Montesquieu, nyasgem!

2013.03.12. 22:52

Kedves magyar állampolgárok, tessenek mostantól elfelejteni azt, hogy bármikor is az állam vagy valamelyik szerve ellen pert tetszenek indítani! Eleve vesztett ügy. A miniszterelnök ugyanis megmondta, hogy a bíróságok nem ítélhetnek a kormány akarata ellen. Merthogy az botrányos.

Az alábbiakban egyfajta logikai bizonyítás következik.

I. Helyzetelemzés

A kormányzati szervek a kormány akaratát hajtják végre.

A kormány Orbán Viktor akaratát hajtja végre.

A kormányzati szervek Orbán Viktor akaratát hajtják végre.

Orbán Viktor a zemberek érdekét képviseli, az ő akarata minden magyar ember személyes akarata.

A bíróságok mindig is a zemberek nevében törvénykeztek: az ítéletüket korábban a Magyar Köztársaság nevében hozták, még korábban pedig a Magyar Népköztársaság, meg a magyar nép nevében születtek az ítéletek. Nyilván ezt teszik most is, még ha a bírósági ítéletek elején nincs is felírva, hogy "A Zemberek nevében". Hát hogy a fészkes fenébe ne lenne mélységesen felháborodva a Magasságos Miniszterelnök Úr, ha most meg egy bíróság - mit bíróság? egy szélhámos, nemzetellenes, jöttment és nyilvánvalóan bajnaista taláros testület - a zemberek nevében, vagy legalábbis arra hivatkozva képes a zemberek akaratával ellentétes ítéletet hozni?!

II. Következtetés.

A zemberek nevében és arra hivatkozva egészen egyszerűen abszurd képtelenség a zemberek akaratával ellentétesen ítélkezni. Egy bajnaista nonszensz.

Mivel a bíróságok is a zemberek nevében tevékenykednek, és a kormány és a Magasságos Miniszterelnök Úr is a zemberek nevében fejti ki áldásos, nemzetépítő tevékenységét, javaslom törvényben rögzíteni, hogy mostantól a bíróságok a Kormány nevében, vagy még inkább - a legteljesebb tisztelet hangján szólva - Orbán Viktor nevében hozzák meg ítéleteiket. Ennek megfelelően természetesen az ítéletek is az "Orbán Viktor nevében" kitétellel kezdődjenek!

Tekintettel arra, hogy a kormányzati intézmények nyilvánvalóan a kormány, következésképpen Orbán Viktor és általa a zemberek akaratát hajtják végre, a bíróságok mostantól nem ítélhetnek egyetlen kormányzati szerv ellen sem Magyarországon. Egyrészt azért, mert Orbán Viktor mindenki akaratát hajtja végre, tehát mindig igaza van. Másrészt pedig mert Orbán Viktor nevében mégiscsak röhejes lenne Orbán Viktor akarata ellenében ítéletet hozni. A Fidesz jogászzsenijeivel szólva - hogy nem szakad rájuk a díszes kupola - mindez a jogállam és a jogbiztonság intézményeit ásná alá Magyarországon...

Le kellene egyszerűsíteni tehát a dolgot. Az Alaptörvény soron következő, ötödik módosításában úgynevezett gránitba kellene önteni, hogy a kormány és a kormányzati szervek ellen nem lehet pert indítani Magyarországon. Ha pedig ez ellen nagyon tiltakozna a Velencei Bizottság meg a Merkel asszony, akkor úgy kell módosítani, hogy ha valaki netán venné a bátorságot, és mégiscsak pert indítana a magyar állam ellen, a bíróságok soha a büdös életben nem adhatnak neki igazat. A törvényjavaslat rövid indoklása: csak mert, és kész. Rajta, Gulyás Gergely, munkára!

III. Végkövetkeztetés.

A törvényhozó hatalom - a parlament - a zemberek nevében hozza a törvényeket, és ugye a törvények vannak az emberekért. A parlament tehát Orbán Viktor akaratát kell hogy végrehajtsa, mert Orbán Viktor minden magyar ember érdekét és akaratát képviseli.

A végrehajtó hatalom - a kormány - valamennyi magyar ember nevében fejti ki áldásos tevékenységét. A kormány ezért mindig és minden körülmények között Orbán Viktor akaratát hajtja végre, mert Orbán Viktor minden magyar ember érdekét és akaratát képviseli.

Az igazságszolgáltatás - a bíróságok - a magyar emberek nevében törvénykeznek. Következésképpen elengedhetetlen, hogy a bíróságok is Orbán Viktor akaratát hajtsák végre, mert Orbán Viktor minden magyar ember érdekét képviseli.

Minden hatalmat a népnek! És mivel Orbán Viktor a nép, a zemberek érdekeit képviseli, természetesen minden hatalmat Orbán Viktornak! Mert ha minden hatalom Orbán Viktoré, akkor egyúttal minden hatalom a zembereké is.

Montesquieu meg kinyalhatja a seggemet.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr45131777

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új populista alkotmányos kultúra 2013.03.13. 14:20:43

Azért ez a mai fontos nap volt köztársaságunk számára, aláírja majd Áder vagy sem az alkotmánymódosítást. Alkotmányos kultúránk megváltozása vált láthatóvá. Csak emlékezzünk rá, hogy azért kellett “Alaptörvénynek” nevezni ezt a jogszabályt, mert ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.12. 23:37:12

Nono... arra a kinyalatkoztatásra van még pár direktebb célszemély! :D

csárli hárper 2013.03.13. 13:46:19

viktorunk, a mi sztálinapánk...

Larry Silverstein 2013.03.13. 13:52:23

Én nem a fékekre és az ellensúlyokra hanem a kormányprogramra szavaztam.

komissarlajos 2013.03.13. 13:56:19

„A miniszterelnök ugyanis megmondta, hogy a bíróságok nem ítélhetnek a kormány akarata ellen.“
Na, na Viktor! A történelem során használtak már Moison-Nagant szerkentyűt, távolról és hatásosan! (Tisztelettel!)

komissarlajos 2013.03.13. 13:56:46

@Larry Silverstein: És voltak ilyenek? (Kormányprogram.)

G.I.J. 2013.03.13. 13:57:30

Érdekes, a "polgári körökkel" más volt a helyzet:
"A „Hajrá Magyarország” mozgalomnak az a sajátossága, hogy nincs benne alá-fölérendeltség, senkinek sincs utasítási joga. Nekem sincs jogom utasításokat adni a polgári körök számára, de javaslatokat tehetek, tanácsokat adhatok, kéréseket intézhetek hozzájuk."
Orbán Viktor 2002 augusztus

komissarlajos 2013.03.13. 13:59:20

Misel Wild! knájt? A qurva anyád!

bögöbö 2013.03.13. 14:00:05

Michael! Ezeket az irományaidat lementem a többi kordokumentum közé, hogy akkor is meg tudjam mutatni leendő unokámnak, milyen is volt a királyság előtti élet, miután téged -elrettentésül- rabláncon, fejjel lefelé lelógatnak a Sándor-palota erkélyéről. De szigorúan a nép által jóváhagyott (mit jóváhagyott, egyenesen demokratikus úton kikövetelt!) negyedik alkotmánymódosítás szellemében.
:)

Vahakomb 2013.03.13. 14:09:22

Teljesen nyilvánvaló, hogy a bíróságok tele vannak komcsi bírókkal, akik egy kanál vízben megfojtanák Orbán Viktort, ha tehetnék.

Sajnos, ezeket a bírákat nem lehet elküldeni a fenébe, mert Brüsszel (értsd: szoci-libsi szövetség) mindig kiáll mellettük.

citrix 2013.03.13. 14:17:38

"Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják
Sej, az van arra írva: Éljen a szabadság!
Sej, szellők, fényes szellők, fújjátok, fújjátok:
Holnapra megforgatjuk az egész világot!"
Ismerős valakinek a nóta?Igen,visszaköszön a múlt.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.03.13. 14:55:06

"Orbán Viktor a zemberek érdekét képviseli, az ő akarata minden magyar ember személyes akarata."

No ezt nem! Én pl. nem akartam Orbán Cippolát. És most sem akarom...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.13. 14:55:40

@Vahakomb: Nem hiszem, hogy létezik akkora hülye mint te vagy. Komolyan nem hiszem el.

bögöbö 2013.03.13. 14:56:19

@komissarlajos: De jó, hogy ide is megjöttél, édes jó Lajosom!

2013.03.13. 14:57:01

@Vahakomb: És ugye komcsi az, aki nem vágja magát vigyázzba Vitya előt, ellenben fényesre nyalja a valagát.

Akkor te nem vagy komcsi.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.13. 14:57:42

az se semmi, hogy a bíróságokat azért szervezték át 2 éve, hogy gyorsabbak legyenek, ne legyenek évekig húzódó ügyek.
Most, hogy volt ítélet egész gyorsan, most meg gúnyosan jegyzik meg, hogy lehettek ilyen gyorsak.

dr kíváncsivagyok 2013.03.13. 14:59:12

@Larry Silverstein:
"Én nem a fékekre és az ellensúlyokra hanem a kormányprogramra szavaztam. "

Ezen logika alapján kívánom neked : legyen egy kurva gyors autód,...de ne legyen fékje !

dr kíváncsivagyok 2013.03.13. 14:59:51

@Vahakomb:
" Teljesen nyilvánvaló, hogy a bíróságok tele vannak komcsi bírókkal, akik egy kanál vízben megfojtanák Orbán Viktort, ha tehetnék.

Sajnos, ezeket a bírákat nem lehet elküldeni a fenébe, mert Brüsszel (értsd: szoci-libsi szövetség) mindig kiáll mellettük."

Alapból kretén vagy , vagy némi pénzt is kapsz ezekért a hülyeségekért ?!

zala 2013.03.13. 15:33:28

@Larry Silverstein:

mindössze két konkrét vállalás jut eszembe, amivel mint kormányprogrammal kampányoltak a választások előtt:
- azonnali radikális adócsökkentés
- elszámoltatás

Ezekre szavaztál, vagy valamit kifelejtettem?

épészmérnök 2013.03.13. 15:33:33

És Tocqueville?

"Tocqueville warned that modern democracy may be adept at inventing new forms of tyranny, because radical equality could lead to the materialism of an expanding bourgeoisie and to the selfishness of individualism. In such conditions we lose interest in the future of our descendents...and meekly allow ourselves to be led in ignorance by a despotic force all the more powerful because it does not resemble one.[14] Tocqueville worried that if despotism were to take root in a modern democracy, it would be a much more dangerous version than the oppression under the Roman emperors or tyrants of the past who could only exert a pernicious influence on a small group of people at a time. In contrast, a despotism under a democracy could see "a multitude of men," uniformly alike, equal, "constantly circling for petty pleasures," unaware of fellow citizens, and subject to the will of a powerful state which exerted an "immense protective power".[2] Tocqueville compared a potentially despotic democratic government to a protective parent who wants to keep its citizens (children) as "perpetual children," and which doesn't break men's wills but rather guides it, and presides over people in the same way as a shepherd looking after a "flock of timid animals."[2]"

en.wikipedia.org/wiki/Alexis_de_Tocqueville

turulpina 2013.03.13. 15:33:38

@Vahakomb: Íme, az elvtelen hazaáruló szellemi toprongy mintapéldánya.

Az volt már, hogy baszódj meg, te féreg?

turulpina 2013.03.13. 15:33:45

@Vahakomb: ekkora szellemi toprongyot, mint te vagy, ritkán látni.

Igazi mintapéldánya vagy a hazaáruló ganajtúró söpredéknek.

Zak 2013.03.13. 15:41:36

@Larry Silverstein: "Én nem a fékekre és az ellensúlyokra hanem a kormányprogramra szavaztam."
A Fidesz 2010-es kormanyprogramja (forras: origo.hu):
- tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek (meg a kozfoglalkoztatottakkal sincs meg a tizede sem)
- az adórendszer egyszerűsítése (hahaha, tizenvalahany uj ado)
- a természettudományos és mérnökképzés megerősítése (hahahahahaha, no komment)
- a párt szerint "sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól". A Fidesz azt ígéri, hogy kormányra kerülésük esetén a "jelenleginél jóval súlyosabb büntetést" kapnak azok, akik "a közösség bizalmávalvisszaélnek, bűncselekményeket követnek el". (HAHAHAHAHAHAHA)
- A nyugdíjasokról szóló részben egyrészt kifejezik tiszteletüket az idősebbek felé, másrészt megígérik, hogy megőrzik a nyugdíjak vásárlóértékét. (na ez az egy sikerult)
most abbahagyom, mert nem birom tovabb. Szoval te erre a kormanyprogramra szavaztal. Es elegedett vagy vele?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.03.13. 16:04:38

Most akkor majd Strasbourg-ba kell rohangálnunk, ez rápakol majd egy évet az eddigi két évre. (Igen oda fogunk menni, tisztelt Szalay Annamária!)

Netuddki. 2013.03.13. 16:21:20

@Larry Silverstein: "Én nem a fékekre és az ellensúlyokra hanem a kormányprogramra szavaztam."

Hát a fidesznek olyanja pont nem volt. Sajna máig nincs. Ezért is olyanok mint a villám. Ide csapnak, odacsapnak, mindent felégetnek maguk körül...

Netuddki. 2013.03.13. 16:22:23

@bögöbö: Nem lógatnak "ezek" senkit sehonnan! Tudod, egyszer fenn, egyszer lenn, ha elkezdik a lógatást akkor előbb-utóbb rájuk is sor fog kerülni...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.13. 16:22:29

@zala:
Kérlek szépen, ha ezt "kurvaanyázás" nélkül végig bírod nézni, akkor nagyon nagy a tűrőképességed!

www.youtube.com/watch?v=yWUWONiRvcU

Szíjjártó Péter megígéri az azonnali, radikális adócsökkentést... aztán úgymaradt...

Saga 2013.03.13. 16:22:39

@épészmérnök: Hát igen. A legnagyobb bűnöket a jog nevében követték el. A legnagyobb zsarnokság formálódik demokrácia címén és ujjong a nép...

Már csak az erő-ellenerő kettősében lehet bízni, hogy ekkora elánnal keltett hullámok, ugyanolyan erővel fognak visszacsapni.

De statisztikailag a most 50 éves Viktor várhatóan 71 éves koráig él, tehát még 21 évet kell kivárni és a probléma magától megoldódik.

Netuddki. 2013.03.13. 16:22:45

Nem. Vincent 1. törvénye alapján a végkövetkeztetés az, hogy ov lopni akar...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.13. 16:22:51

@Zak:
Szerinted?
Ha ennél elégedettebb lenne, akkor a papír nem szaros lenne a narancsbolsik után, hanem Silversteines!
Bár az is igaz, amihez nyúlnak az eddig szarrá változott, szóval...

CSENDES 2013.03.13. 17:02:14

@dr kíváncsivagyok: Alapból kretének, ne aggódj!

Vahakomb 2013.03.14. 14:53:14

@pocakos focista: "Nem hiszem, hogy létezik akkora hülye mint te vagy. Komolyan nem hiszem el. "

Nagyon konstruktív választ adtál, mondhatom! Csak úgy süvít belőled az 50-es IQ!

Vahakomb 2013.03.21. 02:07:08

@turulpina: "Íme, az elvtelen hazaáruló szellemi toprongy mintapéldánya."

Boccs, valakivel összekeversz, nem? Vagy éppen most riadtál fel féregeszű drogos álmodból?

Zak 2013.03.21. 02:07:12

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: ezennel doktorra avatlak. Szerintem nyugodtan megtehetem, ha Schmitt is kapott, te is jogosult vagy ra

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.23. 07:23:16

@Zak:
:)) Már visszaadtam, de egy időben voltam én is dr. (Komoly hullám volt itt a blogon akkor, sokan bedoktorosodtunk, csak ez a Michael gyerek szerénykedett itt a sajátjával...) A szakdolim Palikánk doktorijához képest lényegesen többet ér-ért, ráadásul saját kútfőből volt az egész. Tudom, nem is viszem annyira mint Pali és Képmutató Tömjénes elvtárs, de nekem megfelel a gerinc inkább.
süti beállítások módosítása