A törvény urai

2010.06.15. 21:46

Non omne, quod licet, honestum est - vagyis nem minden tisztességes, ami szabad. Ez a latin bölcsesség (köszönet T.-nek) tökéletesen jellemzi a Fidesz tetteit. Mert kétség se férjen hozzá: semmi törvénytelenség nincs például abban, ahogyan köztársasági elnököt választ a kormányzó párt, vagy hogy egy fideszes országgyűlési képviselőt és megyei pártelnököt neveznek ki legfőbb számvevőnek.

De még ha törvénytelen lenne is - legfeljebb egy hétig lenne csak az.

A Fidesz ugyanis nem szolgája, hanem ura a törvényeknek. Nem a szándákait és a tetteit alakítja a törvényekhez, hanem a törvényeket alakítja a szándékaihoz. Természetesen a jogállamiság keretein belül, és a kétharmados felhatalmazással élve kétségkívül jogszerűen, ugyanakkor arrogánsan, erőből és feltétlenül erkölcstelenül.

Pedig ahogyan a latin mondás tartja: Legum idcirco servi sumus ut liberi esse possimus - vagyis a törvényeknek azért vagyunk a szolgái, hogy szabadok lehessünk. De mi lesz, mi van a szabadsággal akkor, ha a törvényeknek nem szolgái, hanem urai azok, akik kormányoznak?

Summum ius, summa iniuria - vagyis a legnagyobb jog a legnagyobb jogtalanság. Márpedig a Fidesz a lehető legnagyobb jogot kapta meg a parlamenti kétharmaddal. Ilyenkor kellene élnie a Moderata durant bölcsességével - az ugyanis nem jelent mást, mint hogy az önmérséklet megedzi az embert. De mint tapasztalhattuk: nyolc évnyi ellenzékiség után nem könnyű önmérsékletet tanúsítani. Ráadásul igaznak látszik bizonyulni egy újabb latin mondás is: Honores mutant mores, raro in meliores - vagyis a tisztségek megváltoztatják az erkölcsöket, de ritkán teszik jobbá.

Szinte látom magam előtt a Fidesz kemény magját, ahogyan latinul ötletelnek a színfalak mögött, és valamelyik főkommunikátor közbeszól: Mundus vult decipi, ergo decipiatur -  vagyis a világ azt akarja, hogy rászedjék, tehát szedjük rá! És sorra születnek az ígéreteknek, a szokásjognak, a politikai tisztességnek (ha ugyan létezik olyan) ellentmondó kormányzati döntések. Nemzeti együttműködés és nemzeti konzultáció nélkül, a többi parlamenti pártot és a társadalmi partnereket kihagyva. De nobis, sine nobis - vagyis rólunk, de nélkülünk.

És mindeközben cinikusan csak annyit mondanak: higgyék el kérem, hogy a Fidesz egy demokratikus párt.

Én viszont Szent Tamás szolgája vagyok.

Hiszem, ha látom.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr982084656

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kiürített demokrácia 2010.06.18. 10:27:53

A megélhetési és az autodidakta amatőr rettegőknek nincs igazuk, nem diktatúra készül itt.A népképviseleti elv működik: szabad, titkos választás, általános egyenlő választójog, ilyesmik.Tehát semmi gond.A jogokkal élés esélye már más kérdés. Előfordul,...

Trackback: Kis magyar demokrácia 2010.06.16. 09:17:14

 Az a baj ezzel a demokráciával és a kérdezzük meg az embereket mindenről dologgal, hogy nem mindenkinek való. Más szóval ez is egy érési folyamat és bizony el kell odáig jutni, fel kell nőni politikailag is ahhoz, hogy a nagy sikereket és a nagy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

notib 2010.06.16. 09:16:56

Kedves Michael Knight !

Mielőtt blogot írnál, vagy gondolkodj, vagy tájékozódj, egyik sem árt !

Amit Te csúnya, rossz, gonosz, alávaló stb. dolognak tartasz, azt úgy hívják, hogy parlamenti demokrácia...

Tudod az úgy működik, hogy a TÖRVÉNYESEN MEGVÁLASZTOTT, parlamentbe jutott pártok képviselői, többségi szavazattal meghozott TÖRVÉNYEKKEL irányítják az állam működését...

(a törvényeket aztán kormányrendeletek, önkormányzati rendeletek stb. teszik alkalmazhatóvá)

Ha azt teszed szóvá, hogy a meghozott jogszabályok nem vonatkoznak egyformán mindenkire, az jogos, de amiatt nyavalyogni, hogy a jogszabály alkotásban a demokratikus, szabad választáson kialakult eredmények érvényesülnek, dőreség....

A jogszabály változtatás természetes dolog, hiszen, az előző jogszabályok. az MSZP-SZDSZ elgondolás szerinti állam működtetését szolgálták, ami ugye finoman szólva nem igazán sikerült....

A FIDESZ-KDNP alapvetően eltérő államműködtetési
elképzelését, nyilvánvalóan nem lehet, az MSZP-SZDSZ által, a saját céljaikat szolgáló jogszabályi háttérrel megvalósítani...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.06.16. 09:21:11

most (minimum) négy évig ti sírtok. attól még demokrácia van, hogy most spec nem a becsületes emberek érték alapú közössége kormányozhat úgy és olyan eszközökkel, ahogy és amelyeket a jog biztosít a kormány számára.

Chicano 2010.06.16. 09:23:46

@Devil: "Kaptak ugyan felhatalmazást de nem erre - hanem az ország gazdasági rendbetételére."

Tekintve hogy a soraidból egyértelműen kiderül hogy te nem a fideszre szavaztál, honnan tudod hogy mi akik rájuk szavaztunk mire adtunk nekik felhatalmazást? A magam részléről teljesen elégedett vagyok hogy végre valaki elkezdi eltakarítani azt a mocskot ami az elmúlt-elkúrt 20 év politikai hordaléka. Persze lehetne naphosszat tárgyalgatni az erőtlen és megosztott ellenzékkel (egy szélsőjobboldali és egy populista-balliberális párttal, plusz egy törpe zöldpárttal ami a saját identitásában sem biztos) és szépen elmenne az alkudozásokkal meg töketlenkedésekkel ez a 4 év is.

Attól meg hogy a Balkánra jutunk ne félj, már régen ott vagyunk. Ez a történet most arról szól hogy hogy fogunk innen visszatalálni oda ahol 2002-ben voltunk. Az biztos hogy nem azokkal akik idejuttattak bennünket.

Karakán (törölt) 2010.06.16. 09:24:38

Csak a hatalom szeretete az ország szolgálata és szerénység helyett. Szomorú szellemi és műveltségi színvonalat jeleznek OV tettei. Több könyv, kevesebb foci mindenkinek jót tesz....

Mikrobi 2010.06.16. 09:25:05

Gyorsan kommentelek, mert sero venientibus ossa.
Quod licet Iovi, non licet bovi. A Fidesznek megadatott a 2/3, a Maszopnak nem. Talán nem véletlenül.
Szóval nem értem ezt a siránkozást. Dehát de gustibus non est disputandum.
Szóval ez a cikk egy nagy fail. Mentségére szól, hogy errare humanum est. Persze in errore perseverare diabolicum est.
Inkább menj aludni. Csak ne sokat, sex horas dormire satis est iuveni senique!

Roy 2010.06.16. 09:28:36

Ebből látszik, hogy a Fidesz egy diktatórikus párt.
Lényeg az volt, hogy a hatalmat magukhoz tudják ragadni, és a sok hülye 2/3-os választók beszopták az igéreteiket.

Magg (törölt) 2010.06.16. 09:31:01

@Chicano:
"...valaki elkezdi eltakarítani azt a mocskot ami az elmúlt-elkúrt 20 év politikai hordaléka...."

Ami azt illeti, ebben az elmúlt 20 évben benne van imádott Viktorod 4 éves uralkodása is!
Ezt ti, fidesznyikek, valahogy mindig kifelejtitek a számításból!

Nekünk Mohács kell 2010.06.16. 09:31:16

Amikor nyertek azt gondoltam, hogy adok nekik egy esélyt. Végül is 2002 óta eltelt jó pár év, végiggondolhatták, hogy miért lettek elzavarva. Hamar bebizonyították, hogy túl optimista voltam és semmit nem változtak és semmit nem tanultak. Kár.

pioker1933 2010.06.16. 09:36:08

@Roy: Nem is ígértek semmi konkrétat.
Azt meg csak a hülye nem látja, hogy OV-nek a hatalom a mindene, és azért bármit képes megtenni.

Chicano 2010.06.16. 09:36:33

@Magg: "Úgy látom, te vagy az, aki egyik nagy haszonélvezője ennek a kétharmados bundának! "

Soroljad csak, mintha egy népszava vezércikket olvasnék. Mi az hogy bunda? Tagadod hogy a fidesz törvényesen, demokratikusan győzött? Akkor te a rendszert magát tagadod és nem vagy demokrata! :) Ugye te vagy az a fajta "demokrata" aki lelkesen helyeselt 2006-ban amikor vadászfegyverből kilőtt gumilövedékekkel támadtak tüntetőkre, földönfekvő emberek ujjait törték el, stb. Most meg hogy a fidesz megváltoztatja az alkotmánybírák megválasztását szabályzó törvényt szerinted kitört a diktatúra. Szerintem menjetek ki tüntetni, van hely a Kossuth téren. Még attól se kell tartanotok hogy szétlőnek benneteket gumilöbvedékekkel, ugyanis azt azóta betiltatta a fidesz.

Másrészről én voltam az aki mint aktív adófizető szívtam az elmúlt 8 évben. És az ország nagyobbik részével együtt valóban haszonélvezője leszek annak ha rendbe rakják ezt a szemétdombot. Remélem sikerül nekik, mert ha nem akkor jön a Jobbik, és tényleg megtudjátok mi az a diktatúra.

sárkányfő 2010.06.16. 09:37:25

Az, hogy ki lesz a közt. elnök, az Orbán Viktor dönti el, egyes egyedül. Valszeg már el is döntötte.

Ha Orbán úgy gondolja, hogy a Magyar Köztársaság elnökének egy ilyen buta, jellemgyenge, szolgalelkű (és exkomcsi) alak való, akkor ezért ne a Palikát hibaztássuk már, hanem azt, aki elnököt csinál belőle.

Pártkáder az elnöki székbe... ej, ej...

sárkányfő 2010.06.16. 09:40:28

Orbán Viktor 2005-ben:

"az államfőnek a nemzeti egység megtestesítőjének kellene lennie, vagyis pártok és pártérdekek felett álló, köztiszteletben álló és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű közéleti személyiségnek"

Magg (törölt) 2010.06.16. 09:42:07

@Chicano:
te meg honnan veszed, hogy én pl. pont nem a Jobbikra szavaztam?

Aki ellent mer mondani nektek, az csak maszopos lehet?
:DDDDDDD
Áááááááááááááááááááá........
Micsoda hülye beidegződés!
Féltek még mindig a komcsiktól, azért ez a nagy hatalmi berendezkedés, mi???

Chicano 2010.06.16. 09:42:28

Olyan ez a blog mint egy Bolgár műsor a klubbrádióban: a főnök megmondja a tutit a sok harcias cocilista nyugdíjas meg helyesel hozzá. Csak ez le van írva. :) Nem ér annyit hogy elszúrja vele az ember az idejét. Főjetek a saját levetekben, közben aggódjatok a demokráciáért amit köszöni, jól van. A kutya ugat, a karaván halad. De ha véletlenül mégis sikerülne megbuktatni ezt a kormányt akkor kezdhettek valóban aggódni, jön a Jobbik és megtudjátok hogy mi az a valódi diktatúra.

Magg (törölt) 2010.06.16. 09:47:23

@Chicano: Így van, ez a blog nem neked íródott!
Minek olvasod és ráadásként, minek írkálsz ide hülyeségeket?
Keress magadnak egy narancsblogot, ahol imádhatod királyodat!

HszVadász 2010.06.16. 09:52:58

@Chicano: Éppen állást keresek, mennyit hoz kb. a bérkommentelés?

Arra gondoltam, hogy lehetne részmunkaidőben is vinni, délelőtt mondjuk az MSZP bérrettegője lennék, délután pedig a Fidesz bólogatóembere (itt elláthatnál szakmai tanácsokkal is, megköszönném).

Máté 7.12 2010.06.16. 09:54:10

Ez a mindent elsöprő gőg és önhittség veszedelmes ám Chicano... Ez már egyszer megbuktatott titeket, s valószínűleg megint meg fog.

Máté 7.12 2010.06.16. 09:56:49

A 2/3-ad nem a Fideszre szavazott, csak az MSZP ellen. S ez nagy különbség.

scorpioscorpio 2010.06.16. 09:57:41

mert az évtizedes "szociuralom" baromira demokratikus volt...és az elmúlt 8 évben is a lenyúlás demokratikus alapon történt...párton belüli demokráciában.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.06.16. 09:59:09

Bizony, a gazdaság és az ország erkölcsi helyreállítása nem megy NAGYTAKARÍTÁS nélkül. A választók erre adtak felhatalmazást ! Lehet siránkozni szlib oldalon de egyelőre a nagytakarítás eszközeinek gyors kiválogatása van napirenden. A baloldalról fanyalgók pedig emlékezzenek a 2002-es választások utáni hónapokra.
Az ismét hatalomhoz jutott MSZP sem viselkedett másként.

Chicano 2010.06.16. 10:01:21

@Magg: "te meg honnan veszed, hogy én pl. pont nem a Jobbikra szavaztam?"

Onnan hogy a ballib média érvrendszerével jössz, akár a népszava aktuális vezércikkének zanzásított változata is lehetne amit beírtál.

Chicano 2010.06.16. 10:01:35

@Magg:" Így van, ez a blog nem neked íródott!
Minek olvasod és ráadásként, minek írkálsz ide hülyeségeket?
Keress magadnak egy narancsblogot, ahol imádhatod királyodat! "

Körülbelül itt leplezted le magad hogy mekkora demokrata vagy. Az a demokrácia amit te megmondasz és senki ne ugasson bele, ugye? :)

Máté 7.12 2010.06.16. 10:04:29

Divide et impera. Ezt tökéletesen csinálják.
Bár OV kapcsán eszembe jutott még ez is. Non est maius pumilio, licet constiterit in monte.

ballib pityesz 2010.06.16. 10:04:55

@Chicano: A legkomolyabban kérdezem: a Magyar Hírlap vagy a Magyar Nemzet vezércikke mennyivel jobb a Népszaváénál? Hozzáteszem: a Népszaváé rettenetes. A Hírlap meg egyenesen förtelem. Szomorú, hogy itt tart ma a sajtó.

Chicano 2010.06.16. 10:05:07

@HszVadász: "Éppen állást keresek, mennyit hoz kb. a bérkommentelés?"

Nem tudom, talán kérdezd meg azoknak a rettegőblogoknak az íróit akiket mostanában kitesz az Index a címlapra. Meg azokat akik megtöltik ezeket a bolgárgyuri szintű rettegéseikkel. Persze ha azért vagy munkanélküli mert ez a kormány tett ki a tutiból akkor retteghetsz nyugodtan, a privát szektorba nem lesz könnyű beilleszkedni.

maszek1 2010.06.16. 10:07:25

Csak nem képzelitek, hogy a kormánypárt bármilyen kormányzati pozicióba ellenzékit rakjon. Az előzö sem ezt csinálta. Nyilván a saját embereit rakja mindenhová.
Ha nem ezt tenné elég nagy marha lenne, mivel saját intézkedéseinek megtorpedózásához járulna hozzá, saját maga.

J.Ildiko 2010.06.16. 10:09:43

Nagyon jó gondolatok, jól összeszedett linkek (t. kommentelők tessenek olvasni, nagyon jó a Fedor-os bejegyzés is).

@triumphator: @Chicano:

Itt nem sírásról van szó, és nem arról, hogy az embert nem idegesítette a múltbéli teszetosza nemkormányzás, hanem arról, hogy most egy új kormány van, s a vele kapcsolatos dolgokat (személyeket) közelről kell megvizsgálni, a jogos kritikákat meg kell fogalmazni.

Tetszett a befejezés, Szent Tamás- hiszem ha látom.... :)

Uraim, tessenek felvenni a józanság szemüvegét.

NGL 2010.06.16. 10:11:42

Engem nem érdekel hogy milyen kiskirályságot épít OV!
HOva milyen embereket tesz!

Engem csak az érdekel, hogy érvényesüljön az élni és élni hagyni!

Minden politikai párt lenyúl a költségvetésből mindegy hogy bal jobb liberális vagy zöld....

Én már akkor elégedett lennék, ha ha csak nyírnák a "birka magyart" nem akarnák levágni!

A politikusoknak be kellene látni, hogy sokkal többet "profitálnának", ha az előző mondatom szemelőtt tartanák!

És végre úgy kellene a néphez, ahogy a Rómaiak tették: Panem et circenses! Kenyeret és cirkuszt!
Amíg van biztos jövedelem és van mi lefoglal (értelmes dolog és nem napi gondok) addig a politikai elit észrevétlenül kormányozhat kénye kedve szerint!

Nincs olyan hely a világon ahol becsületesen, teljesen fedhetetlenül dolgoznak a parlamentben hivatalokban! Csak külföldön okosabban csinálják mint itthon!

NGL 2010.06.16. 10:15:01

Engem nem érdekel hogy milyen kiskirályságot épít OV!
HOva milyen embereket tesz!

Engem csak az érdekel, hogy érvényesüljön az élni és élni hagyni!

Minden politikai párt lenyúl a költségvetésből mindegy hogy bal jobb liberális vagy zöld....

Én már akkor elégedett lennék, ha ha csak nyírnák a "birka magyart" nem akarnák levágni!

A politikusoknak be kellene látni, hogy sokkal többet "profitálnának", ha az előző mondatom szemelőtt tartanák!

És végre úgy kellene a néphez, ahogy a Rómaiak tették: Panem et circenses! Kenyeret és cirkuszt!
Amíg van biztos jövedelem és van mi lefoglal (értelmes dolog és nem napi gondok) addig a politikai elit észrevétlenül kormányozhat kénye kedve szerint!

Nincs olyan hely a világon ahol becsületesen, teljesen fedhetetlenül dolgoznak a parlamentben hivatalokban! Csak külföldön okosabban csinálják mint itthon!

pioker1933 2010.06.16. 10:16:00

Aki rám azt mondaná, hogy ballib, azt leköpném. Nem kell ehhez pártbeli beidegződés, hogy lássa az ember a lényeget.

A sok bamba embernek elege volt az egyikből és átszavazott a másik bamba embereket képviselő pártra.

Az elsöprő győzelmet aratott, és most bebetonozza magát mindenhová, ahová csak lehet. Jól megszedi magát, aztán már amikor sok embernek le fog esni a tantusz, hogy ezek is csak magukat képviselik, nem a választókat, akkor tesznek majd egy pár látszat intézkedést.

Irigylem az olyan embereket,akik még naiv bájjal tudják mantrázni a pártpropagandát. Aki meg el is hiszi, azt pedig szánni érdemes.

egy maréknyi dollár 2010.06.16. 10:19:03

@Magg: Ez az, én is észrevettem! '98-ban már volt egy fülke-forradalom.Szóval az "elmúlt húsz év" emlegetése fals.Maximum "elmúlt 4+8 év"./az első turnusban nem a "komcsik" kormányoztak./

Magg (törölt) 2010.06.16. 10:26:20

@egy maréknyi dollár: igen, igen. :)
Pont emiatt írtam Chicanonak, hogy hülyeségeket beszél - de ő erre, mint öntudatos fideszes, jön nekem itt a demokráciával. :)

Magg (törölt) 2010.06.16. 10:35:51

@scorpioscorpio:
azért ebben a lenyúlásban és országszéthordásban vastagon benne voltak a szentéletű fideszesek is!
Vitték ők is, amihez hozzájutottak, amit csak lehetett.

Lásd pl. az ÁSZ élére tervezett Domokos Lászlót, akiről most éppen kiderült, hogy évekig jogtalanul vette fel a lakhatási támogatást, havi 115 ezer forintot (oszt pont neki kéne felderíteni majdan az ilyen és ehhez hasonló visszaéléseket).

Ez, kedves fideszhívők, ugye teljesen rendben levő dolog, merthogy fideszes tette és amit ők tesznek, az minden szép és jó?!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.16. 10:39:29

Spekulációs adóval a fenntartható pénzügyekért!
A lehet Más a Politika szerint a gazdaságfejlesztés eszköze nem a könnyen áthárítható bankadó, hanem a Tobin adó, amelyet a spekulációs pénzmozgások után fizetnek. az erről szóló országgyűlési határozati javaslatunkat azonban a kormány nevében a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára ma elutasította. tette ezt annak ellenére, hogy az Európai Unióban és a világ többi részén is felismerték – különösen válság idején-, hogy a nemzetközi pénzmozgásokra kivetett spekulációs adó jelent olyan forrást, amely a valós gazdaság érdekét szolgálja.

Mára a legtöbb elemző és politikus egyetért: a globális válság egyik oka a kontroll nélkül áramló forró pénzek által előidézett instabilitás volt. Az LMP szerint az adó csak a spekulációra jellemző többszöri sűrű átutalásokat sújtja, ezért a működő tőke áramlását nem zavarja, a pénz- és tőkepiacok ingadozásait csökkenti, valamint költségvetési bevételhez juttathatja a válság miatt most nehezen pénzhez jutó országokat. A spekulációs adó mélyítené és igazságosabbá tenné az európai integrációt, amennyiben magasabb fokú költségvetési együttműködést tenne szükségessé a tagállamok között.
Az LMP felhívta a figyelmet arra, hogy a spekulációs adót a közgazdász szakma krémje, a Nobel-díjas Joseph Stiglitz és Paul Krugman ugyanúgy támogatja, mint a kelet-európai neoliberális sokkterápiák főmérnöke, a tőkeellenességgel nehezen vádolható Jeffrey Sachs is.
A nemzetközi politikai klíma is kedvez az adó bevezetésének, a francia, belga és német kormány mellett az Európai Parlament is kiállt már nemzetközi átutalásokra kivetett adó mellett.
Az LMP országgyűlési határozati javaslata megbízta volna a kormányt, hogy vegye fel a januártól esedékes magyar EU-elnökség ügyei közé a spekulációs adót. Rámutatott, a most csütörtöki Európai Tanács ülésen, illetve a hónapban megrendezésre kerülő torontói G20 csúcson már a közeljövőben is képviselhette volna a kormány az ügyet. A határozat elutasításával a kormány lemondott arról, hogy szószólójává váljon egy innovatív kezdeményezésnek, amely javíthatta volna hazánk nemzetközi megítélését is.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2010.06.16. 10:48:33

A szá,vevőszék jövendőbeli elnökélről, most derült ki, hogy jogtalan költségtérítéseket vett fel az elmúlt nyolc évben. A Fidesz ezek után gondolkodás nélkül rábízza a számvevőszék elnökségét. Bravó! Mit várunk ezek után a Fidesztől? Így majd a költségvetéssel is azt csinálnak amit akarnak. Én ugyan nem rájuk szavaztam, de a választások után adtam nekik egy esélyt. Felesleges volt. Kósa és Szíjjártó szinte azonnal bedöntötték a Forintot és s tőzsdét a hülyeségeikkel. Bravó! Ezek után mi jöhet még? Én sajnos rokkant nyugdíjas vagyok, de már előre félek, látva a romániai eseményeket.

Hugo2010 2010.06.16. 10:52:58

@Chicano: Miért talán az a demokrácia, amit oly lelkesen emlegetnek magukkal kapcsolatban a fideszesek, hogy leszarjuk mindenki véleményét? Sőt, még csak udvariasságból sem kérdezzük meg? Pusztán erőből diktálni nem demokratikus!!! Ezt ugy hívják, hogy diktatúra.

sagittarius 2010.06.16. 10:55:32

Sajnos rossz a poszt írójának az emlékezete. A Fideszt nem a nyolc év ellenzékiség tette gátlástalanná. Amikor hatalmon voltak, viszonylag kis többség birtokában is önkorlátozás nélkül garázdálkodtak; mindenki tudná sorolni a példákat. Az egy másik kérdés, hogy milyen katasztrofális teljesítményt nyújtott a másik oldal. Az igazi baj az, hogy 1. / ez a választék, 2./ az emberek önfeledt lelkesedéssel lihegnek valamelyik párt fanjaiként és nem veszik észre, hogy egy bűnöző oligarchia két frakciója marakodik egymással az állami koncért.

lepojka 2010.06.16. 11:09:13

Mutathatja magát a Fidesz egy szűz pártnak, ki hiszi el, hogy az elmúlt húsz évben nem együtt nyúlták le a földi javakat az Mszp-vel. Gratula azoknak, akik létre hozták az orbánius egypárt rendszert. Már van mit bánniuk.

Dr Kangörény 2010.06.16. 11:17:53

@Chicano: betiltatta a fidesz????
Te beteg vagy. Ha valami helyes dolog történt az elmúlt 4 évben az a fidesz eredménye rögtön???

Te ugyanolyan árcátlan hazug vagy, mint a vezéred. Te vagy az iedális szavazója kedvenc pártodnak, mert te nem gondolkodsz, csak hiszel.

védőanygyal 2010.06.16. 11:19:17

@Devil: Én a balkánon éltem és jó volt 15 évig. Béke szeretet emberi kapcsolatok, Viszont akkor még nem ismertem az élősködő, mocsok ld-t aki tönkretette azéletemet.

moophlander 2010.06.16. 11:34:16

@Kangörény_: Az EVA-n kívül, mondj egy normális intézkedését a maszopnak?

moophlander 2010.06.16. 11:36:16

Istenem!!! Mikor lesz már vége! Mármint ennek a siránkozásnak a 2/3-ad miatt! 94-98 között a maszop-szadesz uralkodott 2/3-al, és egyik sarló-kalapácsos sem rinyált éerte, hanem élvezte az előnyeit! Demokrácia akkor van ha ők nyernek, (legalábbis szerintük) különben meg szartdobálnak! Nem tudom, még mennyi idő kell a történelemnek, hogy végleg eltünjön ez a beteg gondolkodásmód a süllyesztőben?

gabor.voros 2010.06.16. 11:40:11

notib:

Azt írod hogy:
"Tudod az úgy működik, hogy a TÖRVÉNYESEN MEGVÁLASZTOTT, parlamentbe jutott pártok képviselői, többségi szavazattal meghozott TÖRVÉNYEKKEL irányítják az állam működését...

(a törvényeket aztán kormányrendeletek, önkormányzati rendeletek stb. teszik alkalmazhatóvá)"

tudod te hány törvényjavaslatott adott be az új kormány?

pontosan NULLA darabot.

Elmagyarázom azt is hogy miért. Oka igen egyszerű az összes törvényjavaslatot egyéni képviselők adják be, mivel ha a kormány adná be, akkor meg kéne vitatni, egyeztetni kéne a civil és szakszervezetekkel, normakontroll stb...
mig ha egyéni képviselő adja be az indítványt akkor ezek elkerülhetőek.

Tény hogy törvényesnek törvényes, de hogy a demokráciától hatalmas távolságra van, azt a rajtak kivüli nem elvakult embereknek azért meglehetősen leesik.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.06.16. 11:40:28

de, akármennyi ellenzékiség után könnyű önmérsékletet tanúsítani.

két dolog kell hozzá.

1. szándék
2. belső tartás

a fidesznek láthatóan egyik sincsen.

nestrot10 2010.06.16. 11:43:04

ROHADT FIIDESZ BANDA ÉS SZARJANCSI KIS GONOSZ TÖRPE!
fegyverek fognak ropogni ellenetek! lesz igazi forradalom!

Roy 2010.06.16. 11:43:53

@pioker1933: Tényleg nem igértek, csak frázisokat puffogtattak. Ezt szopták be.

moophlander 2010.06.16. 11:53:01

@Mészáros Laci: Ha növekszik a gaz a kertemben, nem a tetejét vagdosgatom, hanem kicsapom gyökerestől! Ha te vezető vagy és minőségi munkát akarsz, dilettánsokra bízol bármit is? Nem hiszem! 8 év alatt csak a vagyonfelhalmozásnak éltek! Most vége és ez fáj nekik! Emlékeztek még, mikor pont a fidesz kezdeményezte, hogy legyenek vagyonnyilatkozatok a '90-es évek elején, hogy nyomon lehessen követni a törvénytelen meggazdagodásokat? Na akkor mondta a Horn Gyula, hogy "magyarország a vagyonfelhalmozás korát éli és ezt tudomásul kell venni" (keresen a linkjét, hátha fenn van) Ennek rendje és módja szerint a maszop-szadesz le is szavazta, hogy legyen kötelező vagyonnyilatkozat! Késöbb aztán lett, mikor már kiépítették az "Ő" kétharmadjukkal a kiskapukat neki!

Ganter 2010.06.16. 11:54:17

Vörösök vagytok, és unalmas, amit csináltok.
Menetrendszerinti járattal viszik börtönbe az ország eddigi vezetőit, mégis az a bajotok, hogy változások vannak.

szonár 2010.06.16. 11:55:52

Alapvetően igaza is lehetne a posztírónak... csakhogy: elég necces, hogy olyan sipítoznak most a demokrácia után, akik nyolc évig elég látványosan tettek rá.
Nem lett volna rossz, ha annak idején megszívlelik az ellenzék egy-két jótanácsát - talán most komolyan lehetne venni az efféle posztokat. Így viszont csak vae victis, meg recipe ferrum...

moophlander 2010.06.16. 12:00:29

Köszöntjük köreinkben a proletár harcost, a "vörös csillag FAN-Club" elnökét, "nestrot10"-et! Bizakodó arc, optimista tekintet, hosszan tartó hurrázás! Hurrrrááááááááááá!!!....." föl-föl ti rabjai a Földnek..........." :D

Krujs 2010.06.16. 12:02:24

@Magg: ez most az MSZP mentségére szól? Mert szerintem kurvára nem.

Fos volt az MSZP, kritikán aluli... Élhetetlen ma Magyarország, átlagember balkáni szinten él. Ezt nem szépíti hogy ez a tag itt 100 ezer forintokat vett fel.
Wieszt Jani egyszeri 2 milliója az majdnem 2 évi ilyen hitelezés. És Wieszt Jani még csak a balfaszabb, lét-képtelenebb fajta, nem is beszélve a Kopaszi gátas arcokról a milliárdos sikkasztások ügyén...

nem kell it 20 évvel példálózni, elég csak 8-al valóban. mert 8 év tette az embereket reménytelenné Magyarországon.

Krujs 2010.06.16. 12:04:52

@szonár: így van. Pl Lendvay Ildikó sipít a demokráciáért, aki a diktatúrában még cenzorként tevékenykedett..

szerintem ez kibaszott mulatságos:D

gabor.voros 2010.06.16. 12:05:14

@dübörgő gazdagság:
:):):)

ezen már csak nevetek amin irsz.

Egyelôre a ti egyetlen érvrendszeretek az hogy de az elmult 8 év!!!!
Voltak választások tudod, és az embernek a jelennel és a jövôvel kell foglalkoznia, ezért ha valami undorító dolog, dolgok történnek, akkor nem azt kéne szajkózni hogy de az elmult 8 év....

szonár 2010.06.16. 12:14:20

@gabor.voros: Nem értek egyet azzal, hogy az embernek csak a jelennel és a jövővel kell foglalkoznia, a múlttal pedig nem. Sajnos, foglalkoznunk kell az elmúlt nyolc évvel, mert súlyos disznóságok történtek - amelyeket egy választás természetesen nem tesz meg nem történtté.

Amíg bocsánatot nem kértek a múlt 8 év miatt azok, akik elkövették a gaztetteket, vagy azt támogatták, helyeselték, addig ugyanezektől a figuráktól nem lehet komolyan venni az "aggódást" a mostani helyzet miatt. Mi, a többiek megalapozottan aggódhatunk, de ők nem.

kgonzo 2010.06.16. 12:22:32

Amikor választások előtt az esélyekről beszélgettünk, azt mondtam mindenkinek, hogy én csak azért tartok a Fidesz kétharmadától, mert emlékszem mit műveltek az egyszerű többség birtokában.
Sajnálom, hogy igazam lett.

☉ ☾ 2010.06.16. 12:26:31

Kár ilyen postokat írni, a jobbosok nem fogják fel a tartalmát.

szonár 2010.06.16. 12:28:00

@Krujs: Én nem nevetek, mert Orbánák szerintem tényleg hülyeségeket csinálnak. Zsinórban.
Az ilyen Lendvai-félék fellépésée azonban ellehetetleníti a tisztességes kritikát a kormányzattal szemben: egyrészt, mert valóban nevetségessé teszi azt, másrészt, mert a tisztességes embereknek egyszerűen nincs kedvük ahhoz, hogy egy platformra kerüljenek ilyen alakokkal, mint Lendvai, vagy az itt hőbörgő komcsik...

Seregbontó 2010.06.16. 12:28:44

Jelzem, hogy én pontosan azért szavaztam a Fideszre, hogy ezt csinálják! Döngöljék földbe az ellenzéket és húzzák ki az országot a szarból! A fanyalgók meg backuphatják!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.06.16. 12:28:45

Két dolgot leszámítva (alkotmánybírák kinevezése, és a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátása) szerintem fontos és szükséges lépések történtek.

A két kivételnél se az a bajom, hogy vannak, hisz józan paraszti ésszel belátható, hogy alkotmánybírákra szükség van, és tömeges elbocsátásokra is.
Ami probléma az az, hogy visszaélésre is lehetőséget ad majd egyszerű többség esetén is.

A kétharmad az kétharmad. Én is döntöttem, és hiszem hogy jól döntöttem.

Aki sír az egyébként is sírna, ha nem az MSZP győz.

gabor.voros 2010.06.16. 12:28:45

@szonár: Ezért vannak a törvényel, és erítsék fel a disznóságokat, és aki bünözött kerüljön börtönbe, ez így természetes.

Az már más tészta hogy Zushlag és Simicsko (kaya Ibrahim, stb..) között annyi a külömbség hogy az egyik börtönben ül. Kitalálod melyik?

Arról nem is beszélve hogy ha én ellopok valamit, attól az nem mentesít engem a bûn alol, hogy de hát a szomszéd is lopott.

És attól függetlenül hogy mik történtek az elmult 8 évben, (bár az országot szerintem tényleg 8 év vágta haza, csakhogy az a 8 év 4 év orbánból és 4 év meggyesibôl állt, de ez lényegtelen most) Nem szívesen nézem végig a hatalmi diktaruát, és kinává alakulását az országnak, és persze nem gazdaságilag.

papamaci1 2010.06.16. 12:40:36

1. Tetszettek volna megakadályozni a 2/3-ot.
2. Tetszettek volna meggátolni demokratikus úton 19.000 X 10*6 azaz TIZENKILENCEZER MILLIÁRD HUF államadósság felhalmozását. ? (ÁLLAMPOLGÁRONKÉNT:közel kétmillió HUF tartozás... A T. Blogíró miből/mikor fizeti ki ?)
3. Ha a Kádár-rendszer 21 milliárd dolláros eladósodása "rendszerváltást" eredményezett . akkor kádár örököseinek 81 milliárd dolláros adóssága mit eredményezhet ?
A szakértelem kormányai (Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) mennyit árthatnak még...amíg egyszer a nép megunja és- teljesen demokratikusan - demokratikusan ! a JOBBIK-ot juttatja hatalomra. Minél jobban gátolják a FIDESZ-t, annál inkább alapozzák meg a JOBBIK hatalmát.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.06.16. 12:40:36

@moophlander:

"Ha növekszik a gaz a kertemben, nem a tetejét vagdosgatom, hanem kicsapom gyökerestől!"

csakhogy amit a fijjug elkezdtek, az nagyrészt nem a gaz kicsapkodása. tisztára olyan érzésem van, mint 2006-ban, amikor fletó elhitette mindenkivel, hogy kész tervei vannak, aztán a nagy vehemenciával mutogatot A4-es papírkötegről kiderült, hogy mind üres volt.

"Ha te vezető vagy és minőségi munkát akarsz, dilettánsokra bízol bármit is?"

pedig most a kormányváltás után mintha pont ez történt volna.

papamaci1 2010.06.16. 12:40:36

Ne feledjük: éppen most éljük a liberális vezérlés csődjét, az euro és az Európai Unió széthullását.
Vészhelyzetben az erők koncentrálása kell és nem szétforgácsolása... Nem kell úgy ugrálni ahogy az EU fütyül: nem örök képződmény az....

II.Briandrew 2010.06.16. 12:40:36

Azon láthatóan kevesen gondolkodnak el, hogy ha ész nélkül, elfogultan, fröcsögve szidjuk a másik oldalt és kívánjuk az anyukájába, attól még nem változik semmi, maximum saját magunkat húzzuk föl.
8 éve volt a baloldalnak bizonyításra, ebből 1, azaz egy darab évet sikerült normálisan végigcsinálni. Lehet szidni a jobboldalt, követknek el hibákat. Sajnos ők is csak politikusok, semmivel sem különbek, mint bárhol a világon hasonló társaik. Viszont egy valamit ne felejtsünk el: vannak megkérdőjelezhető döntései és szánalmas lépései a jelenlegi kormánynak, mégis várjuk meg amíg eltelik egy-két év. Azt pedig semmiképpen ne felejtsük el, hogy rájuk szavaztak a legtöbben, ezt akarta a választók többsége. Ilyenkor rossz a demokrácia? Baloldali kétharmad meg maga a mennyország? Hogy is van ez?

öcsi55 2010.06.16. 12:41:56

@Roy: a Fidesz tud valamit,bizony,bizony 2/3 győzni.Nektek
meg el kell viselni ahogy a Fidesz fütyül ti meg úgy táncoltok.
Hosszú,hosszú éveken keresztül!

Picurigor 2010.06.16. 12:43:19

Ha már latin:

fides - becsület, hűség, bizalom

Hát ööö....

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.16. 12:43:20

Ez a poszt alapvetően felejthető, mert a latinbölcsesség indexe ugyan magas, de a tartalom csak átlagos, mondhatni erősen meghaladott témát feszeget.
Ti. semmi más nem történt, csak jelen választási rendszerben a leadott szavazatok ezt dobták... Ezzel aztán a demokrácia - vagy amit mi annak hiszünk - semmit sem sérült. A választói akarat ennyire volt elég. De azt a hülyeséget nem próbálnám meg sugallni sem, hogy demokrácia az, amiért ma aggódni trendi. Mert aggódás helyett választani kellett volna vagy többen, vagy okosabban. Ha meg nem jött össze, akkor tessék tűrni, elmenni, tüntetni, utcakövet hajigálni és megpróbálni újra - egyszerre több is választható!

papamaci1 2010.06.16. 12:46:04

(Bocs : Rosszra kattintottam).A lényeg: a baloldal megvalósult ígéreteinek száma = nulla.

Se szocializmus, se kommunizmus, se a kapitalizmus bukása, se világforradalom...Hol vannak ???

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.16. 12:49:35

@Picurigor: No igen. Ezen én is el- elszoktam mosolyogni...

gabor.voros 2010.06.16. 12:49:35

@II.Briandrew:
Ebben abszolult igazad, csakhogy a választás 4 évre szol, ehhez képest az alkotmány nem 4 évre szól, Amédiakuratórium elnökét 9 évre az ÁSZ elnökét 12 évre akarják megválasztani, a Alkotmánybírák, stb.ről meg még nem tudni, ezzel van a gond, senki nem vitatja az elmult 8 évet bár badarság azt hinni hogy a BKV-nál pl csak az elmult 8 évben voltak ilyen dolgok, kb az elmult 40-ben, ehhez képest szerintem pozitivum hogy most már végre vannak letartóztatások is.

Santi papa 2010.06.16. 12:49:36

Azért ért el a Fidesz ilyen jó eredményt a választáson, mert a szavazók nagy része úgy gondolta, hogy ez a párt az egyetlen kormányzó képes erő jelenleg Magyarországon.
Mostanra kiderült, Magyarországon egyáltalán nincs okos kormányzásra képes erő.

papamaci1 2010.06.16. 12:50:28

Bocs. 19.000 milliárd az 19.000 10*9 HUF. A dollárösszegben nem tévedtem talán...

Devil 2010.06.16. 12:53:51

@II.Briandrew: Ez nem indok arra hpgy a Fdesz is rosszul csinaljon mindent. Es arra sem ok hogy ezt ne tegyuk szova - ahogy a Fidesz is szova tette amit az MSZP csinalt (gyakorlatilag ez volt a programjuk egyetlen kezzelfoghato pontja). Ha a Fidesz nem kulomb, miert allitotta hogy az lesz? Hogyan mert elindulni a valasztasokon ha nem tudta magarol hogy kepes lesz demokratikusan kormanyozni?
@Chicano: Ebben nem ertunk egyet. A programjuk / intezkedeseik nem gyoztek meg hogy barhova el fognak minket vezetni; arrol viszont igen hogy minden hatalmat meg akarnak ragadni, es lehetoleg a mediat is el akarjak hallgattatni. A 20 eves mocsokban szerintem ok is vastagon bennevannak, hiaba allitjak be ugy hogy minden rosszert csak es kizarolag az MSZP a felelos ez kamu; es miota ujra hatalmon vannak nem kis mocskot csinaltak maguk ala (meg az elozo alkalommal is).

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.06.16. 12:55:08

vagy latin, vagy magyar, csak dontsd el az elejen h melyik nyelven irod :D

Picurigor 2010.06.16. 13:00:32

@szonár: tipikus MI és ŐK felosztás.
Az eszedbe sem jut, hogy vannak, akiknek nem jött be a Gyurcsány-korszak, de ettől még nem szeretik jobban Orbánt?
Egyébként sincs garancia arra, hogy Orbán mindent jól csinál majd. Sőt, az eddigiek azt mutatják, hogy a Fidesz is képes legalább olyan ostoba hibákra, mint elődjei (lásd Kósa-Szijjártó ámokfutás).

Így tehát a kritika igenis megilleti az új kormányt is - ahogy megillette Gyurcsányét is.

Egyébként is, a Gyurcsánnyal való összehasonlítás nehezen játszik, mivel neki nem volt kétharmados többsége, és ezért messze nem voltak olyan pofátlan lépései mint eddig az új Orbán-kormánynak.

II.Briandrew 2010.06.16. 13:00:32

@gabor.voros:

Igen, erre írtam, hogy szánalmas és aggasztó lépéseik is vannak. Az alkotmánnyal szerintem semmi baj nem lett volna, csak be kellene tartani. A saját képünkre formálni a közigazgatást pedig valóban nagyon veszélyesnek tartom. Bár azért az is elég beszédes, hogy az első alkotmány bíró-jelölt pont egy nagy baloldali, Bihari Mihály...nagyon remélem ezért, hogy olyanokat ültetnek oda, akik tényleg szakmailag feddhetetlen emberek!

szonár 2010.06.16. 13:07:18

@gabor.voros: Nos, akkor úgy látszik, nem értesz egyet a poszttal, hiszen az éppen azt mondja, hogy ami törvényes, az nem elég. Erkölcsösnek is kell lennie... Hiszen amit a fidesz most csinál, az kétségkívül törvényes, de attól még elégedetlenkedünk.

Te viszont éppen azt mondod, hogy ha valami törvénytelen volt az elmúlt nyolc évben, azt derítsék fel, és büntessék meg. Hát igen, csakhogy az elmúlt nyolc évben bőven történtek törvényes, ámde attól még mélyen elítélendő disznóságok is. Éppen erről beszélek, és erről beszél a posztíró is, hogy azzal nincsen ám lerendezve a dolog, hogy "törvényes".

Nem mellesleg szólva Simicskónak semmi köze Kaya Ibrahimhoz, de még Simicskának se...

Más részről, ha Te magad is úgy véled, hogy az egyik bűn nem mentesíti a másikat, akkor végképp jogos a kérdés, hogy milyen alapon ítélnek el fideszes bűnöket azok, akik ezt nem tették meg az elmúlt nyolc év bűneivel?

Mondom, éppen ez az, amitől komolytalanná válnak az ilyen posztok.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.06.16. 13:07:18

@Picurigor: Milyen igazad van ebben a tipikus mi-ők felosztásban. Ajánlom szíves figyelmedbe:
michaelknight.blog.hu/2010/05/05/parhuzamos_vilagok_3

papamaci1 2010.06.16. 13:07:19

Pont az a legnagyobb baj, hogy Magyarországon nincs lusztrációs törvény. Azért nincs persze, mert a rendszerváltás= komcsi szabad rablás. Nem volt forradalom, mint északi szomszédainknál, csak kiegyezés volt.

szonár 2010.06.16. 13:08:15

@Picurigor: Hát pontosan ezt mondom, hogy hova álljanak a belgák, vagyis azok, akiknek nem jött be a Gyurcsány-korszak, de nem tetszik az se, ami most van?
Mert nem állhatnak azok mellé, akik lelkesen ünnepelték a Gyurcsány-korszakot, ámde most szídják az Orbán-érát - mint az itt bloggolók közül olyan sokan. Azért nem tehetik ezt, mert akkor utólag legitimálják azt a Gyurcsány-korszakot, amit egyébként elutasítottak.

Már pedig az a helyzet, hogy a most kritizálók nagy része (kb. 90%, saját számításom), lelkesen ünnepelte a Gyurcsány-Bajnai diktatúra korszakát - ezeknek aligha van meg a kellő erkölcsi alapjuk arra, hogy most pattogjanak, és a "demokráciért" "aggódjanak". Így viszont elveszik a levegőt azok elől, akiknek ez az erkölcsi alapjuk még megvan.

Lám, Te is, a harmadik mondatoddal már Gyurcsányt mentenéd - mondván, hogy nem voltak olyan pofátlan lépései, mint ezeknek, mert nem volt kétharmada - mintha a többség mértékének bármilyen köze is lenne ahhoz, hogy ki mennyire pofátlan...

A hozzászólásom arról szólt, hogy a volt gyurcsányistáknak nincs megfelelő erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy most a demokráciáért aggódjanak, nem pedig arról, amit írtál, hogy "nem lehet kritizálni a mostani kormányzatot".

Picurigor 2010.06.16. 13:29:00

@szonár: nem mentem Gyurcsányt, csak pl olyan dolgokra gondolok, mint:
- elnökjelölés megváltoztatása saját szájíz szerint
- köztisztviselői kar kiszolgáltatottá tétele egyrészt indoklás nélküli kirúghatósággal, másrészt egyszemélyi vétójoggal - ez előrevetíti ezen állomány teljes átpolitizálását, vagyis, hogy pofára fognak kinevezni embereket.
- ÁSZ-elnök jelölése, AB-tagok jelölése körüli leplezetlen arrogancia
- önk-i vál. rendszer átalakítása leginkább a Fideszre szabva

...és hasonlók.

Ezek igenis aggodalomra adnak okot, és ezt nem lehet annyival elütni, hogy Gyurcsány elkúrta. Épp azért volt kormányváltás, hogy lehetőleg többet ne kúrják el, erre jönnek Orbánék és ilyen arrogáns lépéseket tesznek...

A kérdés jó: és a belgák hova álljanak...?

(egyébként a magam részéről Gyurcsányt és Bajnait nem említeném egy lapon, ég és föld a kettő. Személyes véleményem az - és ismerőseim is ezt gondolják - , hogy Bajnai volt az első normális miniszterelnök ebben az országban a rendszerváltás óta)

moophlander 2010.06.16. 13:30:06

@Mészáros Laci: Tény és való, hogy most is került korpa a levesbe! Ezt kéne már egyszer kivédeni valahogy! Azért a mostani még mindig ezerszer jobb, mint a tolvajok! Ha van 10 alma és abból kettőt elsíbolnak, 4-et befektetek, 4-et szétosztok, az még belefér! DE! Mikor 5-öt lenyúlnak, 5 ről meg azt hazudják, hogy megrohadt, közben maguknak befektetik.........na azoknak kötelet adnék!

pioker1933 2010.06.16. 13:32:58

@Santi papa: Én már a választások előtt is megmondtam volna neked, hogy Magyarországon nincs kormányzásra alkalmas erő.

feri17 2010.06.16. 13:36:57

Graeca fides, nulla fides

moophlander 2010.06.16. 13:44:53

@feri17: Azért tudtál csak ennyit írni, mert nem tudtál leülni rendesen a gép elé, a seggedből kilógó sarló-kalapács miatt? :D

Santi papa 2010.06.16. 14:02:49

@pioker1933: Tisztában voltam vele, ezért életemben először nem szavaztam.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.16. 14:53:01

@Santi papa: Szólhattál volna előre! Mert most már nem vmi vonalas dolog ezzel a tudással villogni...

Magg (törölt) 2010.06.16. 15:03:49

@Krujs:
"..ez most az MSZP mentségére szól? Mert szerintem kurvára nem...."

Ki akar mentségeket keresni az Mszp-nek?
Mert én aztán nem!

Inkább az a problémám, hogy a nagy felbuzdulós hívő fidesz-kommentelők szerint most minden tökéletes, minden fideszes maga a megtestesült tisztaság, tökély és ártatlanság - holott ők is végigrabolták az elmúlt 8, illetve inkább 12 évet!

Magg (törölt) 2010.06.16. 15:13:10

@Trompf:
"Két dolgot leszámítva (alkotmánybírák kinevezése, és a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátása) szerintem fontos és szükséges lépések történtek."

Ja igen!
Hát nagyon fontos és szükséges volt a Kósa és a Szíjjártó-ügy is, tényleg!
Elég fontos volt az is, hogy az "EU" jól orrbaverte kétszer is Viktort! (hiánycél emelése + jegybankelnök piszkálása).
Meg nagyon fontos dolog a szabad pálinkafőzés is, hogy a velejéig komcsi Schmitt Pál köztársasági elnökként való szóbahozatalát már ne is említsem.
... és még sorolhatnám...

Ti nem láttok tovább az orrotoknál?
Csak egy nagy, narancssárga felhő lebeg előttetek?

moophlander 2010.06.16. 15:18:29

@Magg: Elárulod a foglalkozásod?

moophlander 2010.06.16. 15:20:37

@Magg: ismételve magamat! Azért a mostani még mindig ezerszer jobb, mint a tolvajok! Ha van 10 alma és abból kettőt elsíbolnak, 4-et befektetek, 4-et szétosztok, az még belefér! DE! Mikor 5-öt lenyúlnak, 5 ről meg azt hazudják, hogy megrohadt, közben maguknak befektetik.........na azoknak kötelet adnék!
A rablás 94-ben kezdődött igazán, mikor volt MSzMp-sek nem lettek kitiltva a privatizációból és a cégalapításokból! A Csehek ezt megtették....és de jól tették! Mincs is szétlopva az országuk!

Magg (törölt) 2010.06.16. 15:25:55

@moophlander: oké, majd nézzünk szét 4 év múlva, hogy egyrészt mi marad az országból, másrészt a mostani teljesen vagyontalan, "selakás,seautó" képviselőknek mi lesz a vagyonnyilatkozatukban? :)

Amúgy meg informatikus (Novell-Linux rendszergazda, programozó) vagyok, de ez miért is érdekes?

moophlander 2010.06.16. 16:01:18

@Magg: Csak azért kérdeztem, hogy olyan területen dolgozol-e, amire nagymértékben hat a napi gazdaság! Én műsz.vez. vagyok egy studióban! Rengeteg kisemberrel, vállalkozóval, politikussal (mindkét oldal) vagyok napi kapcsolatban! Még a balos politikusok is fűalatt azért beismerik, hogy a felsőbb köreik ugatják csak az ország helyzetét! Kirakatpolitizáltak és a vidéki hangokat csak akkor hallották meg, ha keresni lehetett rajta!

kszabo 2010.06.16. 16:03:04

Nőjetek már fel! Doberdót járt nagyapám megmondta még él neki pap meg politikus ne mondja meg ki a jó ember, mi a helyes út, mert mind csak a zsebét tömi.
Ha meg latin akkor:
Summum jus summa injuria - A legnagyobb jogszerűség egyúttal a legnagyobb igazságtalanság.
Nihil probat, qui nimium probat. - Semmit nem bizonyít, aki sokat bizonyít.
És egy mondás, amely ha egyezik valami mai dologgal, az csupán a véletlen műve:
Mala Fides - roszhiszeműség - nomen est omen :))

Santi papa 2010.06.16. 16:24:00

@Canis Lupus Libertas: Eddig nem voltak blog hozzászólásaim, ez talán a negyedik bejegyzésem, most sem értem, miért kotyogok bele ezek be a dolgokba. Egyébként a Fideszben az nem tetszik leginkább, hogy semmit nem tudnak elegánsan csinálni.
Valamint, ha hülyeséget tesznek, vagy gazemberséget követnek el, nincs következménye.
Az előző kormányzásuk alatt egyetlen parlamenti vizsgálat sem volt, amennyiben fideszes érintettség volt a háttérben. Szerintem most se lesz, vagy inkább pláne, hogy nem lesz. Schmitt Pálban pedig nagyon ingerlő, ahogyan állandóan az emberek pofájába röhög. Plakátról, képernyőről és most majd a kormányzói székből fogja ezt tenni.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.16. 17:04:48

@Santi papa: Vég nélkül lehetne sorolni azokat amik nem tetszenek a Fideszben, én is tudnám. És feltehetően bármelyik párttal megtehetnénk ugyanezt.
De, ha nem nyilvánítasz véleményt ikszeléssel, akkor akaratlanul is a Fidesz szekerét tolod, bármennyire nem tetszik is. Mert bármit mondjanak is azok akik naponta kiszámolják, hogy 2450000 ember nem a választani tudók 2/3-a - ami egyébként igaz, tehát nem számolnak rosszul - de mégis elbaszottul okoskodnak, ha eltekintenek attól, hogy nem 8000000 voks dobta ezt az eredményt, meg amúgy a választási rendszer sem ilyen... Ezért aztán ha nem elegánsan, de törvényesen tevékenykedik a kormány meg a parlament, akkor bizony Schmidt Pál mosolyával kell élnünk 5 évet még. Ami meg lehetőséget teremt az újaknak, meg az MSzP-nek is, hogy fel- illetve visszakapaszkodjon. De az ő balfaszkodásuk - mert egyenlőre nem látszik egyéb - nem a demokrácia csődje, csak a sajátjuk. Nem aránytalanság, vagy igazságtalanság, egyszerűen csak most ennyire futotta.

Magg (törölt) 2010.06.16. 17:52:46

@moophlander: de hát amit írsz, én azt nem is vontam kétségbe!
Egy percig sem éljeneztem a szoc.pártot!
Engem ők nem érdekelnek!
Én inkább a kormánypárt iszonyatos hataloméhségét kritizáltam és azt, ha az ember bármilyen ellenvéleményt fogalmaz meg, az elvakult fideszhívők azonnal rárontanak és bizonygatják, hogy bezzeg az elmúlt 8 év, meg most majd milyen jó lesz nekünk és hogy minden úgy van jól, ahogy most van!
Aki nem fideszes, az csakis komcsi lehet?
Nanemá....
Na, én ezzel nem értek egyet!

moophlander 2010.06.16. 18:56:05

@Magg: Ok, ezt megértettem! Van egy mondás....."tüzet oltani vész esetben a trágyalé is jó" ! Aki nem is szeretei a fideszt, de a dilettáns exkomcsikkal is tele a töke, annak el kellett most menni szavazni, mert ez esélyt adott arra, hogy legalább a számonkérésük megtörténjen a lopások miatt! A fidesz és a maszop nélkül is volt még alternatíva, akire szavazni lehetett! Jó tudjuk, hogy a szadesz vezércsellel az LMP-n keresztül csak nem akart kimaradni a "buliból" :D Nézd meg mi történik választások után pl. az USA-ban...............szinte mindenki repül, ahol bizalmi állás van! Az persze demokratikus volt, hogy hiába lett narancs a térkép az EU-s választásokkor, a maszop-szadesz gyorsan megváltoztatta a struktúrát, hogy a vezető helyen azért ők legyenek! Nem láttam, hogy ennek antidemokratikus mivoltán sírtak volna itt azok, akik most a demokráciájukat féltik, pontosan azok, akik szerint akkor van demokrácia, ha ők nyernek....különben nincs!

Santi papa 2010.06.16. 20:29:14

@Canis Lupus Libertas: Egyáltalán nem várom azt, hogy az MSZP újra kormányozzon, sőt elképzelni sem tudom mi lesz a következő a választás után. Lehet, hogy a Fidesz bebetonozza magát sok évre, de biztos vagyok benne, hogy ezt az amúgy is megosztott ellenzéket felmorzsolja, lehetetlenné teszi. Mert, ha máshoz nem, ehhez nagyon értenek.
De mi hasznunk lesz nekünk ebből, nekünk egyszerű embereknek (a zembereknek)?
süti beállítások módosítása