A vesztét érző rendszer

2013.03.23. 08:55

A kormány együttműködik az energiaszolgáltatókkal, ha azok azt teszik, amit a kormány mond - jelentette ki a miniszterelnök. Érdekes tárgyalástechnika: ha szót fogadsz és kussolsz, akkor a barátod lesz a rendszer. De ha nem...

Filmszerű kép jut az eszembe. A helyszín a TEK egyik védett épületének alagsori, ablaktalan helyisége, az időpont hajnali három óra húsz. Az alig háromszor hármas helyiségben egy acél asztal, az asztalon vallatólámpa, az asztal mögött egy vasszékhez kötözve egy öltönyös úr, arcán a vallatólámpa erős fénye felerősíti a rettegés ráncait, haja csapzott, szája a bekapott ütésektől felrepedt. A szobában két alak, egy alacsony ötvenes, kis pocakkal, feltűnően erős szemöldökcsonttal, a hátán régi botütések és ostorcsapások nyomai sejlenek fel. Hadarva beszél, néha rikácsolva emeli fel a hangját, idegességében pedig olykor megnyalja a szája szélét. A másik magas, jólfésült, tenyérbemászó képű, igazi karrierista csinovnyik típus, kifogástalan öltönyben, süt belőle a görcsös megfelelni akarás az ideges kis köpcös irányába.

- Nézze, Energiaszolgáltató elvtárs - mondja a köpcös erőltetett kedvességgel, de lepzezetlen idegességgel a hangjában -, mindenkinek jobb lesz, ha együttműködik velünk. Ha azt teszi, amit mondunk, nem esik bántódása, akkor a barátjának tekinti majd a rendszer. Ha szót fogad és engedelmeskedik, akkor messzemenőkig számíthat a jóindulatunkra. Hiszen láthatja, hogy aki velünk van, az megtalálja a számítását a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

- Jobb lesz, ha engedelmeskedik a Főnöknek - veti oda pökhendi magabiztossággal, drága nyakkendőjét igazítva a magasabb fickó, akit Lázár őrnagynak szólítottak befeléjövet a TEK őrei. - Tudunk mi más hangon is beszélni! Egy telefonunkba kerül, és Rogán vagy Kósa elvtárs máris megírja a törvénymódosítót...

A két név hallatán a székhez kötözött úr arcán fokozódik a rémület. De Lázár őrnagy folytatja.

- Ha nem azt teszi, amit mi mondunk, könnyen földönfutóvá teheti magát a rendszer! Az elvtársaink a frakcióban bármikor az Alaptörvénybe teszik, hogy magának semmije sincs, sőt, azt is, hogy maga nincs és soha nem is létezett.

- Ne legyen ostoba, Energiaszolgáltató elvtárs! - veti közbe tettetett jókedvvel a köpcös, szája szélét kétszer is megnyalva. - Tegye azt, amit mondunk, és együttműködő lesz önnel a redszer. A barátunknak tekintjük majd...

*     *     *

Azt hiszem, annak idején a III/3-as ügyosztály tartótisztjei és a kommunizmus titkosrendőrei tárgyalhattak így, ilyen visszautasíthatatlan meggyőző erővel az úgynevezett együttműködő rendszerről, mint ahogyan azt mostanság a miniszterelnök teszi az energiaszolgáltatókkal, meg úgy általában mindenkivel, aki nem azt teszi, mint amit a rendszer szeretne. Legutóbb 1987-88-ban tárgyalhattak így a rendszerrel együttműködni nem akarókkal.

És alig egy év múlva az a rendszer összedőlt.

*     *     *

Azt hiszem, csak egy magát túl komolyan vevő, de a vesztét érző, dikratórikus rezsim az, amelyik képes megsértődni egy mesén. Mert állítom: nem normális az a rendszer, amelyik államtitkári meg miniszterelnöki szinten, sőt: már-már diplomáciai jegyzékben tiltakozik egy gyermekeknek szóló, külföldi tévéműsor ellen. Csak egy icipicit nagyobb arc kellene ahhoz, hogy emiatt bekéressék a német nagykövetet a Külügyminisztériumba...
 
Hasztalan tiltotta a rendszer a '80-as évek elején a Beatrice vagy a Bizottság egyes dalait. Hiába próbálta ellehetetleníteni őket, a rendszerkritikus vélemények terjedtek, mindenki tudta, hogy a király meztelen, a dalokat pedig lemezmegjelenések nélkül is kívülről fújta a közönség.

És azok a dalok, az előző rendszer működését, zsarnokságát, a szocialista urambátyám-világ korruptságát és hazugságait kritizáló dalok mára megint fájdalmasan aktuálisakká váltak.

*     *     *

És azt hiszem, csak egy magát túl komolyan vevő, de a vesztét érző, dikratórikus rezsim az, amelyik képes olyan megfélemlítő rajtaütéseket produkálni a más véleményen lévőkön, mint azt tették a minap a Sirályban. Nem tudok nem arra gondolni, hogy 1987-ben is így működhetett a szerveződő ellenzék ellehetetlenítése, mint ahogyan azt a Sirály esetében teszi a rendszer. Kicsinyes bosszú és a bukástól való félelem vezérli ezeket a tetteket.

*     *     *

Egyre inkább olyan tüneteket produkál a rendszer, mint tette azt 1987-ben meg 1988-ban. Bukásra áll, a vesztét érzi és kapálózik ellene.

De tavasz van, és már csak egy év van hátra a következő tavaszig.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr595163648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dez01 2013.03.23. 19:39:53

Szerintem meg a meseiró -magyar névvel mellesleg - matt idióta. És a tv csatorna szerkesztői is akik adásba engednek ilyesmit... Orbánnak most teljesen igaza van

pupumpa 2013.03.23. 19:41:30

Ez a "mese" egy német közszolgálat csatornán ment. Rosszul gondolod, hogy ez ugyanaz a kategória, mint régen a Beatrice szövegek.

Lehet hogy a német kormány is zokon venné, ha gyerekeknek szóló tájékoztató műsorban az M1 leadná, hogy a németeknek nem volt elég két világháború kirobbantása, a harmadik világháborúra készülődnek. Megint zsidókat akarnak deportálni, már építik a gázkamrákat.

Blogger Géza 2013.03.23. 21:35:26

Te szerencsétlen, a zsidó szervezettel nem az volt a baj, hogy más a véleményük, hanem hogy nem fizettek bérleti díjat, plusz onnan szerveztek törvénytelen és erőszakos akciókat. A következő lépés mi lesz? Felrobbantanak valamit?

Ahogy Orbán tárgyal az energiaszolgáltatókkal az semmi ahhoz képest, ahogy az EU tárgyal Ciprussal...

Az urambátyám világról meg beszélgess el Gyurcsánnyal, Szilvássyval, Hunvalddal, Hagyóval, Zuschlaggal, Tocsikkal...

navan 2013.03.23. 21:35:57

@pupumpa: Kulonbseg: a magyar mese igaz. A nemet nem. Fontos kulonbseg. Nemet gyerekek allampolgari ismereteket tanulnak: hogy NEM szabad egy orszagot szejjel...szni. Ok mar tudni fogjak.

nland 2013.03.23. 21:36:29

Azért kíváncsi lennék,ha az M1-en lemenne pl. egy "Gyerekek, most azért kaptok idén kisebb csomagot a Mikulástól, mert a magyar piacon megtermelt extra profitot a Németországi és Franciaországi cégek kiviszik Magyarországról és ezért szüleiteknek nincs pénze egy tavalyi méretű csomagra..."
Vagy pl. "a Német és Francia gyerekek több csokit ehetnek, mint TI, mert a tinálatok megtermelt csokiból a felét oda kell adni nekik...és nem adnak vissza belőle..."

Ez biztosan körbejárná a világot és ismét meghalna a főnix-madár demokrácia! :)

nland 2013.03.23. 21:36:59

Azért kíváncsi lennék,ha az M1-en lemenne pl. egy "Gyerekek, most azért kaptok idén kisebb csomagot a Mikulástól, mert a magyar piacon megtermelt extra profitot a Németországi és Franciaországi cégek kiviszik Magyarországról és ezért szüleiteknek nincs pénze egy tavalyi méretű csomagra..."
Vagy pl. "a Német és Francia gyerekek több csokit ehetnek, mint TI, mert a tinálatok megtermelt csokiból a felét oda kell adni nekik...és nem adnak vissza belőle..."

Ez biztosan körbejárná a világot és ismét meghalna a főnix-madár demokrácia! :)

dennisthemenace 2013.03.23. 21:37:27

@dez01: Mi a fasz koze van a felcsutinak egy nemet csatorna musorahoz? A nemet nagykovet helyeben elkuldtem volna oket a pichaba.

FLAZZ 2013.03.23. 21:37:56

De szarok ezek a kormany bukasat vizionalo blogok. Minden nap u.a.
Valami tenlyeges alternativat mikor tudtok felmutatni? A gyurcsanyin es a dopemanen kivul.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.23. 21:38:32

Azt hiszem, a lótücsöknek (becenevén lótetű) is tiltakoznia kéne, hiszen milyen negatívnak van már beállítva a Vízipók csodapókban!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.23. 21:39:41

@pupumpa: Nem is tudtam, hogy az első világháborút a németek robbantották ki.

Globetrotter2014 2013.03.23. 21:40:10

Ez marhaság a posztoló tudhatná mikor kell visszavenni.

Az viszont sokkal aggasztóbb, hogy ez egy jobbközép kormányú közTV-ben került bemutatásra.

Mi lett volna ha valami Schulz féle poltikus állna most Németország élén?

almodhi 2013.03.23. 21:41:07

@pupumpa:
Van egy apró pici különbség, amit a neremberek nem teljesen tudnak átlátni: Míg a magyar mese igaz, a német nem lenne az.

Fejesrob 2013.03.23. 21:41:43

Szerintem a németek is tiltakoznának, ha egy kiscsákó a magyar esti mesében azt magyarázza a haverjainak, hogy ezek a németek még mindig mekkora nácik.

Fejesrob 2013.03.23. 21:42:11

Bocsesz blogger, de nem kellene odaírnod valahová jól látható hyelre, hogy cenzúrázol? Úgy lenne korrekt, mert akkor eleve nem írtam volna:)

Pan Modry 2013.03.23. 21:42:42

Hajra nemetek!

Ami rossz a fidesznek vagy az mszp nek, az jo az orszagnak!

reszeg tengeresz 2013.03.23. 21:48:03

@Pan Modry: csak a DK mi? Hazaarulo fereg!

egysmás 2013.03.23. 21:49:19

Mindig elcsodálkozom azon, hogy mennyien vannak még, akik naprakész információval rendelkeznek Orbán valagának az ízéről!

Pan Modry 2013.03.23. 22:15:07

@pupumpa:
Az elso vilaghaborut nem a nemetek robbantottak ki, tehat a magyar tv hazudna es a nemetek kritikaja teljesennjogos lenne.

A nemetek viszont nem hazudnak, a bolsifidesz adofizetoi penzbol a sajat seggnyalo senkihaziait teszi poziciokba, akik reszben elkorrumpaljak, masreszt meg sajat korlatoltsaguk miat egyszeruen elszarjak faszsagokra az adofizetok penzet.

Ami rossz a fidesznek vagy az mszp nek, az jo az orszagnak!

Pan Modry 2013.03.23. 22:15:46

@reszeg tengeresz:
Gyulolom a dk t te fasz, de nem fogok most lenyegtelen sulyu partokat felsorolni!

vasgyuszi 2013.03.23. 22:16:31

Mosdassátok a mini-komcsitokat gyerekek :)

wanekus 2013.03.23. 22:16:58

És amikor a FIDESZ-ről ment a mese? Tudjátok az a kisgömböcös. Egy csuti padláson kezdődött, mígnem a kisgömböc immár nagyra nőve az ország házában gubbasztott, de jött a tavasz és a csuti gömböc DURRR :-)

kamerasmobil 2013.03.23. 22:17:23

@Blogger Géza: Jajj te hat mar megint csusztatsz meg vetitesz...

sea monkey 2013.03.23. 22:17:50

Ha! Kumin csak beparázott, hogy ebből a meséből a fidesz szavazónak is lejönne (végre) hogy mi a helyzet Mo-n.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.03.23. 22:32:01

Azt áruljátok el nekem FIZETETT-habonyi-számtech-katonák, hogy tudjátok a "nick-regisztrációt" visszadátumozni?

@dez01: "2009.01.03. óta tag."

"dez01 0 bejegyzést írt és 327 hozzászólása volt"

@pupumpa: "2007.10.03. óta tag."

"pupumpa 0 bejegyzést írt és 132 hozzászólása volt"

@nland: "2009.01.29. óta tag."

"nland 0 bejegyzést írt és 103 hozzászólása volt"

@FLAZZ: "2012.04.03. óta tag."

"FLAZZ 0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt"

Mert hogy ti ketten mesterségesek (századvégesek) vagytok egyugyanazon íróasztalról, az már fix. Ez nem téma:

@Fejesrob: "2013.02.22. óta tag."

"Fejesrob 0 bejegyzést írt"

@reszeg tengeresz: "2012.10.15. óta tag."

"reszeg tengeresz 0 bejegyzést írt"

Na de a visszadátumozás hogyan megy...?

Nyugi, rájövök :)

nikmarcell 2013.03.23. 22:56:46

Azt felejtik el, hogy a német közszolgálati tv-k, így a zdf és a KIKA is független az aktuális kormánytól. A kis rajzfilm nem politikai megrendelésre készült. Mivel Németországban élek, a gyerekeim miatt elég sok hasonló rajzfilmet láttam a KIKA-n. Volt több olyan, ami elég kritikus volt az aktuális kormánnyal szemben is. Például a Wulff lemondása előtt is volt hasonló rajzfilm. Ja, ő pont azért mondott le végül, mert megpróbálta a sajtót befolyásolni.
Persze Orbánéknak furcsa dolog ez a független, szabad sajtó.

Ianas 2013.03.23. 22:57:52

@nland: Nem tűnt fel az ország teletapétázása az értelmetlen, adóforint milliókba kerülő IMF plakátokkal? Ehh.

A német gyerekek most gyakorlati példán láthatják, hogyan nem működik egy demokrácia. Szerintem ezzel nincs baj: most hagyják le az anyagból az illusztratív példákat?

tükörfúró 2013.03.23. 23:01:19

Nem dátumoznak vissza semmit, a habony gyerek és bércsicskái már hajnalok hajnalán teleszórták alvó nickekkel a zösszes létező portált és blogot..

Ianas 2013.03.23. 23:12:20

@Fejesrob: Különbség: az egyiknek van igazságtartalma, a másiknak nincs. Rád bízom, hogy kitaláld, melyik melyik

dukeekud 2013.03.24. 09:15:34

"Mert állítom: nem normális az a rendszer, amelyik államtitkári meg miniszterelnöki szinten, sőt: már-már diplomáciai jegyzékben tiltakozik egy gyermekeknek szóló, külföldi tévéműsor ellen."

A postolo nyilvanvaloan hazudik, mert ugy tesz, mintha ez az egbekialto elmebetegseg, barmilyen mercevel is normalisnak szamitana.
A magyar baloldal, eljutott odaig, hogy a nemet ovodasokat hangolja a torvenyes Magyar kormany ellen ??????????????
Nem mintha az ovisokat ez erdekelne, vagy hogy tudnak mi az Magyarorszag, de ez akkor is elkepeszto. Szerintem a teljes allamadosagat kilehetne fizetni abbol, amennyit az elmult 3 evben, az mszp az orszag lejaratasara koltott el.
Ez a rajzfilm tokeletesen mutatja baloldal vegletekig elszant, nyuszito ketsegbeeseset, a hatalomert. Ezek utan mi johet meg, nyilvanos ongyilkosag, onegetes, tiltakozasul a kormany ellen ??

ásványi répacukor 2013.03.24. 09:16:02

A post érdekes, elgondolkodtató. Nemkülönben a sosem, vagy ritkán látott
kommentelők aktiv hozzászólási kényszere!
Arkagyij Rajkin szavaival "válámi ván, de nem az igázi"....

windex 2013.03.24. 09:16:53

@Fejesrob: dehogy tiltakoznának :-) egyrészt van az úgy, hogy bizonyos szint alá nem megyünk. így tartják ezt ők is. szóval nem érdekelné őket, mi megy a futrinka utcában. mésrészt hülyeségekre minek energiát pazarolni és keménykedni. a német=náci nyilvánvalóan hülyeség, nem valóság, ahogy viszont az a "németországban már a kölyökklubban is téma, hogy milyen elefánt a porcelánboltban a magyar kormány, és milyen durvaságokat követ el, csak mert visszaél a hatalmával" cucc = ráléptek a fidesz elit tyúkszemére, és dühöng, hogy nem kokizhat, nem kussoltathat, nem torolhat meg, illetve általába véve nem dirigálhat. ugye milyen szar, ha korlátokba akad az ember? pláne annak, aki kevélységében a korlátlan uralmat szokja :-) megérett már néhány ilyen jelzés az agresszív falkának

dukeekud 2013.03.24. 09:17:35

"Mert állítom: nem normális az a rendszer, amelyik államtitkári meg miniszterelnöki szinten, sőt: már-már diplomáciai jegyzékben tiltakozik egy gyermekeknek szóló, külföldi tévéműsor ellen."

A postolo nyilvanvaloan hazudik, mert ugy tesz, mintha ez az egbekialto elmebetegseg, barmilyen mercevel is normalisnak szamitana.
A magyar baloldal, eljutott odaig, hogy a nemet ovodasokat hangolja a torvenyes Magyar kormany ellen ??????????????
Nem mintha az ovisokat ez erdekelne, vagy hogy tudnak mi az Magyarorszag, de ez akkor is elkepeszto. Szerintem a teljes allamadosagat kilehetne fizetni abbol, amennyit az elmult 3 evben, az mszp az orszag lejaratasara koltott el.
Ez a rajzfilm tokeletesen mutatja baloldal vegletekig elszant, nyuszito ketsegbeeseset, a hatalomert. Ezek utan mi johet meg, nyilvanos ongyilkosag, onegetes, tiltakozasul a kormany ellen ??

ob.szerver 2013.03.24. 09:18:58

@nikmarcell:

"Persze Orbánéknak furcsa dolog ez a független, szabad sajtó."

Amit leírsz, az egy fideszes számára felfoghatatlan. Akik a lakájmédia aljas, kommunista múltjukért túlkompenzáló, a gazdáikat elvtelenül és gátlástalanul kiszolgáló megvett pártmunkások médiamocskához vannak szoktatva, azok éppúgy nem értik meg, hogy a nyugati -különösen közszolgálati - média másként működik, ahogy a kutyám sem értené meg. Azok az újságírók is tévedhetnek és hibázhatnak, de soha sem aljasodnak le a lakájmédia zsoldosainak a szintjére.

dr. jenőke (jenőke) 2013.03.24. 09:19:51

"...idegességében pedig olykor megnyalja a szája szélét..."

Tisztázzuk a székhez rögzített úrét, vagy a sajátját?

windex 2013.03.24. 09:20:24

@Fejesrob: oda írta, azaz ide, a box alá. a zöld alatt van. most már látod? kérdés még?

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.24. 09:21:21

Elnézést Májkel, most már én is látom. Kígyót melengettünk a keblünkön, de a német tv felnyitotta a szemünket.

Jövőre rohanunk újra a szoclibekre szavazni. Csak nehogy megint a német gyerekek előtt szégyenpadra legyünk ültetve, mert azt már nem tudnánk elviselni.

Ennek a sokat szenvedett nemzetnek már más se hiányzik, mint hogy a német gyerekek rosszallóan gondoljanak ránk!

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.24. 09:23:33

@Bérgyilkos,Garázda,Gázoló,Adócsaló=Orbán_bandája: "Azt áruljátok el nekem FIZETETT-habonyi-számtech-katonák, hogy tudjátok a "nick-regisztrációt" visszadátumozni?"

Természetesen úgy, hogy a blog.hu az index.hu-val együtt már két éve a Közgép tulajdonában áll. Nem közvetlenül, hanem 124 áttéten keresztül, a strómanok strómanjainak offshore-ja átal felbérelt strómanok vették meg.

Az Uj Péter ezt megtudta, és azért ment el jó messzire. De a Közgép már őrá is elkezdett alkudozni...

pánpéter 2013.03.24. 09:25:11

arra mondjuk kíváncsi lennék, mit szólna a posztoló, a német kancellár, valamint a német sajtó, ha a közszolgálati M1-en, gyerekműsor ganánt lemenne, hogy a németek bizony nagypn nácik voltak, sok zsidó embert koncentrációs táborba küldtek, és biztos még mindig sok náci van közöttük, úgyhogy nagyon kell velük vigyázni.
mert ez kb. pont akkora csúsztatás, és a valóság elferdítése, mint amit a német propaganda tol az ottani kölyköknek.
az ilyen vazallus bloggert, mint amilyen ezen blog szerzője is, nem nagyon zavarja - sőt, tapsol neki - ha szívó ágra teszik a magyart. de sok magyarnak viszont engedtessék meg, hogy felháborodjunk, az ilyen aljasságokon.

kivisziat 2013.03.24. 09:26:44

nikmarcell 2013.03.23. 22:56:46

"furcsa a dolog ez a független, szabad sajtó"

de még milyen furcsa, a tényektől független, és szabad az igazságtól

Pop40 2013.03.24. 09:27:51

@Blogger Géza:
Annyira jópofa, mikor a narancsagyúak még 2013-ban Gyurcsánnyal meg Hagyóval példálóznak, hogy az leírhatatlan.

Őket leváltották 2010-ben. Akik leváltották, bizonyára azért váltották le, hogy a maffiád onnantól fogva százszor annyit lopjon, mint ők.

Ja, Hagyó, Zuschlag, stb sitten ül vagy ült.

A fideszes tolvajok közül hányan is ülnek sitten?

Ja, hogy senki?

Nyilván ez azért lehet, mert a Simicska-kormányban nincs lopás.

Kormányozni azt hangyafasznyit nem tudtok, pedig ha úgy tudnátok, mint mutogatni, nem itt tartanánk.

komplikato 2013.03.24. 09:29:59

@tükörfúró: Bizony, bizony. 2007 óta keményen akcióban vannak.

Pop40 2013.03.24. 09:30:39

@ZF2:

Pont ugyanez. Az Orbán-féle komcsikat a németeknél minden jelentősebb erő utálja, pártszíntől függetlenül. (Persze nem csak náluk.)

@nikmarcell: "Persze Orbánéknak furcsa dolog ez a független, szabad sajtó."

Nem furcsa, hanem ismeretlen. Ezért a rácsodálkozás.
Ők csak az Obersovszky-féle prosztatamasszírozós sajtót ismerik.

Mehetnek majd a barmok tiltakozni ezekhez is.

fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/62717_617874184905592_1817485354_n.png

tucano 2013.03.24. 09:31:14

@Bérgyilkos,Garázda,Gázoló,Adócsaló=Orbán_bandája: @tükörfúró:

Mindig tanul az ember valami újat! A német gyerekek a tv-ből, mi meg kommentháború tantárgyból. Egyik sem felesleges.

M_R 2013.03.24. 09:32:22

Arra azért kíváncsi lennék mekkora felháborodás lenne a fideszdroidok között ha az országuk az adójukból évi százmilliárdokkal támogatná pl. Fehéroroszországot, ahol az aktuális fülkeforradalmi megmondóember havonta ötször kifejtené, hogy mennyivel jobb az élet, sikeresebb a gazdaság mint a hanyatló Magyarországon, ráadásul szinte majdnem mindig lehet a húsjegyre húst venni és évente minimum kétszer rendezne "békemenetet" hogy megvédje Fehéroroszországot a kizsákmányoló magyaroktól - esetenként ilyenkor el is égetnének egy-egy magyar zászlót is...

felcsutisuttyo 2013.03.24. 09:33:19

Be vannak szarva a NEMZETI SZAR
BANDA...hogy nemcsak elzavarás lesz a csalási választásból, és illegitimnek nyílvánításból, hanem LÁMPAVAS IS LESZ!!!!!!
GÖRCSÖS zavarukban hazudnak, csalnak, lopnak ...és bizonygatják, hogy Ők adnak a Népnek ( persze a százaláékos emelésekből 10 százalékot " visszaadatnak" a közművekkel:DDDDDDDD) Ezzel kábítják a magyar BIRKÁBBIK fajtáját, mert aki okos magyar az észreveszi, hogy " kilóg a lóláb":)))

Behajtó70 2013.03.24. 09:34:18

Valami nagyon nincsen rendben, ha nem emeljük fel szavunkat az ilyen aljasságok ellen. Sőt ott sincs rendben, ahol kifogásolják, hogy mírt nem vagyunk birkábbak.

Azért az figyelemre méltó, hogy nem azt kifogásolod te überdemokrata, hogy miért vannak egyoldalú politikai műsorok egy olyan csatornán, ami függetlennek, sőt, ismeretterjesztőnek van kikiáltva....ugye!?

De nem baj, legalább látjuk ismét a lelkivilágotokat, azt, hogy a ti demokráciátok az, ha ti vagytok hatalmon, inden más az elítélendő...

Ajas egy népség, az biztos! De majd lsz gondunk rátok jövőre is!

Behajtó70 2013.03.24. 09:34:46

LOL most látom, hogy moderálni fogtok...:):):):):)

A demokrata moderáció, mi?

Mekkorát nevettem! :):):):):)

2013.03.24. 09:35:27

vegyétek már észre orbán freudi elszólását, miszerint: "Ha ez előfordulna a Magyar Televízióban, itt mindenki repülne egyetlen perc alatt"

még hogy nem diktátor

paraszttibor 2013.03.24. 09:36:35

Nicsak, a bolsevik magyargyűlölő patkányok és a liberálnácik a külföldnek drukkolnak.

paraszttibor 2013.03.24. 09:37:39

@Michael Knight
Megbasztam anyádat és beleszartam a pofádba.

FLAZZ 2013.03.24. 09:38:08

Te szerencsetlen...

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.24. 09:40:37

"A kormány együttműködik az energiaszolgáltatókkal, ha azok azt teszik, amit a kormány mond - jelentette ki a miniszterelnök. Érdekes tárgyalástechnika: ha szót fogadsz és kussolsz, akkor a barátod lesz a rendszer. De ha nem..."

Szerintem csak kezdi megérteni,és átvenni az európai mentalitást, amely hiánya miatt annyit, de annyit kritizálták az elmúlt 3 évben.

Ugyanez van az EU-Magyarország konfliktus mögött is: ha szót fogadsz és kussolsz, akkor európailag elismert politikus/ország leszel, de ha nem, akkor egy zsebdiktátor, és hetente szerepelsz majd a hírekben, hogy itt milyen undemokratikus dolgok történtek már megint. A különbség annyi, hogy Ovi a magyar emberek érdekeinek védelmére hivatkozva,az EU meg a demokráciára és a közös szabályzásra hivatkozva teszi ugyanezt. Egyik 19, a másik...

regress 2013.03.24. 09:41:06

@reszeg tengeresz: @Fejesrob: @Blogger Géza: @pupumpa: a németek azért csinálták a rajzfilmet,hogy a hozzátok hasonló micimackók is felfogják,viktoruk mennyire átbassza őket

webnazi 2013.03.24. 09:42:06

Ez a cím már alapból hülyeség!
Ahogyan jelenleg "áll a kormány szénája", jövőre talán még 4/5-del is nyerhetnek.
Azt, hogy néhány hazaáruló komcsi mit gondol, miket írkál, és miket árulkodik kisdedós módjára a külföldi lapoknak az ország belső dolgairól, az egy teljesen más dolog.
A külföld meg nagyban szarja le az egészet, legfeljebb egy nagyot röhöghetnek azon, micsoda moslék emberek léteznek egy magát magyarnak nevező országban, ahol a nem magyarok, a mindenféle jöttmenteknek és a nem ma barnultaknak van csupán erős érdekvédelme, ám az őslakosság magyaroknál az a történelmi hét vezér még mindig 8 felé húz.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.24. 09:43:29

@nikmarcell:
Három perc netes tájékozódás és lám-lám, találtam jónéhány hasonló "rajzfilmet" (infografikát) ugyanebből a műsorból:

A jemeniek is tiltakoztak?
www.youtube.com/watch?v=Mxnrq3Lc0Fk
(Vezető hír a magyar-lengyel árvizek)

Vagy a pakisztániak?
www.youtube.com/watch?v=7uCnmVEZLlM

Beszopjátok Kumin szövegét, hogy 3 éveseknek szól?
Ez a logo! komolyabb, mint az Tények a TV2-őn!

Más megközelítésben, tartsa fel a kezét, aki
- észrevette volna Lomniczit, ha nem takarják ki?
- látta volna ezt a híradót, ha a kormány nem kezd el hisztizni?

Hülyék ezek, csak már forognak is...

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.24. 09:44:54

@tükörfúró: Ja, lehet, úgy gondolkodtak, mint az exfőnököm, amikor bejött a net. Bevásárolt vagy hatszáz domain-nevet, aztán később eladogatta őket, ha tudta. Néhányszáz a nyakán maradt, persze.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 09:45:20

@nland: DDDDDDDD ezen mekkorát röhögtem.D

Le_Penseur 2013.03.24. 09:45:56

Nem először fordul elő, hogy túlreagálnak dolgokat. Verébre ágyúval tipikus esete.

Dr. Kovács Géza 2013.03.24. 09:46:41

Nagyon beteg, egy gyerek csatornán politikai műsort vetíteni! Pláne, hogy nem az elmúlt 23 évről szólt. Vagy legalább 1000-ről. Vagy a bankokról, vagy az olyan cégekről, akik országok sorsáról döntenek.

kadarnepe 2013.03.24. 09:47:13

Azért az majd elég mókás lesz, amikor a Fidesz kormány jótetteiről is lesz egy szoba a Terror Házában.

burakefendi 2013.03.24. 09:51:02

De vajon ki lesz képes megbuktatni a bukását érző rendszert?:)

nikk rivers 2013.03.24. 09:51:54

@Blogger Géza: "Ahogy Orbán tárgyal az energiaszolgáltatókkal az semmi ahhoz képest, ahogy az EU tárgyal Ciprussal..."

Tévedsz. Az energiaszolgáltatók nem kértek pénzügyi segítséget.

zila5 2013.03.24. 09:52:55

@nland:
Azért azt rajzoljuk hozzá, hogy ma Magyarországon full hivatalosan sok pénzt keresni nagy mikuláscsomagra nagyrészt csak a multicégeknél lehet.
Az összes vadliberális közép- és felső-vezető ismerősöm kap Viktortól ajcsiba + ikszszázezer forintot évente az adórendszernek köszönhetően.
Legalább egy fikarcnyi logika lenne abban amit csinálnak... :(

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.03.24. 10:19:48

Hát Uraim, mi is várjuk a jövő tavaszt. Bár őszintén szólva, néha már azt mondom, hogy nyerjenek Bajnaiék, talán végre nyugalom lenne, viszonylagos nyugalom. Ami azt jelentené, hogy legalább a blogokat és a facebookokat nem árasztaná el más pár kuruc-olvasót leszámítva.

Kicsit unalmas ez a sok siránkozás.

Amúgy további uszítás: török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja.

nemecsek ernő áruló 2013.03.24. 11:28:19

@dez01: Közöltek néhány tényt, amivel jellemzően senki nem foglalkozik, még te sem. A kormánynál az verte ki a biztosítékot, hogy kimondtak néhány tényt, és nem tették hozzá azokat a hazugságokat, amivel a kormány általában takarózni szokott. Ennyi történt, nem több.

nemecsek ernő áruló 2013.03.24. 11:29:11

@burakefendi: Önmaga. A történelem elég jól megadja az ilyen rendszerek spirális, önmagát bukásba hajszoló nyomvonalát.

papaleo 2013.03.24. 12:22:32

Érdekes mód amikor devizahitellel árasztották el az országot akkor senki nem aggódott értünk.

Komolyan ennyi idióta van közöttünk, hogy azt hiszik, hogy az EU meg a németetek/franciák stb stb. azért aggódik, hogy sérül a demokrácia??
komolyan??

egy dolog miatt aggódnak
1, ragadós lesz a példa (lásd bankadó, mi kezdtük el, azóta sorra vezetik be)
2, féltik a profitot

minden más csak rizsa

ettől még orbánék csinálhatnák jobban a dolgokat, de jó helyen kaparnak az biztos

nemecsek ernő áruló 2013.03.24. 12:23:33

@nland: Nem lenne semmi gond, ha hozzá tennék, hogy a nagymama anno kétszer annyi csokit ehetett, amit a német és francia gyerekek adtak nekik, és most a német és francia gyerekek visszakérik a kölcsönbe adott csokit.

@Dr. Kovács Géza: Ennél a hozzászólásnál semmi nem mutatja jobban, hogy nem láttad azt a műsort. Anyukám nekem azt tanította: olyan dolgokról, amit nem ismer, csak egy idióta mond véleményt.

Egyébként ha tévednék, és mégsem volnál idióta, mivel láttad volna a műsort, ide schmittelhetnéd, melyek azok a tények, amik nem voltak rendben abban a rajzfilmben, és melyek a tények, amiket nem vettek figyelembe?

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2013.03.24. 16:11:12

"Ha ez előfordulna a Magyar Televízióban, itt mindenki repülne egyetlen perc alatt"

Független közszolgálatiság alla Orbán Viktor

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.03.24. 16:12:30

"Mert állítom: nem normális az a rendszer, amelyik államtitkári meg miniszterelnöki szinten, sőt: már-már diplomáciai jegyzékben tiltakozik egy gyermekeknek szóló, külföldi tévéműsor ellen"

És az a rendszer milyen, amelyik nagyköveti szinten tiltakozik egy alig nézett TV őrült összeesküvés-elmélet hívőjének díjazása ellen?
Sztem nem feltétlenül lenne szükséges belekötni elvtelenül mindenbe, amit a kormány csinál, az sem jobb, mint a narancsos felhő. A németeknek még az első (2011-es?) próbálkozását láttam, és az tényleg tele volt csúsztatásokkal és valótlanságokkal pl. "az újságírók nem írhatnak rosszat a kormányról" sic! - hát tessék megnézni ezt a blogot vagy 100 másikat, most akkor lehet rosszat írni vagy sem?

Szóval sztem jogosan vannak kiakadva, az már tényleg egy jobb kérdés, h egy gyerekműsorral foglalkozni mennyire nevetséges

2013.03.24. 16:13:18

diktatorikus kleptokrácia

Pop40 2013.03.24. 16:36:44

@burakefendi:

Ezt biztos sokan megkérdezték 87-88 táján a Szovjetunióval kapcsolatban is.

Na azt ki/mi buktatta meg? Pont senki, szépen szétesett magától. Itt is ez lesz, ahogy Orbán egyre vállalhatatlanabb lesz a saját holdudvarának is, az eredmények pedig nem jönnek.

Előbb vagy utóbb a saját hordája lincseli majd meg, ha csak képletesen is. (Bár remélem, szó szerint fogják majd.)

Pop40 2013.03.24. 16:44:03

@paraszttibor:

Ezen egyszerűen lehet segíteni. Ne drukkolj a külföldnek, és kész.

Pop40 2013.03.24. 16:44:50

@dukeekud:

"A magyar baloldal, eljutott odaig, hogy a nemet ovodasokat hangolja a torvenyes Magyar kormany ellen"

Igen, a magyar baloldal annyira ügyes, hogy elérte, hogy szó szerint AZ EGÉSZ VILÁG röhög a hordádon, már pártállástól és országtól függetlenül. Mikre képes ez a baloldal, nem? ;)

Amúgy nem tudom, mit rinyálsz, nemhogy büszke lennél, hogy a fantasztikus sikereiteket minél szélesebb körben ismertetik.

fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/62717_617874184905592_1817485354_n.png

kennyking 2013.03.24. 17:29:10

@nick rivers:
" Tévedsz. Az energiaszolgáltatók nem kértek pénzügyi segítséget."
Nincs szükségük rá.Finanszírozzák a magyarok.Telik rá a két-háromszáz eurós fizetésekből.

nemecsek ernő áruló 2013.03.24. 17:29:16

@papaleo: Senkinek nem tartottak fegyvert a fejéhez, hogy deviza-hitelt vegyen fel. A hazug propaganda meg, hogy mindenkinek saját lakás kell, mert az úgy menő, az Magyarországról eredt. És a bérlakás-rendszer kinyírása sem német/francia terv része volt, hanem nettó magyar.

Ahogy a Kozmosz mondja, sajnos abba nem lehet belekötni:
"Mi basszuk el, de pusztuljon az idegen
Léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem
Több párt kell, hanem több külön ország
Az okosak földje: Magyarország!"

Egyébként itt a szöveg, amin Viktorék kiakadtak (én nem értem, miért, de felvilágosíthatnál):
"A kormányon lévő politikusokat az állampolgárok választották meg, ahogy az EU-ban lennie kell, de amióta hatalomra kerültek, azóta sokan úgy gondolják, hogy sora olyan dolgokat tettek amik az EU-ban így nem megengedettek. Például az újságírók nem mindig számolhatnak be szabadon dolgokról. Van olyan rádióállomás, ami nem kapott engedélyt az állandó sugárzásra, mert a főnökei, tulajdonosai rossz véleménnyel vannak a kormányról, és ezt nyíltan ki is mondják. A kormány azt akarja, hogy az emberek az újságokban, rádiókban, tévében csak jó híreket kapjanak róluk. Legutóbb pedig úgy döntöttek, hogy a legfontosabb bíróságnak sokkal kisebb jogkört adnak. Ezt azért csinálják, hogy az alkotmánybíróság még kevésbé tudjon beleszólni a döntésekbe. Pedig ennek, a politikusok által hozott törvények alapos ellenőrzése volna a fő feladata. Úgy tűnik, mitha a magyar politikusok néha nem tartanák magukat az Európai Unió szabályaihoz."

Domini 2013.03.24. 17:29:20

Érdekelne, milyen reagálást váltana ki, ha a Magyar tv hasonló filmet sugározna, mondjuk a cionizmusról.

dukeekud 2013.03.24. 18:13:35

@Domini: Hat az, nem kerdeses, hogy vilagmeretu lenne a botrany. Az eszkimoktol, kezdve, a legeldugottabb oserdei torzsekig, beleertve termeszetesen a csecsemoket is, mindenki habzo szajjal biralna a Magyar kormany fasiszta diktaturajat.
Amerika legicsapassal fenyegetozne. Az unioban, pedig mar Magyarorszag eltavolitasat tervezgetnek, az Europai kontinensrol. A Japan nagykovet azonnal harakirit kovetne el, de meg elotte Kamikaze pilotak bevetesevel fenyegetozne. Kb ezek tortenenek az elso napon, aztan kitudja hova fejlodne az orulet.
Ja es termeszetesen az mszp azonnali nuklearis csapast kovetelne, a vilag vezeto atomhatalmaitol Magyarorszag ellen.
Mesterhazi Attila szemelyesen adna at az Izraeli, es az Amerikai nagykoveteknek a nuklearis csapas kidolgozasahoz szukseges reszletes terkepeket.

papaleo 2013.03.24. 18:13:51

@nemecsek ernő áruló:
senkinek nem tartottak fegyvert, de akik adták mind tudták, hogy kockázatos, csak éppen "nem bontották ki az igazság összes részletét" = hazudtak

papaleo 2013.03.24. 18:14:16

Szerinted Orbánéknak nem lenne egyszerűbb azt csinálni mint amit kérnek tőlük??
Szerinted mi miatt mennek szemben a hivatalos "ajánlásokkal"??
komolyan az a baj a magyar alkotmánnyal, hogy a hajléktalan nem pisálhat az aluljáróba? ez fáj? kinek?

szerinted a német cégek karitatív céllal települtek ide? őket nem érdekli a profit, csak hogy nekünk jó legyen?

Szerinted nem a profitot féltik most?
Szerinted a németek nem gyarmatként néznek ránk?
Szarnak a fejünkre. A német gazdaságot az export pörgeti, illetve azok a multi cégek akik kinti leányvállalatok révén lapátolják haza a pénzt.
Szerinted a német azért él jobban mert kétszerannyit dolgozik a paraszt? szerinted abból 5x különbséget lehet elérni életszinvonalban?
szerinted nem mi (értsd nem azonos életszínvonalon lévő országok) finanszírozzuk a német, franci, angol stb stb államok jó létét?
szerinted mitől kereshet többet egy német mint egy magyar? mitől van neki több pénze?

ez ugyanolyan háború mint régen. Régen is abból volt fejlődés, hogy ki igázta le a másik nemzetet és vette el annak vagyonát. Csoda nincs csak az eszközök változnak.

David Bowman 2013.03.24. 19:29:43

@M_R: Te, ebből a támogatásból egy szó sem igaz. A valóság valahogy úgy néz ki, hogy amit nagy csintadrattával behoznak az ajtón, azt aktatáskában kiadják az ablakon. Szakértői díj,strabag, 10xes áron nem épülő metró, ilyesmi.
Ráadásul amit közpénzből befizetünk az EUnak, azt csányiék, és a többi új földharácsoló rabló visszakapja mezőgazdasági támogatásként. Ez ám a törvényesített pénzszivattyú!

David Bowman 2013.03.24. 19:31:20

@papaleo: Valóban, de széllel szembe nem lehet pisálni. Azok az országok lettek sikeresek, amelyek látszólag az előírt szabályok szerint, saját pályájukon verték meg őket. Az angolok világrendjének ki lett a nyertese? Az USA. Az USA világrenjének meg Jappán. A németek meg mindnek.Svédország meg a múlt század elején Európa legszegényebb országa volt.

papaleo 2013.03.24. 22:31:19

@David Bowman: igen csak ezek a kialakult világrendek már nem akarnak több "szabad" országot. úgyhogy választás nincs vagy széllel szembe és meglátjuk mi lesz, vagy egyirányba de az borítékolható. Én az első mellett vagyok mert bármi is lesz megpróbáltuk, és legalább becsülettel hal meg az ember.

Egyébként az általad felsorolt államok fejlődésében nem kevés szerepet játszik az olaj (kivétel a németek). És mint tudjuk az olaj a világ legnagyobb adója...

nemecsek ernő áruló 2013.03.25. 19:25:26

@papaleo: Bzmeg, te k**va beteg vagy, ha el is hiszed, amit ebben a hozzászólásban összehánytál. Fordulj orvoshoz, mert ez kurva gáz!

nemecsek ernő áruló 2013.03.25. 19:25:29

@papaleo: Ez tévedés. Ők sem hitték, hogy ennyire kockázatos. És ez a legnagyobb baj.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.25. 20:11:50

Michael...
Sajnos a sok primitív barom nem is érti, miről írsz.
A bolsevik vér és mentalitás dolgozik bennük, nekik a kádári rendszer visszasírása az alap, most éppen a narancsos bolsevik csürhe játssza el velük.
Még egy kis diktatúrára hajazó nyomvonallal és jogfosztással is tetszik a világ ezeknek a balfaszoknak... :(

Szimplán "nemzeti" lett bolseViki, a kádári nosztalgián lovagol be az ecceri választópolgár átvágásával, rezsicsökkentéssel és hasonló blöffökkel.
A sok primitív meg zabálja, hisz ez kell a plebsnek...

pupumpa 2013.03.26. 06:44:32

@Gyilkos+Garázda+Gázoló+Adócsaló=Orbán_szektája:

Te nagyon buta ember vagy. Nem kímélve magadat az összes neked nem tetsző kommentelőt visszakeresed, listát készítesz.

És nem érted, hogy lehet visszadátumozni a regisztrációt. Elárulom: meg kell hamisítani az archívumot. Be kell szerkeszteni néhány száz cikket, ahová "annak idején" kommentet írtunk. Ugyanis ha visszakeresel valakit, akkor azt is láthatod, hogy ki melyik cikkre írt megjegyzést.
süti beállítások módosítása