A tragikomédia folytatódik
2010.05.18. 09:26
Az úgy kezdődött kérem szépen, hogy ő visszaütött... - ez a szakállas poén jutott eszembe annak a kapcsán, hogy a Parlamentben a pártok tegnap úgymond vitáztak Orbán Viktor politikai nyilatkozatáról - már amennyiben persze a süketek párbeszédét vitának lehet nevezni. Ízlés dolga. Meg eszembe jutott a hipochonder sírfelirata is: "Na ugye megmondtam".
Orbán Viktor távolmaradását a saját politikai nyilatkozatának parlamenti vitájáról nem szeretném minősíteni - még az is lehet, hogy tényleg fontosabb dolga volt. Az viszont tény, hogy az ügy megítélése szempontjából nem szerencsés, hogy nem vett részt a vitán. Azt az érzetet kelti, mintha ő - az egész politikai színtér fölött lebegve - csak kinyilatkoztatna, de az érdemi viták és a párbeszédek szintjére már nem ereszkedne le, azt hagyná Navracsics és Lázár urakra. Lehet persze, hogy ez már az új kormányzati struktúra és feladatmegosztás főpróbája, de a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kialakításához nagyon nem jó üzenet. Érdemi párbeszédet, vitát és együttműködést nem lehet kinyilatkoztatásokkal folytatni. Az nem más, mint süketek párbeszéde - éppen az a gyakorlat, amivel ideje lenne szakítani.
Apropó, érdemi vita... A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, vagyis Orbán Viktor (párt)politai nyilatkozatáról szóló parlamenti vita minden volt, csak érdemi nem. Azon gondolkoztam, hogy melyik a kevésbé rossz: ha a képviselő asszonyoknak és uraknak a T. Házban, nem egyszer tizenhat- vagy húszévnyi parlamenti tapasztalattal a hátuk mögött lövésük sincs arról, hogy mi is a célja és a műfaja egy politikai nyilatkozatnak; ha a képviselőink egyszerűen hülyék; vagy ha egészen egyszerűen még mindig a nemzet érdekei fölé helyezik a mindennapi pártpolitikai érdekeiket.
Egyik sem kecsegtet túl sok jóval az elkövetkező négy vagy nyolc évre.
Attól tartok egyébként, hogy jelen esetben (is) az utóbbi változatról van szó, vagyis még mindig nem tudnak messzebbre nézni azon, hogy mit írnak róluk a másnapi lapok.
Nem is tudom, hogyan képzelte Orbán Viktor, hogy az ellenzék majd megszavaz egy olyan dokumentumot, amely önmaga megtagadására és szembeköpésére kényszeríti a szocialista frakciót. Nem is tudom, hogyan képzelte Orbán Viktor, hogy bármelyik ellenzéki párt beáll egy olyan dokumentum mögé, amely kimondatlanul bár, de egyértelműen a Fidesz úgynevezett forradalmát dicsőíti. És nem is tudom, hogyan képzelte az MSZP vagy a Jobbik azt, hogy a Fidesz elfogadja, hogy e politikai nyilatkozat rögzítse, hogy a választók 47 százaléka nem a Fideszre szavazott...
Mondom: vagy kollektíve nem értik, hogy mire való egy politikai nyilatkozat, vagy hülyék, vagy csak a kicsinyes, napi pártpolitikai érdekeiket tartják szem előtt. Vagy mindhárom. Esetleg e háromból bármelyik kettő tetszőleges kombinációja. Akkor sokadszorra, hátha "kis országunk csúcsos nagy házában" is megértik.
1., Az LMP vélemnyével szemben szerintem tényleg kellene egy politikai nyilatkozat arról, hogy félre kéne tenni ezt az örökös szembenállást, és össze kellene fogni, együtt kellene működni, de legalábbis értelmes párbeszédet kellene folytatni végre, mert a Haza ezt kívánja.
2., Minderre jó lenne egy politikai nyilatkozat, mert az műfajából adódóan alapvetően egyfajta összefogást jelképez. A politikai árkok betemetése és egy értelmes párbeszéd - vagy mondjuk úgy: Nemzeti Együttműködés - rendszerének kialakítására műfajilag alkalmas lenne.
3., Egy politikai nyilatkozatnak viszont csak akkor van értelme, ha minden parlamenti párt komolyan veszi és mögé tud állni. Ennek jelenleg sem az Orbán Viktor-féle verzió, sem az ellenzék által módosított változata sem felel meg, ugyanis valamennyi csak napi politikai érdekekek szolgál.
Az első napi viták alapján erősen kétséges, hogy egyáltalán változik-e itt bármi is. Minden ugyanaz, csak a szereposztás más. A tragikomédia pedig folytatódik. Hatodik felvonás, második szín...
Szerző: Michael Knight
· 2 trackback 104 komment
Címkék: kampány politika mszp fidesz kormány hülyeség párbeszéd parlament társadalom jobbik ellenzék képviselők demagógia kormányzás kétharmad partnerség nemzeti konzultáció politikai nyilatkozat
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Rettegőknek a napi betevő: a NER 2010.05.18. 21:35:58
Trackback: Viktor, monnyá le! 2010.05.18. 20:54:55
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vitéz Thapóccay néma bárány 2010.05.18. 20:05:10
pandacsökiboborján 2010.05.18. 20:05:42
odamondó 2010.05.18. 20:13:05
8 évig képesek voltak kussban tűrni az mszp országrombolását. Mit várunk? Csodát?
2010.05.18. 20:13:25
elfelejtette 2010.05.18. 20:13:44
gorcsev54 2010.05.18. 20:14:00
Miért hitte valaki?
Gera 2010.05.18. 20:19:13
flort 2010.05.18. 20:21:08
A másik térfélen ott van egy olyan korrupt társoság, aki már bizonyított.
És van még két csodás alakulat, akik legfeljebb néhány hétig viselhetnék még az amatőrizmus diszkrét báját (ami a kampányban inkább olyan dilettantizmust mutatott, amely amatőr természetbúvárok, vagy hetven éves, szenilis agyhalottak mániáit visszhangozta).
Hol van egy (1) olyan ember a parlamentben (vagy a kijelölt kormányban), akinek a jövőről való gondolkodása a tegnapelőttnél tovább terjed?
zsebatya 2010.05.18. 20:21:36
Gondoljátok meg, proletárok.
Mécsvilág 2010.05.18. 20:44:44
OkoskaTo:rp 2010.05.18. 20:45:19
A Vezér viszont komolyan gondolja, hogy ő majd kinyilatkoztat odafentről, a papjai meg majd értelmezik az Igét. Hiszen már az előző regnálása alatt megmondta, hogy megy az élet ellenzék nélkül is - ez a mostani helyzetben fokozottan igaz. Ő bedob valami koncot az aprónép közé, hadd marakodjanak rajta. Addig sem azzal foglalkozik a sajtó, hogy mennyire jó ötlet Pintér kezére adni a titkosszolgálatot.
öcsi55 2010.05.18. 20:45:44
ewing_65 2010.05.18. 20:59:08
Csak már kormányozna!
Mert eddig csak a ködharapdálását láttuk, semmi konkrétum.
Vagy ami volt, utólag azt is visszavonták...
nagyat 2010.05.18. 21:03:57
old_field 2010.05.18. 21:06:10
énekeljünk !
www.youtube.com/watch?v=Gn-UTwaY_Tc&feature=related
old_field 2010.05.18. 21:08:07
old_field 2010.05.18. 21:09:56
vissza szilvát!!
deflorator 2010.05.18. 21:10:58
öcsi55 2010.05.18. 21:14:53
elfelejteni(lopást,csalást,hazudást) amit a szoc.-lib kormány
művelt az országgal.
ewing_65 2010.05.18. 21:25:16
Várom, várom, de az eddigi látszat kísértetiesen emlékeztet az előző ciklusukra.
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.18. 21:29:43
old_field 2010.05.18. 21:32:03
2010.05.18. 21:42:54
Sajnos elég sok elvetemült fideszarcot láttam már, de még egyiktől sem kérdeztem meg, vajon a cél az volt, hogy a fidesz kormányozzon, vagy az hogy az ország kikerüljön a szarból. Ünnepeljük hogy biztos kezekben van az ország, vagy ünnepeljünk mert győzött a fidesz? Mert én azt látom, hogy a választásokig volt forgatókönyv, mind a fidesznek, mind a szekértolóiknak. Győzelem fel lehet lélegezni. És? Akkor?Hogyan tovább?
2010.05.18. 21:43:12
is 2010.05.18. 21:43:33
flort 2010.05.18. 21:47:03
És még valami: bizonyos Alan Greenspan kb. 2006 óta 'a FED volt elnöke". Ha megnyilatkozik, mindenki odafigyel, ezért ő sem böfög feleslegesen a mikrofonba.
Ezt hiányolom a honi színtérről: még hatalomra sem kerültek, máris kardcsörtetés van. Hogy Szlovákiában a szélsőséges pártok acsarkodnak Magyarországgal, pedig a Fico-féle Smer pl. szociáldemokrata, és bizonyos Mikulas Dzurinda volt miniszerelnök most próbál a Néppártnál lobbizni a szlovák érdekek mellett.
Szóval, örülök, hogy van, aki jól érzi magát, más minden erejével kárörvend, de túl sok jóra az első Fidesz-regnálás ismeretében szerintem nem lehet számítani. Nagyotmondó-verseny indul.
old_field 2010.05.18. 21:47:52
ami felállást illeti ez a demokrácia.
BandW (törölt) 2010.05.18. 21:53:36
Azért lássuk be, ellenzékben se volt semmi, amit művelt, de az ellenzéki ostobaságok csesztetése mégsem annyira klassz dolog.
Mostan meg mehet ami a csövön kifér.
:))))
Samuzia 2010.05.18. 22:09:49
Unommáazegészet 2010.05.18. 22:10:03
blokkos 2010.05.18. 22:11:07
Rájöttetek, hogy ezt hívják "parlamentáris diktatúrának?"
Rájöttetek, hogy elb@sztátok?
Késő.
Ez a zorbán tlnyleg azt jóhiszi, mindenki felett áll, neki9 nem kell beszélni senkivel, és még őt provokálják a szlovákok.
"megnyertem nektek a választásokat, (Navracsics, Varga, Szíjjártő, stb., ) kezdjetek vele valamit, én mindenek felett álló vagyok" Kb.ebben a struktúrában működik a rendszer.
Nézzétek meg: gyakorlatilag az az elképzelés, hogy "őfelsége" csak irányelveket szab, a pártkatonák végrehajtják. Ez az elnöki rendszer előszele. Majd figyeljetek oda amikor köztársasági elnök választás lesz!
Reménykedjetek, h ogy nem királyt választanak. Természetesen demokratikusan, 2/3 többséggel.
Az APEH és a VPOP felett álló kormánybiztos, már majdnem az lesz. Kiskirály. Eddig csak az ügyészség volt "pártatlan", most már az új parancsnok is az lesz. Bármikor "pártatlanul" magához vonhat bármilyen ügyet!
Így volt ez a Simicskánál is, de ott nem volt 2/3. Most van. Jöhetnek a Kaya Ibrahimok.
Jó reggelt Magyarország!
Remélem mindenki felébredt!
Négy évig kussolhattok, vagy beállhattok s..gget nyalni.
Tényleg böszme egy nép vagyunk.
old_field 2010.05.18. 22:11:25
aki együtt kormányoz slotával ?
Megfigyelo 2010.05.18. 22:11:45
Megfigyelo 2010.05.18. 22:12:03
lanyi 2010.05.18. 22:15:20
Féljünk együtt a patásorbántól!
Énekeljük együtt a zinternacionálét!
Jujjjj a patásorbán nem csinál semmit!( azt is tök szarul)
Nagyfejű társadalmilagkapcsolatos (vagy mi) minisztereket vissza!
Jó sok minisztert és államtitkárokat!
Éljen az ofsorozó Mnb elnök! ( Biztos a német nemzeti bank elnöke is ofsoros)
Így fasza?
blokkos 2010.05.18. 22:17:04
flort 2010.05.18. 22:19:01
Gut?
xtolzig 2010.05.18. 22:20:16
blokkos 2010.05.18. 22:23:19
II.Briandrew 2010.05.18. 22:32:42
flort 2010.05.18. 22:43:58
II.Briandrew 2010.05.18. 23:03:19
Csodálatos posztodra egy találó mondás tudnék írni:
Vihar a biliben.
Bővebben:
Elképesztő módon szánalomra méltó, hogy ilyen nulla hírértékű anyagból gyártottál posztot, mérhetetlen nagy elfogultsággal. A blogod elvileg a következő okból jött létre:
"Michael Knight harcba száll a demagógiával, az elbutulással, a politikai hülyeséggel és a világ más ostobaságaival. Hé, KITT, szállj ki azonnal az autóból!"
Drága Szerző!
Nem ciki egy kicsit sem, hogy amit már csak a poszt bevezetőjében is megfogalmaztál, tökéletesen kimeríti az elbutulást, a demagógiát, az ostobaságot. Politikai hülyeségről nem lehet beszélni, lévén nem vagy politikus(hála az Istennek).
Hol voltál az elmúlt 8 évben? Naponta 300 posztot írhattál volna az elmúlt két ciklus politikai baromságairól.
Egy valami viszont biztató. Ha már egy ilyen semmiségből kell hírt faragni az igen tisztelt baloldal rajongóinak, akkor ez azt jelenti, hogy nincs nagy baj. Csak a szokásos sárdobálás. Erről meg majd leszokik mindenki, talán még te is.
Jó firkálást!
flort 2010.05.18. 23:05:25
flort 2010.05.18. 23:05:44
ewing_65 2010.05.18. 23:07:58
Nem a 8 évhez hasonlítom, hanem az ő előző 4 évéhez hasonlít...
Teddypompom 2010.05.18. 23:10:03
Mindegyik balfasz.
Fingjuk nincsen semmiről, egyedül az orrukat sem tudják megtörölni de kórusban osztják az eszet.
Lakosság-csere keretében áthajtanám mindegyiket Szlovákiába.
Szeretgesse őket a Jan Slota!
Hátulról.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.05.18. 23:10:21
flort 2010.05.18. 23:14:15
A többit kitöröltem, úgysem értenéd.
II.Briandrew 2010.05.18. 23:14:32
Természetesen költőiek, ezért nem is várok választ rá. Főleg nem olyan válaszokat, aminek se füle, se farka, se alanya, se állítmánya. Hagyjuk is egymást békén.
flort 2010.05.18. 23:26:29
Bergeroth 2010.05.19. 00:04:34
Engem jobban zavar az, hogy ezt a kibaszott kettős állampolgárságot erőltetik, mintha nem lennének fontosabb dolgok. Ráadásul úgy, hogy a szlovákok már egyre idegesebbek ettől az egésztől, jegyzem meg, teljesen jogosan. Ugyanis meghozni egy olyan törvényt, amihez egy másik országban élőknek is köze van (akár magyarok, akár nem), az bizony kúúúrvára nem a fidesz magánügye, ahogy azt viktorka beképzeli magának, hanem bizony, akár tetszik akár nem, ez egy kibaszott nemzetközi ügy. Ilyen alapon pedig, ezt a szlovákokon is keresztül kell verni.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem ez SOKKAL jobban zavar. Sőt! KIBASZOTTUL zavar!
Anselmo 2010.05.19. 00:04:35
dr. médiafigyelőbété 2010.05.19. 06:50:16
dr. médiafigyelőbété 2010.05.19. 06:50:42
dr. médiafigyelőbété 2010.05.19. 06:51:19
bandos 2010.05.19. 06:53:27
És -bár nem követem a dolgokat, illetve nem érdekel pontosan mit csinálnak- ezt onnan tudom, hogy elég sok blog támadja őket, de nem találtam semmit, az év világon semmit, ami kicsit is komoly lenne, amin egyáltalán el lehetne gondolkodni... Ez csak szánalmas acsarkodás, holott a választásnak vége, nem tudom mi értelme fárasztani magatokat. Még mindig csak annyi történt, hogy a szar (nevezetesen mszp) alulmaradt. Ennyi :)
brlv24 2010.05.19. 06:53:27
Azert zavar, mert nemismered a nemzetkozi jogot. Sztd a magyar kormanynak mind a 180 orszag diplomataival le kell ulnie? Az, hogy egy orszag allampolgarsagot ad valakinek az orszag belugye. Szamtalan pelda van erre akar Europan belul is.
Ez mind csak a politikai erettlensegnek a tunete. Nalunk is Szlovakiaban megjobban.
belekotty 2010.05.19. 06:55:55
A szlovákok meg le vannak szarva! Eddig jópofiztunk velük. Mire mentünk vele? Hiába kavarnak, kettős állampolgárság sok helyen van az EU-ban. Egy nagy gáz van nekik a kettős állampolgársággal.
Ha kettős állampolgárságot adnak és az adókat a szlovák szintre csökkentik, akkor sokkal könnyebben integrálódnak a határon túli magyarok az anyaországhoz és az a szlovák gazdaságnak nagyon fog fájni!
Már csak a cigányok segélyezését kell megszüntetni, hogy ne a kancigányok farkalásából akarjon megélni család és máris előbbre vagyunk.
Orbán hülyeségeit meg helyre teszi az EU.
Abban sem vagyok biztos hogy amikor a Fidesz szépen befészkelte magát, akkor Orbánból tényleg lebegőt csinálnak és valódi hatalom már nem lesz a kezében.
nestrot10 2010.05.19. 06:56:19
nestrot10 2010.05.19. 06:56:43
nestrot10 2010.05.19. 06:56:58
nestrot10 2010.05.19. 06:57:19
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.19. 06:57:41
írják a kormányprogramot, h minél előbb legyen kormánya az országnak. Miért kéne ott lennie a vitán? Majd megnézi, meghallgatja a fontosabb felszólalásokat, aszt ha akar, reagál rá a vita végén.
nestrot10 2010.05.19. 06:58:36
nestrot10 2010.05.19. 07:00:30
nestrot10 2010.05.19. 07:02:59
és mire összeáll?------lehet SZAR is.
lujo22 2010.05.19. 07:12:54
dr. médiafigyelőbété 2010.05.19. 07:12:55
...És akkor még nem beszéltünk a Székely himnusz egyre gyakoribb énekléséről...
öcsi55 2010.05.19. 07:52:27
Roy 2010.05.19. 07:53:47
A kettős állampolgárság csak azért kell nekik, hogy a hatalmukat bebetonozzák. Enélkül a következő választást meg se nyernék.
ballib pityesz 2010.05.19. 08:16:19
gézukácska 2010.05.19. 08:18:24
Mert vki tényleg azt hitte, hogy vmi változni fog????????
Szerencsétlen hülyék!
Samuzia 2010.05.19. 08:32:10
Samuzia 2010.05.19. 08:33:16
Samuzia 2010.05.19. 08:36:54
Mentolosmájkrém 2010.05.19. 08:38:11
Frankon nem valtozott semmi ennek az embernek a fejeben sajnos.
Azt gondoltam kalandvagybol hazaköltözöm, de azt hiszem varok meg vele 4 evet. Kitartas, eljen a Viktor! :o(
Samuzia 2010.05.19. 08:43:32
pecunia 2010.05.19. 08:49:55
vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2010.05.19. 08:50:25
Mentolosmájkrém 2010.05.19. 08:57:32
Szerintem...
nestrot10 2010.05.19. 09:11:24
nestrot10 2010.05.19. 09:14:26
na de ki a f@szom az a zorbán viktor?
az kis 152 centis, vasárnapi ünneplőbe öltöztetett sötétbőrű majom, aki mostanában sokat szerepel a tévében?
nehogy már hangot adjatok rá, sokkal viccesebb ahogy némán agonizál :)
nekem bejön, ha már megunom a Győzike "sót", bekapcsolom zorbán "tesót"
ez a jóóóó komment! HEHE
nestrot10 2010.05.19. 09:26:44
Répa úr is megmondta (választási törvény ügyben) minden kérdésben konszenzus van. Ha nem, akkor kétharmad tuti van. Esetleg hagyhatnák a francba a színházat, és csinálhatnák felesleges, értelmetlen vitatkozás nélkül.
EZ IS IGAZ. OTT A PONT!
Lefetyke 2010.05.19. 09:27:26
Azért ezt én abszolút nem így látom. Nyolc évig képesek voltak meghatározó erőnek maradni, keresztülhúzni az MSZP köztársasági elnök-választási terveit, megnyerni az európai parlamenti helyek többségét, népszavazásokkal mozgósítani az állampolgárokat. És még sok egyebet.
Egyébként egy kisebbségben lévő ellenzéki pártnak nincs komoly mozgástere, mégis mit lehet tenni a törvényes keretek között? Ennél többet nemigen, csak kevesebbet.
Egyébként a poszt tetszik, egyetértek az írójával. Jelenlegi formájában ez a nyilatkozat, illetve az ellenzéki módosító javaslatok is csak pártpolitikai érdekeket szolgálnak. Jó lenne, ha a tisztelt képviselők megtalálnák végre azt a kellően semleges, jó szándékú üzenetet, ami mögé mind fel tudnak sorakozni. Csak sajnos nem keresik.
II.Briandrew 2010.05.19. 09:27:43
Gondolom téged sem az eszedért szeretnek. Ha neked jó volt az elmúlt 8 év katasztrófája, akkor csak a te kedvedért kormányozzon neked és barátaidnak a Gyurcsány meg a Bajnai és amit az Orbán-kormány elér, abból egyetlen intézkedés se vonatkozzon rád. Legyen csak neked 386 fős parlament, nagy létszámú önkormányzatok, átláthatatlan kormányzati hadsereg. Aztán fizessed, ha az olyan jó volt. Egészségedre!
nemecsek ernő áruló 2010.05.19. 09:28:25
Hozzászokhattál volna már! :)
nem1rem1 2010.05.19. 09:29:23
A posztolóval ellentétben viszont szerintem az ilyen együttműködést a gyakorlatban kell kivitelezni, és nem nyilatkozatokkal. Még ha el is tekintünk attól, hogy az elmúlt nyolc-tizenkét évben, akárhogyan forgatjuk is, a Fidesz kezdeményezte, mélyyítette el és tartotta fenn a belpolitikai hideg-polgárháborút (Nota bene, volt ehhez a játékhozkészséges partnere). De most a Fidesznek 2/3-os mandátuma van, vagyis ilyen nyilatkozatnak még elvi jelentősége sincs a további reálpolitika szempontjából. Díszítésnek meg hányingerkeltő.
Ez egy tipikus paradoxon, vagy nevezhetjük cinizmusnak is: "Együttműködési-nyilatkozat ultimátum". Mint Dávid Ibolya, mikor kijelentette, hogy aki nem támogatja Bokrost, az csak a Fideszt vagy az MSZP-t támogathatja.
Szerintem erről a vitáról egyenesen távol kellett volna maradni minden ellenzéki pártnak, és méla undorral közölni: Érdemi kérdésekről érdemi vitát kell és érdemes folytatni. Ha csapda, ha nem: Ilyen nyilatkozatok beterjesztése, főleg egyoldalúan, minimum bornírtság, miközben ég a ház.
Együttműködés a pártok között az ország éedekében, az fontos. A Fidesz hegemóniája: megkerülhetetlen tény. Nyilatkozatokon való vita, majd azok aláírása: Pótcselekvés, vagy még rosszabb.
Mentolosmájkrém 2010.05.19. 09:41:26
De, ha a V sötetböru majom, akkor mi lesz a feher majmokkal es hova alljanak a belgak?
Lefetyke 2010.05.19. 09:41:57
Ezzel csak az a gond, hogy a négy politikai csoportból (öt, ha a Fideszt és a KDNP-t külön frakcióként kezeljük, de ennek most nincs sok értelme), max. az LMP olyan, hogy azzal a másik három is közösséget vállalna. Gondolj csak bele:
- a Fidesz-KDNP az MSZP-vel?
- a Fidesz-KDNP a Jobbikkal?
- az MSZP a Jobbikkal?
Ezeknek a pártoknak fel kellene adniuk a politikai identitásukat, hogy egymással bármiben szövetségre lépjenek. Ebben csak az MSZP jó, de annak még nincs itt az ideje.
Hogy ki kezdte az árokásást, arról is más a véleményem, de ezen ne vesszünk össze, egyik se ártatlan a dologban. Azon lehetne vitázni, hogy ki mennyire sáros, de felesleges idegelés lenne.
nestrot10 2010.05.19. 09:42:15
Lefetyke 2010.05.19. 09:49:04
Trollhoz méltó választ adtál. Kisebb összeggel mertem volna fogadni rá, hogy édesanyám meg lesz említve benne.
nem1rem1 2010.05.19. 11:29:43
Egyrészt, miért is kéne szövetségre lépniük? Én értelmes, vagyis észszerű, társgyszerű és konstruktív politikai párbeszéd szükségességéről írtam. Még megegyezésre sincs igazán szükség, mivel a Fidesz 2/3-os mandátum (Nota bene: Mandátum-arány, és nem támogatottság!) birtokában úgy is a saját elképzeléseit fogja végrehajtani. A párbeszédre, egyszerűen szólva a "több szem, több csipa" elv alapján, az értelmes kritikák és alternatívák miatt lenne szükség.
Másrészt: Összefogásra, és nem szövetségre van szükség az egész országot (vagy kiszélesítve: az egész magyar kultúr- és politikai nemzetet) érintő alapvető kérdésekben. Ezek, a teljesség igénye nélkül: Az ország gazdasági problémáinak orvoslása, a külpolitika, a cigánykérdés, stb. A Fidesz 2/3-a azért megnyugtató, mert (szerintem a Fidesz "A haza nem lehet ellnzékben" - típusú hozzáállása miatt, de ezen tényleg ne vesszünk össze) erre az alapvető összefogásra sem volt lehetőség a közelmúltban.
Harmadrészt: Fordítsuk meg az állításodat: Ha ezek az ellenzéki pártok valóban nem tudnak szövetségre lépni, akkor mi lehet a szándéka a Fidesznek egy ilyen szövetség saját íze szerint való kezdeményezésével? Több kimenetele is van a dolognak, de egyik sem esik egybe a valós megegyezés meghirdetett szándékával.
Szóval, én ebben a kezdeményezésben a Fidesz eddigi, bár nem legrosszabb, de mindenképpen a számomra taszító hagyományait követi, és vagy megosztásra, vagy más politikai erők (és azok híveinek!) alávetésére irányul.
Persze, úgy vagyok ezzel, mint János bácsi a repülőgépen: Még bólogatok, hogy igen, erre számítottam.
Szerintem nem az ilyen pitiáner politikai játszmák jelentenek jelenleg igazi veszélyt a Fidesz részéről Magyarország sorsára nézve, hanem Matolcsy személye és elrugaszkdott elképzelései, illetve ezek felkarolása.
Bergeroth 2010.05.19. 14:30:08
Tényleg? Ezt nem tudtam. Akkor viszont nem értem mire fel ez a nagy háborgás. Vagyis értem, csak magát a miért-et nem értem.
odamondó 2010.05.21. 07:29:01
Azért fidesznek voltak célzásai hogy amig gyurcsány kormányon marad addig ők nemtom milyen demonstráciot hivnak össze kossuth térre minden nap. Mi lett belőle? Lószar. Aztán vereség után 2006ban beültek parlamentbe és bekussoltak.
Most meg 1848 és 1956 forradalmát akarják egyszintre mosni a fostos 53%os győzelmükkel? Ők az igazi magyarok akik a legnagyobb magyarokat degradálják a saját kis megalkuvó szintjükre?
Annyi bizonyos az eddigi kinyilatkoztatásokból, semmiféle felelősségre vonás nem lesz itt. Arról papolnak hogy tegyünk fátylat az elmúlt 20 évre. Újabb békességes "rendszerváltás" mint 89ben. No comment.
A látszatintézkedésekről már nem is mondok semmit: kisebb parlament, 3 csapás...
Az utolsó 100 komment: