Tort ül a hülyeség

2010.07.03. 13:29

Tort ül a hülyeség az országban. És mindezt még az Alkotmányba is foglalják. A zember már nem is tudja, hogy röhögjön vagy sírjon az egészen.

Az elmúlt két nap őrülete - a kormányszóvivő hazudozása, a blog-helyreigazításos agymenés és a Nemzeti Együttmködés Rendszeréről szóló politikai nyilatkozat kötelező kifüggesztése - után most éppen azt rögzítenék az Alkotmányba, hogy hülyék.

Ezeknek tényleg elment a józan eszük. De legalább törvény formájában hamarosan papírjuk is lesz róla.

Most éppen az Alkotmányt szeretnék kiegészíteni azzal a passzussal, hogy „A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg.”

Namármost ez hasonló egy kicsit Lázár János máig érthetetlen őszinteségi rohamához. Eszerint ugyanis még az Alkotmányban is leszögezik, hogy az állam bizony rendszeresen a jó erkölcsbe ütköző módon szokott jövedelmeket juttatni. Ergo az állam csaló, de minimálisan is hűtlen vagy hanyag kezelő. Törvényileg. És konkrétan az Alkotmány szerint is hülye.

(Most hogy a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelem mit jelent pontosan, az egy másik kérdés - így fogalmilag még véletlenül sem a havi 2 millió forintos összeghatár jut először az ember eszébe. Sokkal inkább a csúszópénz. Vagy például valami egészen más jellegű szolgáltatásért fizetett összeg. De ebbe inkább ne mejnünk bele. Maradjunk a törvény szelleménél fogva a jó erkölcs határain belül.)

Nem értem, hogy miért kell Alkotmányt módosítani ahhoz, hogy egyrészt a túl magas jövedelmeket extra adóval sújthassák, vagy hogy az állami vezetők és az állami intézmények és cégek vezetői ne kaphassanak havi kétmilliónál több fizetést. Előbbihez elég lenne a személyi jövedelemadóról szóló törvényt módosítani, utóbbihoz meg egyszerűen az állami vezetők és cégvezetők fizetését kellene szabályozni, amihez talán még egy kormányrendelet is elég lenne.

De nem. Ha jól értem: az Alkotmány a jövőben megengedi, hogy az állam, a cégei és az intézményei a jó erkölcsbe ütköző módon adjanak fizetéseket, legfeljebb alaposan megadóztathatóvá teszi azokat.

Következésképpen alkotmányossá teszi - az állam számára - magát az erkölcstelenséget is.

Polgártársak, fogadják legmélyebb elismerésemet.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr642126994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Operettország, operettnép 2010.07.04. 12:30:31

Jobban belegondolva, igazából semmi meglepő nincs abban, hogy a közintézményekben és - kétség ne férjen hozzá - hamarosan otthonok tízezreiben is a falakon függ majd a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. A jó marketinges reakciója ez a piaci igényekre....

Trackback: Szobám falán... 2010.07.03. 17:44:36

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonul...

Trackback: Nyilatkozat 2010.07.03. 15:16:56

Kormányunk maradandót alkotott.  Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát minden államigazgatási épület méltó helyére.  Kommentbajnokunk moncayo tovább gondolta kicsit.   ...

Trackback: Jobbegyenes 2010.07.03. 14:52:42

 Egyenesen az arcunkba, pontosabban arcunkon lévő két érzékszervünkbe. A szemünkkel látjuk, a fülünkkel halljuk a híreket, mit is jelent a gyakorlatban Fidesz-kotmányzás, vagy ahogy ők hívják, a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Eddig is sejtettem,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgyes 2010.07.03. 15:46:42

@jog-ász: A szóban forgó pénz kb. 30-40 milliárd... ami ugyan nem oldja meg az ország helyzetét..de van egy-két dolog amit meg lehet belőle oldani. Pl É.Mo. árvízmentesítésének jó része..:(

Whitedog 2010.07.03. 15:57:24

@Teremszolga:
"már ma is tartalmazza a Polgári Törvénykönyv a jóerkölcs fogalmát"

Igazad van, sőt Kunos Péter az Agrobank vezérhelyettesét is "társadalmi veszélyesség" címszóval ítélték el az Egzisztencia hitelek miatt 1998-ban, mert mást nem találtak. Csak eddig szerencsére nem sok ilyen típusú ítéletparódia volt.

Az hogy már az alkotmányt is napi szinten módosítgatják és gumiparagrafusok épülhetnek be a törvényszövegekbe, ebből csak a jogállam teljes leépülése fog következni.

Lehet, hogy az általuk most nagyban propagált Biszku elvtárs védekezése majd példaértékű lesz a mai kormánytagok számára is. Ők nem utasítottak senkit, csak kinyilvánították a "véleményüket"......

mrsknight 2010.07.03. 16:25:39

@Kivancsi: =10 milla helyett az nem csak 2.8? Nem mindegy.

wagabound 2010.07.03. 16:29:25

Tölgyes: "De ha a jelen cikk szerzőjének a saját hülyeségén túl van jobb ötlete akkor írja ide."

Ha a szerzőnek nincs is jobb ötlete, nekem van. Például minden menedzserszerződés felülvizsgálata, hatályon kívül helyezése, újrakötése. Tisztességesebb, mint tökön rúgni az alkotmányt visszamenőleges hatályú törvénnyel, és olyan fogalmakat bevezetni a törvényhozásban, amiknek semmi megfogható értelmük nincs, magyarán: hülyeségek, hogy a te emelkedett szóhasználatoddal éljek...

ostván 2010.07.03. 16:32:08

@Kivancsi: Számold át mégegyszer!

ostván 2010.07.03. 16:32:08

Eddig úgy tudtam, hogy a jó erkölcsbe ütköző szerződés nem érvényes (valaki jogvégzett pontosíthatná). Tehát ilyen alapon kapott pénz már nem lehet adóalap, mivel nem lehetett volna jogszerűen kifizetni (vissza kell fizetni). Ha mégis megadóztatják, akkor meg elfogadták, hogy kóser. Olyan nincs, hogy csak félig veszítem el a szűzességet.
Jogászok? Lehet valami egyidejűleg jó erkölcsbe ütköző is meg nem is?

Gera 2010.07.03. 16:32:08

1. Azért adó, mert ugyan meg lehet tiltani, hogy a közszférában ilyen szerződéseket kössenek, de a már megkötött szerződésekre ez nem vonatkozhatna visszamenőlegesen, ellenben ha létrehozzák ezt az adót, az mindenkire vonatkozik, aki ezután kap végkielégítést.

2. Azért kell a nyakatekert alkotmánymódosítás, mert nem lehetne olyan adót csinálni, ami csak a közszférában dolgozókra vonatkozik.

Hát ennyi. Lehet ennek nem örülni, de a cél alapvetően jó. Mondjuk a határt én inkább olyan 5milliónál húztam volna meg.

NemoKapitany 2010.07.03. 16:32:09

Öreg Sam:

De fáj Neked a jegybank "függetlensége". Egy olyan ember vezeti, aki "független" és "védi a Ft-ot", de azért a saját milliárdos vagyonát inkább külföldön, más valutában tartja.

Neked vaze meg védi a Ft-ot havi, több mint 8 milkáért. Ember kell ahhoz, hogy valaki ezt beszedje.

Ödönke 2010.07.03. 16:32:09

Egyre arcpirítóbb ebben az országban élni...

békarépa 2010.07.03. 16:32:09

tiszetelt szerző, "ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna".

Bele kellett mindenképpen kötni - jó pénzért? - a kormány munkájába? Kell az Index címlap?

Mindenestere 1 biztos: jogász az nem vagy, mert ez esetben ekkora ostobaságokat nem írtál volna le.

ostván 2010.07.03. 16:32:09

Mint a nevéből is látszik, a közalkalmazott és úgy általában mindenki, akiről ebben a témában gondoltak, ők mindannyian ALKALMAZOTTAK. A fizetésüket mások állapítják meg (nem vagyok naív, tudom, hogy sok esetben az érintettnek is volt beleszólása), de akkor is, mindegyikük felett gyakorolja valaki a munkáltatói jogokat. Nos, azokat ki kéri számon? Mindegyiket nevesíteni lehet, mivel törvényben nyilvánossá vannak téve! Ezt nem tudja a mostani kormány? A sok jogász?
Tudom, az ő gondjuk az, hogy fizetést módosítani a munkajogi szabályok betartásával lehet. Meg a jogbiztonság azt jelenti, hogy visszamenőleges hatályú jogszabálymódosítás semmis.
Most szólok: akkor is semmis, ha ehhez alkotmányt módosítanak! A jegybankelnök fizetését gond nélkül lehet változtatni. Akár lefelé is (ez a munkáltató joga). DE CSAK A KÖVETKEZŐ CIKLUSTÓL !!!!.
És ez már így van az első Orbán-kormány óta. Ők hozták ezt a törvényt.

NemoKapitany 2010.07.03. 16:35:33

ralf:

Senki se akadályozza ezeket a "jó szakembereket", hogy a versenyszférában helyezkedjenek el.

Ott bizony meg is kell keresni a fizetés többszörösét a vállalatnak. A végkielégítések az adózók pénzéből mennek. A "jó szakembereknek", miért kell ekkora végkielégítés? Miért rögtön ismét az állami szférában dekkolnak ezek a "jó szakemberek"?

Mihez kell ez a sok "jó szakember" pl. a BKV-nál? Utánanéztél már egyszer is, hogy ezeknek a "jó szakembereknek", milyen képzettsége van? Meg fogsz lepődni.

tölgyes 2010.07.03. 16:44:40

@wagabound: A jelenleg érvényben lévő szerződéseket jogkövetkezmény nélkül, egyoldalúan nem lehet megváltoztatni.. Ilyen esetben a pervesztés garantált.

Öreg Sam 2010.07.03. 16:45:41

@NemoKapitany: Nem érted,vagy nem akarod érteni.
Vitatkozhatnék az állitásaiddal: nincs semmilyen ofsór cége,kinevezése előtt hazahozta Ciprusról,ami egyébként EU ország,tehát nem klasszikus ofsór.
Tudomásom szerint a fizetése nagyobbik részét jótékony célra utalja.Nem védeni akarom,valószinüleg nem is szorul rá,DE: ha egy párt minden lehetséges és lehetetlen helyekre pártkatonákat ültet,lehessen már valami valós ellensúly,köztársasági elnökünk már van (független,még a józan észtől is)
Ne érts félre,nem akarom simort védeni,az elv,a függetlenség elve sérül,ami egyik alapja a demokráciáknak.
OV egyszer már házhoz ment a lófaszért az EU-hoz,lehet ez lesz a következő...

tölgyes 2010.07.03. 16:46:54

@wagabound: Itt nem történik visszamenőleges szabályozás.Euz Ön rosszul látja.. Amit már kifizettek, azt nem lehet visszavenni és arra nincs is lehetőség. A modosítás azt mondja: ha Ön elmegy akkor 98% adó..hiába van a szerződésben 100 milliós kifizetés.

NemoKapitany 2010.07.03. 16:47:53

tölgyes:

Senki se változtatja a szerződéseket. Az adókulcs változik, márpedig az változhat. Miért a Te adókulcsod nem változik?

öregpóni 2010.07.03. 16:48:06

@piefke: Hajrá!!!!!! Én bennevagyok!!!!! De gondolom lenne ellene rögtön valami, vagy inkább semmi: lásd tüzijáték!!!!

mrsknight 2010.07.03. 16:56:01

@békarépa: Se jó, se rossz pénzért. Sajnos. :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.03. 16:57:09

@békarépa: Tényleg nem vagyok jogász. A "jó pénzért" megjegyzésedről meg annyit, hogy az elmúlt hét napban az e-target hirdetések már-már jó erkölcsbe ütköző összeget, 542 forint 92 fillért hoztak a konyhára (ezúton köszönöm mindenkinek, aki kattintott). Úgyhogy azt hiszem, lassan vigyáznom kell az Index-címlapokkal, nehogy a 98 százalékos adókulcs alá kerüljek. :-D

exepszzed (törölt) 2010.07.03. 17:38:48

EGYRE TÖBB ITT A VIKTORÁRULÓ BLOGOLÓ!
DE SEBAJ MERT ELJÖN ÉRTETEK AZ AVH.
(GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT VAN ILYEN, AZ NBH UTÓDJA,
ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATALNAK HÍVJÁK, HONLAP KÉSZÜLŐBEN: www.nbh.hu/)

AKI Ő-ISTENI KEGYELME NAGY VEZÉR ORBÁN VIKTORT MEGSÉRTI, ELÁRULJA, KRITIZÁLJA AZ PÉLDÁS BÜNTETÉST ÉRDEMEL!!!!
KÉRETIK EZT FIGYELEMBE VENNI ÉS BEHÓDOLNI A NAGY VEZÉRNEK!

Kivancsi 2010.07.03. 17:42:09

@ostván: :):):)

na ja olyan sok lovi, hogy mar szamolni sem tudok :):)
no problem ok majd tudnak mikor eljon az ideje!! :):)

Akkor a pontos osszeg 402millio...
de nem mindegy?
ugyis at leszunk baszva mint a szar a palankon :):):)

gondolom azert a lenyeg le jott mindenkinek..
Ha akarjak megoldjak OKOSban..
ugy mint eddig csinaltak
csak most mar alkotmanyos is lesz!!
:):):)

Platon 2010.07.03. 17:50:00

Nem érted te ezt. Az alkotmánymódosítás azért kell, mert tisztában vannak vele hogy súlyosan alkotmánysértő az ügy, de ha az alkotmányba teszik, akkor az alkotmánybíróság nem tud mit kezdeni vele.

Gondolják ők. Mert miközben való igaz hogy magát az alkotmánynak eme passzusát nem tudja a taláros testület megsemmísíteni, azonban ahoz hogy végre is lehessen hajtani kell egy törvény is amely esetben az alkotmányos passzusok ütközésénél eddig is használt mechanizmussal, majd eldöntik adott esetben melyik alapjog az erősebb. Nem kell hozzá nagy ész hogy a jogbiztonság, és a jogállamiság alkotmányos garanciáira hivatkozva gyorsabban semmisitik azt meg mint ahogy Orbán Viktor azt mondja szőlőbánya. Már feltéve hogy addigra nem távolítják el ezeket a "kellemetlen" részeket is az alkotmányból.

Így kell házhoz menni a tökönrugásért. Úgy látszik a fiuk semmit sem tanultak 2002 -ből.

Platon 2010.07.03. 17:54:52

Egyébként az egész jogszabály arról szólna hogy a kormány ilyen esetekben szabadulni kiván a bizonyítási kényszertől, hiszen a jóerkölcsbe ütköző szerződéses feltétel amúgy is semmisségi ok, csak ott bizonyítani kell azt.

Ebben az esetben pedig úgy érzem a cél az lenne hogy megfordítsák a bizonyítási kényszert, miután lerabolták a pénzt, a delikvens bizonyíthatja hogy nem volt jóerkölcsbe ütköző.

Valójában ez a javaslat két dolgot bizonyít számomra. A valamire való jogásznak befolyása a fidesz döntéshozóra nincsen, valamint hogy Orbán Viktor jogi diplomája mára annyit sem ér mit a papír amire nyomták.

Platon 2010.07.03. 18:10:56

@Platon:
bocsánat bakiztam, érvénytelenségi ok, helyesen.

Gera 2010.07.03. 18:11:38

@Platon: Igen, ezen én is gondolkoztam, hogy attól, hogy beletákolnak egy sort az alkotmányba, még a többi részével lehet ellentétes és akkor ugyanúgy elkaszálhatja az AB. Ezért nem kéne ötletszerűen barkácsolni az alkotmányt, de hát ennyit tudnak, úgy látszik.

Lúdtalp 2010.07.03. 18:59:45

Öles léptekkel Fletó nyomán, ami a hosszú távú népszerűségüket illeti, szerintem.

kovacs2janos 2010.07.03. 19:00:02

Mint a kárpátok gazellája mondotta: a kormány elkergethető.

tölgyes 2010.07.03. 19:00:23

@Platon: Ön szerint az jobb megoldás, ha 40 milliárdot kifizetünk úgy hogy közben az adózókat és az államot meglopjuk, de az alkotmányt nem módosítjuk???

tölgyes 2010.07.03. 19:04:58

@NemoKapitany: Ezért nem lesz visszamenőleges szabályozás.. Ez a szabályozás kizárólag azokra vonatkozik, akik alibi felmondással tízmilliókat kapnak.

tölgyes 2010.07.03. 19:04:58

@Lúdtalp: Öntől is kérdem? Akkor inkább fizessünk 40 milliárdot az MSZP klientúrának, csak hogy nekik jobb legyen.. önnek meg rosszabb???

Goompah 2010.07.03. 19:04:58

Öreg Sam: "Én nem tudom sok-é vagy kevés Simor 8 millája,de itt nem is erről van szó,hanem az elvről. "

Ez rendben is lenne, de nekem azzal az elvvel is gondom van, hogy egyesek (parlamenti képviselők és pl. Simor) saját maguk határozhatják meg, mennyi legyen a fizetésük. Ha Simor annyira aggódik a jegybank függetlenségéért, akkor miért nem végzi a munkáját nem több pénzért, mint az USA jegybankjának elnöke? Mert most kb. a négyszeresét keresi. Avagy Simor képzettsége, tudása és felelőssége a Fed elnökéének négyszerese?

FalóNyúl 2010.07.03. 19:07:15

Szendrő Józsi bácsi mondta régen: "Tudja Latinovits mi az ésszerű határ? Hegyeshalom!!!"

FalóNyúl 2010.07.03. 19:10:23

@Goompah: Kérdezd a mentorodat, Orbán Viktort, az ő kormánya határozta meg ezt a fizetést annak idején. Csak erről mindenki szemérmesen hallgat. Barmok.

Goompah 2010.07.03. 19:10:24

Ettől függetlenül nem sok ember mondhatja el magáról, hogy direkt miatta módosították az alkotmányt. Ráadásul a jó erkölcs nem jogi kategória, nem tudom elképzelni, hogyan lehetne ennek alapján kötelezettséget megállapítani. Következésképpen csak pofára fog történni a dolog, ami sem a törvényességet, sem a cél elérését nem segíti elő.

Platon 2010.07.03. 19:14:30

@tölgyes:

Nem. Szerintem az a jó megoldás, hogy a jóerkölcsbe ütköző szerződési kitételek érvénytelenségére hivatkozva nem fizetjük ki a pénzt, amire a PTK lehetőséget ad. Nem pedig az alkotmányt berheljük ötletszerűen.

Platon 2010.07.03. 19:16:33

@tölgyes:

Lenne egy baráti kérdésem. Olvasta ön a javaslatot?
Mert abban bizony szó nincsen végkielégítésről, az ön állításával szemben ez egy általános klauzula lenne.

Goompah 2010.07.03. 19:25:27

@FalóNyúl: Mentorod a szarzabáló kőszáli kecske! Személyeskedés nélkül nem tudsz érvelni?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.03. 19:29:17

Szó szót követ, de egyet ne tessék feledni: 2/3! Ezzel pedig mindent "alkotmányossá és törvényessé" lehet tenni! Nagy ívben le..arva, hogy kinek tetszik, vagy nem. Mennyire rondít bele a közízlésbe, vagy nem. Rövidesen hallunk majd olyan mondatokat,hogy "jogában áll hülyének lenni", meg hasonlók... Nem tetszik? És??? Nekem a kétharmaddal se lenne bajom, ha élni tudnak vele és nem visszaélni! Egyenlőre viszont elhülve és néha hitetlenkedve látom a hülyeség netovábbját. Ilyenkor jönnek, hogy az usában is ki van téve az elnök portréja... Na de egy egészen más politikai kultúra és tradíció után. Ezen az alapon vegyük át a többi amerikai hagyományt is. Isten ments! Demagóg egy duma. Nagyon elvakult hívők vannak. Amikor majd minden nap, kora reggel a nagy vezérért kell "imádkozni", hitet tenni a nép és elválaszthatatlan vezetője mellett, továbbá besúgók figyelnek mindent, akkor lesz néhány ember az igazi formában! Ugye ilyen is volt már ebben az országban! Nem annyira fantázia... Sajnos...

Öreg Sam 2010.07.03. 19:33:36

@Goompah:
Azzal együtt,hogy nekem mindig kicsit gusztustalan volt más zsebében turkálni,elmesélnék egy történetet,amiből tán kiderül,hogy az amerikai demokrácia mitől más,az Függetlenségi nyilatkozat miért nem egyenértékű OV förmedvényével,hátha átmegy )
Volt egyszer egy (máig) nagymenő autógyár,melynek fő részvényese egy elkényeztetett milliárdos csemete,úgy hivták,Henry Ford II.Hirtelen felindulásból kirugta a cég 1.sz.managerét,aki egy másodrangú állampolgár,bevándorló digó (szerintem zsidó is) volt,úgy hivták Henry Lee Iacocca.
Ez a digó átballagott a szarban lévő Chrysler autógyárba,és felajánlotta,hogy kihúzza a szarból a céget,évi 1! dollár fizetésért.
Kihúzta,a Chrysler 2 év alatt nyereséges lett,mindez történt Detroitban,ahol ősi hagyományai vannak a sztrájknak )
Nomármost az eredeti témához: a FED elnöki fizetésére nagyon kényelmes hivatkozni,mások a viszonyok,mások a léptékek.
Gugli a barátod,kérdezz rá az európai jegybankok elnökeire,azok fizetésére,és csodálkozz )
Ez nem matek,hanem elvi kérdés
Bocs' a hosszukás szófosásért.

Interlock (törölt) 2010.07.03. 19:33:56

Inkább azon (is) dolgozott volna OV és gyülekezete az elmúlt 8 évben, hogy a közszféra összes kategóriájára megállapít, majd nyilvánosságra hoz egy olyan bértáblát, ami az amúgy elég homályosan értelmezhető jó erkölcsöt nem sérti. Most bevezethetnék (akár jövő évtől, akár a következő ciklustól, ahogy lehet), és nem volna ekkora hőbörgés az egészből, mindenki tudomásul vehetné, hogy megapadt a fejőstehén tőgye, és akinek nem tetszik, elviheti hatalmas szakmai tapasztalatát a versenyszférába.
Nem vagyok érintett, sőt ismerősöm, rokonom sem dolgozik az államnak, de ilyen utólagos elvonásokat gazemberség kitalálni.

Terniak 2010.07.03. 19:35:34

1. jó erkölcsbe ütközés: polgári jog szabályozza.

2. társadalomra veszélyesség: büntetőjogi kategória.

3. A Ptk. alapján valóban jelenleg is vissza lehet(ne) követelni ezeket az összegeket.

4. Az is visszamenőleges hatály, ha folyamatban lévő ügyekben, már megkötött szerződésekre terjesztek ki új anyagi jogi szabályokat. Ha ez terhesebb, alkotmányellenes.

5. A beterjesztett normaszöveg valóban kemény alkotmányértelmezési kérdés lesz. Az AB-nak abban kell majd állást foglalni, hogy a mai társadalmi viszonyok között egy miniszternek jutatott 6 milliós lelépési díj pl. alkotmányellenes-e. Hát, ez érdekes lesz...

Platon 2010.07.03. 19:47:16

@Teremszolga:

Üdv!

Az 5. ponthoz annyit tennék hozzá, hogy ez nem az AB köre lesz. Magát a módosítás nem fogja tárgyalni, mert eddigi gyakorlata szerint alkotmánymódosítás kérdésében nem illetékes, majd az ez alapján megalkotott törvényt, de ott sem a 6 millióról lesz szó, hanem bizonyítási kényszerről, ártatlanság vélelméről, magántulajdon védelméről, és hasonló alapelvekről.

Goompah 2010.07.03. 19:52:14

@Öreg Sam: Ismerem az esetet, nem tegnap jöttem a Marsról. Ahogy a Fed elnökének, úhu Iacoccának is bizonyára nem a fizetése volt az egyetlen jövedelemforrása. Ahogy Simornak sem, és épp ezért áll az összehasonlítás. Aztán nem is akarok nagyon demagóg lenni, de ha egy magyar értelmiségi vagy melós fizetése jócskán elmarad nyugat-európai kollégájé mögött, akkor ez miért nem állhat a jegybank elnökére és általában a top level állami alkalmazottakra, közhivatalnokokra? Részben azért is tart az ország ott, ahol, mert a vezetői mindig is értettek az "urizáláshoz", hamar eltanulták az egykori dzsentriktől (nem a szó eredeti angol értelmében).

Persze tudom, ez részben épp a Simorra való nyomásgyakorlás eszköze, emiatt az indoklás valóban nem kicsit demagóg is, de attól még van nem kis alapja. A jegybanki függetlenségre hivatkozás amúgy is gázos, az elnök havi 2 milla fizetéssel is lehet független, ez nem pénz, hanem jellem kérdése. Ráadásul ha Simor elfogadná a 2 milla fizetést, támadási felületet sem nyújtana.

Szimbolikus értéke is hatalmas lenne, ha az ország vezetői ily módon is kifejeznék szolidaritásukat az ország lakosságával, nem gondolod?

Goompah 2010.07.03. 19:55:05

"elmarad nyugat-európai kollégájé mögött"

kollégájáé vagy kollégáié

ostván 2010.07.03. 19:57:51

@tölgyes: A demokrácia szabályai szerint a törvényeket be KELL tartani. Ha sokba kerül, akkor is.

Bullshitter (törölt) 2010.07.03. 20:01:44

A választási lepel - amely jótékonyan eltakarta a valós énjeiket - most már teljesen félrecsúszott a Fidesz-KDNP-ről. Az akarnok, ész nélküli hatalom fitogtatás eredménye ez az utolsó kormánydöntés, amely annak a bizonyos - vélhetően a megalkotóikon kívül mást nem érdeklő - politikai nyilatkozat, amit ezentúl oltárképként kell majd minden hivatalba elhelyezni. Azt ugyan nem tudom, hogy a saját hülyeségüket az Alkotmányba bele fogják-e fogalmazni, de az biztos, hogy az irány egyértelműen a kommunista diktatúrákat idézi. Ez volt anno Sztálin, Rákosi, Mao Ce Tung idejében, és ez a "stílus" dívik a világ sötétebb vidékein ma is. És úgy tűnik Magyarország is ebbe az irányba indult el. Sajnos.

Terniak 2010.07.03. 20:07:19

@Platon: félreértettél. Én úgy képzelem el a normaszöveg alapján, hogy törvény megmondja, hogy milyen körre terjed ki az elvonás. Vagyis a törvényalkotó azt gondolja, hogy a 2 millió Ft feletti végkielégítás jó erkölcsbe ütközik. Én meg azt mondom, hogy nem, és megtámadom az AB előtt.

Itt kell majd értelmeznie az AB-nak a fogalmat.

Öreg Sam 2010.07.03. 20:57:10

@Goompah:
Hajlandó vagyok itt és most egy havi minimálbérben fogadni,hogy Simor azt is elfogadja,hogy ha 1 Ft-ban állapitja meg a fizetését OV,de nem fog felállni,éppen az elv miatt.
Viktor már megint házhoz megy a lófaszért.
1. Szembe megy az EU demokratikus elveivel
2.Simornak nincs szüksége a pénzre,fentebbi szösszenetemben éppen erre próbáltam rávillantani
3.Szarul veszi ki magát,ha egy "forradalmár" mártirokat gyárt iparszerüen.
4.Mi leszünk az Unió soros elnöke,qrvára figyelni kellene a protokollra!
Ugyebár mindenki belehugyozik időnként a medencébe,de aki a rajtkőről,vagy a trambulinról teszi,az minimum kínos...

Platon 2010.07.03. 20:58:06

@Teremszolga:

Értem tiszta sor, így oké amit írtál, én értettem félre. Viszont nem tartok valószínűnek egy ilyen törvényi szöveget. Ennek a módosításnak a közvetlen organikus folyománya az lesz szerintem hogy Orbán Viktor (=kormány/parlament) dönti el mi ütközik a jó erkölcsbe. Ugyanis a saját klientúrát is ki kell fizetni valahogy. Akárhogy is, de csúnyán üti a jogállami alapelveket. A probléma ott van hogy az alkotmány értelmezésénél a lex specialis derogat legi generali elvre fognak Viktorék hivatkozni. Ami ugye azt jelentené, hogy a jól kereső közalkalmazottakra a jogállami garanciák egy jelentős része csak korlátozottan vonatkozik. Ami viszont súlyosan diszkriminatív. Ezzel gyakorlatilag oda jutnánk hogy alkotmányunk megszűnik demokratikus alaptörvénynek lenni, hiszen a jogállamiság egyik legfőbb alapelvét a törvény előtti egyenlőség elvét többé már csak csonka formában tartalmazza.

Azonban továbbra sem tartok attól hogy felszámolódik a demokrácia Magyarországon Bármilyen trükközés is jöjjön, a Fidesz frakció bár monolitnak tűnik, mégis egy jó csomó ember ül ott aki egy bizonyos határon túl nem fogja Viktort követni (Ez nem azt jelenti hogy Viktornak szándékában állna átlépni azt a határt). Elképzelhetetlennek tartom hogy pl. Salamon László bármilyen formában is a nevét adja a demokratikus jogállam effektív felszámolásához. A határok feszegetése folyik nem más. Ez sem öröm, de túléljük.

Szerintem.

JÉBÁCSI 2010.07.03. 20:58:27

A 98%-hoz szólnék ,ahogy én látom. Az egész alkotmány,és törvénymódosítás csak arra jó,hogy elterelje
a figyelmet a kiskapukról! Például: majd mindenki 1999999Hu forintot fog kapni (akár többször is 16%-os szja-val!). A másik kiskapu a jutalmazás(ok). Látott e valaki valamilyen korlátozást a jutalmazás terén? Én úgy tudom, ott szabad a pálya.Jutalmakat(határ a csillagos ég?) ezután is bőkezűen fogják osztogatni. Természetesen nem a távozó komonyistáknak, hanem a zemberek zemberei egymásnak.

Müller Krisztina 2010.07.03. 20:59:09

...Sajnos szomorúan vehetjük tudomásul az első hónap
után az eredménytelenséget.Megint átverve érzik magukat a választók.Reménytelennek látszik a helyzet
a gazdasági fellendüléssel kapcsolatban.
A pékségben nem adnak kenyert: ímára, kifüggesztésekre és egyéb hülyeségekre.
Újabb éveke vesznek el életünkből meddőn ...

op tomi 2010.07.03. 21:17:26

Ez van, ezt akarták, remélem, örül a kétharmad:)

jjoey 2010.07.03. 21:18:44

"alámerülök és kibekkelek", azaz összecsomi, szülöknek köszönhetően nyelvekkel, papírral nyugatra el. "oszt jónapot", tudom, a pénz nem boldigít, de inkább buslakodom 1millió dollárral mintsem ezt a személyi kultuszt, szolgalelkű népet támogassam.
észak koreát ide.

mizrolist 2010.07.03. 21:33:49

@NemoKapitany: szerintem félreérted. Pont amiatt aggódott ralf, hogy ezentúl az űllami cégekhez majd "jó szakemberek" jönnek dolgozni jó szakemberek helyett... mert ez utóbbiak az állami fizetést körberöhögik és elmennek a többszöröséért a magánszektorba. Nekünk meg maradnak az olyanok, mint pl. a mostani MÁV-menedzsment.

Chicano 2010.07.03. 21:39:37

@Müller Krisztina: "...Sajnos szomorúan vehetjük tudomásul az első hónap
után az eredménytelenséget.Megint átverve érzik magukat a választók."

Én nem érzem magam átverve és az a több mint ötven százalék sem aki a legújabb közvéleménykutatási adatok szerint a fideszre szavazna. A fidesz népszerűsége ugyanis NŐTT a választások óta, az ellenzéké pedig csökkent. (Egyes mérések szerint az mszp 6%-on áll.) Szóval mi a rossebbről beszélsz, kedves Krisztina? Amit te leírsz az e 6% keserűsége. Nehéz 8 év lesz ez így...

Chicano 2010.07.03. 21:40:30

@op tomi: Örül bizony. Lásd előző válaszom. A 6% meg vergődik. Szánalmas...

Goompah 2010.07.03. 21:47:51

@Öreg Sam:

"Hajlandó vagyok itt és most egy havi minimálbérben fogadni,hogy Simor azt is elfogadja,hogy ha 1 Ft-ban állapitja meg a fizetését OV,de nem fog felállni,éppen az elv miatt."

Eddig nagyon úgy néz ki pedig, hogy épp ezt a csökkentést nem akarja elfogadni, álságosan a jegybank önállóságával érvelve. Mert hiába nincs túl nagy szüksége a több pénzre (én is ezt írtam, ha nem vetted volna észre), attól még jól jön az a havi plusz 6 milla.

Na de hogy érveljek is: Szerinted mennyiben korlátozza pl. a bírói függetlenséget az a tény, hogy a bírák nem maguk határozzák meg a fizetésüket? Na ugye.

Az EU demokratikus elveit és főleg gyakorlatát most inkább hagyjuk, off lenne nagyon.

Goompah 2010.07.03. 21:53:41

@mizrolist: A mostani (és úgy általában a mindenkori) MÁV-, BKV- stb. menedzsment nem a tehetségtelensége, hanem a korruptsága miatt gázos.

A világon a magánszektor szinte kivétel nélkül sokkal jobban fizet, mint az állami. Ennek ellenére pl. Amerikában, de máshol is akadnak megfelelő emberek a megfelelő állami helyekre. Az közszolgálatban eltöltött évek ui. később igen jól kamatoznak a magánszektorban, ezt mindenki tudja. Csak a magasan korrupt országokban, így nálunk van az, hogy az állami szektorban nagyobbat lehet kaszálni, épp a korrupció és az érdek-összefonódások (lényegében ez is korrupció) miatt.

JÉBÁCSI 2010.07.03. 22:08:54

A 6%-ról :Chiconak (is) észre kellene venni,hogy itt senki nem védi az előző garnitúrát. Lásd feljebb.Kaptak hideget-meleget ahogy kell. Itt elvekről van szó.Ha ezeket a baromságokat Gy-Bajnai, vagy bárki más követi el, ugyanígy szólnánk akkor is. Ez nem világnézeti kérdés.

JÉBÁCSI 2010.07.03. 22:13:43

Bocs elírtam a neved CHICANO.

belekotty 2010.07.03. 22:31:41

@Goompah: "Ismerem az esetet, nem tegnap jöttem a Marsról. Ahogy a Fed elnökének, úhu Iacoccának is bizonyára nem a fizetése volt az egyetlen jövedelemforrása."
- Biztos távolabbról, mert Iacocca sosem volt FED elnök.

vakvarju 2010.07.03. 22:32:32

@kovacs2janos: Ez így igaz! És ezt nem akárki mondta!

Ianas 2010.07.03. 22:33:34

p.soelmo -- Nem, a t0bbi kommentelő már nem épít kommunizmust. Majd a Fidesz megteszi helyettük, ugyanis épp azt csinálja, ha nem tűnt volna fel. :D

Isaac Clarke 2010.07.03. 22:38:01

Még seggükön a tojáshéj, de már most készül a hatóság a fideszalkotmányra. Csak én érzem hogy a hatalmi ágak csúnyán összemosódtak? Felhívnám a figyelmet hogy névleg Észak-Korea is demokratikus ország.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.07.03. 22:42:39

Azért nincs ám értelme a 98%-os adónak, mert akkor majd 50x annyit fognak bruttóban kifizetni. Az államnak mindegy, mert a 49/50-ed része visszafolyik adóban, a kifizetettnek is mindegy, a szarnak is, amelyik kap egy pofont.

Hülyeség, ahogy a 2 millás fizetés határ is. Az is pont arról szól, mint ez: hogy nem tudjuk kézbentartani az országot (de ugatunk róla), úgy csinálunk, mintha "mások" lennének a szemétládák, nem pedig a zemberek, ezért hülye törvényeket hozunk.

Az erkölcstelen juttatás értelmetlen, a piac tudja ezt. Olyan van, hogy megéri, meg olyan, hogy nem. És ennek nincs abszolútértéke. Nincs kétmillió, mert akkor majd a szaros kis állásokban is tolják a kétmillát, hiszen annyit lehet, a felelős helyekre meg majd nem lehet megvenni (igen, megvenni) a megfelelő tudású embereket, mert ott ugye - jó esetben - piaci árat kéne fizetni. Versenyezni a versenyszférával. De az ülye törvánnyel nem oldahtó meg, csak azzal, ha kibaszkodják azokat, akik túlfizetik azokat, akiket nem kéne.

Szóval nem a kétmilla feletti résszel van a baj, hanem azzal, ha azért szart vesznek. Ugyanígy az erkölcstelen juttatásokkal is. Jó meglátás, leírják, hogy hülyék és töketlenek. A múlt meg nem számít, mert előre kéne menni.

Whitedog 2010.07.03. 22:49:16

@Chicano:
Nagyon örülhetsz most biztos, kívánom, hogy felállva kelljen legközelebb vastapsolnod a választott pártodnak. A jelenlegi kormány a legrosszabb magyar állami elnyomógépezet funkcióit építi ki egyre másra.
Hát ha ez a forradalom, akkor hamarosan Fehéroroszországgal és Venezuelaval fogunk értékes tapasztalatokat cserélni, azért nem Észak Koreával, mert talán nem lesz éhínség. Kuba meg elöttünk fog járni a demokrácia építésében.

Azért az EU elnökségre kiváncsi leszek, remélem, hogy a mostani ellenzék nem fogja ezt annyiban hagyni és minden fórumot kihasznál, hogy a kormányzati vadbarmok "nemzeti együttműködési módszereit" kellőképpen bemutassa.

Persze addig még az is kiderülhet, hogy valakik esetleg az EU bomlasztására fogadtak, és nekik nagyon is megéri Orbánt finanszírozni.

Marengoo 2010.07.03. 22:59:05

Egy egyszerű adóvetés miatt (pár száz mill. forint) mégsem kellene alkotmányt módosítani.

mizrolist 2010.07.03. 23:09:03

@Chicano: igen, ezt a Medián kutatása hozta ki. Mondjuk ők azt is leközölték, hogy a magyarok szerint Schmitt jobb jelölt, mint Sólyom... kár, hogy ezt valahogy semmi nem igazolja.
Amúgy ha az MSZP 6%-on áll, akkor a Fidesz meg 34%-on. Az meg egyharmad.

hamisnero 2010.07.03. 23:50:00

egyszerű. a visszamenőleges hatállyal bíró rendelkezések egy jogállamban sem állják meg a helyüket, legyen írott, vagy konszenzusos alkotmány. ezért be kell ezt építeni. ja, hogy a jogrend alapját ássa alá. hogy ezek után bárki, bármikor visszamenőlegesen is felel olyanért, ami akkor és ott legális volt, nem fontos. el kell kapni a simorandrást mert ofsorlovag (a mi offshor lovagjaink azok persze mások, azok a jó lovagok). egy piti bosszúért, a személyes kis szar leszámolásunkért beálldozni a jogállamot -ez durva (és nem is éri meg, az állam oldaláról aprópénz). aki ezt védi, ne lepődjön meg, ha egyszer egy két évvel ezelőtti tilos parkolásért tarkón lövik.

Húsleves 2010.07.03. 23:51:13

@huvosvadasz: pedig a szocik mennyi nagytudású embert vettek meg jó pénzért. A felük már börtönben van hála a jóistennek.

Húsleves 2010.07.03. 23:52:12

@mizrolist: igazad van, a közvélemény-kutatásokat semmi sem igazolja. Inkorrekt módon nem csak liberálisokat kérdeznek.

hamisnero 2010.07.03. 23:54:39

ja, és konkrét jogszabályszöveget (mert ez az, afféle felhatalmazó rendelkezés) nem teszünk a Magyar Köztársaság Alkotmányába. de ha igen akkor tegyük bele azt is, hogy biciklit lopni bűn.

Ajtony 2010.07.03. 23:55:35

@Kivancsi: Számtanból megbuktál. Egyedül a DDDD megy.

nem1rem1 2010.07.04. 08:05:49

Úgy játszadoznak a fiúk az Alkotmánnyal, mint Vologya a rencerváltás után, a Vörös téren egy kéz alatt vett atombombával. (Mikor Vologyához odament egy bácsi, és figyelmeztette, hogy "Vigyázz kisfiam, felrobbanhat!", Vologya megvonta a vállát, mondván: "Nem baj, van otthon másik is...")

Szólni kéne már az óvónéninek, hogy jobban figyeljen már ezekre a fiúkákra, mert kigyúrt karizmaikkal fenekednek, miközben eszük csak kétharmadnyi...

Húsleves 2010.07.04. 08:05:50

@hamisnero: a második világháborúban a nácik a saját törvényeik szerint legálisan irtották a zsidókat. Mégis elítélték a fő bűnösöket (legalábbis akiket tudtak). Ismerem azt a visszamenőleges hatályra vonatkozó elvet amit mondtál, de nem értek vele teljesen egyet.

mizrolist 2010.07.04. 08:05:50

@Húsleves: mondjuk ha 4-5 cég is nagyjából egyforma eredményeket hoz ki, akkor a) valóban ilyesmi lehet az emberek véleménye; b) mindenki egy irányban hazudik a kérdezőknek; c) mindegyik egy irányban hamisít :)
A netes felmérések nem relevánsak, az egyértelmű - de pl. Schmitt-tel kapcsolatban az összes olyan weboldal, ami megkérdezte a felhasználóit, ennek az ellenkezőjét hozta ki. A jobboldaliak is. Ezek után a Medián eredménye nekem minimum fura. www.median.hu/object.1cd690a2-b180-4e49-ba27-0e3b2f1afd90.ivy

Goompah 2010.07.04. 08:05:50

@belekotty: "Ahogy a Fed elnökének, úgy Iacoccának is bizonyára nem a fizetése volt az egyetlen jövedelemforrása."

Próbáld értelmezni a modatot vagy ne kotyogj bele.

Szolgálati Füldugó 2010.07.04. 08:05:50

@tölgyes: szerinted intelligens dolog az állam vezetői részéről írásba adni, hogy az állam jó erkölcsbe ütköző szerződéseket köt?

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.04. 08:08:04

@Szolgálati Füldugó: Köszönöm. Nagyjából erre szerettem volna magam is rávilágítani :-D

belekotty 2010.07.04. 08:19:44

@Goompah: Nem ezt írtad. Bocs hogy az úhu-ból nem találtam ki hogy az úgy. Ha meg idézel, akkor ne hamísítsd meg!

belekotty 2010.07.04. 08:22:12

@Goompah: "Próbáld értelmezni a modatot vagy ne kotyogj bele. " Ha folyamatosan felületesen írsz, akkor ne csodálkozz, hogy Belekötnek az írásaidba. El kell olvasni miel5t rátehénkecc a balklikkre a Komment küldése feliraton tartva az egércit, vagy javítani a következő röfiben...

kuruzshorse 2010.07.04. 08:34:02

Figyelj Michael!

Szerény meglátásom szerint a jó erkölcsbe ütköző. Nem megadóztatni kell, hanem a bíróság előtt érvényteleníteni.
Na most, hogy melyik a jó erkölcsbe ütköző megállapodás, azt egyenként kell megállapítani, nem am blokk (mondjuk 2 mila felett). Amidőn a törvényhozás állapítja meg, a törvényhozás belekontárkodott az igazságszolgáltatás dolgába. Demokráciában azért szokás a hatalmi ágak szétválasztása, hogy ilyen ne történjen.
No meg, hogy más erkölcs vonatkozik az állami cégekre, mint a privátra, az is jó. Nekem úgy tűnik, hogy arról lehet szó, hogy a 15 % bértömegcsökkentés miatti elbocsájtásokat kell olcsóbbá tenni. Ezt meg rendeltetés ellenes joggyakorlásnak nevezném, a jó erkölcs nevében...

kuruzshorse 2010.07.04. 08:48:41

@kuruzshorse: Bocsánat, kimaradt a semmis:
Tehát: a jó erkölcsbe ütköző szerződés semmis. A többi stimmel.
Azért még egy megjegyzés: A végkielégítés (nem a menedzsereké, hanem a pórnépé) két dologból áll össze: a munkaviszony hosszából, meg az átlagkeresetből. Ha Te jó régen (+20 év) vagy egy helyen, urambocsá nyugdíj előtt 5 éven belül vagy, még rosszabb esetben a felmentési időt is beleszámítják, nem kell sokat keresni ahhoz, hogy túllépjed a 2 milliót. Azt leadózod, és annak kéne kitartani addig, amíg végre elmehetsz előrehozott, csökkentett nyugdíjba.
ÉS HOGY EBBE BELEKEVERIK A JÓ ERKÖLCSÖT? NA ATTÓL SÍK IDEG VAGYOK!!!!

Mateahos 2010.07.04. 08:57:35

@Michael Knight:
Ha valamit nem értesz akkor ne írj róla.Csak az időnket pazarolod.

Öreg Sam 2010.07.04. 09:07:00

@kuruzshorse:
Óvatosan kérdezem cssk,mert nagyon nem vagyok jogász:biztos az,hogy filozófiai kategóriákat (erkölcs) össze lehet keverni alaptörvényekkel?
Kinek az erkölcse?
Kinek jó?
Ezek nem megfogható dolgok...
A Lajtán túl van ilyen?
Van ennek Európában már meghonosott gyakorlata?
Ha igen,akkor nálunk miért nem volt eddig?

Goompah 2010.07.04. 09:11:56

@belekotty: Ezért írtam, hogy próbáld meg értelmezni. Kis intelligenciával rájöhettél volna, hogy nem a bagoly huhogott, hanem félreütöttem. Bocsáss meg, hogy túlbecsültem a képességeidet, de most már a helyedre tettelek.
Egy blog meg nem a szakdolgozatom, hogy minden elütésre figyeljek, ha nem tetszik, akkor ne olvass se engem, se mást, mert gyakran találkozol elütésekkel.

The Glow 2010.07.04. 10:47:15

@Öreg Sam: A jóerkölcsbe ütköző szerződések (itt: juttatások) régi fogalom, több száz bírósági ítéletben alakították ki a tartalmát. Ahogy a többiek már idézték, a Ptk 200. § szerint a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződés semmis. Szándékosan tág a fogalom - pontosan azért, hogy ha valaki kitalál egy teljesen új ötletet a nyilvánvalóan rosszhiszemű, tisztességtelen, társadalmi normákkal ellentétes célú ügyletet, akkor tételes tilalom nélkül is semmis legyen az ilyen újdonságon alapuló jogügylet. Persze, rengeteg értelmezési kérdést vet fel egy ilyen generálklauzula. De hát az a bíróságok dolga, hogy különböző esetekre értelmezze, tartalommal töltse meg az ilyen általános szabályokat.

Minenesetre én sem értem, hogy mi szükség lenne egy ilyen alkotmányos szabályra. Ha az adott juttatás bíróság előtt alátámasztható módon jóerkölcsbe ütközik, akkor a Ptk alapján, az új alkotmányos szabály nélkül is semmis. Nem jár a pénz.
Ha a szezrődésről nem lehet bizonyítani, hogy jóerkölcsbe ütközne, akkor meg az alkotmánymódosító javaslat alapján se lehetne külön adóztatni.

Lehet, hogy a "nyilvánvalóan" kitételen van a hangsúly? A Ptk. a "nyilvánvalóan" jóerkölcsbe ütköző szerződést minősíti semmissé. Ehh, elég fura spekuláció lenne így is a dolog... talán (de csak nagyon talán) el lehetne vinni abba az irányba a szabályozást, hogy mivel a semmisséghez nyilvánvaló jóerkölcsbe ütkötés kell, az extra adóztatáshoz meg nem kell nyilvánvalóság, ezért a bizonyítási kényszer szigorúbb az első esetben? Nem hiszem.

De őszintén szólva: nem tetszik ez. Olyan az íze, mintha az új kormányzat úgy érezné, bizonyos ügyeket nem tud bíróságon megnyerni, mert lehet, hogy csak szubjektív értékítélet alapján voltak azok tisztességtelen, rosszhiszemű ügyek, de objektív mércég (bíróság) szeirnt ezt nehéz igazolni. Ráadásul az ilyen bírósági eljárások sokáig is tartanának. Ezért a körülményes bírósági procedúra helyett egy generál-szabállyal akarják az összes olyan kifizetést adóztatni, ami a szubjektív ítéletük szerint nem megfelelő.
Ezzel csak az a bajom, hogy én a jogállami biztosítékok híve vagyok. A bíróság egyedileg, a konkrét ügyre vonatkozóan, jogorvolsat lehetőségével, alaposan és tisztességesen vizsgálhatná meg, szabályosak-e egyes juttatások. Nem jó, ha ezeket a biztosítékokat kiitatjuk a rendszerből. Nem hiszem el, hogy az igazán galád kifizetéseket ne lehetne elkapni a meglévő törvények alapján. (Azért is indult már rengeteg nyomozás, ügyészségi vizsgálat, ami aztán idővel hozza majd a bírósági eseteket is).

midnight coder 2010.07.04. 10:47:32

Miről is van szó ? Pár ejtőernyős elvtársat, esetleg állam bácsi csöcsén lógó cuculista cégcskét tökön akarnak rúgni. Egészségükre. Az utóbbi jó pár évben úgy működtek a dolgok, hogy a megbízást megkapta a pártközeli multi pár milliárdért, ezt továbbadta az alvállalkozónak pár száz millióért, ez utóbbi pedig megcsináltatta a 10 fős bt-vel pár millióért, ez pedig szépen megcsinálta okosba román feketemunkásokkal. Na ennek kell véget vetni.

Roy 2010.07.04. 10:47:53

@Öreg Sam:
Egy jegybank mindenkori felelőssége óriási. Valamit rosszul csinál akkor beüthet a katasztrófa. Nem tudom mennyi a kétmillió nettója, de szerintem nem sok. Ezért csak a hülyék fogják bevállalni ezt a posztot.
Azon kívül egy jegybank elnöke nem öltözhet a "rongyosboltból". Neki egy öltöny nem 10000 Ft-ba kerül. Mindig a legjobbat kell megvenni, mert a külföldi partnerek is így jelennek meg egy tárgyaláson. Vannak olyan pozíciók ahol kötelező a legjobb ruhákat viselni. Ez is pénzbe kerül, és nem is kevésbe.
Másik pedig ami miatt nem értek egyet a kétmilliós plafonnal, ha egy állami cég vezetője kitűnően teljesít keressen annyit amennyit megérdemel, ha meg nem akkor ki kell rúgni, és nem a fizetését korlátozni. Különbem is porhintés a magyarok szemében az egész törvény.

The Glow 2010.07.04. 10:53:00

@Öreg Sam: Ja, igen. Szóval a jóerkölcsbe ütközésnek van komoly külföldi gyakorlata. Érdemes elővenni a 801/B/2002 alkotmánybírósági határozatot (valaki megpróbálta a Ptk semmisségi szabályát alkomtányellenesnek minősíttetni). A határozat hivatkozik példaként a német polgári törvénykönyv (BGB) 138. szakaszára, a francia és belga Code Civil 6. és 1133. szakaszára, az olasz Codice Civil 1343. cikkelyére, a portugál Código Civil 281. cikkére, a scájci kötelmi jogi törvény 20. cikkellyére, a holland polgári törvénykönyv 3. könyv 40. cikkelyére.

ballib pityesz 2010.07.04. 10:59:02

Miért érzem azt, hogy az Alkotmányt is csak egyfajta "puffernek" akarják használni? Ha valamit meg akarnak oldani, és másképpen macerás lenne, esetleg még egyeztetéseket is igényelne, akkor egyszerűen beteszik al Alkotmányba, aztán majd ha nincs már szükség rá, kiveszik onnan? Ezzel az Alkotmány elveszti az alaptörvény státuszát, és a hatalomgyakorlás eszközévé silányul.
Mi ez, ha nem erőfitogtatás, vagy visszaélés a kétharmaddal?

The Glow 2010.07.04. 11:19:03

@midnight coder: bár az arányok talán kicsit túlzottak, de ezzel gondolom mindneki egyetért, kivéve talán aki éppen az érintett multiban vagy alvállalkozóban érdekelt. Csak ez az alkotmánymódosítás erre a problémára nem jelent megoldást. Az ilyen ügyeket valami kemény, jól felszerelt kutató csapatnak fel kellene tárnia, és aztán tiszteséges bírósági eljárásban fel kell lépni ellenük. Az, hogy a kormányzat rámutogat emberekre, hogy "szerintem ő és ő és ő" a felelős, és ezért tűnjenek el, és a szerződésük szerint járó pénzt pedig meg sem érdemlik (annélkül, hogy valamiféle bírósági eljárásban én igazolnám, hogy miért is nem jár neki ez a pénz) - ez nekem nem tetszik.

Öreg Sam 2010.07.04. 11:47:55

@The Glow:
Köszönöm,bár őszintén szólva a felét sem értettem )
Én csak egy mezei trágyajogász vagyok (paraszt,h a úgy tetszik),DE: milyen szerződésekről beszélünk? Egy multi köthet bármilyen szerződést egy managerrel,vagy az is "jó izlést" sért?
Ha (feltéve,de nem megengedve) én olyan szaktudással/kapcsolatokkal rendelkezem,amik miatt megkerülhetetlen vagyok az állami/közszolgálati szférában,akkor inkább nem kellek,vesszen aminek vesznie kell,csak a jó izlés kitétel ne sérüljön?
Valami nekem ebben nem kerek...

Húsleves 2010.07.04. 11:48:09

@Roy: nagyon hagzatos dolgokat írtál, csak nem egyezik a tapasztalattal. Eddig nem volt ilyen plafon, és jó szakembereket kaptunk cserébe? Hát kösz szépen. Menjenek csak el szépen a piaci szférába azok, akik azt állítják hogy ott többet tudnak keresni, lesz a helyükre becsületes ember. Hadd ne sajnáljam már az ilyen Simor féle amőbákat, akik többet keresnek a FED elnökénél. Kétmillió forint nettója pedig nem olyan kevés, különösen egykulcsos adó mellett. Ja, és itt van egy link, amiben Simor nyilatkozik, ebből látszik, hogy a kétmillió forint is kidobott pénz, mert el se lehet onnan zavarni.
www.nol.hu/gazdasag/a_jegybank_elnokenek_valasza_orban_viktornak

The Glow 2010.07.04. 12:23:11

@Öreg Sam: erkölcs meg izlés hasonlít, de nem ugyanaz. És nem, önmagában egy 2M feletti fizetés vagy végkielégítés nem hinném, hogy jóerkölcsbe ütközne. Ha abba ütközik, akkor a magányszférában is az lenne. Ezért is mondtam, hogy ez a szabály így elég nehezen alkalmazható.

Húsleves 2010.07.04. 12:32:18

@The Glow: a magánszféra teljesen más. Ott egy vállalkozó a saját zsebéből fizet, nem a közösséget károsítja meg. Állami cégnél viszont a korrupt vezető felveszi a sógorát jó magas fizetéssel, aztán még különféle címeken mindenféle juttatásokat ad neki a mi zsebünkből.

Öreg Sam 2010.07.04. 15:01:59

@Húsleves:
Uraim és én paraszt!
Nekem továbbra sem világos a dolog.
Mindegy,hogy "jóerkölcs",vagy "jóizlés",de biztos,hogy egy ilyen filozófiai gumicsontnak az alkotmányban van a helye?

Goompah 2010.07.04. 15:02:12

@Roy: "Azon kívül egy jegybank elnöke nem öltözhet a "rongyosboltból". Neki egy öltöny nem 10000 Ft-ba kerül. "

Ruhapénzt - számla ellenében - már az egészen alacsony szintű alkalmazottaknak is adnak, állami cégeknél is. Ahol fontos a jó megjelenés, ott többet kapnak. A szolgálati gépkocsi, szolgálati lakás fogalma sem ismeretlen az állami szférában sem.

"Nem tudom mennyi a kétmillió nettója, de szerintem nem sok. Ezért csak a hülyék fogják bevállalni ezt a posztot."

A fizetés negyedelésétől vajon negyedére csökken Simor szakértelme is? A köz[b]szolgálat[/b] soha, semmilyen országban nem a magánszférában szokásos fizetéseket jelentette (talán a mai Magyarország az egyetlen kivétel), inkább az addigi életpálya elismerésén alapul. Ily módon a felelősséget sem a fizetés nagysága tükrözi, hanem a személyes hitelesség növelése vagy elvesztése.

belekotty 2010.07.05. 18:44:38

@Goompah: Vazze, hüj1erek ! Ojannyira melléütö5tél,. h a franc fog kódot felyteni. Ha pedig idézel ne hamisíccsá! Az úhu, meg az úgy köz5t van 1kis eltérés. Ha nem tucc gépírni rendesen, mert 3 betübő 2t melléücc, akkor gyakorojjá, vagy óvasd vissza!
süti beállítások módosítása