Aczélos déja-vu
2011.05.03. 11:23
Mintha csak Aczél György szelleme kísértene a kis magyar valóságban. Ez a határozottan kellemetlen érzés tört rám három-négy friss hírt olvasva a napi sajtóban. Valami szörnyen kényelmetlen déja-vu ez, azt hiszem.
Kezdődött azzal, hogy a hírek szerint az állam teljes kontroll alá vonja a filmgyártást, sőt: az állam a jövőben beleszól a filmforgatókönyvekbe is... Hát basszus. Ilyenre legutóbb erre Aczél elvtárs vetemedett a '60-as, 70-es évek fordulóján! Félreértés ne essék, a világért sem Andy Vajna szakmai hozzáértését szeretném megkérdőjelezni, na de hogy egy kormánybiztos forgatókönyvekbe szóljon bele, az finoman szólva is nagyon rosszul hangzik. Nyilván megint bevezetik a támogatott, a tűrt és a tiltott, de legalábbis a megvalósításában megnehezített kategóriát. Már látom a lelki szemeim előtt, hogy Semjén Zsolték elvárásainak is megfelelve milyen izgalmas, fiatalos és magyaros filmforgatókönyvek kapnak majd állami támogatást! Elemi ösztön helyett Wass Albert élete és munkássága... Persze elegendő lesz elrendelni - például az érettségi feltételéül szabni - a középiskolákban a kötelező és csoportos mozilátogatást, és máris jelenthetik a megújult magyar filmgyártás fantasztikus és világraszóló nézettségi mutatóit!
Az állami forgatókönyv-átírás híre kapcsán arra gondoltam, hogy milyen szerencse, hogy a színdarabok rendezésébe és a színházak műsorterveibe még nem szólnak bele. Vagyis... Vagyis amikor azt olvasom, hogy a kultúra és a művészet világában ma már nem csak udvari szerzők, rendezők és színészek vannak, hanem deklaráltan létezik a "kormánypártok számára vállalhatatlan emberek" kategóriája is, akkor azért már ebben sem vagyok olyan biztos. Aczél György szelleme kísért itt, mondom én!
Na és a sajtószabadság! Annyian, annyiszor írtunk már róla, de akkor is mennyire tud fájni, hogy a Freedom House legfrissebb rangsora szerint momentán Pápua Új-Guineában, Ghánában és a Zöld-foki Köztársaságban is szabadabb a sajtó, mint nálunk. Ráadásul Magyarország mindezt igen erőteljes, mondhatni példátlan sajtószabadság-romlással érte el - nem is részletezem, hogy miért. Mindenesetre a Freedom House szerint magyar sajtó már csak egy hajszállal van a "részben szabad" kategóriától.
És akkor mindehhez hozzájönnek a "szociális konzultációnak" a legmívesebb aczéli és kádári propagandát idéző kérdései arról, hogy ugye korlátozza az állam a közműszolgáltatók extra profitját, és hogy ugye megtörje a kormány a gyógyszergyári lobbit, hogy azok extra profitjuk érdekében ne tudjanak drágább gyógyszereket erőltetni a betegekre... Komolyan mondom, ez a demagógia, a populizmus és a kommunista propaganda együtt, ünnepi díszcsomagolásban! Csatlakozzunk hát valamennyien teljes mellszélességgel hős pártunk és kormányunk elszánt harcához az imperialista kizsákmányoló tőke ellen!
Visszatértni látszunk oda, ahonnan jó huszonöt éve elindultunk. Elvesztegetett negyed század lett volna mindez?
Én komolyan csak egyet nem értek: miként lehetséges az, hogy egy szemernyi rossz érzésük sincs a Fidesz prominenseinek Aczél György kísértő szelleme miatt.
Nem értem, hogy miért nincs bennük legalább egy szikrányi kellemetlen déja-vu.
Szerző: Michael Knight
· 4 trackback 34 komment
Címkék: politika fidesz kormány populizmus társadalom állam diktatúra demagógia aczél györgy tiltott tűrt támogatott
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Ács József - TROLLOK 2011.05.08. 11:14:03
Trackback: Lázár János raportra hívta Hoffmannt 2011.05.03. 19:30:40
Trackback: Lázár János raportra hívta Hoffmannt 2011.05.03. 19:30:39
Trackback: Gyurcsány Ferenc Orbán-kóros lett 2011.05.03. 16:38:53
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
igényes 2011.05.03. 17:31:38
Csütörtök óta nem működik a VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskola honlapja. Az erzsébetvárosi iskola hétfőre szervez tüntetést a kerületi önkormányzat épülete elé, mert a néhány napja postázott értesítő levél szerint június 1-ején bezárják a 400 diákkal működő intézményt. A leállítás előtt a weboldal vezető helyén a demonstrációról szóló felhívás szerepelt. Az oldal végül új címre költözött.
index.hu/video/2011/05/03/ma_zozo._holnap_en/
Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.05.03. 17:44:31
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.05.03. 17:49:36
Fatal Error! System Halted! 2011.05.03. 18:38:16
Sok nézhetetlen művészfilm van,, de ez szinte a magyar filmgyártás ismérve. De legalább annyi iszonyúan, színvonaltalan "szórakoztó" film is létezik.
Személy szerint évente ha 2 új magyar filmet megnézek, akkor sokat mondok. Viszont ha megvalósul a posztban leírt vízió, akkor ennyit sem fogok.
Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.05.03. 18:38:36
biobender 2011.05.03. 18:38:55
Ezeknek soha nem diktaturaval mint olyannal volt bajuk csak azzal, hogy nem ok diktalnak.
xylu 2011.05.03. 18:46:04
sárkányfő 2011.05.03. 18:46:35
Pl. az Üvegtigris 3 -at 55000-en nézték meg, a Zimmer Feri 2 -t 2800-an. Ugyanennyien nézték meg a torionói lovat is, Tarr új filmjét, a különbség az, hogy a legjobb művészfilmek hatalmas országreklámot jelentenek, és csak a fesztiválokon sok ezren nézik meg, de pl. Tarr új filmjét már több tucat ország vásárolta meg, tehát össznézettsége még a ÜT3-at is bőven verni fogja...
mondjuk ha csak a szórakoztatás meg a nézettség számít, akkor támogassuk a maunika sót, az magasan ver mindent nézettségben.
és még valami: az operaház önmagában kapott annyi támogatást (5 mrd), mint a teljes filmipar (tavaly, idén fele annyi jut a filmenek). a debreceni focistadion (12,5 mrd) is két és félszeresét kapja...
én sajnálom 2011.05.03. 18:53:31
Egyéb iránt nem jártak a magyar filmek Cannesban, Berlinben, stb. az elmúlt negyed században, kivéve valami operafilmet a 2000-es évek legelején. :)
nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.05.03. 19:03:05
fidesz = házmesterek pártja 2011.05.03. 19:20:34
(Baz+, kifolyik a szemem a hátteredtől! :D)
mréveiller 2011.05.03. 19:24:35
Bogyi 2011.05.03. 19:28:17
sárkányfő 2011.05.03. 19:31:35
Úgy általában is a magyar művészfilmek legjobbjai nagy nemzetközi sikereket érnek el, sok díjat nyernek, és külföldön sokan meg és nézik azokat az erre fogékony rétegek. a magyar művészfilm a kevés nemzetközileg is versenyképes termékeink egyike...
Dexter007 2011.05.03. 19:34:31
amúgy brúsz jó színész, simán kinézem belőle a dáj hárd ötöt wass albertesen
2011.05.03. 19:51:02
Más is írta,inkább 60 az a 25.
hamisnero 2011.05.03. 20:06:27
hamisnero 2011.05.03. 20:07:12
én sajnálom 2011.05.03. 20:39:05
legeslegujabbkor 2011.05.03. 20:40:46
én sajnálom 2011.05.03. 20:40:46
Dig, Lazarus! 2011.05.03. 20:40:46
A konzultációkról (kérdőívekről) még egy sort - időközben lezajlott az 'oktatási konzultáció' is, amelynek válaszaiban a pedagógusok tömegesen kérték munkaidejük növelését, túlóra-, egyéb pluszpénzeik elvonását ... a 24 órás visszaküldési határidő ellenére frissen, energikusan. Mely határidő deklaráltan a média távoltartása miatt volt ilyen rövidre szabva!!
Ez a nép az a nép? Vagy mi is az az igazság ...
Dr. No 2011.05.03. 20:40:46
Mivel minden magyar filmes az állami csöcsre tapadt, ezért ma már késő a bánat. A másik oldalról pedig a filmkészítés mindig is drága mulatság volt, amit minden rendszer kihasznál a maga propagálására.
a-kis-herceg 2011.05.03. 20:54:27
1012 éves feudalizmus...
sárkányfő 2011.05.04. 07:43:48
ClearWater 2011.05.04. 09:26:29
Vagy, esetleg Vajna úrnak már nem volt maradása a rengeteg bukott filmje, a ki nem fizetett produkciók és stúdiók után? És akkor majd jó lesz nekünk, a sokat látott tékozló fiú, aki majd megmondja hogy mi a jó egy forgatókönyvben.
Dig, Lazarus! 2011.05.04. 12:07:14
Néhány éve egy nemzetközi szélhámos (akivel már sehol nem álltak szóba, talán keresték is 1-2 helyen) bejelentkezett a minisztériumba, hogy ő rendbe vágná az egyre romosabb taszári logisztikai körzetet. Nagyon örülünk - fogadták lelkesen. Úgy 200 milliárdot invesztálnék bele - mondta ő. Remek, remek - örvendeztek neki kipirult arccal. Ehhez mindössze egy 60 milliárdos induló támogatás kellene - tette még hozzá. Természetesen - válaszolták tenyerüket dörzsölve. és elutalták a pénzt.
Dióhéjban ennyi történt. Semmi több ...
freemind93 2011.05.04. 12:08:17
ClearWater 2011.05.04. 18:04:35
Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.05. 06:52:56
Oszt jónapot, annyi tanár se kell, ha annyi diák se lesz! A sok lelkes HÖOK-os legény is csuklik???
Dig, Lazarus! 2011.05.05. 11:30:28
Tényleg, megvan még a Közgázon (bocsánat, Corvinuson) a Marx-szobor? Mert addig nem lesz itt rend, amíg le nem cserélik Matolcsy-torzóra ...
A HÖOK sajna pont úgy járt, mint a többi érdekvédő (Éger, Gaskó, Kerpen stb) ... a mór mehet ...
Ezt a kérdőívesdit különben adatvédelmi szempontból is érdemes lenne megvizsgálni. Jó, csak tréfáltam, nem hinném, hogy visszaélnek vele :)
Egyébként tényleg fölösleges ez a sok intézmény - Orbán megmondja, ki és mit tanuljon, Demján (snitt: mozgólépcső Kádár elvtárssal) azt, hogy ki és mit dolgozzon, Csányi a nemzetmentő sport útját egyengeti (butikos, bundázós példaképek), Tarlós, Rogán és Lázár pedig eltakarítja az életképtelen hulladékot ...
... vasárnap aztán megpihennek.