Magyaros finesszel
2012.04.15. 17:44
Én csak azt nem értem, hogy ennyi ésszel Matolcsy miért nem épít űrhajót. Nehogy már valami multi fölözze le az űrturizmusban is a hasznot!
Az állam úgynevezett "biztonságba" helyezte a nyugdíj-megtakarításokat, mert az átok nyugdíjpénztárak és alapkezelőik olyan bénák voltak, hogy egyenesen eltőzsdézték a hasznot meg a tőkét, meg vele a magyar nyugdíjasok jövőjét. Az állam tehát úgynevezett biztonságba helyezte azt, mert hogy jobban tud gazdálkodni holmi multinacionális alapkezelőknél meg másnapos brókereknél, és úgy általában mindenkinél jobban. Mert állambácsi magyaros finesszel tőzsdézik. Már csak azt nem értem, hogy a tőzsde és az árfolyam miért nem állami (tudom, óvatosabban az ötletekkel, még valamelyiknek megtetszik...). Kormányrendeletben kihirdetnék például a napi MOL-árfolyamot, esetleg sarkalatos törvényben rögzítenék, hogy márpedig az árfolyam napi 1,5 százalékponttal emelkedik, és lám, ország-világ csudájára járna, hogy milyen ügyesen és biztos kézzel tőzsdézik és mennyit nyer a MOL-pakettel az állam.
A kormány állami étkezési utalványt vezetett be, csak hogy nehogymá' a csigaevő franciák vigyék ki a jövőben is a hasznot. Meg lehet ezt náluk jobban is csinálni, magyaros finesszel, naná! Sőt, ha lúd, legyen kövér, legyen a segély és minden szociális ellátás is étkezési utalványban! Hogy milyen feketepiaca lesz az Erzsébet-utalványoknak mondjuk Ózd környékén, az már csak részletkérdés. És különben is, ha az áramszolgáltató esetleg nem akarja villanyszámlára elfogadni az étkezési utalványt, hát kell csinálni gyorsan egy állami áramszolgáltatót. Vagy mindjárt kettőt. Nehogymá' ott is a multik vigyék ki a hasznot. Már ami a különadó után még megmarad. És különben is: lehet magyaros finesszel is áramot termelni. Már csak a perpetuum mobilét kellene megépíteni hozzá, de mi az a bölcs kétharmadnak! Alaptörvényben rögzítik, hogy a magyar perpetuum mobile márpedig van. Elvégre csak akarni kell.
Az állam mobilszolgáltatót is indít, csak hogy nehogymá' a multik vigyék ki a jövőben is a hasznot. Már ami a telekomadó után még marad ugye. Meg különben is, nyilván lehet ezt náluk jobban és hatékonyabban csinálni, nyilván jobban ért ehhez a Deutsch, mint a Deutsche Telekom. Magyaros finesszel.
Az állam hamarosan átveszi a bankoktól a babakötvényeket. Merthogy a bankoknál nincsen az biztonságban, meg különben is, ne ők fölözzék le a babakötvényeken a hasznot. A multinacionális bankok nem is tudják, hogyan kell a babakötvényt kezelni. Állambácsi bezzeg profi az ilyesmiben, a Fidesz-kormány egy helyettes államtitkára száz bankárnál is jobban tudja ennek a csínját-bínját, és egy magyar Matolcsy miniszterrel nem ér fel észben és fineszben a Wall Street kétszáz másnapos brókere sem. Mert a magyaros finesz csak a mienk. A fineszes kétharmadé. Amelyik minden piacion minden szereplőnél mindig mindent jobban tud és mindig mindenhez jobban ért. Mondjuk a Rogán-féle Jolly Jokerekkel a soraiban ezen nincs is mit csodálkozni.
Én tényleg már csak azt nem értem, hogy ennyi ésszel Matolcsy meg a Fidesz miért nem épít például űrhajót. Annak most például szezonja van, Andy Vajna hozná a potenciális utasokat Hollywoodból. És ha a multik meg tudják csinálni, a magyar kormány igazán kisujjból kirázná. Orbán Viktorék helyében én nem hagynám, hogy az űrturizmus hasznát is a multik fölözzék le a világban!
Lehetne persze még hosszan élcelődni ezen. És igazából nem is tudom, melyik a rosszabb: ha holmi Lázár-féle magabiztossággal tényleg elhiszik magukról, hogy kétharmadnyi bölcsességgel még űrhajót is jobbat tudnának építeni bárkinél - és mondjuk azért vannak erre utaló megnyilatkozások -, vagy ha mindez csak gyenge lózung a gazdaságpolitikai bénézások és a Fidesz-holdudvar csókosai helyzetbe hozásának az elkendőzésére.
Mindenesetre azt hiszem, hogy a Fülkeforradalom - ez mekkora egy Ungarische orbitális mahaság - óta eltelt két év gazdaságpolitikai teljesítménye alapján nem csak egyenként és külön, de kollektíve is hülyébbek, mint egy ötödikes.
Szerző: Michael Knight
· 5 trackback 30 komment
Címkék: fidesz orbán viktor nyugdíj állam gazdaságpolitika lázár jános bankadó matolcsy portfolioblogger fülkeforradalom erzsébet utalvány kétharnad bakok
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Kiszivárgott Matolcsy levelezése 2012.04.16. 04:09:46
Trackback: Kiszivárgott Matolcsy levelezése 2012.04.16. 04:08:55
Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.04.15. 19:31:44
Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.15. 19:29:45
Trackback: Pitbull vagy palotapincsi költözik a Sándor-palotába? 2012.04.15. 19:24:50
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Petykabá 2012.04.15. 19:22:37
A szociális kártyákkal kapcsolatban szerintem meg oktasd ki azért az amerikaiakat is légyszi, mert pl. ők is így csinálják több államban.
Csak azért mert valami eszedbe jut még nem kell leírni...
Dr. bögöbö 2012.04.15. 19:24:23
Mária 2012.04.15. 19:24:23
Lóxart :)))
Meg kell építtetni a kormánytagokkal, közmunkában, aztán belezárni őket és kilőni a Marsra.
Vagy a Plútóra. Biztos, ami biztos.
Ringlósztár 2012.04.15. 19:35:28
tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.15. 19:42:33
Link Elek 2012.04.15. 20:08:46
Link Elek 2012.04.15. 20:10:31
spinat 2012.04.15. 20:10:31
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2012.04.15. 20:16:28
Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.04.15. 20:33:54
Ugyanis az tipikusan olyan ügy, ahol kis befektetéshez van hatalmas nyereség, ugyanis nem csak hogy jutalék van rajta, hanem egy részét sosem váltják vissza, az is mostantól az állam haszna lesz. Ezt az ingyen ebédet nem érdemes odaadni külföldi cégeknek.
Ellenben pl. az állami mobilszolgáltató hatalmas öngól.
bor sörmester 2012.04.15. 20:41:10
Hertelendi 2012.04.15. 20:56:36
Szamiz67 2012.04.15. 21:11:39
becsoccsent 2012.04.15. 23:09:41
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.15. 23:15:06
Kopi3.14 2012.04.16. 07:35:01
Egyáltalán teljesen ilyen formában menne a segély, hogy tankönyvet, gyógyszert, vízgázvillanyt ne lehessen belőle fizetni?
belekotty 2012.04.16. 08:00:26
hattyú 2012.04.16. 08:32:30
Oké, értem én, hogy ez irónia :) csak...Matolcsy szerintem pont illik Magyarországhoz, a hazugságokra van kereslet és ő csak kielégíti, mindig kitalálnak valami ellenséget, csak az igazat ne kelljen kimondani soha! A teljesítményét könnyű értékelni, elég ha ránézel pl. a valuta jelenlegi árfolyamára... na persze erről a külföld tehet. :D Na igen, Gyurcsány a leghazugabb, szegény hulye beismerte :D ha hazudott volna tovább ma már készülhetne a kétharmadra... így most káosz van, mert az ellenzék (pl. LMP) nem hazudozik és ez zavart okoz a magyar fejekben, hiányoznak a megszokott kétbites kódok és jelszavak az ellenzéki oldalon (kivéve a Jobbikot). :D Na mindegy, jó ez oda.
kigyurt álat 2012.04.16. 09:01:45
A sodexho egy tipikus példa. Miért is kapja meg egy francia cég a jövedelmek x%-át egy darab papírért cserébe? MNYP-k szintén, ráadásul ott még loptak is.
A MOL pedig nem véletlenül nem fizetett osztalékot korábban, mert orosz tulajdonos volt. Idén már fizet.
Az űrhajó viszont nem közvetlenül az adófizetők pénzéből épül, hanem magáncégek nyereségéből, ahhoz az államnak nincs semmi köze.
Szamiz67 2012.04.16. 09:34:01
-er- 2012.04.16. 09:35:23
Lasombra 2012.04.16. 09:35:23
mindent az állam kezébe!
a külföld meg jöjjön csak ide, hozzon pénzt, jó sokat, ruházgasson be szorgosan, de ez egyirányú ajtó, kifele egy petákot se!!!
eu is imf is adjon-adjon-adjon, de cserébe semmit ne kérjen, mert a.) az nekünk jár (ld mi bankunk), b.) mi nem leszünk gyarmat.
Dia, Dia, Retardia...
Szamiz67 2012.04.16. 09:35:23
belekotty 2012.04.16. 09:35:23
A sodexho egy tipikus példa. Miért is kapja meg egy francia cég a jövedelmek x%-át egy darab papírért cserébe? MNYP-k szintén, ráadásul ott még loptak is.
A MOL pedig nem véletlenül nem fizetett osztalékot korábban, mert orosz tulajdonos volt. Idén már fizet." - Igen, ezekben az ügyekben egyetértek a kormánnyal.
csárli hárper 2012.04.16. 09:35:24
elmentek anyátokba faszkalapok!
aki nem látja vagy nem akarja látni, hogy ez a dilettáns kormány csak árt a nemzetnek az tényleg elmehet az anyjába!
pirimogyoró 2012.04.16. 12:00:28
Megvilágítva a helyzetet, a "mások", mint esetleg barnabőrűek, kirekesztve, az echte magyarok pedig részesedve. Ez nálad a hivatkozási alap, hogy az állam nincs olyan helyzetben? Két éve sz@rják a pénzt Molra, stadionra és amikról még nem tudunk. Ez a helyzet. Ez helyzet!
Azokat rekeszti ki, akiktől különadót szed! Magyarországot nap mint nap felnyomják a szégyentáblára.
Megdobbent 2012.04.17. 07:44:46
Es igen, egy pislantast toljanak mar ide a nepnemzeti faszkalapok:
www.sodexo.com/en/group/profile/worldwide/offices.aspx
es mondjak mar buszken tukor elott, hogy azok az orszagok ratyik, mert a magyar jobb. Aztan koffer -> eszak-korea, mint a tobbiek.