Welcome on board!

2012.07.28. 09:50

A magyar lányok a Malév romjain el nem indított nemzeti légitársaság stewardesseinek öltöztek az olimpiai megnyitón.

Meglehetősen szürreálisra sikeredett a péntek esti, olimpiai megnyitó ünnepség, azt hiszem. És az alkalomhoz illően meglehetősen szürreálisra sikeredett az MTV közvetítése is. Volt itt a rózsaszín és lila fényben "már-már micimackós hangulatú" Mary Poppins (by Deák Horváth Péter), meg nemes egyszerűséggel Bözsikémnek titulált angol királynő (szintén DHP). Arról már nem is beszélve, hogy a Magyar Televízió közvetítésében elfelejtették kikockázni Hugh Grant három másodpercre felvillanó fejét. Ez utóbbiért nyilván valaki felelni fog a köztévénél!

Egy dologra viszont mindenképpen jó volt a megnyitó, és azon belül is a magyar csapat bevonulása - és erre ezúttal nyomatékosan hívnám fel az IMF és az Európai Bizottság tisztelt képviselőinek a figyelmét! Remélem, amilyen alaposan kérdezősködtek az elmúlt két hétben az ország és a költségvetés állapotáról, legalább olyan alapossággal és tüzetességgel vizsgálták meg a bevonuló magyar olimpikon hölgyek formaruháját!


Jönnek a magyar stewardessek. Fotó: innen

Igen, kedves IMF és Európai Bizottság, íme a kézzelfogható bizonyíték arra, hogy az Orbán Viktor vezette magyar kormány igenis tud spórolni, és igenis vannak használható és takarékos unortodox ötletei a felesleges költségvetési kiadások burjánzó vadhajtásainak a megnyirbálására!

Mert az egy dolog, hogy a kormány kemény milliárdokat spórolt azon, hogy meglehetős önmérsékletet tanúsítva, a Malév romjain mégsem állította fel a Nemzeti Együttműködés Légitársaságát (sőt: ezúttal még a Közgépnek sem csoportosított át e célból számottevő uniós forrásokat). De pénteken este Londontól Berlinen, Washingtonon és Kuala Lumpuron át mind a négymilliárd tévénéző láthatta - beleértve nyilván az IMF és az Európai Bizottság mélyen tisztelt munkatársait is -, hogy a magyar olimpikon hölgyek a végül el nem indított, új nemzeti légitársaság stweardesseinek a már elkészült egyenruháját viselték a megnyitón.

Remélem, azt az IMF és az EU képviselői is elismerik - négymilliárd szemtanú ellenében ugyan mi mást is tehetnének -, hogy dícséretes ötletesség és egyben a még meg nem írt tankönyvekbe illő, unortodox riszájkling az, hogy eszébe jutott valakinek a raktárban porosodó, magyar légikísérői egyenruhák ilyeténképpen történő, takarékos újrahasznosítása! És ha legközelebb erre járnak, ne lepődjenek meg, ha a nemzeti repülőgép híján a miniszterelnöki gyorsnaszád fedélzetén ebben a kosztümben szolgálják majd nekik fel az italokat.

Magyar narancsleveket. Persze csak kicsit, talán savanyút is, de a miénket!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr134683159

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyálgépekkel támad a nemzeti egység frontján az Orbán-kormány 2012.07.28. 17:02:25

Kiöregedett haknicelebek dalolják a Határtalan Dal című borzalmat, amelyre a szakrális nemzeti rock műfajának népszerűsítése, a nemzeti érzelmek erősítése és a magyari népek boldogítása céljából szervezett ország-, sőt, világjáró turnét a Made In Word ...

Trackback: Hercegnői seggecske, királyi kuki 2012.07.28. 17:00:04

Prince Williamné, született Middleton Kata vállalhatatlan cicanadrágban jelent meg az olimpiai láng átadásakor. Férje csípőtájékán ellenben remekül látszik, hogy a herceg nagyszerűen fel lett szerszámozva. A mind a herceg, mind a hercegné pólóján harsá...

Trackback: Megérkezett Hugh Grant válasza: Nem is tudtam, hogy tényleg létezik az önök országa! 2012.07.28. 15:36:13

Végre megérkezett Hugh Grant válasza a magyar kormány által neki küldött levélre. A brit színész zenélő képeslapot küldött a magyar miniszterelnöknek. A néhány kézzel írt sorban bevallja, először fogalma sem volt arról, hogy ügynöke miért akarja, hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

károly szántana 2012.07.28. 15:41:03

Hogy mennyire így lehet: amint megláttam a magyarokat, azt gondoltam, "A" gyorsnaszádon szolgáló katonazenekar kíséri a légikíséröket...

letmetellyou 2012.07.28. 15:42:54

Tényleg okádék a magyar ruha. Tipikusan ez a mit vár tőlünk a világ, hogy illik kinézni egy magyar olimpiai csapatnak? Mi magunkról mindig csak a más fejével merünk gondolkodni. A németek, azok bazmeg egy fasza göncben mentek, mi meg mint a búbánatos gyászhuszárok. Nekünk ez annyira nem megy...

baloo112 2012.07.28. 15:43:06

Gonoszság.
Mondjuk szegény fiúk inkább cikibbek ezzel a főpincér ruhával....

Achilles 2012.07.28. 15:43:10

Legyen Magyarország az Amerikai Egyesült Államok 51. állama!

www.facebook.com/Magyarorszag51

vladimir964 2012.07.28. 15:43:13

Nekem is pont a stewardess ruha jutott róluk eszembe. A srácokra meg balatoni pincér feelingű öltözetet sikerült kreálni .-)

károly szántana 2012.07.28. 15:43:16

blogmotor...
Amikor megláttam a magyarokat, azt gondoltam: "A" gyorsnaszádon szolgáló katonazenekar kíséri a légikíséröket...

károly szántana 2012.07.28. 16:09:49

Amikor megláttam a magyar csapatot, azt hitttem, egy parádéruhás tengerészgyalogos-katonazenekar kíséri a légikíséröket. Ezek szerint nem voltam egyedül...

Ganésha (törölt) 2012.07.28. 16:15:19

A ruhakérdésnél sokkal inkább azon tépelődtem hogy most Hungary vagy Magyarország fog bevonulni. Mert voltak valami hangok nemrégről hogy névváltás lesz. Szerencsére a józan ész győzött és maradtunk a több (mint) ezer éves sablon nevünknél.
Gondoltam, mi lesz ha mégis "Magyarország" néven vonulunk, és a világ kilenctizede nagyot les majd hogy ezek az ismeretlen néven, százas nagyságrendben felvonulók kicsodák micsodák?!

mens sana 2012.07.28. 16:29:30

Már csak a kilógó címkét hiányolom, hogyaszongya Május 1 ruhagyár...

mens sana 2012.07.28. 16:29:33

Már csak a kilógó címke hiányzik, hogy Május 1 ruhagyár...

csusz (törölt) 2012.07.28. 16:41:49

"Welcome aboard" lesz az .

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.28. 17:08:37

Jól látom, hogy edzőcipő van a lányokon?

mens sana 2012.07.28. 17:08:41

Az "előzetes moderáció" miért engedi át ugyanazt a kommentet többször?

naat2 2012.07.28. 17:18:47

Szerintem mindenki - nemcsak a magyarok -, aki nem melegítőben vonul végig, az legfeljebb sportoló, de nem sportember.
Mondjuk az olimpia rég nem az eszmékről szól...

károly szántana 2012.07.28. 17:20:48

@Ganésha: tudom, hogy ironikus volt, de ha már felmerült a kérdés: amúgy az országokat a rendezö nyelvén és abc-je szerint sorolják föl. nálunk a brittek az N betünél az amcsik az A-nál lennének

Gábor217 2012.07.28. 17:33:20

Egy ilyen színes megnyitón abszolút nem volt gond ez a ruha. Mutatták 20 másodpercig. Volt jópár valóban ciki formaruha, meg voltak, akik valami melegítőben vonultak.

Szerintem túl nagy hangsúlyt fektetünk erre a ruha kérdésre, ami aúgy is erősen szubjektív.

És ezt talán nem kéne átpolitizáltan látni. Nagyjából attól függ itthon, kinek tetszik és kinek nem a formaruha, hogy ki a magyar miniszterelnök. Ez nem hülyeség?

Persze mivel erősen szubjektív a ruha megítélése, mindenki szabadon eldöntheti, hogy tetszik-e neki a ruha.

Nekem tetszik, de a fiúknak tényleg mesterszakács-mestercukrász kinézetet biztosított :)

Citronyuszi 2012.07.28. 18:17:53

Áder papa is megérne egy cikket...

ComLo 2012.07.28. 18:18:19

Egyébként már a bemutatáskor ha jól emlékszem a zsűriből a divattal foglalkozó tag kritizálta ezeket a ruhákat.
Lássuk be egyébként volt logika a ruhában. A felvonulóruhának tükröznie kell valamilyen szinten az adott országot, és lehetőleg harmóniában kell lennie a kor divatjával valamint az álltalános öltözködési etikettel.
Az biztos hogy sokkal "magyarabb" volt mint az utóbbi években bármelyik felvonulóruha. De egyébként én is azon az állásponton vagyok hogy már túlzásba ment ráadásul esztétikailag sem volt szép látvány. Meg engem is kicsit már zavar ez a "tegyünk matyómintát mindenhova" mánia.
Nagy névvel nehéz félrelőni. Az amerikaik Ralf Lauren által tervezett kollekciójáról sok helyen volt már szó, de nekem pl baromira bejött az olaszok Armani által tervezett kollekciója is.

M_R 2012.07.28. 18:18:25

@vladimir964:
" A srácokra meg balatoni pincér feelingű öltözetet sikerült kreálni .-)"

Főúr, egy marhabélszínt...

ComLo 2012.07.28. 18:18:35

@naat2: Ezt nem egészen értem. Attól sportoló valaki hogy melegítőben van? Akkor a Tesco-ban a vállalkozó Jóci' a melegítőjében sportoló, de mondjuk egy egyen öltönyben meccsre érkező Premier Leage játékos nem?
A megnyitón nem sportolnak, ott civilben jelennek meg a sportolók. Miért baj az ha valaki civilben elegáns?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.07.28. 18:25:28

A magyar bevonuló ruha mindig ciki, kár ezzel előjönni 4 évente.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.07.28. 20:05:30

A pincérruha tényleg sokkal súlyosabb.

Ezeket is a Közgép tervezte és varrta?

Gábor217 2012.07.28. 20:24:58

@Yooha: Viszont vannak sokkal cikibb öltözékek is. Szerintem a nem magyar nézőkből a magyar ruha nem váltott ki különösebb negatív érzelmeket, bár őket kéne megkérdezni.

A megnyitó műsor viszont nagyon jó volt, kevésbé éreztem görcsösen tökéletességre törekvőnek, mint a kínait. Rowan Atkinson pedig telitalálat volt, így az angol humor sem maradt ki.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.07.30. 08:25:38

Olyan kekec vagy! Örülnél inkább, hogy nem a csôdbe ment kohászok tûzálló ruháját kapták. Takarékos kormány... :)
Gondolj bele, mennyit spóroltak... eddig... rajtunk...
Ôk is, politikusaink, tök csórón tengetik napjaik...

2012.08.17. 09:35:38

Ez a formaruha inkább emlékeztetett egy portugál szobalány uniformisra!
SZánalmas, piros munkaköpeny.
süti beállítások módosítása