Tóni, bakker...

2013.03.05. 11:37

Majdnem félrenyeltem a reggeli kávémat, amikor Vincenték ma reggeli idézetét olvastam a nagyszerű Rogán Antaltól. A rendkívül sokoldalú frakcióvezető egy alkotmánybírósági döntés kapcsán úgy fogalmazott: "Alaposan tanulmányozni fogjuk az Alkotmánybíróság döntését, amit lehet, azt tiszteletben is tartunk belőle."

Hát, volt már itt személyre szabott jogalkotás, láttunk már egészen hajmeresztő, visszamenőleges hatályú törvényalkotást, elképedve néztük végig a fékek és ellensúlyok rendszerének módszeres felszámolását - és akkor most tényleg csak a jogalkotás oldaláról beszéltem, nem említve a nyugdíjeinstandot, a szabadságharcot és az unortodoxiát -, de azt hiszem, ez most mindennek az alja.

Tóni, bakker, ez nem így működik! Ne legyél már megint egy hülye kis pöcs! Mert ez olyan szinten arcpirító, nyegle és pofátlan megnyilatkozás, hogy aki ilyet mond, az nemcsak a demokráciából, de még magából a Nemzeti Együttműködés Magasságos Rendszeréből is kiíratkozik.

Merthogy mindenféle nemzeti együttműködés alapja a közmegegyezés, vagyis az, hogy magunkra nézve kötelezőnek fogadunk el bizonyos elveket és szabályokat. Például azt, hogy a közlekedési lámpa piros jelzése azt jelenti: állj. Vagy hogy a hentesnél forinttal fizethetünk. Vagy hogy Kölcsey Himnusza a nemzeti himnuszunk, és ha az szól, akkor illik csendben vigyázzban állni. Meg hogy a papagájt pontos jével írjuk, a műjégpályát meg úgy, ahogy. És ilyen az is, hogy a bíróság jogerős döntését magunkra és persze másokra nézve is elfogadjuk. Úgy össztársadalmilag. Ja, és az Alkotmánybíróságét is.

Tóni, bakker, ez a nyelge mondat, a törvényenkívüliségnek és a törvényekfelettiségnek ez a pökhendi megnyilatkozása nem való sem ebbe a rendszerbe, sem semmilyen tisztességes társadalomba!

Úgy elképzelem, ahogyan a bíróság ítéletet hirdet egy tetszőleges perben, az elítélt meg lazán megjegyzi, hogy a T. Bíróság döntését majd alaposan áttanulmányozza, és amit lehet, azt tiszteletben tart belőle. Ha a bíróság például nyolc évet adott, az elítélt majd azt mondja, hogy Tisztelt Bíróság, én alaposan áttanulmányoztam az önök döntését, és ebből csak másfél évet tartok tiszteletben, egyebekben meg teszek rá, hogy önök itt mennyit is gondoltak...

Elvégre ha azok ezt lazán megtehetik, akik a jogszabályokat alkotják, akkor mostantól kezdve miért ne tehetné meg ezt Magyarországon bárki?

*   *   *

Ápdéjt! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság máris egészen pontosan követi a nagyszerű Rogán Antal szavait! Bár a bíróság már nem először mondta ki, hogy a médiahatósággal szemben a Klubrádiónak van igaza, a hatóság az ítéletből ezt a szakaszt az istennek sem hajlandó tiszteletben tartani. Rogán Antal szavaival élve nyilván vannak a bírósági ítéletnek olyan részei is, amit alapos tanulmányozás után Szalay Annamáriáék részéről messzemenőkig tiszteletben lehet tartani (mondjuk a felperes meg az alperes kiléte, esetleg a dátum és a pecsét helye, talán még a fejléc is), csak sajnos az a passzus, amely szerint itt a Klubrádiónak van igaza, az a tiszteletben nem tartható részbe tartozik... Ez az úgynevezett jogállam Magyarországon, 2013-ban...

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr465117722

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balhé kéne, Rogán Tonyó? 2013.03.06. 10:23:15

Fideszék szerint villámcsődület volt az egy szál magában lengedező molinó, amivel az Éhségmenetet várták. Ezért nem is kellett rá engedély Rogán hivatalától - állítja a Fidesz seggszája, Csizmadia László:   Csizmadia azt nyilatkozta a Népszabads...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2013.03.06. 10:22:00

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői szakmai gyakorlattal lett Budapest V. kerületének polgármestere, és ezzel a tudásával megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két párt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fvipera 2013.03.05. 13:20:58

oszt jó napot.

ide vezetett

vizsla_barat 2013.03.05. 16:21:45

Ezt ugy hivjak szelektiv demokracia. Bar ha PC-k lehetnenk a NER-ben, hivhatnank tomeny rakosizmusnak is

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.05. 20:39:47

Csúnya világ van, egyre betegebb a narancsbolsi csürhe és rendszere.
Nálunk, itt a nyugati végeken is egyre elkeseredettebbek az emberek.
Szinte mindenki németül tanul, az ismeretségi körömben majd mindenki a külföldi élettel kacérkodik.
Kisváros vagyunk, mindenkinek vannak információi, hírei, hogy ki, hol, mennyit lop, ki kivel mit stiklizik.
Nem véletlenül neveznek bennünket Mutyilandnak.
Egyik ismerős pont ma mondta, kilátástalannak ítéli meg az itteni életet, diplomásként (gépész) egyre több melót varrnak a nyakába, egyre kevesebb pénzt akarnak adni, adókra és egyebekre hivatkozva, miközben náluk nincs fekete pénzt, tiszta cég...
Már ő is nekiállt külföldi munkát keresni. Ilyen országban nem akar élni, elege van ebből.
Tervezhetőség = 0!
Voltam in Österreich. A neusiedleri Merkur élelmiszerben az eladók fele magyar, a vevők fele magyar és van rengeteg dolog, ami nem drágább, mint nálunk. A minőség nem ungarische bolti...
Szóval remek úton vagyunk... valamerre.
Ilyenek, mint ez a kisköcsög R.Tonyóka, persze remekül érzi magát a moslékban!
Nekik megfelel.

hot-spot (törölt) 2013.03.06. 08:26:58

Én személy szerint az egyik legunszimpatikusabb pofának tartom a fideszben,továbbá az egyik olyan tag,akinek a legtöbb legembertelenebb ötlet pattan ki az agya helyéről.

tükörfúró 2013.03.06. 09:03:10

És ez a tóni gyerek valaha egy értelmes, műveltnek tűnő, tényleg perspektívákkal és stabil, valós, koherens világképpel rendelkező fiatal politikusnak tűnt, akitől sokansokan rengetegen, saját és ellenzéki oldalon is a fidesz egyfajta megújítását, konszolidációját várták.

Tipikus példája annak, amit eddig mindig, minden abszolut rendszerben láttunk a történelemben, de kicsiben is nagyon hamar igazzá válik, a hatalom, a pénz, a tul sok ember sorsa feletti tulzott rendelkezés tudata egyszerűen megrontja, eltorzítja, megbetegiti a személyiséget.

Továbbá minden ilyen hatalomközeli szervezet kitermeli és kiválogatja a legbetegebb példányokat, akiket azután felemelhet az abszolut hatalom közelébe.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.06. 09:10:40

Na többek között ez a fideszes szarháziság, diktatúra, arcátlanság!

Polgárok!
Ennek a jellemtelen, bóvli, sunyi kormánynak mennie kell!

csárli hárper 2013.03.06. 09:36:43

és az örök a csúti gumicsizmástól:

"Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye."

csárli hárper 2013.03.06. 09:38:32

ez a tóni gyerek is bizonyítja minden megszólalásával, hogy igen is, van értelme az abortusznak...

xvxvxv 2013.03.06. 09:38:38

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: nem a zsemle kicsi, magyarok, hanem a pofátok nagy!

aki tisztességgel, becsülettel dolgozik, annak van is mit a tejbe aprítania, mint a Tóni gyereknek, vagy a Marcinak, aki még szinte tejfölösszájú, de már van vagy 40 milcsi megtakarítása.

egyre szemtelenebbek vagytok, magyarok! megmondtuk, hogy az ország egy sikertörténet, akkor meg mit jár annyit a pofátok?

I_Isti 2013.03.06. 09:41:17

"Merthogy mindenféle nemzeti együttműködés alapja a közmegegyezés, vagyis az, hogy magunkra nézve kötelezőnek fogadunk el bizonyos elveket és szabályokat."

Az úgynevezett farizeizmusnak pontosan az a lényege, hogy a szabályokat és törvényeket mindig, minden körülmények között betartatjuk: másokkal.

Link Elek 2013.03.06. 09:58:10

@vizsla_barat:
a diktatura pontosabb elnevezes

Ppix 2013.03.06. 09:59:37

@tükörfúró:
"És ez a tóni gyerek valaha egy értelmes, műveltnek tűnő, tényleg perspektívákkal és stabil, valós, koherens világképpel rendelkező fiatal politikusnak tűnt, akitől sokansokan rengetegen, saját és ellenzéki oldalon is a fidesz egyfajta megújítását, konszolidációját várták.
"
Kurvára el vagy tájolva.
Tóni világéletében a legnagyobb parasztok egyike volt, igazából talán csak lézerjancsi meg a főnöke veri ezügyben.
Miután bejárta a szíjjártói tapló papagájkommandós beosztás minden fázisát, megpróbálták újrapozícionálni és megkomolyodott embernek eladni.
Továbbra sem lehet hiteles komoly embernek tekinteni, kutyából nem lesz szalonna, ez az ilyen pillanatokban derül ki újra. Polgármesterként már azt is bebizonyította hogy dilettáns tolvaly, lásd 5. kerület adósságállománya és a haveri vállalkozók ügyei.

KopaszMercis 2013.03.06. 10:03:22

@csárli hárper:
Ez igaz Is volt amig volt demokracia...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.03.06. 10:26:27

"amit lehet, azt tiszteletben is tartunk belőle."
"olyan szinten arcpirító, nyegle és pofátlan megnyilatkozás"

Ezt úgy hívják, hogy őszinte! Rogán valóban elhiszi, hogy 100 évig ők maradnak és úgy is viselkedik.

csárli hárper 2013.03.06. 10:27:03

@KopaszMercis: ez most ilyen unortodox demokrácia, kicsit sárga, kicsit savanyú...

Macséta 2013.03.06. 10:28:03

Érzésem szerint ez egy újabb olyan téma, ahol a legelvakultabb kormánypártfogó kommentelők is inkább bölcsen hallgatni fognak.
Szégyen ami itt megy...

bőrmók 2013.03.06. 10:44:52

Alkotmánybíróság? Sajnos ez a népet nem nagyon érdekli, és ezt a fiúk jól tudják.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.06. 10:46:02

@tükörfúró: Dehogy volt. Szíjjártó elődje volt. Onnan nincs lejjebb.

Terézágyú 2013.03.06. 10:46:12

Ez a magyar "demokrácia". Mindig is ez volt ...

Csodálkozunk a "libát lopó cigányon" és szidjuk, hogy nem fogadja el a társadalom törvényeit...

elwood 2013.03.06. 10:46:15

az világos, hogy kádár rendszer épül.
ami szomorú, hogy millióknak tetszik. és meg fogják szavazni mégegyszer.

bőrmók 2013.03.06. 11:16:18

@TrueY: miért, nem ők maradnak száz évig? Nézd csak meg, hogy hatnak ezek a hírek a közvélelmény-kutatások eredményeire. Sehogy.

elwood 2013.03.06. 11:16:31

@Macséta: pedig kifinomult érveik lennének bőven:

"Neked az kéne, hogy emúnyócé, megagyurcsán ?!"

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.06. 11:23:53

Ennél jobb ingyen reklám nem kell a szociknak, mint ez a műfelháborodás.
Nagyon beletaláltak , ha ennyire idegesíti az álnemzeti bandát.
A Puskás néni mikor a szociktól jutalmat és kitüntetést kapott a férje, érdekes, de nem tiltakozott!
A bóvlista fidesz közpénzből száz milliós hirdetésekkel ekézi a régieket, az persze nemzeti normális, erkölcsös, igaz?
A film gagyi, lehet hogy törvényt is sért, de a tények igazak.

Ennek a szemét kormánynak mennie kell!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.06. 12:13:56

2014: Bajnai.
Számomra már nyilvánvaló.
Remélem annak a több millió bizonytalannak is az, akik most még nem merik ezt bevallani a "független" kérdezőbiztosoknak. Ha meglesz a kétharmad, akkor végre majd el lehet kezdeni romokat eltakarítani...
;-)

szamarhegy 2013.03.06. 12:14:23

@elwood: Az a baj, hogy ezt a rendszert lassan dicséret lesz lekádározni, miközben sokkal inkább valami chavezi szintre süllyedt, ami itt van...
A Kádár rendszer ezekhez képest egy konzervatív, szakértő brigád volt, ahol (talán a politikai versenytársak hiányában) lényegesen kevesebbet mertek hazudni a politikusok, már eltekintve attól az 'apróságtól', hogy az egész hazugságra épült :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.06. 12:27:27

De hát a zemberek erre adtak felhatalmazást 2010ben.

Ezt mindenki tudja, lassan benne lesz az alaptörvényben is.

Szociknak vége 2013.03.06. 12:31:22

Még mindig nem értik a ballerek a demokráciát.

A hatalom forrása a nép, a legfőbb hatalmi szerv a parlament. A parlament biz. többsége alkotmányozhat, nem az AB(alaki alkotmány). Az AB-nek ehhez semmi köze, mert ő tv-eket és alacsonyabb rendü jogforrásokat konfrontálhat az Alkotmánnyal.

Az alkotmány tartalmi részéhez meg az ellenzéknek nics semmi köze, csak ha kellenek a 2/3hoz. Kőbe vésett elvek nincsenek.

Szóval ez csak nyavalygás, nem csoda hogy soha nem láttunk még alkotmányjogászt sírni az ügyben.

Airgüzü 2013.03.06. 12:31:56

Ez az ember egy oltári tahó, egy kis senkiházi nyikhaj! Remélem, sosem fog életében a törvényre hivatkozni, a demokráciára, a jogszerűségre, mert minden porcikája sugallja, hogy egy autokriter, kivagyi, s rendkívül együgyű, buta személyiség. Mivel még fiatal, bízzunk benne, hogy sok ideje lesz tevékenysége és megnyilvánulásai miatt a hűvösön elgondolkodni!

mim 2013.03.06. 12:34:59

Egy rakás ember még mindig azt hiszi, hogy jobb oldali a Fidesz, pedig mára balrább vannak az MSZP-nél is.
Aki kormánypárti, az bizony kommunista.
Szoktam is szekálni aza pár maradékot, aki még beismeri. Mert ugye bőszen tagadja, de indokot nem tud mondani. Ja de.. "az MSZP a kommunista, mi nem!".
Höhöhö :-)

Mára az önáltató fidesznyikek mentális kínzása az egyik legkedvesebb időtöltésem. Ha a "korrektség" falrahányt borsó, akkor legalább jót szórakozok :-D

Szociknak vége 2013.03.06. 12:35:12

@elwood: @bőrmók:

Nem jelenti a közvéleménykutatás hogy ezt akarják a népek meg hogy minden szuper.

Csak annyit hogy a hazug mocsok szocik és libberek nem kellenek senkinek, mert a hitelfelvételeken és a mürettegésen kívül semmihez sem értenek. Más meg perpill nincs.

Farkantoán Chatpartner 2013.03.06. 12:51:07

Szép példáját látjuk, miért fognak a baloldali forgácsok jövőre is a konyhakőre potyogni.
Itt van egy teljesen nyilvánvaló eset, Rogán őrületes "elszólása" - de képtelenek vagytok kihaszálni. A mocskolódó, megalázó, gyűlölködő hangnem teljességgel kontraproduktív. Az is Rogán mellé áll, aki szerint baromságot mondott.

szamarhegy 2013.03.06. 12:51:15

@MetroGoldwinMayer: A jogi ismereteim 0-hoz közelednek, de szerintem a Parlament 2/3-os többsége sem írhat olyan Alkotmányt, ami pl. alapvető emberi jogokat korlátozna, azt nem tudom, hogy az ÁB milyen érveket hozott fel az egyházak besorolása kapcsán, de gondolom, hogy az alapvető emberi jogok figyelembe vétele mellett a 2/3-nak még az EU-val is illik harmonizálni ezt azt...

2013.03.06. 13:04:48

Meghalt Chavez. Castro is gyengélkedik.
Mi lesz Viktorunkkal?
Honnan fog ihletet meríteni?
Honnan fogja tudni, hogy a demokráciát merre keresse?
Neki is el kellene látogatnia Észak-Koreába, ott még él az igazi kommunizmus és a személyi kultusz.

Farkantoán Chatpartner 2013.03.06. 13:04:52

negyed órája csak nácik kommentelnek?

vernarancs 2013.03.06. 13:25:48

En is alaposan tanulmanyozom majd az adotorvenyt. Amit lehet azt tiszteletben is tartok majd belole.

nevetőharmadik 2013.03.06. 13:34:57

@MetroGoldwinMayer: Hát, amíg nyakig benne vagy Orbán valagában, addig ne is csodálkozz, hogy nem láttál még alkotmányjogászt sírni ez ügyben. Sőt, ha kihúznád a fejed, akkor is előbb ki kéne nyalnod a szart a szemedből, hogy láss.

kúrórudi 2013.03.06. 13:35:01

mi ebben a meglepő?

félázsiai nép...félázsiai kormány...félázsiai rendszer...

elwood 2013.03.06. 13:35:04

@MetroGoldwinMayer: mennyivel hazugabbak szocik ?

Szociknak vége 2013.03.06. 13:35:11

@szamarhegy: Nyilván, az EU-nak is lehetnek szempontjai. De a helyén kell kezelni őket, semmi különös nincs benne, ha egy tagállam és az EU nincs egy állásponton biz. kérdésekben. Az egyházügynek konkrétan semmi köze az emberi jogokhoz, egyszerü finanszirozási kérdés.

kúrórudi 2013.03.06. 13:37:22

@roli101:

majd megy észak koreába és tanul onnan valami új receptet....

Szociknak vége 2013.03.06. 13:42:44

@elwood: 13600.000.000.000 forinttal.

Ibn al-Haiszam 2013.03.06. 13:43:15

@Farkantoán Chatpartner: egy ember viselkedését nem az ôt kritizáló vélemények hangneme alapján ítéljük meg.
Egy falfirkáló hülyegyerek sem válik hirtelen szimpatikussá, csak mert pár szemtanú szarházi kis pöcsnek titulálja, vagy neked talán igen?

kúrórudi 2013.03.06. 13:43:27

@MetroGoldwinMayer:

világos. a demokrácia = amit a fidesz / jobbik akar... ha ellenzékben vannak akkor ahhoz is joguk van hogy szétverjék a belvárost ha kormányon akkor az ellenzéknek kuss és a saját alkotmányt se kell betartani....

hát lófaszt!

mim 2013.03.06. 14:04:30

@MetroGoldwinMayer: kb igazad van az egyházi finanszírozás témában, de persze kicsit sarkosan tálalod. Pl ha felveted a szientológiát és azt érintő helyzetet miképpen kezelik EU-ban..
Ez nyilván egy erős példa volt.
(ki nem állhatom a szciket, de jók arra, hogy rájuk mutogassak :-) )

A hitelfelvételről pedig az a véleményem, hogy a jelenlegi kormány semmivel sem jobb. Ők is hitelért rohangálnak, csak annyira a megrögzötten ragaszkodnak a politikai dominanciájukhoz, hogy ezért még extra pénzt is képesek az éves költségvetésből áldozni.

kúrórudi 2013.03.06. 14:04:45

@MetroGoldwinMayer:

pont az a baj h a jobberek azt nyomják amit te és el is hiszik h ez igy van rendjén.

"Az alkotmány tartalmi részéhez meg az ellenzéknek nics semmi köze, csak ha kellenek a 2/3hoz. Kőbe vésett elvek nincsenek."

kibaszott nagy tévedésben vagy. az alkotmány ugyanis nem egy kormány (ha 2/3os is) sajár privát szabálya hanem egy országé... szimbólikus jelentőségén túl alapvető normákat jogokat intézményrendszert kereteket fogalmaz meg... ennek bár koronként nyilván változnak, épp egyfajta biztonságnak, állandóságnak kell lennie.... hiszen egy országról, egy társadalomról szól... annak működését szabályozza. és ennek az orszagnak része az ellenzék, része mindaz aki más véleményen van... ráadásul 1 kormány megbizatás csak 4 évre szól... az alkotmányos keretek jó esetben évtizedekre, a fontosabb elvek ennél is hosszabb időre....

na ez az amit a te tévészékházszétverő ostoba agyad és a vezéreid képtelenek felfogni... ezt hívják demokráciának.. nem azt h most mi márpedig azt teszünk amit akarunk kapjátok be...

Zak 2013.03.06. 14:31:27

@MetroGoldwinMayer: "Szóval ez csak nyavalygás, nem csoda hogy soha nem láttunk még alkotmányjogászt sírni az ügyben." - hacsak Solyom Laszlot nem tekintjuk alkotmanyjogasznak, az o eles kritikajat sirasnak.

kúrórudi 2013.03.06. 14:32:10

@MetroGoldwinMayer:

a hitelről meg: a állampapír és az imf hitel ugyanúgy hitel.... (csak az utóbbi olcsóbb)... és akkor a 3000 mrdnyi nyugdíjvagyonról amiből 1700 mrd elment ne is beszéljünk.... úgy hogy 3 év alatt még 3x400 mrd nem oda folyt be, azaz 2900 mrdnyi nyugdíjpénz lett elszórva - ez aztán gazdálkodá, tapsikolj csak agynélküli

elwood 2013.03.06. 14:32:18

@kúrórudi: nem érted, ha gyurcsányt megválasztják akkor a haza ellenzékben van, tehát minden eszköz megengedett a parlament és a jogrend ellen.

ha orbán ül a parlamentben akkor demokrácia van, és kuss mindenkinek, hiszen akit megválasztottak az dönt el mindent. a parlamentnek szót kell fogadni.

kúrórudi 2013.03.06. 14:32:32

@MetroGoldwinMayer:

az meg több mint groteszk h magukat konzervatívnak mondó emberek szerint ennyire nincsenek "kőbe vésett elvek" (naponta át lehet írni az alkotmányt másnapi hatálybalépéssel) miközben máskor meg az a duma h a szetkoronatan 1000 éve létezik és egyértelműen lefekteti azokat a szabályokat amikben élnünk kéne...

az van barátom h össze-vissza kamuztok csakhogy mindig azt igazoljátok valahogy h az a jó amit éppen ti tesztek....az a baj h 2/3 viktor ezt elhiheti az olyan tapsikoló agyhalottakkal mint te...

kúrórudi 2013.03.06. 14:39:25

@elwood:

pont ezt írtam én is:) ilyen a jobbos "gondolkodás"...

egyszerűen az van h abból az alapfeltevésből indulnak ki (és ezt axiómaként használják) h
fidesz / jobbik = JÓ
minden más = ROSSZ

ebből pedig minden könnyen levezethető....

kúrórudi 2013.03.06. 14:42:35

@MetroGoldwinMayer:

az meg több mint groteszk h magukat konzervatívnak mondó emberek szerint ennyire nincsenek "kőbe vésett elvek" (naponta át lehet írni az alkotmányt másnapi hatálybalépéssel) miközben máskor meg az a duma h a szetkoronatan 1000 éve létezik és egyértelműen lefekteti azokat a szabályokat amikben élnünk kéne...

az van barátom h össze-vissza kamuztok csakhogy mindig azt igazoljátok valahogy h az a jó amit éppen ti tesztek....az a baj h 2/3 viktor ezt elhiheti az olyan tapsikoló agyhalottakkal mint te

kúrórudi 2013.03.06. 14:42:41

@elwood:

értem én
ezt írtam énis:)

egyszerű a jobbos "gondolkodás". abból az axiómaként használt alapfeltevésből indulnak ki h
fidesz/jobbik = JÓ
minden más = ROSSZ

ezzel minden levezethető és megindokolható....
süti beállítások módosítása