Már megint einstand

2011.12.15. 14:10

Matolcsy György és az Orbán-kormány egészen egyszerűen pofátlan. Méghozzá elképesztően az. Ez jutott eszembe, amikor elolvastam a hírt, miszerint a kormány még egy évig az államkasszába szedi be a maradó magán-nyugdíjpénztári tagok pénzét. Pedig mostanság kellett volna megadni a tavaly november óta hónapról hónapra úgymond "kölcsönvett" pénzeket is.

Abba én most nem mennék bele, hogy a jogbiztonság szempontjából milyen érzés az, hogy a komplett Alkotmánybíróság nagy ívben szarik a maradó 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tag fejére és jövőjére. Szégyen, igen, az Alkotmánybíróság elmúlt 22 évének legnagyobb szégyene. És Magyarországé is - azt hiszem, ezzel tökéletesen beigazolódott minden félelem az úgynevezett fékek és ellensúlyok kiiktatásával kapcsolatban. Mert milyen demokrácia az, ahol nincs jogbiztonság, ahol... Mindegy. Falrahányt borsó úgyis.
 
De legalább ekkora szégyen az, amit Matolcsy művel. Mert az egy dolog, hogy költségvetést tervezni nem tud - sokak szerint mást sem -, de hogy ilyen pofátlanul einstandolja 100 ezer ember pénzét, az azért felháborító.

Egy demokráciában és a piacgazdaságban is alapvető dolog, hogy a kölcsönt meg kell adni, vissza kell fizetni. Olyan alapelv, amit mindenkinek - az államnak meg leginkább - illik betartania. Matolcsy György viszont csütörtökön gyakorlatilag azt közölte, hogy a kölcsönt nemhogy megadni nem kell, de még pluszban lehet rabolni is hozzá...

Tavaly ősszel még arról volt szó, hogy egy bő éven át az állam erőszakkal bár, de "kölcsönveszi" a maradó magán-nyugdíjpénztári tagok fizetésének 8 százalékát, és átmenetileg nem utalja tovább a magánnyugdíjpénztáraknak. Persze arról is szó volt - sőt: törvény van róla -, hogy ezt a kölcsönvett pénzt az egy év lejártával az állam visszautalja majd a kasszáknak, vagyis visszaadja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak. Erre Matolcsy most lazán közli, hogy bocs, nemhogy a kölcsönt nem adjuk most meg, de még egy évnyi pénzeteket elvesszük. Szép!

Óvatosan jegyzem meg: tavaly ősszel még csak nyelvbotlásnak tűnt a miniszterelnök televíziós nyilatkozata, amely szerint "az állam többé nem utal pénzt a magánnyugdíjpénztárakba". A "többé" fogalmilag ugyan egy kicsit tovább tart, mint az egy év, de végülis nem ez volt az első, amikor egyfajta időzavarba került a miniszterelnök.

Bár ha jobban belegondolok, ahogyan most áll a dolog, lehet, hogy mégiscsak igazat mondott. Akkor. Egyetlen egyszer.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr903465973

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bántják szegény Viktor bácsit 2011.12.16. 13:01:56

Valamit írni kéne erről a szegény miniszterelnök-gyerekről: megsajnáltam szegényt, ahogy állt ott, mint hízásnak indult, alkoholista kisiskolás, Viki a vérzivatarban, édes szentem....

Trackback: ÁRULÓK 2011.12.16. 12:29:47

 A Magyar nép és a Demokrácia árulói   Vádollak benneteket azzal, hogy felszámoltátok a Magyar Köztársaságot!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok tiszteletben az alapvető emberi jogokat!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok t...

Trackback: Csapody Tamás véleménye a sorkatonaságról 2011.12.16. 12:26:49

Csapody Tamás, jogász-szociológus. Az Alba Kör és a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának tagjaként a kilencvenes években a sorkötelezettség eltörléséért küzdött.Az általános hadkötelezettség 2004-ben úgy szűnt meg, hogy nem szűnt meg. A tényleges ...

Trackback: Matolcsy György 2011.12.16. 11:19:14

    KURVAANYÁD!   ujabb_nyugdijallamositasra_keszulhet_a_kormany 

Trackback: Választási kényszer 2011.12.16. 11:12:09

Rájöttem, hogy választanom kell. Nem, nem hallottam fülest semmiféle előrehozott választásról. Nem is képviselőt kell választanom. Ennél sokkal súlyosabb a választási kényszerem.Olvasom a híreket, látom a közvetítéseket, hallom a környezetem reakcióit....

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.16. 09:59:29

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.16. 09:58:33

Mihez ért Orbán Viktor tulajdonképpen?  Hol és milyen állást pályázhatna meg ez a 49 éves férfi? Mihez ért a miniszterelnök az ELTE ÁJK-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szer...

Trackback: Bazmeg az Orbánt, bazmeg a kormányt! 2011.12.16. 09:57:30

Olvastad már a szöveget, ami miatt Dopemant bactatja az ügyészség? Itt elolvashatod! Nem a nemzeti jelképünket sérti meg, hanem a parlamentlakókat sértegeti Dopeman, amikor arról bazmegol, hogy a magyarokon már csak a jó isten segíthet.  A VII. k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizrolist 2011.12.15. 14:52:46

A jelek szerint ez nem egy évig fog tartani, hanem határozatlan ideig - ha jól olvastam, akkor Matolcsy szerint 2013-ben még biztosan átirányítás lesz majd...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.15. 18:17:21

Kérem, aki ezt a bandát megszavazta, nyilvánosan kérjen bocsánatot mindenkitől!

Zebrateve 2011.12.15. 21:56:39

Hol van a törvény az eltérített járulék visszautalásáról? Én csak ezt találtam: www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk10167.pdf

Ebben (2010. évi CI. tv.) egy szó sincs visszautalásról, csak az elvételről.

Szerintem ez csak egy közkeletű tévedés, amit Lázár János nyilatkozata is táplál: tv2.hu/mokka/video/a-kormany-2-akcioterverol
Persze Lázár elég dörzsölt ahhoz, hogy ne mondja ki egyértelműen azt, hogy visszautalják az eltérített pénzt.

berajlany 2011.12.15. 22:23:19

Ha összeadjátok, pont kijön az új devizahiteles csomag államot terhelő része, 300 mrd Ft.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.12.15. 22:40:29

Nem értem, nem tud itt örülni senki. Elvették, jól van (aki nem hülye, az egy évvel ezelőtt is tudta, hogy így lesz, a maradás mellett való döntés pusztán elvi jelentőséggel bírt), de legalább MÉG nem jelentették be, hogy cserébe tovább emelik a járulék - oppardon ADÓ - összegét 2012-ben. Mondjuk még van ebből az évből több, mint két hét, meg aztán lehet ugye visszamenőlegesen is emelni és még sorolhatnám.:)

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.12.15. 22:41:00

berajlany: Akkor most háromra utáljuk a devizahitelest, aki nyilván nem MNYP tag. És aki - elárulom - ebből a buliból is szarabbul fog kijönni, mint ahogy bement, pedig folyamatosan megmentik. De nem érzi, a hálátlan dögje, az istennek sem akarja észrevenni, hogy segítenek rajta...

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.12.15. 23:02:06

"Egy demokráciában és a piacgazdaságban is alapvető dolog, hogy a kölcsönt meg kell adni, vissza kell fizetni. "

Tévedsz, ilyen csak a Vadnyugaton van. Ami nem demokrácia. Csak ott szokás az életed árán is visszafizetni a tartozást (gy.k.: "Pénzt vagy életet!").

Viszont, ha igazad van ("demokráciában vissza kell fizetni"), akkor itt Vadnyugat van, nem demokrácia. Mondjuk én szeretem a retrót, csak akkor mondják azt, hogy Vadnyugat van (Borsodot mondjuk már mindenki Vadkeletnek hívja), a miheztartás végett. Úgyértem, a fegyvertartás végett.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.15. 23:02:42

a) ez a 100.000 zember álnok módon bennmaradt a manyupban

b) ergo kiírta magát a nemzetközösségből

c) ergo úgyse fidox szavazó

ergo ez talált pénz, ami a pálinkacézárnak KIJÁR, a nép nevében

ojcabojca 2011.12.15. 23:06:02

Megvalósult a világ első anarchista társadalma hurrá

agyamputáltak 2011.12.15. 23:11:27

másfél millió még mindig tapsol ezeknek, akkor meg miről beszélünk? EZ Mo. és kész

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.12.15. 23:11:27

Megmondta a kis geci, hogy ne azt figyeljék, amit mond.

Figyeljétek, ahogy kirámol.

udvari bolond 2011.12.15. 23:20:07

most már a mázzal sem törődnek, hazudoznak össze-vissza nyugdíjrendszerről, meg megmentjük-ről, most már csak úgy direkt: elvesszük, bazmeg, pont.

És most már nem hazudoznak, hogy mintha arra használnák, amire amúgy az a pénzmag van - nyugdíjra, nyugdíjrendszerre, stb. meg van mondva: szareltakarításra kell.

persze, mindehhez az én szaros kis 1,2 millám kell, amit kb hat év alatt KÖTELEZŐ volt nem megtartanom, és felhasználnom - teszem azt, beraknom a saját kis malacperselyembe. hát bzmeg.

már egy évvel ezelőtt azt mondtam: utcára!

mégis mit gondolunk, mi lesz a következő? állami, apeh számlára kapjuk a fizut? sőt, oda átmegy a megtakarításunk, mert állambá jobban vigyáz rá? megint az fog átmenni, aki nem akar mondjuk az apeh irodában sorbaállni, mondjuk 2 hetes határidővel? miért, nem ez lenne a köv lépés?

f@szo ebbe a bandába.

Ez simán bűnözés.
faszom, de eközben 4 MILLIÁRDot kap az orbán focisulija? a sok kretén devhitelest 900 milliárdért "megmentjük"? a kibaott végtörlesztők 180 huf/chf-en törleszthetnek?

undorító sz@r ország lett ez.

pcmci 2011.12.15. 23:26:35

de legalább indul a közszolgálati mentőcsomag...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.15. 23:27:35

Bóvli ország, Bóvli kormány, bóvli MTI-Hírcentrum....
Orbány takarodj!

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.12.15. 23:41:06

Mondja meg nekem valaki: ha eddig nagyon a béke és a kulturáltság követe voltam, de most elegem lett és vége a türelmemnek, akkor mit is kellene tennem?

hímszarvas 2011.12.15. 23:41:57

Ami ebben tök elképesztő:
-egyetlen napot nem voltam munkanélküli, végig bejelentett állásom volt (13 évig tanár, majd informatikus közalkalmazott)
-deviza (forint) hitelt nem vettem fel (nem mertem felvenni, nehogy ne tudjam megadni)
-a kötelező magán-nyugdíjpénztárt azért választottam, hogy ha az állami megfekszik egy magáncég akkor is helytáll
-10 éve építkezem, a saját kezemmel, és közben 3 gyereket nevelek

Valaki tud abban segíteni, hogy mit csináltam rosszul, felelőtlenül?

Úgy gondolom, hogy az ellenünk elkövetett bűnökért az Orbán-Matolcsy- stb. seggnyaló banda és ÜZLETFELEI la és fölmenői TELJES vagyonelkobzással kell, hogy feleljenek.
Vö: Lázár "jó parti" gyerekei

pandacsökiboborján 2011.12.15. 23:46:31

kell a pénz 50 éves UH-1 helikopterek vásárlására...

pandacsökiboborján 2011.12.15. 23:55:35

@Lázár az igazi szarjankó!: a kormány jó(és előtte is jó volt) a népnek kell takarodnia!!!

P.mester 2011.12.15. 23:55:57

Nagyon tartok tőle, hogy a sok mocsok, amit ezek másfél év alatt elkövettek, egyszer csak elő fog törni a zemberekből, és akkor nincs az a Polt Péter és handó Tünde, aki hivatkozhatna a kétharmaddal átoktrojált törvényekre. Akkor nem lesz más, mint - klasszikust idézve - "futni, de gyorsan".

amatőr 2011.12.16. 00:10:12

Ha ezt Orwell láthatná... Lehet hogy kicsit átírná az Állatfarmot, az egy szivárványos tündérmese a mai valósághoz képest.

Ppix 2011.12.16. 00:20:27

Az a vicc, hogy itt sírt a sok jobber még 2 éve is, hogy így a Gyurcsány, úgy jogtiprás, mi folyik itt.

Hát most már hivatalos, kedves 53% segghülye szavazó, hogy hatalomra segítettetek egy gátlástalan maffiát, ami most teszi tönkre az országot!

Szóval aki úgy gondolja, hogy számít a jogállam, nem jó irányba mennek a dolgok, pedig tavaly még a fideszre szavazott, az lesz szíves kitakarodni az összes kormányellenes tüntetésre!
Vagy fogja be a pofáját és adja oda összes pénzét orbán rablóbandájának.
Én lépek innen, leszarom mi lesz itt...

SvenH. (törölt) 2011.12.16. 00:21:15

oh shit man!!!

ez egy hig fosch ez a hatter senki nem szolt neked eddig meg?

MacChicken (törölt) 2011.12.16. 00:21:15

Az a szornyu, hogy barmennyit is vesznek el az emberektol, a reakcio mindig ugyanaz. Huledezo kommentek tomkelege. Orbanek sem hulyek teljesen, csak egy aljas szemet banda. Figyelik a reakciokat ok is, arra kivancsiak, hogy meddig mehetnek el. Nos en megmondom: amikor az orszag allapotara hivatkozva zaroljak majd a bankban lekotott megtakaritasokat, amikor majd ilyen-olyan uruggyel magukeva teszik az emberek ingo es ingatlan vagyonat - kivetnek mondjuk ingatlan adot, ha nem fizeted (mert teszem azt nem is tudod) terhelik a hazra -, ugyanez lesz. Huledezo kommentek, masfel millio tapsikolo marha aki barmikor megszavazza oket. Es akkor mi lesz? Semmi. A magyarokkal barmit meg lehet csinalni. Foleg azzal a reteggel akiket ezek sanyargatnak. Ez a reteg akkor is el fog menni dolgozni, kussolni fog napkozben, este meg frocsog az interneten nev nelkul. Mert ok ugye nem azokat szopatjak most sem akik utcara mennek, nem a 40 evesen nyugdijba vonulokat, nem az allamigazgatas lehutoit, nem a szazmilliardokat eltapsikolo BKVt es MAVot, nem a tolvaj Postat... Sorolhatnam sokaig. Szopacs. Aki teheti huzzon el a fenebe az orszagbol, es foleg vigye a penzet messzire ameddig teheti. Mar ha meg van.

2011.12.16. 00:44:27

@Attila64: úgy érted nálunk az a korrekt hogy az fizesse vissza, aki nem is vette fel (pl én akinek nincs hitelem, legalábbis sajátom nem)?
Én is szeretnék más kontójára házat venni...

2011.12.16. 01:01:12

@MacChicken: Jelentem, megtakarítás már az óceán túloldalán van. Még meg kell találjam a megoldást az egészségpénztár és a nyugdíjpénztár valódi megmentésére és megyek utánuk én is.

Közbiztonság Szilárd 2011.12.16. 01:01:29

Szó sincs még egy évről.
Korlátlan határidőről van szó.

Lassan a 2-es villamoson új figyelmeztető szöveget kell bevezetni:.

Kossuth tér következik!
Kedves utasaink, mindenki vigyázzon a pénztárcájára és egyéb értékeire, Matolcsy György kerülhet a villamos közelébe!

somogg (törölt) 2011.12.16. 01:08:37

minden reggel imaban koszonopm meg az Urnak, hogy leleptem magyarorszagrol. meg nem keso, lepjetek!

tucano 2011.12.16. 01:27:09

@ojcabojca: Valamit túl jól értettél demagógia órán:)
Ennek semmi köze az anarchizmushoz, hanem pont az ellenkezőjéhez, a mondat így hangzik helyesen:

"Megvalósul a világ utolsó fasiszta társadalma hurrá"

(javallom, nézz utána a korai olasz fasizmus és a jelenlegi magyar helyzet párhuzamának, döbbenetes lesz, mint valami iszonyú rossz vicc, csak röhögés helyett facsarodik a gyomor)

tucano 2011.12.16. 01:27:18

@somogg: Ugye?

Kérdezném a többi emigránst, hogy nektek is összeszorul a gyomrotok, amikor olyan mintha otthonról csak a szar folyna? Naponta többször megfogadom, hogy nem olvasok otthoni híreket és aztán mégis...

starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2011.12.16. 07:32:50

a jelen pillanatban ugy tunik, hogy en akinek a havi 8%-a tobb mint a 2013-as minimalber es maradtam penztartag: nem vagyok a magyar torvenyek szerint nyugdijjogosult, de a munkaltatom fizeti utanam a 27% jarulekot ( bocs mar csak adot ) es levonjak az en 10%-omat. Ellenben egy unproduktiv vasuti jegyvizsgalo majd kap nyugdijat... en finanszirozom a sok ingyenelot, de nekem nem jar semmi... szoval mi is ugy dontontunk, hogy koszi de lelepunk... konvertalhato tudasunk van, beszelunk nyelveket... kint nem lesz konnyu de megelunk majd... s avval tesszuk az itteniekkel a legjobbat, ha nem finanszirozzuk tovabb ezt a rendszert, igy talan elobb megbukik...

udv

West Virginia 2011.12.16. 07:35:50

@tucano: "Kérdezném a többi emigránst, hogy nektek is összeszorul a gyomrotok, amikor olyan mintha otthonról csak a szar folyna? Naponta többször megfogadom, hogy nem olvasok otthoni híreket és aztán mégis..."

De, en ugyanugy erzek, es nem hiszem el, hogy ez nem egy elfuseralt muveszfilm, amit innen latok. Egy beteg elme, aki tonkretesz egy egesz orszagot es senki sem allitja meg. A nagyszuleim egyszer mar tuleltek egy ilyen idoszakot Magyarorszagon es sosem gondoltak volna, hogy az unokajukra is ez a sors varna, ha otthon maradt volna.

tourline 2011.12.16. 07:35:50

HA még ezek után sem indultok pakolni és venni egy egyirányú repjegyet akkor meg is érdemlitek......

Robin Scherbatsky 2011.12.16. 07:35:50

@tucano: Igen, nekunk is. En meg nehany hete-honapja is erosen gondolkodtam, hogy ha befejezem az iskolat hazamenjek-e. Tobbet ezen nincs mit gondolkodni.

M_R 2011.12.16. 07:35:50

Magyarország nem jogállam és csak annyira demokrácia mint a Dnyeszter-menti köztársaság. Rég ki kellett volna picsázni benneteket az EU-ból meg a NATO-ból. Az ilyen barbár balkáni országnak ugyan mi köze van Európához... Bőgatyás koszosnyakú csürhe...

2llkedő 2011.12.16. 07:35:50

""""Az ország üres, a kassza nemkülönben. De miként jutott idáig az én hazám? Hogy napról napra csökken az ereje, kevesebb a dolgozó embere, születő gyermeke, fogy a lakossága, miközben egyre több a felírt gyógyszere, abortusza, szaporodnak a betegségei és sokasodnak a halottai. Nem segít már ezen a többi magyar sem, a határokon túl. Valami végleg elromlott. Szeretet, szolidaritás, szinergia, egyik sem magyar kategória. Tatárt, törököt, Trianont még túléltük, de most, most veszélyben van a mi hazánk.""""

igényes 2011.12.16. 07:35:50

Ezért börtönbe kellene vonulnia Orbánnak, de ott a Polt, és ott a Handó! Ennyit elsikkasztani vajon lehet, és ez csak a jéghegy csúcsa.

A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden döntött arról, hogy mely sportszervezetek kapnak több mint 500 millió forintot a társasági nyereségadóból. Az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia információink szerint négymilliárd forint körüli összeget igényelt, és ennek jelentős részét meg is kapja, bár az egész támogatást nem ítélték meg neki.

www.origo.hu/sport/magyarfoci/20111213-az-mlsz-dontott-a-tarsasagi-ado-tamogatasok-szetosztasarol.html

A Puskás Akadémia tanári kara, hallgatói létszám!
www.pfla.hu/downloads/dokumentumok/PFLA_Kulunos_kozzetetelek_2010.pdf

120 focista és 7 pedagógus

Focisták zsebpénze: 120 fő x 10 millió forint évente = 1 milliárd 200 millió forint
Pedagógusok bére: 7 fő x 50 millió forint évente = 350 millió forint
Szolgálók, munkások: 10 fő x 1 millió forint évente = 12 millió forint.
Orvos, gyúró: bérezése: 4 fő x 10 millió forint évente = 40 millió forint
Létesítmények fenntartása: 100 millió évente
240 pár cipő/50 000Ft = 12 millió forint
sport mez, szabadidő, dzsekik, egyéb ruházat = 100 millió forint
stb.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 07:35:51

@Cyr: Irigylem a devizaadósokat. Legrosszabb esetben lehúz pár évet albérletben és újra kezdi. De mi, 60-70x évesen hogy kezdjük újra, hogy legyen pénzünk csirkelábra?! Nemhogy lakhatásra, de még elfekvőre se fogja futni, ennyi nyugdíjast nem fognak tudni elhelyezni. Ott fogunk állni, és ha nincs szerencsénk, és jó kapcsolatunk a gyerekeinkkel akkor éhen halhatunk, megfagyhatunk. Úgyhogy ne a devizahitelest sajnáld, ő még tud magán segíteni, ha viszi a bank a házát. De te, én, és a többi x millió akik ott állnak majd 20-30 év múlva, öregen és nem lesz nyugdíjad, mert nem lesz miből, nem lesz állásod, mert öreg és/vagy nem tudsz dolgozni, nem fogod tudni újrakezdeni, hogy legyen.

paraszthajszal 2011.12.16. 07:35:51

Kérdés, hogy mi lesz akkor, amikor a manyupok már mind bezártak és tőlük többet nem lehet einstandolni; ugye a bankok már szintén "kiszáradtak", a piacokról nem jön be a pénz (lásd az utolsó néhány állampapír-aukciót).

Akkor fognak az egyszerű állampolgár vagyonára lecsapni? Akkor viszont nem marad más megoldás, csak: www.youtube.com/watch?v=35TbGjt-weA

Alternatív 2011.12.16. 07:35:51

Pár napig szörnyülködünk azon, hogy a maradék százezer embert is kirabolják (ez 1 milliárd euró). Közben meg eltapsolják az MNB 35 milliárd euró vésztartalékát is. Összehasonlításul: az IMF-től 15 milliárdot szeretnénk kapni...

maskep 2011.12.16. 08:53:19

Matolcsy meglebegtette, hogy "talán megnyitják a lehetőséget a magánnyugdíjpénztárban maradóknak, hogy ők is átlépjenek az államiba." Két kérdésem volna:

- Ha valaki mégsem akar visszalépni, azzal mi lesz?
- A maradék reálhozamokkal, amit azért idén nagy részben nyilván felélt a manyup, mi lesz?
- Miből lesz most már majd húsz év múlva nyugdíjam???

Sanko13 2011.12.16. 08:57:27

trollkodok és ide is leírom:
Én azt kívánom drága miniszterelnökünknek, hogy továbbra is az adófizetők tartsák el, biztosítsanak neki szállást, napi háromszori étkezést... és egy vastag acélajtót, rácsot az ablakra és napi egyszeri sétát az udvaron...

Sanko13 2011.12.16. 08:57:27

@politologus: Ha megtudod szólj nekem is! :-)

baliquez 2011.12.16. 08:57:27

Nem az a megoldás hogy a normálisak elhúznak, a nemnormálisoknak kell takarodniuk az országunkból.

ac07 2011.12.16. 08:57:27

Azt úgy látom még senki nem írta be, hogy Matolcsy puhapöcs volt a gazdasági bizottsághoz képest: ők azt terjesztették be a Parlament elé, hogy SOHA TÖBBET nem mehessen magánszámlára nyugdíjjárulék (a munkavállalótól levont 10%-ot még így hívják).... :(

Mindfield 2011.12.16. 08:57:27

@Zabalint: Hehe, ha találsz helyettük alternatívát, majd szóljál!

rulettes 2011.12.16. 08:57:28

Hogy rohadjon meg mind. És még majd nem is kapok nyugdíjat, mert tavaly kiíratkoztam a nyugdíjrendszerből, de a 24%-ot levonják tőlem.
Jah, de jó hogy épp egy napon ezzel bejelentik hogy 3 milliárd megy az orbán felcsúti focicsapatának.
hogy rohadjon meg mind!
köszi nektek fidesz szavazók... kössz..

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 08:57:28

@tucano: Én már régen mondom, hogy a történelem - ismét - megismétli önmagát.
Csak meg kell nézni, hogy mi történt a(z első) gazdasági világválság közben és után.
Fasizálódás, majd háború.
Persze naívan még remélem, hogy utóbbit csak megússzuk.
Viszont jelenleg egyáltalán nem kellemes a tudat, hogy ismét kirabolnak.

(Én kezdetben sem "kötelezően" választhattam magánnyugdíj pénztárat, majd tavaly ismét megerősítettem, és most szépen kihúzzák alólam a "szőnyeget".
Tényleg kell vennem jegyet valahová, csak oda, míg nem késő.
Aztán maradjon csak az, aki egyébként dolgozni nem szeret, mindent mástól vár (és látjuk meg is kapja,pl. tőlem)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.16. 08:57:28

Az új Alaptörvény ( tudjátok lehet rendelni az Alkotmány asztalánál ingyen egyet, Kövér személyesen írja alá a példányt, és ez amiből zsebverziót kapott minden gimis ) nem ismeri a manyupot. Az Alaptörvény szerint Magyarországon állami és önkéntes magánnyugdíjrendszer működik.
Ami most történik az nem más. mint az új Alaptörvénynek való megfelelés.

Mindez azért fontos, mert egy következő kormány, ha nem szerez 2/3-ot, nemigen tud semmit sem csinálni. Megköti a kezét a Fidesz-adminisztráció, a Fidesz közjogi méltóságok, a leválthatatlan Fidesz főhivatalnokok.
Megszerezték a bíróságot, az ügyészséget, a GVH-t, a Költségvetési Tanácsot, a Köztársasági Elnöki Hivatalt, övék az ombudsman, az AB ( az AB talán összes tagja 2014-re 2/3-os jelölt lesz, mert a régiek mandátuma kifogy, de egyébként a többség is bőven elegendő, az pedig az AB-ben megvan).
Az MNB is elóbb-utóbb meglesz Járainak.

A kör bezárul, szinte mindegy lesz a Fidesz kormányon lesz vagy ellenzékben.
Ha nem kap ki 2/3-al, akkor minden marad a régiben. A sarkalatos törvények, az Alaptörvény nem teszi lehetővé hogy más alapvetően mást lehessen csinálni.

A 2/3 ellen pedig jönnek a határon túli szavazatok és az újra rajzolt választókerületek.

Szóval lassan összeáll a mozaik. Üvd. az irányított demokráciában.

Pubec 2011.12.16. 08:57:28

@tucano: Botrány ami ebben az országban megy. Úgy érzem életem legjobb döntését hoztam meg, hogy Ausztriában kezdtem házat építeni. Remélhetőleg jövő év közepére itthagyhatom ezt a szemétdombot. Sokan most veszik fel a magyar állampolgárságot, én szívesen lemondanék róla. Üdv, 1 a 100000 maradóból.

Amatőr 2011.12.16. 08:57:28

@tucano: "(javallom, nézz utána a korai olasz fasizmus és a jelenlegi magyar helyzet párhuzamának, döbbenetes lesz, mint valami iszonyú rossz vicc, csak röhögés helyett facsarodik a gyomor)"

Javallom, nézz utána a Weimari Köztársaság történetének (1919-1933)és Hitler hatalomra jutásának!
Dióhéjban; Társadalom Pistikének tele lett a hócipője a munkanélküliséggel, az éhezéssel, a gazdasági és politikai korrupcióval, az elit pofátlanságával.
Hitler rendet ígért és gazdasági felemelkedést. Betartotta. Csak sajna , a számla magasra sikeredett (II. v.h.).
Tetszik, nem tetszik, a választópolgár arra fog szavazni, aki munkát, létbiztonságot és RENDET ígér. Akár Hitlerre is! Tehát csak facsarodjon az a gyomor, hátha megjön az ész!

Roy 2011.12.16. 08:57:28

Ezt akarták a Fideszre szavazók.
Remélem ők is éhen döglenek a mocsok kormánnyal együtt.
Ezek után már a banki megtakarítások következnek, és a lakásod, házad államosítása. A volt tulajdonod után meg bérlrti díjat fogsz fizetni.

Jaffar 2011.12.16. 08:57:28

@tucano: Ezt csak megerösíteni tudom.
Ami viszont a legelszomorítóbb az az, hogy ha az ember segíteni akar(na), akkor leugatnak, hogy kintröl ne pofázzon senki, meg amúgy is a kintieknek jó, meert ök sokat keresnek.

@Poszt

Ezek után szabad az út a MAGÀNTULAJDON felé is. A köv. költségvetésnél már a bankszámláitokat fogják lenyúlni, mert hagyjátok. Ennyi.

DillingerEscapePlan 2011.12.16. 08:57:28

ajaj, még egy maszop-blog ami moderál? :))

Jenő_bácsi 2011.12.16. 08:57:29

Nem értem ezt a problémázást. Miből gondolta bárki is, hogy azoknak, akik ellentmondtak Viktátorunknak, ( felháborító módon bent maradtak a MaNyuP-ban ) azok nem kapnak kokit és sallert? Ez a cikk is egy sötét szándékú provokáció! Tessék a fejet lehajtani és bocsánatot kérni!

maskep 2011.12.16. 08:57:29

@vauvauvau: Nem diktatúra! Tartogassuk a megfelelő kifejezéseket a megfelelő időszakra. Már az első Orbán-kormány idején ellőttük, és komolytalanná tettük azokat a kifejezéseket, amiknek akkor még csak az előszele lebegett, és mára teljesült. "Narancsuralmi rendszer", pl.

Konkrétan ez egy önkényuralmi rendszer, vagyis a hatalom birtokosai önkényesen, ellenőrzés és ellensúly nélkül alakíthatják és alakítják a rendszert. Sok lehetőséggel nem élnek vissza, csak kiteszik a pisztolyt az asztalra (a színpadon, mint kelléket, ami a mondás szerint biztos el fog sülni - melőtt valaki félreértené...)

Vagy maskep nevezhetjük ezt "demokratúrának" is: Szabad választásokon választott és önmaga által bebetonozott teljhatalom.

Lám, még a maradék 3%-ot, akik saját lábúlag ragaszkodtak a manyup-hoz - lám, még ennek a 3%-nak is elkonfiskálják a jövőjét - vagy jövőtlenségét, mindegy: az akaratát. És mindezt ilyen udvarias, együttérző módon jelenti be matolcsy, mintegy mellékesen, mintegy költségvetési tételt. Mint az őrmester, aki kíméletesen közli Kovács honvéddal az anyja halálát: "Lépjen ki, akinek él az anyja. Kovács, maga csak lépjen vissza!"

Matolcsyék "átirányítják" a nyugdíjbefizetéseket... Én meg majd egy pénzszállító kocsit "irányítok át" a garázsomba, vagy egy repülőgépet egy másik országba??? Vagy mit is jelent ez az "átirányítás" tulajdonképpen???

Jenő_bácsi 2011.12.16. 08:57:29

@lecsekkoltam: Azért pontosítanék...
Vannak 60-70 éves devizahitelesek is, azoknak aztán szuperpríma! Viszont most van tőlük mit elvenni!
Akiket viszont nem sajnálok, akik ingatlanpanamázásra vettek fel több száz milliót, most ezen bár csak virtuálisan nyertek, de hogyan fognak ezek átjutni a tű fokán?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.12.16. 08:57:29

@igényes: pedagógusok bére 50M/fő/év? De szeretnék ott pedagógus lenni... Az általam ismert pedagógusok bármelyike egy hétig verné a seggét a földhöz örömében, ha nem ötven, csak szerény ötmilliós éves fizetése lenne (igen, akár szuperjárulékosbruttó összegnek is jó lenne).

kewcheg 2011.12.16. 08:59:52

Először is: a taláros testületről az a véleményem, hogy leples bitangok,nettó gecik, még akkor is ha 78 és + évesek, meg tudományos fokozatuk van. Erkölcsileg hullák.
A másik. Jómagam '94-től fidesz szavazóként miért is maradtam a manyupban.(tehát nem vagyok az ellenségük, de a kormány most már engem az ellenségének tart, és-ha megérem- az időskori életemet veszélyezteti.)
- nem volt hiteles a nyugdíjügyi megbízott személye
-nem közöltek fontos információkat, pl. az is csak január után tudódott ki, hogy a kormány felülvizsgálja pl.a korengedményes nyugdíjak rendszerét.Tehát én a döntésemet abban a tudatban hoztam, hogy a befizetéseimet jelenleg 40valahány éves rendőrökre- is - költik.
-a módszer és az időhatár rövidsége

Mindamellett megértem sok tekintetben a kormányt, mert még kormány az elmúlt évtizedekben nem volt ilyen szar helyzetben, és tényleg 2007 óta lehetne eurónk, ha a vörösök nem kúrják el.Azonban azt már nem értem meg, hogy miért haragítja magára a kormány a százkétezer manyupost, akik egyáltalán nem biztos hogy ellenük döntöttek, csaka fentebb sorolt okok és mág más okok miatt is miatt így találták helyesnek.
Én azt nem értem, hogy a kormány mindenkit megment (devizahitelesek, mélyszegények, kisebbség) de pont ezzel a 100000 emberrel, akik valszeg a társadalom legértékesebb részét képezik, direkt kicsesz....

barata 2011.12.16. 08:59:53

Észrevettétek, hogy az első FIDESZ kormány "polgári"-ként aposztrofálta magát, és az Orbán-Horn vitában definiálták is a "polgár" fogalmát (vagyona, munkája, felelőssége,tartása van, nem lehet vele bármit megtenni). A 2. FIDESZ kormány ezt a kérdést nem feszegeti, most már csak emberek vannak, akiket meg kell védeni.
Őket ki fogja megvédeni?

midnight coder 2011.12.16. 08:59:53

Eleve, azt kellett volna tökön rúgni, aki ezt az egész hülye manyup rendszert bevezette. Honnan a bánatból gondolta bárki is, hogy itt hosszú távon az átlagpolgár bírni fogja a manyup fenntartását is, és a felosztó-kirovót is ? Hát nem bírta, nem is fizette, a kezdetektől állam bácsi rakta a felosztó-kirovóba a manyup miatt kieső pénzt, évről évre egyre többet, ahogy egyre többen lettek manyuposok.

A FIDESZ-nek a legnagyobb bűne az volt, hogy már 98-ban nem lőtte le az egészet.
Öngondoskodás ? Az jó dolog. Ha a saját kis adózott pénzecskédből teszel félre _önként_ oda, ahová te jónak látod. Az amikor állam bácsi felvesz egy kalap hitelt a nevedben és azt átteszi egy virtuális számlára ahol max. abba van beleszólásod, hogy az xxx vagy az yyy csapat maffiózó akarom mondani pénzügyi szervezet kezelje az egy jó nagy átbaszás és nem öngondoskodás. Ne hidd, hogy az így felvett hitelt nem te fogod visszafizetni. Ahogy a devizahitelesek által felvett hitelek végtörlesztését is _te_ fogod visszafizetni. Akár volt ilyened, akár nem. Ez is egy frankó vicc volt: Fletóék idejében felszedte a nép, most pedig megfizetjük az árát. Mind. Ahogy a megduplázott államadósságét is.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.16. 08:59:53

@tourline:
Mi még várunk. Nem azért mert nincs elegünk, hanem mert van ház, hitel, állat, (még) munka és munkahely.

De a céget, és a lakcimemet már kivittem Angliába, hogy egy büdös vasat ne fizessek ezeknek a gyökereknek.
Közben keresem a kinti munkalehetőséget, ami azért megfelelő nekem. Mert mosogatni bármikor el tudok menni, de annyira nulláról nem akarom újrakezdeni ennyi idősen, ennyi munkatapasztalattal.

zw007 2011.12.16. 09:24:17

Pszichopaták! Elmegyógyintézetben lenne helyük! Ekkora kárt még soha senki nem okozott ennek az országnak, mint EZEK.

ZX 2011.12.16. 09:24:18

@DillingerEscapePlan: Menj a Mandinerre, ami köztudottan Fideszes, mégis kinyílt a bicska azsebben ott is. A legtöbb fityiszes már látja mire szavazott, ideje levenned neked is a narancsszínű szemellenzőt.

mediacapic 2011.12.16. 09:24:18

Olyan nincs, h az állam adja a pénzt!!!! Ezt mindig Te, a szüleid, barátaid fizetik be!!!!

Alternatív 2011.12.16. 09:24:18

@baliquez: Még mindig van másfél millió nemnormális, akik tapsolnak a hazaárulóknak!

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 09:24:18

@midnight coder: Eleve, azt kellett volna tökön rúgni, aki ezt az egész hülye manyup rendszert bevezette.

Akkor most mi a jóanyádat lopnának el ?

Borenbukk 2011.12.16. 09:24:18

@midnight coder: Meg mindig azzal a hazugsaggal hazalsz, hogy a manyup miatt kellett hitelt felvennie az allamnak? Mert akkor definicio szerint azt mondod, hogy semmilyen elotakarekoskodas nem mukodik. Hitelt kell felvennem, hogy potoljam a babakotvenybe/lakaselotakarekossagba/malacperselybe havonta betett penzt?

redriot77 2011.12.16. 09:24:19

Orbán Viktor és Matolcsy György hazug, kommunista hazaárulók.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.12.16. 09:24:19

Örülök és büszke vagyok, hogy magyar vagyok.

De utálom ennek a bandának a műmagyarkodását, a kokárda, a magyar zászló "elzüllesztését", értékvesztését, hétköznapivá tételét.
A gagyi MTV-n már mindenhol magyaros minta, trikolor színhasználat, gagyi műsorok /Magyarország szeretlek, opera café/.

Utálom az MTV és MTI manipulált magyaros hazugságait, Szargyártó Péter "világossá tett" nemzeti hazugságait, a Hungary helyett a Magyarország feliratot a sporttolók mezén, a himnusz éneklést egy nb-s focimeccs előtt.
Utálom, hogy a magyar szó mögé bújva ez a sunyi, simlis banda manipulálja az életünket.

Szerencsére egyre több embernek nyílik ki a szeme és szál szembe az orbáni diktatúrával!

Mai Magyarország és nem így szeretlek!

Vision 2011.12.16. 09:24:19

@midnight coder: Az első értelmes hozzászólás! A sok jajongónak pedig: Ti bizony a manyup pénzzel KEVESEBBET fizettetek a felosztó rendszerbe. Most pedig az visszaveszi, ergo: veszteség nem ért titeket. :)

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 09:24:19

Nem tudja valaki ? Lehet biztosítást kötni bankbetétre és Autónyereménybetétkönyvre ,...Erősen úgy érzem , hogy a következő lépésük az lesz , hogy hozzányúlnak.....

barata 2011.12.16. 09:24:19

@kewcheg: A kormány döntéseiben valóban erős az érzelmi indíttatás (kicseszés), ennek azonban gazdasági-ideológiai háttere is lehet. A kvázi egykulcsos SZJA még mindig Szent tehén (valaminek maradnia kell az ígéretekből), pénz kell de sok és gyorsan, így hát a maradó MANYUP tagok járulékát nyúlják le, mondván, hogy Ők a "gazdagabb" réteget képviselik (ha pl. a devizahitel törlesztéshez / végtörlesztéshez nem volt szükségük a mézesmadzag reálhozam segítségre sem). Hogy mi lesz 20-30 év múlva? Valami biztosan, de ez most nem lényeges.

Alternatív 2011.12.16. 09:24:19

@Zebrateve: Valószínűleg a 2010. évi CI. tv. 2. §-a mondja ki:

„(3) A 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti idõszakban esedékes tagdíj mértéke – az (1) bekezdésben
foglaltaktól eltérően – 0 százalék.”

Vagyis 2012. jan. 1-től visszaáll az eredeti állapot.

(Nem követtem vissza a hivatkozásokat az eredeti törvényszövegekhez, tehát tévedhetek is.)

Mondjuk az eltérített összegek visszaadására vonatkozóan nem találtam semmit.

2llkedő 2011.12.16. 09:24:36

@midnight coder: Meséld már el, hogy hol van még 34%-os nyugdíjjárulék?

maskep 2011.12.16. 09:39:25

@kewcheg: Az első manyup-konfiskálás idején beszéltem hozzád hasonló fideszesekkel. Ők azt mondták akkor, hogy "legalább mondanák azt, hogy szükség van erre a pénzre az ország megmentéséhez, kicsit sajnálkozzanak, kérjenek, és akkor, ha nem is örömmel, de odaadom".

Én most várnék legalább ennyit. Csökkennek az igényeim, minden viszonylagos.
---
Ismeritek nyilván a "dollárárverés"- nevű játszma pszichológiáját? Ennek a lényege, hogy ha valaki elég erőt-energiát-időt feccolt valamibe, azt nem fogja feladni, egész addig játszik tovább, amíg nem nyer - vagy el nem fogy a pénze. A veszteség egy idő után a feladással már jóval nagyobb, mint a lehetséges nyereség, de a kettő közötti abszolút érték is egyre nagyobb... Továbbá a változtatás a kudarc beismerése lenne.

Ebből nyilvánvalóan következik, hogy Orbán, Matolcsy segítségével folytatni fogja országmentő programját, minden egyes polgára utolsó fillérjéig. És ez, ha Róna Péternek igaza van, nagyon hamar eljő: Szerinte a nemzetközi pénzvilág nem fogja elfogadni Orbán einstandjait, és nincs az az IMF-háló ami erősebb lehetne náluk, ha "támadni" akarnak. Vagyis: Ahhoz, hogy Orbán megbukjon, meg kell buknia Magyarországnak.

Nem is tudom, kinek kéne drukkolnom most, őszintén mondom. Mi kevésbé rossz: A hosszú, fájdalmas agónia, vagy a gyors halál... '56-ban az, aki az amerikaiak segítségére számított, nem számított hazafinak?

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.12.16. 09:39:26

Komoly veszélyben a rokkantnyugdíjasok
Soha nem volt még ennyire rossz a nyugdíjasok hangulata, és annak ellenére, hogy a minapi veszprémi eset mindenkit megdöbbentett, félő, hogy megismétlődhet - mondta lapunknak Orsós Éva a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke.

Az elnöke szerint rossz gazdasági környezetben is lehetett volna olyan intézkedéseket hozni, amivel nem alázzák meg az embereket. (Szerdán szíven szúrta magát egy férfi a Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának ügyfélszolgálatán, mert előzetesen arról tájékoztatták, hogy rokkantnyugdíját november 1-jétől megszűntik, és ezentúl rendszeres szociális járadékot kaphat).

Kizárt, hogy ezek az emberek egyik napról a másikra találnak maguknak munkát, viszont olyan kevés pénzt kapnak, amiből nem tudnak megélni - mondta a szakember. Emlékeztetett arra, hogy nem a veszprémi férfi volt az első, aki kétségbeesésében végzetes lépésre szánta el magát. Mégis, a költségvetésben megint azoktól vonnak el forrásokat, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Korózs Lajos is veszélyekre hívta fel a figyelmet. Az MSZP szakpolitikusa felidézte, hogy a III. csoportban lévő rokkantnyugdíjasok átlagos ellátása most 70 ezer forint, ők a jövőben 27 és 46 ezer forint között kaphatnak járadékot. Emellett nem dolgozhatnak, viszont kötelesek munkát keresni, és ha találnak, már nem kapják a járadékot. Miből lesz pénzük állásinterjúkra járni, vagy telefonon munkát keresni - tette fel a kérdést Korózs.

A kormány a jelek szerint közömbös a problémával szemben. A veszprémi esetre nem reagáltak, pedig például egyes libatenyésztők korábbi öngyilkosságát többször felidézték. Sőt, 2007-ben, amikor meghalt egy, a hódmezővásárhelyi kórházból Szentesre szállított beteg, Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere azt mondta, a mindszenti férfi "a kormány egészségügyi reformjának első halálos áldozata".

Orbán takarodj!

Gábor a Jobbszélső 2011.12.16. 09:39:26

én tényleg el vagyok keseredve. Nemrég döntöttem úgy, hogy negyven évesen már nem szeretnék idegenként megöregedni egy másik országban, tegnap óta viszont erősen gondolkodóba estem, hogy utolsó pillanatban vagyok, ha nem akarom magam éhenhalásra kárhoztatni nyugdíjas éveimre. Ez van, aki még nem akart menni, lassan majd akarni fog. Nem elsősorban a saját mnyup-i pénzem miatt érzem rosszul magam, hanem amiatt amit ebben az országban ismét meg lehet tenni. Amikor minden felügyeletet egy párt irányítása alá vonnak, amikor minden döntést megkérdőjelezhetetlennek nyilvánítanak, akkor ott nagy baj van kibontakozóban. Ez már a diktatúra nem kicsi előszele. Én nem akarom végigjárni azt az utat, amit a nagyszüleim 1947 után végigjártak. 2018-2020-ra lesz ismét egy 1956????

2llkedő 2011.12.16. 09:39:26

@Vision: "sok jajongónak pedig: Ti bizony a manyup pénzzel KEVESEBBET fizettetek a felosztó rendszerbe. "

Ennek fejében amikor nyugdíjba vonulok arányosan kevesebbet veszek ki a közösből.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.12.16. 09:39:26

@lecsekkoltam:
1. A devizahitelesnek SEM lesz nyugdíja.
2. Nem az általad vázolt a legrosszabb verzió. Hanem az, hogy albérletben marad, mert még további évtizedekig fizeti a banknak azt a pénzt, amit a büdös életben nem kapott nem és nem használt el. Tehát fizeti az albérletet, a lakáshitelt ÉS nem lesz arra kapacitása, hogy bármennyit is félrerakjon nyugdíjra (ugyanis az ő megtakarítását is eltapsolták).
3. Nem fogja megvenni az általad előállított terméket/szolgáltatást, mert megélni alig lesz pénze.
4. Te is tönkremész.
5. Nem kell sajnálni. Csak kicsit előre kell gondolkodni.

Igaz Magyar 2011.12.16. 09:39:26

voodoo baba megvan? Tüzes tűt a tökébe!

Jaffar 2011.12.16. 09:39:27

@midnight coder:
Tehát az rendben van, hogy aki a MANYUP-ban maradt az továbbra is fizeti a járulékot, de nem kap érte semmit?
Kiváncsian várom a válszodat bérkommancs.

Roy 2011.12.16. 09:39:27

@kewcheg: Már megint az elmúlt nyoc év!
Mi a fenét csináltak több mint másfél év alatt. Ja alkotmányozgattak, médiatörvényezgettek. Kirúgtág az IMF-et.
Ez volt a legfőbb intézkedéseik, közben meg a gazdaság totál káros lett.
Tovább is drukkolj nekik.

Roy 2011.12.16. 09:39:27

@DillingerEscapePlan: Majd zavar, ha már semmid se lesz.

Roy 2011.12.16. 09:39:27

@kíváncsivagyok: Ezekre kötött biztosítást is ellopnák.

vasgyuszi 2011.12.16. 09:39:28

Életem legjobb döntése volt, hogy otthagytam ezt a szarkupacot (Mao.) 2001-ben!

Jaffar 2011.12.16. 09:39:28

@DillingerEscapePlan:
Az a baj, hogy éppen nem teszi azt, hisz a magadfaják kommentjei is megjelennek.

/anyád

@wmiki

/anyád

Alternatív 2011.12.16. 09:39:28

@Mindfield: Helyettük alternatíva? Szerintem sorsolással ki kellene választani 8-10 embert a Csillag börtön szigorított szárnyából, és a helyükre ültetni. Sokkal tisztességesebb lenne ezáltal a vezetés, és lehet, hogy még a gazdasági szakértelem színvonala is emelkedne.

2llkedő 2011.12.16. 09:41:06

@wmiki: "elvtársak, mi az alternatíva?"

Mi az? Elfogyott a pálesz, hogy felébredtél?

Jenő_bácsi 2011.12.16. 09:41:06

@kewcheg: "a kormány mindenkit megment (devizahitelesek, mélyszegények, kisebbség )"
A devizahitelesek pár százaléka zsebből ( valahonnan ) fizet, ( ennél kevesebb, akik hitelből próbálnak fizetni ), vannak adót nem fizetők, akiknek több száz milliót (!) elengednek.
A többség annak idején nem gondolkodott/tájékozatlan volt. Na ők bent is maradnak a gödörben.

magyar ember teli szájjal 2011.12.16. 09:41:06

Ez nyilvánvaló volt. Elsődlegesen amiatt maradtam, mert egyértelműnek éreztem hogy szét fogják verni a megmaradó manyupot.

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 09:41:07

@Vision: Mi bizony épp ezért MÁR ELEVE kevesebbet is kaptunk volna az állami részből, te nagyon hülye.

Nem baj, sokan, köztük te is láthatóan imádják, ha seggbeb*sszák őket.

Mégiscsak nem hülyeségről "énekel" Dopeman.

Anselmo 2011.12.16. 09:42:22

Pontosan ezért nem maradtam mnyp-tag, mert tudtam, hogy az a néhány maradó tag nem szavazóbázis. Nem csak a Fidesznek, a többi pártnak sem. Végre hoztam egy helyes pénzügyi döntést :)

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.12.16. 09:42:22

soha nem fogok visszamenni ebbe a kuplerajba,ha meghallok egy magyar szot inkabb elfordulok es kopok egyet

2llkedő 2011.12.16. 09:42:22

@kewcheg: "2007 óta lehetne eurónk, ha a vörösök nem kúrják el."

Ha egy kicsit visszagondolsz azokra az időkre, és hozzáveszed azt, amit most tapasztalsz, rájöhetsz, hogy a fideszt soha nem érdekelte az ország. Nyiván sok hibája volt a vörösöknek, de Vityenkáék gáncsoskodása sokkal több kárt okozott.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.16. 09:42:51

"De legalább ekkora szégyen az, amit Matolcsy művel."
Ez már nem szégyen! Ez nyílt bűnözés! Nem hogy nem utalnak, de most már a jövő évi lyukat tömködésére az MNyPt-akban maradt pénzt is ellopják! Bohócország!

Bruhahaha 2011.12.16. 10:05:11

@version: azért mert van néhány aljas gazember, aki hatalmat kapott félrevezetett és átvert emberektől még nem biztos, hogy az átvert emberektől el kell fordulnod. De, ha minden magyartól el akarsz fordulni, akkor nem légy magyar, felejtsd el a nyelvet, a kultúrát és legyél angolszász/német/stb. bérenc gyökerek nélkül. De azt ne feledd, hogy gyökerek nélkül nem nő ki egy növény sem a földből...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.12.16. 10:09:49

@wmiki:

Te figyelj Miki, egyszer már finoman szóltam, hogy butaságaiddal ne égesd magad - miért nem értetted meg?

Kormányunk pont egy piszkos komcsi módszert alkalmazva lopja meg saját népét - te meg idejössz elvtársoni? Van neked egy csepp józan eszed?

Egyébként van alternatíva - szakértői kormány, amit az állítólag "bankárkormény" Gyurcsány kormány idején olyan nagy elánnal puffogtatott az akkori ellenzék...

Ugye azt te is látod, hogy sokkal jobban zizeg a pénz után Viktor és csapata, mint a szocik bármikor is?

Téged mutogatni kellene, akkora sügér vagy, fogalmad sincs, mi folyik ebben a csóringer kis országban.

Kötöttek a vegyértkeid, ez a te bajod.

dez01 2011.12.16. 10:09:50

A dolog ettől sokkal bonyolultabb...

Nézzetek utána, hogy mit jelent az hogy:

Gerontokrácia.

Mert itt már arról van szó sajnos.....

hattyú 2011.12.16. 10:09:50

Most őszintén... szerintem Magyarországnak már tökmindegy, minimum 40-50 évre el van intézve minden :)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.12.16. 10:09:50

@hímszarvas:
Hogy mit tettél "felelőtlenül"?

Csupán azt, hogy nem álltál politikusnak, hanem álnok, galád, és kispolgári módon megpróbáltál a szüleidtől és tanáraidtól tanult ósdi és avítt normák, értékek és szabályok szerint élni.

Kis butus. Lásd be, ennyit is érsz - mármint az ő szemükben.

De ez egy pillanatig se gátoljon meg abban, hogy emelt fővel járj, és megvess minden hauzg senkiházit, aki a te felhatalmazáűsodra hivatkozva lopja meg hazádat és népedet.

phaid 2011.12.16. 10:09:50

Teljesen mindegy mit csinálnak. Mindenki meg van félemlítve, családja van, jó esetben munkája. Nem fogja kockáztatni mindezt, így csak nyel.
A kormánytagoknak tök mindegy a nyugdíj probléma, neki csak a pénz kell. Jól tudták ők már ezt akkor is amikor hatalomra kerültek, hogy ez lesz.
Sőt, jobbat mondok, a cél az lehet, hogy ne is kelljen nyugdíjat fizetni. Ha nem bírsz dolgozni, fordulj fel. Akik pedig a húsos tálnál vannak, azok gyűjtögetik a mi adónkból és az ő "minimálbérükből" a nyugdíjra valót.

ursus artos 2011.12.16. 10:09:50

@hímszarvas: "a kötelező magán-nyugdíjpénztárt azért választottam, hogy ha az állami megfekszik egy magáncég akkor is helytáll"
Ezt te csak hiszed, azonkívül, könnyű úgy helytállni, hogy állami garancia van mögötte. Vagyis a mostani nyuggerek pénzét átcsatornázod magánkézbe, de ha azok tizenöt év múlva beintenek, téged akkor sem ér kár, mert hát ugye az állam...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.16. 10:09:51

@midnight coder:
Megjött a fő agymosott. Te mindent és mindennek az ellenkezőjét védenéd, amit vezéred művel. Jó, lehet szidni a manyupos rendszert, csakhogy akkor egyenesen meg lehetett volna mondani, hogy államosítják és kész. De 100 ezer embert, ráadásul feltehetőleg a legtöbbet adózó 100 ezret jogfosztottságba taszítani, az nem kicsit gáz. Aki eddig nem ment el a jó szakemberek közül, az majd most elmegy. És mindez nem Orbán miatt van, hanem a te fajtád miatt, aki nem lát messzebb az orránál!

bohumil stejskal 2011.12.16. 10:09:51

Viktor, ugye tudod, hogy mit mondott Jörg Jörgensen svéd váltókezelő, amikor a vonat tőből levitte mindkét lábát?

"HÁT A FASZOM NEM KÉNE?!"

dunaparti 2011.12.16. 10:09:51

Már csak egy egy lépés a betétek ellopása a bankokból. Reggel még Matolcsy bejelenti, hogy a kétmillió Ft feletti összegeket lopják el, utána este Orbán mosolyogva bejelenti, hogy a kétezer Ft felettire gondoltak.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.12.16. 10:09:51

@version: Irtóra szerethetsz köpködni, ha közben magyar "szót" olvasol. Vigyázz, mert visszacsapódhat.

Lehet rohadtul utálni azt, ami itt történik, de nem ártana számolni tízig, mielőtt ilyeneket írsz, mert ez téged minősít.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.16. 10:09:52

@Mindfield:
Oké, mivel a másikak szarul kormányoztak, ezért meg kellett szavazni a még 3 nagyságrenddel szarabbat, ugye? Szóval te EZEKRE szavaztál? Na, írhatod is a nyilvános bűnbocsánatot!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.16. 10:09:52

@Mindfield:
Egyébként a weimari köztársaságot is nagyon gyenge politikusok vezették...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.16. 10:09:52

Én csak abban bízok,hogy egy közgazdász nyilatkozata (percekkel ezelőtt atv-ben) beválik. Ő ugyanis arra tippel, hogy az IMF első mondata az lesz, hogy "Uraim, először állítsák helyre a jogbiztonságot, majd azt követően tárgyalhatunk a hitelről is"

Cang 2011.12.16. 10:09:52

Uggyan, ez az egész manyup-balhé csak hiszti. Amikor létrehozták a manyup-okat, egy tollvonással azt írták elő, hogy amit eddig az állam bácsinak fizettünk, mostantól fizethetjük egy névre szóló számlára, amit "befektetők" kezelnek. Lehet hogy nem jól tudom, de amit a kötelezőn felül csengettünk, azt vissza is adták. (én soha egy vasat se tettem bele a rendszerbe a minimálison felül, mégis volt valami visszajuttatás) Most meg annyi történt, hogy amit annak idején névre szóló számlára irányítottak, szépen visszavették. Sose volt a miénk, csak külön számlára ment, ennyi az egész. Akkor lehetne einstandról meg magántulajdon lenyúlásról beszélni, ha az állam rátenné a kezét mondjuk a bankbetétekre, vagy a magántulajdonú ingatlanokra. Erről -így nyíltan- azért nincs szó. Vagy igen? Aki azt hitte hogy az állam bácsi majd rendes lesz, és hozamot produkál meg vigyáz a manyup-os lóvéra, az simán naiv volt. Egy rendszer, amit arra optimalizálnak, hogy a népet a lehető leg hatékonyabban kifossza, nem fog ellátni zsöcivel soha az életbe, ezt tessék már megérteni!

belekotty 2011.12.16. 10:10:13

@wmiki: "elvtársak, mi az alternatíva?"
- Kedves wmiki! Gratulálok! Az hogy eljutottál arra a felismerésre, hogy valami nem stimmel, igen nagy fejlődésre mutat nálad. Sokat nőttél a szememben.

tygger 2011.12.16. 10:10:14

a manyupoknak ezek szerint már úgyis mindegy, én a helyükben belerúgnék a kormányba. ha ők folyamatosan törvényt szegnek, megcsinálhatnák ők is. én küldenék a 102e tagnak egy levelet, kb. azzal a szöveggel, hogy "kedves ügyfelünk, köszönjük, hogy bizalmával eddig megtisztelte cégünket. tekintettel a kormány legújabb intézkedéseire, a pénztár kénytelen megszüntetni működését, búcsúajándékként fogadja tőlünk szeretettel a számláján eddig felhalmozott összeget, amelyet mellékelten küldünk."

nekik már úgyis mindegy, nem? :)

Vision 2011.12.16. 10:19:14

@Gandalf(helyett): Igen, kaptatok volna, de nem kaptok, mivel felszámolják a rendszert. Így összességében nem jártok rosszabbul, mintha maradt volna a manyup. :)

charlie sheen 2011.12.16. 10:20:19

A betyár-romantika már csak ilyen... l. Talpuk alatt fütyül a szél...
"Ide a bugyellárist, akinek kedves az élete..."

Aztán a koma a végén függőlegesen végezte.

a katona fehérben 2011.12.16. 10:20:19

"fékek és egyensúlyok"

A szó, amit keresel, az ELLENsúlyok.

pcmci 2011.12.16. 10:20:19

@kewcheg: szerintem 2013tól lehetne eurónk, ha a mostani kormány nem bassza el. na, akkor melyikünk mondott nagyobbat te szerencsétlen?

Borenbukk 2011.12.16. 10:20:19

@Vision: Te meg az elmult akarhany evben kevesebb adot fizettel. Majd tavasszal a kulonbozetet az allam visszaveszi.
Abban az elvi tevedesben leledzel, hogy minden(pl. a munkabered is) az allam tulajdona, aminek egy reszerol o olykor lemond.

maskep 2011.12.16. 10:27:15

@Cang: Lehet, hogy neked előírták a manyup-ba lépést "egy tollvonással", de engem meggyőztek, hogy lpéjek be, pedig maradhattam volna államiban. Nem akartam, és most, ahogy ez a kormány gazdálkodik, egyre kevésbé szeretnék.

"Akkor lehetne einstandról meg magántulajdon lenyúlásról beszélni, ha az állam rátenné a kezét mondjuk a bankbetétekre, vagy a magántulajdonú ingatlanokra." És ha ez bekövetkezik, akkor majd hova teszed a határt? Vagy megfordítom: Miért kellett a Fidesznek azzal kampányolni 2010-ben, hogy "Megvédjük a manyup-okat"? Csak nem azért, mert ha a szocik lenyúlták volna, nem a tévészékház, de a parlament lett volna felgyújtva? Vagy csak a "lopósok" nem lophatnak, a "becsülets" Orbán igen, és te meg csak legyintesz? Add oda a maradékot is, öntse bele a feneketlen kútba!

Mert a végén ez a legszarabb: Ha talán valami előrevinne ebből a pénzből... De egyszerűen utánaöntik a már kútba öntött háromezer milliárdnak az én pénzemet is. Csak azért, hogy ne kelljen az SZJA-rendszeren változtatni, vagy bármin is.

Mert ha nem lopnának, az egyértelműen a gyengeség jele lenne...

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 10:34:26

@Vision: De, rosszabbul járunk.
Ugyanis így, hogy sehonnan nem kapunk majd nyugdíjat pont annyit fogunk "kapni", mint ti akik sosem voltatok, vagy szépen, mint birkák visszatértetek az állam "jótékony, megmentő szárnyai" alá.

Csak addig míg ti elhiszitek, hogy lesz állami nyugdíj, addig én és a hozzám hasonlók biztosak vagyunk benne, hogy nem lesz.
Állam bácsi most is bemutatta, milyen "jó gazda".

Jelenleg is alig 3 millió (2,7 köztük én) tartja el a majd 10 millió embert.

Vision 2011.12.16. 10:37:21

@Borenbukk: Nem, te vagy tévedésben, ugyanis az állam korábban úgy döntött, hogy az általa előírt járulék egy részét nem a nyugdíjkasszába, hanem a manyupba kell befizetned, de attól még a járulék összege nem a tiéd. Most meg visszaveszi ezt. Ezért mondtam, hogy összességében nem jártál rosszabbul anyagilag.

2llkedő 2011.12.16. 10:38:34

@belekotty: "Az hogy eljutottál arra a felismerésre,"

Ez nem felismerés, hanem egy végtelenített szalag.

fidzsi 2011.12.16. 10:38:34

Tisztelt Kommtársak! Látom, izzanak a kedélyek. Azt hiszem, hogy itt egy gazdasági paradoxon kellemetlen következményével állunk szemben. A kormányok "jellemétől/jellemtelenségétől függélyestelenül egy problémás szituációban hoztak annó egy döntést, ami akár nemes szándékból is születhetett. A (kötelezőmértékű) magánnyugdíj befizetéséről beszélek. Az teljesen elfogadható, hogy piacgazdaságban arra ösztönzik az embereket, hogy legyen (nyugdíj)megtakarítási portfóliójuk. A probléma, szerintem, onnan ered, hogy egy felosztó/kirovó-egyszersmind szolidaritási rendszerből problémásabb öngondoskodót csinálni, mint fordítva. Itt nem az utóbbi erőszakos voltára utalok, hanem a matematikájára. Ha öngondoskodó a rendszer, akkor- társadalmi konszenzus esetén- secpec lehet szolidaritásit csinálni, hiszen abban a pillanatban a befizetésekből lesz a nyugdíj kifizetés. A fordított esetben csak akkor lehet portfóliós rendszert csinálni, ha minimális a szürke-ill. fekete gazdaság, és a befizetett járulékok bőven fedezik a nyugdíj kifizetéseket. Ekkor nyugodtan hozhat állambácsi "ösztönző" törvényt egy megtakarításos rendszer kiépítéséhez, pl. nyugdíj járulék két részre osztásával, vagy csökkentésével, és egyidejű ösztönző megtakarítási adókedvezmény nyújtásával. Sajnos a "reform" létrehozásakor már eleve vesztességes volt a kassza és ez a hiátus csak nőtt. Engedelmetekkel nem foglalkozom sem a létrehozók sem az eltüntetők jellemzésével, mert az a fenti gondolatmenésemtől 'bszolúte független. Maradjon ez a Ti, nálam expresszívebben /néha szinte művészien/ előadott, terrénumotok. Megkülönböztetett tisztelettel.fidzsi,droid.

Borenbukk 2011.12.16. 10:38:34

@Cang: Te vilag hulyeje! Szerinted mi a kulonbseg a nyugdijpenztari szamlan es a bankszamlan levo penzed kozott? Segitek, a torveny szerint semmi. Es most az allam a 16%-ra csokkentett adoval a magas keresetueknel egy masik szamlara(tortenetesen a pogar sajat bankszamlajara, de ez csak technikai kerdes) iranyitotta a fizetesenek egy reszet. Es ha jovore meggondolja magat, es visszaveszi?
Fogjatok mar fel, hogy mar nem a kommunizmust epitjuk, amiben minden tulajdon az allame, amibol ha akar, juttathat az allampolgarnak!

dez01 2011.12.16. 10:47:58

@Gandalf(helyett):
A gyerekeket el kell tartani, az normális. Mondjuk hogy mindenkitől elvárható, hogy a saját szüleit is eltartsa ha már nem tudnak dolgozni - ez is normális. - itt az első nagy gond, mert ugye ha 1 házaspárnak 2-nél kevesebb gyereke születik, akkor őket már másnak kell eltartani -részben vagy egészben.

Mondjuk még az egy hatékonyan és jól működő állami szervezetet is el kell tartani - ez is normális - és itt a második bibi, mert nem látni sem az alázatot sem a törekvést manapság.... bár korábban sem lehetett:(

Vision 2011.12.16. 10:48:38

@Gandalf(helyett): Netán jós vagy? Jövőbe látó? A lottószámokat is megírhatnád, ha már ilyen tutin megy ez a dolog. Talán közgazdász vagy? Csak mert én igen. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságán pedig nagyban segít a manyup megszüntetése.

Annak sokkal nagyobb a kockázata, hogy a manyupod csődbe megy, és elúszik a pénzed, mint annak, hogy az állam fizetésképtelenné válik. Egy kis pénzügytant is tanulni kéne. :)

kewcheg 2011.12.16. 10:48:39

@tygger: Hát de akkor már miért nem inkabb maguk teszik el? Így is-úgy is sikkasztás...

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 10:54:01

@Borenbukk: De, most épp a kommunizmust építjük, mint láthatod is.
Egyébként nem is volt rendszerváltás, sőt csak ez után lesz, ha lesz.
Mikor minden (de legalábbis a többség) birka bégetés helyett öklel.

2llkedő 2011.12.16. 10:56:16

@Vision: "egy részét nem a nyugdíjkasszába, hanem a manyupba kell befizetned"

Tudod mi a manyup? MAGÁN nyugdíj pénztár.
Nem állami, hanem MAGÁN!

2llkedő 2011.12.16. 10:59:24

@Vision: "Talán közgazdász vagy? Csak mert én igen. "

Akkor add vissza a diplomád!

2llkedő 2011.12.16. 11:00:12

@Vision: Európában sehol nincs 20%-nál magasabb nyugdíjjárulék elvonás. Nálunk 34%.

lyken 2011.12.16. 11:00:12

@maskep: "- Ha valaki mégsem akar visszalépni, azzal mi lesz?"
Mi lenne? Ez: orulunkvincent.blog.hu/2010/11/28/matolcsy_gyorgy_es_az_allami_garanciavallalas

"- A maradék reálhozamokkal, amit azért idén nagy részben nyilván felélt a manyup, mi lesz?"
Gyurka majd megmondja, hogy nem volt reálhozam, el-tőzs-déz-ték. Vagy államosították. Nem biztos benne, mert a költségvetés huszonharmadik átírása során elfelejtette.

"- Miből lesz most már majd húsz év múlva nyugdíjam???"
Nem lesz. Illetve lesz, de jelképes. Olvasd el, hogy hogyan oldották meg technikailag, a rendszer fenntarthatóságát: www.tothandras.hu/blog/index/2010-01-14/lesz-e-forradalom-2013-ban/
A lényeg az, hogy az összes netto jövedelmedet átlagolják és veszik mondjuk a 30%-át. Na az lesz a nyugdíjad. A többit old meg. Lehet tippelgetni, hogy az akkor már expolitikusok a Bahamákon fognak-e koktélt szürcsölni, vagy a Bahamákon fognak-e koktélt szürcsölni?

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 11:00:12

@Vision: Mint láthatod jós nem, csak varázsló(helyettes).

Viszont ismerem és sikerrel alkalmazom a matematika minimum 4 alapműveletét.
És ÉN készítettem már, sőt olvastam is hatástanulmányt.
Valamint régóta figyelemmel kísérem a népességmutatókat, pl. épp a nyugdíj miatt is pont azóta, mióta úgy döntöttem tag leszek, stb.
Mint akármelyik normális ember, aki nem lutrin szeretné a pénzét megszerezni.
Épp ezért sosem szavaztam volna egy olyan pártra, amelyik semmilyen elképzelését nem tudta semmi felhasználhatóval alátámasztani.

Kivlov 2011.12.16. 11:04:11

"...miszerint a kormány még egy évig az államkasszába szedi be a maradó magán-nyugdíjpénztári tagok pénzét. Pedig mostanság kellett volna megadni a tavaly november óta hónapról hónapra úgymond "kölcsönvett" pénzeket is..."

:D
Mire számítottatok? Hogy majd visszakapjátok. El lehet felejteni...

lyken 2011.12.16. 11:04:48

@kíváncsivagyok: "Nem tudja valaki ? Lehet biztosítást kötni bankbetétre és Autónyereménybetétkönyvre ,...Erősen úgy érzem , hogy a következő lépésük az lesz , hogy hozzányúlnak....."
Az utóbbi évben azt tapasztaltam, hogy az ismerősök sorra hozzák el Magyarországról a nagyobb összegű megtakarításaikat. Odahaza gyakorlatilag nem hagynak csaqk költőpénzt, mert féltik, hogy mikor vetnek ki rá extra haszonadót.

2011.12.16. 11:04:48

@ZX: "A legtöbb fityiszes már látja mire szavazott"

Engem ez valamiért nem tölt el örömmel. Márcsak azért sem, mert tudom mi jön ezután: Visszatapsolják gyurcsótányt. 20 éve ez megy, táncolunk a két szar között.

fidzsi 2011.12.16. 11:04:48

Tisztelt Kommtársak! Újból nekiveselkedek, mert úgy tűnik, hogy elszállt a kommentem. Szóval az a problemám, hogy itt egy gazdasági paradoxon következményével álldogálunk szemben. A vegyes rendszert létrehozó kormánynak logikus célrendszere volt. Azt akarta létrehozni, ami egy normálisan működő piacgazdaságban természetes, nevezetesen egy (nyugdíj)portfólió kialakítására ösztönözni a munka világában ügyködőket. A paradoxon lényege egy irreverzibilitási problem. Nevezetesen, egy tiszta megtakarítási, azaz valódi magánnyugdíj rendszerből-társadalmi konszenzus esetén- secpec lehet szolidaritási, leánykori nevén:felosztó-kirovó, rendszert létrehozni. A fordított esetben csak akkor lehet vegyes rendszert létrehozni, ha a szürke,ill. fekete gazdaság mértéke kicsinyke, és a befizetett nyögdíj járulékok bőven fedezik a kifizetéseket. Ekkor a járulékok két részre osztásával, vagy csökkentésével, egyidejűleg megtakarítás ösztönző adókedvezménnyel lehet kialakítani a kétségkívül üdvös több lábon állást. Most, engedelmetekkel, eltekintek az illető kormányok jellemzésétől, mert gondolatmenésem pusztán "számtani" volt és nem szándék elemző/jellemző. Ez utóbbiban Ti úgy is magasan vertek.Megkülönböztetett tisztelettel.fidzsi,droid.

Kivlov 2011.12.16. 11:04:48

phaid 2011.12.16. 10:09:50

nem is kéne fizetni. Csak akkor ne vonják le a sok lét a fizetés után...

mikka 2011.12.16. 11:05:27

Senkit nem zavar az a teny hogy ha masfel millio allampolgar fizeteskeptelen lesz akkor az orszag is fizeteskeptelen lesz? Faszkalapok pampognak itt az uj unios szerzodes alairasanak elmaradasarol is..A Cseh miniszterelnoknek kellett idejonnie ahhoz hogy az ellenzek megertse hogy miert nem irjuk ala..Ostoba es hazug a baloldal es az oket szolgalo media egesze is.. mediatorveny? David Cameron a facebookot akarta korlatozni angliaban..Milyen diktaturarol beszeltek? Emlekezzunk A rendszervaltas elso miniszterelnokere... " tetszettek volna forradalmat csinalni.." es milyen igaza olt..Ma nem itt tartanank.. Az orszag kenyszerpalyan van,es lehet hibaztatni a jelenlegi kormanyt nehany vitatott intezkedes miatt, nem szabad elfelejteni hogy mikepp jutottunk ide..

ermi71 2011.12.16. 11:05:45

Akik itt hozzászólnak ezek mind a manyupban maradtak? Úgy nem hiteles gyerekek a pofázás, hogy átléptetek az államiba.Túl gyorsan és túl sok döntést hoz a kormány, nem tudja az ellenzék követni ezt már. Kimennének tüntetni valami miatt, de a következő héten már van egy újabb ügy.

fidzsi 2011.12.16. 11:05:45

Bocs, tévedtem. Az átfutás hosszabb volt mint azt hittem . Elnézést a duplázásért. f.d.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.12.16. 11:19:08

Drága Barátom!

ezt már akkor lehetett tudni, amikor elindult a magánnyugdíjpénztári hajcihő.
én anno annyit mondtam az ismerőseimnek, hogy legalább szórakozzunk egy kicsit, tegyük nehezebbé a köcsögök dolgát.

ennyi volt, majd 50-60 év alatt ezek után is sikerül eltakarítani a romokat.

aki tudja, hagyja itt az országot és próbáljon máshol boldogulni, amíg mindenét el nem lopja ez a kormány.
ez az én tanácsom.

2llkedő 2011.12.16. 11:19:42

@mikka: "lehet hibaztatni a jelenlegi kormanyt nehany vitatott intezkedes miatt,"

Néhány??? Más sincs!

2llkedő 2011.12.16. 11:19:42

@mikka: "Az orszag kenyszerpalyan van"

2008-ban nem volt? Ismert volt a helyzet? Mire is ígérgettek fűt-fát?
Hol van a 7%-os bővülés lehetősége? Hogyan is leszünk európa motorja? Hol van az egymillió új munkahely? Hol van az adócsökkentés? stb.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.12.16. 11:19:42

@Vision: @2llkedő:

Figyelj Vision, szerintem is add vissza azt a diplomát (pláne, ha makroközgazdász vagy).

Annyira bírom, mikor egyesek egy összetett problémát egy legyintéssel intéznek el, mint ahogy te tetted. A vegyes rendszernek számtalan előnye lenne. A manyup- (vegyes) rendszer egyébként nem volt teljesen jó, de teljesen rossz sem.
A probléma ugyanis nem ezzel, hanem az adófizetési, így járulékbefizetési rátával, a rossz magyar korfával, és az állam, plusz a magánszektor önerőből, külső kényszer nélkül rossz megtakarítási határhajlandasóságával van.
Minderre a manyup rendszer (a nálunk megvalósult formájában) nem a legjobb, de az eddigi EGYETLEN válasz volt - ezt számolja fel a fidesz, miközben semmit nem alakít ki helyette.

Borenbukk 2011.12.16. 11:21:23

@Vision: Nem unalmas ugyanazt a nyilvanvalo hazugsagot ismetelgetni? A nyugdijpenztari szamlan gyujtott toke es annak hozamai a torveny szerint az enyem volt.

Sicc 2011.12.16. 11:35:27

Csak jelezném, hogy a 30-40 éves korosztály tömegével hagyja el az országot. Irány Anglia, Belgium, Kanada, Írország, Ausztrália.
Ennyi.

2011.12.16. 11:35:53

@dez01: "állami szervezetet is el kell tartani - ez is normális - és itt a második bibi, mert nem látni sem az alázatot sem a törekvést manapság"

Persze hogy nem. Bár én alkalmazott vagyok, nem tudom meghatározni mi történjen az adómmal, már kezd nekem is elegem lenni, hogy kétkézzel szórják, lopják az adóforintokat. Luxuselitünk életét már senki sem akarja (tudja) finanszírozni, és ez érthető is. És akkor jönnek az öngondoskodással, saját megtakarításokkal, szülők gyerekek eltartásával, amit magam is helyeslek, csak akkor szeretném a feneketlen, egyre éhesebb zseb tömése helyett magam oszthatnám be mit mire. Egyébként meg régóta látszik, hogy ez a helyzet amiben vagyunk megoldhatatlan, legalábbis kockásfüzeten. A fidesz csak egy marketingpárt, a magyar posványban való lavírozáson , időhúzáson, és tálaláson kívül igazából semmi nincs a tarsolyban. Közgazdasági, államigazgatási felkészültségük nincs ezeknek a végzett jogász-inasoknak, ez bizonyítja, hogy minden lépéssel aknára futnak. Egyébként a megoldáshoz sokkal közelebb van a Jobbik: a rendcsinálást az emberek fejében kell elkezdeni. Csak olyan ez mint egy fájdalmas drogelvonókúra. Nehéz elképzelni az életünket mindennapi mocsok-dózis nélkül, és végtelenül furcsának és idegennek tűnnek a normális dolgok: mint nemzet, és hazaszeretet, normális átlagos élet, család, stb. De a poén az, hogy ezek nélkül determinált hogy beledöglünk.

2llkedő 2011.12.16. 11:44:34

@Zébácsi: Arról nem beszélve, hogy a devizahitelezésnél mit is hajtogatnak? Hagy senki nem figyelmeztette őket, hogy mik is a kockázatok? A manyup esetében a korábbi kormány az európai kb. 20%-os nyugdíjjárulék rendszerhez szándékozott közelíteni, de nem bízta az emberekre, hogy azt a fennmaradó 10%-ot az emberek az önkéntes magánnyugdíj pénztárba fizessék be az öngondoskodásért, mert tudták, hogy felelőtlenül azt a pénzt elköltenék. Ezért lett kötelező a manyup.

Cang 2011.12.16. 11:45:17

@maskep:
Igazad van teljesen abban, hogy nem volt kötelező, és én is beléptem, mert ésszerűbb alternatíva volt. Sajnos nem jött össze, mi kis emberek legalábbis nem lettünk vele előbbre, ennyi. Az, hogy miket sefteltek össze a befizetett vagyonnal, bele se merek gondolni. (pl. 2008-ban amikor indult ez a "válság" és az volt a hivatalos álláspont, hogy emiatt ment el sok pénz) Te tudsz arról, hogy a manyup-ba fizetett összeg magántulajdon volt-e, vagyis szabadon átruházható, örökölhető, kivehető? Én megmondom őszintén, nem néztem ezeknek utána, de van egy olyan tippem hogy ezekre nem volt lehetőség.
Ha a kedves kormány a bankbetéteket és az ingatlanokat nyíltan einstandolja, abban a pillanatban le kell lépni innen, vagyis a (magyar) határt a hátam mögé teszem, és vissza se nézek.
A Fidesz azért kampányolt ezzel a manyupos dumával 2010-ben, mert vagy akkor még ők is így gondolták, vagy nem gondolták így, de ezt akarta hallani a nép. Végül is mindegy, a mi szempontunkból.
Igen, abból az adóból, amit becsengetünk, a nagy része a feneketlen kútba megy, államadósságra, ingyenélők eltartására, korrupciós díjra, ahogy mondod, egy másik része meg fenntartja az államot, vagyis eloltják a házad ha kigyullad, kapsz elsősegélyt ha bajod van, nem valószínű hogy este 9 után ha kilépsz az utcára, egy rablóbanda elvágja a torkodat és kifoszt, szavazhatsz, az emberek (egy nagy része) némi gátlásossággal viselkedik, mert tartanak a törvényi büntetéstől, ezért nem kell éjszaka felváltva őrködnünk. Ezek nagy dolgok ám, és az értékük majd akkor tűnik fel, ha borul a bili, és véletlenül államcsőd lesz, zavargásokkal meg áram nélkül meg kijárási tilalommal meg fosztogatással és hasonlókkal.
Ha nem elég jó Neked az, ami van, (megértelek, én is így érzek) akkor az állam bácsira hiába várunk, hogy jobbá tegye az életünket, mert nem fogja, ez a mi feladatunk, ezen érdemes agyalni éjjel-nappal, manapság már vállalkozhatsz, képezheted magad, hogy jobb melót kapjál, a határon se lőnek agyon ha menni akarsz, szal azért vannak lehetőségek szép számmal. De ha a kormányt szidjuk, azzal csak lehúzunk másokat, meg saját magunkat is, és úgy gondolom, a kettő közül az utóbbi a nagyobb gáz.
üdv! C.

2llkedő 2011.12.16. 11:53:28

""""Az államnak pártatlannak kell lennie . Nem ügyeskedhet, nem változtathatj a kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat. Ha az állam részrehajló, és
magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel. Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie. A Nemzeti Ügyek Kormánya ezért helyre fogja állítani a magyar állam tekintélyét. Közigazgatás irendszerét az ésszerűség útjára tereli és újra a közjó szolgálatába állítja . A bürokráci a okozta indokolatlan társadalmi terheket határozott lépésekkel mérsékli ."""""

Vision 2011.12.16. 11:53:50

@Borenbukk: A törvény szerint meg már nem a tied, akkor erre most mit mondasz? Én a közgazdasági megközelítést választottam, és a józan észt, te meg a törvényt. Ennyi... :)

Borenbukk 2011.12.16. 11:53:50

@Jankove: Bocsi de a rendcsinalas a fejekben jogos, csak megelobb a jobbikos fejekben kene, mert az a rend, amit ok kepzelnek mas fejekbe tolteni, meg a a jelenelginel is nagyobb idiotasag.

A hazaszeretetet meg hagyjuk! Erzelem. Erzelmekre nem lehet orszagot, gazdasagot vagy tarsadalmat epiteni.

Borenbukk 2011.12.16. 11:57:17

@Cang: Ha nem neztel utana, akkor miert hadovalsz baromsagokat? Igen, magantulajdon volt, es igen orokolheto is. Amugy amit felsoroltal, azok nem szukseges feltetelei a magantulajdonnak.

Sanko13 2011.12.16. 12:23:08

Szerintem egy mazochista állat vagyok, hogy elolvastam: hvg.hu/gazdasag/20111216_giro_szasz_forrasok

Szóval meglopnak és még az én k..a anyámat...

2011.12.16. 12:25:22

@Borenbukk: "Erzelem. Erzelmekre nem lehet orszagot, gazdasagot vagy tarsadalmat epiteni"

Pedig ez a kulcs. Nem véletlenül ezt zúzzák gyilkolják a nap minden percében. Ha nincs egység, marad a zűrzavar és káosz, amibe szépen legyengülönk, és beledöglünk. A jobbik pedig jó oldaláról közelíti meg a kérdést, más lapra tartozik hogy ezt minden platformon lehúzzák, és sikerrel. Amíg tele az ország opportunista önző, csak magával foglalkozó, adócsaló, materialista, plazmatévévásároló, bohém, hitelekből élvhajhászkodó emberekkel, akiknek az ország helyzete 93021. helyen szerepel a fontossági listájukon, -ha egyáltalán rajtavan- addig itt pozitív változást ne nagyon remélj.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.16. 12:25:22

@Sicc:
No nem a képzetlen barma megy, meg sajnos nem is a köcsög politikus... :(
Amikor 360 kutató gyógyszerésznek és annak az iparágnak beint egy multi, akkor primitív egysejtű narancsdroidok nyugodtan kezdjék el a kis fagolyós számológépükön az államkasszából a milliárdokat mínuszba huzigálni...

Egyébként meg bammeg van...
index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/16/osszebalheztunk_az_imf-fel/

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.12.16. 12:25:22

@2llkedő:

Szerintem mi hasonlóan látjuk ezt.

A nyugdíj sztori pontokba szedve:

1. Az állam a rendelkezésére álló pénzeszközöket szinte mindig elkölti, általában deficites gazdálkodást folytat, sőt, pazarló is - ergo nem takarít meg, azaz nem tud félretenni pénzt a jövő nyugdíjaira

2. A magyar korfa igen súlyos problémákat vetít előre.

3. A lakosság is inkább hitelt vesz fel, mintsem megtakarít (nettó hitelfelvevő). Előbb megy hitelből törökbe-görögbe, előbb vesz új HD Plazma TV-t és iPhone4-et, mintsem, hogy egy petákot is betenne a bankba, vagy valami pénzpiaci fundamentumba.

4. Valamit ezzel a szituval kezdeni kellett.

5. Létrejött a vegyes rendszer, ami nem volt teljesen hibátlan (sőt, lásd az MNB honlapon is fellelhető tanulmányokat), de az egyetlen próbálkozás volt a jövő nyugdíjasai problémájának kezelésére.

6. Sajnos nem követte valódi nyugdíjreform, körültekinteő oktatás-, foglalkoztatás- és bérpolitika.

7. A pénz einstandolva lett, ennek köszönhetően 82%-ról 77%ra kúszott vissza az adósságszint, de most már újra 82% közelében jár - a manyup vagyon meg sehol. Miközben az IMF másfél évig perosna non grata volt, szinte dupla kamatért és CDS felárral vettünk fel hitelt a piacról - de most meg, ha nincs az IMF, irtó nagy lenne baj (így is az).

A devizahitelhez csak annyit, hogy volt kollégámék friss házasként 2005-ben lyukas gatyóval angyalföldi kétszobás lakással indultak, de végül érd parkvárosban kötöttek ki családi házban, irtó nagy hitelösszeggel.
Most cca 150e Ft felett törlesztenek havonta - még vagy tizen-huszon év hátravan nekik. Mindkettő gazdasági végzettségű - megjegyzem, én is.

Szerinted nooorámlis? Szerintem nem.

Borenbukk 2011.12.16. 12:25:23

@Vision: Ne add ki magad kozgazdasznak, kerlek, amugy is rossz hire van mostansag a szakmanak! A jozan eszre meg plane ne hivatkozz. Amugy mi akadalya, hogy holnap megvaltozzon a torveny, hogy a bankbeteted fele az allame?

VT Man 2011.12.16. 12:25:23

@2llkedő:
"Néhány??? Más sincs! "

Vannak jó intézkedések, de sajnos az érdemi reformokra úgy tűnik gyáva ez a kormány is.

Az SZJA csökkentés jó döntés volt. Persze jönnek a baloldali demagógok, hogy "a gazdagok jártak jól".
Pedig lófaszt, az járt jól, aki legálisan keresi a pénzét, és rendesen leadózza.

Az, hogy nem a gyerek-segélyt emelték, hanem adójóváírás van, szintén jó döntés.

A chipsadó szerintem a mostani módon elfogadható, azaz ha azt a pénzt az egészségügy kapja, garantáltan.

Emellett van viszont rengeteg szar döntés, meg balfaszság.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.16. 12:25:23

@Borenbukk:
Szerintem a Magyar Narancskommunista Párt nem fogta fel, hogy már nem az ő kommunizmusokat építenénk, no persze ha lehetne...
Nagyon el vannak pofátlanodva a volt KISZ titkár és maszopos elvtársak. Igaz most narancskomcsi színben utaznak! :)
Ám egyszer nagyon remélem, hogy lesznek még újabb felelősségre vonások. Vagy így, vagy úgy...

piszter 2011.12.16. 12:25:24

azér ha majd menntek a kossuth térre vagy mtv székházat ostromolni, szóljatok. sokan veletek mennek majd. mekkora flashmob lenne... :)

2llkedő 2011.12.16. 12:25:24

@Vision: "A törvény szerint meg már nem a tied, akkor erre most mit mondasz?"

Ezt úgy hívják, hogy törvényesített lopás.

belekotty 2011.12.16. 12:25:30

@Cang: 1997-es törvény a magánnyugdíj pénztárakról. 5. paragrafus 4. bekezdés.
A pénztártag befizetése az öröklés elve alapján a tag magántulajdona.

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 13:37:42

@lyken: Ó ,...nem baj,...majd a "megtámogatott felső tízezer " kihúzza az országot a válságból , amit a Fidesz okozott....

Borenbukk 2011.12.16. 13:40:41

@Jankove: Az emberek nem azert dolgoznak es adoznak, mert szeretik az orszagukat, vagy valami kodos nemzettudat okan, hanem azert, mert egy mukodo allamot latnak maguk korul. A holland pogar nem hazaszeretetbol megy reggel dolgozni, hanem a sajat fizeteseert, es nem azert fizeti az adot, mert az a nemzet erdeke, hanem azert, mert az az ove.

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 13:40:41

Tudtam én, hogy a cinikus lopás mellett van valami még, amiért éppen ílyen vérlázítóan megfogalmazva és éppen most adnak nekünk "tagoknak" egy újabb "sallert".

Meg azért is, hogy ne ezzel foglalkozzon a jónép: hvg.hu/itthon/20111215_Europai_Bizottsag_Reding_kovetkezmenyek
Hoppá, csak nem a fal adta a másikat narancsországnak? Valakin csak meg kell ezt bosszúlni, és mit ad Isten, vannak itt páran, akik az Istennek sem hagyták magukat megmenteni (Mellesleg ezek - mi - már amúgy sem szavaznának rájuk. A mi szavazatainkat már nem vesztik el. Megsúgom, azért ezen a huzáson nem csak mi gondolokdunk el, de mindegy, fideszéknél eddig terjed - tán - az értelem.)

Cang 2011.12.16. 13:40:41

@Borenbukk: Köszönöm a kiigazítást, ugyanakkor továbbra is úgy tűnik, hogy egy állami opció volt a manyup. Azt ígérték hogy az adód egy részét MAJD közvetlenül Rád fordítják. Ezen kívül aki többletet fizetett, az adókedvezményt is kapott utána. Tényleg szomorú hogy sokaknak nincs más megtakarítása, de technikailag annyit vett el az állam, amennyit adni akart önszántából. Lopás nem történt, csak elment egy lehetőség és szűkült a mozgástér. Aki meg akar takarítani, az takarítson meg máshol. Ennyi, és semmi több.

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 13:40:41

Az Európai Bizottság és az IMF delegációnál mindenesetre becsukta a kaput az amit velünk csinálnak.

Vajon honnan lesz most biztosításnak keresztelt hitel, amit tőlük vártunk?

Törölték a mára még betervezett egyztetési részeket és hazamentek.

Ez az. Csak azt nem értem, nem lenne egyszerűbb sóval behinteni az országot aztán kész is a fidesz legnagyobb műve?
Minek annyit vacakolni?

Cang 2011.12.16. 13:40:41

@belekotty: Köszi, néztem, akkor ezt a pontot sikerült újra gondolni, érdekes, hogy most is hatályos, arra se vették a fáradtságot, hogy módosítsák. Majd talán veszik :-)

zw007 2011.12.16. 13:40:42

@redriot77: Nem hazaárulók! Ezek HAZAGYILKOSOK!!

Roa 2011.12.16. 13:40:42

@2llkedő:
"nem bízta az emberekre, hogy azt a fennmaradó 10%-ot az emberek az önkéntes magánnyugdíj pénztárba fizessék be az öngondoskodásért, mert tudták, hogy felelőtlenül azt a pénzt elköltenék. Ezért lett kötelező a manyup."

Már tököm tele van a Zemberekkel. Azért kellett a MANYUP, hogy megvédjék maguktól a Zembereket? Hát erre én azt mondom, hogy menjen a picsába, aki ezt kitalálta! Én elhiszem, hogy van olyan kategória, akit meg kell védeni saját magától, de felettem emiatt ne atyáskodjon az állam. A jövedelmemből kényszermegtakarítást képez, laza 40 évre lekötve és magántársaságokat gyarapítva, úgy, hogy nincs választási lehetőségem pl. hogy magam kezeljem a pénzt. Ez pont olyan, mintha kötelező lenne bankbetétben tartani a pénzt, miközben az a legrosszabb megtakarítási forma vetekedve a párnahuzattal.

2llkedő 2011.12.16. 13:40:42

@STX Joe: "Pedig lófaszt, az járt jól, aki legálisan keresi a pénzét, és rendesen leadózza."

No akkor mesélj, hol lehet legálisan ötszáz felett keresni? Mely szakterületek , foglalkozások ezek?

Már több helyen kérdeztem: az acél rugalmas? Ha megtalálod a választ, akkor megtalálod arra is a választ, hogy miért nem igaz az, hogy hat tíszer annyit dolgozol, akkor tízszer annyit adózzál.

2llkedő 2011.12.16. 13:40:42

@STX Joe: "Az, hogy nem a gyerek-segélyt emelték, hanem adójóváírás van, szintén jó döntés."

Ez se jó döntés. Először is megkülönböztetést tesz gyerek és gyerek között. Másodszor a jövedelem a munkához kapcsolódik, nem pedig a gyerekhez. Harmadszor a gyerek támogatása szociális kérdés.

Csetepaté márki 2011.12.16. 13:40:42

@midnight coder: En is irkältam ilyesmiket egy-ket forumon, de felesleges, mert meggyöztek. Na nem az igazukrol, hanem hogy tenyleg felesleges. Ez egyszerüen hihetetlen!

2llkedő 2011.12.16. 17:12:33

@Roa: Akkor legyen tököd tele a devizahitelesek megsegítésével is.
Megjegyzem korábban megadták a lehetőséget arra, hogy visszalépj. Volt választási lehetőség. Azt viszont még senki nem vállalta fel, hogy az európai szintre csökkentsék a nyugdíjjárulékot. Korábban is, most is 34% megy ilyen címen. Szemben az európai max. 20%-hoz képest. Harcolj ezért a 20 %-ért, és akkor igazad lesz.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.16. 19:36:04

index.hu/belfold/2011/12/16/lazarek_megszuntetnek_a_parlamenti_vitat/

Lobotómián átesett narancskomcsiknak is ajánlom ezt... Ha csak a fele megvalósul, akkor ÉLJEN A PÁRT ÉS ÉLJEN A DIKTATÚRA! No meg kinyalhatják az ettársak!

mizrolist 2011.12.16. 19:36:21

@STX Joe: drága jó anyám és apám például rosszul járt az egykulcsos adóval, pedig legálisan keresnek és azt le is adózzák. Mondjuk ők csak pékek, nem számítanak tételnek ebben az országban...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.16. 20:16:27

„Ha ebben az országban semmi sem szent, ha semmiben sem lehet megbízni, ha állandóan be akarjuk bizonyítani, hogy semmi értelme semminek, akkor nihilisták és cinikusok leszünk, és az ilyen országnak nincs jövője” 2010. Orbán Viktor...
Köszönjük, tényleg, a NAGY TANÍTÓNAK!

2011.12.18. 21:23:01

@Cang:

"de technikailag annyit vett el az állam, amennyit adni akart önszántából. Aki meg akar takarítani, az takarítson meg máshol. Ennyi, és semmi több. "

Nagyon sok félreértés van nálad ebben a témában. De én, ha megengeded csak a legfontosabbat emelem ki szempontodból úgy, hogy módosítok a szövegen!

technikailag annyit vett el az állam, amennyit ADNI AKAR MAJD önszántából ÉS EZT A JÖVŐBEN JELENLEG SEMMI SEM GARANTÁLJA.

Cang 2011.12.19. 16:29:22

@MikeBoy: Igazad van, semmi garancia nincs a nyugdíjra, mint ahogy pl. arra sem, hogy jövő ilyenkor még lesz-e egészségügyi ellátás. Azt akartam csak kifejteni hogy
1./ anno azt mondták hogy ha akarod, akkor leszünk olyan rendesek, hogy az adód egy részét megtarthatod, mi lemondunk róla, azért hogy legyen nyugdíjad, és akkor már ennyivel is beljebb legyünk. Elismerjük törvényben hogy a Tiéd, és ha ki tudunk bekkelni egy bizonyos időt amíg beindul a rendszer, akkor hawaii..
2./ Kiderült hogy szarul alakult/alakítottuk és mégis le kell hogy nyúljuk az adódat, amit a nevedre írtunk.

Ez amit itt firtatok persze hogy csak az egyik, szűk látókörű olvasat, van még számos, pl. mi az hogy lenyúlják a jogos magántulajdonomat, mi az hogy teljesen bizonytalan, hogy a sok befizetett nyugdíjjárulék után látok-e majd egy vasat is, milyen dolog hogy naponta változnak a szabályok, és gyorsuló tempóban suhanunk a pokol feneke felé, nem erről volt szó, egyik elkeserítőbb nézőpont mint a másik. Amiért írtam az az volt, hogy mi lehet az a megközelítés, ahogy együtt lehet élni a helyzettel, anélkül, hogy az ember elkeseredésében kiugorna az ablakon. A rendszert ezer irányból lehet támadni, de nem biztos hogy nekünk ez a feladatunk. Mert vagy lelépsz innen, mint ahogy sokan meg is teszik, vagy megpróbálod a nehéz körülmények közt megtalálni a számodra működő megoldásokat. Én egyenlőre ez utóbbi mellett vagyok. Aztán majd meglátjuk..
Naiv vagyok? Aki itt marad, egy kicsit talán mind az..

Adofizeto 2011.12.19. 18:22:36

Csak csendben kérdezem, nem lehetne büntetőügyet indítani Orbán Viktor + a szőke p.na ellen, mert 14 hónapja azt HAZUDTÁK, hogy megkapják a manyuposok az "ideiglenesen átirányított" tagdíjaikat.
Akkor tutira megállt a csalás, így utólag pedig a megtévesztés.
Tudom, hogy a 2/3 úgysem függesztené fel a mentelmi jogát, de azért jó poén lenne.
Ha pedig 2014-ben kisebbségbe kerülnek, akár mehetnének a böribe is!

Adofizeto 2011.12.19. 18:24:38

Rohadt szemét tolvaj kommunista Fidesz.
Az idióta egybites fideszesek meg komcsiznak. Vicces.

dr. pretender 2011.12.19. 18:24:39

@midnight coder: engem az érdekelne, hogy a demográfiai és gazdasági-társadalmi folyamatok ismeretében hogyan látjátok biztosítottnak az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer jövőjét? több évtizedes távlatban. előre is köszi a választ!

dr. pretender 2011.12.19. 18:24:40

@Anselmo: én sem lepődtem meg igazából, hogy ez lett, viszont tag maradtam, mert úgy voltam vele, hogy a kurvaanyjukat, önként és dalolva nem adom a pénzem.
ja, várjunk, még mindig így gondolom...
süti beállítások módosítása