Szívás a köbön

2010.11.27. 08:27

Azt hiszem, legutóbb akkor éreztem ennyire szarul magam, amikor bő két évvel ezelőtt a táskámból lenyúlták a pénztárcámat a szentendrei héven. A havi albérleti díj volt benne, meg a pénz a csekkekre - gyakorlatilag egy komplett fizetés. És persze hiába tettem feljelentést, azóta sem történt semmi az ügyben. Szerintem a jegyzőkönyv felvételén túl nem is foglalkoztak vele a rendőrségen, eleve reménytelennek ítélve a dolgot.

Azt hiszem, egy ideje már pontosan ugyanaz a kiszolgáltatottság-érzés meg kifosztottságérzés van rajtam, amikor azt érzem, hogy a kormány pofátlanul elveszi azt, amiért megdolgoztam. És hiába is mennék panaszra bárhová, nem foglalkoznának, nem foglalkozhatnának velem.

Hadd legyek még egy kicsit személyes, ha már ilyen személyessel kezdtem - a kitárulkozásért mindenkitől előre is elnézést kérek. Napok óta azon gondolkodtam, hogy vajon megtehetem-e ezt így, ezért nem is írtam, de azt hiszem, talán arra jó lesz, hogy koncentráltan és halmozottan érzékeltesse a kormány intézkedéseinek abszurd hatásait.

Bő négy éve jöttem el a központi közigazgatásból. Utána majdnem fél évig abból a pénzből éltünk, amit akkor kaptam - persze messze nem tízmilliókat, mert annyit ebben az országban csak az országgyűlési képviselők meg az állami cégek vezetői markolnak, a közszolgák soha, hanem fillérre annyit, amennyi a köztisztviselői törvény szerint járt. Nem csak nekem, hanem bárkinek akkor a közigazgatásban. A válás után aztán ebből a pénzből nekem csak egy gitár maradt, semmi más. És most, a nulláról történő újrakezdés után, egy teljesen új élethelyzetben, egy új családban, komoly gyerektartás és lakáshitel mellett fizessem vissza azt, amiből akkor, évekkel ezelőtt, egy másik élethelyzetben, egy előző házasságban hónapokig éltünk... Hát hogy van ez? Értem én, hogy Semjén Zsolték szerint a válás bűn, és ezért most vezekelnem kell, de esetleg kérjem vissza most a volt feleségemtől annak a pénznek a felét, csak mert Lázár polgártársnak éppen olyan kedve van, hogy visszakéri? Vagy küldjem majd oda az APEH végrehajtóit a bútorokért? És mindezen felül még nyiffanjak is ki, hogy az új családomat ne sújtjsa ez a marhaság, ha már a különadó megfizetésére az örökös nem kötelezhető?

És persze emellett az Orbán-Matolcsy kettős valami elképesztő arcátlan módon, nagyképűen és valami groteszt cinizmussal vagy nem is tudom, mivel, de elveszi a magán-nyugdíjpénztári megtakarításomat is, reálisan nézve az egyetlen esélyt arra, hogy egyszer talán tisztes nyugdjam legyen, meg azt, hogy ha mégis úgy alakul, hát a fiam örökölhessen valamit utánam.

Mindezen felül szerény számításaim azt mutatják, hogy az adóváltozások eredményeként jövőre még a nettó fizetésem is csökken majd - hiszen a fiam sajnos az anyjával él, nekem meg így csak a költségek jutnak, de a családi adókedvezmény nem.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a már említett lakáshitel kapcsán hogyan és hányszor szívatott meg a Fidesz a forintárfolyam alakulásán keresztül az elmúlt hónapokban...

Attól tartok, hogy bár nyilván mint mindenki, én is jól járok majd jövőre, de azért most már egy kicsit sokba kerül nekem ez a nemzeti együttműködés.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr332476176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.27. 09:15:59

Michael, Michael... Már megint benned lesz a hiba! :) Nem is sejted, mennyi ötletük van még ezeknek a jó kommunista elvtársaknak (továbbá Szeretett Nagy Vezetőnknek - Csupa Nagy Betűvel Kell Mostantól Írni) és talpnyalóiknak a nép további "tök demokratikus", messze menőlegesen alkotmányos és mindenek felett IGAZSÁGOS megfejésére... Ott van pl. a lakáskasszában felhalmozott rengeteg parlagon heverő pénz... mert mint tudjuk "bizonyos" pénzintézetekben nem lehet megbízni! MAJD ŐK VIGYÁZNAK RÁ! A takarékbetétek is csak ott állnak, alig pörög, csak romlik a bankokban... mert mint tudjuk "bizonyos" pénzintézetekben nem lehet megbízni! MAJD ŐK VIGYÁZNAK RÁ! A valuta számlák is tök stiklisek lehetnek, meg hát itt aztán jófajta magyar forint van, minek az a népnek, meg különben is honnan van az nekik... mert mint tudjuk "bizonyos" pénzintézetekben és pl. CIG alapokban aztán nagyon-nagyon meg lehet megbízni! MAJD ŐK VIGYÁZNAK RÁ! Sőt mi lenne, ha csak azokon keresztül lehetne eladni ezeket (kötelező jelleggel, tök önként!), persze nem várhatjuk el, hogy kezelési költséget pl. ne számítsanak fel, csak egy csekélyet... Meg amúgy is, mi lenne, ha holnap államosítanánk a 10 főnél nagyobb vállalatokat és cégeket? Persze azért lennének kivételek is, hisz nem vagyunk mi olyanok, mint azok a rohadt kommunisták! Mi Nemzeti Kommunisták vagyunk! Kivétel is lesz, aki kedves a Kedves Vezetőnek (és hát meg lehet azért fizetni a kedvessége árát mindenkinek), jóban van vele, összedob egy focinéző túrát, vagy egy stadiont, vagy legalább együtt néznek meccset, vagy hasonló... Szóval ne reménykedj! Az elmebaj és szervilizmus arat és fényesre polírozza a Kedves Vezető hátsófelét! Bár amikor majd érintve lesznek ezek is (nem kicsit, nagyon... mert már nem lesz máshonnan lopni, einstandolni, lenyúlni) akkor ők lesznek valószínűleg, akik kiszivárogtatják ennek a Szerencsétlen Elmebetegnek a maga alá sz.ró beszédét! Csak hogy szopja Ő is...

ClearWater 2010.11.27. 09:31:01

Hát igen, ha ez így van, akkor részedről többfrontos a forradalom.

Persze mindenkinek, akit érint a visszamenőleges hatály megvan a maga sztorija. Kivéve azokat, akik ráültek a pénzre, mondván úgyis vissza kell majd adni, vagy akinek már most megmondták, hogy nem kell visszaadni.

Csodálom hogy még nem jelentek meg az igények, hogy az MSZP/Fidesz/MDF/KDNP/SZDSZ pártkassza fizesse vissza a befizetett százmilliókat. Mert azt én továbbra se szeretném elhinni, hogy ha valaki kapott 120-130 milliós végkielégítést, abból nem kellett 100-110 milliót visszafizetnie valakinek, (praktikusan aki adta, vagy még inkább annak pártjának).

A MNYP megtakarításodat pedig NEM veszi el az Orbán-Matolcsy kettős. Te adod oda nekik, ha úgy döntesz hogy engedsz a zsarolásnak, megfélemlítésnek, továbbmegyek, terrorista módszerekkel lefektetett diktátumoknak.

Én jelen helyzetben az egyedüli módját annak, hogy ezek belátható időn belül eltűnjenek a közéletből abban látom, hogy ellen kell állni. Nekik KELL ez a pénz, mert már elköltötték. Elköltötték családi adókedvezményre, 3. éves gyesre, nyugdíjemelésre, meg had ne soroljam. És én ezt azért tehetem szóvá, mert pont abba a körbe tartozom, akinek januártól több mint 50e forinttal lesz több a nettó fizetése, a feleségem pedig márciusban kezdené a 3. évet otthon a kissebbik fiunkkal. Úgy gondolom tehát én akár nyertese is lehetnék a forradalomnak, az én szám pont az ami be van tömve. Nekem kéne állnom az első sorban az éljenzéskor. Évi 645.000 plusz bevétel, és az asszony is maradhat otthon további egy évet a gyerekkel, lévén úgyse vennék vissza, több mint 5 éve nem dolgozik a régi munkahelyén.

Mégsem tudok ennek örülni, mert tudom, hogy a fedezet az én jól tartásomra olyan forrásokból van, ami nem létezik. Tovább nyújtozkodunk mint ameddig a takarónk ér, és ezt már ovodában, abban a kommunistában a 70-es években megértették velünk, hogy kényelmetlen, és ráadásul nem fenntartható.

Ha Orbánék egy hónapon belül (nem váletlen a dec 31-i választási határidő) nem kapnak pénzt, legalább fedezeti szinten, végük. Ebben az egész történetben úgy viselkednek, mint aki ejtőernyő nélkül ugrik le egy szakadékban és röptében kezdi el fegyverrel fenyegetni a másikat, hogy azonnal ideadod az ejtőernyődet.

Nem adom, dögölj meg. És ne dőljetek be annak, hogy nem kaptok állami nyugdíjat. Azt amúgy se kaptok, 5-10 éven belül bedől ez a rendszer. Nem beszélve arról, hogy a következő választásokat az nyeri meg, aki hitelesebben adja elő a saját verzióját a MNYP államosítás károsuljainak kártérítéséről. Ez pont 3 millió szavazat.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.11.27. 09:34:58

@ClearWater: Hatalmas respekt neked a fentiekért és a tisztánlátásodért.

gramercy 2010.11.27. 09:59:13

lassan ott tartunk hogy teljesen idegen emberek latszathazassagokat kotnek csak hogy legyen nemi betevo

vvv999 2010.11.27. 11:41:23

Ha nem lép át senki az államiba, akkor mi lesz?
Kénytelenek leszünk pénzért kuncsorogni az ájemefnél.
Ha mindenki átlép mi lesz?
A pénz elég 3-4 évre, de utána megint kénytelenek leszünk pénzért kuncsorogni a zájemefnél...
Mert érdemi változtatás, átalakítás, reorganizáció nem lesz, a következő választásra készülnek, és ennyi. Tehát mi dolgozó nép, mindig id szívni fogunk.
A magam részéről nagyobb biztonságban érezném megtakarításaimat külföldön kezelni.

Darth Revan 2010.11.27. 11:59:09

Nem szabad engedni a zsarolasnak, a kovetkezo kormany ugyis megsemmisiti a FIDESZ hulyesegeit.
S bar lehet, hogy Viktor arra szamit, hogy innentol most mar o lesz Magyarorszag orokos miniszterelnoke, nem hiszem el, hogy a 'zemberek' ne ebredjenek ra, hogy mit muvel Orban es bandaja es ujabb eselyt szavazzon meg nekik...

En persze konnyen beszelek, nem sok penzem van a magannyugdijpenztarban, mert eljottem otthonrol es az akkor meg duborgo Irorszagba jottem.

Itt is szar a helyzet, a kormeny nagyon kreativ az uj adonemek kitalalasaban, de azt hiszem ha az jutna eszukbe, hogy nyuljuk le a (az itt egyebkent nem kotelezo) magannyugdijpenztari megtakaritasokat, masnapra a Leinster House-nak mar csak az uszkos romjai maradnanak meg.

Fabius 2010.11.27. 17:15:55

@ClearWater:

Elvileg a szép új világrend nyertese vagyok én is. Megfelezett szja, nagyságrenddel csökkentett társasági adó, és hadd ne soroljam fel mind. Mégis szóváteszem napról napra, hogy a gazdaság és a költségvetés rossz irányba megy.

Jófej vagyok? Frászt. Kapitalista vállalkozó.

Ha eltekintek elvektől és szigorúan üzleti alapon nézem, akkor a legrosszabb történik éppen. Igaz, rövidtávon nyertem, dagad a zsebem, boldog is lehetnék. De ez zsebpénz ahhoz képest amit akkor keresnék, ha a kiskeresetűek jól élnének és többlet jövedelmüket visszaforgatnák a gazdaságba fogyasztás formájában. Nekem nem érdekem az egykulcsos adó. Nekem az az érdekem, hogy ha tetszik a magasabb terheimmel befektessek hosszútávra azért, hogy a kiskeresetűeknek könnyebb legyen megélni.

A manyup ugyanez. Elvileg hátra is dőlhetnék, hiszen amit nálam hagynak zsebben, azt kifizetik most a zemberek a megtakarításaikkal helyettem. De nekem a manyup havonta nem egy tétel a bérlistán, amit a kezembe sosem fogtam. Nekem minden hónapban el kell menni a postára a csekkel, vagy meg kell írni az átutalási megbízást róla. Így pontosan tudom, az a pénz éppen annyira az enyém, mint amit ugyanabban a pillanatban a lakossági folyószámlámra tettem.

És nem adom :-)

gyilkos fűegér 2010.11.27. 18:56:07

Mellár Tamás tegnap elkottyantotta a hírtévében, hogy strukturális reformok nélkül (itt nagyjából felsorolta azt, amiről Bokros 20 éve ugat), a kormány nem "megmentette a nyugdíjakat", hanem előreküldött az időben 30 évvel egy gigantikus Költségvetési Fekete Lyukat, ő persze ezt úgy nevezte, hogy explicit hiánycsökkentés vs inplicit hiánynövelés. A gond ugyanis az, hogy az átlépőknek ezt a pénzt 30 év múlva vissza kéne fizetni, de már elköltötték 30 ÉVVEL EZELŐTT. Ha ehhez hozzávesszük az egyre katasztrofálisabb korfát, az oktatás egyre romló színvonalát, akkor: NAGY RECCS.

A kormány módszereiről annyit, ha ezt matolcsy Franciaországban adja elő, nem tüntetések lennének, hanem fegyveres felkelés.

Michael, te meg pakold össze a családot, és húzzatok innen a halálba, én is azt teszem.

mrsknight 2010.11.27. 19:40:11

Tisztánlátás, EZEN A BLOGON, ilyen politikai elfogultság mellett (=elvakult Fidesz-gyűlölet)??? Ezen nagyon jót kacagtam! :DDD

gyilkos fűegér 2010.11.27. 19:40:24

Kénytelen vagyok C(jjártó)3PO-t idézni:

"Selmeczi Gabriella feladata, hogy összehangolja azokat a tevékenységeket, amelyekkel a magyar emberek nyugdíja biztonságba kerül, és el tudjuk hárítani azokat a kockázatokat, veszélyeket, amelyek a nyugdíjakra és a nyugdíjasokra azért leselkednek, mert a magánnyugdíjpénztárak válságba kerültek."

Ezért a mondatért minimum háromhavi elzárás, közös cellában Jokerrel.

--tionion-- 2010.11.27. 23:01:19

@mrsknight:
mi meg rajtad kacagtunk nagyon jót:) pajti, érveket nem akarsz felhozni esetleg? nem tűnt fel neked, hogy itt nem a fideszből van elegük az embereknek, hanem ebből az aljas, képmutató, hazug hozzáállásból, amit az elmúlt hónapokban mutattak. a manyupos akció már csak az utolsó csepp(bár jó nagy csepp) volt a pohárban. sztem olvass vissza a blogban, meglepő dolgokat fogsz találni a maszopról is.

ClearWater 2010.11.27. 23:02:18

@mrsknight: Pontosan mi az elvakultság abban, ha az egzaktul, forintra kimutatható MAGÁNnyugdíjpénztári MEGTAKARÍTÁSOMAT nem hagyom kizsarolni (=államosítani) magamból?

Bár nem én vagyok a blog szerzője, és ezért nem kéne magamra vennem amit írtál, de ugyanilyen elfogult gyűlöletet éreznék mindenkivel szemben aki akár a bankszámlámra, akár a dunyhában tárolt spórolt pénzemre, akár a MNYP-i számlámra akarja zsarolással rátenni a kezét. Azt már te is beláthatod, hogy emiatt nem tudok másra haragudni mint a Fideszre, mert ezt ugye senki nem merte megtenni, nemcsak az elmúlt 20, de az elmúlt 60 évben.

redjohn 2010.11.28. 07:59:34

@mrsknight: IGEN EZ A TISZTÁNLÁTÁS ELFOGULTSÁGMENTESEN!!!!
Tán az a baj, hogy nem élteti a fülkeforradalmár "dicső" tetteit??

redjohn 2010.11.28. 07:59:40

Népszabadság /1990. november 1.Részlet /
"...............................................................................................
Matolcsy György, a kormányfő gazdasági tanácsadója, a kormány gazdaságpolitikai titkárságának vezetője sokak szerint a kormányzati gazdaságpolitika "szürke eminenciása".

Lapunknak adott interjújában cezúraként jellemzi az elmúlt napokat, ami után gyökeresen meg kell változtatni az eddigi kormányzati filozófiát és gyakorlatot. Ennek jegyében az addig ismertektől gyökeresen eltérő, sokkal gyorsabb ütemet diktáló programot vázolt föl.

- Milyen tanulságok vonhatók le, véleménye szerint, a benzinsztrájkból vagy polgári engedetlenségi mozgalomból?

- Az elmúlt napok történéseit lelki és politikai válság egyaránt jellemezte. Lélektani válságon azt értem, hogy a magyar lakosságban még nem tudatosult, hogy megváltozott a világ körülöttünk. A politikai válságnak három eleme van. Az egyik a tájékoztatási válság, a kormány hibás tájékoztatáspolitikája. Ahelyett, hogy bejelentettük volna a kormány által már elhatározott, radikális gazdaság átalakító programot, előre hoztunk belőle egy részt - némileg kényszerből. Úgy tűnt, mintha ez a döntés a levegőben lebegne, holott a kemény és a kitörés lehetőségét is magában hordozó koncepció része volt. Kiderült az, hogy nem alakultak ki a válság megelőzésének és a válság menedzselésének technikái. ............................................ "

Lehet, hogy csak én érzem úgy, hogy 20 év alatt mit semmit sem változott a módszere???!!

Steinkellner 2010.11.28. 10:20:00

Nekem tetszett, hogy valaki végre megosztotta az egyéni történetét arról, hogy hogyan zsigerelheti ki egy ilyen nonszensz, visszamenőleges törvény az átlagembert. Több ilyen kellene, hogy mindenki lássa, hány ártatlan embert érint, és ne hagyjuk magunkat megvezetni, ne törődjünk bele csak azért, mert pofátlan haszonélvezői is voltak a végkielégítéseknek. Mindez egy újabb aspektusa ennek a jogtalan jogalkotásnak, ami itt folyik.

Liberalisszimusz 2010.11.28. 11:42:59

@ClearWater: Én is nyertese leszek ezeknek az intézkedéseknek, de az én lelkem nem eladó egy tál lencséért.
És nem ilyen áron szeretnék nyertes lenni.

Sokat gondolkoztam mi lenne a megfelelő szó "ezekre". A kommunista módszerek állnak a legközelebb hozzájuk, de mégsem teljesen olyanok.

Azt hiszem a legjobb lenne NEOKOMMUNISTÁ- nak nevezni őket!

magpie65 · http://ensemtudom.blogspot.com/ 2010.11.28. 19:50:24

Michael, nagy köszönet a bizalmadért, hogy megosztottad velünk személyes történetedet!
Két megjegyzésem volna:
--XXI. század Európa -- és egy olyan abszurditású és kiszámíthatatlanságú világban kell szoronganunk, amelynek a receptjéért Kafka sírva könyörgött volna (akkor is ha jelen esetben metafizikai erők helyett a saját kisstílűségüktől megőrülő figurák abszurdjáról van szó). Megáll az eszem!
-- Semjén Zsoltnak üzenem, hogy ha annyi svájci frankom volna, amennyi buzgó katolikussal én találkoztam, aki ugyan nem vált el, de két vasárnapi mise között olyan dolgokat követett el, hogy egy szexuálterapeutának is utána kellett volna olvasnia, vagy fogcsikorgató hűségével generációk lelkét tette tönkre, akkor nem lenne számomra is egzisztenciális veszedelem az ő mindennapi farizeusságuk.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.28. 22:53:55

De azt is mondták, hogy hatalmas veszteségek vannak a mnyp-ban... Akkor most tessék az egyszerű állampolgárnak elmondani, mi a rák van? A veszteség után is adóznunk kell??? :) Köszönjük elvtársak!

magpie65 · http://ensemtudom.blogspot.com/ 2010.11.29. 06:40:09

@Boli: Te még itt tartasz fél év után? Logikát keresel a szélesebb értelemben vett kormány tagjainak egyes kijelentései között? Hát hol élsz?
:o)

:o(

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.29. 07:48:23

@magpie65: Abszurdisztán szélén... :) Jól van, na!!! Csak egy pillanatra a TV-ből "rámmosolygott" a SGABI és ettől olyan furán éreztem magam... Tudod, azzal a hiéna mosolyával a "nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott".

ClearWater 2010.11.29. 07:50:07

@Boli: A vicc az, hogy az eszmefuttatásból ez következik! Ha veszteséged van, azt az állam kipótolja, hogy ne érjen téged veszteség. De akkor az jövedelemnek számít, amit logikusan szerepeltetned kell(ene) az adóbevallásban. Tehát ugyan lóvét nem kapsz, de a névérték után mindent összevetve kb. 40% adót azért cask be kell fizetned.

magpie65 · http://ensemtudom.blogspot.com/ 2010.11.29. 08:52:39

@Boli: Ne nézz tv-t, mert visszamaradsz a fejlődésben. :o) Az Indexen csak akkor indul a videó, ha akarom. Bár fényképen sem tetszik a miniszterelnök nyugdíját megvédő megbízott.

@ClearWater: De az a legnagyobb tréfa az egészben, hogy eszükbe sem jut, hogy esetleg kivehetnék az adó hatálya alól ezt az egy tételt. Pedig nem akadály az AB, és 2/3-dal, kóbor apáca által benyújtott javaslattal [(c) Váncsa], sürgősséget kérve ma estére SPali már alá is írhatná.
De a Zemberek Kormányának nem jut eszébe olyan döntést meghozni, hogy a Zemberek véletlenül jól járjanak...

mrsknight 2010.11.29. 10:21:33

@--tionion--: nem véletlenül az ám a nicknevem, ami... az itt jelenlévőknél talán egy hangyányival jobban meg tudom ítélni, hogy mennyire elfogult a blogíró... :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.29. 10:42:54

@magpie65: Csak véletlen volt... :) De tényleg, meg is bántam, mert majdnem repült a cordless egér bele...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.29. 10:49:06

@mrsknight: Nem mondod... Komancsozod az URADAT!? 8:-)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.29. 11:13:52

Amúgy ha elfogult blogot akarsz olvasni, Mandiner. Ott ha a szájukba tolná a nagybarnát személyesen Viktor, azok akkor is tapsolnának... Michael-t inkább nevezném korrektnek. Ha tőlem lopnak, kifosztanak és hülyére szeretnének venni, én is baromi elfogult tudok lenni. Sőt, szeretnék is az maradni. Én éltem 25 évet az előző, ezek által komancsnak nevezett rendszerben. Nem tetszettek, meg én sem nekik (már csak a családnevem alapján sem), a demagóg baromságaikról nem is beszélve. Nem is álltam úgy ellent, mint azok az elvtársak, akik még a pártba is beléptek... Manapság a vörös helyett narancsban teszik, pláne ugyan azok... Semmi különbséget nem látok azok demagógiája és ezek demagógiája között. Evégre ugyan azt a pártképzőt végezték, mint Feco pajti. Viszont nem igazán érdekelnek a politikai nézetei valakinek, csak a tettei. Azok alapján pedig ezek komcsik, abból is a legvéresszájúbbak.

mrsknight 2010.11.29. 12:48:03

@Boli: Én vagyok a legszomorúbb, hogy ezt kell tennem... De ha egyszer ez az igazság? :)

Azért jó gyerek ám, szeretem! ;)

HáBori 2010.11.29. 12:56:26

Egy kicsit hosszú lesz, bocs....

Na szóval, először is, itt páran, (gondolom fideszfanok)azt állitják, hogy a manyup számlán lévő pénz nem az én tulajdonom. Cáfolom, ill. nem is én, hanem Matolcsy úr.
Ime: www.parlament.hu/irom39/01817/01817.pdf
A parlamenthez benyújtott T/1817-es törvénytervezetével, ennek is pontosan a 17.§-ában

"17. § Az Mpt. 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
5
„(4) A pénztártag követelése – a tulajdonlás elve szerint – a pénztártag tulajdona, amelyre az e
törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, és az
e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap tartozik helytállni.”"

Hoppá..... hogyan is van ez? Tehát ez a követelés az én tulajdonom,-gondolom, mint a házam, autóm meg az XXXbanknál lévő folyószámlám. Ugye fideszfanok??? (ezt egyébként azért tették bele a törvénytervezetbe -a tételes indoklásuk szerint-, mert itt szüntették meg a követelésemre az állami garanciát)

Haladjunk tovább, ezek szerint ez az én magántulajdonom, viszont a következő, 18.§ így szól:
"18. § Az Mpt. 24. § (10) és (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(10) A 23. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben a magán-nyugdíjpénztári tagnak a
magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonya fenntartásának szándékáról – ha e törvény
eltérően nem rendelkezik – személyazonosságának ellenőrzése céljából személyesen, a
Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervnél (a továbbiakban:
nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv) kell nyilatkoznia."

Én nem vagyok jogvégzett ember, de a józan paraszti eszemre lefordítva ez azt jelenti, hogy ha meg akarom tartani a magántulajdonomat, -itt manyup számakövetelésemet, máshol/máskor esetleg a házamat, autómat egyéb számlámat????- akkor nekem kell nyilatkoznom -horribile dictu, személyesen befáradva a T. Hatósághoz-, hogy igenis tényleg és valóban úgy gondolom, hogy megtartom azt ami az enyém, amit 13éven át gondoztam, ápoltam, gyarapítottam.......

.....na ne, ne röhögtessen Matolcsy úr, ezt ugye nem gondolja senki komolyan Európa közepén, az Európai Unió tagállamában a XXI.sz-ban, állítólag jogállamban!!!

Mégegyszer..... ez az enyém, Ő mondta ki a saját törvénytervezetében, akkor miről beszélgetünk? Enyém, megtartom és kész, majd ha oda akarom adni valakinek, na majd akkor nyilatkozom arról, hogy mit akarok vele kezdeni! Értve vagyok??

De (fáradtan legyint!!!!), oké, legyen, világéletemben jó állampolgára voltam a hazának, mindig minden törvényt, szabályt betartottam, mondhatnám jogkövető magatartást tanúsítottam, most is ezt teszem, bemegyek, nyilatkozom arról, hogy ami eddig 13évig az enyém volt, azt ezután is megtartanám (mert hát ugye miért ne? én gyűjtöttem, vállalkozó vagyok, még csak nem is a munkáltatóm rakta ezt félre nekem, lévén magam vagyok a saját munkáltatóm).
És erre ön Matolcsy úr mit tesz? Hát szankcionál engem, engem az abszolút jóhiszemű, jogkövető magatartást tanúsító állampolgárát ennek az országnak!!!!

Hát, hogy a fenében is van ez? Mit is követtem el, hogy engem kitaszít a közösségből, vagy az ön szavaival kiszerződöm az állami nyugdíjrendszerből????

Mi ez a csavar, hol és mit követtem el én, hogy ezt a büntetést érdemlem?? ja, és melyik magyar Bíróság is mondja ezt ki???

De, rendben, még ezt is elfogadom, -ha eddig én (önnel, az állammal ellentétben) tudtam takarékoskodni, akkor a nyugdíjig még hátralévő másik 13évben is tudok, oké, megoldom!!

Na de már aztán az már a pofátlanság netovábbja, hogy közli velem -ugyan kitaszítottak az állami nyugdíjrendszerből- de azért ugyanúgy fizessem a nyugdíjjárulékomat továbbra is mint eddig (ja, hogy mostantól nyugdíjadó a neve, leszarom)).

....és akkor személyesen....

Tisztelt Állam úr!

Én 13évvel ezelőtt kötöttem önnel egy egyeszséget, hogy márpediglen -könnyítendő a majdani állami nyugdíjterhet- ezentúl én magam gyűjtöm és rakom félre a leendő nyugdíjam negyedrészét az ön által kijelölt pénztárba. Megegyeztünk, egymás tenyerébe csaptunk -emléxem- hogy ez a pénz az enyém, azzal a feltétellel, hogy csak akkor kapom meg ha eljön az időm. Cserébe én lemondtam a majdani állami nyugdíjam negyedrészéről, Ön pedig megígérte, hogy az így az állami büdzséből kieső részt kipótolja (tudom teher, viszont ha már megérdemelt nyugdíjas éveimet töltöm ugyanennyivel könnyebb önnek)
Ez eddig frankón működött is, bár sokszor hallottam önt panaszkodni, hogy sok a kiadás, sokba kerül ezmegaz, meg hát a hitel, meg a törlesztés, ugye, meg aztán jött ez a fránya világgazdasági válság.... Oké, én ezt mindet elhiszem, de tudja Állam úr, nekem sem könnyebb a helyzetem, nekem is drágább lett az élet, ön is drágábban mér eztazt, járulékok, adók miegymás, meg hát a Világgazdasági Válság azért engem sem került el.
De.... én eddig tartottam magunkat a megállapodásunkhoz és nagyon szeretném ha Ön Állam úr, ön is ezt tenné. Higgye el nincs már sok hátra a szerződésünkből és akkor könnyebb lesz Önnek. Addig is talán próbáljon meg kicsit felelősebben bánni azzal a fene sok (vagy kevés??) pénzzel, higgye el én is ugyanezt teszem a magam szintjén és nem Öntől várom el, hogy ugyanmár a Magyar Nemzeti Banknál lévő valuta tartalékból segítsen engem talpra állni, Szépen kérem Ön se ácsingózzon az én, öreg napjaimra félretett pénzecskémre.

Köszönöm: egy (atizmillióbólvagycsakháromból) állampolgára

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.29. 17:44:32

@mrsknight: Kiskezét Csókolom! Na, ebben azért bíztunk! 8-) A terrornak, fenyegetéseknek és többszöri zsarolási kísérleteknek, hogy állt ellen? Ne tessék bántani, mert vagyunk páran, akik ha kell MEGVÉDIK!!! Még a sodrófás házisárkány ellen is! Talán... 8:-)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.11.29. 17:50:19

@Boli: Á, nem sárkány, hanem egy drágaságos tünemény. Csak vannak dolgok, amikben nem értünk egyet. De ettől olyan izgalmas :-) De ne aggódj, a sodrófa még nem került elő.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.29. 17:57:52

Tányér- és asztalcsapkodás? Alvás a kanapén? Amúgy meg ha mindenben egyetértenétek, tök unalmas is lenne! 8-)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.11.29. 17:58:37

Amúgy, mersz Te mást írni, amikor az asszony is olvassa?? Persze DRÁGÁM...

--tionion-- 2010.11.29. 20:45:09

@mrsknight: upsz, ezer bocs, ezt benéztem. bevallom őszintén, a nicket nem is olvastam el rendesen. szóval mégegyszer bocsi :$

mrsknight 2010.11.30. 10:40:58

@--tionion--: ugyan, ne viccelj :)
csak azért közöltem az infót, hogy nehogy valaki azt higgye, véresen komoly vitába akarok itt keveredni :)

--tionion-- 2010.11.30. 19:10:45

@mrsknight: akkor jó:) én meg már azt hittem, hogy mi történt. :)
süti beállítások módosítása