Két tanulságos interjút olvastam a minap - a maga nemében mindkettő kommunikációs bravúr. Egyrészt persze a mellébeszélés, a csúsztatás és a semmitmondás magasiskolája - hadova a legfölsőbb szinteken -, másrészt viszont professzionalizmus a köbön.

Bevallom, én mindezidáig nem tartottam sokra Nagy Anna kormányszóvivőt, a szememben már a debütálásakor leírta magát. Tudniillik hazudott. És azóta még hányszor! Milyen arcátlanul nyilatkozott például akkor, amikor kifejtette, hogy az adóváltozásokkal mindenki jobban jár majd, még az is, akinek csökken a nettó fizetése. A Hírszerző vele készült interjúját figyelmesen és többször is elolvasva viszont be kell látnom: valójában vérprofi kommunikátor. Született szóvivő, akit egyszerűen nem lehet kizökkenteni és nem lehet zavarba hozni. Sosem arra válaszol, amit kérdeznek, amikor kell, visszakérdez és terel, ahol pedig szükségét érzi, mesterien csúsztat és elken bizonyos tényeket. Egészen egyszerűen hozza a kötelezőt, magas színvonalon ebben az interjúban, meg persze mindíííg, minden körülmények közt.

Ezzel persze a világért sem azt mondom, hogy helyes, ahogyan a kormányszóvivő kommunikál, mert szerény véleményem szerint egy kormányszóvivő ne hazudjon, de legalábbis ne ilyen látványosan és arcátlanul. Sőt, továbbmegyek: ahol a kormányszóvivő gyakran hazudik, ott maga a kormány is hazug. (Ennek bizonyítására elég csak meghallgatni Orbán Viktor legfrissebb országértékelőjét, és elgondolkodni azon, hogy a miniszterelnököt vajon tényleg ennyire nem zavarják a tények, vagy egyszerűen csak profi kommunikátor, aki a valóságot a csúsztatás, a hazugság és a mellébeszélés eszközeivel, gyurma módjára formálja a saját szájíze és céljai szerint.) Pusztán annak a véleményemnek szeretnék hangot adni, hogy profi módon teszi a dolgát - azzal együtt is, hogy a "dolgával", vagyis az emberek nagyüzemi hülyítésével egészen egyszerűen nem tudok azonosulni.

A másik ilyen parádés szereplés Kósa Lajosé volt. Őt hallgatva vagy olvasva rendre arra gondolok, hogy vajon hogyan nem szakad rá a plafon... De ha jól belegondol az ember, a Fidesz debreceni fenegyereke is megbízhatóan hozza a formáját és folyamatosan magas színvonalon játssza a rábízott szerepet: a kissé bumfordi, nagydumás, vagány és kivagyi vidéki taplót - bocsánat, ha ezzel valakit netán vallásos meggyőződésében megbántottam. (Emellett - biztos, ami biztos - felhívnám a figyelmet arra, hogy nem Kósa Lajosról állítottam volt, hogy kissé bumfordi, nagydumás, vagány és kivagyi vidéki tapló, csupán azon véleményemnek adtam hangot, hogy rendkívüli átéléssel és hitelességgel hozza ezt a szerepet.) A kormányszóvivővel szemben őt egyszer, de csak egyszer azért mégiscsak sikerült zavarba hozni - a vizespiskóta-affér azóta a magyar újságírás egyik gyöngyszemévé vált. De ettől az egyetlen megingástól eltekintve nincs az az újságíró, aki zavarba tudná hozni őt. Elvégre úgyis azt mond, amit akar.

És hogy mi mindebből a tanulság? Hát az nincs. Mert e professzionalizmust elismerve sem szimpatikusabb egyikőjük sem. Sőt! Mert ugye mi lenne, ha e kommunikációs képességüket például valami hasznos dolog szolgálatába állítanák! Mert ugye messze nem itt tartanának a devizahitelesek, ha valaki csak fele ennyi kommunikációs tehetséggel elmagyarázta volna nekik a svájci frankos hitelezés kockázatait, meg úgy egyáltalán a piacgazdaság működését. Bár ha jobban belegondolok, addig jó nekünk, amíg Kósa Lajos nem bonyolódik bele a devizapiacot érintő magyarázatokba...

De hogy valami slusszpoén mégiscsak legyen a végén, álljon itt egy részlet az Igenis, miniszterelnök úr című angol klasszikusból, ahol a miniszterelnök, Jim Hacker magyarázza éppen a személyi titkárának, hogy hogyan lehet "kezelni" a sajtó kényes kérdéseit. Azt hiszem, ez a részlet valamelyest talán érthetővé teszi az egyébként érthetetlent: a teljességgel követhetetlen kormányzati hadovát.
 

Amíg vártunk a kabinetfőnökre, elmagyaráztam neki, hogy mi az én nyolc módszerem a nehéz kérdések kezelésére.
 
 1. A kérdés támadása. „Ez egy nagyon ostoba kérdés. Egyáltalán hogyan juthat eszébe azt a kifejezést használni, hogy a törvény fölött?”

 2. A kérdező támadása. „És mondja, maga mióta is dolgozik a kormányban?”

 3. A kérdés dicsérete. „Ez egy igazán remek kérdés, és külön köszönöm, hogy föltette. Engedje meg, hogy én is kérdezzek valamit…”

 4. A kérdés ellehetetlenítése. A legtöbb kérdés nagyon trükkös, mert mindenféle feltételezésekkel van tele. Például olyanokkal, hogy „sokan állítják: ön meg van győződve, hogy a törvény fölött áll…” Az ilyen trükkös kérdésekre alapvetően kétféle válasz adható:
      a.) „Sokan? Mégis kik azok? Nevezzen meg közülük tízet!”
      b.) „Egy hatvanmilliós országban mindig talál néhány embert, aki mindenféle sületlenséget összehord, akármennyire is lényegtelen, téves vagy egyenesen félrevezető egy-egy ilyen állítás…” 

 5. Tegyen úgy mintha megrendezett jelenet lenne! Ez a módszer persze csak élő tévéadásoknál alkalmazható: „Tudja, arra felismerésre jutottam, hogy végül is nem lenne helyes, ha azt válaszolnám, amit ön javasolt, amikor a stúdióba jövet megbeszéltük a kérdést. A valódi válaszom…" 

 6. Használja ki az időtényezőt! A legtöbb esetben a kérdező időszűkében van, különösen az élő adásoknál. A válasz ilyenkor lehet például a következő. „Amit kérdezett, az egy rendkívül érdekes kérdés, és kilenc pontban szeretném megadni rá a válaszomat…” A riporter persze erre azt fogja mondani, hogy elegendő, ha ezek közül csak kettőt ismertet. Mire ön azt válaszolja: „Szó sem lehet róla. Ez a kérdés sokkal fontosabb annál, semmint hogy felületesen válaszoljak rá, és ha nem tudok rá válaszolni a megfelelő körülmények között, akkor inkább nem is fogok hozzá.”

 7. Hivatkozzon a titoktartásra! „Erre a kérdésre teljes körű választ szeretnék adni, a válaszom azonban olyan ügyeket is érintene, amelyeket korábban bizalmasan tárgyaltunk. Ön sem akarhatja, hogy államtitoksértést kövessek el. Úgyhogy legnagyobb sajnálatomra legkorábban is csak egy-két hét múlva térhetünk vissza a kérdésére.”

 8. Meneküljön bele egy végeláthatatlan és értelmetlen történetbe! Ha kellő ideig tud süketelni, már senki nem tud az eredeti kérdésre visszaemlékezni, és ennélfogva senki sem tudja majd, hogy válaszolt-e rá vagy sem.
 
Bernard figyelmesen hallgatta intelmeimet arról, hogy miként kell leszerelni a kotnyelesekedő sajtót. Amikor Humphrey is megérkezett, számára is összefoglaltam a lényeget: ha nincs mit mondanod, ne mondj semmit! Még ennél is jobb azonban, ha van valami mondanivalód. Ebben az esetben mondd csak el, függetlenül attól, hogy mit kérdeznek! Ne törődj a kérdéssel, te mindenesetre közöld, amit közölni akarsz. Ha ismét felteszik ugyanazt a kérdést, használd azt a szófordulatot, hogy „nem erről van szó”, vagy terelj azzal, hogy „szerintem ennél sokkal fontosabb az a kérdés, hogy…” – és persze ismét fejtsd ki, amit mondani akarsz. Pofonegyszerű!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr992948893

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pillanatkép egy államférfi mindennapjaiból 2011.06.02. 15:22:33

Pötifijam, kérted, írjak annak a Bloombergnek, vagy mi. Ez lenne. Naidefigyejjetek! Megmondtam már nem egyszer, hogy nem beleszólni mindenbe. Ezt ugatom már mióta, kérdezzétek a Barózót. (Peti, ennek utánanézni, hogy hogyan írják...

Trackback: Ha Schmitt rózsa volna… 2011.06.02. 09:24:25

“Gyorsabban, magasabbra, erősebben!”...

Trackback: Ha Schmitt rózsa volna… 2011.06.02. 09:24:25

“Gyorsabban, magasabbra, erősebben!”...

Trackback: Szép új Gulág 2011.06.01. 19:23:26

Erősen belecsíptem a karomba és egyből felszisszentem (tehát nem alszom) aztán vagy jó tíz percig szorongattam a hőmérőt a hónom alatt 36,8 fok (tehát lázas sem vagyok). De akkor honnan ez a lázálom?Megjelent a szemem előtt egy film: A Nyári napnak alk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piefke 2011.06.01. 21:57:03

Nem Nagy Anna a profi – egyszerű, átlátszó módon terel – hanem a riporter puliszka. Feltesz egy kérdést és szépen meghallgatja, utána pedig leírja a választ. Az igazi izgalmak akkor kezdődnének, ha az adott választ elkezdené pontonként szembesíteni a tényekkel – de ilyen nemigen történik.

…Egy egyszerű példa:

Kérdés: De a törlesztéshez majd államkötvényt kell kibocsájtani, ami növeli az államadósságot, miközben ennek csökkentése a kormány legfőbb célja, ezért vár el áldozatokat mindenkitől.

Válasz: Egyértelműen nem növeli az államadósságot, hiszen már egy felvett hitel visszafizetéséről van szó. A visszafizetés mikéntje majd később dől el: ez elméletileg történhet deviza állampapír kibocsátásával, piaci devizavásárlással vagy akár a devizatartalék csökkenésével is.

Itt kellett volna tovább srófolnia a riporternek a dolgot, hogy t. i. „Szóval maguk úgy mentek bele egy félezer milliárdos döntésbe, hogy nem gondolták végig az elhasznált hitel visszafizetését, annak konkrét mikéntjét, forrásait és ütemezését? Ez lenne a felelős kormányzás? Továbbá: Ugye az IMF-hitel kamatánál az Ön által említett megoldások vagy drágábbak (deviza állampapír kibocsátása, ahol a piacok által elvárt kamat jóval az IMF-szint feletti), vagy máshonnak igényelnek forrást (a piaci devizavásárlás), amely pént hiányozni fog a költségvetésből, vagy pedig csökkentik az MNB devizatartalékát, ami ekkora összegnél növeli az ország sérülékenységét és növeli az instabilitás veszélyét.”

...Nagyjából így.

Ehelyett jött a következő kérdés (a korrupció elleni harc, aminek semmi köze immár az előző kényes témához)…
Régi igazság, hogy könnyű erősnek és felkészültnek mutatkozni egy gyenge és eleve harcolni különösebben nem is akaró – vagy még valószínűbb, hogy nemigen merő – ellenféllel szemben.

Mert itt arról lehet szó, hogy a Hírszerző sem akar igazán élesben belemenni és ezzel kockáztatni sok mindent az EU-s elnökség „kegyelmi féléve” után, amikor teljes gőzzel be fog indulni a médiatörvény.

Mindaddig nem fog az ország sokkal jobb kormányt kapni, amíg nem lesznek elegen a bátor – és akár saját kockázatokat is vállalni kész – emberek. Ismerve a magyar mentalitást, nincsenek nagy illúzióim… Majd megpróbálnak általában egyéni, kis alkukat kötni a hatalommal – ez pedig szégyen!

…Mindig mondtam: egyszerűen és merészen át kell venni a tematizálást ettől a nem túl tehetséges és ötleteiben egyáltalán nem eredeti kormánytól – és már meg is vannak verve! Egyetlen fegyverük a kommunikáció – ha azt kiütöd a kezükből, ott fognak állni védtelenül.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.06.02. 08:28:09

@Piefke: Újságíró legyen a talpán, aki ki tudja zökkenteni őket. Pedig a Hírszerző munkatársai még kérdeztek is tisztességgel... Abban igazad van, hogy ez az egyetlen járható út - meg persze a sajtó kötelessége is -, kérdezni és ha kell, visszakérdezni, meg szembesíteni. Egyrészt e tekintetben a magyar sajtó néhány kivételtől eltekintve rendkívül rosszul teljesít. Másrészt pedig lássuk be: nem könnyű feladat ez, ha az interjúalany nem hagyja, hogy befolyásolják a tények.

☉ ☾ 2011.06.02. 09:14:01

Ez nem újságíró professzionalizmus kérdése - egészen egyszerűen arról van szó, hogy majmokkal nem lehet nyílt, normális interjút készíteni.

A fideszes politikusok nagy részének nem újságíró, hanem vallatótiszt kellene.

jaku 2011.06.02. 09:18:49

Az iro a dalfesztivalos posztjaval minden hitelesseget elvesztette mar. Kiderult ra is igaz, egyik ismerosom valasztasi megjegyzese, amit tavaly aprilisban mondott. " kik eddig nevettek, azok most sirni fognak"

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.02. 09:22:41

elég szomorú, hogy azt kell elismerni, hogy ügyesen hazudik. :S

árnyékgyuri 2011.06.02. 09:33:44

ezt egyértelműen csak az újságírók szúrták el. Ma a legnépszerűbb napilap a Kisalföld. Vajon miért?
Mert nincs az újságokban információ. Antallék és Orbánék alatt volt izgalom, feltártak, kutattak, lelepleztek 4 milliós Wc bérlést. Nagyon helyesen. Ez a komcsik alatt lefagyott. Innen viszont már nem hitelesek az újabb leleplezések sem. elmehetnek a p..ba. Pl. én 80-95-ig olvastam az ÉS-t és jól szórakoztam rajta, még az első V-K-M könyvet is megvettem. Elegáns irónikus kritika volt a lapban. Onnantól: a "mieinknek" seggnyalás, az ellenféllel kisstílű genyázás.

Battlestar Galactica 2011.06.02. 09:33:45

Nagyon jó a Poszt!

Kár, hogy szembesülnünk kell (újra, és újra) az olvasása közben, hogy teljesen hülyének néznek bennünket.

Az is szomorú, hogy sok polgártársunk jó ízzel kajálja ezt a maszlagot, és töretlenül bízik ebben a csűrhében.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.02. 09:45:29

Az emberek többségét nem lehet a valósággal szembesíteni, hogy most rosszabbul fognak élni egy kicsit, mert ez nem akarják hallani, ezért a politikusok kénytelenek hazudni, mert a nép csak jó híreket szeret hallani.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.02. 09:46:18

@árnyékgyuri: ez meg a másik, hogy nincs újságíró nagyon... :S

Lasombra 2011.06.02. 10:10:16

a mi riportereink félnek vagy el vannak kötelezve erre-arra.
ezeknek egy Jeremy Paxman kellene.

valahogy így nézne ki az interjú:
www.youtube.com/watch?v=sCo7qbzEX3c

bár ő sem jut sokra, de legalább próbálkozik, és nem hagyja a bullshit mellébeszélést.

Netuddki. 2011.06.02. 10:13:29

@jaku: És csak azért regisztráltál, hogy ezt most mind elmondhasd?

"jaku 0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2011.06.02. 10:13:30

Orbán nem hazudik, ő tényleg hiszi, hogy úgy van, ahogy mondja. Már régen elszakadt a valóságtól. Lehet, hogy jobb lenne, ha csak egyszerűen hazudna?

Hypofx 2011.06.02. 10:13:30

Kosa egy ducsko igy kell elfogadni....

Kalmár 2011.06.02. 10:13:30

@piefke: Profi visszakérdezés lett volna. Egyből elárulnád az egész ország előtt, hogy halvány fingod sincs a témáról.
A visszafizetés mikéntje nem függ össze a MOL vásárlás döntésével, így nem is lehet összekötni. A hitelek tömegét már felvették a szocik, a visszafizetés mikéntjét folyamatosan keresi a kormány. Tök mindegy mire költik, vissza kell fizetni.

Az IMF hitel kontra piaci finanszírozás kérdését a közgáz első évfolyamán már tudják. Ne hülyítsd magad ezzel a baromsággal, hogy a kamatot összehasonlítod és megállapítod oktondian, hogy az IMF a jobb.
Szerinted Norvégia, Svájc, Kína miért nem onnan vesz föl hitelt?? Tudom, mert megtehetik....nem?
A MOL megvásárlása közel 100%-os támogatottságú a parlamentben. Bajnaiék is meg akarták venni, de őket még kézzel vezérelte az IMF és nem engedte nekik. Szóval a szocik szerint is meg kell venni, ráadásul szerintük is az IMF hitelből. Pusztán balfaszok voltak és nekik nem ment.
Most meg savanyú a szöllő.

high up 2011.06.02. 10:13:30

@piefke: Lehet hogy csak arról cvan szó piefke, hogy a riporter ért a témához te meg nem annyira és ezért nem talpal felesleges dolgokon:
1. A MOL csomag megvételével valóban nem nö az államadósság. Mert részvényt venni nem költség csak vagyonátrendezés. Ebböl következöen tökmindegy, hogy visszafizeti a kormány az IMF hitelt és cserébe nincs MOL vagyonrészesedése (= nulla adósság a kasszában) vagy visszafizeti az IMF hitelt, de vesz fel deviza hitelt és azt részvényben tartja (=nulla költség, nulla nettó adóspozíció)

2. A devizahitel kamatának nem biztos, hogy drágábbnak kell lenni az IMF kamatnál. Minél jobban nö az ország rating, annál jobban csökken a kockázati felár. Az állampapírok hozamai már ma is olcsóbbak az IMF hitel kamatánál.

Úgy hogy a sok, nem túl hozzáértö "szakembernek" idönként azon kellene elgondolkodnia, hogy valóban a szóvivö hazudik, vagy saját maga nem ért eleget a témához. Ez utóbbi esetben viszont inkább ne vádoljon.

macitalp 2011.06.02. 10:13:30

Üdv Mindenkinek!

Az újságírószakma kivesézése is megérne egy misét, én 11 évig voltam szakújságíró, távol a politikától, de ott is hasonló folyamatok zajlottak mint a politikai újságírásban.

A politikusokról.
Röviden: amíg szar van veréb is van.
Kicsit hosszabban: Ezeket a politikusokat Magyarország szavazójogú lakosainak túlnyomó része (2/3!!) választotta meg demokratikus módon. Egy részük azért szavazott rájuk, mert nem volt más értelmes alternatíva. A másik oldal 8 év alatt kikormányozta magát a pályáról. A döntő többség azonban -ahogy ezt más hozzászólók is mondják - szívvel-lélekkel eszi a baromságokat. A gondolkodók közül néhány reménykedtek benne, annak hogy kormányra kerülnek legalább annyi haszna lesz, hogy kiderül, 8 évet ellenzékben végighazudtak, de csalódniuk kellett. Kormányon ugyanúgy hazudnak, hihetetlen módon ártanak az országnak de a többséget ez a legkevésbé sem zavarja, ugyanúgy kajálja a baromságot mint előtte.
Minden népnek olyan vezetői vannak, amilyeket megérdemel. Magyarország felnőtt népességének a többsége elképesztően alacsony műveltségű és intelligenciájú, képtelen felelős módon viselkedni és gondolkodni. És ez immár évszázadok óta így van, lsd. Petőfi Sándor "A magyar nemes" c. versét Móricz és Mikszáth regényeit, novelláit, stb. Volt néhány történelmi pillanat amikor a gondolkodó kisebbség irányította az eseményeket (pl. 1867. kiegyezés) de az esetek döntő többségében az ostoba többség döntött. Ez látszik az ország történelmén, állapotán, egész mentalitásán.
Ahogy Sir Winston mondta: mert megérdemli.

Tower13 2011.06.02. 10:13:31

Sajnos bár a poszt jó, pár helyen támadom a felvetést :D

Nagy Anna nem jó. Egy rendes kérdező megeszi reggelire. "Nem ez volt a kérdés, de mivel látom nem értette, elmondom újra." "tehát a kérdésre visszatérve..." "örülök, hogy megemlítette ezt is, de maradjunk az adott témánál." Az Ön mióta kormánytagra a válasz, "amióta Ön újságíró" A nevezzen meg 10 embert "Na de kérem, Ön is tudja, hogy nem tehetem, mert a források felfedése szigorú etikai problémába ütközik." (persze legjobb egy anoním, sokak által aláírt papírt elé tenni. "Ők")

Netuddki. 2011.06.02. 10:13:37

Büfészakon nem képeznek újságírókat...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.06.02. 10:15:20

@macitalp: ...és mindehhez ajánlanám még Ady Endre publicisztikai írásait :-D

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.06.02. 10:15:49

@kovi1970: Büfészakon nem újságírókat képeznek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.06.02. 10:27:17

"kivagyi vidéki taplót"

A "vidéki" jelzőnek mi a szerepe a mondatban?
A "kivagyi tapló" miért nem elég?

Ebben a mondatban elárulód magad, egyúttal felszólítalak: szégyelld magad amiatt, h a vidéki szót pejóráló jelzőként használtad. Nah, ez igazi taplóság.

blah 2011.06.02. 10:27:18

Nincs túl sok értelmes kérdező sem. Nem tudom, hogy nem tudják felmérni, hogy mekkorát hadovál a szóvivő vagy nem kapnak lehetőséget visszakérdezni...
Egyébként meg a fű zöld, az ég kék, a politikus meg hazudik. Fenntartás nélkül nem lehet kezelni egy politikus kijelentéseit, ezt kellene megtanulnia a jónépnek és akkor talán nem választanánk meg ilyen barmokat mint eddig.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.02. 10:27:18

@macitalp: a szocik lépten nyomon azt hangoztatják, hogy nem 2/3ad választotta őket, hanem 52%, csak ugye a törvények...

Talán még Kálmán Olga aki időnként próbálkozik rendesen kérdezni, vagy bekérdezni, de ő csak a fideszesektől, szociktól sose...

Sam the Ace 2011.06.02. 10:33:08

@jaku: Köszönjük. Érdemben cáfoltad a blog bejegyszést.

"Kiderult ra is igaz, egyik ismerosom valasztasi megjegyzese, amit tavaly aprilisban mondott. " kik eddig nevettek, azok most sirni fognak" "

Azok egyharmada is sír már akik áprilisban kezdtek nevetni. Azok meg még többen vannak akik nagyon régen nevettek utoljára ezen. De ne izgulj, a magad fajtából is van sok, akik egy életen át képesek bólogatni a Vezérnek, és megkímélik magukat a fáradságos gondolkozástól, vagy helyzetértékeléstől..

Ringlósztár 2011.06.02. 10:33:08

@Kalmár:
1. Nem tök mindegy, mert ha visszafizetik, nem kell felvenni hitelt, nem nő az államadósság fejenként 50.000 forinttal.
2. Az általad felsorolt 3 ország jelentős megtakarításokkal rendelkezik, nem szorul hitelfelvételre.
3. A MOL azért kellett Orbánnak, mert így Hernádi Zsolt szívesebben utaztatja a BL döntőkre.

Ringlósztár 2011.06.02. 10:33:08

@Kalmár: @high up:
Egyszerre lehet csak a központból küldeni a kommenteket?
Mert az több, mint véletlen, hogy ugyanakkor, ugyanolyan hülyeséget írjon le két komment.

one_away 2011.06.02. 10:33:09

@jaku: 2. A kérdező támadása. :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.06.02. 10:36:45

@malacz69 eurofanyalgó: Ha erre gondolsz, nem vagyok belvárosi libsi értelmiségi, se várnegyedi konzervatív. Konkrétan az éveim négyötödét vidéken töltöttem volt, egy jó részét például éppen Debrecenben. A "vidéki" nálam önmagában nem pejoratív jelző - bár Kósa Lajos sokat tesz azért, hogy legyen ennek egy efféle negatív konnotációja, hogy úgy mondjam.

Samott 2011.06.02. 10:36:47

@jaku: csak szolok, mostanaban is ez a mondas jarja... :)

nesze nektek két harmad... 2011.06.02. 10:39:15

Kósa nemcsak buta, hanem bunkó is, csak a 10 százalék érdekli amiket korrupcióval keres Debrecenben....

Kalmár 2011.06.02. 11:03:15

@Ringlósztár: Jobban járnál ha hallgatnál.
1. Felvettek 1000 milliárdot a szocik.
Kicsit fizetjük a kamatát, pihen egy számlán majd visszafizetjük kamatostul.....téged sem az eszedért etetnek otthon.
Az egyik legsikeresebb hazai energia cégbe való befektetés helyett adjuk vissza anélkül, hogy felhasználnánk. Bravó. Ezt egyedül találtad ki, vagy a gyógyszerek hatása???

2. Minden országnak van már hitele. www.kormany.hu/download/b/f6/10000/%C3%9Aj%20Sz%C3%A9chenyi%20Terv%20%C3%A9s%20az%20%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g.pdf
Tanulj előbb, ne taníts.
3. Óvodás

"Egyszerre lehet csak a központból küldeni a kommenteket?"

Aha. Ha nem a te együgyüségedet szajkózza valaki, az fizetett hülye? Te csak okoskodj tovább, jó látni, hogy ennyit tudtok. Húzzál suliba vagy kérd vissza a pénzed, mert nem végeztek jó munkát.

samba pa ti 2011.06.02. 11:03:16

végtelen cinizmus és az emberek teljes lenézése.
herr goebbels is hazug és profi kommunikátor volt és ők is a legjobb úton haladnak ebben az irányban.
azt már tudjuk, hogy mi lett az előbbi tevékenységének az eredménye, ezekét csak sejthetjük.
a főnök meg törpének törpe, de legealább nem sánta,ahogy herr goebbels volt.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.06.02. 11:06:30

Sajnos nem egy,de tizenegy év is kevés lesz helyrehozni,ami kárt okoztak "elkúrt elvtársék" az országnak.Orbánozás helyett gondolkodni kéne!

Igaz Magyar 2011.06.02. 11:06:30

Hát... Pista bá a hajléktalan hihetetlen professzionalizmussal bámulatosan szuperlatívuszokban kifejezhetően tenyészti a tetveket.

Az értelmileg sérült Gézukát meg valahányszor megkérdik hol lakik, hihetetlen professzionális kommunikációval kitér a válaszadás elöl és bevágja: otthon. Akár 10x egymás után, ha kell!

A bodzaszedőék meg végtelen professzionalizmussal tartják megfélelmlítve a környéket. Hihetetlenül higgadt és frappáns kommunikációjukkal bámulatba ejtenek, ahogyan kitérnek a "miért ütötted meg a szomszédot" kérdés elöl, spontán, a legváltozatosabb módon.

Le a kalappal az ilyen csodálatos professzionalizmus előtt.
(már ha kötelező ezentúl minden tróger csaló hazudozó funkcionális analfabétát szuperlatívuszokkal dicsérni)

Igaz Magyar 2011.06.02. 11:08:48

@malacz69 eurofanyalgó: Egyet értek.
Mert ugye az ilyenek szerint Budapest a világ legnagyobb városa: Budapest-és-Vidéke területe kb. 93E km2.
A vízfejlakó csótányok szerint.

Igaz Magyar 2011.06.02. 11:10:11

@Azúrkék égbolt: mennyé má bodzát szedni wazz! Fehérgalléros.

blah 2011.06.02. 11:19:15

@Kalmár: Az 1-es ponthoz azért azt hozzá kell tenni, hogy ez a befektetés 15 éven belül a legoptimistább számolgatások mellett sem fog megtérülni. Ha a jelen tendenciát nézzük akkor minimum 25 év kell hozzá. Azután jó esetben is annyit fogsz érezni, hogy csökkentik az adódat mert az osztalékból elkezdik törleszteni az államadósságot. Befektethette volna jobban azt a pénzt a kormány? Igen. Csak ahhoz dolgozni is kellene. Jóval több munkát és szakértelmet igényel a magyar gazdaság támogatásának a stratégiáját kidolgozni. Van e egyáltalán olyan politikus aki ért hozzá, hogy csak egy javaslatot tegyen? Ez persze kevésbé látványos a politikai agymosott szavazótábor részére, a magyar emberek 99%-ának fogalma sincs a gazdaság működéséről. Viszont ami biztos, hogy hamarabb megtérülne egy olyan befektetés amit a gazdaság élénkítésére költenének és az emberek is többet profitálnának belőle. De ez nem szempont egy politikusnak.

☉ ☾ 2011.06.02. 11:24:36

Ha a kommentekből kivágnám a nettó butaságokat, egyetlen jobbos hozzászólás sem maradna.

Kalmár 2011.06.02. 11:29:04

@blah: Nem csak közvetlen pénzügyi szempontok voltak a MOL vásárlásnál.
A szocik pont így meg akarták venni.
Ha a Jobbik, Mszp, Fidesz, KDNP is egyetért a vásárlás szükségességével, akkor nem lehet, hogy tényleg jó döntés?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.02. 11:29:04

@piefke: Sajnos az újságírókat a részletek már nem érdeklik. Ellenzéki lapok újságírói nem juthatnak szóhoz, a kormánypárti zsurnaliszták pedig gondolkozás nélkül írják le, veszik át a kormány propagandáját.

gyilkos fűegér 2011.06.02. 12:25:07

Ez az egész kurva kormány úgy működik, mint Tarlós meg a buszsáv az M7-en: szakértők, hatástanulmány minek, én mindenhez értek, hopp, mégse, akkor visszavonjuk, de nyugi: tele vagyok ötletekkel. Amatőrök.

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2Fbudapest%2F2011%2F06%2F02%2Fmegadta_magat_tarlos_torolte_a_buszsavot%2F

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.02. 12:25:08

@☉ ☾: más cikknél, blognál meg a balosokkal van így, nem?! ;)

KenSentMe 2011.06.02. 12:25:08

Inkább az a baj, hogy a valódi és tartalmas kommunikációra egyszerűen nincs igényük az embereknek. Leszámítva a logikaprofesszorokat meg néhány megrögzöttebb liberális értelmiségű faszfejet, egyszerűen senkinek sem fáj, ha félrebeszélnek, ha süketelnek, ha valódi vita helyett erőt alkalmaznak. Ha máshogy volna, nem csinálnák. Megjelenik egy kormányszóvívő öltönyben, szépen, érthetően, nyugodtan beszél, megalázza a szerencsétlen újságírót, akinél valószínűleg 5x vagy 10x többet keres, és az emberek ugyanúgy csodálják, ahogy régen a parasztok csodálták a grófokat és a bárókat...

Olyan van, hogy csökkentik az XY alkalmazottak fizetését, ezért elpártol 200 ezer szavazó a kormánytól, de olyan nincs, hogy mondanak valami hülyeséget, és elpártol 150 ezer szavazó.. ezt a fajta kommunikációt megtehetik, meg kell tennikük, így meg is teszik.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.02. 12:25:08

Elolvastam a Hírszerzőn megjelent Nagy Anna ínterjút. Ezekhez képest Gyurcsány és egész bagázsa próbaidős kifutófiú lehet hazudozás és mellébeszélés terén. Ha belegondolok, hogy a mai kormánypártok és csapataik ennél kevesebbért is lángba borították a belvárost és összehugyozták a Kossuth teret....

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.02. 12:25:08

ORBÁN, FÉRFIASAN ÁLLJ KI MA A TÜNTETŐK ELÉ AZ EGYEZTETÉS UTÁN ÉS KÖZÖLD AZ EGYEZTETÉS TÉNYEIT, HA NEM VAGY GYÁVA!

Lázár, Semjén, Orbán, Szijj ártó!!
Szar alak vagy és annak is látszol!

A vidéken lakó fideszes nagypapát meglátogatják szoci unokái. A
reggelinél a nagypapa azt mondja, hogy aki nem reggelizik, az kap
500,- Ft-ot. Hát a gyerekek a zsebpénz reményében nem reggeliznek és
meg is kapják az 500,- Ft-ot. Ebédnél a nagypapa megint megszólal, és
közli, hogy aki nem ebédel, az kap 500,- Ft-ot. Az unokák ugyan már
éhesek, de gondolják, csak kibírjuk ezért a zsebpénzért vacsoráig! A
vacsora-asztalhoz aztán már kopogó szemekkel érkeznek, mire a nagypapa
megint megszólal és közli, hogy aki vacsorázni akar, az előbb
visszaadja az 1000,- Ft-ot.

gyilkos fűegér 2011.06.02. 12:25:09

@malacz69 eurofanyalgó: "Ebben a mondatban elárulód magad, egyúttal felszólítalak: szégyelld magad amiatt, h a vidéki szót pejóráló jelzőként használtad. Nah, ez igazi taplóság."

Látom, felfogtad a poszt lényegét. Mindenesetre jó úton haladsz a felé, hogy te legyél a következő kormányszóvivő: mellébeszélésből jeles.

Más:
Nálam amúgy a következő Szargyártó szösszenet a nyerő:
"Azért ilyen drága a benzin, mert a szocialisták még a bukásuk előtt megemelték annak adótartalmát" (Hírtv)

Cseppben a tenger: cinizmus, az emberek teljes hülyének nézése, vérlázító pimaszság.

neonbagi · http://neonbagi.blog.hu/ 2011.06.02. 12:25:09

Nekem a kérdés úgy merül fel, hogy egyáltalán a Hírszerzőnek mi szüksége van ezekre az interjúkra?
A hírversenyben nem tényezők, a riportalany tulajdonképpen nem is kéne hozzájuk, hiszen ezeket a válaszokat a távollétükben is össze lehetne ollózni. Aki viszonylagos távolságtartással olvassa ezeket, csak a szervilizmussal kevert szánalmas erőlködést láthatja, meg a magabiztos mantrázókat.
Írott sajtóban teljesen hiábavaló a visszakérdezés, a nem ez volt a kérdés című felütés, hiszen ez ebben a műfajban hatástalan. Hatása szerintem annak lenne, ha amikor hazudnak, vagy mellébeszélnek, befejezettnek tekintené az újságíró a témát és otthagyná az illetőt.
Nem ő akar ugyanis a nyilvánosságba bekerülni. Ő már ott van.

gyilkos fűegér 2011.06.02. 12:25:09

@árnyékgyuri: "Pl. én 80-95-ig olvastam az ÉS-t és jól szórakoztam rajta, még az első V-K-M könyvet is megvettem. Elegáns irónikus kritika volt a lapban. Onnantól: a "mieinknek" seggnyalás, az ellenféllel kisstílű genyázás."

A mai napig veszem az ÉS-t, te miről beszélsz, fater???

katus949 2011.06.02. 12:25:09

Enberek,jó ujságirói kérdések feltevése régen sem volt minőségi. A 90-es években volt egy riport egy "vállalkozóval" arról, hogy ő mennyire sikeres, anyagilag hol tart.Azt mondta a hölgy neki mindene megvan, nincs olyan vágya amit meg ne engedhetne magának, annyi pénze van, hogy ő azt már nem tudja értékelni. Na ha én lettem volna ariporter csak megkérdeztem volna, hogy akkor a nála dolgozó is aki a munkájával ezt megteremtette a részére annak is átlagon felüli az életszinvonala a fizetés után, vagy esetleg min.bért kap?

Dig, Lazarus! 2011.06.02. 13:29:46

Már elnézést, de fából vaskarika az egész. A kommunikáció információcserét (eufémizmussal párbeszédet) jelent, de legrosszabb esetben is információátadást. Az újkori politológia (Giróprofi, Törökprofi) súlyos felelőssége, hogy a csúsztatást/hazugságot ügyes kommunikációnak, a durva támadást okos tematizálásnak, a megosztást tehetséges politizálásnak, a korrupt hatalmi harcot politikai erőtérnek nevezi. Említett hölgy vagy Lali király nem kommunikátor, hanem propagandista. Ebben viszont Szócipelő Peti a csúcs. Hogy mennyire profik? Szerintem inkább hólyagok. Ha meggyőznék a nem elkötelezettek jó részét (ennek inkább az ellenkezője látszik), akkor mondhatnánk rájuk. Így legfeljebb annyi bizonyos, hogy képesek rezzenéstelen arccal 'nyomatni a frankót'. Elvétve röhögik csak el magukat, a még ennél is indokoltabb sírásra pedig szinte még nem is volt példa. Ha ez a profizmus?! A profi kereskedő szemrebbenés nélkül felel a vevőnek: persze, hogy friss ... a profi futballista nem háttal fut neki, ha ki akarja hagyni a 11-est ...
A MOL-ügyletről nyilván nem lehet minden infót publikussá tenni (oroszmentes Nabucco, esetleges pluszalkuk - Malév, Paks stb.), de a 'visszaszereztük az oroszoktól', meg a 'biztonságba helyeztük az ország energia-ellátását' lózungoknál értelmesebb tálalást is megért a nép. Az ország gazdasági/energetikai/eu-s stratégiája miatt szükség volt erre az ügyletre. Pont. Még arról sem kell beszélni, miért van az, hogy az összes magyar 'nagyvállalat' csak állami segítséggel képes létezni ... Persze, ha az volt a cél, hogy az egyetlen érdemi vetélytársat überelje (ők is próbálták, de bénák voltak, Manyupot is legálisan akarták elszámoltatni az EU-val - lengyeleknek végül sikerült -, mi meg nem szarakodtunk, elvettük), akkor ez egy ütős kommunikációs művelet. Profi? Zseniális? Igazolni fogja az idő? Megérte? Nem tudom, de szerintem nem is muszáj minden kérdésre rögtön, főleg nem egyértelmű igen/nemmel válaszolni. Mert ez is az újkori kommunikáció egyik csapdája. Ha nem a leggusztustalanabb ...

Orbánról meg annyit, hogy aki olvasta/hallotta Sándornak adott válaszát, az láthatja, teljesen kész a pasas, igen súlyos a helyzet.
És ez mindannyiunknak rossz!!!

NA YA! 2011.06.02. 13:29:46

Szóval a "csuhások térdre imához szadesz ifjúsági tagozat" után "csókolom a volt hitler jugend atyuska kacsóit" (j)ánusz orcájú társaságban hívők már rájöttek, hogy őket is rendesen átkúrták! A Kánaán ígérete után a sokkterápiát már nehezen veszi be az emberek gyomra! Hát kell a magyarnak a katarzis, most megkapja!:P

blah 2011.06.02. 13:29:47

@Kalmár: nem lehet, hogy pont annyit értenek hozzá ők is...? Egyébként nem azt mondtam, hogy rossz befektetés, hanem jelen helyzetben gyorsabban megtérülő befektetés kellene amiből az emberek is éreznek valamit.

Spiro 2011.06.02. 13:29:47

@Kalmár:
Tévedsz. A MOL-t azért kellett visszavennünk, mert a LEX MOL, és a Szurgut tulajdonosi jogainak korlátozása miatt az Oroszok el akarták adni részüket, és nekünk meg KELLETT venni (bár nem hiszem, hogy ez gazdaságilag valóban az érdekünkben áll ezen az árfolyamon).

Mivel a Szurgut nem gyakorolhatta tulajdonosi jogait, ezért nem kellett volna pénzt adni a MOL részvényeiért, hiszen a csomag így kvázi értéktelen volt, és ráadásul a MOL tőzsdei árfolyama meglehetősen sokáig a profitábilis kiszálást sem tette lehetővé számukra.
Illetve a tőzsdén eladva egy ekkora csomagot szépen leverték volna, levernék maguk előtt az árat.

Lehet ezt sikerként kommunikálni, de valójában ez egy felesleges hülye kényszer lépés volt/lesz.

farkas 2011.06.02. 13:29:47

@Kalmár:

"A megállapodáshoz így garancia kellett volna arra, hogy az új többségű parlament biztosan szentesíti majd az ügyletet, így legalább informális jóváhagyásra lett volna szükség a Fidesztől. Információink szerint ez ügyben folyt is tárgyalás a Bajnai-kormány és az akkor még ellenzéki párt között, ahogy egyébként beavatták őket az oroszokkal folytatott további, akkor elsősorban a Malév sorsát érintő tárgyalások menetébe is. A Fidesz azonban akkor elutasította a megállapodást: míg a Malév-ügyben kvázi szabad kezet adtak Bajnaiéknak, a Mollal kapcsolatban azt mondták, ezt az ügyet ők akarják megoldani."

sisifux 2011.06.02. 13:30:03

@macitalp:
"Ezeket a politikusokat Magyarorsz�szavaz��osainak t�m�sze (2/3!!) v�sztotta meg demokratikus m�."

Vagy hazudsz, vagy nem tudod.

A t�legesen szavaz�2 %-a v�sztotta a fideszt, �a szavaz�a jogosultak 60 %-a vett r�t a v�szt�n. Vagyis, a szavaz�a jogosultak 1/3-a szavazott a fideszre, ami nem 2/3. Az m� hogy a v�szt� rendszer miatt a parlamenti k�isel�/3-a a fideszhez tartozik.

loláb 2011.06.02. 13:36:41

Olvasom a blogimsertetőt, hogyaszondja:

"Michael Knight harcba száll a demagógiával, az elbutulással, a politikai hülyeséggel és a világ más ostobaságaival"

Szép küldetés. Erre a posztban meg ilyeneket, olvasok, hogy:
"...Nagy Anna kormányszóvivőt, a szememben már a debütálásakor leírta magát. Tudniillik hazudott. És azóta még hányszor!"

vagy éppen:

"Bár ha jobban belegondolok, addig jó nekünk, amíg Kósa Lajos nem bonyolódik bele a devizapiacot érintő magyarázatokba..."

Te harcolsz a demagógia ellen, koma? Na ne röhögtess...

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.02. 14:09:21

ORBÁN, FÉRFIASAN ÁLLJ KI MA A TÜNTETŐK ELÉ AZ EGYEZTETÉS UTÁN ÉS KÖZÖLD AZ EGYEZTETÉS TÉNYEIT, HA NEM VAGY GYÁVA!

Lázár, Semjén, Orbán, Szijj ártó!!

Szar alak vagy és annak is látszol!

A vidéken lakó fideszes nagypapát meglátogatják szoci unokái. A
reggelinél a nagypapa azt mondja, hogy aki nem reggelizik, az kap
500,- Ft-ot. Hát a gyerekek a zsebpénz reményében nem reggeliznek és
meg is kapják az 500,- Ft-ot. Ebédnél a nagypapa megint megszólal, és
közli, hogy aki nem ebédel, az kap 500,- Ft-ot. Az unokák ugyan már
éhesek, de gondolják, csak kibírjuk ezért a zsebpénzért vacsoráig! A
vacsora-asztalhoz aztán már kopogó szemekkel érkeznek, mire a nagypapa
megint megszólal és közli, hogy aki vacsorázni akar, az előbb
visszaadja az 1000,- Ft-ot.

Mária 2011.06.02. 14:09:34

@VRbagoly:

"ahogy régen a parasztok csodálták a grófokat és a bárókat..."

Meg ma a celebeket :D

igényes 2011.06.02. 14:11:41

Senki nem tud és nem is akar felvenni hitelt. Nagyon nagy vagyongyűjtésre készülnek Orbánék.

1. Csak minden ötvenedik magyar lenne hajlandó hitelt felvenni a GfK csoport csütörtökön közzétett kutatása szerint, öt éve még a megkérdezettek 10 százaléka mutatott hajlandóságot a hitelfelvételre. Magyarországon a hitellel rendelkezők aránya 27 százalék, ezzel első helyen vagyunk a régióban.
2. A MOL részvények Oroszországtól történő megvásárlása elött Csányinak egy feladatot kellett végrehajtania, nevezetesen készpénzt szerezni nagy tételben, ugyanúgy, mint tavaly a Kósa és Szijjártó bejelentések elött.

3. Az OTP Bank Nyrt. 300 millió euró összegű szindikált hitel felvételéről írt alá megállapodást május 19-én - közölte a pénzintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

IGEN! Lehet, hogy egy szűk körnek adják ki ezt a 300 millió eurót alacsony kamattal. Nos így lesznek multimilliárdosok egyesek. Csak az időben érkező, megbizható jó, vagy rossz hírekkel lehet milliárdokat sibolni.

piefke 2011.06.02. 18:41:46

@high up:

Semmi köze nincs az adósság alakulásának ahhoz, hogy mire költik, ui. a finanszírozási és befektetési döntések elválnak egymástól (pénzügytan tantárgy első előadás, 2-3-ik percében szokott elhangzani). Nagyon egyszerű analógia: felveszek egy hitelt és benzinre költöm -> nő az adósságom, de ugyanakkor: felveszek egy hitelt és autót veszek belőle -> szintén nő az adósságom. Tehát bármire költöm a hitelbe felvett pénzt, az növeli az adósságot.

2: Cáfolni vagyok kénytelen az állítást. A legutóbbi EUR alapú állampapír kibocsátás 6%-os kuponnal történt az aukciós ár 99.356 volt, ami 6% feletti effektív kamatot jelent. Én úgy tudom, hogy 2,6-3,6%-on vettünk fel az IMF-től hitelt, a további felvételek a mindenkori SDR kamatlábtól függnek 1-2% pontos felárral. Most az SDR kamat EUR-ra 1.446%, tehát: bukó a kommented!

...Azért remélem, Kubatov fizet este neked? Legalább lesz pénzed tandíjra!

piefke 2011.06.02. 18:52:36

@Kalmár:

Muhaha. Nagyon nem mindegy, hogy likvid eszközben tartom a pénzt (azaz devizában, számlán) vagy egy kockázatos instrumentumban (részvény). Továbbá: az IMF kölcsön hitelkeret volt, amit akkor „vesz fel” az ember (kormány) amikor elkölti. (Most, a MOL-ra...)

Amivel büszkélkedsz (t.i. első éves közgáz hallgató (?)) az jelenti a korlátaidat is. Az IMF-fel való szakítás abban a hitben történt, hogy megszabadulva a szigorú feltételeket diktáló hitelezőtől, el lehet szabadítani a költségvetést, és jó sok kormányzati költekezéssel fel lehet fűteni a gazdaságot. Ennek a gondolatnak mindkét fele illúzió. Az EU mint másik hitelező és mint támogatásokat biztosító forrás birtokosa szintén ragaszkodott a kemény feltételekhez, illetve a kormányzati túlköltés egy dolgot biztosan táplál, ez pedig a tartós gazdasági válság. Mára a kormány is felismerte, hogy nem lehet a hiánycélt elengedni, tehát az IMF hitel helyetti drágább kamatozású hitelre történő ráállással gyakorlatilag semmit nem nyert. Ha majd kicsit több odafigyeléssel végzed el a maradék négy évfolyamot, akkor erre majd te is rájössz.

„Szerinted Norvégia, Svájc, Kína miért nem onnan vesz föl hitelt?? Tudom, mert megtehetik....nem?” - Az IMF-nek a hitelnyújtás csupán egyik feladata. Az IMF-t olyan tőkés országok hozták létre, ahol az az uralkodó nézet, hogy megtakarítást a piacra helyezünk ki, és hitelt is onnan veszünk fel, mert az hosszútávon hatékonyan működik, ellenben vannak olyan esetek, amikor a piaci tökéletlenségek miatt, vagy más okból a piaci mechanizmusok beavatkozás nélküli működése kárt okozna a szereplők többségének vagy mindegyikének, ezért az IMF, melyet az ilyen beavatkozások céljából hoztak létre többek közt, kölcsönt nyújt SZÜKSÉG ESETÉN a GAZDASÁGI PROBLÉMÁKKAL KÜZDŐ ORSZÁGOK számára. (forrás www.imf.org) Innentől tényleg barom és oktondi dolog ezen veled tovább vitatkozni.

A MOL megvásárlása közel 100%-os támogatottságú a parlamentben. Bajnaiék is meg akarták venni, de őket még kézzel vezérelte az IMF és nem engedte nekik. Szóval a szocik szerint is meg kell venni, ráadásul szerintük is az IMF hitelből. Pusztán balfaszok voltak és nekik nem ment.
- Nos több észrevételem is lenne: 1. A szőlő egy l betűt tartalmaz, még akkor is, ha savanyú. 2. Teljesen mindegy, hogy ki támogat egy alapvetően kizárólag a MOL jelenlegi menedzsmentjének és magyar nagybefektető magántulajdonosainak érdekében álló döntést, ha a döntés maga rossz. A MOL vezetők által állami pénzből finanszírozott további regnálása pedig amennyiben még a szocik is támogatják, az attól csupán még undorítóbbá válik a szememben.

...Rád is áll, amit high up kollégádnak írtam: merélem, a ma este Kubatov Gábortól a kommentedért kiutalandó pénz tandíjra fogod költeni!

Ringlósztár 2011.06.03. 10:54:28

@Kalmár:
Upsz, hogy te milyen okos vagy! Taníts kérlek!
Akkor nem Kína kezében van a teljes USA államadósság nagy része?
A svájci frank azért dönt árfolyamcsúcsot, mert Svájcnak a nagy eladósodottsága miatt alacsony az országkockázata?
Szerencsétlen norvégok felhalmoztak több tízmilliárd dollár értékű megtakarítást arra az időre, amikor elfogy a területükön kitermelhető olaj, csak nem elkúrta azt is Gyurcsány?
Belinkelsz egy fideszes propagandaanyagot, mint tényszerű hivatkozást?
Te félművelt idióta. Csak, hogy a te stílusodat használjam, te szemét fideszes kommunista.
süti beállítások módosítása