Haszontalan idióták
2013.07.12. 11:28
"Tavaresek: hasznos idióták" címmel olyan eszmefuttatást olvastam ma a Facebookon, amilyet a Magyar Nemzet - Echo TV - Bogár László - Boros Imre - Bayer Zsolt ötöse is megirigyelhetne. Összeesküvés-elmélet a köbön. És korokon át!
Idézném az eredetit, mert minden szava Arany. A feje meg Tompa - ahogyan a klasszikus mondja... Leninnél kezdi, és egészen a 2013-as kazanyi Universiade 100 méteres női síkfutásának középdöntőjéig jut, persze '56-on, a szocialistákon és a zsidókon át. De inkább olvassuk az eredetit!
"Vlagyimir Iljics Uljanov, a nagy gondolkodó, akit inkább Lenin néven ismer a világtörténelem, használta először e kifejezést: hasznos idióták. Azokat a nem orosz értelmiségieket értette rajta, akik propagálják (ezért hasznosak) az általuk nem nagyon ismert (ezért idióták) szovjet rendszert.
Mára világszerte elterjedt ez a fajta. Némely egyedei olyan külsőségekkel is jelzik eszmei hovatartozásukat, mint a névválasztás. Az idősebbek emlékezhetnek arra, hogy a chilei kommunista ifjúsági szövetség vezetőjét úgy hívták, hogy Vologya Teitelbaum. (A Vologya Vlagyimir beceneve, kis korában így hívták a nagy Lenint). S az sem véletlen, hogy Pinochet elől az NDK-ba menekült, mint sok más, üldözötté vált társa.
Manapság pedig már a családnevek is árulkodnak. Itt van például ez a Tavares, akit az Európa Parlamentbe a portugál zöld és/vagy kommunista párt delegált. Először egyszerű véletlennek gondoltam, hogy a tavarisra ( kiejtve az orosz elvtárs, tovaris) hajazik ennek a luzitánnak a neve.
Az ütötte az első szöget a fejembe, hogy a Hír TV Célpontjában megszólaltatott román szocialista képviselőnő pontosan így említette a nevét: Tavaris. Azaz: elvtárs. Román nyelven Tovarisul.
Ekkor még mindig véletlenekről morfondíroztam magamban. Bár, ha jobban meggondoljuk, a családnévadásnak is okai vannak, árulkodik valamiről, hogy e nevek kialakulásakor kit hogyan kezdtek el szólítani. Barna, Fekete, Tóth, Román, Kis, Nagy, Kovács bizonyos eredetre, termetre vagy foglalkozásra utal. Még direktebbek a felvett nevek. Azok meg valakinek valamilyen vonzalmát, hovatartozását tükrözik. Akár lehet ilyen a Tavares is.
Aztán eljött a Kazanyban rendezett Universiade atlétikai versenyeinek a közvetítése, s kit látok a 100 méteres női síkfutás középfutamaiban? Sonja Tavarest, a portugál futónőt. (Vesd össze Havas Szonja magyar szocialista képviselő nevével, aki szerint 1956-ban zsidókra vadászó tömeg ellen hívták be a szovjet csapatokat!) Tehát nemcsak Tavares/tovaris, hanem Szonja is. Persze ez is lehet névrokonság, de én inkább elhagynám eme összetett szó „név” elemét, nem olyan népes állam Portugália, hogy nagyon sok Tavares nevű családja lenne.
De meddig oktatnak még ki bennünket a hasznos idióták demokráciából?"
Húúú vazze! Ez aztán veretes.
De akkor folytatnám, mert egészen megihletett a történet.
Arnold Schwarzeneggernek (aki meg eredetileg Schwarzenberger ugye - nem is értem, hogy ebbe miért nem kötöttek még bele a haszontalan idióták) volt egy olyan filmje, hogy a Vörös Szonja. Na, nyilván az is Havas Szonja meg 1956 miatt volt vörös... Ráadásul abban a filmben a gonoszt egészen véletlenül Gerdennek hívják, ami nyilvánvalóan a rendkívül hasonló hangzású Orbánra utal! Tudom, az a film még 1985-ben készült, de a Terminátor egyrészt ugye simán visszamegy az időben, a Fidesznél meg minden gond nélkül bejátszik a visszamenőleges hatály...
De továbbmegyek! Van egy Sara Tavares (ejtsd: szar a Tavares) nevű portugál énekesnő. Őt viszont már biztosan a Fidesz, sőt: maga Kumin Ferenc kreálta, hogy így vágjon vissza a Magyar Nemzetet (nem, nem a nyomdaterméket, hanem értelemszerűen a Miniszterelnök Úron, Pártunkon és Kormányunkon keresztül Minden Egyes Magyar Honpolgárt) ért sértő és érdemtelen támadásokért...
Folytassam még?
Ja, hogy a Tavares egyébként egy meglehetősen gyakori családnév a portugál nyelvben, különösen Portugáliában, Brazíliában és a Zöld-foki szigeteken, meg hogy ilyen családnévvel van író, focista, színész, újságíró, amerikai jéghokis és rapper, szupermodell, sőt: az összeesküvés-elméleteknél maradva még egy neves kriptográfus is?! Hát, kicsire és a tényekre nem adunk!
A haszontalan idióták nyilván ebből is csak arra a következtetésre jutnak, hogy Portugália egy velejéig kommunista, csupa továrisból álló ország... És hogy ezek után ezek a továrisok oktatnak ki minket demokráciából?!
Szerző: Michael Knight
5 komment
Címkék: politika fidesz összeesküvés-elmélet hülyeség idióta európai unió lenin böszmeség tavares szabadságharc portfolioblogger kumin ferenc Tavares-jelentés
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Crip Lee 2013.07.12. 21:42:13
Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.12. 23:52:39
Pedig szervilizmusuk és negatív IQ-s képességeik felhatalmaznák őket.
Kathago is magyar volt, mint tudjuk a kard és a hágó szóból rakták össze azok a lúzer Hannibálék! Aki meg ugye... :D
Ennyire nem haraptak rád, vagy ennyire ki kellett söpörni a szemetet?
Hanyagolod a cuccost mostanság.
Semmi téma, ami megmozgatna?
Pedig Piktorunkból még trónörököst is kreálna valami lengyel barom.
Ha elviszik, beszállok a jegy árába én is.