Mi a vektor, Viktor?

2011.01.13. 11:05

Egyáltalán nem nyílegyenes politikai irány az, amihez a kormány ragaszkodik. Az egész kormányzás ugyanis nem tűnik másnak, mint egy rögeszmés, makacs ragaszkodásnak ahhoz, hogy csak ne a gyurcsányi úton. De hogy mégis merre, azt még mindig nem tudni.

Csak részben tudok egyetérteni Török Gáborral, aki azt írja, hogy "az, ami a napi politikai csatákban gyakran kapkodásnak, útkeresésnek látszott, valójában éppen egy nyílegyenes politikai irányhoz való ragaszkodásból következett. A Fidesz tavaly kijelölt egy utat, s akkor sem tért le róla, amikor azt sem tudhatta, hogy a térképen van-e még".

Szerintem a gond az, hogy éppen az irány nem látszik. Egyszer már megírtam, hogy hibás az orbáni iránytű: nem azt mutatja, hogy merre menjünk, hanem azt, hogy honnan el. Éppen ezért az egész kormányzás lassan nem tűnik másnak, mint egy rögeszmés, makacs ragaszkodásnak ahhoz, hogy csak ne a gyurcsányi úton, csak ne a megszorítások gazdaságpolitikáját folytatva haladni. De ez ettől még nem feltétlenül nyílegyenes út. Sőt!

Ráadásul a realitások szintjén még csak ez sem igaz, legfeljebb a verbalitás szürreális, szijjártói világában. Mert túl a "mindenki jól jár" illúzióján a válságadók kivetése, az alacsonyabb jövedelműek esetében az adójóváírás megszüntetése bizony megszorítás - tessenek majd megnézni a február eleji bérszámfejtő lapokat. Tudom, Szijjártó mester szerint nyilvánvalóan hazudik, aki azt állítja, hogy nem jár jól, de nekem speciel a radikális és nagyarányú adócsökkentés eredményeként nagyjából ötezerrel csökken januártól a nettóm - de kicsire nem adunk. Egyébként ha már a meg nem szorításoknál tartunk: bizony egyfajta láthatatlan megszorítás volt a nyugdíjjárulékok fél százalékpontos emelése, megszorítás a magán-nyugdíjpénztári befizetések 14 hónapos "eltérítése", és ha tetszik, ha nem: a majdani nyugdíjunk terhére egy időben eltolt megszorítás a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása is, még ha olyat egyébként egy konzervatív kormány nem is csinál.

Az alapvető bajom egyébként az, hogy maga a cél nem világos. Továbbra sem látni, hogy a Fidesz tíz, tizenöt vagy húszéves távlatban mégis milyen államban és milyen társadalomban gondolkodik. Miközben forradalomról zeng az ének és megújulásról, még mindig csak a régi rendszer lebontásáról beszélünk, és továbbra sem tudni, hogy mégis mi épül a helyén. Hogy az állam emlőin élő, és mindent az államtól váró, de a demográfiai folyamatok miatt egyre szegényedő társadalom, vagy az öngondoskodásban hinni tudó és a saját jövőjéért felelősséget vállaló közösség. A kormány eddigi kommunikációja és eddigi tettei sajnos leginkább az előbbit mutatják.

Matolcsy György az öngondoskodás jóformán egyetlen magyarországi formájának, a magán-nyugdíjpénztári rendszernek a felszámolása kapcsán egyébként furcsa módon éppen az öngondoskodás fontosságáról beszélt. De attól tartok, hogy ebből csak akkor lesz öngondoskodás, ha a kormány bejelenti, hogy húsz meg harminc év múlva mégsem tud majd tisztességes nyugdíjat fizetni, hiába adták vissza ebben a hitben hárommillióan a megtarakított millióikat. És majd még indok is lesz rá: a Gyurcsány-kormány által örökül hagyott cechet kellett kifizetni belőle... És majd azt halljuk, hogy ugyanúgy Gyurcsány tehet arról, hogy harminc év múlva nem futja tisztességes állami nyugdíjra, mint ahogyan nyilvánvalóan Gyurcsány és a szocialisták tehetnek a benzinárak mostani alakulásáról is...

Hogy egy filmes példával éljek: a repülőgép erőteljesen rázkódik, mert nagy a nemzetközi turbulencia, az irányjelző műszerek pedig megbolondultak a magaslégköri viharban. Joggal adódik ilyenkor az Airplane! című filmklasszikus alapkérdése: mi a vektor, Viktor?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr52580756

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Roma victor! 2011.01.14. 09:53:02

Hátba támadni csúnya dolog, de háborúban már csak így mennek a dolgok. Ez is a taktikai repertoár része. Először frontálisan indulunk meg. Mutatunk magunkból valamit, mondhatni megtévesztünk. Ezt a másik fél bekajálja, mint a farkas Piroskát, és kicsit...

Trackback: Kettős megszorítás 2011.01.14. 09:30:27

A kormányfő bejelentette a pénzpiacokat megnyugtató és bizakodásba szárnyaltató februári nemmegszorítását.Úgy tűnik, a klasszikus neoliberális megoldás maradt nekik. Miután a meghitt megszorítások – a közvetve, multikra rótt adók által fölvert ár...

Trackback: Mi lenne, ha mindenki maradna a magánnyugdíjnál? 2011.01.13. 22:17:10

Az új feltételek mellett soha nem látott pozitív kilátások elé nézne ekkor az ország. Hogy miért? Ha mindenki úgy nyilatkozna, hogy marad a magánnyugdíj rendszerben, akkor nyugdíjba vonuláskor senki sem kapna állami nyugdíjat, így 20-30 év alatt ...

Trackback: Mi a vektor, Viktor? 2011.01.13. 20:23:56

Egyáltalán nem nyílegyenes politikai irány az, amihez a kormány ragaszkodik. Az egész kormányzás ugyanis nem tűnik másnak, mint egy rögeszmés, makacs ragaszkodásnak ahhoz, hogy csak ne a gyurcsányi úton. De hogy mégis merre, azt még mindig nem tudni.

Trackback: Ha már túl ideges vagy, nem bírod a való életet 2011.01.13. 20:02:37

 Eleged volt a hülye politikusokból? Abból, hogy nem te döntesz a saját sorsodról? Hogy nem szólhatsz bele, hogy hogy is alakuljon az ország sorsa? Itt a lehetőség, hogy változtassa rajta és tegyél valamit! Itt olyan erős Magyarország, amilyenné m...

Trackback: Mit jelent a 2/3 és mit nem? 2011.01.13. 19:39:59

A többségi szavazat nem konstituál tényt, még csak a jó megoldást sem. A többségi döntés az, ami: a többség azt tartja jobbnak/kevésbé rossznak. Ez a probléma általában a demokráciáé, nem csak a jelenlegi kormányról szól. Eredetileg a demokrácia...

Trackback: "Tapsolnak" az elemzők 2011.01.13. 19:15:45

Először is a kép. Már megint egy előnytelen fotó Orbán Viktor miniszterelnökről. Nem tudom, hogy bepróbálkozik-e valaki a The Wall Street Journal-nál, vagy tanultunk az előzőből. Olyan harácsolósra sikerült ez a kép, mintha meg akarná ragadni az egész ...

Trackback: Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek! 2011.01.13. 19:15:29

Utolsó reménységem is elszállt, hogy az idei év a kitörés éve lesz. Nem abban bíztam, hogy egy vulkán híressé teszi kies hazánkat, hanem abban, hogy a beígért dübörgés utoléri kis családomat is. Hát nem nagyon teszi. Az a réteg, ahol én helyezkedem el ...

Trackback: Maradok 2011.01.13. 19:01:04

Kérem tisztelettel, én vagyok az a jogkövető állampolgár, aki a jövedelmét nem titkolja el, aki tisztességesen befizet minden adót és járulékot. Nincs szándékomban feketén dolgozni, nem akarom zsebbe kapni a fizetésem egy részét, és mindig betartom a j...

Trackback: Egy üt: működik? 2010 - ahogy mi láttuk 2011.01.13. 18:59:50

Előre leszögezem, teljesen józan voltam, mikor elvállaltam, hogy összefoglalom a miniszterelnök által fülkeforradalomnak nevezett Nemzeti Öngyilkosság következményeit, amit aztán nemzeti együttműködés követett, amit egyébként a történelemkönyvek a dikt...

Trackback: Mikor kezd már esni a Fidesz népszerűsége? 2011.01.13. 14:38:10

Érdekes infókra akadtam a napokban, amelyek segíthetnek kirakni a nagy puzzle-t, ami talán magyarázatot adhat! Egyfelől itt van ez a HVG-ben megjelent írás. A cikk kutatásokra hivatkozva leírja, hogy bár a hazai és nemzetközi sajtó hangos a Fides...

Trackback: Nyugdíj - mi a helyes döntés? 2011.01.13. 11:43:04

A fenti kérdés bizonyára Téged is foglalkoztat.   Segíteni szeretnék. Döntést helyetted nem tudok hozni, és a döntésed következményeit sem tudom tőled átv...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hackbard.celine 2011.01.13. 21:32:03

@Kivlov: nincs 800e roki.
A rokkantnyugdíjasok 60+%-a már öregségi nyugdíjra jogosult, statisztikailag szerepelnek rokkantnyugdíjasként. Nézz nyugodtan utána.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.01.13. 21:35:26

Az adóváltozás üzenete egyértelmű: 1) Csinálj gyereket 2) Ha nincs gyereked, keress legálisan minél több pénzt
A változtatások nyertesei tehát a legalább átlagos keresetű gyerekesek és a gyerektelen, átlag feletti keresetűek.
A többi részhalmaz tagjai semlegesek, vagy különböző mértékben vesztesei a változásnak, adó szempontból.
Ez az adópolitika lesz a Fidesz 2014-es vereségének egyik talpköve. Miért? A termékenységi mutató 1,3, azaz ennyi gyerek jut egy felnőttre. Ez az EU egyik legrosszabb mutatója. Én kövezzenek meg érte, nem várom hogy a fenti adópolitika ezt megváltoztatja.
Ami a másik kört illeti, azok a családosoknál is még kevesebben vannak, vagyis a legális átlag felett keresőek.
Az adópolitika tehát ennyi, a társadalom nagyobb része fogja vesztesének érezni magát, vagy ha nem érzi majd annak, hát mondják nekik hogy az. Az irigység nem véletlenül ősbűn. Működni fognak a beidegződések, nem kell félni. Én nem hiszem hogy x munkás elfogadja azt, hogy az ő bére nem változott és a főnöké 300 ezerrel nőtt havonta. Szerintem ő nem fogja elismerni hogy ez igazságos. Engem márpedig a moralizálás nem érdekel, mindenki az egyéni szintjén fog dönteni, szerintem a többség ezt nem fogja "igazságoságnak" találni.
Az adópolitika mellett ott a különadók témája. Ez lesz a második koporsószög. Belföldön egy külhoni cég adóját nem fogják megsiratni. Azonban a történet nem ér véget az országhatáron. Ezeknek a döntéseknek lesznek következményeik, ezek méregcseppek.
A harmadik koporsószög a bátyámuram világ tökélyre fejlesztése. Simor András eltávolítása után egyetlen fontos intézmény élén nem lesz más gondolkodású ember. Sőt tovább megyek, a teljes közigazgatás lefejezését végrehajtva a közigazgatás nagy részében sem lesznek valódi vezetők. Mindenki egy központi akarat láncszeme lesz, akit ahogy felemeltek, úgy tiporhatnak sárba is, hiszen senkik és semmik. A dolog előnye az egyszólamúság. Hátránya is egyben. Aki ugyanabból a kottából játszik, csak egyfélét tud játszani, akkor is ha más kellene már zenélni. A több száz újonnan kinevezett vezető nagyrészének vagy eleve nagy a kabát, vagy rutintalan és mire beletanulna, már majd kirúgják.
A harmadik koporsószeg tehát saját felső vezetésük egyfélesége és középszerű tudása.
A negyedik szegecs a jogállamiságba elkorcsosult szemlélete. Amit a jogszabály kifejezett nem tilt, azt minden lehet. Ha pedig tiltja, ész nélkül átírjuk. Szabályok nélküli világ anarchiához vezet, káoszhoz. Az első eredmények a gyakorlatban láthatóak már a törvénygyár termékein.
Az ötödik csavar az arrogáns és végtelenül cinikus, gyúnyos kommunikáció. Nem kell ragozni, elég felkapcsolni a tv-t, Szíjjártó úgyis valamelyik csatornán éppen nyilatkozik a nap minden órájában, látjuk élőben.
A hatodik elem: Az önkorrekciós képességek látványos hiánya. Lásd médiatörvény: a törvény jó, a kommunikáció a rossz.
A fenti kombináció méregkoktélja szépen lassan fogja szétrohasztani a támogatást a Fidesz mögül. Nem egyik pillanatról a másik, sorsszerűen, hanem lassan, napról napra, emberről embere. Folyik lefelé a homokóra homokja, a keserűség egyre gyűlik alul, a támogatottság egyre fogy majd felül. Ahogy fogy pedig felül a homok, úgy gyengül majd az akarat vele együtt.
Persze lesznek az utolsó pillanatig, akik várják majd a csodafegyvert. A nagy társadalompolitikai átalakulást. De ilyen nem lesz. Még 9/10-nél sem lenne. Mert egy társadalmat sosem lehet felülről megújítani, még szuronyok árnyékában is nagyon nehezen, évtizedeke alatt
A társadalom nem egy gép, összetett bioszféra. Csodareceptek nincsennek, nem voltak. Matolcsy sem fogja meglelni őket. Marad a rögtönzés, a sodródás, a megalkuvás, a rossz kompromisszuk és végül a bukás.
De majd elmondhatják ők is mint a szocialisták: Elrontották a kommunikációt.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.13. 21:35:26

@Nyers Fa: Szerintem te olvasol szelektíven. Ugyanis a "magamfajta" írta a 18:54-es kommentet is.
Egyébként roppant lenyűgöző, hogy pontosan tudod, mit gondolok. Nem akarsz ezzel valahol fellépni? :)

Indriq 2011.01.13. 21:35:45

@csorsza:
Ha vkinek van egy vályogháza, és helyette kacsalábasat akar, akkor logikus, h először lebontja a vályogot, legyen hely a palotának.

Persze, csak közben amíg épül, laknia kell valahol.

Ahhoz hogy új rend szülessen, nem lehet a régit lebontani és lebegni a semmiben pár évig.

Bmw 2011.01.13. 21:35:45

@csorsza: Igazad van , de itt úgy vagy szegény hogy dolgozol, látástól mikulásig.
Én nem azt mondom hogy itt legyen a tejel-mézzel folyó kánaán, de legalább meg tudjak élni normálisan.

egyittlakó (törölt) 2011.01.13. 21:41:03

@VonS: "Ha a Fidesz egy központosított, erős szervezettel "egyszemélyes diktatúrában" sem tud fordulatot hozni, akkor itt nincs hagyományos megoldás már."

Az úgy nem megy, hogy egyetlen párt alakít ki 15-20 éves koncepciót. Bizonyos alapelveket egy kerekasztal tárgyaláson kellene lefektetni, az ország érdekében. Senki nem birtokosa a bölcsek kövének, hogy egyedül szabja meg az irányt ilyen hosszú időre. A választások négyévente vannak, bárki kerülhet hatalomra, olyan nincs hogy egy párt itt 20 évig kormányoz (8 év is sok volt). Az még nagyobb baj, ha valaki 40 évig pártvezér, ráadásul...
Szóval, nem tartom szerencsésnek, ha valaki társadalmi, politikai egyeztetés nélkül akar az ország jövőjével játszadozni, miközben a hatalom bebetonozását is keményen folytatja.

jag3 2011.01.13. 21:41:03

@Kivlov: hja, _eladni_ nem olyan könnyű amit megtermel az ember. Ha meg nem tudja eladni, csak önköltség alatt, akkor csődbe megy. Magyarországon többnyire állami segitséggel.

Node majd meglátjuk, hogy a furfangos (?akaratos) magyar legkisebb királyfi (?parasztlegény) mire jut ugyanezzel. Habár eddig csak a hizót sikerült az udvarba' levágni.

VonS 2011.01.13. 21:41:04

@Bmw: Rákeresek a szomszéd utcára, és rájövök, hogy 90% fölött van a rokkantak aránya, nagyjából 100 ember lehet. Ebből 1 ember tényleg rokkant. Azért ez már jó arány, nem? Van, ahol komplett falvak ebből élnek, no meg persze feketéznek mellette: nem fizetnek adót, és lehúzzák havi több tízezerre az államot még mellé. Miért van? Mert megtehetik.
Katasztrófa, ha egy társadalomban a legegyszerűbb emberek is át tudják verni, meg tudják lopni az államot. Más meg tízmilliószámra csal ÁFÁ-t, egyszerű gyerek, mégse kapják el, van 60+ cége, megoldja. Így nem lehet működni hosszabb távon.

VonS 2011.01.13. 21:52:46

@egyittlakó: Egyetértek, amúgy. Én sem gondolom, hogy náluk van a bölcsek köve. Viszont ha valóban normalizálni akarnak, de ilyen szervezettel is csak nagyon nehezen megy, na az, az már minden szempontból elkeserítő. Ezt nem hagyhatjuk ki a számításból, mert nem tudhatjuk, hogy azért káoszos a működés, mert ennyit tudnak, vagy, mert ennyi ellenérdek van, akik torpedóznak. A Gyurcsányt is rommátorpedózták, de neki a mozgástere is kisebb volt azért.

kubatov_kommunista 2011.01.13. 21:52:46

Egyetértek a poszttal.

egy kis poén (sajnos):
szóval NULLVEKTORral szépen leírható az irány. :) hehe. jó én sem erre vágytam, de legalább röhögjön az ember az még ingyen van.
esetleg az n-dimenziós vektorterek helyett be lehet vezetni az n-dimenziós viktortereket.

Darkhorse 2011.01.13. 21:52:47

@Bmw: Nyilván Európa többi országában sokkal jobb körülmények vannak a bányákban, kohókban, mezőgazdaságban és azért kisebb nagyságrendekkel ott a rokkant nyugdíjasok száma :)

más. A poszt írója sajnos nem látja az irányt és azt se, hogy mi a cél 15-20 évre előre.

Kapj a fejedhez! Egy hömpölygő folyóban sodródó ember nem azon filózik, hogy mennyivel kell megemelni a gát koszorúját, hogy ez többet ne fordulhasson elő! Megpróbál túlélni, kievickélni a kulimázból és majd utána filozofál a gát megépítésének tervein.

Sajnos jelenleg ilyen helyzetben vagyunk és ez determinálja a kormány lehetőségeit.

Ja egyébkén az előző nyolc évben aztán megvoltak a világos távlati célok! GYF acélos arcéllel állt a tömegek élén, távolba révedő szemével tökéletesen látta a szebbnél szebb célokat, csak azt a qrva nagy szakadékot nem vette észre ami a lába előtt volt. Na bele is masíroztunk szépen, most meg visz a víz!

Bmw 2011.01.13. 21:55:03

@VonS: Te szerintem nem vagy tisztában azzal hogy is zajlik egy ilyen leszázalékolás. Lehet hogy subert norbi eltudja intézni pénzért a roki kártyát,
de egy egyszerű ember nehezen.
Be hívnak adott napra, de csak ott tudod meg melyik szobába mész. Úgy vizsgálnak mit egy ökröt, rendkívül megalázó, ahogy az is hogy mindent a rokkantakra , a nyugdíjasokra fognak. talán a politikusokkal kéne kezdeni. Ki is jár jól az új adórendszerrel?

hackbard.celine 2011.01.13. 21:55:41

@bogancs: gyermekesek előnyben? Akkor magyarázd meg, hogy a tipikus családmodellben (elvált anyuka és elvált apuka összeköltöznek) miért nem a gyermekek száma utáni össz adókedvezmény dönt?
Sőt ha össze se házasodnak, akkor külön bünti jár.
Az adóváltozások a munkavállalók 73%-át érintik hátrányosan, ebből ~20% jogosult gyermekek utáni adókedvezményre.
Jól jár a felső 15%. És azok többsége sem a versenyszférában, hanem a köztisztviselők (minisztériumok és háttérintézmények) kötelékében.
Orbán önmaga havi 500e Ft-al többet visz haza. A Fidesz-KDNP frakció átlagban 124000-et havonta/fejenként minden hónapban. A ciklus végéig csak a frakció összesen pluszban 1 milliárdot. Pluszban. Havonta 124000.
0,6% nyugdíj emelés volt (5-600 Ft). A frakció nagyvonalúan 35-50%-al jár jobban.

Bmw 2011.01.13. 22:03:07

@Darkhorse: Egy német bányát nem lehet összehasonlítani a magyarral. Ott gépi művelés folyik, nálunk réselő, kapa, lapát.

banurr 2011.01.13. 22:03:08

46 éves vagyok minimálbérre bejelentve és orvosi okokból nincs és ne is lehet gyerekem. A minimálbéres bejelentéssel nincs gond, de ténylegesen is annyit kapok kézhez. Akkor most mi a jobb? Az Orbán-féle rendszerben maradjak a 97 óta futó MNYP-nél, vagy menjek vissza államiba. Vagy egyszerüen akasszam fel magam, mert nem vagyok "sikeres ember"?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.13. 22:03:08

A pénteki pécsi tüntetés programja.
Mutassuk meg az igazi kétharmad erejét!

16h00 Kossuth tér: a sajtószabadság emlékének elhelyezése Kossuth Lajos szobránál
16h15: átvonulás a Széchenyi térre
16h25 Széchenyi tér: elhangzik a kiáltvány a lónál ("media law")
16h30: átvonulás a Jókai térre, ahol hangperformansz kíséretében eltemetjük a szabadság madarait.
A demonstráció 17h00-ig tart.

Háttérinfó:
2010. december 21-én kormányunk megszavazott egy olyan médiatörvényt, ami felügyelet alá vonja az írott és elektronikus sajtót, homályos feltételek mellett telj-hatalmat ad a médiatanács és a médiabiztos számára, s így nagyban korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát.
Mi ezt nem szeretnénk, ezért sétával demonstrálunk az új médiatörvény hatályon kívül helyezéséért.

Néhány webhivatkozás:
- Bayer Judit: Mi a gond a médiatörvénnyel? szabadsajto.com/elemzesek/bayer-judit-mi-a-gond-a-mediatorvennyel
- egyéb elemzések: szabadsajto.com/a-torveny-problematikus-pontjai/blog
- budapesti tüntetés: www.facebook.com/event.php?eid=174931022547487
- Egymillióan a magyar sajtószabadságért oldala: www.facebook.com/sajtoszabadsagert
- egyéb csoportok: www.facebook.com/home.php?sk=group_117848871615693&view=doc&id=122826617784585

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 22:04:48

@hackbard.celine:

Sok számod nem stimmel. Így nem lehet vitatkozni.

Hogy a nem közös gyermekekre miért jár kevesebb kedvezmény, azt nem tudom -persze ők is nagyon jól járnak -, talán a visszaélések elkerülése végett.

De tényleg nem tudom.

Darkhorse 2011.01.13. 22:09:31

@Bmw: Minden tiszteletem azoké az embereké akik tisztességes, becsületes munkában rokkantak meg és ezután kapja azt a nyugdíját. (többet is megérdemelne)
De ne keltsd a hangulatot. Itt senki se róluk beszél. Én is ismerek olyan embereket akik rokkant nyugdíj mellet járnak építkezésre dolgozni, sőt olyanokat is akik annyira rokkantak mint én de a pénzt felveszik. Na ezekről van itt kérem nagyba.szó!

VonS 2011.01.13. 22:09:31

@Bmw: De tisztában vagyok vele. Elhiszem, hogy van olyan hely, ahol úgy működik, ahogy te mondod, de - és gondolom ez főleg vidéken lehet - van olyan is, ahol bemész, jattolsz a körzeti dokinak, majd ő "okosba" megoldja, hogy leszázalékoljanak. Illetve abban is igazad lehet, hogy mostmár nincs ilyen - de volt régebben, és ez már épp elég gond. Az egy dolog, hogy most nem termelődnek, de termelődtek elég sokáig elég sokan, sajnos.
Amúgy meg, a mostani adórendszerrel a gazdagok járnak jól, nagyon helyesen, legalább lesz miért hajtanod, hogy te is jól járj. A baj csak az, hogy ez így még nagyon kevés, rendszerszintű átalakítás kellene, hogy valóban legyen lehetőséged is, ha van elszántságod és kitartásod hozzá.

Mayhem 2011.01.13. 22:23:42

@1 db Magyarország: Nos, én viszont tavaly kezdtem önkéntesben, és elég szép kis hozamot pofoztak össze. A te magad által írtak alapján a unit-linked nem alternatíva alkalmazotti bérből élőknek, akármennyir nem fullba nyomják pénzügyben a kretént. Egyébként halkan hadd súgjak, ha már maximális adóelőnyt akarsz, és űberpengének érzed magad pénzügyi téren, plusz még az alkalmazotti bér adóterheit is bőszen kerülgeted: a unit-linked életbiztid még labdába sem ér a legprimitívebb offshore játékokhoz képest... na ki a full kretén :)?

Darkhorse 2011.01.13. 22:23:43

@Bmw: Nekem ne mond, nagybátyám bányamérnök, apám meg nemesacél kovácsolóban dolgozott (a kohótól kissé jobbra)
Abban teljesen igazad van, hogy a német munkakörülményeket nem lehet összehasonlítani a magyarral (bár a bányákban is vannak olyan munkafolyamatok amelyeket egyszerűen nem lehet gépesíteni) de mi van a lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal ott miért jóval alacsonyabb a rokik aránya? Vagy csak mi vagyunk ilyen kripli nép, hogy ránézünk a kalapácsra és máris 30%-ban rokkantak vagyunk?

hackbard.celine 2011.01.13. 22:23:43

@bogancs:
Melyik szám nem stimmel? Kérlek cáfolj meg!
Nézzük tételesen:
1.) Orbán adómentessége?
2.) A Fidesz_KDNP képviselők nettó 30-50% fizetésemelése
3.) a nyugdíjak 0,6% emelése?
4.) a 215e bruttó átlagkeresethez képest a ~280e bruttótól jól járó adózók?
Egy konkrétumot mondj ezek ellen és szívesen utánanézek.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.13. 22:28:38

@hackbard.celine: Valami állati nagy gond van, ha ez a kétféle tipikus "családmodell" létezik a fejedben:

Tőled idézek:

1.elvált anyuka és elvált apuka összeköltöznek

2. Sőt ha össze se házasodnak

Eszem megáll... tipikus családmodell.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 22:39:30

@hackbard.celine:

A nyugdíjmelés 3,8% és 4,6%, de lehet, hogy a tized százalékokra nem jól emlékszem.

Minden gyermeket nevelő jól jár, aki fizet adót. Aki nem fizet, annak nem lehet adókedvezményt adni.

Ugyanez a helyzet az adócsökkentéssel is, csak annak lehet csökkenteni, aki fizet is adót. Ha Orbán havi 500-zal többet visz haza, az azért van, mert annyi adója van. Meg még több is. (Egyébként Orbánnal, és a Fidesz frakcióval jönni demagóg.)

Az egykulcsos adórendszerrel is aki többet keres, több adót fizet. Arányosan többet, az eddigi aránytalanul több helyett: 2010-ben aki havi bruttó 328 ezer Ft-nál többet keresett, annak 100 Ft jövedelemtöbblet után - mondjuk amit egy legális másodállásból szerzett - mindössze 39 Ft maradt meg nettóban. 2011-ben a plusz 100 Ft-ból 62 Ft fog neki megmaradni, ha pedig van három gyereke, akkor 82 Ft fog megmaradni. Ergó megéri többet dolgozni.

Az új adórendszer üzenete: szerezz minél több legális jövedelmet és vállalj minél több gyereket!

Bmw 2011.01.13. 22:39:41

@Darkhorse: nem akarok hangulatot kelteni.
a lengyel bányászokat ismerem, dolgoztam velük. Amikor ide jöttek dolgozni sokan rögtön mentek volna vissza mikor meglátták hogy dolgozunk. Csak büntiben voltak vagy itt a bánya, vagy börtön. (Ez az első néhány szériára igaz)
Európában csak itt bányásztak így szenet, meg most Spanyolba de ott is csak a Magyarok. Az ottaniak gépesített fejtésben dolgoznak, ha jól tudom.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 22:43:45

@hackbard.celine:

Ja, és ha a havi 328 bruttót soknak találod, itt a saját példám, hogy mire elég két gyerek és a lakhatás biztosítása mellett:

tudtad.blog.hu/2010/07/14/hova_megyunk_iden_nyaralni_maradra

Bmw 2011.01.13. 22:47:32

@bogancs: És aki 12órás munkarendben dolgozik az hogy dolgozzon többet.
Az nejem elmegy reggel 4h30p-kor és haza ér este 7h-kor és keres 85000ft nettot, és ő még jól keres mert sokan még ennél is kevesebbet keresnek.

Indriq 2011.01.13. 22:48:23

@bogancs:
Na végre eljutottunk odáig, hogy dolgozzunk többet.
De nincs munkahely, egyáltalán nincs és kilátás sincs, és ez a kormány legnagyobb bűne, még csak homályosan se utalnak arra, hogy hogy akarják megteremteni az 1 millió új munkahelyet.

Egy tetves szava se lenne a nagyközönségnek a 16%os adókulccsal, ha mindenki tudna dolgozni aki akar.
Éppen elegendő ember szeretne dolgozni, még úgy is, hogy nem 300k-s fizetést kapnának érte.

hackbard.celine 2011.01.13. 22:50:47

@Cyr: nézd meg a statisztikákat a házasságok és válások tekintetében az elmúlt 20 évre. A házasságok aránya a teljes lakosság körében drasztikusan csökkent, a válások aránya drasztikusan nőtt.
Ma realitás a korábbi házasságból/együttélésből származó egy-két gyerek és esetleg egy közös.
Már aki mer dolgozó, keresőként egyáltalán gyereket vállalni.
Ma Magyarországon a házasságon kívüli születések aránya 40% körül van (nézz utána, KSH adat).

P.mester 2011.01.13. 22:56:21

@ORBÁNHITLER!:

Nem. Annyit akartam mondani, hogy nem biztos, hogy törvényesen le lehet váltani, mert nem biztos (biztos, hogy nem), hogy a vereséget elfogadja. Ahogyan nem fogadta el 2002-ben, a 2005-ös népszavazás esetén vagy 2006-ban sem. Tehát nem értek egyet, amikor azt feltételezed, hogy nem húzza ki 2014-ig. Kihúzza, ha törik, ha szakad. És itt a lényeg nem az, hogy "kihúzza", hanem az, hogy "ha törik, ha szakad".

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 22:56:21

@Bmw:

Rajta semmilyen adórendszer nem segít.

@Indriq:

Így van, ez a valós probléma. Munkahelyek kellenének.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 22:57:03

@hackbard.celine:

"Ma realitás a korábbi házasságból/együttélésből származó egy-két gyerek és esetleg egy közös."

Havi 30 ezer adókedvezményt fognak kapni. 18 ezerrel többet, mint eddig.
Mi a problémád?

hackbard.celine 2011.01.13. 23:11:45

@bogancs: tévedsz. Az élettársak esetében nem összevonható az adókedvezmény.
És azt se felejtsd el, hogy adókedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha van hozzá elegendő jövedelem. 30e Ft-hoz 180e kereset kellene, ami nem mindenhol adott.

Pecccca 2011.01.13. 23:16:04

Kedves Michael Knight!
Vedd észre, hogy az összes eddigi intézkedések célja a köv. 3:
1. A hatalom megszilárdítása (ez rövid távon az ellenséges vagy annak vélt személyek száműzését jelenti az igazgatásból)
2. A hatalom visszaszerzésének megnehezítése/ellehetetlenítése
3. A népszerűség gyors csökkenésének megelőzése

Itt nincsen szó Magyarország jólétéről és fejlődéséről.

hackbard.celine 2011.01.13. 23:16:14

@bogancs: havi adatokat mondtam. Havi 5-600 Ft a nyugdíj emelés, havi 124000 Ft átlag a frakció nettó fizetésemelés.
Demagógia lenne felvetni, hogy a GDP-t termelő, dolgozó többség rosszul jár?
Akkor csak nézzük meg, mit csinál a Fidesz-KDNP képviselő? Nyomja a gombot. Többet megkérdeztek közülük a konkrét törvényekről, módosítókról, fingjuk nem volt róla, miről szavaztak.
Az új adórendszer üzenete: amit neked többletben kifizetnek, azért 5-10 ember dolgozott és járt rosszabbul. Ezt hívják adóátrendezésnek.
Az arányos közteherviselés az nem az ultraliberális egykulcsos adórendszeren múlik, ha ezt benyaltad, így jártál. A világban a progresszív adórendszer és a vagyon adóztatása a normális.
Örülj neki, hogy személy szerint jól jártál. Amúgy meg ugyanúgy fizeted a sarcokat benzinárban, banki költségben, a növekvő inflációt az élelmiszer árakban, stb.
Félre ne érts, nem sajnálom tőled.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 23:17:27

@hackbard.celine:

Újra csak azt tudom mondani: adókedvezményt annak lehet adni, aki fizet is adót.

Abban egyébként igazad van, hogy az utóbbi 10 év tendenciája gyorsuló ütemben az, hogy a járulékok mértéke folyamatosan növekszik, és ebből nem érvényesíthető semmiféle kedvezmény, lineáris, tehát a minimálbérestől ugyanúgy vonják, mint a milliós fizetésekből. Eközben pedig az SZJA részaránya az adóztatásban folyamatosan csökken, így csökkan a lehetősége az adókedvezmények igénybevételének.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 23:17:42

@hackbard.celine:

"Az élettársak esetében nem összevonható az adókedvezmény."

A házasság (szinte) ingyen van, ha már valaki az adókedvezményre hajt.. :)

hackbard.celine 2011.01.13. 23:40:47

@bogancs: gyermekek utáni adókedvezmény a jogcím, nemde? Ha egy közös háztartásban van 3-4-5 gyerek, akkor miért nem az a jogalap?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.13. 23:44:06

@hackbard.celine:

"Akkor csak nézzük meg, mit csinál a Fidesz-KDNP képviselő? Nyomja a gombot. Többet megkérdeztek közülük a konkrét törvényekről, módosítókról, fingjuk nem volt róla, miről szavaztak."

Igen, demagógia! De akkor én is demagógizálok kicsit a GDP-t termelőkről: A múltkor vásároltam egy boltban, és a pénztárnál pont elfogyott a szalag a gépből. A kiscsaj perceken keresztül próbálkozott befűzni, de csak nem sikerült, segítséget kellett hívnia. Meg egyébként is milyen GDP-t termel az ilyen? Csak nyomkodja a gombokat, azt is tetű lassan.

Demagógia kettő: A múltkor munkába menet útépítő munkásokat láttam. Egy dolgozott, a többi kilenc meg a lapátjára támaszkodva nézte. Ez aztán a munkatempó!

Hová akarnak ezek többet keresni? Néznék csak meg, nyugati kollégáik hogy dolgoznak!

Na ez is demagógia volt. Felvetéseidre csak így tudtam válaszolni. Amúgy a képviselők számát a következő ciklustól 200 főre csökkentették az eddigi 386-ról.

Darkhorse 2011.01.13. 23:44:06

@Pecccca: a kettes ponttal kapcsolatban lenne ellenvéleményem. A hatalomba való visszatérést nem a Fidesz nehezítette/nehezíti meg. Az MSZP saját magát ütötte ki. Remélhetőleg örökre.

AnnaKarenina 2011.01.13. 23:44:06

Szerintem azért már megmutatkozik az irány, már az adócsökkentésnél is, a mai nyilatkozat után meg különösen.
Politikájuk jobboldali mindenképpen, ahogy ilyen volt 1998-2002 között is. Az antalli (rém)álom folytatódik a középosztály mesterséges, felülről irányított létrehozásával, aminek persze egy hozadéka lehet: a hála ezen réteg részéről.
Az egysávos adó megszünteti a közteherviselés arányosságát a közteherviselési képesség figyelmen kívül hagyásával, és így az államot a szegényebb rétegekkel finanszíroztatja jobban. Kérdés, hogy az adócsökkenés mennyi jövedelmet fog kifehéríteni, egyelőre csak a kiesett adóbevétellel szembesül a költségvetés, aminek finanszírozására az egyébként jellemzően polgári előtakarékossági forma, a magán-nyugdíj államosítása szolgál jelenleg.
A bejelentett állami nyugdíjrendszer változása azonban megint a jövedelmek kifehérítése ellen hat, ami könnyen okozhatja -a demográfiai és munkanélküliségi helyzet miatt a már ma is alacsonyabb szintű- járulékbefizetés további csökkenését. Nem lesz érdeke szinte senkinek, hogy az államnak olyan járulékot fizessen, ami majd nem köszön vissza a nyugdíjában. Itt szúrnám be, hogy szerintem a demográfiába való beavatkozás nem feltétlenül jó, persze ha csak lakosságszámnak tudunk örülni, akkor igen, mivel teljesen normális lenne, ha az ország népessége az eltartóképességhez alkalmazkodna. Talán nem kell annyi leendő munkanélkülit a világra hozni, főleg nem a társadalmi szolidaritást rendeletekkel és demagóg módon a társadalmi rétegek egymásra uszításával romboló társadalomban.
A munkanélküli segély idejének lecsökkentése szép számokat fog eredményezni, hiszen a munkanélküliséget mindig is a nyilvántartott, még segélyre jogosult emberek száma alapján mutatják ki.
Aki a 800 ezer rokkantnyugdíjasról tud, rosszul tudja, 371 ezren (2010 jan.) már korhatár felettiek, azaz a nyugdíjas kategóriába tartoznak.
Mindkét réteget akkor sújtani, amikor a munkahelyek száma nem elégséges, egyet jelent lemondani ezekről a rétegekről. A beígért új munkahelyekkel szemben (1 millió tíz év alatt, 1 év alatt 100.000 arányosan) 2010 nyári adat szerint 570 ezer feletti munkanélküli áll, és ők csak a nyilvántartottak.
A gyógyszerkassza változásai sem jeleznek jót, nyilván extrém eset, de valós: 45 év felett az amúgy 300 Ft-os támogatott asztmagyógyszer 100 ezer Ft-ba kerül. Azaz 45 év felett már nem vagyunk olyan fontosak, de azért mindenki csak dolgozzon a nyugdíjkorhatárig.
Kíváncsi lennék, hogy a 2/3-ot megszavazó tömegből hányan értettek volna egyet ezzel a társadalomképpel, amit meg egyébként csak a korábbi konszenzusos demokrácia intézményeinek kiiktatásával lehetett eddig megvalósítani.

hackbard.celine 2011.01.13. 23:44:06

@bogancs: végigolvastam a linkelt blogbejegyzést, nekem is van két (tizenéves) gyerekem, szóval talán el tudom képzelni a tényleg csóró kisgyerekes létet, mert a '90-es évek elején, a Bokros csomagot is átéltük.
Azt is megértem, hogy örülsz annak, hogy most épp jobban jártál. Van egy jó munkahelyed, válságálló fizetéssel.
Lépj ki egy kicsit egyes szám első személyből és nézd meg a tényeket: 215000 Ft bruttó az átlag.
800e közszolga nélkül nézd meg ismét az átlagot és az jön ki, hogy a termelő (verseny) szférában vannak a legrosszabbul keresők, holott belőlük él a tanár, az orvos, a helyi és az országgyűlési képviselő is.
Olvass utána, leírtam korábban: a gyermekkedvezményt figyelembe véve az adózók 60+%-a nem járt jobban az új adórendszerrel, a nyertesek viszont kaszálnak.
Az adóváltozást megszavazó Fidesz-KDNP politikusok egyértelmű haszonélvezők, de semmi plusz teljesítményt nem tudnak felmutatni, egyszerűen nem arányos a befektetett munkával a jövedelmük növekménye.

Darkhorse 2011.01.13. 23:44:48

@hackbard.celine:
"Az új adórendszer üzenete: amit neked többletben kifizetnek, azért 5-10 ember dolgozott és járt rosszabbul. Ezt hívják adóátrendezésnek."
Drága barátom! Apám kovács volt. meghalt mielőtt nyugdíjba mehetett volna, feleségem apja kőműves volt, meghalt 2 hónappal a nyugdíj előtt, feleségem anyja varrónő volt, most rokkant nyugdíjas mert 30 év gép felett görnyedés után meszes, 4-5 sérvvel rendelkező gerincével és egyéb szerzett betegségeivel képtelen dolgozni, édesanyám kishivatalnok volt. Az egyetlen amit tőlük kaptunk - természetesen a nevelésen és a családi szereteten kívül- a lehetőség, hogy beépítsünk egy tetőteret. Középiskolás korunk óta folyamatosan dolgozunk,nem kaptunk semmit ingyen (pl szocpol, áfa visszaigénylés) 2 gyerekünk és munka mellett saját pénzből tanultunk tovább, szereztünk nyelvvizsgát. Ennek ára volt, sok lemondással járt. Ne kérd, hogy most mikor egy olyan döntés születik ami alapján végre egyszer én járok jól bűntudatom legyen!

Bebes 2011.01.14. 07:14:44

@AnnaKarenina: Nagyon igazad van! Rémesek a szegényellenes kirohanások, de ha a kormányzati demagógia uszítja a nehezen élőket a még nyomorultabbak ellen, az már gyomorforgató.
Igaz, hogy túl magas az állami újraelosztás aránya; igaz, hogy magasak a szociális kiadások (nyugdíjakat, eü-t stb. beleértve), de ezen belül a segélyek, munkanélküli támogatások nagyon szerény összeget tesznek ki, amelynél nagyságrendekkel többet visz el a mindenkori állami, önkormányzati korrupció, ami alapvetően a pártfinanszírozást szolgálja

31/48 2011.01.14. 07:14:44

@annyi: félelmetes egy komment. Engem őszintén megrémiszt, hogy sorról sorra mindenről pontosan ugyanazt gondolom, és minden betűjével teljesen egyetértek. :)

Nekem már nincs is mit írnom.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.14. 07:14:44

A FIDESZ HOL LESZ MÁR? ORBÁN ÉS BANDÁJA EL LESZ ZAVARVA, A DIKTATÚRA MEG LESZ DÖNTVE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kirsten 2011.01.14. 07:14:44

@P.mester: Teljesen egyetértek. Akkora hatalomvágy van benne, hogy akár az egész ország kárára, de nem adja oda a hatalmat. Sajnos. Pedig mostanra már bebizonyította, hogy alkalmatlan egy ország normális vezetésére. Egyébként meg annyira unalmas már mindent a Gyurcsány nyakába varrni, habár tudjuk, hogy a tatárjárástól kezdve mindenért ő a felelős ami rossz ebben az országban történik.
Orbán pedig jobban tenné, ha több időt töltene a pszihiátrián, mert úgy látszik ennyi kezelés nem elégséges neki.

hackbard.celine 2011.01.14. 07:14:45

@bogancs: Na most akkor együtt nevettünk a felhozott példáidon. :)
Ha megszakadsz sem fogod megérteni, hogy lehet éveken át napi max 5-700 Ft-ból két felnőttre és két gyerekre rendes kaját készíteni.
Ha megszakadsz sem fogod megérteni, miért nem jár a külföldi nyaralás, hiszen 300+ keresettel ez alap lenne. Az a fránya törlesztő ugye.
A nettó fizetésemelés is jár. Mert akkor arányos lesz a hozzájárulás a közöshöz, hiszen aki többet keres, az többet fizet.
Hiszen megmondták, hogy így van.

Bebes 2011.01.14. 07:14:45

@VonS: Sok mindenben igazad van, de egy fejlett társadalomban kell legyen annyi anyagi forrás és szolidaritás, hogy a nagyrészt nem önhibájukból leszakadtakat felszínen tartja. Ha a haszonelv alapján gondolkozunk, akkor nevezzük ezt a társadalmi béke árának.
Nem is olyan nagy ár ez - urban legend, hogy vagyonokat költünk a szegényekre (épp ma volt egy kördiagram az Indexen, mekkora részt hasít a költségvetésből a munkanélküli ellátás: egy dinnyéből egy gofriszeletnyit:-)) Ez az ár bőven megéri azt, hogy ne legyen egy olyan tömege a társadalomnak, amelynek nincs semmi vesztenivalója.

Bebes 2011.01.14. 07:14:45

@Darkhorse: Ne legyen bűntudatod! Ha van valami, ami jövőbemutató és racionális az Orbán-kormány intézkedései közül, az egyedül a családi adózás (a felelős gyerekvállalás támogatása). Mondom ezt úgy, hogy engem nem érint.
A hatását némileg fékezi az ókonzervatív családkép (bölcsőde, óvoda, részmunkaidős vagy osztott állások helyett GYES) és az "ingyenes felsőoktatás" nevű hazugság. Uis a piacképes diplomát adó helyeken nagyon kevés az államilag támogatott hely; a diákhitel segítség, de jó, ha kijön belőle a tandíj, a többi költségre már nem futja; a munkát vállaló egyetemista nem kap semmilyen adókedvezményt...
Azt már tudod, mennyibe kerül 2 gyereket eltartani, de azt még nem, mennnyibe kerül 2 egyetemista gyerek, nulla kedvezménnyel:-))

hackbard.celine 2011.01.14. 07:14:46

@Darkhorse: Miért lenne bűntudatod?
Nyisd ki a szemed és láss: van rajtad kívül kb. kettő millió munkavállaló, aki édesapád, feleséged apja, feleséged édesanyja, édesanyád életét éli és dolgozik, húzza az igát zokszó nélkül. Mert idén épp ennyi jutott.
Senki nem kívánja, hogy csatlakozz hozzájuk, de attól még léteznek és vannak gyerekeik (akik hozzád hasonlóan majd szerencsések lesznek és tovább lépnek).

Darkhorse 2011.01.14. 07:14:46

@hackbard.celine:
"holott belőlük él a tanár, az orvos" hogy én ezt mennyire utálom!
Ha nem lenne tanár hülye lenne a gyereked, ha nem lenne orvos egy egyszerű vakbélgyulladásban elpusztulnál, ha nem lenne rendőr fényes nappal vernének agyon az utcán, ha nem lenne tűzoltó akkor... na szóval sejted hova akarok kilyukadni. Ezt még nekem is sikerült felfognom, nem értem másnak miért nem.
Mondjuk a képviselőkkel egyet is tudnék érteni, de azokat meg mi választottuk önként és dalolva.

1 db Magyarország 2011.01.14. 07:14:46

@Mayhem: te valahol nagyon eltévedtél bobi, öngondoskodásról volt szó meg nyugdíjról. Ha szerinted az önkéntes mnyp az évszázad biznisze, lelked rajta, felőlem oda rakod a pénzecskéd ahova jólesik. A többi konstrukciót meg hagyjuk inkább ha nem teljesen világos hogy működnek.

Netuddki. 2011.01.14. 07:14:47

Semerre nem mennek. Látszatsemmittevéssel ütik el az időt, mint a médiatörvény, alkotmányozgatás.
Amikor a gazdasággal, az adórendszerrel, a korrupcióval, egészségüggyel, oktatással (és még sorolhatnám) kéne foglalkozni. Megint lqrtunk 1 évet. :(((

Netuddki. 2011.01.14. 07:14:47

@Darkhorse: Nem az a lényeg ki járt jól.
Magyarországon még mindig a legnagyobbak a munkával kapcsolatos adók.
Az a 16% is egy hazugság, mivel a szuperbruttóból számítódik. Aztán ott van a 25% ÁFA is.
Nincs munkahely, aki pedig teheti elkerüli az adózást. Meg is lesz még ennek a böjtje...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.01.14. 07:14:47

@VonS: "a baldemagóg kommunikációt azért nyomják, hogy hatalomra kerüljenek, de nem vallják"

ez a legjobb hír, amit a politikából mostanában hallok! Feldobtad a napomat :) Kíváncsi vagyok, mikor jön az első valódi intézkedésük. :)

bandigyerek 2011.01.14. 07:18:15

szar az egész, úgy ahogy van.vegyünk egy négygyerekes családot ahol az anyuka gyesen van/hivatásos anya, az apa dolgozik.az ő adója töredékében sem fedezi a támogatásokat (a gyestől a csp.-n át,az ingyenes oktatásig, az utazási támogatásig, és hosszan sorolhatnám),tehát a négy gyermek felnevelésének anyagi terheiben nagyon jelentősen részt vállalt a gyermektelen,kevés jövedelmű polgár is.
az új rend szerint egy milliós fizetésű cégvezető/politikus ha van 4-5 gyereke, semmit nem fizet ezekből a terhekből, majd a szegény népréteg kifizeti a cechet.fasza. boldogabb országokban magas jövedelem esetén inkább csökkentik az efféle támogatásokat.az, hogy több gyereket vállalna a jómódú polgár az adókedvezmény miatt,el ne higgye már bárki: "asszony szülj még egy gyereket, az havi 40e adómegtakarítás".. ez vajon kikre jellemző mentalitás?
és mi van ha egy következő kormány eltörli ezt a rendszert? megy a gyerek az árvaházba?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.14. 08:18:07

@hackbard.celine:
"Ma realitás a korábbi házasságból/együttélésből származó egy-két gyerek és esetleg egy közös."

Nem. Az a realitás, amit TE annak érzel, amit TE megteremtesz magadnak. Ez így volt tegnap, így van ma és így lesz holnap is. A család és a házasság fogalma számomra nem statisztikai adat, hanem érték. Annak az embernek pedig, aki nem képes eljutni odáig gondolatban, hogy az összes változás örvényében ez lesz számára az egyetlen kapaszkodó, szánalmas sors jut.

Ezeket függetlenül gondolom mindenféle családi adókedvezménytől. Mert nem ez adja a dolog lényegét, még ha sokan képesek is belemagyarázni.

"Már aki mer dolgozó, keresőként egyáltalán gyereket vállalni."

Én ezt úgy fogalmaznám: már AKIK mernek. Két ember kell hozzá ugyanis. Mi egyébként "mertünk". Négyet. Ahhoz kellett volna nagy merészség, ha nem engedjük őket megszületni.

"Ma Magyarországon a házasságon kívüli születések aránya 40% körül van."

Erre pedig azt mondom, hogy ez nem pénzkérdés.

Lam-lám, az emberekben lévő morális válság a KSH adatokban is tetten érhető. Félreértés ne essék, nem vagyok bigott KDNP-s, két komment között nem morzsolok titokban rózsafüzért, távol álljon tőlem. Csupán más értékrend szerint élek, mint egy "átlag" KSH-adat-ember.

tomwar 2011.01.14. 08:18:46

@bogancs:
Nos, az en szememben furcsa, hogy egyetlen kepviselo sem kerte, hogy csokkentsek a jovedelmet/jovedelmuket, hogy nettoben ne keressenek tobbet, mint a szavazas elotti napon. Nem kerestek volna kevesebbet, es maradt volna becsuletuk....
A 2/3 erre is jo lett volna...

tomwar 2011.01.14. 08:18:47

@Cyr: MEgfelelo jovedelemmel rendelkezo nagycsaladosok...szep szoosszetetel...de mi van a nem megfelelo jovedelemmel rendelkezo nagycsaladosokkal?? Akiknek ez az adokedvezmeny nem igenybeveheto a teljes mertekig. Mi kulonbseg van "gazdag gyerek", es "szegeny gyerek" kozott? Mert azert ne gondold, hogy abban a csaladban, ahol valaki brutto 500.000Ft korul keres, annyire csorok a sracok...
Nem a csaladosok tamogatasa zavar, hanem a mondja, mely azokat sujtja, akik inkabb raszorulnanak.
Tobb helyen megemlitettem: en jol jarok. De milyen aron? Ez nem tetszik....de nagyon nem....

belekotty 2011.01.14. 08:18:47

@bandigyerek: Ez jó. :-))
Pont ez az eszmefuttatás mutatja mennyire hibás ez a rendszer.

Bundili 2011.01.14. 09:21:14

@Indriq: nem a többitől kell elvenni, hanem azoktól visszavenni, akik az elmúlt 8 év alatt milliárdokat elloptak!Ez bizonyára elég lenne a legszegényebbek megsegítésére!

Behajtó70 2011.01.14. 09:22:53

Teljesen világos az irány! Csak van egy-két hülye, aki nem látja. Nem baj. A lényeg, hogy idén már megbecsülik a gyermekes családokat, a kisvállalkozásokat.

Ezek a tények, a többi csak duma!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.14. 09:22:54

@tomwar: "Mert azert ne gondold, hogy abban a csaladban, ahol valaki brutto 500.000Ft korul keres, annyire csorok a sracok... "

Bruttó 500 000 az nettó 290 000 Ft. Ha nagycsaládos, akkor minimum 3 gyerek. Több nem, mert ekkora bruttóból 4 gyerekre nem vehető igénybe teljes egészébe az adókedvezmény. Tehát 5 ember él belőle. Egy főre 58 000 Ft esik. Hűha, tényleg rohadt gazdagok, igazad van, azt se tudja, hova fektessék be azt a + havi 99 ezer Ft-ot. Hova is, hova is... Opps, egy pár téli vízálló gyerekcipő csak nem 20e Ft? Nahát-nahát. A mindenit, ha van egy pelenkás, csak nem havi 30 000 kizárólag a tisztába tétele? Lássuk csak... Bölcsi nincs, pedig anyuka is dolgozna. Nahát, csak nem havi 60-70 ezer Ft egy családi napközi? Ajjaj, hiszen már rég el is tapsoltuk azt az adójóváírást, pedig csak anyuka el tudott menni dolgozni, egy gyerek a háromból cipőt kapott, egyet pedig bepelenkáztunk. De legalább irigyelnek minket. Ez is valami.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.14. 09:22:54

@tomwar: "Tobb helyen megemlitettem: en jol jarok. De milyen aron? Ez nem tetszik....de nagyon nem.... "

Mi is jól járunk. Az ára nekem sem tetszik. De az sem tetszene, ha úgy maradna, ahogy eddig, amikor is évről évre egyre többet adóztunk, csak azért, mert mi voltunk a "gazdagok", miközben magánorvoshoz járunk és visszük a gyerekeket, mert az állami ellátás sz@rt nem ér vagy nincs, miközben magánbölcsibe hordjuk a legkisebbet, mert állami férőhely nincs,és másképp nem megoldható, hogy mindketten dolgozzunk, tömegközlekedést nem használnuk, mert ennyi gyerekkel képtelenség és még sorolhatnám.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.01.14. 09:22:54

Talán a "tolvaj tempó" cím találóbb :)

TGabi 2011.01.14. 09:22:54

Mi az irány?

MSKCK

Mutyi alapú,sógor-koma-cimbora cimboraság, mindent a haveroknak alapon.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.14. 09:22:55

@bandigyerek: Bandigyerek, te el vagy tévedve.
A milliós jövedelmű (mármint bruttó 1 M-t kereső!) négygyerekes igaz, hogy megkapja azt a havi 132 000 adójóváírást, (4*33 000) de tegyük hozzá, hgy ezen felül befizet még 211 000 Ft SZJA-t, valamint a bruttóját terheli még 400 000 Ft-nyi egyéb adó és járulék. Mit fizet a szegény népréteg neki, áruld már el? Még mindig ő tart el az adójából jónéhány minimálbérest, bocs.

A felnevelés további anyagi terheit pedig a pelenkázástól a beiskolázásig szintén az adott szülő fizeti, nem a "szegény népréteg". Úgy hogy álljunk már le kissé a demagóg dumával. És ha azt mondod nekem, hogy egy hat fős háztartásban, ahol négy kiskorú gyerek van SOK 5-600 ezer Ft a havi kiadásokra (esetleg egy futó lakáshitel kombóval terhelten), tehát übergazdagék a milliókat kereső nagycsaládosok, az kizárólag azt mutatja, hogy te még az életben nem próbáltad.

Javaslom neked. Ugyanis ezek az emberek nem a jelen szabályozásokra vállaltak ennyi gyereket, hosszú évek óta élnek nagycsaládban. Csak eddig több adóterhet cipeltek. Nem havi 610, hanem havi 740 ezer Ft adót és egyéb járulékot fizettek. Helyetted is, bandigyerek, aki állítólag eltartottad őket. TE ugyanezen időszak alatt mennyit toltál a közösbe, mesélj?

tomwar 2011.01.14. 09:22:55

@Darkhorse:
MInden tiszteletem a Tied, a Tietek. S hidd el, SOHA egyetlen fillert nem sajnalnek, sajnalok Toletek, inkabb azt, hogy a meg nalatok is szegenyebbek fizetik ennek az arat meg... A helyzetetetkben nem az a verlazito, hogy most jobb lett, hanem az, hogy eddig sanyaru volt.

A kollegaim jo reszenek kevesebb lett a penze...a HR-esunk szo szerint megkonnyezte, amikor el kellet mondani a plenum elott, hogy azok kapnak kevesebbet, akik eddig sem voltak tulfizetve...

tomwar 2011.01.14. 09:34:43

@Cyr: Mindkettore reagalnek. NEM gondolom, hogy BRT500eFt a gazdagsag szinonimaja...csak szamold ki mindezeket az atlagos berrel...es kevesebb jon ki. Arra utaltam, hogy gyerek es gyerek kozott a tamogatas szempontjabol nem kellene kulonbseget tenni. A vizallo cipo ugyanannyiba kerul mindenkinek. Ezert gondolom, hogy ez igy igazsagtalan, nem pedig a tamogatas szuksegesseget.

A valtozas szuksegessege nem lehet kerdeses. A megvalositas utja...nos nekem az nem tetszik. Ne kerj ra, hogy otleteljek, mert arra nincs idom, hogy csaladtamogatast dolgozzak ki azok helyett, akiket ezert tartunk...tartanank.
Az egykulcsos ado adojovairas nelkul igazsagtalan, ezt barmelyik adoszakerto elmonhatja, aki elmondhatja az igazat. Ma meg. Aki mast mond, az hazudik.

gorcsev54 2011.01.14. 09:44:42

@NewWay: berkalkulator.net/component/tag/ad%C3%B3-2011 . Biztos? akkor való szinüleg kb. 380.br. a fizud ,akkor meg nem az alacsony jövedelműek közé tartozol .

gomorra 2011.01.14. 09:44:42

Nem osztasz te észt, kedves posztoló! Sokkal inkább elveszel a zemberektől azzal ahogy írsz. S ez nagy hiba, csőlátás, szemellenzős látás. Lehet igáslónak jó lennél de gondolkodónak?! Egy másik hasonlóan okos posztar írtam a következőket, figyelj hát!

Tetszik vagy sem, de tényleg lehet és kell hibáztatni a szocikat és a partnerüket. Mese nincs, nagyon szarul teljesítettek, s ezzel együtt az ország nagyon szarul teljesített. Az, hogy Bajnai a kevés idejében jó irányt vett, az vajmi kevés. Amúgy összességében elmondható, hogy az egész politikai elit lenullázta önmagát is, ahogyan az országot, Ficó szlovák illetőségű polgárnak volt igaza, hogy amit el lehetett kúrni, azt a magyarok tényleg elkúrták. S legnagyobb hibás a Gyurcsány-Medgyesi kettős volt, hihetetlen hozzá nem értésről, hihetetlen lustaságról - tehát gazemberségről - tettek tanúbizonyságot.
Orbán kormányzásának az első három évében úgy-ahogy jól tette a dolgát, igyekezett a munkát megbecsültetni. Nem írom ezt jobban körül, nézzen utána akit érdekel. A negyedik évében aztán szinte mindent elrontott annak érdekében, hogy ismét megválasszák, eljött az ígérgetések özöne.
Ellenzékként folytatta ezt a demagóg polulista politikát, ha van rossz ellenzék, hát ők azok voltak. Gazemberek módján viselkedtek, hazudtak össze-vissza, hogy majd ha ők kormányra kerülnek, hát még a kerítés is kolbászból lesz. Aminek van egy kis alapja valóban, mert ha a korrupciót le tudnák nullázni, a közpénzekkel jól tudnának sáfárkodni, a gyarmatosítás hatásait vissza tudnák azonnal szorítani - hát ez sok kolbászt jelentene az országnak. De azért a kerítés még nem lesz abból.
S a poszttal itt van a legnagyobb baj, hogy nem látja, hogy ostoba-hataloméhes Orbán ide vagy oda, de azt teszi - még ha improvizálva is - amit tennie kell! A válságadóra szükség van, még akkor is, ha annak egy része visszahullik a zemberekre. De meg kellett tenni. Ha már a fele nyereség az ország számára, hát bravó!
Aztán szükség van arra, hogy holmi igyenjancsik, holmi parton kívüliek, kibicek ne pofázzanak bele a nagyok dolgába, tehát az alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése, a Költségvetési Tanács szétzavarása meg hasonló intézkedések, a közt.elnökként olyat alkalmazni, aki nem holmi sznob érzésekkel bír - ezek szükségesek. Csak legalább tudna helyesen magyarul...

Lehet nem szépnek tűnő intézkedések,
mégis csak szükségesek, hiszen akkora a baj. A sajtószabadság nyírbálása már kilóg a sorból, azt nem szabadna elásni, mert maga alatt is vághatja a fát ez a szernecsétlen - dehát senki nem lehet tökéletes. Még egy populista hazudozó sem, de be kell ismerni, hogy erősebb és sokkal inkább a jó úton jár, mint "dicső" elődei.

Ringlósztár 2011.01.14. 09:49:17

Szeretem én is hallgatni azokat az okos hívőket, akik nem hajlandóak elhinni, hogy a külön- és válságadók sunyi, burkolt fogyasztásiadó emelések.
Ők meg vannak győződve, hogy a vállalatok ezt nem fogják továbbhárítani a zemberekre, mert Viktor azt mondta. Jaaa, hacsak úgy nem...

Wittorio1980 2011.01.14. 09:55:57

Ha nem látod, akkor nyisd ki a szemed wazze!!!

gorcsev54 2011.01.14. 10:03:03

@Bmw0: Sehogy! Keressen magának bruttó 4-500 ezres állást annyi van az országban ,hogy Dunát lehet vele rekeszteni,főleg "hasznos" munkahelyek.( bár ami igaz lassan már 70-80 ezres állás sincs),de ezt ki nem szarja le ott "Pest országban" meg " Orbán országban" Nagyon helyes lépések mire én 57-58 évesen munkanélküli leszek( aminek a lehetősége úgy kb 70% addigra ne fizessünk "óriási" munkanélküli járadékot, ki nem szarja le ,hogy 39-40 évig dolgoztál adóztál járulékot fizettél,dögölj éhen már megint te kúrtál rá eddig is téged szopattak nem azt aki néha dolgozott vagy pár évet vagy soha de nyolc gyereke van 30 éve feketén szedi be a lóvét , te már felnevelted a gyerekeidet iskolába járattad,lehetőségeidhez képest segítetted elindulni, dolgoznak járulékot fizetnek(őszintén nekem csak az egyik a másik lelépett úgy négy éve ,mert elege volt mert még egy nem szakmunkát végző is 4-5 x keresi az itteni bérének, ahol én vidéken lakom ott a 22-33 év közöttiek 80% külföldön él és dolgozik)szóval csak előre,lehet ,hogy 20 év múlva nagyon frankó lesz,bár kétlem és én meg sokan aztán nagyon fogom élvezni, de hogy most kialakul a járulék és adó fizetésben egy akkora luk amit Orbán a legvadabb éjszakai álmaiban sem él meg.(azt még el is felejtettem ,hogy az eddig adót fizető alacsony jövedelműek nagyon nagy százaléka egyszerűen kikerül az adófizetők köréből mert a fekete gazdaságba a seftelés és ügyeskedésbe lép át, kényszerüségből.

flort 2011.01.14. 10:14:57

@gomorra: "Lehet nem szépnek tűnő intézkedések, mégis csak szükségesek, hiszen akkora a baj."

Tudod, azt hiszem, a kommentedben benne van a lényeg, mármint hogy miért szar M.o.-on élni.
Hogy a cél szentesíti az eszközt, és nem érdekes, hogy írott, vagy íratlan szabályokat sért az adott rendelkezés. Pedig a szabályok nem arra valók, hogy ajánlásnak tekintsük őket (pl, kedvenc példám: a piros lámpa itthon csak mintegy jelzi, hogy mások is jöhetnek - ha mernek - gyalogosok, ilyesmi... Pedig nem: azt mutatja, hogy meg kell állni, még akkor is, ha szinte senki sem teszi, hiszen a "még csak narancssárga, átférek" a hozzáállás).

Azt írod, a válságadókra szükség van. Lehet, de a távközlési cégek ilyen jellegű sarcolása biztosan EU-direktívát sért.

A kibicek és egyéb paprikajancsik, akikről merengsz, egyenként is többet tettek/tesznek a jogrend és a gazdasági racionalitás megőrzéséért, mint az egész kormány, az államtitkár-helyetteseket is beleértve. Nekik az a dolguk, hogy a politikai túlkapásokat kordában tartsák. Hát, most éppen nincs rá túl sok lehetőségük.
A közt.elnök egy takonygerincű majom (minden rendszert ki tud használni), és nem biztos, hogy ez hosszú távon jót tesz az országnak. Persze, a magánnyugdíjpénztárak de facto kicsinálásával is csak a pillanatnyi előnyöket nézték, tehát fölösleges előrelátásra apellálni.

Igazad van, tényleg nem szép intézkedések, és nem is ízlésesek, sőt, nem is indokoltak. Ugyanis nincs vészhelyzet.

gorcsev54 2011.01.14. 10:14:57

@gomorra: Az nagyon szép amit leírtál a kritikával együtt talán még egyet is lehetne érteni vele csak a legnagyobb probléma az nem a cél ,hanem a megvalósítás, a normális hangnem a normális tájékoztatás a kapkodó át nem gondolt intézkedések és valóban a legszegényebb rétegre terhelt "reformok" és most itt nem az ingyen élő legszegényebbekre gondoltam , hanem arra a sok százezer dolgozó járulékot adókat ip. adókat stb. fizetőkre. Az adó rendszer átalakítása semmi más nem volt csak egy több milliárdos luk képzése amit máshonnan elvett forrásokkal, tömködnek, holott a pluszbevételeket sokkal inkább fejlesztésre és adósság csökkentésre kellett volna felhasználni.Ilyen pálinka főző intézkedések( egyesek szerin csak kb. 10 milliárd jövedéki adó kiesést jelentén kétlem szerintem többszöröse a végeredmény a szükségessége meg megkérdőjelezhető.De ez csak egy csepp a tengerben.

tomwar 2011.01.14. 10:55:18

Anno a nacik vodkaval fizettek az orosz es ukran nyelvu konyvekert...hadd butuljon a nep!
Csak aztan nehogy jovedekiado-mentes palinkatol bebaszva hozongjenek majd a Kossuth teren!:-))

Ja, es a kedvencem: jan. 3.-an mar 6-fele fozot lehetett kapni otthoni celokra az egyik barkacsaruhazban....:-))

annyi amennyi · http://gadgetshop.blog.hu/ 2011.01.14. 10:56:18

@Tīmūr-e Lang: A félelmetestől már megijedtem. Azt hittem valami rosszat írtam. :)

annyi amennyi · http://gadgetshop.blog.hu/ 2011.01.14. 10:56:18

@egyittlakó: Te biztos nem ebben az országban élsz. Ha igen, akkor a memóriával van baj. Milyen karaktergyilkosságot követtek el? Ja, hogy elbatta amit el lehetett és ezt kihasználta az ellenzéke? Hát erre van az ellenzék. A VV blogban ott volt a bejegyzés, hova lett az ellenzék? Kérdem én, milyen párt az, aki még ellenzékben, még a mostani körülmények között sem képes hallatni a hangját? Pont annyira tutyi-mutyi, pont annyira cselekvés képtelen, mint amilyen kormányon volt. Ennek isszuk a levét, nem pedig annak, hogy a tehetséges Feri karaktergyilkosság áldozata lett.

gomorra 2011.01.14. 10:56:18

@flort: Hogyne lenne vészhelyzet! Semmi morál, semmi erkölcs nincs a közéletben. Nincs értéke a munkának, mindenki munka nélkül szeretne gazdagodni! Kell ennél nagyobb baj? Kell annál nagyobb baj, hogy sznobságra lett felépítve az egész rendszer?!
Munka és erkölcs - ezt sose feledd! Óriási a baj társadalmi szinten, ezért kéne elmenni innen, de mért a jobbak menjenek el, menjenek el a gazok.
EU direktívák? Nincsenek azok kőbe vésve, nem isteni kinyilatkoztatások azok, nem érted, onnan kell pénzt elvenni, ahol sok van. Tudom ez csúnyán hangzik, ezzel nem szeretném keresztbeverni az erkölcsi prédikációmat, de mégsem lehet a szegényebbekre terhelni, ahogyan igazad is van. Az adórendszerilynforma átalakítása rossz, nem lett volna szabad egykulcsos adót létrehozni, én is úgy látom. De annak a rétegnek az erősítése, aki vállán hordhatja az országot a munkájával, a munkáltatásával, az szükséges.
Kibicek és parikajancsik. Lehet hogy értenek valamihez, de amikor baj van, nem lehet előre egyet lépni, aztán pedig hátra. Ott egy fónök kell, erőskezű főnök. Vezetésben nincs demokrácia, cég vezetésében sem, de ország vezetésében sem úgy, hogy egyszerre 10 millió szeretne kormányozni. Most Orbánon a sor, tegye a dolgát. Ha jól teszi, emelvényre vele négy év múlva, ha rosszul kukába vele, de ha sokáig így megy, nem kukába kell dobni most már az elitet, hanem lámpavasra. S ez komoly, nem bosszú vagy egyéb alantas dolog íratja ezt, hanem a szigor, hogy nosza kölök jól tedd a dolgod, de tudd, nem babra megy a játék!

gomorra 2011.01.14. 11:04:51

@gorcsev54: A pálinkafőzőt ne bántsd. Tudod mért?
A legnagyobb baj, hogy elszoktak az emberek a munkától, nagyon sok ember, az alacsonyabb képzetségűek, a cigányok (le merem írni azt, hogy cigány, bizony) meg sokan mások, akik nem jutnak kapanyálhez, azok teljesen kívülrekedtek a munka körén.
A pálinkafőzés munka. Egy lehetőség a munka világába visszatalálni. Veszélyes kissé, mert mégiscsak pálinkáról van szó, alkoholról, de a munka mindenekelőtt. S ez áldozatokkal is ha jár, na bumm. Nem írom ezt jobban körül, semmi kedvem, de a munkából nem engedek.
S a jó kisüsti amúgy is felülír mindenféle gyári kotyvaszt, magam is főzök ha tehetem. Mert szeretek dolgozni, meg szeretem a pálinkát is.
Normális hangnem? Mit vársz egy populistától? Mit vársz a demokráciától, hiszen ez éppen arra megy ki - sajna - hogy ki tud nagyobbat hazudni. Látod ez a legnagyobb baj, demokrácia ide vagy oda. Igérgetéssel lehet kormányra kerülni, s ahhoz, hogy ez ne így legyen, igen fel kéne emelni kis népünk színvonalát.
Munkával.

Macropus Rufus 2011.01.14. 11:08:38

"Behajtó70 2011.01.14. 09:22:53
Teljesen világos az irány! Csak van egy-két hülye, aki nem látja. Nem baj. A lényeg, hogy idén már megbecsülik a gyermekes családokat, a kisvállalkozásokat.

Ezek a tények, a többi csak duma! "
akkor lehet hely vagyok.
Nekem idén 6500nettóval csökken a bérem.
Továbbá a havi kiadásaim legalább 15%-aél nőnek, köszönhető az okos kormány, még okosabbembereinek a még okosabb dumáinak, Dől a forint, emelkednek a részeletek. Tehát a kiadásaimhoz a törlesztő részeltemet is hozzá teszem, akkor nem 15, hanem legalább 30%-al nőnek a kiadásaim, és egy majdnem 5%-os nettó bércsökkenést élek meg.
Szerinted akarok majd gyereket vállani? MEg a párom, meg a több százezer fiatal akinek most vágták haza a jövőbe vetett rreményét, hogy ebben az országban van
értelme bármit is csinálni?
Lesz majd meglepi, amikor nem úgy nőnek a gyerek számok ahhogy azt tervezték.
A gyerekesek amúgy is meg voltak becsűlve, de tovább megyek egy picit: amiért xy-nak 3-5 gyereke van, hagy ne één fizessem az ő ellátásukat, mert így nekem nem lesz gyerekem. 1-2 gyerek még elmegy (támogatás szinten) de 5????
Sztem ezzel a támogatásos marahsággal is bakott lőttek a fijuk...

tomwar 2011.01.14. 11:11:13

@gomorra:
Erdekes olvasni, amit irtal... Igazan az a bajom, hogy csak 4 evente tud probalkozni egy ember.
Feri egyebkent tenyleg nem tehetsegtelen, de balfasz volt, a sajat cimboraji nyirtak ki.
A FIDESZ meg halat adhat neki, hogy nem mondott le, es dobta oda a gyeplot nekik 2006-ban.

Indriq 2011.01.14. 11:17:21

vicces, hogy a fideszkormányt védők azt hozzák fel, hogy ne sajnáljuk a nagyjövedelműektől és a nagycsaládosoktól a plusz pénzt. SENKI nem sajnálja tőlük, a gond ott van, hogy az országban nem mindenki keres jól, őket viszont nem kéne mégjobban ellehetetleníteni.
Mondjuk az a féreg elég jól csinálja, a szegényebb réteg szépen lassan apátiába süllyed, teljesen elvéve a lehetőségét a javulásnak, így gyakorlatilag bármit megcsinálhat velük.

flort 2011.01.14. 11:38:12

@gomorra: kedves gomorra, azt hiszem, Te is észrevetted, hogy ellentmondasz saját magadnak: morálról beszélsz, miközben nyíltan normaszegést hirdetsz. Éspedig annak a klubnak a normáit, amelyikbe mi is tartozunk - ez elfogadhatatlan.

Pénzt nem kell elvenni, bár az más kérdés, hogy a kormány eddigi ténykedése nem tette könnyebbé a saját dolgát. De talán előre kellett volna gondolkodni, már akár 4-6 éve is. Nem az utcán hőbörögni, kordont bontani, hisztis picsaként topogni, hanem árnyékkormány-szerűen hiteles gazdaságpolitikát felépíteni, nem mindennek ellentmondani, hanem alternatívát mutatni.
Nem felheccelni az embereket szaros néhányszáz forint miatt, hanem megmutatni, hogy szerintük pl. az egészségügy nevű zűrzavaros pénznyelőből hogyan lehet működőképes rendszert csinálni. (Jé, erről a mostani nagy ívű 4 pontban sem esik szó, milyen érdekes!)

Végül, de nem utolsó sorban: nyugodj meg, nincs nagy baj. Ma reggel jártak a vonatok (a MÁV-nál sose mehetsz biztosra), a pékség is nyitva volt, a bankok működnek, nem krumpliért állunk sorba, jobban fogy a mobiltelefon, mint valaha, bent a munkahelyen tesszük a dolgunkat + néha kommentelgetünk.

Ez az "óriási baj van" duma a Kósa-Szíjjártó böfögésre emlékeztet: akkor sem értették sem külföldön, sem belföldön, hogy hol gurulhatott el a gyógyszer.
És ezért nem érthető az sem, hogy a demokratikus ellensúlynak nevezett AB, KT és egyéb szervezeteket miért akarnád visszaszorítani. Nyugi! Béke van.

De inkább ultizzunk!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.14. 11:49:33

@Macropus Rufus:

Demagógkám. Az a adócsökkenés nélkül melyik számadat változott volna a szösszenetedben?

Azaz ha nincs adócsökkentés, akkor mennyivel is jártál volna rosszabbul, vagy jobban?

Egyébként pedig SENKINEK nincs itt gyereke, csak pofázik?? Jöttök itt az élettársi dumával, meg a gyerekek "elosztásával", stb??

Tényleg senki nem csinálta még meg az adóbevallását a 2010-es évre? láttatok már erre nyomtatványt??

Én tegnap töltöttem ki. A gyermekek esetében (ahogyan eddig is) nyilatkozni kell róla, hogy melyik szülő veszi igénybe az adókedvezményt. Nem veheti igénybe mindkettő.. miről beszéltek?? Függetlenül attól, hogy a gyerek velem él, vagy nem él velem, nyilatkoznom kell (sőt, nem is nekem, hanem a munkáltatómnak!!), hogy a másik fél nem veszi igénybe az adójóváírást.

Hol játszik itt ebben az, hogy kinek a gyerekeit nevelem?? A sajátot, vagy a közöst? Mindegyik félnek KELL nyilatkoznia. Ellenkező esetben az adójóváírásomat vissza fogják vonni és még csak nem is csodálkozhatok, ha az adóhatóság egy szép kis büntit is mellékel majd.

Nem ártana ha a sok hozzászóló legalább arra venné a fáradtságot, hogy egy könyvelőt megkérdez, hogy hogyan is változott akkor most ez a dolog?

Ráadásul nehogy már valaki azt mondja, hogy a családjában nem az fogja az adókedvezményt igénybe venni, akinek papíron több a jövedelme??? Ne viccöljünk már kéreszépen...

tomwar 2011.01.14. 12:19:27

Schaf...nyilvan az fogja igenybe venni, akinek tobb a jovedelme.
NEn ma ket kolleganak magyaraztam el a dolgot, majd felballagtak a munka es ado ugyre, es elmondtak nekik ugyanazt. Pislogtak erosen.
Es nem most fognak nagyon szivni, hanem jovore, 2012-ben.
Jatszogassatok vele, erdekes szamok jonnek ki: adohirek.hu/berkalkulator/berkalkulator.php

gomorra 2011.01.14. 13:21:35

@flort: Ultiznék én veled szívesen, köszönöm a felkérést :-)
Igen, úgy gondolkodsz te is, mint tisztességes civil ember. Csak ez a politika lett olyan - mert nyilván engedtük, még ha nem is sarkalltuk - hogy nem lehet tisztességesen, egyenesen beszélve kormányrúdhoz kerülni. Sajnos. De nem kell mindig így lennie, ám ahhoz sokat kéne tenni a mindennapi embereknek, olyanoknak mint te meg én. Civillé kéne tenni a politikát, civilizálni.

hackbard.celine 2011.01.14. 14:30:31

@Schaf: Tessék, itt az APEH állásfoglalása:
"2004/41. Adózási kérdés
a családi kedvezmény megosztása élettársak esetén
[Szja tv. 40. § (9) bekezdés, 48. § (14) bekezdés]
1. Az Szja törvény 40. § (9) bekezdése szerint a családi kedvezményre jogosult az adóév végén az adóbevallásban a vele közös háztartásban élő élettársával is megoszthatja a családi kedvezményt, ha egyikük sem veszi igénybe a gyermeket nevelő egyedülálló családi pótlékát (vagyis az ilyenkor járó magasabb összegű családi pótlékot). Olyan esetben, amikor a jogosultnak nincs levonható adója, az élettárs pedig nem jogosult a kedvezményre (a gyermek nem közös, ezért az élettárs nem szülő) nem kifogásolható, hogy megosztás címén - ha annak egyéb feltételei fennállnak - a kedvezményt teljes egészében az élettárs érvényesítse az adóbevallásában.
2. Az 1. pontban ismertetett lehetőségtől függetlenül, az Szja tv. 48. § (14) bekezdésében foglaltakból következően, az adóelőlegnél az élettársak közös nyilatkozattal csak akkor oszthatják meg a családi kedvezményt, ha arra mindketten jogosultak (azaz csak a közös gyermekek esetében). Erre tekintettel a Magyar Közlöny 2003. évi 149. számában közzétett Nyilatkozat a családi kedvezmény megosztásáról nem alkalmazható az adóelőlegnél akkor, ha csak az élettársak egyike jogosult a családi kedvezményre (vagyis, ha a gyermek nem közös). Ilyenkor, ha pl. a jogosultnak nincs vagy nem elegendő az adója, csak az 1. pontban foglaltak szerint járhat el.
(PM Jövedelemadók főosztálya 6162/2004.; 5364/2004. - APEH Adójogi főosztálya 1228262601/2004.; 1228281996/2004.; AEÉ 2004/6.)"

Azaz csak a közös gyermekek esetén osztható meg az adókedvezmény.

gorcsev54 2011.01.14. 18:50:09

@gomorra: Nekem nem kimondottan a főzéssel van bajom, hanem , mint mondtam a jövedéki adó kieséssel.Bár én elég jól megvagyok pálinka nélkül ( gyári kotyvaszt pláne nem iszok a gyümölcsöt én is összeszedem otthon,és el ajándékozom,nekem az évi 1l házpálinka bőven elég , hiszen már szinte disznóvágás sincs.Orbántól semmit nem várok, ahogy az előző 8 évben sem vártam jót.

gorcsev54 2011.01.14. 18:52:05

@Macropus Rufus: Ebben is van valami, nem egy családba kell 5-6 gyerek hanem mindenhova ( ha lehet) 2-3 gyerek.

Sanko13 2011.01.14. 20:52:44

@flort: Én is szoktam normális politikáról álmodozni, de sajnos mindig felébresztenek...;-)
"egészségügy nevű zűrzavaros pénznyelőből"
Ha épp arra vágynál, hogy "felhúzd" magad, akkor a magyarorszag.hu-n meg lehet nézni, a saját tb elszámolásodat (ha van azonosítód). Idézek: 1 óra betegőrzés x ezer forint - "üljön már le a folyosóra egy 10 percre, és ha valami gond van akkor szóljon"
Bevallom én is csak egyszer néztem meg...

Mayhem 2011.01.15. 08:25:18

@1 db Magyarország: pfff. még olvasni sem tudsz, nemhogy gondolkodni... bobi.

flort 2011.01.15. 10:23:19

@Sanko13: Zsenge koromhoz illően idealista vagyok...

bandigyerek 2011.01.16. 09:02:31

@Cyr: nanana!!
először:az adókedvezmény mellé tedd már oda a 4 gyerek utáni csp.-t, a milliós bruttó(Xszázezer nettó)után gyerekenként 2 évig járó elég magas gyedet, akor már nem olyan szakadékszerű az egyenleg ugye?
Másodszor:persze, nagy költség a beiskolázás, de a tanárok bérét, az iskola fenntartását,a gyerekek orvosi ellátását nem fedezné az adód ugye sejted?
harmadszor: a futó lakáshitel nem gyerekfüggő, mondhatni egyéni szocprobléma,egyedülállóknak is van ilyen,tudod?
negyedszer:nem szavakat kiforgatni,értelmezni: nem a nagycsaládok ellen van kifogásom, egyszerűen az egy főre eső jövedelemhatároknál csökkenteni kellene a szociális juttatásokat, a család létszámától függetlenül.csak hogy értsd, nevesítem:gyurcsánynak vagy orbánnak nem biztos hogy alanyi jogon kellene adni egy csomó támogatást,pusztán csak mert sok gyereke van(persze ezer más név is kerülhetett volna ide).az a lóvé lehet hogy jobb helyen lenne azoknál, akik egy-két gyereket is keservesen tudnak ellátni.
Úgyhogy álljunk már le kissé a demagóg dumával.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.16. 15:24:24

Na, akkor vázolom, bandigyerek:
1. A 4 gyerek utáni csp jelenleg annak IS ugyanúgy jár, aki nem keres milliókat, úgyhogy mellé. Egyformán, MINDEN gyerek után. Mivel egyik gyerek sem ér többet vagy kevesebbet. Vagy büntetve legyek MERT többet adózom? Lehet, hogy az visz haza többet, aki nálam kevesebb adót vall be. Ez nem fordult meg a fejedben? Merthogy ebben az országban ez nagyon könnyen elképzelhető.

2. A milliós bruttó után járó (egyébként elárulom, a minimálbér kétszeresében limitált)GYED már mintha meg lett volna fizetve az addigi milliós bruttó járulékaiból. Többszörösen. Megsúgom, mert nem vagy képben: összegre éppen ugyanannyi a milliós béren bejelentettnek a GYED, mint aki a minimál kétszeresével volt bejelentve. Na most akkor ki veszi jogosabban igénybe? Nehéz kérdés, nagyon nehéz...

3. A gyerek orvosi ellátását, mint említettem, fizetjük, ha normálisat akarunk. Zsebből. Úgyhogy ez is mellé. Ha van gyereked, talán átérzed, mit jelent az, amikor a gyermekbőrgyógyászaton közlik veled, hogy gyere vissza a kölökkel egy hónap múlva. Amikor a gyerek szemészeti műtétjére is legalább fél év, míg egyáltalán előjegyeznek. Kivárod? Bocs, én nem.

4. Nincs bölcsőde, magánbölcsit fizetünk. Adózott jövedelemből. Amiből elvileg a bölcsődéket is fenntartják, ahol nekünk ugye már nincs hely....

És mint említettem, a milliós bruttó adója még így is eddig havi 750 e Ft volt. Vond le belőle nyugodtan a 4 gyerek után járó 64e Ft Csp-t, ha jól esik a lelkednek. De újból megkérdezem: többet tolsz be a közösbe ennél? Egyébként tisztességes helyeken 4 gyerek felnevelése mellett már egyáltalán nem fizetsz SZJA-t. Hiszen épp eleget fizetsz a fogyasztásaid áfájával, ami messze meghaladja mondjuk egy egyedülállóét. Nem kell számolgatni, tudom, voltam ugyanis gyerektelen is, ha hiszed, ha nem.

Arra pedig már inkább nem mondok semmit, hogy szerinted az a nyerő, hogy vállaljunk csak sok gyereket, ha nincs hozzá tehetség, hogy felneveljük őket, majd az állam...

A lakáshitel téma már egy másik sztori, de dióhéjban:
1. 4 gyerekkel nem akartunk albérletben maradni (kettővel még ott voltunk, sőt, egyedülállóként is)
2. Senki nem tolt semmit a seggünk alá.
3. Nem csaltunk adót, pedig ha megtettük volna, kp pengetjük ki a lakás árát.
Elégedett vagy?

Szóval nincs énnekem azellen kifogásom, hogy vonják meg tőlünk a szociális juttatásokat DE akkor SZJA-t sem fizetünk. Egy vasat sem. És máris szebb az egyenlegünk, pedig még jócskán fizetjük a többi járulékot. Ja és nem nyögünk, ha a későbbiekben az iskoláért is fizetnünk kell. És még nyaralni is eljutunk. Ki tudja?

bandigyerek 2011.01.17. 08:05:04

@Cyr: hát erősen fogalmi dugóba kerültél:
-JÖVEDELEMADÓ érted JÖVEDELEMADÓ! ne keverjük már a dolgokat,ne keverjük ide a ny.járulékot,tb.járulékot, mert az más helyre megy.tehát ne beszéljünk már zöldségeket(milliós bruttó adója 750e ft).jó nem erőlködök,úgysem akarod megérteni miről beszélek.tisztességes helyeket említesz: a lányom hosszú ideje él a családjával finnországban(gondolom, elfogadod hogy tisztességes,mondhatni szociálisan érzékeny hely),nos ott a szociális juttatások jelentős részét a családon belüli egy főre eső jövedelemhez kötik(pl. ők most léptek át egy jövedelemhatárt ami felett már fizetni kell az óvodáért).ezt így tartanám korrektnek itt is.
az orvosi ellátással ne példálózz, mindenki ugyanazt kapja,a központi kirovó-elosztó rendszernek ez a sajátossága, ezt akartuk, ez van, ha többet akarsz,fizess-elv működik.
a hatodik bekezdéseddel nem tudok mit kezdeni,ilyet én nem mondtam.
a lakáshiteledhez semmi közöm,mindenki maga dönti el milyen szinten rabszolgásítja el magát. de azért a szocpolt kihagytad.
szja 16%. 1 milla után 160E.ft. na ebből hogy iskoláztatnál 4 gyereket? ugyan már, gondold már végig hogy mit beszélsz...
szép napot!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.17. 11:28:48

@bandigyerek: "-JÖVEDELEMADÓ érted JÖVEDELEMADÓ! ne keverjük már a dolgokat,ne keverjük ide a ny.járulékot,tb.járulékot, mert az más helyre megy"

Ja. Államadósság-csökkentésre. Jövő-felélésre. A többi elvonást is ugyanúgy nekem kell befizetnem, ugyanúgy az én jövedelmemet csökkenti, nem másét. Úgyhogy nem érdekel, hogy más cimkét ragasztanak rá, bocs, egy ekkora jövedelemnek ENNYI az össz adója és járuléka. Figurázhatod bárhogyan, akkor is ennyi. Egyébként te TUDOD, hova mennek pontosan az ilyen-olyan jogcímeken beszedett az adóid, járulékaid?

Finnországgal szerintem úgy érdemes példálóznod, hogy mellé teszed azt is, hogy milyen EGYÉB elvonásokkal számolhatnak ott a személyi jövedelemadón felül, milyen szolgáltatásokat nyújt cserébe az állam, és milyen színvonalon élnek meg belőle a családok. Egyébként meglehetősen egyoldalú a példa, bár ravaszul bedobtad, elismerem.

"az orvosi ellátással ne példálózz, mindenki ugyanazt kapja,"

De példálódzom, mert ugyanazt a sz@rt kapom sokért, mint az, aki nem fizet érte semmit. Többet akarok, de úgy fizetek érte pluszban, hogy a járulékokkal már rég megfizettem. Van hangyabokányi rálátásom, mit számláz a TB felé egy vizsgálatért egy orvos vagy mondjuk egy kórház. Nevetni fogsz: többet, mint amennnyit egy magánrendelésen, színvonalasabb ellátásért, SZÁMLÁVAL.

"de azért a szocpolt kihagytad"
Nem véletlenül. Akkoriban még csak két gyerekünk volt, használt lakásra nem járt nekünk szocpol, de még félszocpol sem. A takarónk pedig nem ért addig, hogy újat vegyünk. Addig akkoriban azoknak ért, akik még csak BEIGÉRTÉK azt a két gyereket. Na, úgy könnyű.

Az SZJA vonzata 1M bruttónak 2010-ben 344e Ft volt, elárulom. Még mindig hibrid-szuperbruttóval számolnak ugyanis, ha nem rémlene. Ha pedig ezt a teljes összeget számolom, nem az általad kalkulált - majd a jövő havi bértől érvényes - 16%-ot, lehet, hogy elég lesz majd az iskolázásra, jelen pillanatban magánóvodára? Te hogy érzed, mondd?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.01.17. 11:55:30

@bandigyerek: Utánanéztem Finnországnak.

SZJA 1M jövedelemnél 17,5% de CSAK 2% a TB! Ami egyébként fedezi a magánorvosi ellátás 60%-át IS. A családi pótlék 4 gyerek után havi 180e Ft-nak felel meg.

A kötelező oktatás tandíjmentes.

Tehát számoljunk mindkét helyen bruttó 1M jövedelemmel, csp-vel egy 4 gyerekes családnál. Mo-n számoljuk hozzá a GYEd-et is, bár az csak két év, megjegyzem Finnországban is van ilyen jellegű ellátás, ugyan csak 6 hónapig, jövedelemfüggően.

Mi maradt eddig a családi kasszában?
Mo: 666 e Ft (tudom, mostantól majd, 800e, két év után már 80 ezerrel kevesebb. Ehhez viszont nem havi 1M-nak megfelelő összeget kell megtermelni, mint Finnországban, hanem 1,270e Ft-ot.(ja és nem bízok abban, hogy két év múlva is élni fog még ilyen formában a most behozott jövedelemadó-kedvezmény)
Finno: 985 e Ft. tisztán. Nem csak két évig.

Azt nem tudom ugyan, mennyire drága Mo-hoz képest a megélhetés (gondolom, te jobban képben vagy) ám azt igen, hogy az életszínvonal rendkívül magas, és hogy, hanem is sokkal, de évente nő a népesség. Már, ha így hasonlítgatunk ne csupán egy adatot kiragadva tegyük.

És még egy állati nagy különbség van, már, ha gyereknevelés, életszínvonal és egyebek, bár ez távolabbra mutat, nyilván: Magyarországon nem, hogy két évre, két hónapra sem látsz mostanában előre. Így pedig elég nehéz családot, uram bocsá' nagycsaládot építeni, vállalni...
süti beállítások módosítása