A felelősség kérdéséről

2014.08.07. 20:12

Nem elsősorban a bankok és nem elsősorban a devizahitelesek tehetnek a devizaadós-problémáról Magyarországon. A hitelek felvételekor ugyanis még az árfolyamkockázattal kalkulálva is ki-ki azzal számolhatott, hogy belátható időn belül euró lesz Magyarországon. Elvégre erre nemzetközi kötelezettséget vállalt a magyar állam. Az euró közelgő bevezetése pedig kiszámítható gazdaságpolitikát feltételezett. Volna. Csakhogy a kormány ehelyett keleti szelet fingott a rendszerbe...

Én magam például 2008-ban igenis számoltam az árfolyamkockázattal. 176 forintos svájcifrank-árfolyamnál azzal kalkuláltam, hogy 220 forintos árfolyamig jobban járok, mint a forinthitellel. Hát, 259 forintnál azt hiszem, elmondhatom: nagyon nem jött be. És persze most jönnek a kedves trollok, hogy milyen piszkos spekuláns vagyok, bezzeg az alacsonyabb törlesztő, az jó volt nekem, most meg, hogy szívtam az árfolyammal, miért sír a szám...

Egy dolgot azért szeretnék végiggondolásra javasolni, mielőtt lepiszkosspekulánsozni kezdenék a deviztahiteleseket! Az akkori döntésekben ugyanis még egy fontos szempont szerepet játszott, azoknál legalábbis, akik értették, hogy mi is az a devizahitel. Ez pedig nem más, mint az erősödő európai integráció, az euró nem túl távoli bevezetésének reménye. Mert még ha számolt is az ember az árfolyamkockázat lehetőségével - én például igenis számoltam, és a szerződésben foglaltakat nem csupán tudomásul vettem, de meg is értettem -, azért nagyjából azzal kalkulálhatott, hogy az árfolyamkitettség idővel csökkenni fog. Előbb vagy utóbb, de inkább előbb ugyanis euró lesz a fizetőeszköz Magyarországon is. Ennek a bevezetése pedig kiszámítható és következetes fiskális és monetáris politikát feltételez ugyebár.

És ne tessenek elfelejteni, hogy nem volt légből kapott e feltételezés! Magyarország ugyanis az európai uniós csatlakozási szerződésben bizony kötelezettséget vállalt arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül csatlakozik az euróövezethez, és mindent megtesz azért, hogy ennek a feltételeit megteremtse.

Hát, gondolta a fene, hogy a keleti szelet fingik a rendszerbe a Fidesz.

Mindazért a problémahalmazért, amit ma a devizahitelek jelentenek Magyarországon, nem elsősorban a bankok tehetnek. Nem is rajtuk kellene leverni az egészet. És nem is elsősorban a devizaadósok tehetnek róla, nem is nekik kellene vállalniuk a teljes buktát. Elsősorban ez az elbaltázott, irracionális és illiberális (milyen divatos szó...) gazdaság- és jegybanki politika és az emiatt rekordgyenge forint tehető felelőssé mindezért. Nem azért lett magas a törlesztő, mert a bank kamatot emelt vagy árfolyamrést számított fel, az csak a kisebbik része volt. A magas törlesztőknek leginkább a 160 helyett immár 260 forintos svájci frank az oka. Meg az, hogy lassan kifelé haladunk Európából, e folyamat minden kiszámíthatatlanságával és piacellenes velejárójával együtt. Mondhatni: a Fidesz-kormány jól átvert és megszívatott minden devizahitelest azzal, hogy az euró mielőbbi bevezetésére törekvés - mint vállalt kötelezettség - helyett kiszámíthatatlan unió- és piacellenes lépések jellemzik néhány éve a magyar politikát.

Van egy rossz hírem: ne tessenek remélni semmi jót a most formálódó adósmentéstől sem! Hiába jár vissza egy-egy adósnak 500-600 ezer forint, és hiába írják le ezt a tőketartozásából. Amennyivel emiatt csökkenne a havi törlesztője, annyit elvisz az, hogy már nem 240, hanem 260 forintos svájci frankról beszélünk. És ki tudja, hol lesz a vége... Van még biztosan néhány kiváló adósmentő ötlet a Fidesz tarsolyában.

Lassan pedig szitokként vezethetnénk be a mondást: mentsen meg téged az Orbán meg a Matolcsy...

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr666585101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.08.07. 20:52:18

A devizahiteleket soha nem szabadott volna engedélyezni.

dornyeij.blog.hu/2012/09/25/deviza_hitel_engedelyezese_miert

Spekuláció, ráadásul 100%-os eséllyel a komoly buktára.

Az Eurót Magyarországon nem lehet bevezetni addig, amíg nem teljesítjük a feltételeket. Ha bevezettük volna, Görögország sorsára jutunk.

Mikor is fogja bármilyen kormány teljesíteni a feltételeket? Mindig 6-8 év múlva, magyarán sohanapján.

A felelős az, aki a devizahitelezés elszaladását engedélyezte, GYF és kormánya.

A sz*rt utánuk valakinek fel kellett pucolnia és ez az OV kormány lett. Nem végeztek valami jó munkát, de hát másban sem jeleskedtek, ami gazdaság. Ahhoz nem értenek...

bankvezér 2014.08.20. 11:22:10

Milyen devizakölcsön az, amelynek kamata nem az adott deviza kamatához igazodik???
Szóval ez egy oltári nagy csalás!
Az adósokat rugdosó trollok, pedig nyilvánvalóan a bankok által fizetett "emberek" .
bankar.blog.hirszerzo.hu/2013/11/15/a-hadviseleshez-profikra-van-szuksegunk/

bankvezér 2014.08.21. 10:58:05

Az itteni kommenteknél az olvasót megtéveszti a moderációt végző személy.
Ugyanis a lapon nem a komment keletkezésének valódi időpontja látható, hanem az az időpont, amikor a kommentet láthatóvá tették. Ez nyilvánvaló manipulációnak számít !
süti beállítások módosítása