyar autót... (hehe ausztriában gyártják)
kicsit megvernék őket.

a nyugdíja(so)król és a magánnyugdíjak államosításáról már ne is beszéljünk...

Kényszerpályán mozognak ezek a szerencsétlenek is csak demagógok ne lennének... de hát azok.

bioLarzen 2011.04.20. 12:27:15

... és, ha ehhez még hozzávesszük Szíjjártó szóvivő úr minapi nyilatkozatát, melyben azt kifogásolta, hogy a szocialista képviselők elárulják szavazóikat azzal, hogy nem vesznek részt a parlamenti munkában - miközben emlékszünk, mit csinált a fidesz-frakció anno Gyurcsány alatt, ugyebár, jóval hosszabb ideig...

Szóval, amikor már a látszatra sem adnak, hogy legalább konzekvensnek tűnhessenek bárki számára, akinek fél-egy évnél régebbre is kiterjed a memóriája, akkor felesleges a régi önmagukkal szembeállítani őket - gondolom, baromira szarják le, hogy sok tekintetben pont az ellenkezőjét csinálják annak, amit "ígértek", és pont azt, amik miatt az előző kormányok fejét követelték.

Meglátjuk, bejön-e nekik a dolog. 2014 még messze van, addig rengeteg dolog történhet ilyen és olyan irányban is.

bio

JumboJet 2011.04.20. 13:06:02

Íme a sztem, bizonyos értelemben legerősebb pillérei a poszt helytállóságának. Tavalyi megnyilatkozások.
Orbán Viktor: " Lényegében egyetértek azzal, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható, nincs szükség drasztikus beavatkozásra. Nem szükséges más modellekre áttérni, a mostani szisztémával el lehet menni még, kb. 30 évig." - No comment
Orbán Viktor: "A médiarendszeren belül minden mozdulatot 5-ször, 6-szor meg kell gondolni. (...) Semmilyen kapkodásra összevonásra, szétválasztásra, átrendezésre itt, legalábbis rövidtávon, föltétlenül szükség nincsen." - No comment
Schmitt Pál: " (...) a párt nem akar keményen hozzányúlni az alkotmányhoz. Teljes lesz az alázat, a felelősség. Csak azokat a kötelező módosításokat hajtjuk végre, melyek a kisebb parlamenthez, a az átgondolt önkorm. rendszerhez, esetleg a kettős állampolgárság megadásához, valamint a mentelmi jog mögé bújt köztörvényes bűnözők felelősségre vonásához kellenek." - No comment

Dig, Lazarus! 2011.04.20. 13:10:58

Azért 1 db következetes ember van köztük! Magamtól nem jutott volna eszembe, de tegnap elsuhant mellettem a Margit hídon, gyönge 110-el, köbö 2,5 mm-re a hátsó lámpámtól, aztán jobbról még két balfaszt, aztán vissza eléjük, de a hídfőnél két kerékpáros, egy rozzant Lada, meg egy busz olyan konstellációban volt éppen, amit sajnálatos módon még nem szabályoz az alkotmány, és a lámpa komcsira váltott. Így értem mellé, és bár nem gondoltam, hogy a csodálatot, amit a gyönyörű, legújabb típusú, négykerékmeghajtású kiváltott belőlem, fokozni lehet még, de betekintve az űrkabinba egyenesen az Olümposzon éreztem magam - a nemes arcél, a feszes tartás, a kifogástalan öltözék látványa röpített oda. De a lámpa narancsot mutatott, így rá kellett mozdulnia a Ladára, majd Elempére váltott, és a két brindzás jobbra szorítva, csak az a rohadt Békávé tehetetlenkedik még mindig. Végre beoldalaz a megállóba, és mire hősünk (talán a Klubradaiba sietett, úgy hallottam, csinált ott vmi kiokosítást) 2-esben a Nyugati térre ért, én már visszazuhantam a villamosmegálló szintjére, és pontosan éreztem, mennyit is érek ... pedig esküszöm, 30 éve rakjuk kockáról kockára, ám nemhogy flöss nem lett, de egy párnál tovább még nem jutottunk. Monnyuk fullhauzt már láttunk ...

XPS 2011.04.20. 13:10:59

Egy hányinger amit művelnek.
Egy másik hányinger, hogy az aranyhal-memóriával áldott népünk meg ezt kajálja.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.04.20. 14:45:28

@Tower13: Hogy egyesek milyen apró megfogalmazásbeli finomságokra is felfigyelnek :-)

N'yomi 2011.04.20. 15:15:43

Eszt a blogot nemszeretik az indekszen. Leginkább kinn sincs, bár ma volt 1 órát. Bezzeg Törökgabi, meg a testnedvesek

Tower13 2011.04.20. 15:16:03

@Michael Knight:
Pláne, hogy a Godfather az egyik kedvenc filmem (trilógiám).

ClearWater 2011.04.20. 18:32:48

@ThufirHawat: Talán azért annyi különbség van, hogy én nem esküdtem fel az Alkotmány feltétlen megtartására és kötelességeim lelkiismeretes teljesítésére.

Én...esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; alkotmánybírói feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem."

Melyik rész utal itt arra, hogy persze mindez csak addig igaz, amíg a fizetésem rendben van?
süti beállítások módosítása