Don Quijoték

2011.02.16. 11:29

Támadás érte Magyarországot - csapott bele a közepébe a minap a miniszterelnök, keményen, mint a vídia, gyakorlatilag megismételve emlékezetes strassbourgi performanszának központi gondolatait. Röhögtem is egy jót, amikor egy pillanatra bevillant, hogy még jó, hogy nem rögtön az Észak-atlanti Szerződés ötödik cikkelyére hivatkozik...

Mélyen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! - hazudta Orbán Viktor. Mert igen, bevallom, többször egymás után is eszembe jutott Uj Péter klasszikusa, miközben figyelmesen próbáltam olvasni a miniszterelnöki nagybeszéd leiratát. Persze nem volt olyan könnyű figyelmesen olvasni, mert unalmas volt, mert az elmúlt hetekben ezerszer hallott, féligazságokon nyugvó panelekből építkezett...

A beszéd előtt azon merengtem - lévén, hogy minden hónap tizenötödikén vonják az aktuális havi lakáshitel-törlesztőmet, persze svájcifrank-alapon -, hogy mi a jobb nekem: ha végre tényleg mond valamit Orbán Viktor, vagy az, ha nem. És bevallom, így utólag, színtisztán csak árfolyam-alapon kivételesen nem bánom a semmitmondást. Végre egy fideszes beszéd, ami kivételesen nem volt nekem nettó ráfizetés...

Hanem azért volt egy érdekes eleme ennek a beszédnek, szolid Őszöd-fílinggel, olyan ki nem mondott, de a sorok közt csendesen bár, de azért tisztán hallható-olvasható "elkúrtuk" üzenettel, mégpedig a személyi jövedelemadó változása kapcsán. Mert ugye ha mindenki jobban járt - hányszor, de hányszor hallottuk ezt az unalomig mantrázni a Nagy Anna-Szijjártó Péter kettőstől -, akkor most mi a csudának kell "a helyzetet pontosan felmérő akciócsoportokat" felállítani annak kiderítésére, hogy vajon miért és hogyan jártak rosszul sokan az új adórendszerrel. Mert ha akciócsoportok kellenek, ráadásul kormányzati szinten, akkor nyilván nem csak elszigetelt jelenség egyeseknél a nettó fizetés csökkenése a mindenki jobban jár hurráoptimista rendszerében.

Nem is tudom, mi a kínosabb. A beismerés, hogy hát akkor bizony akárhogyan is szajkózta Szijjártó Péter, mégsem járt mindenki jobban, sőt: bizony sokan rosszabbul is jártak, vagy annak a beismerése, hogy utólag kell megvizsgálni az adóváltozások valós hatásait, mert nem volt egy értelmes ember Matolcsy vagy Orbán Viktor mellett, aki kockás papíron előre kiszámolta volna, hogy akkor mégis, csak úgy hozzávetőlegesen ki és hogyan járhat a változtatásokkal. Mondhatnánk azt is - és sajnos, e paradoxon nem is oly idegen az elmúlt hónapok kormányzati gyakorlatától -, hogy most hatástanulmányt csináltat utólag a kormány...

Mindennek lehet ezt nevezni, barátaim, csak magas szakmai színvonalú, megfontolt és jó kormányzásnak nem. Ez ugyanis valami különös oknál fogva lassan tíz hónappal a választások után sem látszik kialakulni...

Persze lehet, hogy kormányozni kellene végre, és nem Don Quijote módjára állandóan háborúzni - a semmi ellen.
 

*   *   *

Ápdéjt! Alább látható a Don Quijote-motívum, egy kiváló videóposzt formájában is - köszönet a szerzőnek! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr812665016

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Don Quijoték 2011.02.16. 15:30:12

Támadás érte Magyarországot - csapott bele a közepébe a minap a miniszterelnök, keményen, mint a vídia, gyakorlatilag megismételve emlékezetes strassbourgi performanszának központi gondolatait.

Trackback: VIKIcsunáj 2011.02.16. 14:02:54

Pedig mindenki azt hitte, hogy végre elénekli. Már a szöveget is ismertük, hiszen mindegyik lap közölte, így nagy meglepetés nem ért volna minket. A piac ráadásul előre virágokkal és ajándékokkal halmozta el, kapott például erősebb forintot, kellemes k...

Trackback: Most törlik fel Magyarországgal a padlót... 2011.02.16. 13:56:11

Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a magyar médiatörvény módosításában – jelentette be szerdán Brüsszelben Jonathan Todd, a médiaügyekben eljáró Neelie Kroes EU-biztos szóvivője. Mint közölte, a magyar kormányzat az uniós végrehaj...

Trackback: Alkotmányt akarok! 2011.02.16. 13:32:11

 Arra ébredtem, hogy álmomban kiabálok: „Alkotmányt akarok, alkotmányt akarok!”    A kortársaim biztosan emlékeznek arra a reklámra, amiben szinte ugyanez a jelenet zajlott le azzal a különbséggel, hogy a főhős Cascot a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.16. 14:38:49

Találni kellene valakit a haverok között a fijúknak aki látott már munkahelyet, versenyszférát, életet meg ilyesmit. Csak hogy egyszer legalább valami sikerüljön.
Rogán ahogyan bejelentette hogy márpedig kikényszerítik a béremelést hogy senki ne járjon rosszul az nekem volt kínos. A versenyszféra nem úgy működik hogy adóból annyit költünk sz.rságokra és látszatállásokra amennyit akarunk (ha nincs államosítunk) hanem amit megtermelünk (mínusz profit, költségek és tartalékok) azt tudjuk felélni. Ha ebből ennyi bérre futja akkor ez van, keress másik állást! Ja, hogy az már necces kormányunk és pártunk forradalmi gazdaságpolitikája miatt?
Különben is, hogy jól járjon mindenki, nem az volt a lózung hogy a gyerekeseknek kedvezünk hogy több pici magyar ugráljon szerteszét? Nos, hát most tessék kiállni a gyerektelenek elé hogy nesze, ötezer mínusz, máskor majd gyártod a kölköt ha köll a sok pénz!
Az meg hogy szakmaiság, jó kormányzás, felelősség...ugyan már...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.16. 14:41:22

Ma neztem ket cikket. Egyik mai, masik decemberi.
A mai:
index.hu/belfold/2011/02/16/megallapodott_az_unio_a_kormannyal_a_mediatorvenyrol/

Azt hazudja benne a kormanyszovivo, hogy:

Kiemelte, hogy decemberben Orbán Viktor nem azt mondta, hogy eszük ágában sincs változtatni a törvényen, hanem azt, hogy eszük ágában sincs visszavonni a törvényt, és ez nem történt meg. Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor arra is utalt decemberben, hogy ha Magyarországnak módosítania kell a médiatörvény egyes pontjait, akkor más országokét is meg kell változtatni, Kovács azt mondta: a mostani változtatások a magyar törvényszövegen nem olyan súlyúak, amelyek indokolnák ezt.

Es itt a decemberi:

index.hu/belfold/2010/12/23/orban_eszunk_agaban_sincs_valtoztatni/

A miniszterelnök csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, nem ijed meg a médiatörvényt ért külföldi kritikáktól, a jogszabály pedig szerint igenis európai. A műsorban arról is beszélt, hogy ha a parlamentnek, illetve a kormánynak lenne lehetősége rá, már rég elvette volna Simor András jegybankelnök mandátumát.

"Eszünk ágában sincs" - így válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, illetve a bírálatok után fontolgatják-e annak módosítását.

Bergeroth 2011.02.16. 14:41:23

"a fidesz felkészült a kormányzásra"

Fel ám.

szanalmas 2011.02.16. 14:41:23

"Persze lehet, hogy kormányozni kellene végre, és nem Don Quijote módjára állandóan háborúzni - a semmi ellen."

Ahhoz tehetség kellene és szakértelem, ne röhögtess már...

nevetőharmadik 2011.02.16. 14:41:23

Nem, nincs beismerés. Soha sincs beismerés.

A tények a következők:

1. A Fidesz bevezette az egykulcsos adót, ami MINDENKINEK jó.

2. A tőkés magáncégek pedig úgy alakították a béreket, hogy sokan ezzel rosszul jártak.

A kettő között nincsen összefüggés. Aki mást mond, az nemzetellenes és hazudik, sőt, liberálbolsevik ballib hazaáruló.

3. A Nemzeti Ügyek Kormánya most akciócsoportot hoz létre, hogy a tőkés magáncégeket rákényszerítse a bérek igazságos alakítására.

A második és harmadik pont között viszont ott van az összefüggés tagadhatatlanul.

Vagyis a Fidesz mindent jól csinált. Az undorító tőkés magáncégek, a versenyszféra viszont gonoszok, a nemzetre törnek, és csak a Nemzeti Ügyek Kormánya védhet meg tőlük.

Újbeszél tanfolyamra jelentkezni nálam.

Defoe 2011.02.16. 14:41:23

Én rosszabul jártam...

Defoe 2011.02.16. 14:41:23

Én rosszabbul jártam...

csirkeGL 2011.02.16. 14:41:24

Bakker, inkább a "Sötét Lovag" címet kellett volna adnod a blogodnak, párodat ritkítod a balfaszság terén koma:)

Ennyi demagóg baromságot összehordani egy blogon... azért ez már kemény.

Az a baj, hogy értelme sincs reagálni rá. Vagy ennyire sötét vagy, hogy nem vagy képben a tényekkel (pl. hogy az előző kormány alatt ment fel a CHF árfolyam 130-ról 200 fölé -- akkor mér nem sírtál a lakáshiteled miatt?), vagy egyszerűen egy primitív komcsi troll vagy, mint a gazdád aki kiáll a tévében, és szemrebbenés nélkül belehazudja a kamerába, hogy nem tud róla, hogy október 23-án kilőtték volna akárkinek a szemét...

Nagyon gáz vagy öreg!

igényes 2011.02.16. 14:43:30

Járai cége biztosítja a BKV-t. Itt kellne hadakozni. Most tőzsdézik el a BKV pénzét.

Akkora pénz, hogy ebből az egész Fidesz palotákat építhet. Gondolom 10 000Ft/hó alatt nem kötöttek biztosítást. Jó lenne ki vette fel a jutalékot. 20% az első évben, utána meg a fenntartási díj.

15 000 BKV dolgozó x 10 000Ft = 150 000 000 Ft-ot adtak kezelésre, tőzsdei kezelésre!!!!!! a Járainak. Járai ennek a 20%-át jutalékként kifizeti a VALKINEK! 12 x 150 000 000Ft jutalékát.:

A CIG Pannónia a honlapján fellelhető információk szerint már működésének második évében piacvezető lett az életbiztosítások terén, 26 százalékos részesedéssel. 2009-ben - a pénzügyi válság kellős közepén - az előző évi értéket közel megháromszorozva, 12 milliárd forint díjbevételre tett szert, 50 százalékkal túlteljesítve az éves tervet. Az "építkezési szakasz átlagnál magasabb költségterhe okán" azonban így is 2,2 milliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet - áll az egyik beszámolóban.

Az Opten céginformációs rendszerben egyetlen szám szerepel a CIG elmúlt három évének mérlegadatai között, eszerint a cég 2008-ban 1,075 milliárd forintos adózás előtti veszteséget ért el. A Wabard adózás előtti és mérleg szerinti eredménye egyaránt mínusz 75,6 millió forint volt abban az évben. Az MKB Általános Biztosító 550 millió, az MKB Életbiztosító 511 millió forintos veszteséget produkált 2008-ban. Ennél frissebb számok, illetve a Genertel és az Ergo pénzügyi adatai nem érhetőek el az Opten adatbázisában.

Kerek négyszög 2011.02.16. 14:44:35

Támadás a poulista demagóg trollkormányt érte max. Nagyon helyes. Megérdemlik a komcsi államosítók.
Ne mocskolják be magukkal az egész Magyarországot. Rákosiék alatt is szegény Mo-ot támadta az aljas külföld. Most is ilyen időket élünk.

Még több "támadást" kérünk!

Éljen a demokratikus Európa!

kalácsking 2011.02.16. 14:46:24

Volt olyan aki kiszámolta és elmondta.Attól fogva csak volt.Még indokolni sem kellett.
Hogy nézett volna ki:Azért vagy kirúgva,mert kimondtad,kiszámoltad az igazat,okosabb vagy, mint Ma-tolcsy.

mrgumby1 2011.02.16. 14:47:19

@csirkeGL: nem, te vagy kurva gáz. egy nemkommer, nem fizetett kommentelő.

Bergeroth 2011.02.16. 15:46:58

@tildy:):
orbánnak soha nem voltak elvei, csak céljai. A hovatartozását mindig az aktuális széljárás döntötte el. Egyetlen dologban nem változott, hazudik mint a vízfolyás.
Én már csak mosolygok, amikor meglátom, mert az sem igaz amit kérdez.
Egy hiteltelen, hozzá nem értő, érzelmi alapon politizáló, az életről és a munkáról nulla tapasztalattal rendelkező, egoista, hatalommániás és demagóg ember.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.16. 16:08:20

Nem értek egyet.

Kell a kivizsgálás és az akciócsoport.

Az csak teljesen Orbánon kívüli okokból lehet, hogy valaki rosszul járjon ebben az országban.

Ki kell vizsgálni, hogy hol az a megátalkodott,
aki miatt valaki - esetleg - nem jár jól.

Jó Viktorunknak rajta lesz a szeme a dolgokon.

Te sötétben bújkáló ellenforradalmár - Reszkess !

Igaz Magyar 2011.02.16. 16:14:02

Szerintem jó poszt.

De akkora baromság amit ez az agyilag zokni és tsai csinál, hogy arra komplett szórakoztató ipart lehetne telepíteni.

Komolyan mondom, ettől még Sass Józsi is kivirágzik :-)

Amúgy tényleg a fekete-lovag hasonlat szerintem viccesebb.

www.youtube.com/watch?v=gRqSVIW9pN0

gorcsev54 2011.02.16. 16:14:21

@csirkeGL: Azért arra szeretnék emlékezni,hogy 130Ft volt a frank(előző kormány, mert én 160-170 emlékszem).Bár én még emlékszem az 56Ft (50Ft/DM) árfolyamra is, tehát 56 ról 130 ra az sem kevés. Ha az előző elkúrta akkor a következőnek is el kell kúrnia?Vagy ha véletlenül kevésbé,akkor már tapsolni kell?Ki kell menni a való világba(főleg vidéken )körbe nézni és akkor lehet látni 9 hónap" hatalmas eredményét"pl. január 94 e plusz munkanélküli ,Köztársasági elnök ,média cirkusz, MNYP, szja, hatalmi kinevezések állítólagos elszámolások gazdasági fellendülés ,lehetne sorolni ennyire szar 9 hónapot mint vállalkozó(21 év sok rossz volt)nem láttam,de tudom "szocilibsi" rettegő stb. vagyok.De sajnos a tények azok tények, mondani lehet mást akárcsak "Selmeczi Griffmadár nyugdíjvédő " szajkózni a betanult szöveget.Aki akarja vegye be az ő dolga.

randomuser1 2011.02.16. 16:14:38

én aszittem h direkt így csinálták h aki keveset keres az gyorsan vállaljon gyereket oszt jó lesz neki, annál is inkább h visszaállították a 3 éves gyest. erre most vikikirály elkezd visszatáncolni h nem is tudták h sokan rosszuljárnak, ugyanmár, minidenki tudta h az ország naygobbik fele azért mégse 3kiló felett keres...
azt nem értem h most miért kezdett mentegetőzni?

Link Elek 2011.02.16. 16:14:44

azt volt a cel, hogy sokan rosszuljarjanak. ugyanis ebben az esetben lesz tobb olyan penz, amit csak a fideszesek kolthetnek el.

the music man 2011.02.16. 16:14:45

Inkább menj a Bakács haveroddal meg a többi ballib tolvaj senkiházival a Tescoba szalámit meg sajtot lopni, ahelyett, hogy itt ilyen nagyon okosakat mondasz.

johevi 2011.02.16. 16:14:45

Lófaszt támadtak meg minket. Beleszóltak egy szar törvénybe ennyi. Nem kell mindenben a zemberek tömege mögé bújni.

Rob67 2011.02.16. 16:14:46

Már bocsika, de ha az orbán-maolcsi páros mellé kellene valaki aki el is magyarázza a döntáseik súlyát akkor az a valaki legyen a miniszter vagy a miniszterelnök, ne ez a két balfasz.
Ezek mit csinálnak?
Csak felolvasnak a parlamentben?

Színes Géza 2011.02.16. 16:14:46

@csirkeGL: Régóta fogalmaztam a kommentemet, de nem tudom jobban leírni amit gondolok, mint amit Te írtál.
Ez a blog a legsötétebb Bolgár György betelefonáló ávós mamik szintjén van.
Azért szánom ezeket a figurákat, mert valószínűleg tényleg így látják a világot. Szar lehet nekik.
Ugatnak a cenzúráról, de közben az összes mocskuk megjelenik.

KenSentMe 2011.02.16. 16:14:50

@csirkeGL: Én azt nem értem, hogy ha valaki rosszat ír a blogról a kommentekben, akkor miért van mindig a szöveg felé írva a "csirkeGL" név.. de legalább érvelnél, megmutatnád a sötétséggel szemben a világosságot, nem csak ezeket a "balfasz vagy, sötét vagy, barom vagy" idiótaságokat mantráznád.. ugatni bárki tud.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.02.16. 16:14:50

@mrgumby1: Szerintem is gáz ez a blog.
A tömény utálaton túl nem igazán jön át más.
Ha egy mondatban össze kéne foglalni posztonként az érdemi mondanivalót, meglehetősen könnyű dolgom lenne.

"Orbán és a Fidesz egy geci."

Egész egyszerűen nincs ebben a blogban más leírva.

nemez 2011.02.16. 16:14:51

@csirkeGL: a komcsi troll nem tudom ki, de tulajdonképp a CHF témát nem olyan nehéz leellenőrizni, pl. az alábbi linken:
www.xe.com/currencycharts/?from=CHF&to=HUF&view=5Y

Azért leírom, hogy mit látsz: a CHF-HUF árfolyamot 5 évre visszamenőleg. Ha megfigyeled, akkor látszik, hogy a kormányváltás előtt mindössze 2009 feb-márc. időszakban volt a CHF 200 Ft fölött, de a 220-tól még így is messze volt. Előtte, utána 180 körül mozog, egészen...na meddig is?

Persze lehet, hogy ők is komcsi trollok, te pedig csak a tényeket biztos helyről beszerző szakértő vagy....

Prussia 2011.02.16. 16:19:09

@csirkeGL: Lol a Fidesz Troll trollozással vádaskodik.
Kapsz 1 kis tüzet a végbeledbe azt sokan nem birják.:P
Lehet te megszereted.

nemez 2011.02.16. 16:19:10

@csirkeGL: a komcsi troll nem tudom ki, de tulajdonképp a CHF témát nem olyan nehéz leellenőrizni, pl. az alábbi linken:
www.xe.com/currencycharts/?from=CHF&to=HUF&view=5Y

Azért leírom, hogy mit látsz: a CHF-HUF árfolyamot 5 évre visszamenőleg. Ha megfigyeled, akkor látszik, hogy a kormányváltás előtt mindössze 2009 feb-márc. időszakban volt a CHF 200 Ft fölött, de a 220-tól még így is messze volt. Előtte, utána 180 körül mozog, egészen...na meddig is?

Persze lehet, hogy ők is komcsi trollok, te pedig csak a tényeket biztos helyről beszerző szakértő vagy....

elwood 2011.02.16. 16:19:10

"hogy október 23-án kilőtték volna akárkinek a szemét..."

mivel október 23-án tényleg kilőtték valakinek a szemét, TEHÁT Matolcsy programja helyes

a pizza teszten szövegértést néznek, vagy van formális logikai készség is ?

Remete 2011.02.16. 16:19:10

csirkeGL! 2010. árilis 26-án a választás második fordulóját követő napon 183,29 Ft. volt a CHF árfolyama. Mostanában verjük a seggünket a földhöz örömünkben, ha 210 Ft. alatt van.a

Kabbe (törölt) 2011.02.16. 16:19:11

@csirkeGL:
hátulról vagy előlről nyallintasz az uraidnak, haver?:)

Dr Kangörény 2011.02.16. 16:19:12

@csirkeGL: Baszod, az adóról mit tudsz írni?
A postoló lehet komcsi troll, de amit az adóról írt, abban hol a demagógia, köcsög?

paaj 2011.02.16. 16:25:30

@csirkeGL: Fijam, máskor készülj fel jobban mert amit sikerült iderittyentened az bizony a te sötétséged bizonyítja:) Legalább az árfolyamokkal tisztában lehetnél, ahhoz nem tudás kell csak MNB honlap nézegetése:)
A nagyon gáz kifejezés még dicséret is irányodban...

Alamio 2011.02.16. 16:37:27

És mondá Michael Knight: rossz ez az adórendszer.
Majd amikor a Fidesz felülvizsgálta, mondá Michael Knight: hülye ez a Fidesz, hogy felülvizsgálja.

Tényleg nem nehéz követni ezt az észjárást. Ha ide jövök, tutibiztos, hogy Fidesz-fikázás van. Csak az érdekel, hogy az Index miért tesz ki ennyi minőségi kihívásokkal küszködő trollt a címlapra...

Squid 2011.02.16. 16:38:49

Szerintem vérprofik..

Belengették a médiatörvényt és amíg mindenki amiatt kapott hátsófali infarktust, a másik kézzel szép ügyesen behúzták a MNYP vagyont. Így nem kell melózni, lehet gazdasági kísérleteket végezni a Kancsal Frankensteinnek a NGM-ben számolás és gondolkodás nélkül.

Orbán & co sosem dolgozott bandája meg ülhet a fülkeszaunában terjengő narancsködben és adogathatják körbe a NYENYI-be tekert MNYP pénzzel megtöltött staubot amíg a pénz tart.

Én majd arra a pillanatra leszek kíváncsi amikor a lé elfogy, a köd oszlik a fülkében és kijózanodnak a forradalmi kábulatból.

Remélem addigra már csak kívülről fogom látni, mert belűről nagyon fájdalmas lesz, hiszen Révész Máriusz már most emlegeti a korfát és a fenntarthatatlan nyugdíjrendszert.

neménvagyok 2011.02.16. 17:02:57

Alamio 2011.02.16. 16:37:27
"És mondá Michael Knight: rossz ez az adórendszer.
Majd amikor a Fidesz felülvizsgálta, mondá Michael Knight: hülye ez a Fidesz, hogy felülvizsgálja."

Te hallottál valami felülvizsgálásról? Mert én csak azt hallottam, rogán és lázár a munkaadókkal akarja megfizettetni azt, amik ők lenyúltak. No és persze a nettó béremelésre még rájön a járulék, meg a többi, amit szintén ők szednek be.

Mit akartál mondani?

Palmer Eldritch 2011.02.16. 17:02:57

csirkeGL! Nic csak nem, csirke72 emlékére született? Vagy talán feltámadt csirke72, csirekeGL -ként?
Szomjazzuk szavaid :)

pg2 2011.02.16. 17:02:57

@nevetőharmadik: Lenni kicsi félreértés, nem tudni fogalom egykulcsos adó. Az áfa mérték lenni más, mint vagyonadó. Ez példa egy. Szóval lenni többkulcsos adórendszer, ezen belül lenni SZJA fix és nem progresszív vagy sávos...

(Amúgy egykulcsos adó tényleg lenni jó mindenki, nézze szomszéd, lenni nagy fellendülés, kicsi adminisztráció, jó adómorál -- nincs lehetőség kijátszás.)

AkarkiJ 2011.02.16. 17:25:50

ez nem utólagos beismerés, hanem azt mutatja, hogy az állam gondoskodik, az állam megvéd, az állam kivizsgálja az esetet

mert senki nem járhat rosszabbul a kormány miatt, így ha valaki rosszabbul járt, akkor az a gonosz kulák burzsuj imperialisták bűne

Bergeroth 2011.02.16. 17:25:50

@Alamio:
Tehát aki nem ért egyet, az troll. Gratulálok, virtuális buksisimi a jutalmad. :)

2011.02.16. 18:07:54

Don Viktor a 2000 fős,darabonként 100 milla feletti adótartozást felhalmozó fekete (listás) sereggel is megküzdhetne éppen.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.02.16. 18:07:54

Remélem lesz abban a "pártban" egy ember(EMBER)aki ezt látván majd otthon belenéz az asszony szemébe majd a tükörbe és megszólal a lelkiismeretének kicsiny,hitvány maradéka és azt mondja:ezt nem csinálom tovább!!!
Ha nem lesz ilyen akkor nevezhetjük ezt az egész "pártot" gyakorlatilag HAZA és NEMZETÁRULÓK GYÜLEKEZETÉNEK!
BÖRTÖNBEN A HELYÜK!!!

október23 2011.02.16. 18:07:54

@csirkeGL: MNB középárfolyam 2010 03.10:
1 CHF=182,760 HUF

Waldi! 2011.02.16. 18:07:54

"És bevallom, így utólag, színtisztán csak árfolyam-alapon kivételesen nem bánom a semmitmondást. Végre egy fideszes beszéd, ami kivételesen nem volt nekem nettó ráfizetés..."

De fogy a turelem, es ha tenyleg nem mondanak semmit, ami megnyugtatna a piacokat, akkor jon a bovli kategoria es akkor a 220 forintos CHF is nosztalgikus elmeny lesz. Foleg, hogy Matolcsyne ferje elkurta a koltsegvetest:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/16/az_elszamolt_koltsegvetes_miatt_kell_a_250_milliardos_puffer/

+

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/16/konnyen_lehet_hogy_meg_sincs_meg_a_tavalyi_hianycel/

Betelgeuse-2 2011.02.16. 18:07:54

@Színes Géza és csirkeGL-nek:
egetverő marhaságokat írtok, észérvekre vagdalkoztok. Nézzétek meg a KSH-t (a mostanit, mert a géri biztos hazudott). A nemzetgazdasági átlagos bruttó bér 210.000,-Ft körül van. Továbbá statisztikailag jóval töben vannak a 0 vagy az 1 gyerekesek. 2 gyerektől lehet/van havi kb 10e Ft megtakarítás. Ergo: ha Matolcsy-Orbán csak annyi fáradtságot vett volna, hogy kiszámolja, hogy bruttó 210-zel és kisebb egyenlő 1 gyerekkel bőven szarul jár az átlag! Azaz a legtöb ember szarul jár, éscsak egy felső hányad jár jól az új adórendszerrel. Ezt egy harmadéves közgázos egyetemista ki tudta volna számolni nekik...
Dilettánsok.

Hadrianuska 2011.02.16. 18:13:23

"Persze lehet, hogy kormányozni kellene végre, és nem Don Quijote módjára állandóan háborúzni - a semmi ellen."

- Mániás a fickó! Szerintem otthon is állandóan harcol, még egy szelet zsíros kenyérért is! Lassan már milliók győzködik, hogy nem normális dolog, amit csinál, de nem megy orvoshoz.. Ilyen fajta. Ilyen "gyöpös", ridegtartásra való! Talán jót tenne neki néhány év Szibéria, úgy gulág szinten.Az elég rideg.(:

regress 2011.02.16. 18:58:23

csirke te bélgáz vagy

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.16. 18:58:24

@Trompf: "Szerintem is gáz ez a blog."

Akkor meg mi a rákért olvasod állandóan, köcsög?

"Orbán és a Fidesz egy geci."

Na elmész te a retkesbe, bolsi... Hogy mered ezt mondani a Kedves Vezetőre és a Zemberek pártjára?
bunkó

AkarkiJ 2011.02.16. 18:58:25

@Betelgeuse-2:

"Ezt egy harmadéves közgázos egyetemista ki tudta volna számolni nekik..."

Pontosan tudták, hogy mi a helyzet - a cél az volt, hogy a középréteg, már ha van még ilyen, jól járjon, és sok átlagember, aki nem a legszegényebb kategóriába tartozik, véleményt formáljon, hogy ez a dolog (ez a kormány) jó és ez majd hatással lesz a rosszabbul járókra is - magyarul, oszd meg és uralkodj - a nép egy része sír, hogy szarul járt, a másik része örül, mert jól járt, a harmadik részét meg nem érdekli, mert nem annyi a bejelentett bére

ha már úgy csinálják, hogy ne úgy legyen, hogy minden réteg utálja a kormányt, a saját szempontjukból, már jól jártak, mert ezen bukott meg gyurcsi, hogy mindenki utálta, minden rétegből

lüke 2011.02.16. 18:58:25

s a blogíró mit csinál?
Sancho Panza?

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.16. 18:58:26

@Alamio: "Csak az érdekel, hogy az Index miért tesz ki ennyi minőségi kihívásokkal küszködő trollt a címlapra..."

Engem meg az érdekel, hogy miért olvasod el? A te Orbán-bolsevik értékrendeddel hogyan fér össze a zsindex olvasása? Talán hülye vagy? köcsög

Sir Galahad 2011.02.16. 18:58:27

Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha úgy lett volna, hogy a kormány előbb állapodott meg a munkáltatói képviseletekkel a kb. 5 százalékos idei béremelésről, és csak aztán lépett életbe az új adótörvény. Ha úgy vesszük, hogy mindenki kap 5 százalékos béremelést a versenyszférában, akkor nagyjából igaz, hogy senki nem járhat rosszul, mert amit az adó elvisz, legalábbis kipótolja a béremelés. Azon lehet vitatkozni, hogy helyes-e, ha egy kormány nyomást gyakorol a munkáltatókkal, hogy tartsák be azt, amiben megállapodott velük, de azon szerintem nem, hogy ezzel a munkavállalók rosszul nem járnak.

Nem tudom, nem is érdekel! 2011.02.16. 18:58:29

Megint hazudik a Fidesz és Orbán, nincs esély arra, hogy időben feldolgozzák az állampolgárok válaszait Alkotmány ügyben, hiszen aligha áll rendelkezésre a szükséges apparátus. Ha 8 millió kiküldött kérdőívből legalább 1 millió visszaérkezik, és kérdőívenként a kiértékelésre legalább öt percet szán a kormányzat, akkor 5 millió perc, körülbelül 83 300 óra szükséges a munka elvégzéséhez. Mivel egy hónapban átlagosan 173 órát lehet dolgozni, így ahhoz, hogy egy hónap alatt kiértékelhessék a kérdőíveket, legalább 482 dolgozóra lenne szükség.

áLLÍTSUK MEG A FIDESZES ÁMOKFUTÁST!

zembertelen 2011.02.16. 18:58:29

" Hogyan mondjam el neked...
mert szó az nincs..
csak képzelet... "

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.02.16. 19:23:54

@poszt: teljesen korrekt elemzés.

Tegnap kaptam meg a bérpapíromat. Kevesebb...
Gondoltam belecsomagolom amit reggel kitolok és feladom a Vektornak. Saját kezébe...

rakaz 2011.02.16. 19:25:42

FIDESZ= Felelőtlen Diktátorok Eszement
Szörnyűségei.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.16. 19:55:49

Már párszor leírtam, hogy visszaértünk nem a 80-as, hanem a 70-es évekhez. Ugyanis akkor volt az, hogy a minisztérium megmondta mennyi lehet, (és kell) a béremelés, és azt kellett végrehajtani. Ez már a 80-as években sem működött így, nehogy napjainkban!

Dr. Verőköltő 2011.02.16. 19:55:49

Kálmán Olga műsorában Orbán azt mondta, szó szerint: úgy kell megcsinálni az adórendszert, hogy senki ne járjon rosszul. Így csinálták? Nem!! Hazudott Orbán? Igen! Ha 5-6%-ot emelnek, a csóróbb réteg még mindig csak a pénzénél van! Az igazi bérfejlesztés ami egy kicsit takarná a drágulást és az inflációt sehol nincs!!!
Az egykulcsos adóval 350 milliárd mínusz! 40 milliárd a közalkalmazottak kompenzációja!! Ez a lóvé nem hiányzik???

Alamio 2011.02.16. 19:55:49

@sixx a bolsevik: Megérkezett a színvonal.
Tudod, szeretek kiegyensúlyozottan tájékozódni. Ahogy olvasom, már ez is problémát generál a fejedben :-DDDD
Amúgy az átlag egyetértő kommentelő HIHHETETLEN magas szinvonalat képvisel itt, gratulálok a posztolónak, hogy mindezt összehozta...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.16. 19:55:50

Fiatal koromban gazdasági vezető voltam. Hozzám aztán jöhetne bármilyen kormány bizottság, mert ami nem törvény, arra egy vállalkozást nem kötelezhetnek! Az érdekegyeztetőn történt megállapodás a magán szférában az ajánlás kategóriába tartozik.

Dr. Verőköltő 2011.02.16. 19:55:50

@csirkeGL: hülye! Bajnaiék 192-vel adták át a kormány! Te meg egy Orbán Troll vagy! De nyílván a gazdasági válságról is Gyurcsány tehet!!

shagster 2011.02.16. 20:26:20

Na gyorsan tisztázzunk valamit:

Az eurózónába való belépés időpontja Magyarország számára még bizonytalan. A karácsonyi halászlé mellett alap esetben kevés ember mereng a 16 állam alkotta közösség gazdasági problémáin. A magyar magánszektor mintegy 6000 milliárd forintnyi svájcifrank hitele azonban sokaknak okoz és okozhat még emésztési zavarokat. A színfalak mögött ad hoc módon összeeszkábált európai gazdaságmentő csomagok ugyanis idáig nem teljesen tudták meggyőzni a piacokat az euró életképességéről. Nem gondolom persze, hogy a közös pénznek befellegzett. Szükség lenne egy átlátható(!) előre kidolgozott döntéshozói mechanizmusra, amely kíszámíthatóvá teszi a piacok számára, hogy ki és mennyit fizet egy-egy tagállam csődje esetén. A legnagyobb befizető, Németország forszírozására 2013 után már nem mentik meg automatikusan az adófizetők pénzéből a befektetőket az esetleges állampapírpiaci veszteségektől. Elvi síkon egyet lehet érteni ezzel a kezdeményezéssel, csakhogy ez számos új problémát vet fel. Ha nem az adófizetők, akkor – többek között - a bankok és a nyugdíjalapok fogják elkönyvelni a veszteségeket, no meg persze az Európai Központi Bank, aki már most is nyakig ül görög, ír, portugál és egyéb rossz minőségű állampapírokban. A német kezdeményezés nem szűnő aggodalmakat váltott ki a piacokon. Az elmúlt két hónapban az euró árfolyama 6%-ot esett a dollárhoz és 8,9%-ot a svájci frankhoz képest. Mivel a forint árfolyama nagy hajlandóságot (korreláció) mutat együttmozogni az euróval, sajnos a hazai devizahitelesek is elszenvedik az eurózóna pénzügyi válságának következményeit. Véleményem szerint az euró esése mindaddig folytatódni fog, míg a lomha uniós döntéshozók meg nem emberelik magukat, és ki nem alakítanak olyan átlátható mechanizmusokat, amelyek számolhatóvá teszik a bankszektorban és másutt keletkező esetleges veszteségeket és a veszteségkezelő intézkedéseket. Tudatos módon levezényelt államcsődők, adósságátrendezések nélkül ugyanis marad a pillantgyi tűzoltások, halogatások politikája, ami tovább erodálja az eurózónába vetett hitet.

Az egyenlet másik oldalán áll az alpesi ország, melynek gazdasága 3,4%-kal bővült éves szinten és államadóssága nem éri el a 40%-ot! A svájci jegybank tartalékai elérik a 260 milliárd dollárt. Míg a FED-nek és az ECB-nek pénzt kell nyomtatnia, hogy mozgásban tartsák a gazdaságaikat, a svájciak nem győzik gyengíteni pénzüket. Hozzá kell tennem: az eddigi devizapiaci intevenciók mind kudarcot vallottak az SNB részéről.

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a bizonytalanságot kerülő befektetők frankba menekítik pénzüket. A kérdés csak az, hogy az európai politikusok tudnak-e, akarnak -e túllépni saját árnyékaikon? Vajon képesek lesznek-e megerősíteni a gazdasági közösségbe vetett hitet? A régi mondás szerint ami nem öl meg, az megerősít. Ez persze visszafelé is igaz: ami nem képes megerősödni, annak nincs létjogosultsága.

Forrás: brokerblog.hu

Ergo, ha az egész világ svájci frankba nyomja a pénzét, akkor az nálunk sem lesz gyenge, még akkor sem, ha arannyal kenik be az utakat, aszfalt helyett. Azt pedig szerintem senki nem gondolta komolyan, hogy 1 svájci frank 140 Ft lesz, mig világ a világ...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.16. 20:27:05

Megint hazudik a Fidesz és Orbán, nincs esély arra, hogy időben feldolgozzák az állampolgárok válaszait Alkotmány ügyben, hiszen aligha áll rendelkezésre a szükséges apparátus. Ha 8 millió kiküldött kérdőívből legalább 1 millió visszaérkezik, és kérdőívenként a kiértékelésre legalább öt percet szán a kormányzat, akkor 5 millió perc, körülbelül 83 300 óra szükséges a munka elvégzéséhez. Mivel egy hónapban átlagosan 173 órát lehet dolgozni, így ahhoz, hogy egy hónap alatt kiértékelhessék a kérdőíveket, legalább 482 dolgozóra lenne szükség.

áLLÍTSUK MEG A FIDESZES ÁMOKFUTÁST!

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.16. 20:38:20

@Alamio: "Tudod, szeretek kiegyensúlyozottan tájékozódni."

Na persze. Nem kell a rizsa, mert ismerlek. Troll vagy (fideszbolsi).
Nektek az a feladatotok, hogy a Párt szavát terjesszétek, mellékesen meg bomlasztani a hozzászólókat. Csak hogy akik itt kommentelnek, azok nem cibálnak vekkert a nyakukban, ezért átlátnak rajtatok. Na eredj a dolgodra, mert nem érek rá retardált Orbán-hívőkkel foglalkozni.

Kandabula 2011.02.16. 20:49:54

Részemről elkeserítőnek tartom, hogy sokan veszik a fáradságot, komoly elemzéseket végeznek, statisztikai adatokat bányásznak elő, érvelnek és javasolnak. Aztán jönnek a csirkék és belerondítanak, demagóg hülyeségeket firkálnak, majd elvonulnak. Viszont- válasszal még nem találkoztam. Ellenérvekkel pedig végképp nem.

Alamio 2011.02.16. 20:58:36

@sixx a bolsevik: Lebolsiz valaki, akinek ez a szó a nevében szerepel.
Jól van, elvtárs :-DDDD

"Na eredj a dolgodra, mert nem érek rá retardált Orbán-hívőkkel foglalkozni."

Majd megyek, ha akarok.
Mély értelmiségi gondolat amúgy, hogy minden Fidesz-szavazót (Orbán-hívőt/Fideszbolsit, ahogy te hívod) pocskondiázol, válogatás nélkül. Ez nettó 3 millió ember (ez már közel egyenlő a "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter"-rel). Keserű lehet a világképed.

Alamio 2011.02.16. 21:13:31

@Médiatörvény, AB, Szja, pécsi költségvetés bukás!: Épp most vezetted le, hogy simán kiértékelhető.
Egyrészt, nem érkezik majd vissza 1 milla, a tippem ennek a fele, harmada. És már az is azt jelentené számomra, hogy az embereket érdekli az alkotmányozás - ha nem, akkor 50 000. 1000 bürökratát ráállítanak (ennyi kapacitás simán van), és meg is van a kiértékelés, rövidebb idő alatt, mint 1 hónap.

Pistie 2011.02.16. 21:14:06

A mi fizetésünk is csökkent. De én simán elképzelem, hogy egyes családok ennek ellenére komolyan úgy gondolják hogy jól jártak, miután a Főnök azt mondta, hogy "mindenki jól jár".:)

Az is szánalmas, hogy megszüntették az olyan intézményeket, amik ezt előre tudták volna jelezni (Költségvetési Tanács, ..), aztán így utólag kell akciócsoportozni.
Érdemes lenne kiszámolni, hogy mennyibe kerülnek ezek az akciócsoportok hamár a KT-ot takarékosság miatt szüntették ugye meg..

AkarkiJ 2011.02.17. 04:05:15

@Sir Galahad:

"Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha úgy lett volna, hogy a kormány előbb állapodott meg a munkáltatói képviseletekkel a kb. 5 százalékos idei béremelésről, és csak aztán lépett életbe az új adótörvény. "

A te céged, vagy ahol dolgozol, az a cég ott volt, ő is megállapodott? Vagy van egy szűk kör, akik munkaadói érdekképviseletként vannak "nyilvántartva", akik elfogadták, hogy mennyi legyen az új minimálbér - és ezen kívül nem történt más dolog?

A kormány beszélt egy csoporttal, akik valamire rábólintottak (minimálbérre), de nem arra, hogy senki nem fog rosszabbul járni.

Squid 2011.02.17. 10:15:09

Hát ha bárki beszambázik a kormánytól akármelyik versenyszférában tevékenykedő céghez azzal, hogy a nyereséged csökkentése mellet emeld meg 5%-al az embereid fizuját (+ a munkaadói kötelezettségek) akkor azt úgy fogják kiröhögni, hogy azt se tudja merre fusson majd.

Arra pedig konkrétan pénzt adnék, hogy lássam amikor a multiadóval televert halálba démonizált cégek felső vezetésénél megjelenik Rogán & co, hogy emeljék meg az embereik fizuját.

Komikum...

martab3 2011.02.17. 13:26:22

@csizsikpizsik:

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy van egy réteg amelyik hiába dolgozik, olyan alacsony a fizetése, hogy alig valami gyermekkedvezményt tud igénybe venni.Egyébként a közszférában is előbb a gyermekkedvezményt kellett figyelembe venni és ha azután kevesebb volt a nettó akkor a különbözetet adta oda pártunk és kormányunk, persze az általunk befizetett adóból, vagy netán hitelből?

Persze tegnap Giro-Szász megmondta, hogy a zemberek 90 %-a jól járt. De jó nekünk.
Ezeknek ( Fidesz) akik Megyesi Gusztáv szerint " soha az életben nem dolgoztak, se melóst, se parasztot nem láttak közelről, viszont az elmélyült tanulást sem ismerik " el kellene menni dolgozni a versenyszférába a hideg vízre valót sem keresnék meg. Tegnap elhűlve hallgattam Szíjjártót, aki teljes erőbedobással győzködte Kálmán Olgát, hogy neki igenis megjár ez a magas fizetés, mert ezt ő két állásért kapja, és a két állásét járó díjazás külön-külön nem magasabb 2 millánál.Még csak meg sem fordul a fejükben, saját hasznosságok, kételyük sincs saját nagyságukat illetően.Már csak azon gondolkodom, hogy akkor ő le se fekszik, hogy ilyen értékes munkát el tud végezni amiért ilyen magas fizetés jár?

Elkeserítő
süti beállítások módosítása