Napsütést a magyarnak!

2012.10.26. 10:12

Állami monopóliummá tenné a kormány az időjárás-jelentést. Nyilván csak azért, hogy Orbán Viktornak csakazértis igaza legyen abban, amit a fülkeforradalom másnapján mondott. Nevezetesen hogy még a Nap is másként süt.

Lassan nem telik el olyan hét, hogy ne kapnánk hír arról, hogy az élet mely területén tervez a kormány újabb és újabb állami monopóliumot. Januártól állami monopólium lesz a dohányárusítás - bár ez kétségkívül nagy változást nem jelent majd. Eddig is Orbánékon múlott, hogy mennyit szív a magyar...

Aztán állami monopólium lesz annak a megállapítása, hogy ki a jó író és ki a rossz író, kit lehet - azaz bocsánat, kit kell és hogyan kell - tanítani az iskolákban. Mint ahogy állami monopólium lesz annak a meghatározása is, hogy a történelemórákon hogyan kell majd értelmezni, adott esetben átértelmezni a történelmet, például a keresztény turul hagyományokból székely rovásírással levezetve, Csaba királyfi és a csodaszarvas gyönyörű frigyéből származtatva a magyarságot, a muhi csatát pedig a keleti nyitás politikája első mérföldkövének aposztrofálva...

Furcsa egy világkép ez, egy eredendően liberális párt eredendően liberális politikusaitól - jó, itt most nyilván nem a kereszténydemokratákra gondolok -, bár nem lennék meglepve, ha a Fidesz liberális és demokrata indíttatását egészen egyszerűen törölnék a legújabbkori, vagyis a fülkeforradalom utáni történelemkönyvekből.

A legújabb törekvés pedig most az időjárás-jelentések állami monopóliummá tétele. Innentől kezdve aztán nem mondhatja meg akárki, hogy milyen lesz nálunk az idő! Meg azt sem, hogy milyen most! Innentől kezdve az időjárás olyan lesz, amilyennek Orbán Viktor mondja. Nem rossz eszköze ez a választói hangulat és a kormányzattal való elégedettség kedvező alakításának. Hiszen gondoljunk csak bele: napos idő ígéretével a tarsolyukban mennyivel pozitívabban látják a világot a választók!

Ja, hogy a weather.com vagy a cnn.com/weather oldalakon lehet majd másik időjárás-jelentést is találni? Az csak egyes szocialista és szocialista-befolyásoltságú, esetleg liberális nyugati nemzetietlen írók álnok üzeménye lesz, amely messze szakad a magyar valóság talajától. A nyugati időjárás-jelentőkkel rendre és szakmányba íratják majd a hazug és a kormányt lejárató álprognózisokat a Paul Lendvay-félék. Kumin Ferenc nyilván a CNN-nek írt nyílt levelében tiltakozik majd amiatt, hogy Miskolctapolcára hazug módon záporesőt mutat a hírcsatolna honlapja, a kormány pedig egész oldalas újsághirdetésekben és a buszok oldalán elhelyezett reklámokban tájékoztatja felelősen a választókat arról, hogy NEM hiszünk a nyugati időjárás-jelentőknek, meg hogy NEM viszünk magunkkal esernyőt csak azért, mert a Weather.com erre kényszerít minket!

De mindez mind semmi! Mostantól az állam mondja meg azt is, hogy milyen idő volt! Márpedig ne legyenek kétségeink afelől, hogy az elmúlt bő két évben, valamint az 1998 és 2002 közötti időszakban rendre könnyű tavaszi szellő simogatta a rétek virágait szerte a napfényben úszó, boldog harmatcseppektől csillogó országban, míg az elmúlt két évet megelőző nyolc évben mindennapos ár- és belvizek, heves esőzésekkel és villámtevékenyéggel járó tornádók tépték a már-már jégkorszakot idézően hideg időben penészedő házak tetejét és tették depresszióssá a magyar lelkeket.

Édes istenem, de szeretnék olyan országban élni, ahol végre a normalitás lenne állami monopólium!

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr744871069

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Holnaptól jó idő lesz! 2012.10.26. 19:27:04

...mert a gondoskodó állam úgy dönt... :)   Első felvonás: A történet három éve indul, amikor az OMSZ 2009 október 1.-i hatállyal visszavonta a nyilvános radarkép szabad felhasználási jogát. A döntést kommentálták is pár százan, a reakciók...

Trackback: Meteo-monopoly? 2012.10.26. 17:30:53

"Állami monopólium lesz az időjárás-jelentés" - olvashatjuk és hallhatjuk a hírportálokon és a hírműsorokban tegnap óta, amikor Illés Zoltán környezetügyi államtitkára nyilatkozott a közrádióban. Az időjárás-előrejelzés monopólium, nagyon szűk ugyan...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.26. 14:30:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Már Aigner Szilárdot is államosítják 2012.10.26. 13:20:18

Újabb területre akarja az elvárhatónál jobban rátenni szőrős mancsát az állam: mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat fenntartása egyre többe fáj, kézenfekvő a válasz, hogy ki kell nyírni a konkurenciát. A friss javaslat szerint az állam megtiltaná,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.26. 12:28:19

És moderálsz is. Gratulálok. Remélem a sajtószabadságról meg a szólásszabadságról is ajvékoltál annó. Hülyegyerek.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.26. 12:28:24

Látszik hogy nem tudtad értelmezni a cikket. És erről még blogot is írsz, hogy ország világ előtt bizonyítsd, milyen hülye vagy. Nájsz.

collateral collector (törölt) 2012.10.26. 12:28:29

oszt' holnap kinek a bizniszét fogja államosítani a Párt??

Rive 2012.10.26. 12:28:33

"Édes istenem, de szeretnék olyan országban élni, ahol végre a normalitás lenne állami monopólium!"

Izé..

Ebbe most gondolj bele egy picit jó??!

Dubito 2012.10.26. 12:36:11

Úgy hallottam a tenyérjóslás is állami monopólium lesz.

légügyi megfigyelő 2012.10.26. 12:36:47

Semmi baj. Újabb tétel, amiért a kormányt lehet majd szídni. Ha már ilyen balfékek.

Szar az idő? OooOOrbán????!!!

Amúgy meg az időjárási adatok újrafelhasználása ellen, és azok alapján készítendő előrejelzésekkel van "baja" a kormánynak, így az olyan magán észlelő hálózatok, mint az időkép amatőrjei továbbra is szolgálhatnak adatokkal saját előrejelzés kiadásához. És lehet, hogy ott is megvan a szaktudás (végülis meteorológusok készítik azt is), sőt, kellően rugalmas, majdnem korlátlan hálózattal rendelkeznek országszerte. Vagyis: a tudományos adatgyűjtés mellett létezik már alternatív mérőhálózat, amely kevésbé tudományos (talán), de gyakorlati célokra teljességgel alkalmas.

1kutya 2012.10.26. 12:36:56

...és ha a beígért napos idő helyett ború jön, azért az EU/IMF/Gyurcsány (mindenki válassza ki a neki tettszőt:) lesz a hibás!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.10.26. 12:38:55

"míg az elmúlt két évet megelőző nyolc évben mindennapos ár- és belvizek, heves esőzésekkel és villámtevékenyéggel járó tornádók tépték a már-már jégkorszakot idézően hideg időben penészedő házak tetejét és tették depresszióssá a magyar lelkeket."

mondjuk 2006. augusztus 20-a nem volt semmi... :-O

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.10.26. 12:40:49

@Disintegrator Rising: régóta érdekel, hogy titeket kormánypropagandistákat karakterre vagy hozzászólásra fizetnek-e, esetleg állandó vagy megbízásos munkaviszonyban végzitek a hazáért ezt a szolgálatot?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.10.26. 12:40:56

Kinek is vannak mérőállomásai az országban? Az állami meteorológiai cégnek. Ezt csak úgy megjegyzem, még mielőtt a piac liberalizációját egyáltalán szóba hoznánk.

Fanyuvo 2012.10.26. 12:47:58

@idelle: Van ami nem történt meg...

bepe22 2012.10.26. 12:48:02

Így lesz kies hazánk afrikai ország:)

szita szita péntek 2012.10.26. 12:48:25

Nem szívesen vitatkozom, de ez ügyben van értelme a monopolizálásnak. Csak felületes ismereteim vannak a témáról, de úgy tudom, hogy van ugye az OMSZ, ami állami forrásból és saját bevételeiből működik. Saját bevétel nyilván az előrejelzés értékesítéséből adódik. Ugyanakkor mivel állami forrásból is működik kötelezettsége van, hogy nyilvánosságra hozza a jelentését. No ezt a jelentést veszik át magán cégek, akik eladják azt (az OMSZ tarifájánál alacsonyabb áron, de hát nem csoda munkájuk nincs vele) mondjuk valamelyik rádiónak. A rádiónak ugye csak az a fontos, hogy legális forrásból (azaz valami előrejelzőtől) vegye meg a prognózist, a magáncég nem fektet be tőkét a jelzőrendszer kialakításába, az OMSZ-nak meg nem elég az állami forrás ahhoz, hogy fenntartsa az infrastruktúráját - kéne ahhoz a saját bevétel, amit ugye a prognózis tolvajok lenyúlnak.

No, akkor két megoldás van:
1 - Legyen akkora az állami támogatás, hogy az OMSZ ne legyen a piacra utalva.
2 - Tegyük kötelezővé, hogy ha valakinek jelentés kell, akkor az az OMSZ-tól vásároljon.

Nos, az utóbbi történt. Egyik megoldás sem tökéletes, de határozottan van értelme.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.26. 12:57:06

és majd jól elmagyarázzák, hogy igenis süt a nap, mikor szakad az eső odakinn. :D

belekotty 2012.10.26. 12:57:09

@idelle: Őt nem fizetik, ő ennyire elvakult.

Nem Penny hajója 2012.10.26. 12:57:15

Ezek után azt hiszem az Időkép, a Köpönyeg és a MetNet is csatlakozni fog Bajnai mozgalmához.

klorofil 2012.10.26. 12:57:27

A korlátlan lehetőségek hazája vagyunk!!!

Legyen állami monopólium a közvélemény kutatás is!
Legyen állami monopólium a gumiszerelés (azonnali bevétel a fagyokkal egyidejűleg -itt kapcsolódunk a meteorológiához-)!
Legyen állami monopólium az élelmiszerek kereskedelme!
Legyen állami monopólium a vélemény nyilvánítás!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.26. 12:58:56

...és tényleg nincs az a szar amit ne kezdene el a fidesz-fanklub védeni mint egyszeri lány a szüzességét az aratóbálon...

zsoltix 2012.10.26. 12:59:11

"és linkelni sem szabad ezentúl engedély nélkül az OMSZ-honlapra"
Ez azért már túlzás egy kicsit.

béla a görög (törölt) 2012.10.26. 12:59:20

Az a legnagyobb baj, hogy ezek a baromkodások embereket érintenek. Szakembereket. Olyat akik értenek pl. a meteorológiához, mert ezt tanulták.
És mondjuk szarnak az államra.
Volt már egyszer szocializmus, elég volt.
Feudalizmusból is elég volt.

pcmci 2012.10.26. 12:59:30

@RAMBO: az időképnek vannak saját radarjaik és egy csomó automata mérőállomásuk, szóval nem teljesen megalapozott, amit írsz.
másfelől az omsz egy kalap állami pénzt kap, márpedig a közpénz a köz szolgálatát célozza jobb esetben. ez meg momentán az adatok minél szélesebb körben történő terjeszthetősége lenne, szerintem.

belekotty 2012.10.26. 12:59:39

Elolvastam a cikket és valahol igazuk van.
Aki azokból az adatokból időjárás jelentést készít, amiért az OMSZ fizet, akkor perkáljon ő is.
Szóval szerintem nem kell ebből nagy ügyet csinálni.

papugaja 2012.10.26. 12:59:52

@szita szita péntek:
Hasonló a helyzet a FÖMI-vel és a KSH-val is. Közpénzből fenntartott alapokon működő, alapvetően közcélú adatokat gyűjtő és kezelő szervezetek, mégis jogszabályilag monopolhelyzetbe hozva. Bevételt kell termelniük, holott vannak államok, ahol pl. a statisztikai, vagy földmérési alapadatok ingyen hozzáférhetők és felhasználhatók.

dr. Balta$ár 2012.10.26. 13:06:07

cél nem az idő járás befojásolása, hanem a KOMMUNIKÁCIÓ, emígyen:

-nyugat felől ! ROSSZ idő jön, nagyon rossz! sőt minden roszz!
-kelet felől NAPOS vidám derűs kellemes időlyárási FRONT jön !
-nyugaton nagyon rossz idő van, mindeg esik, mindig fúj
-keleten a nap álandóan süt, mindenki vidám és jól él
-az IMF újabb rossz időket hozott hazánkra...
-holnap derűs napos idő lesz ! a kedvesvezető szónokol a kossuth téren, mennyen ki mindenki!
-az EU-n belül mindenhol borús az idő, csak nálunk szakadozott át a felhőzet apárt és azegyház közbenjárására, így CSAK NÁLUNK derűs napos idő várható...
-stb

nem várt fordulat 2012.10.26. 13:06:29

@szita szita péntek: " No ezt a jelentést veszik át magán cégek, akik eladják azt (az OMSZ tarifájánál alacsonyabb áron, de hát nem csoda munkájuk nincs vele) mondjuk valamelyik rádiónak."

Azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy a cégnek viszont, vagy a rádionak nincs kötelezettsége megjelölni a forrást?

Muad\\\'Dib 2012.10.26. 13:06:43

Van egyébként valakinek fogalma a jelenlegi rendszerről, vagx csak a szokásos rohattfityeszes/büdöslibsi dobálózás megy?
Mert nekem ez az egész rendszer abszolút ismeretlen. Szóval tegye már meg valaki, aki ért hozzá, és esetleg képes felülemelkedni az idióta hangulatkeltésen, hogy elmagyarázza ennek az egésznek az értékesítési modelljét, meg az állam jelenlegi szerepét, bevételeit, kiadásait, és százalékos aranyát az időjárás előrejelzéssel kapcsolatban.
Thx

old_field 2012.10.26. 13:20:47

"Csaba királyfi és a csodaszarvas gyönyörű frigyéből származtatva a magyarságot"
tanulj 1 kis valódi történelmet Te szerencsétlen idióta... és tiszteletet az Ősök iránt ! nem tehetnek róla, hogy idáig fajult a nemzet, amint példád is mutatja...
és időjárást meg mindenki nézi a neten meg a telefonján , hülyegyerek....

szita szita péntek 2012.10.26. 13:22:00

@karacsi_maci: "Azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy a cégnek viszont, vagy a rádiónak nincs kötelezettsége megjelölni a forrást?" - Dehogynem. Ugyanakkor ha neked nem világos, akkor például vegyünk egy példát!

Alapítok egy előrejelző céget, kirakok mondjuk 3 db mérőállomást és letöltök mindenféle ingyenes anyagot a netről, urambocsá közök valamelyik nemzetközi szervezettel egy megállapodást. Aztán alkalmazok mondjuk 2 db meteorológust.

Ehhez képes van az OMSZ, ami mondjuk (nem tudom a pontos számot, csak írok valamit) 300 mérőállomást tart fent, nem elégszik meg az ingyenesen elérhető adatokkal, hanem komolyabb műholdképeket vásárol és komoly nemzetközi szervezetekkel tart fenn, tőlük kér és nekik küld adatot. Ehhez alkalmaz soksok embert.

No, akkor az OMSZ csinál egy előrejelzést. Én a magáncég meg felmegyek a honlapjára, megnézem mit ír és azt hazudom azt én csináltam. Miért is ne csinálhattam volna? Bizonyítsa már be valaki, hogy nem így volt! Van egy csomó bejövő adatom (ingyenes web tartalmak stb) és én olyan remek szakember vagyok, hogy ebből épp arra jutottam mint az OMSZ. És mindössze az OMSZ után 5 perccel!

No ez után eladom az előrejelzésem. Én ugye legális vagyok (be vagyok jelentve, adózok, szakembert is fel tudok mutatni). A vevő olcsóbban jut előrejelzéshez, hát engem választ.

Hol is bukhatnék le?

dr. mesterséges színezék 2012.10.26. 13:25:21

@RAMBO: 35 éve anyósom olvasta le és jelentette Nyírtelek aktuális hőmérsékletét 0 automatizáltság mellett.

Miért volna 2012-ben ugyanez tilos annak, akinek ingere és lelkes leolvasói vannak és még piacot is találna ehhez?

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2012.10.26. 13:25:39

@old_field: Hááát, barátom, ha neked Csaba királyfi az ősöd, az egy igazán mesés történet... Ahhoz csak gratulálni tudok. Ja, és hülyegyerek, aki mondja.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.10.26. 13:25:50

@pcmci: ezek NEM az időkép automatái, hanem AMATŐRÖK saját automatái. Ha holnap úgy döntenek, mind abbahagyhatják a mérést.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.10.26. 13:26:05

@papugaja: ezek nagyon lelkes AMATŐR mérőállomások, akiknek semmilyen szerződésük nincs az időképpel. Ilyesmire nem lehet országos meteorológiai szolgáltatást bízni (szerintem).

Én is szeretnék csatlakozni ehez a rendszerhez, a szőlőmbe telepítenék egy ilyesmit, szóval nem akarom ekézni ezt a szolgáltatást, nem azért mondom.

szita szita péntek 2012.10.26. 13:26:16

@karacsi_maci: Ja és vádaskodni nem akarok, de úgy tudom igen nagynevű, közismert, hovatovább "celeb" meteorológusunk cége foglalkozik pld. ezzel, szóval itt nem kell okvetlenül Noname KFT-re gondolni...

Subika 2012.10.26. 13:31:29

"Ja, hogy a weather.com vagy a cnn.com/weather oldalakon lehet majd másik időjárás-jelentést is találni?"

... de csak addig, míg hogy, hogy nem, kiderül, ezek bizony komoly nemzetbiztonsági kockázatot hordornak magukban, ergo BE KELL TILTANI azokat!
mert képzeljük csak el, amint az XXXXIV. Békemenet mind a 17 résztvevője valami balga mód hallgatva a weather.com adataira, nem készül kellően az üdítő februári záporra és jól megázik! Hát kell az nekünk, hogy a mi "B" betűs csodamagyarjainkat elvigye vmi torokgyík, amit az import azeri orvos nem ismert fel?

Link Elek 2012.10.26. 13:31:50

@RAMBO:
az idokepnek _sokkal_ tobb meroallomasa van, mit az omsz-nek.

amit a fidesz csinal az szandekos kibaszas mindenkivel, aki nem fizet sapot simicskanak

énisfélek 2012.10.26. 13:35:32

Ha az én adóforintjaimból működnek, akkor a munkájuk minden eredménye (és minden általuk begyűjtött adat) legyen közkincs, tehát nyilvános!
Ha pedig nyereségérdekelt vállalkozás, akkor meg egy tetves fillért se kapjanak az államtól.
Vagy úgy gondolják ők (is), hogy az állam fizeti a fenntartást, de még beszedünk mellé pár száz milliót innen-onnan (pl.kenőpénzre)?

Muad\\\'Dib 2012.10.26. 13:35:55

@csizsikpizsik - pique takarodj!:
Kösz, bár azért ott eléggé elnagyoltan van leírva az egész (gondolom egyébként a met.hu-ra gondoltál), és nincs ott egyértelműen, hogy akkor kitől és mennyi pénzt kérhetnek jelenleg, és pontosan milyen szolgáltatásért cserébe.

old_field 2012.10.26. 13:36:09

@szita szita péntek:
Ott bukhatsz le, hogy -remélem :)- van 1 hitelesítési eljárás ezeknél a cégeknél vagy vmi validálási folyamat, aminek minden fázisa a saját műszeres méréseiddel van alátámasztva.
Ebbe a sorba elég necces volna beilleszteni a "leszedtem az OMSZtől" c. lépést... :)
persze lehet,h nem így van, akkor működhet az elméleted.

lima31 2012.10.26. 13:36:13

Meg kellene adóztatni az esőt lassan már... (a többi már meg van régen) Remélem erről szól a történet.

Avatar 2012.10.26. 13:41:37

Nem is tudom Petőfi János vitéze pro, vagy pedig kontra érv-e itten:

'A kormányos ekkép szólt legényeihez:
"Piros az ég alja: aligha szél nem lesz."'

Na ugyebár itt is a kormány(os) adja meg az előrejelzést, nem holmi piaci alapú legény, de úgy tűnik, hogy az adatok bemérését (piros-e az ég alja) és a következtetések levonását más is képes lenne megtenni.
Vajon ha legközelebb jómagam látom pirosnak az ég alját, idézhetem-e Petőfi sorait, vagy ezzel már a monopóliumot megszegő időjárás-előrejelzési bűnöző leszek-e?
Lehet, hogy érdemes lenne ezt a részt törölni a műből is, biztos, ami biztos alapon.

énisfélek 2012.10.26. 13:41:48

@szita szita péntek: "Ugyanakkor mivel állami forrásból is működik kötelezettsége van, hogy nyilvánosságra hozza a jelentését."

Na akkor mutasd meg az OMSZ honlapján, hogy hol találom pl a 2011 januári átlaghőmérsékleteket. Ha esetleg mégsem találod ezeket az adatokat (mert habár az adatokat az én pénzemből gyűjtötték, de még egyszer pénzt kérnének tőlem, hogy megnézhessem őket), akkor ott rohadjon meg az összes állami tolvaj, ahol van.

énisfélek 2012.10.26. 13:44:51

Ha valaki pénzt kér lopott adatok alapján készített időjárás jelentésért, azt percek alatt le lehetne buktatni, mert nem tudná igazolni, az adatai jogtiszta forrásól származnak-e.
Ja, hogy ebből nem lenne extra zsebpénz?

béla a görög (törölt) 2012.10.26. 13:45:54

@Muad\\\'Dib: Kapitalizmus van - mit szeretnél még tudni?
Van adatelőállítás (mérés) meg van felhasználás meg a kettő között kereskedelem.
Ez a .... orbán meg törvénybe akarja szabályozni, hogy ki mit mérhet, ki kitől vehet adatot illetve mennyiért akkor az piacszabályozás, monopólium kiépítése.
És ez nem csak az időjárásra igaz hanem másra is.

megkeseredett 2012.10.26. 14:24:26

No, én azért megvárom, hogy mi lesz a _pontos_ végeredménye a dolognak, nem kezdenék el előre hurrogni.
Ahogy szita-szita Úr/Hölgy is megénekelte, az OMSZ valóban ezzel küzd már egy ideje. Emlékeim szerint valamikor 6-8 éve léphették meg először azt, hogy az online prognózisaikat szándékosan kevésbé pontosra gyártották, a weboldalon a korábbiaknál pontatlanabbul lehetett pl. egyes területek adatait lekérni és kevésbé részletes adatokat kapott vissza az érdeklődő.
Mit ad isten, a királyi médiában nyilatkozó OMSZ adatokból dolgozó arcok prognózisai hirtelen elkezdtek eltérni a kereskedelmi adók (TV/rádió) adataitól, ráadásul a legtöbb esetben nekik lett igazuk.
Lehet, hogy ez még nem hozta meg az elvárt eredményt, továbbra is a minimálköltségű "zugmeteorológusok" előrejelzéseit veszik meg a médiumok, sőt urambocsá az ingyenes oldalakét használják, ezt nem tudom. Az utóbbin ez a rendelet nem fog változtatni, maximum annyiban, hogy akiknek tényleg a lehető legprofibb adatok kellenek és nem elég az ingyenes, azok már csak 1 helyről szerezhetik be ezt. Tippem sincs, hogy ez mekkora biznisz.
Szerintem az idokephez es társaihoz ennek nem sok köze lesz, legalábbis amennyiben tényleg már most is csak a saját/netes ingyenes nemzetközi adatokból dolgoznak.
Legalábbis remélem, mert én is mérek nekik és nem örülnék neki, ha nem lenne egy ilyen online, országos felület.
Ha a kapitalizmus úgy működik, hogy a hasznot privatizáljuk a költségeket pedig szétosztjuk, akkor nem biztos, hogy ez a jövő útja.
Ahogy az állami monopólium sem vált be, ez igaz, de ebben a helyzetben eléggé speciális a viszony. A többi rendeleti megoldás mostanában viszont igenis erősen aggasztó...
Ezt pont nem érzem annak.

bioLarzen 2012.10.26. 14:24:36

Ami pedig magát a hírt illeti: majd lassacskán megérjük megint, hogy május 1-jére kötelező lesz napos időt és kellemes meleget jelezni...

bio

bioLarzen 2012.10.26. 14:24:45

@Muad\\\'Dib: "Van egyébként valakinek fogalma a jelenlegi rendszerről, vagx csak a szokásos rohattfityeszes/büdöslibsi dobálózás megy?"

Pontosan ugyanez ment anno, az elhíresült "pengefal" ügyében. Emberek estek egymásnak egyolyan kérdésben, ami abszolút szakmai (építészeti), és egy kukkot sem értettek hozzá. Aztá, valami csodás módon, a fidesz-érzelműeknek tetszett a pengefal ötlete/kinézete, a nem-fidezseseknek meg valahogy pont em tetszett... Foggalmuk sem volt, mi az, illetve, hogy miért lenne jó vagy rossz...

Akkor jöttem rá, hogy az, hogy valaki a fideszt vagy az mszp-t támogatja, egy dolgotól függ: az építészeti ízléstől. akinek tetszik a pengefal, az fideszes lett, akinek nem, az liberálkomenista...

(Én meg hülye szakadár vagyok, mert fidesz-pártisággal kb. 91-92 óta nem nagyon lehet vádolni, viszont, be kell ismernem, nekem tetszik a pengefalas megoldás...)

bio

béla a görög (törölt) 2012.10.26. 14:28:44

@hErpEsz: Ember figyeled te mit írsz?!

"Racionálisan nézve pedig elkelne már egy kis rendrakás a piacon, ami egyre jobban telített alternatív hálózatokkal."

A piac maga szabályozza magát! Ha valaki kiépít egy mérőhálózatot és eladja az adatokat az neked miért baj? Miért kéne szabályozni? Van ár, van termék van, minőség, van vevőkör, miért kéne bármit is szabályozni???
Olyan, hogy 'hiteles' olyan pedig nincs!
És miért pont állami legyen az? Hmm? azért mert állami? És mire terjed ki egy adat 'hitelessége'? Csak bírósági perekre vagy mondjuk kötelező azt felhasználni bizonyos tevékenységekhez?
AZ állam is csak egy piaci szereplő se több se kevesebb, minden szar törvény pedig csak monopólium.

Gábor217 2012.10.26. 14:34:39

@old_field: Ha nincs így, akkor csak ezt kell szabályozni, és hitelesítési folyamatot bevezetni. Ezzel máris meg lenne oldva.

De most valóban arról lenne szó, hogy pl. az időkép nem működhet majd tovább, hiába van rengeteg SAJÁT mérőberendezése? Mellesleg mindegyik közül a met.hu-t nézem legritkábban, bár az utóbbi időben a teljes használhatatlanságból elmozdult pozitív irányva.

hha96 (törölt) 2012.10.26. 14:34:45

Itt mindösszesen arról van szó, hogy az OMSz piacot veszt a konkurrencia révén = az elvtársak eltartásához több állami pénz kell, tehát nyírjuk ki a konkurrenciát. Aki(k) lassan minőségibb szolgáltatást nyújt(anak) olcsóbban, mert nem egy szocialista mamut őskövület, mint a MÁV és hasonló társai.

Csak beugrottam 2012.10.26. 14:34:56

Na csak megtaláltam, ezt bukta az OMSZ
index.hu/belfold/2009/10/05/az_omsz_allamositana_az_idojarasjelentest/

Felhívom mindenki figyelmét hogy bár 3 évvel ezelőtti a cikk majdnem ugyan az mint amit most írnak.

Csak beugrottam 2012.10.26. 14:35:30

Nem (csak) államosítás hanem inkább kicsinyes bosszú:
www.koziranytu.hu/hirek/omsz_vs._idokep/203

Anno az időkép beperelte az OMSZ-t a radar adataiért és azt hiszem meg is nyerte de erről most hirtelen nem találok infót.

old_field 2012.10.26. 14:35:55

@Michael Knight:
Nem írtam, hogy Csaba királyfi az ősöm, de ki sem zárnám, persze a lényeg nem ez, hanem az, hogy értékeled-e a magyar szellemiséget, vagy inkább mocskolod minden nap, mert identitás problémáid vannak...
___

"hülyegyerek, aki mondja. "
:D
hááát ez sajnos nem ilyen egyszerű..
De legyen, definiáljuk , hogy minek lehet nevezni azokat :
- akik 1 időjárás-jelentés témába is képesek a Csaba királyfi történetet belehúzni,
mert ez olyan vicces :D a Csodaszarvassal...hmm :)
- akik óráról-órára képesek vmi szennyet , de legalább tiszteletlent írni a magyarságról, kormánykritikának álcázva ?
Honnan veszed a bátorságot, hogy belerángass ilyen primitív politikai mocskolódásba történelmi, mitológiai témákat ?
Attól, hogy neked ezek a dolgok nem jelentenek semmit, az egészséges magyar lelkületűeknek ez az identitásuk része.
Miért gondolod, hogy Te, mint noname indexes szájkaratés ezt következmények nélkül mocskolhatod napról, napra ?
A politikának nem jár tisztelet...de a történelmünknek, a kultúránknak, a hagyományainknak igen !
Attól, hogy valamit nem ismersz/nem fogadsz el/nem szeretsz, még létezik és működik...

greycup 2012.10.26. 14:36:08

@hErpEsz:
Mit értesz az itt referencia/etalon/hiteles adat alatt?

Miért "hitelesebb" pl. az OMSZ által megadott napi középhőmérséklet egy másik mérőrendszer adatai alapján számított napi középhőmérsékletnél?

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.10.26. 14:37:26

Egyetértek az államosítással (csak nagyon mellélövés "államosításnak" kommunikálni), de más kérdés, hogy ettől nem lesz több bevétele az OMSZ-nek.

Aki időjárás jelentést szeretne publikálni, bőven lesz ingyenes lehetősége, a nonprofit megoldásoktól kezdve, a külföldi hírügynökségek weblapjain keresztül egészen a Bing Weather-ig. Ez utóbbit én Win8 tesztelése kapcsán használtam, több hónapig figyeltem az általuk készített előrejelzéseket, és nagyon pontosak voltak, igen jól adták meg az időjárás, csapadék, hőmérséklet valószínűségét 1 hétre előre is. Íme screenshot:

news.softpedia.com/newsImage/Windows-8-Consumer-Preview-Bing-Apps-16.png/

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.10.26. 14:37:32

Egyetértek az államosítással (csak nagyon mellélövés "államosításnak" kommunikálni), de más kérdés, hogy ettől nem lesz több bevétele az OMSZ-nek.

Aki időjárás jelentést szeretne publikálni, bőven lesz ingyenes lehetősége, a nonprofit megoldásoktól kezdve, a külföldi hírügynökségek weblapjain keresztül egészen a Bing Weather-ig. Ez utóbbit én Win8 tesztelése kapcsán használtam, több hónapig figyeltem az általuk készített előrejelzéseket, és nagyon pontosak voltak, igen jól adták meg az időjárás, csapadék, hőmérséklet valószínűségét 1 hétre előre is. Íme screenshot:

news.softpedia.com/newsImage/Windows-8-Consumer-Preview-Bing-Apps-16.png/

citrix 2012.10.26. 14:37:42

A pártállam édes bája,állami monopolium kell legyen minden.Nagyszerű ötlet az időjárás jelentés államosítása:olyan idő kell legyen,amilyen a kedves vezető elvárásainak éppen megfelel és punktum.A felhőknek,a szélnek és a ciklonoknak,anticiklonoknak ne felejtsenek el időben szólni,ha renitenskednek akkor majd szépen államosítva lesznek az elemek is.Legyen egy fejezet az alaptörvényben az elvárt időjárásról.

turulpina 2012.10.26. 14:37:46

Hijába, no, kommunista kormányunk van, amit az ország 2/3-nyi kommunistalelkületű szavazója rakott oda, ahova.

Ezt érdemeljük.

dr. mesterséges színezék 2012.10.26. 14:37:53

@RAMBO: Ha minden szolgáltatás állami monopólium lesz, amit a szolgáltató abbahagyhat, akkor hamarosan megmutathatjuk a gyerekeknek, hogyan is nézett ki a világ a mi gyerekkorunkban.

Muad\\\'Dib 2012.10.26. 14:38:00

@béla a görög:
Hát ez "roppant" hasznos válasz volt a kérdésemre...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.10.26. 14:38:04

@dr. mesterseges szinezek: nem tilos, nem mondtam. Azt mondtam, hogy nem fizetett melóért nem lehet szolgáltatás színvonalat megkövetelni, SLA nélkül meg nem lehet országos hálózatot FELELŐSEN üzemeltetni.

Szerintem.

hackbard.celine 2012.10.26. 15:02:32

@Michael Knight: a kételkedőknek (akik szerint a kormányzat nem akarja befolyásolni az időjárás-előrejelzés tartalmát), légyszi linkeld már be a bejegysésed update-jeként a korábbi vastagbor.blog.hu-s posztot:
vastagbor.blog.hu/2012/08/16/pozitiv_idojaras-elorejelzest
És lehetőleg a youtube videót is!
Az NGM alá rendelt Magyar TDM Szövetség kifogásolta korábban a nem kellően pozitív hangvételt!
Így kéne jelenteni szerintük ha jön a sz@r idő:
"az enyhülő hőségben végre lehetőség nyílik izzadságmentes városnézésre"
Ha leszakad az ég, akkor meg így:
"izgalmas múzeumok, színházi és zenei előadások, megfizethető gasztronómiai élmények segítenek átvészelni az égi áldást"
Ész megáll?

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2012.10.26. 15:02:58

Alapvetően egyetértek az államosítással, mert az alapvető polgári erény alapvetőleg.

Kvázi a magántőke és az egyéni kezdeményezés kvázi szociálliberális, kvázi kommunista csökevény.

Tényleg remélem, hogy a szemét bankokat, a bevásárlóközpontokat és a mobilcégeket is államosítják végre-valahára.

Alapvetően sokkal jobban járnánk, ha a mobilszolgáltatást a Posta garantálná. Kvázi.

Jetstream 2012.10.26. 15:03:19

@biturbo s - félázsiai bunkó állat:

Mutasd már meg kérlek hogy a bing weatheren hol van például kiszámolva hogy egy vitorlázó repülőgép milyen emelésekre számíthat holnap UTC1200-kor?
meteor38.elte.hu/wrf/maps/climb/012-climb13.gif.html

Vagy hogy 1500m-en milyen irányú és erősségű lesz a szél.
meteor38.elte.hu/wrf/maps/wind/012-wind13.gif.html

Biztos én vagyok hülye az Internethez és nem találtam meg ezeket az információkat a bing weatheren.

Jetstream 2012.10.26. 15:03:28

@RAMBO: "Kinek is vannak mérőállomásai az országban? Az állami meteorológiai cégnek. Ezt csak úgy megjegyzem, még mielőtt a piac liberalizációját egyáltalán szóba hoznánk."

*És azt ki is fizeti? Te és én.*
*Ki nem férhet hozzá az adatokhoz? Te és én.*

Vannak, akik elemzik neked a nyers adatokat, de az OMSZ konkrétan annyit mond meg, hogy "változékony idő várható".

Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy 2009 óta az összes környező ország adataihoz könnyebb hozzáférni, mint a magyarhoz.

Én pl ezeket az oldalakat féltem, mert rengeteget használjuk a sportrepüléshez való előkészítéshez: meteor38.elte.hu
metnet.hu/

Ha nem lesznek adataik, akkor az előrejelzési térképekkel mi lesz?

Már így is sokan külföldi oldalakat használnak, döglesszük be hát a maradék magyarokat is (időkép, szupercella).

Az omsz oldalán lévő információ lehet hogy elég arra, hogy vigyél-e magaddal esernyőt, de komolyabb, időjárással összefüggő tevékenységhez nem (repülés, de szerintem mezőgazdaság sem).

Sztrapacska 2012.10.26. 15:03:38

@szita szita péntek: Azt nem értem, az általad elmondottakban, hogy ez esetben a rádióadó miért nem az OMSZ által közzétett jelentést használja (ingyen), és miért veszi meg a magáncégtől (olcsóért) az információt? És ezután miért fogja pénzért venni az OMSZ-től?

driopios 2012.10.26. 15:04:02

...aztán majd a gyülekezési törvény kiegészül egy új félmondattal, miszerint a gyülekezés megtiltható a) a közlekedés aránytalan akadályozása, valamint "b) rossz idő esetén". Ezután majd értelmet nyer ez is. Ahol "Békemenet" lesz megtartva, ott jó idő lesz, ahol "buzitüntetés" meg holmi "millázás" ott meg nem lesz jó idő. Oszt jónapot.

hackbard.celine 2012.10.26. 15:22:13

@megkeseredett: a kermédia egy része Aigner Szilárdtól vásárol:
www.eumet.hu/
zugmeteorológusnak titulálni eléggé merészség, tekintve, hogy két és fél évtizedig az OMSZ főmunkatársa volt, de az elmúlt 22 évben is rengetegszer lehetett látni a képernyőkön.
1990 óta magáncégként működnek saját tőkéből.
Akkor most miért is lenne hasznos a kötelező az állami előrejelzés?
Aki nem az OMSZ-től vásárol, az megveszi a piacról piaci áron.
Ha az OMSZ veszteséges, át kell gondolni a működését, de nem a piacot kell bezárni!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2012.10.26. 15:22:27

@hackbard.celine: Magam is írtam erről annó decibel:
michaelknight.blog.hu/2012/08/14/lelkes_matolcsystak_a_turizmusban

(...az augusztus közepi, nyaralást tönkretevő eső akkor is eső, ha nem annak hívjuk. Mint ahogyan a szar is csak szar, hiába nevezzük erőteljes illatanyagokkal dúsított utóétkezési csomagnak...)

Muad\\\'Dib 2012.10.26. 15:33:33

@Jetstream:
Bocs, lehet, hogy rosszul tudom, mert nem sok közöm van a repüléshez, azon túl, hogy ültem már repülőn, de mintha lenne ilyen adat az OMSZ honlapján: met.hu/idojaras/repulesmeteorologia/

Jetstream 2012.10.26. 16:14:10

@Muad\\\'Dib: "mintha lenne ilyen adat"

Kisgépes, és gagyi.

Az előző kommentemben linkeltem egy részletesebb előrejelzést.

Az OMSZ sosem fogja akarni kiszolgálni a különböző igényeket, mert nincs rá kapacitásuk, azt sem tudják (mint ahogy te sem) hogy milyen igények vannak.

Pl az általad linkelt METAR adatokat sem lehet feldolgozni és közérthetően továbbadni. Mert nem közérdekű?

És nem csak a repülésnek vannak igényei, hanem bármi másnak is.

Gondolod hogy mondjuk majd az állami monopólium fog kifejleszteni egy (ingyenes, önköltséges, vagy akár fizetős) helyzetfüggő veszélyjelző rendszert?
Mint amilyet pl az időkép kifejlesztett (sms, rádiós akármilyen riasztás)?

Nem fognak, nem érdekli őket.

De egyébként az indoklás is fals, hiszen a rendszert az adófizetők pénzéből hozták létre és tartják fenn. Akkor ezzel az erővel a közúti fuvarozást és utasszállítást is monopolizálhatnák, mert az is egy állami pénzen létrehozott infrastruktúra.

Milyen már hogy azon nyerészkednek egyesek taxizással, áruszállítással, vagy egyszerűen szórakozásból, mert lemennek a nagymamához bejglit enni.

Muad\\\'Dib 2012.10.26. 19:23:20

@Jetstream:
Épp ezért kérdeztem, mert ez a terület sötét folt nekem.
Egyébként most, hogy próbáltam utánaolvasni, azt találtam, hogy pl. a briteknél kitaláltak egy úgynevezett Open Government Licence-t, és ha jól értelmezem a Met Office adatai is ez alá tartoznak. Ez egy creative commons license-hez hasonló szabvány, amivel váltották a crown copyright-ot.
en.wikipedia.org/wiki/Open_Data_in_the_United_Kingdom
Ami viszont érdekelne, hogy vajon ez azt jelenti, hogy náluk a magántársaságoknak is ezen license alapján kell feldolgozni a saját adataikat, vagy rájuk nem érvényes teljes egészében?

szita szita péntek 2012.10.26. 19:23:25

@hackbard.celine: Attól, hogy valaki a képernyőn rendszeresen megfordul, illetve attól, hogy ért a szakmájához még nem kell feltételezzem, hogy olyan infrastruktúrával is rendelkezik, ami kell egy alapos prognózishoz. Persze lehet így van, de nekem inkább azt súgja a valami, hogy jó érzékkel épít a nevére és kihasználja a terület jó ismerőjeként megtalálja az utat a profithoz. Hülye lenne, ha nem tenné, csakhát izé...

szita szita péntek 2012.10.26. 19:23:35

@Sztrapacska: Mert üzleti célra nem (a korábbi, azaz a mostani szabályozás előtti szabályok szerint sem) használhatja fel az OMSZ ingyenes előrejelzéseit, csak ha fizet érte.

hackbard.celine 2012.10.26. 19:23:47

@Michael Knight: és valóban. :)
Ciki, de itt pont nem kerestem vissza.
Azért remélem, látszik az összefüggés a két dolog közt. Említésre méltó.

csárli hárper 2012.10.27. 09:39:39

kell is az a napsütés! jó sok! vagy láttatok ti már banánköztársaságot napsütés nélkül? naugye...

nyafnyaff 2012.10.27. 09:39:43

Más EU-s államokban a hadsereg, a légierő, tengerészet-( amelyek így-v úgy nemzeti) vagy éppen az állam kezében van.
Mi a gond!? Vonyítani kell mindenre akár jó akár nem, mert nektek 20 évig nem jutott eszetekben, csak az, hogy kiszívjátok a saját zsebetekbe a pénzt 5X szorzóval.
"1990 óta magáncégként működnek saját tőkéből."??:)-és kérlek te ezt el is hiszed, látad a számlájukat- és mégis ki fizetett bele és mennyi volt az állami támógatás, azt is tudom-és mire költötték Xn-re?

Vahakomb 2012.10.27. 10:04:08

Hát, gúnyolódni azt tudsz!
A dolgot lényegét meglátni: azt nem.

Melchi Zadok 2012.10.27. 10:04:27

@Disintegrator Rising:
ez egy blog, aminek van egy gazdája (eddig sikerült követni?) hagyjuk meg a jogot, hogy azt rúgjon itt seggbe, akit csak akar.
a cenzúra miatti hisztizést majd akkor kezdd el piciboci, amikor jelen blog tulajdonosa a mandíneren akar sepregetni.

Nyunyócska 2012.10.27. 10:33:46

@Michael Knight: Egyértelmű, hogy arra megy ki, hogy az idegenforgalom ne essen vissza, mert rossz időt ígérnek. Valakiknek nagy pénze van az idegenforgalomban is, ha esik, hát essen, de ne mondjanak le üdüléseket a rossz idő miatt. Amikor már ott van az ember, és zuhog az eső, akkor már késő, elfoglalta a helyet, pénz vissza nem jár.

nyubocs 2012.10.27. 10:33:59

@Muad\\\'Dib:

Asszem ez a 3 pont a lényeg, különösen az uolsó

You are free to:

-copy, publish, distribute and transmit the Information;
-adapt the Information;
-exploit the Information commercially for example, by combining it with other Information, or by including it in your own product or application.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.27. 10:34:15

Hihetetlen mekkora paranoid barmok blogolnak MSZP droid körökben.

A TTE-ről annyit kell tudni kb hogy mindenért ájvékolnak ami pozitívan fest le történelmünkből valamit.
Minden fáj nekik, amire a magyar büszke lehet.

Az időjárásról meg annyit érdemes tudni, hogy eddi az állam ingyen adta azokat az információkat amiből benfentes komcsik pénzt csináltak, mostantól meg nem.

A blogról meg annyit érdemes tudni hogy egy hülye MSZP-s droid bérretteg itt feszt.

Vahakomb 2012.10.27. 10:34:23

Visszaolvasva az előző megjegyzésem, látom, hogy az is gúnyolódósra sikeredett. Pedig pont az ilyesmi ellen akartam felszólalni.
Boccs, nem akartam, de olyan csúnya idő van...
:)

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.10.27. 10:34:36

@RAMBO: szerintem ne erőltesd.
www.idokep.hu/hirek/uj-radarunk-pozsony-felett

Plusz: "Az Időkép, mint közel egy évtizede, magyar tulajdonosi háttérrel működő, magán meteorológiai szolgáltató jelenleg 8 darab, nagy hatótávolságú és felbontású, percenkénti frissítésű meteorológiai radarral rendelkezik, amit 25 szenzorból álló, nagy precizitású villámérzékelő hálózat és 150 pontból álló, másodperces szélmérőhálózat, valamint több száz, hagyományos hőmérő- és egyéb állomásból álló infrastruktúra egészít ki."

Ennyit az amatőrségről.

royslade 2012.10.27. 12:10:52

nééé, a sok idióta most egyből meteorológia-szakértővé vált!

ásványi répacukor 2012.10.27. 13:03:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Gyurcsikám idehányod a taplógombát amit reggeliztél! A kommenteket el is kellene olvasni.. Akik az időjárás jelentést a munkájuk során felhasználják - nem olyan szinten, hogy vigyek-é esernyőt, vagy strandpapucsot - leirogatták az OMSZ gyermekded előrejelzését, és honlapját, ami kissé gagyi. Komolyabb adatokat nem szolgáltat, nem összesit, nem tárol hozzáférhetően. Akik munkájához esetlegesen ilyenre lenne szüksége az a
" konkurenciát" keresi fel, mert az Őt megfelelően kiszolgálja. A bennfentes komcsik az "ingyé " kapott adatokat megcsinositják, fogyaszthatóvá teszik.
Ha ez neked fáj,hát fájjon.( A bennfentes közgépes komcsik ilyen tevékenysége nem fáj? ) Kérdezem
miért kell nektek mindenből SZART csinálni ami ugy ahogy még működik?
Még egy .. Rólad vajon érdemes -é tudni valamit? Szerintem tök felesleges..... Egy fizetett nyalonc vagy Ennyi!

rowi 2012.10.27. 15:08:56

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: szép az a 8 radar, de mennyi van abból most bekapcsolva? segítek, 0. és ennyi volt tegnap is, nagyon valószínű, hogy egészen jövő nyárig ennyi is lesz. akkor meg mire is vagyunk annyira büszkék a nem használt radarjainkra? ja, hogy a magnetron (amivel működik) élettartama 1000 óra és nagyon drága? hja kérem...

ez így nem radarhálózat, csak annak látszik. (nem, ami radarképet az időképen látsz az nem abból van. az az omszé, csak szebbre megcsinálva)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.10.27. 20:59:10

"Már egy ideje tudjuk, hogy a dohánykereskedelem állami monopólium az unortodox gazdaságpolitikában. Ez cseppet sem meglepő annak tudatában, hogy ugyanezen rendszer keretében bárki főzhet otthon pálinkát.

A félkarú rablók üzemeltetés is állami monopólium lett, biztos kellett a meglévő karok és csápok mellé még egy fél.

Logikus lépés tehát, hogy az időjárás-jelentést sem lehet magánzókra bízni. Még képesek borús jövőt ígérni...

Ezen az úton nem állhatunk meg, elvtársak! Egyértelmű, hogy a következő feladat a fogászati szakrendelések, és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások (fogtechnika, fogászati-turizmus, fogászati klinikák) állami kézbe vétele kell, hogy legyen!

A fogászat üzemeltetéséhez rengeteg pénz kell. Rengeteg pénzzel pedig csak az állam rendelkezik. Egy fogászati szék akár két és fél millió Forintba is kerülhet! És ez még csak a szék! Kell még számítógép is, egy helyiség, egy csinos asszisztens, egy telefon, és még rengeteg minden. Arról már ne is beszéljünk, hogy igencsak komoly szaktudás is szükséges egy fogorvosi praxis beindításához. Ezt a szaktudást csak néhány, államilag finanszírozott egyetemen lehet megszerezni! Állami pénzen szerzett diplomával akarnak egyesek hasznot (és fogat) húzni saját meggazdagodásuk érdekében? Na nem, elvtársak, ez így nem mehet tovább!

Ráadásul a betegek is - akiknek a félázsiai fogsorából kívánnak egyesek meggazdagodni - a magyar állam polgárai! Akikbe a magyar állam nap mint nap komoly pénzeket fektet. Például három gyerek után adókedvezményt ad nekik. És az így kapott állami támogatást próbálják - alattomosan - egyes magán-fogorvosok elvenni a magyar zemberektől."
viktorianus.blog.hu/2012/10/27/legyen_a_fogaszat_is_allami_monopolium?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_27&utm_campaign=index

Amúgy meg jut eszembe, magyar seggbe magyar ló.aszt!

Nem államosítás, nem Rákosi pajtás dicsősége jut eszembe, áááá, dehogy... :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.10.27. 20:59:44

Amúgy én már évek óta ezt használom és nagyon kellemesen bevált, órára lebontva a rövidtávúja is.

www.accuweather.com/en/search-locations
süti beállítások módosítása